Témakör: Filmek

Filmajánlók 7.

Oldaltérkép


Kapcsolódó oldalak
Filmek témában

10 kedvenc film
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 1.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 15.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 18.
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 2.
Filmajánlók 20.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 25.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 27.
Filmajánlók 3.
Filmajánlók 4.
Filmajánlók 5.
Filmajánlók 6.
Filmajánlók 8.
Filmajánlók 9.
Filmajánlók ábécérendben
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló

Mottó: ahogyan én láttam. ;-)

Görögbe fogadva

Habkönnyű vígjáték romantikus nyári estékre. Garantáltan felvidít.

Rajongók háborúja

Ha mint magában álló filmet nézem, akkor színvonalra a hasonló stílusú Cool túra alatt van valamivel, nem is biztos, hogy eléri a megnézhető szintet. Akkor válik azzá, ha bevallod magadról, hogy súlyosan kocka mozirajongó vagy. Ha tudod, ki volt Eddie Murphy fehér bőrű partnere a Beverly Hills-i zsaruban, fejből fújod, mennyit fogyaszt egy fluxuskondenzátor, titokban Khan-hoz imádkozol esténként, csípőből vágod, melyik volt Harrison Ford egyetlen gagyi filmje, és persze ronggyá nézted VHS-en a Csillagok háborúja trilógiát kalózmásolatban, eredeti hanggal és felirat nélkül. Akkor másfél órára megint csillogó szemű gyerek lehetsz, hiába múlt el fölötted az idő, ahogy a szereplők fölött is. Carrie Fisher epizódszerepe a film csúcspontja. SW foreva! :-)

Kalandpark

Csak hardcore Kristen Stewart rajongóknak. A többiek inkább nézzék meg a "10 dolog, amit utálok benned" című örök klasszikust, huszadszor.

Szerelem olasz módra

Az elmúlt évek legzakkantabb romantikus komédiája, 8 éven túl gyógyuló lelki sebekkel, krónikus hazudozókkal, légzészavaros hallal, hullamerev házipatkánnyal, Ph.D. várományos halárusokkal, zaftos szövegekkel és végül, de egyáltalán nem utolsósorban Cerina Vincent személyében napjaink egyik leggyönyörűbb színésznőjével. Megnézni! Most! :-)

A gazdatest

A The host a horrorfilmek "csúnya vegyi anyagok hatására csúnya szörny lesz a vízben" kategóriáját bővíti. Miután az elmúlt években a koreai filmgyártás több kellemes meglepetéssel szolgált, komoly elvárásokkal ültem le a film elé. Aztán két részben sikerült megnéznem. Mert belealudtam. Többször. Azért lássuk be, amikor perceken keresztül semmi más nem történik, mint hogy mennek páran az üres alagútban zseblámpával, az elveszett gyereket keresve, az nem a történetvezetés meg a feszültségkeltés csúcsa... Az egész valahogy széteső, logikátlan, értelmetlen. Az talán elárul valamit, hogy már azt sem sikerült megfejtenem, miért ez lett a film címe.
A szomorú az, hogy a filmben rengeteg munka van. Mivel dupla DVD-s változatban sikerült begyűjteni, annyi élvezet azért volt az egészben, hogy végig lehetett nézni a szörny létrejöttét, az első tervektől az utolsó számítógépes utómunkálatokig. És persze több tíz ember dolgozott azon, hogy a látvány hibátlan legyen. Az is lett... de nem mentette meg a filmet.

A bosszú asszonya

Az Oldboy és a Bosszú ura után végre megnéztem a trilógia harmadik filmjét is. Pechemre este. Aztán egész éjszaka forgolódtam, és járt az agyam azon, hogy tulajdonképpen mit is láttam. Az eredetileg kétsorosra tervezett ajánló lassan kétoldalnyira bővült a fejemben...
Ez a film ugyanis egy hagyma. Első ránézésre egy fonnyadt, szinte érdektelen valami, egy lassú, gyenge, szilánkokra eső bosszútörténet. De ha megpiszkálod, egyre újabb és erősebb rétegek bukkannak elő. Hol ér véget a bűn és hol kezdődik a bűnhődés? Van-e határvonal a kettő között egyáltalán? Létezik-e feloldozás? Van-e olyan súlyos bűn, amivel nem lehet együtt élni? Kinek van joga igazságot szolgáltatni? Megment-e az igazságszolgáltatás a kárhozattól vagy ellenkezőleg, épp az taszít bele?
Keserű, nehéz, nyomasztó film. Lehetne akár a trilógia legjobb darabja, de sajnos ahhoz túlságosan töredezett és vontatott. Egy megnézést mindenképpen megér, de rá kell készülni lelkileg, mert komoly odafigyelést igényel.

Harry Potter és a félvér herceg

Tudjátok, mi a közös az Alkonyattól pirkadatig című trash klasszikusban és a Harry Potter hatodik részében? Az, hogy mindegyik két film egyben. Az AP az idő első felében road movie, a második felében horror(paródia). És működik. A HP6 meg az idő háromnegyedében édibédi tinivígjáték, a fennmaradó részben pedig félelmetes fantasy szeretne lenni, de sajnos egyik fele sem sikerül igazán jól. Mondhatni, nem működik.

Számomra a hatodik rész volt a sorozat legjobb kötete: rengeteg új információt adott a korábbiakhoz, feltett és megválaszolatlanul hagyott egy halom kérdést, volt benne fordulat, ármány és cselszövés :-), meg ügyesen adagolt romantika. És persze volt ehhez illően vagy 700 oldal. Nem volt kérdés, hogy ezt nem lehet két és fél órába besűríteni. A film stílusa közelebb áll az ötödik részhez, mint a negyedikhez, szóval inkább kevesebbet mutat meg a történetből, de azt lassabban. Ennek viszont az az ára, hogy még így is epizódszerű a film, cserébe hiányzik rengeteg részlet, ami egyértelműen az érthetőség rovására megy. Aki nem olvasta a könyvet, az összefüggések felét nem fogja érteni.
Kapunk helyette bárgyú arckifejezéseket, minimális színészi teljesítményt, az érdeklődés fenntartására B kategóriás poénokat, és ennek megfelelően visongó lányokat a nézőtéren. Az egyetlen, aki tud valamit nyújtani, az Ginny Weasley szerepében Bonnie Wright - a történet szerint ő a "lassan érő gyémánt", és úgy tűnik, ez érvényes a színészi játékára is. De hát egy fecske nem csinál nyarat, mint tudjuk. Ez a mozi nem több, mint egy másodosztályú tinivígjáték, méregdrága díszletek és effektek között (lásd Múmia 3). Harry barátunkat megette a marketing, mi meg mehetünk a mekibe HP játékfigurákért.

Nász-ajánlat

Újabb romantikus vígjáték a "hogyan szeressünk egymásba három nap alatt" témakörből. Semmilyen tekintetben nem a világ legjobbja, de egy estére kellemes kikapcsolódást nyújt. A történetben benne van az összes kötelező elem, szerencsére olyan ügyesen összerakva, hogy néhány döccenőtől eltekintve egy végig pörgős, vicces, helyenként szarkasztikus mozit kapunk. A döccenőkön pedig a főszereplő Sandra Bullock - Ryan Reyndols páros simán átlendíti a filmet. Látszik rajtuk, hogy élvezettel csinálnak hülyét magukból, és ezt a hatást csak erősíti az ezúttal tökéletes magyar szinkron is. Aki egy kis nevetésre vágyik, ezzel a filmmel garantáltan nem lő mellé.

Az utolsó ház balra

Kevesebb feltrancsírozott hullával is ütősebb, mint a Sziklák szeme. Messze hitelesebb, mint a Motel. Izgalmasabb, mint a Magasfeszültség. Véresebb, mint az Elrabolva, és legalább annyira nyomasztó is. Nem viccből van rajta a 18-as karika.
Csak a műfaj edzett gyomrú, elszánt híveinek. De nekik nagyon.

Megint 17

Mi lenne, ha az életben megadatna a lehetőség, hogy visszamenjünk egy adott pontra, és egy döntést máshogy hozzunk meg? Néhány évvel ezelőtt a Pillangó hatás című mozi elemezgette ezt a problémát, a lényeg a Megint 17-ben is hasonló, annyi különbséggel, hogy itt csak a főhős fiatalodik meg húsz évvel. A kérdés, amire a választ keresi, nem is olyan egyszerű: mi volt a hiba azzal a bizonyos döntéssel kapcsolatban? Az odavezető út, vagy maga a döntés, esetleg a döntéssel kijelölt út és annak a végpontja? Vagy talán semmi sem volt rossz, csak nem látjuk, milyen jó is ott, ahova vezetett?

Aki most azt gondolja, hogy a Megint 17 egy nehézsúlyú kamaradráma, az szerencsére nagyot téved. :-) A fenti kérdésekre adott választ ugyanis egy kedves és aranyos romantikus vígjátékba öntve kapjuk a nyakunkba. A történet fővonala kihozza az alapszituációban rejlő összes helyzetkomikumot, különösen a generációs szakadékot bemutató jelenetek viszik a prímet. Ha még hozzávesszük az extrém lökött mellékszereplőket, akkor egy olyan filmet kapunk, ami úgy gondolkodtat el, hogy közben egy pillanatig sem lehet komolyan venni. Jó. Tetszik. :-)

Angyalok és démonok vs. Halállista: az utolsó név



Ha már a múltkor két prequel filmről volt szó, nézzünk most két - tágabb illetve szűkebb értelemben vett - folytatást. Az AÉD csak annyiban folytatás, hogy a főszereplő azonos és néhol utalások vannak a Da Vinci kódra, míg a HAUN olyan szoros folytatása az első filmnek, hogy anélkül nem is érthető.
Az első jó hír itt is az, hogy mindkét film kellemes meglepetés és végig leköti a nézőt a két óra feletti hossz ellenére. Az AÉD határozottan élvezhetőbb az elődnél, a HAUN egy hajszálnyit gyengébb, mint az alapfilm. A kettő összehasonlításában még így is a HAUN nyer (ami sejteti, mennyivel volt jobb az eredeti Halállista a Da Vinci kódnál... ;-)). Nézzük, miért.
Az AÉD már nem szenved az előd legnagyobb hibájától, mégpedig attól, hogy a tudományos szöveg mennyisége miatt úgy éreznénk, egyszerűen egy előadást hallgatunk, ahol csak a helyszín változik. Nem, itt a tempó pörgős, folyamatosan történik valami, akció akció hátán - egészen meglepő, hogy mekkora mennyiségű vallás- és művészettörténeti információ zúdul a néző nyakába mindeközben. Ha minden tudományos ismeretterjesztő filmet ilyen stílusban csinálnának meg, valószínűleg egész nap a tévé előtt ülnék. :-) Ugyanakkor semmi komoly meglepetés nincs a filmben - aki olvasta a könyvet, mindig pontosan tudni fogja, mi fog történni, az összes fordulat ott és akkor benne van - a körmünket nem fogjuk lerágni az izgalomtól.
A HAUN esetében más a helyzet. Folytatásról lévén szó, bizonyos szempontokból kötelezően többnek kell lennie, mint az elsőnek. Ami például kell, az természetesen a több csavar a történetben (ha ennél sokkal többet mondanék, lelőném a poénok egy részét :-)). Ezt hozza is - egészen az utolsó pillanatokig nem tudjuk, kié is lesz az utolsó név a halállistában. Maradt tehát az, ami az eredeti filmet is lenyűgözővé tette - zseniális ellenfelek gigantikus sakkjátszmája. Két olyan egyenrangú ellenfélé, akiknek a cél, amiért küzdenek, a saját életüknél is többet számít. Olyanok ők, mint Batman és Joker - és az effektusokkal egyáltalán nem teletűzdelt látványvilág ellenére a Halállista mindkét része méltán állítható párhuzamba a Sötét lovag című mozival. Nézzétek meg, mert szinte hibátlan, a nézőszám meg köszönő viszonyban sincs azzal, amit a film nyújt... és amennyivel jobb az AÉD-nél.

X-men kezdetek: Farkas vs. Star Trek



Vannak csontok, amik akármeddig rághatók, és vannak rókák, amikről akárhány bőrt le lehet húzni. Az ötlet nem új, már Lucas kitalálta 1977-ben, amikor megcsinálta a Csillagok háborúját. De csak mostanra, 30 év elteltével jött el igazán a prequel/sequel filmek fénykora. És most sikerült egymás után kettőt is megnéznem. :-)
Kezdem a jó hírrel: mind a két film kellemes, humorral rendesen fűszerezett meglepetés. Ugyanakkor van egy nagy különbség: az XMKF egész szépen, szórakoztatóan és aránylag zökkenőmentesen elvisz minket a mutánsos történetek elejéhez, de a ST arra is képes, hogy felnőjön az Enterprise űrhajó legendájához. Míg XMKF-et nézve elégedetten bólintunk a remek és ötletes akciójelenetek láttán, addig az ST-ben konkrétan borzongott a hátam, amikor az NCC-1701-es kiemelkedett a Szaturnusz gyűrűi közül... (aki nem tudja, mi az az NCC-1701, az ne is olvasson tovább :-)) Izgalom és pörgés akad tehát bőven mindkét filmben, az XMKF erre is helyezi a hangsúlyt. Konkrétan amit ki lehet találni, hogy Farkas el tud vágni a karmaival, az szerepel a filmben és el is lesz vágva. :-) Szóval ez a film nem a sztori csavarjaival tarol, a teljesen lineáristól csak a kötelező fordulatokban tér el a történet. Az ST-ben sokkal nagyobb szerepet kap a jellemfejlődés bemutatása, Kirk kapitány és Mr. Spock "munkahelyi" kapcsolatának kezdeti, feloldhatatlannak tűnő konfliktusai, majd fokozatosan kialakuló bizalma és barátsága. Közben persze megismerjük a legénység többi tagját is - az össze régi ismerős előkerül (én az eredeti sorozatot közel 30 éve láttam, fekete-fehérben... szóval, a "régi" ismerős jelen esetben teljesen helytálló kifejezés :-)), és az egész olyan elegánsan és könnyedén áll össze egésszé, ahogy az a mai tucatforgatókönyv-gyártásban ritka. Plusz az összes szereplő tökéletes választás. Az ST ráadásul igazi nagybetűs Mozifilm - monumentális, látványos, lélegzetelállító.
Összességében itt van nekünk két előtörténet, két nagyhírű sorozathoz, amik akár okozhattak volna hatalmas csalódást is. De nem. Tessék ízlés szerint választani. :-)

Egy boltkóros naplója

Az Egy boltkóros naplója a romantikus vígjátékok jól működő "megismerkedünk - egymásba szeretünk - összeveszünk - kibékülünk" forgatókönyvét követi, és ezt nagyjából onnantól tudjuk, hogy megtörtént a megismerkedés. :-) Az, hogy a film mégsem unalmas egy pillanatig sem, az kisebb részben a jól elhelyezett poénoknak, nagyobb részben pedig Isla Fisher szívmelengető játékának köszönhető. Az apró termetű színésznő tökéletesen alakítja Beckyt, a vásárlásmániás fiatal újságírónőt, aki maga a megtestesült káosz. Jóízűen nevetünk állandó zűrös (pénz)ügyein, botlásain és egyre súlyosabb füllentésein, mégis minden hibája ellenére tökéletesen szerethető marad, mert ő is tud nevetni saját magán, rájönni, hogy mit is kéne máshogy tennie, és képes is megtenni a nagy lépést a helyes irányba. Innentől pedig minden adott a kibéküléshez, a boldogsághoz, és még mellékhatásként le lehet számolni a rivális gonosz szőke bombázóval is. :-)

Halálos iram

Ha valami egyszer legendává válik, akkor elkerülhetetlen, hogy ugyanazzal a névvel megpróbálnak újabb és újabb változatokat eladni. Volt egyszer egy autótípus, amit Ford Mustangnak hívtak, 1965-ben készült, és a mai napig egy legenda. Utána készültek Mustangok egészen 2004-ig, a közepesen gyengétől a szánalmasig, de egyik sem volt képes még csak megközelíteni sem az eredetit. Aztán 2005-ben a Ford mérnökei előszedték és leporolták a 40 éves tervrajzokat, áramvonalasították a formát, megnövelték a méreteket a kor igényeinek megfelelően, és készült egy új Mustang, ami megint képes arra, hogy érzelmeket ébresszen az emberben.

Na így történt ez a Halálos iramban című filmmel is. Volt egy, a maga kategóriájában hibátlan eredeti, amit két felejtős folytatás követett, és itt van most a negyedik rész. "Új modell, eredeti alkatrészek", ahogy a reklámszlogen mondja. Nem éri el az első színvonalát, de nem rossz. Laza és hűvös dumák, vérforralóan dögös csajok, nyálcsorgatós tuningverdák, fém- és üvegszilánkban gazdag száguldozások, bunyó, lövöldözés és persze mindehhez a kötelező aláfestő tuc-tuc zene. Bónuszként pedig minden idők legcoolabb lekoptatós szövege, Vin Diesel előadásában. :-)

Elrabolva

Ahogy a klasszikus vicc poénja mondja: azért a varázsló anyját nem kellett volna prostituáltnak titulálni. Az Elrabolva ugyan kicsit sem poénos, de a történet lényege ez.
Bryan "nyugdíjas vagyok, nem halott" Mills volt titkos ügynök (Liam Neeson szikár, hibátlan alakításában) a tipikus vesztes jófiú. A haza szolgálatában töltött évek alatt felesége elhagyta, vitte a lányukat és hozzáment egy gazdag üzletemberhez. Millsnek nem maradt több, mint évente egy születésnapi fotó az albumba.

A fájdalmasan klisészagú és lagymatag kezdés után a film egy pillanat alatt maximális tempóra pörög fel, amikor Mills lányát Párizsban egy bűnbanda elrabolja. Szakértői vélemény szerint 96 órája van, hogy megtalálja a lányt. Indul a versenyfutás az idővel, és a harc, amiben Mills szempontjából a lány életén kívül semmi sem szent. Útját, ami a repülőtértől egy bordélyháznak csak erős túlzással nevezhető nyomortelepen majd a multimilliomos emberkereskedők és -vásárlók csillogó földalatti világán át a lány megmentéséig vezet, hullák szegélyezik. Sok hulla. Nincs emberjogi maszlag, nemzetközi egyezmények a kínvallatásról, semmi. Mills üt, kérdez, aztán öl. Nem kér és nem ad kegyelmet. A varázsló visszavág, a bűnösök megfizetnek mindenért.
Nyomasztó, brutális, kegyetlen akciófilm. A kezdő öt percet leszámítva elsőosztályú.

Made in Hungária

Én tényleg és komolyan megpróbáltam részletes ajánlót írni :-), de nem sikerült. Akárhogy fogalmaztam, valahogy mindig elkezdett savanyúan tudományos íze lenni az egész szövegnek. Ez pedig annyira nem illik ehhez a kellemesen keserédes, zenés-táncos, életrajzi, kortörténeti mozihoz, ahogy a vaníliás shake-hez sem kérünk kovászos uborkát. Úgyhogy csak annyit mondok: néhány döccenőtől eltekintve szinte hibátlan. Szabó Kimmel Tamást egyszerűen nem lehet nem szeretni a fiatal Fenyő Miki szerepében, Fenyő Iván pedig remek kontraszt hozzá. Ők ketten simán elviszik a filmet a vállukon, de a többi szereplőre sem lehet egy rossz szót se szólni. Nem csak rock and roll rajongóknak kötelező!

Watchmen - az őrzők

Mi a világ legszarabb melója? Hát, csak hogy néhány ismérvet említsünk, az olyan meló, amikor mások mocskát takarítod, de csak mindig több mocsok zúdul rád, amikor jó eséllyel megvernek időnként, és azok fordulnak ellened, akiknek az érdekeid próbálod védeni. Gondolom, mindenkinek vannak tippjei, mi lehet ez.
Nem, nem találtátok el.

A világ legszarabb melója álarcos szuperhősnek lenni. A fentieket megspékeli a magas halálozási arány, az állandó lelki teher a világ megmentésével, és a sötétben bujkálás, hogy fel ne ismerjenek. Aztán mindezek folyományaként jön a hosszú távú kiégés, a "nem találom a helyem a világban" érzés.
Amerika, egy alternatív 1985-ben. A figyelem középpontjában a masszív nukleáris fegyverkezés, a világ egy atomháború küszöbén áll. És mindeközben valakinek nincs jobb dolga, mint régen elfelejtett, megcsömörlött, keserű, csendben vegetáló szuperhősökre vadászni. Akiknek persze muszáj felvenni a kesztyűt.
Vagy nem is. Talán csak a túlélési ösztön utolsó szikrája pislákol bennük. Vagy felcsillan a hajdani adrenalin-függő drogos tekintet: itt a remek alkalom újra tenni valamit. Aprítani a népet, hadd hulljon a férgese. Nem azért, mert attól a világ jobb lesz. Pusztán a balhé öröméért, ha már a szexszel is gondok vannak.
Furcsa? Igen, az. A Watchmen a legkülönösebb képregényadaptáció, amit láttam. Valószínűleg nem véletlenül vannak olyanok, akik minden idők legjobb képregényének tartják az alapművet. Zack Snyder pedig, ahogy azt már a 300-nál is tette, képkockáról képkockára ültette át mozivászonra. Az eredmény egy két és fél órás, nyugtalanító, de lenyűgöző, nagyon sötét, de rendkívül látványos, keserű, de helyenként mosolyra fakasztó, lassan hömpölygő, de időnként vérfürdős akcióval megfűszerezett képáradat, olyan aláfestő zenékkel, mint Nenától a "99 Luftballons" meg Simon and Garfunkeltől a "Sound of silence". Hogy tetszeni fog-e Neked? Nem tudom. De kihagyni kár.

Coraline és a titkos ajtó

Jelentem, a bábfilm él, virul és köszöni szépen, jól van. A Karácsonyi lidércnyomás és a Halott menyasszony után itt a következő, stop-motion technikával készült, fantasztikus látványvilágú, remek alkotás, a Coraline. Míg azonban a két nagy előd a töménytelen mennyiségű csontváz ellenére is vicces meg kedves tudott maradni, addig a Coraline a viszonylag kevés rémisztő effektus ellenére is mindvégig fenyegető és félelmetes. Akár egy jó horrorban, a feszültség itt is fokozatosan növekszik, az első perctől érezzük, hogy a felszín alatt valami sötét titok lappang... Ugyan 12 éves korhatárral fut, de ez erősen alul van méretezve. Erre a legjobb bizonyíték az egyetlen kiszólás a filmből: a Kör című ijesztegetősre vonatkozó utalásnál fennhangon röhögtünk. Ha nem értenéd ezt az utalást, akkor komoly eséllyel a Coraline sem a Te filmed! De ha igen, akkor igen. :-)

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkens KUKAC heatwave PONT hu Copyright 2010 Wolkensdorfer Péter Utolsó módosítás: 2011. november 06.