Philips csöves erősítő

A múltkor a Hangszóró 2000 fórumon belefutottam egy hirdetésbe: csöves erősítő eladó, kezdő "csövezőknek" ajánlott vétel. Elég hamar sikerült magamat meggyőzni, hogy ez a kis készülék ideális párja lenne az épülő Needle dobozoknak, így belevágtam. Amiről szó van, az egy Philips AG9016 névre hallgató cuccos, 2x2 csöves és ugyanennyi wattos, single ended. 1963-ban kezdték gyártani. :-) Mivel a vásárlás időpontjában még csak az egyik Needle volt kész, első körben csak monóban sikerült kipróbálni. A konfig: Onkyo CD lejátszó, ócsó RCA-DIN fordítókábel :-), hangszóróvezetéknek régi koax (sodort belső érrel), hangdoboz a Needle a Tangband szélessávúval.

H2000 fórum AG9016 kapcsolási rajz

Hát volt pár perc, mire bemelegedett. Először nem is vártam eleget, amit az erősítő torzítással díjazott. :-( Befrászoltam, de korai volt. :-) Miután magához tért, már nem is akartam kikapcsolni. Első érzés: olyan "LP-s" hangja van. Jó. Talán kevés a magas, de csak talán. Mindenesetre biztosan nem éles, nem bántó. Cserébe ott a szélessávú hihetetlen plasztikus hangja (már egy dobozzal is), és a TL felépítésnek köszönhetően a mélyek sem hiányoznak (nagyon). Biztosan lehet órákig hallgatni. Miután Katie Melua még beleesett a torzításos próbába, gyors csere. Szekszárd Big Band: igen, ezen a zenén otthon van a cucc, de ez már a Lancettán is nagyon élt. Vivaldi - 4 évszak: valszleg túl sokat hallgattam az autóban, keveslem a magasakat, nem a megszokott módon vonyít a hegedű.

Bramhs - magyar táncok: és itt jön a megdöbbenés: ez az a CD, amit Miki barátom eddig _minden_ autómban megfikázott, hogy nem jó felvétel, és nekem soha semmi bajom nem volt vele. Most kivettem tíz másodperc után, annyira idegesítően szólt. Ez és _csak_ ez az egy lemez! Bonnie Tyler következik a "Total eclipse of the heart" című számával (best of rock ballads ever :-)). A kis erősítő meg a játékhangszóró olyan dinamikát meg dobokat varázsolt a nappaliba, hogy csak lestem. Bent is maradt a CD a lejátszóban, "Lost in France", aztán "It's a heartache". Hát, a legkevesebb, hogy komplett új szólamokat hallok a zenében. A jónak tartott, biampingos, agyonkompenzált passzív váltós háromutasom a 100 kHz-ig lineáris erősítővel hajtva közel sem adja ezt az élményt. Ja és most talán 1 Watt szól... Utolsónak még Kormorán "Kell még egy szó". Nagyon szeretem ezt a dalt, és nem volt rossz választás: tényleg a bőr alá hatol a zene.

Szóval azt mondom: én már megértem azokat, akik azt mondják, van a csöves erősítők hangjában valami mágikus. Asszem ez a következő lépés a tavalyi hangszórókábeles lecke után, amit EAR-től kaptam. :-) Ugyanaz az érzés, mint anno a szélessávú tölcsérrel: tudom, hogy nem tökéletes a hang, de mégis van benne valami, ami megfog.
Ráadásul megint meggyőződtem róla, hogy azon a hangerőn, amin én zenét hallgatok, néhány watt is elég... :-)
Ezek után természetesen gőzerővel folytatódott a második Needle doboz építése.

Sztereóban

Miután sikerült befejezni a második Needle-t, a szokásos 5-6 óra járatás után összeraktam a rendszert egy immár sztereó hallgatós szeánszra. Igyekeztem az előzőektől eltérő lemezeket összeválogatni, de azért a vége felé előkerült pár zene az korábbi alkommal próbáltak közül. Az eredmény érdekes. Az egyes CD-k között sokkal nagyobb különbséget érzek, mint más erősítők és dobozok esetében. Vannak CD-k, amik makacsul nem hajlandóak jól szólni rajta. Ilyen a Katie Melua lemez is, szóval a múltkor nem csak az elmaradt bemelegedés volt a probléma. Hasonlóan viselkedett a Kill Bill Vol 1. soundtrackje, ami egyébként a kedvenc filmzene CD-m. Van bennük valami torzítás, ami nagyon nem jó a fülnek. Valószínűleg nem teljesítményprobléma, mert más lemezek kétszer akkora hangerőn is vidáman szólnak: ilyen a Best of Maggie Reilly. Ebből konkrétan olyan mélyek jöttek, hogy én magam alig hittem el, hogy a Needle-eket hallom... Jó, azért nyilván nincs igazi szubtartomány :-), de nem zavaró.

A magasakat itt-ott még mindig hiányolom: Szentpéteri Csillánál nem elég "agresszív" a zongoraleütések hangja, kicsit tompa. De nem mindenhol hiányoznak, más felvételeken nincs vele gond.
Az egyutasok miatt kitűnő a színpad, teljesen leválik a hang a hangszórókról, mindenhonnan szól a zene. Viszont pont emiatt nagyon jól lehet is hallani, mik azok a felvételek, amik összevissza lettek mixelve: például pont a Maggie Reilly. A jobb felvételeknél még magassága is van a színpadnak (igen, lehet fejet csóválni, két pontszerű hangforrás hogyan csinál ilyet... pedig csinál.)

Szóval míg korábban azt gondoltam, hogy ez a rendszer elsősorban instrumentális meg akusztikus zenékre lesz jó, rájöttem, nem feltétlenül. Mint írtam, pont ezeknél jönnek ki a gyengeségek, leszámítva a színpadot. Ezzel együtt nagyon tetszett: Chicago (a musical) - ez teljesen életre kel ezen a rendszeren, Nox (Karácsony), Thomas Anders (Songs forever - nagggyon érdekes zene :-)), és még mindig Bonnie Tyler. Ami újra és újra megdöbbent, az a részletezettség. Annyi minden van ezeken a felvételeken, amit még nem hallottam... Így hát minden - hallható - hátránya ellenére tetszik ez a kis cuccos, mind az erősítő, mind a dobozok. Maradnak, és amint méltó helyükre tudnak kerülni, kapnak egy CD lejátszót is... vagy egy bakelitest. :-) Mivel az erősítő dizájnja erősen retrós :-), és a dobozának az állapota sem makulátlan, gondolkozom egy új dobozba telepítésen, de egyelőre még nem kristályosott le pontosan, mi is lenne az legjobb: csak új doboz, esetleg a komplett erősítőt újraépíteni, vagy egy teljesen másik erősítőt építeni? EAR tanácsára megnézegettem az Audio Note építőkészlet kínálatát, és bizony van miben gyönyörködni... viszont mivel 1300 dollárról indulnak az árak (és nem lefelé...), az új erősítő egyelőre álom marad...

Audio Note kitek

A cikk utoljára frissítve: 2006.07.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra