|
|
 |
Wrong turn (2021) |
|
Raf ajánlója
Amikor láttam, hogy a "kedvenc" (lásd még: ritka zsáner)
belterjes-kannibálos-belezős-felezős filmsorozatomból (annyira nagy kedvenc,
hogy most láttam csak, hogy 6 (!) rész készült belőle, én a harmadik után
elengedtem, egynél kb. meg kellett volna állni) remake/reboot/requel
készült.
Ez az öröm a film kb. tizedik percéig tartott. Aztán fél óra elteltével már a
fejem fogtam, majd 48+ óra alatt (igen, megdöntöttem a Covenant 6+ óráját)
végig is néztem, de csak azért, hogy kipuffogjam magam - és innentől fogva
spoileres leszek.
Az ezredforduló környékén (IS) nagy divat volt mindenféle slashert csinálni -
amibe beletették az éppen aktuális sztárocskákat. Ilyen volt a Wrong Turn is
(a zsáner rajongói is tudnának legalább két ilyen szériát mondani), amiben az
említett belterjes, eltorzult vidékiek vadásztak élelmezési célból
fiatalokra.
Na, valaki (lásd még: az eredeti WT írója) úgy döntött, van még élet ebben a
frencsájzban, nosza meg is írta a "forgatókönyvet" amit "le is forgattak".
Sokat támadják (hol jogosan, hol nem) a mainstream amerikai filmgyártást, hogy
túltolják a PC-t, meg mindenféle kisebbséget reprezentálnak a karakterek
(meleg, ázsiai, szőkenő, stb.) - itt is kipipálhatjuk ezt, hiszen a hatfős
társaság egyik párosa egy meleg pár (persons of colour), a másik páros férfi
tagja antipatikus, nője pedig szemüveges - a harmadik duó pedig tánc-művészet
faktos diplomás szőkenő és szinesbőrű pasija. Na, ők természetesen nem
hallgatnak a The Cabin in the Woods-ot túlélt suttyóra és felmennek az
Appalache Trail-re, ahol annak rendje és módja szerint szépen, lassan (de
főleg nagyon lassan!) el is haláloznak.
A lassúság mellett (110 perc!) a másik nagy hibája a filmnek, hogy sima emberek
a gyilkosok(?) - egy csapat ürge, akiknek az ősei az amerikai polgárháború
előtt költöztek a vadonba és élnek önfenntartó közösségben (és minden bizonnyal
borbélyhoz is járnak, mert nagyon jól megcsinált frizurával és szakállal
rendelkeznek); ráadásul a film sem tudja eldönteni időnként, hogy akkor most
ezek az arcok tényleg csak magányukban élnék az életüket és vadásznának ott nem
őshonos állatokra (is), vagy mégiscsak vérszomjas gyilkosok. Említettem a
válogatott tiniket - sikerült "inclusive" társaságot összeállítani, csak éppen
karaktert és fejlődést nem (oké, az nem a zsáner jellemzője, de ilyen hosszú
játékidő mellett lehetett volna akár ilyesmi); főleg mikor szőkenéni egyik
pillanatban lecseszi a gyógyszerészellenes arcot, hogy miért is ölte meg az
egyik ürgét, aki fél perce még zsákkal a fején, boton lógva vitte társával -
és másfél perccel azután, hogy találtak egy raktárt tele korábban eltűnt
emberek személyes cuccaival. Ugyanez a szőkenő kicsivel később már fondorlatos
terveket főz ki nagy titokban és fekszik össze a klán vezérével.
Napestig lehetne sorolni a film hibáit és a hülyeségeket (csak így hirtelen: 5
hátizsákban elfér egy kb. nyolc személyes sátor; csak reggel veszik észre a
temetőt, ami mellett éjszaka letáboroztak; a villámlásra felébred egyvalaki, de
arra senki, hogy éjszaka a viharban valaki bement a sátrukba és elvitte az
összes mobilt - amiken amúgy sem volt térerő amúgy), hogy mennyire
következetlen és zavaros az egész.
Legnagyobb jóindulattal sem tudom senkinek sem ajánlani, egy újabb felesleges
alkotás, ami még csak a jóság közelében sincsen - ehhez képest a Sikoly vé
sokszor újranézendő alkotás.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A Galaxis őrzői 3 |
|
Wolkens ajánlója
Az első rész kifejezetten élvezetes darab volt, a másodikra szinte nem is
emlékszem, még arra sem, hogy az ajánlóban mit írtam róla – elég kétesélyes
volt, hogy vajon a harmadik rész melyikhez lesz közelebb. Ezt így fél nappal
a film megtekintése után még mindig nem tudom megmondani :-) szóval nézzük a
pozitívumokat és a negatívumokat.
Ami jó: kifejezetten tetszik Rocket, a mosómedve eredettörténete, amire a film
alapkonfliktusa is épül, még ha nem is kell messzire menni hasonló sztorikért:
közvetlenül a Marvel filmeken belül is lehet keresni párhuzamokat. Ha nem is
teljesen eredeti, legalább szépen adagolva kapjuk az újabb részleteket a
múltból, az egész nagyon hatásos. Szintén jók a szereplők egymás közötti
pengeváltásai, vicces beszólásai, meg úgy általában a színészi alakítások.
Látványosak a csatajelenetek. Ahogy megszoktuk, fülbemászó a zene.
Elsőre akár úgy is tűnhet, minden szép és jó, de sajnos nem.
Ami nem stimmel: a két és fél órás játékidő fárasztóan hosszú, főleg a film
pörgős tempójához képest. A szuperhősfilmek másik nagy gyengéje, a "legyünk
minél monumentálisabbak" ezt csak fokozza, a néző egyszerűen túlterhelődik
vizuális ingerekkel, lassan már egy bolygó elpusztítása nem üti meg az
ingerküszöböt - ami szöges ellentétben van azzal, hogy az egyes szereplők
életéért viszont aggódunk. És ami számomra mindig fájó pont: a logikai hibák
hosszú sora, amik egyenként nem igazán rettenetesek, cserébe elég sok
jelenetben van zavaró "hogy is volt ez?" érzésünk. Azt például, hogy mikor
tudnak kommunikálni egymással a főhősök rádión és mikor nem, egyszerűen nem
tudtam eldönteni – és nem csak én, helyenként ők maguk sem. A hanyag
forgatókönyvírás, ami a mostani látványfilmek rákfenéje, ha ugyan csak
foltokban is, de tettenérhető.
Szóval a Galaxis őrzői még mindig az a popcornmozi, mint ami eddig volt. Annak
teljesen jó, de többet ne várjunk tőle.
Raf ajánlója
2014-ben James Gunn megfilmesítette a Galaxis Őrzői képregényt - azt,
amelyikben valami fegyveres mosómedve meg beszélő fa van. Akkor elég nagy
hülyeségnek tűnt az ötlet, de működött - hogy aztán 9 évvel később befejeződjön
a csapat története, legalábbis ebben a felállásban.
A lezárással együtt megkapjuk Mordály (eredetiben Rocket) eredet történetét is,
hogy miért is hasonlít egy mosómedvére, miért tud űrhajót vezetni és mindenféle
kacatokból összerakni kb. bármit; na meg végre fény derül mi köze van Rocketnak
a Procyon Lotor-hoz és miért.
A film hozza a szokásos Guardians-Gunn-stílust (annak minden pozitív és negatív
(már akinek) dolgaival), viszont Mordály eredettörténete a legkomorabb,
legsötétebb vonalat hozza kb az MCU-ban (máshogy sötét, mint a Kap 2 télkatona)
és több helyen is a Slither kinézete/undormánya köszön vissza.
Minden GotG-rajongónak kötelező - és az MCU-t leírók ellen is ad muníciót. A
téma nem egyszerű, de a többé-kevésbé (de inkább többé) működő vizuális és
verbális poénok próbálják elvenni az élét, megemészthetőbbé tenni az egészet.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Studio 666 |
|
Raf ajánlója
Röviden összefoglalva: egy film, amit a Foo Fighters készített magukról (tutira
maguknak), amiben az énekest (a Nirvana-dobos szinte tökéletes hasonmása)
megszállja egy démon és gyilkos ámokfutásba kezd - mindezt egy dalért.
A film nem jó, de szórakoztató, főleg a gore és a halálok. A tréler alapján
sokkal jobbat vártam, de egy biztos: az együttes tagjai tutira élvezték a
forgatást. Legalább valami.
De legalább benne van kicsit John Carpenter - és 162 alkalommal hangzik el az a
bizonyos "királyi engedéllyel kopulálás", avagy a "fuck" (kevesebb, mint átlag
2 percenként).
 |
Super Mario Bros: a film |
|
Wolkens ajánlója
A népszerű videojáték karakterek egyik fő jellemzője, hogy több játékban is
felbukkannak. Ellie, a zűrös kamaszlány? Két The last of us játék, hahaha, de
ezt úgyis tudja mindenki. Perzsia hercege? Haladunk, 10 Prince of Persia játék.
Lara Croft, a dögös régésznő? Nem hinnéd, de 17 Tomb Raider játék jelent meg
eddig. Na és Mario, a mélynövésű olasz vízvezetékszerelő? Ülsz és
kapaszkodsz?
260, azaz írd és mondd, kettőszázhatvan videojáték.
Nem volt kérdés, hogy ebből előbb-utóbb mozifilmnek kell készülnie, és erre
most került sor. Az eredmény egyrészt abszolút szórakoztató, másrészt annyira
könnyed, hogy teljesen súlytalan. A sztori a 21. századi elvárásokhoz
illeszkedve némiképp felrúgja a szokásos "ki ment meg kit" kliséket, de ezt
teljesen élvezhető módon teszi. A sztereotip olasz Mario-Luigi testvérpár, a
cuki Peach hercegnő, és a tüzet hányó teknős, Bowser, a kisgyerekek Godzillája
kalandjai látványosak, színesek, viccesek és akciódúsak, kifejezetten ügyesen
ültetve át a játékok platform és autóversenyzős elemeit a vászonra. Kapunk
hozzá olyan betétdalokat, mint az "I need a hero", a "Take on me" meg a
"Thunderstruck", ráadásul mindegyik tökéletesen elhelyezve. És ha ez nem lenne
elég meggyőző, az eredeti szinkronhangok között (amit persze a hazai mozikban
csak felirat nélküli változatban választhatunk) olyan neveket találunk, mint
Anya Taylor-Joy, Chris Pratt és Jack Black. Vidám másfél óra lazulás, nem csak
gyerekeknek.
 |
Sikoly VI |
|
Wolkens ajánlója
Az első Sikoly-film 1996-ban robbant be a mozikba, és tényleg tudott újat
mutatni a szeletelős horror műfajban. Aztán úgy járt, mint később a
Fűrész-széria, ahol a szintén zseniális első részt egyre nézhetetlenebb és
fantáziátlanabb folytatások követték. A 2011-es negyedik Sikoly filmet már nem
is láttam, a tavalyi, sorszám nélküli ötödiket viszont igen – és nagyjából
ugyanannyira emlékszem a kettőből. :-) Szóval erős kérdőjelek voltak a fejemben
a római sorszámot kapott VI. részt illetően, de gondoltam, két órát megér.
Pozitív meglepetés: a film nem rossz. Meglepően jól építi a feszültséget,
mondjuk nem úgy, hogy közben semmi nem történik, éppen ellenkezőleg: már a film
elején gyorsan kiderül, hogy itt bizony egy (hahaha, ez egy Sikoly film, sosem
egy) kegyetlen és szinte megállíthatatlan sorozatgyilkossal állunk szemben.
Hőseink, az előző rész túlélői mindent megtesznek a további életben maradásért
és a potenciális áldozatok megmentéséért, de inkább kevesebb, mint több
sikerrel. A végső nagy leszámolás aztán hozza a kötelező csavart... amivel még
nem is lenne baj, de addigra a forgatókönyvírók is kivéreznek: egymást érik az
"akármilyen szúrt/lőtt/stb. sebbel is úgy rohangászok, mintha mi sem történt
volna" meg a "már kinyírt gyilkos feltámad és újra ki kell nyírni" esetek, ami
jelentősen rontja az egyébként kellemes összképet, már ha egyáltalán
beszélhetünk ilyenről egy kaszabolós patakvér horror esetében.
Ami a színészeket illeti, a játékuk rendben van, kiemelkedőre ne számítsunk, de
ez amúgy sem ez a műfaj. Az eredeti Sikoly film gárdájából Courteney Botox,
izé, Courteney Cox szerepeltetését nem kellett volna erőltetni, még annál is
rosszabbul néz ki, mint Brooke Shields a Castle for Christmas című
borzadályban, ráadásul különösebb hozzáadott értéke a történethez nincs.
Szóval rajongóknak jó ez a film, de szerintem hallottunk már Sikolyt eleget.
Raf ajánlója
Addig üsd a vasat amíg meleg, tartja a közmondás, és ezt Hollywoodban sokszor
(TÚL sokszor) meg is fogadják, bár ott inkább így hangzik: "thou shall hit the
iron as long it is hot".
A nagysikerű(?) Sikoly requel (mi szavakat ki nem találnak már, hogy
megideologizálják a rebootjaikat) után nem sokkal jött is a Sikoly Hat
(szigorúan római számokkal), aminek tovább kéne vinnie a Woodsboro-i
Szellemarcos Kaszabolások Örökségét - csak most Kalifornia helyett New
York-ban. Mindezt úgy, hogy Neve Campbell (pénzéhes nőstény, aka Sidney
Prescott) nem tér vissza - helyette jött Hayden "Cheerleader" Panettiere,
aminek legnagyobb pozitívuma, hogy most már két nő van a stábban (ő és Courtney
Cox) akiket a büdös életben nem ismerne fel az ember ha nincsen a
stáblista.
Na, tehát egy New York-i egyetemen vagyunk nem sokkal a Sikoly (öt) történései
után, ahol halloween van (vagy ahogy nálunk ismerik: "sziabécs" vagy "nálunk
nincsen halogéntök, nálunk mindenszentek vannak") és újra szabadon kolbászol és
szabdal a gyilkos és senki sincsen biztonságban - ezt Mindy újfent kifejti, de
ez már inkább trollkodásnak érződik, mint expozíciónak. Persze se Wednesday, se
nővére, Tuesday nem hagyja annyiban és felveszik a kesztyűt, s próbálnak a
gyilkosságok és rejtélyek végére járni, miközben igyekeznek nem
megkebabolódni.
Rendezésre visszatértek az előző rész alkotói (lásd még: Ready or Not; ráadásul
jobb munkát végeztek, mint az előző résznél) meg a színészek nagy része (kivéve
aki már nem él, vagy nem kapott elég zsét). Persze telenyomták sok-sok
kikacsintással és utalással a filmet, amivel csak az a probléma, hogy a
kevesebb néha több - arról meg nem feltétlenül ők tehetnek, hogy a "final
reveal" nagy része eléggé hamar sejthető. Érzésre talán a legvéresebb rész az
összes közül ami nem baj, de sajnos itthon X-besorolást kapott (biztosra
veszem, hogy a lezbismárért/lezbikért), ami ugye azt jelentette, hogy csak este
10 után vetíthetik/vetíthették a mozik (ki képes két napon átívelő filmet
megnézni munka után?!).
Mindenképpen jobb film, mint az előző, ha kedveled a belezős-felezős stílust és
csalódtál az ötödik részben, akkor érdemes megnézned.
Na és benne van Hugo Weaving unokahúga is.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Gyönyörű sorscsapás |
|
Wolkens ajánlója
Az egyetemi/főiskolai tanulmányok közismerten drágák Ámerikában, így mindenki
úgy finanszírozza, ahogy tudja. A dögös szőke Abby (Virginia Gardner) pókeren,
a jóképű és izmos Travis (Dylan Sprouse) ketrecharccal teremti elő a szükséges
pénzt. Kettejük találkozása egy nem szokványos románcot ígér... és a film ezt
többé-kevésbé hozza is. A főszereplők háttérsztorijaiból adódóan a fordulatok
sem egy az egyben követik a romantikus komédiák kliséit, így a darab nem
unalmas (de azért kiszámíthatatlannak sem mondanám :-)). Az, hogy az eredeti
ötlet ellenére mégsem sikerült maradéktalanul jól szórakozni, annak a fő oka
az, hogy csaj személyisége annyira irritáló, hogy nem is értjük, hogyan képes a
srác kitartóan udvarolni neki. Ehhez sajnos hozzájárul a szinkron is. Ami
viszont totál pozitív meglepetés: nem gondoltam volna, hogy egy romkomban ilyen
jó bunyókat fogok látni. Ami, mint meglepetés, tényleg pozitív, más kérdés,
hogy a filmre összességében nézve kevésbé az...
 |
Renfield |
|
Wolkens ajánlója
Robert Montague Renfield (Nicholas Hoult) súlyosan toxikus, elnyomó
kapcsolatban él. A problémáját viszont nem annyira egyszerű elmagyarázni az
anonim kapcsolatfüggők gyűlésén, mivel "párja", pontosabban főnöke és
kizsákmányolója nem más, mint maga Drakula gróf, a sötétség hercege (Nicolas
Cage). A srác szabadulna ettől a függőségtől, de igazán csak akkor kezd tenni
érte, mikor útja keresztezi a dacos, ám tiszta lelkű rendőrnőét (Awkwafina),
aki egy korrupt rendőrőrs egyetlen megvesztegethetetlen nyomozójaként
mindenáron rács mögé akarja juttatni a város maffiózóit. A pasi és a nő
találkozásai többnyire vérfürdőbe torkollnak, a rosszfiúk hullanak körülöttük,
mint a legyek, és ahogy a nagykönyvben meg a videojátékokban meg van írva,
haladnak szépen a főellenség(ek) felé.
Másfél óra tömény bűnös élvezet a Renfield. Az egyik pillanatban életvezetési
tanácsokkal gazdagodunk, vagy főhőseink gyerek- és ifjúkori traumáit
ismerhetjük meg - az érzelmes és lassú részek meglepően jól működnek! - hogy
aztán minden átmenet nélkül figyelhessük széles vigyorral, amint Renfield a
vérzivatar... mit vérzivatar, vérhurrikán epicentrumában kitépett karokat
hajigál lándzsaként. A 18+ korhatár maximálisan indokolt, a film mégis könnyed
szórakozást kínál, kitűnő színészi játékkal. Ha láttad a Cserkészkézikönyv
zombiapokalipszis esetére című remek darabot, akkor kb. sejtheted, milyen a
Renfield hangulata, ha meg nem, akkor úgyis van mit pótolni. :-)
Raf ajánlója
Mit kapsz ha fogod Nicholast, a zombirómeót és a drakula/Lugosi Bélamán Nicolas
Coppolát, megfűszerezed Robert Kirman-nel és hozzáadsz egy csipetnyi LEGO
Batman-rendezőt?
Kb. az év legszórakoztatóbb, térdet csapkodós, visítva röhögős filmjét, ahol
Drakula és famulusa (Nic és Nich) próbál halni és élni; ahol Renfield rájön,
hogy ő bizony egy bántalmazó kapcsolatban él, s szeretne kitörni belőle - de
ugye nem megy az olyan könnyen New Orleans-szerte, mégiscsak a bántalmazó fél
Gróf (herceg?) Drakula.
Nagyon szórakoztató film, bél és vér minden mennyiségben MÓKÁSAN, s hiába tolja
Coppola úr fullba a ripacskodást, neki és a filmnek is nagyon jól áll, sőt, ez
adja (ex-Bestia/ex-JLaw alakítása mellett) azt a pluszt, amitől fenemód
szórakoztató az egész.
Ha az oviban patakvér volt a jeled, esetleg leszakadó végtag, imádni fogod a
filmet - ha ezektől kicsit idegenkedsz, sebaj, mindenképpen ajánlom, mert
nagyon-nagyon vicces, trágár és egyetlen pillanatig sem veszi magát
komolyan.
Idén már ne legyen rosszabb!
Kapcsolódó ajánlók
 |
Grease: Rise of the Pink Ladies |
|
Raf ajánlója
Nem fogok kertelni: fél rész után feladtam. Nem elég, hogy bűn rossz, de még
mélységesen szar is. Az alkotókat máglyán kéne elégetni, a hamvakat sóval
beszórni, majd újra felgyújtani és újra sózni.
Azért egy dologra kíváncsi lennék: hogy tűnt el az összes nem kaukázusi rasszú
tanuló az iskolából 4 év alatt? Milyen pogrom volt ott és ki engedte?!
SENKINEK nem ajánlom, NE NÉZD MEG. Véletlenül sem. Guilty pleasure SEM.
 |
Dungeons & Dragons: Betyárbecsület |
|
Wolkens ajánlója
Elgondolkodtam, mitől lesz jó egy film, amiben halálos varázslatokat szórnak
egymásra a szereplők, és mitől nem. Nos, az utóbbi kategóriába tartoznak azok a
filmek, amik túl komolyan veszik magukat, fogcsikorgatva és izzadságszagúan
próbálnak egyre epikusabbak meg monumentálisabbak lenni (á nem, nem rátok
nézek, Marvel és társai). Aztán vannak azok a filmek, amik kiröhögik magukat,
gúnyt űznek a saját műfajukból, a színészek meg szemmel láthatóan lubickolnak
valami véresen komolytalan szerepben, vigyorogva csinálva hülyét magukból. Na a
D&D-BB pontosan ilyen. És ennek megfelelően totálisan szórakoztató.
Felsorakoztatja és közben parodizálja az összes szerepjátékos klisét, de úgy,
hogy a rajongók és a laikusok egyaránt élvezhessék. Az egyik percben még
remekül megkoreografált, látványos kardozás tartja fogva a figyelmünket, a
következőben egy váratlanul feltűnő, oroszlánfóka testalkatúra hízott és annak
megfelelően mozgó sárkányon röhögünk. A látvány szinte hibátlan, ebben a
kategóriában messze az elvárt szint fölött van. A sztori pörög, ugyan
kiszámítható, de ezt nem fájlaljuk. A karakterek szerethetőek, Chris Pine és
Michelle Rodriguez tonnányi öniróniával, simán viszik a hátukon a filmet, Hugh
Grant imádja, hogy megint rosszfiút játszhat, a többiek szintén mind rendben
vannak.
Srácok, ilyen egy jó blockbuster. Helyenként faék egyszerűségű, mégis térdet
csapkodós humor, rendesen összerakott forgatókönyv, élvezetes színészi játék,
parádés látvány. Köszönöm, én már csak egy zacskó pattogatott kukoricát kérek.
:-)
Bónusz: jó a magyar szinkron!
Raf ajánlója
Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy van egyfajta ciklikusság a mozifilmek
felhozatalában - hol westernek vannak rogyásig, máskor katasztrófafilmek (bár
ezek inkább szinuszgörbe jellegűen térnek vissza (Roland Emmerich, menj haza,
részeg vagy) - na meg nem egyszer fordul elő, hogy ugyanazon témában két
teljesen ellentétes stílusú, mégis egyazon témájú film kerül a mozikba
(Armageddon és Deep Impact, de lehetne még sorolni - a mockbustereket nem
idesorolva is!), erotikus thriller, satöbbi.
Idestova másfél évtizede a képregényfilmek uralják a vásznat - megspékelve néha
1-1 ilyen-olyan folytatással, remake-kel vagy előzménnyel. Én személy szerint
nem látom, hogy rövid időn belül ez változzon, de ha már unod a sok köpenyes
igazságosztót (és még mindig nem érted, hogy miért készült el a Black Adam és
miért pont a Sziklával) és egy picit geek vagy (nem feltétel! Ha az IT Crowd
S4E01 és a Stranger Things kivételével a büdös életben nem hallottál a
D&D-ről), akkor itt egy kalandfilm, ami nem szuperhősös, valamennyire egyedi és
kezdőknek az újdonság varázsával (pun intended) hathat.
Igen, ez bizony egy apró kóstoló a D&D (és így a Forgotten Realms) világából -
egy maroknyi, össze nem illő személyiség egy kalandra indul, de nagyobb kaland
lesz, és eközben összecsiszolódnak. Na, csak azért nem ez a Guardians Vol 3,
mert az májusban jön, és nem varázsolnak, hanem repkednek. Igen, nagyon erős az
áthallás (amin segít a zseniális Bradley Cooper cameo (internet és okos emberek
szerint magyarul "kámea"), bár ha azt nézem, hogy bármelyik D&D parti, amit
játszottam, pont ilyen, akkor meg felmerülhet, hogy akkor most tyúk vagy tojás
- na, ezt a vitát viszont segít eldönteni Xenk karaktere, a film NPC-je), de a
világ, melyben játszódik, mégis egyedivé varázsolja.
Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: mitikus lények, humanoidok, varázslás,
humorbonbonok, kaland, kreativitás, kövér sárkány, Michelle Rodriguez, akinek
csak ilyen szerepet lenne csak szabad elvállalnia, hagyni a francba a
Gyors&Fúriózus "filmeket", alkatilag és karakterileg is kegyetlen jó barbár -
és ott van Hugh Grant, aki kiöregedett a középkorú szívtipró szerepéből, de
simán megtalálta a ripacskodó (nem negatív értelemben), köpönyegforgató gonosz
szerepet; nem tudnám eldönteni, ki élvezhette jobban kettejük közül a
forgatást, ahogy azt sem, melyikük volt jobb. Chris Pine is jó szokás szerint,
Sophia Lillis-ről, ha nem tudom, sose mondom meg, hogy ő az Az fiatal Beverlyje
- viszont Justice Smith-t megnézném egy filmben, ahol nem aranyos balfaszt
játszik. Lehet nem tud.
Összességében egy nagyon jó kalandfilm, kreatív jelenetekkel, jól használják
fel a D&D világát és eközben nem kell huszadik szintű lézerlótusznak lenned,
hogy élvezd az egészet - és még jól is néz ki.
Kötelezően ajánlott.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Shazam2 - Fury of Gods |
|
Raf ajánlója
Egy év csúszás (és egy közben lezavart hard reboot után) megérkezett a DCEU
Marvel Kapitányának második része.
Abszolúte nem rossz, de könnyen felejthető - próbáltak (sikeresen) kikacsintani
a nézőkre, beletenni pár jobb-rosszabb popkulturális utalást, kb NFS UG2-szintű
autó CGI-t. Ja és egy-az-egyben az MCU-recept követték. Igaz, az égretörő
fénysugár itt csak a búráig megy.
Ha tetszett az első rész, ez is nagy eséllyel fog, de 24 órával a megnézés után
már nem biztos, hogy emlékszel bármire a filmből. 130 (lehetne 20-szal kevesebb
is, simán) perc jó szórakozás Zachary Levi-vel és a kölykökkel.
Kóstold meg a szivárványt nyugodtan.
 |
The Last of Us első évad |
|
Wolkens ajánlója
Valószínűleg sokan tudjátok, hogy nagy rajongója vagyok a Last of Us videojáték
mindkét részének (három, illetve két végigjátszás), így ez az ajánló nem lesz
mentes az ebből adódó erős szubjektivitástól. Szóval simán el tudom képzelni,
hogy valaki, aki soha nem játszott a játékkal, máshogy látta.
Kezdjük azzal a közhellyel, hogy rengetegen próbálkoztak már
videojáték-adaptációval, de igazán emlékezetest nem sokaknak sikerült
alkotniuk. Nekem ennek a kategóriának a trónján a Silent Hill ücsörög immár 17
éve, és a helyzet az, hogy a TLoU sem taszítja le onnan. Pedig objektíven nézve
a TLoU kifejezetten jól sikerült és alapos átültetése a sorozat történetének
(amit egyébként minden idők egyik legjobb videojáték-sztorijának tartanak), és
valószínűleg azoknak, akik most ismerkedtek meg Ellie és Joel világával, nem is
okoz olyan hiányérzetet, mint a játék rajongóinak. Valamit nekik is kell, hogy
okozzon, akkor is, ha pontosan nem tudják megmondani, mi a baj vele. Nem gond,
én majd elmondom :-), de ahhoz, hogy ezt ki lehessen fejteni, röviden össze
kell foglalnom az alaphelyzetet.
Az emberiség nagy része áldozatául esik egy
zombijárványnak
gombafertőzésnek, aminek hatására az érintettek lényegében dühöngő őrültekké
válnak, akiknek a fő célja, hogy harapásukkal tovább terjesszék a fertőzést
és/vagy megszakítsák a hozzájuk közel merészkedők agyi vérellátását a nyaki
ütőér és környékében foggal kialakított folytonossági hiánnyal. :-) 20 évvel
később azok, akik elkerülték a fertőzést, különféle méretű és működésű
életközösségekben tengődnek, a magányos farkastól a kisebb kommunákon keresztül
a statáriális alapon működő, a katonaság által irányított karanténzónákig. A
civilizációs máz lényegében már lepergett mindenkiről, az egyetlen különbség a
fertőzöttek és a nem fertőzöttek között az, hogy a fertőzöttek nem gonoszak.
Ebben a posztapokaliptikus környezetben keresztezi egymás Ellie, a szabadszájú
és önfejű kamaszlány, és a magának való, kiégett, középkorú férfi, Joel útja.
Kettejük kapcsolata a kezdeti kölcsönös ellenszenvből alakul apa-lánya
kapcsolattá, akik az életüket is kockáztatják a másikért.
Mint sejthető, a játék jelentős része a túlélésről szól, hol a fertőzöttek, hol
a nem fertőzött gazfickók (és gaznőcik) ellen, és a történet az öldöklések
között megy előre. A filmsorozat jelentős része a történetről szól, amit
időnként öldöklések "színesítenek", leginkább a rosszfiúk ellen, míg -
leszámítva az ötödik rész remekül sikerült akciójelenetét, és még néhány
kóválygó agyhalott kiiktatását - fertőzötteket alig-alig látunk. És ez a
sorozat gyenge pontja. Nem azért, mert hiányozna az ütőér-rágcsálás
totálplánban, hanem mert nincs olyan érzetünk, hogy ez a világ ne működhetne
máshogy, hogy ne tudna felülkerekedni azon a néhány fertőzöttön, aki még
elszórtan, elhagyatott épületekben kóborol. Ellie és Joel úgy vág át fél
Észak-Amerikán, mint kés a vajon. Na, ennek nem így kéne lennie, és a
játékban nem is így van.
A döntésnek gyaníthatóan inkább alkotói, mint pénzügyi okai vannak, mert
egyébként a látványvilág pazar, és nagyjából az is közismert tény, hogy a
büdzsé nem volt szűk keresztmetszet. A sorozat így tévékonformabb lett,
cserébe kevésbé ütős és hatásos, mint a játék. De mint ahogy kezdtem, én
masszív rajongója vagyok a TLoU-nak, és így a tárgyilagosság jegyében azt is el
kell mondanom, hogy a leírtakat leszámítva ez egy szinte tökéletes, az
alapanyaghoz hű videojáték-adaptáció. Mindkét főszereplő hibátlanul hozza a
karaktert, hiába is fikázza néhány idióta az Ellie-t alakító Bella Ramsey-t, a
színészi alakítása helyett azon hörögve, hogy "nem úgy néz ki, mint Ellie a
játékban". Külön érdekesség, hogy az alkotók nem haboztak kismértékben
megváltoztatni a történetet, ahol az adaptáció szükségessé tette, de attól
sem riadtak vissza :-), hogy a játék egyes jeleneteit pontról pontra átemeljék
a filmbe. Szóval a TLoU tényleg követendő példa arra, hogyan kell egy
videojátékot
jól
átültetni filmre - azon meg el lehet vitatkozni, hogy
tökéletesen
átültetni lehet-e egyáltalán.
Raf ajánlója
A nagysikerű játékot nagy nehezen (10 évvel az első rész, lásd még: Part One)
megsorozatosították, a tettes az HBO lett. Ez most pozitív, nem a Trónok harca
utolsó évad HBO, hanem Westworld S1-, True Detective S1- és GoT S1-féle. Tehát
jó.
Elég jól követi a játékot, mégis azért visz egy kis egyediséget is bele -
sokkal-sokkal kevesebb a fertőzött, a hangsúlyt nagyon az emberi drámára és
túlélésre (lásd még: mit tennél meg) helyezték át, és ez jól is áll a
sorozatnak. Oké, helyenként a CGI nem méltó a színvonalhoz, de ez nagyon ritkán
van - és ha nem tudom, soha a büdös életben nem jövök rá, hogy lényegében ki
sem mozdult a stáb Albertából (Kanada).
Sajnos nekem szenvedés volt végignézni a sorozatot, hiába vérprofi, meg nagyon
jól van megcsinálva - ugyanis szegény Bella Ramsey (a HBO Groguja) nekem
annyira veszettül antipatikus, hogy ha ezt el tudnám hegedülni, én lennék
Pavarotti. Igen, okésan alakít(gat) (Pedro Newtonpernégyzetméter mellett mert
volna nem), de olyan gyógyszerészellenes, hogy minden képernyőn töltött
másodperce olyan érzéseket okozott bennem, mintha KÉT Zuzu Petals-szal kellene
beszélgetnem.
Ha ezen túl tudsz lépni (ami elég kétesélyes, mert ha nem is pont ezekkel a
szavakkal, de másoktól is hallottam, hogy rosszul vannak a Mormont-lánytól),
akkor egy nagyon jó poszt-apokaliptukus drámát nézhetsz meg, de ha nem, hát
akkor ez egy "mixed signals"-sorozat lesz számodra is.
Mindenképpen ajánlom, mert a Csernobil alkotói megint egy nagyon jó sorozatot
tettek le az asztalra - a másik serpenyőben meg ott van az Ellie-t játszó tini.
Én mazochista vagyok, jövök a második évadra is, valszeg váliummal vagy
ilyesmivel.
Kapcsolódó ajánlók
 |
The Woman King |
|
Wolkens ajánlója
Mindig meglep, ahogy a magyar filmcím-fordítók egymást múlják alul
színvonalban, és jelen ajánló tárgya újabb mélypont: a "The woman king"-ből azt
sikerült alkotni, hogy "The woman king – A harcos". Sírok. :-(
Afrika, 1800-as évek, rabszolgakereskedelem. Nagyjából ennyi az alaphelyzet,
amibe a film repíti a nézőt. A bennszülött törzsek sokszor egymás embereit
rabolják el, hogy aztán eladják őket, az üzlet haszonélvezői viszont végső
soron egyértelműen a fehérek. Az egyik érintett törzs, a Dahomey, komoly női
haderővel rendelkezik, parancsnokuk a veterán Nanisca (nehéz megszokni, hogy
Viola Davis ezúttal nem kosztümös főgonoszt játszik :-)). Persze a harcosnők
kiképzése kőkemény, ahogy azt a dacos, fiatal Nawi (Thuso Mbedu) sorsát nyomon
követve láthatjuk. A történet a szokásos "hogyan jut el az újonc odáig, hogy
kiérdemelje a helyét a csapatban" ívet követi, akciójelenetekkel rendesen
megspékelve.
Mint az sejthető a leírtakból, a TWK legalább 300%-ban polkorrekt (csúnya fehér
rabszolgakereskedők, csupa fekete hős, akik még ráadásul nők is), de
szerencsére nem tolja túl, és nem akar semmi szélsőségesen progresszív üzenetet
a néző szájába rágni. Helyette a látványra, a zenére és a karakterekre
koncentrál, és - leszámítva a kicsit túl hosszú játékidőt - ezt a célt
sikeresen el is éri. Ehhez képest meglepően alacsony volt az érdeklődés,
konkrétan ketten ültünk a nézőtéren, ennél a darab egyértelműen többet érdemel.
 |
The silencing |
|
Wolkens ajánlója
A festői (és nemlétező) Echo Falls erdejeiben egy sorozatgyilkos lányokra
vadászik. Akaratlanul keresztezi az alkoholista erdész, Rayburn (Nikolaj
Coster-Waldau) útját, akinek a lánya évekkel ezelőtt eltűnt. A gyermeke
elvesztésébe belebetegedett apa elég gyorsan meggyőzi magát, hogy az esetek
összefüggnek. Gyilkos és véres sakkjátszma veszi kezdetét, a gyanúsítottak
száma pedig egyre nagyobb.
A film légköre kellően nyomasztó, a feszültség szépen épül, csavar csavart
követ... nem is lenne ezzel baj, ha nem lenne pár helyen úgy túltekerve, hogy
menetszakadás a vége. Ez nézés közben nem is tudatosul a nézőben - a megvezetés
jól működik - de amikor utólag elkezdjük felidézni az eseményeket, bizony
kiderül, hogy cseppet sem olyan logikus minden, mint amilyennek menet közben
tűnt, sőt, az egyik fontos fordulatot követően kifejezetten kezd széthullani,
rengeteg részletre nincsen magyarázat.
Esti filmnézéshez jó lehet, mert a hangulata tényleg erős, csak ne kövesd el
azt a hibát, hogy elkezdesz utólag gondolkodni rajta. :-)
 |
Finch
versus
Az ember, akit Ottónak hívtak |
|
Wolkens ajánlója
Tom Hanks azon színészek közé tartozik, akit nem lehet nem szeretni. Itt van
mindjárt két film, ami ezt a szabályt erősíti: az Otto-ban egy, a felesége
gyászolásába temetkező embert játszik, aki csak nehezen talál értelmet abban,
hogy tovább éljen, míg a Finch-ben a Földet sújtotta katasztrófa túlélőjeként
bolyong, és próbálja az emberiség szellemi örökségét megmenteni.
Két, meglepően erős és megható alkotással van dolgunk, ami elsődlegesen a
főszereplő játékára épít, és ezt helyesen teszi. Ugyanakkor nem szabad
elmennünk a hozzá legközelebb álló mellékszereplők: az Otto-ban a Marisol-t
alakító Mariana Trevino, a Finch-ben pedig a Caleb Landry Jones hangján
megszólaló emberszabású, mesterséges intelligencia-vezérelt robot, Jeff
"alakítása" mellett sem, bármennyire is furcsán hangzik az utóbbi. Igazi
kedves, életigenlő filmek, még ha ez a témájukból elsőre nem is tűnik
egyértelműnek. Mindkettő ajánlott!
Létezik egy youtube csatorna, ami párhuzamba állít filmeket ("24 ok, amiért
X és Y ugyanaz a film"), néha egészen meghökkentő hasonlóságokat is
felfedeznek. Ezen a vonalon elindulva próbáltam összeszedni én is 24 okot,
amiért ez a két film ugyanaz... végül 15-ig jutottam. Akit érdekel, olvasson
tovább, de vigyázat: a leírtak fontos részleteket árulnak el a filmek
cselekményéből, azaz
SPOILERVESZÉLY!
15 ok, amiért a "Finch" és "Az ember, akit Ottónak hívtak" ugyanaz a film:
1. Tom Hanks játssza a főszerepet.
2. A főszereplőt traumatizálta egy nő halála, és ezt azóta sem tudta
kiheverni.
3. A főszereplő korábban mérnökként dolgozott, de már nem alkalmazott.
4. A főszereplő egyedül él, és nem is szeretne más embert a lakásában
látni.
5. A főszereplő mindent is meg tud javítani, ha van hozzá szerszám.
6. A főszereplő beteg és tudja, hogy meg fog halni.
7. A főszereplő rendszertelenül eszik.
8. A főszereplőre marad egy háziállat, amire egyéb jelentkező híján vigyáznia
kell.
9. A főszereplő egy dög nagy járművel közlekedik.
10. A főszereplő megtanítja a hozzá legközelebb álló mellékszereplőt
vezetni.
11. A főszereplő fontos alkalmakkor fess öltönybe bújik.
12. A főszereplő halála békés, mellette van a házi kedvence, amikor örökre
lehunyja a szemét.
13. A háziállat nem marad gazda nélkül a főszereplő halála után sem.
14. A mellékszereplő, akit a főszereplő megtanított vezetni, megörökli a dög
nagy járművet.
15. Hogy meggyőződjünk az események visszafordíthatatlanságáról, a film végén
látjuk a főszereplő sírját.
 |
Ant-Man and the Wasp: Quantumania |
|
Raf ajánlója
Scott Lang és társai kapták azt a nehéz feladatot, hogy bevezessék Kangot, a
kongot, bocsánat, a hódítót, az új (legújabb?) fázis főgenyáját, az új Thanost.
A bevezetés sikerült is (legalábbis azok számára, akik nem nézték meg a talán
legjobban sikerült MCU-s sorozatot, a Lokit), kár, hogy közben maga az eddigi
Hangya esszenciája veszett el - igen, megnő, összemegy (néha gyors
egymásutánban, oda-vissza), repked, bunyózik és közben Scott Lang, de a nagy
igyekezetben hiába egy színes-szagos-szélesvásznú családi kalandfilm, ha a báj
és a poénok (nem egy poén (a kevés közül) csak max 10 éves kor alatt élvezhető)
teljesen hiányoznak; pont úgy, ahogy a Pena-Dastmalchian-Harris trió. És akkor
elérkeztünk a film leges-leggyengébb pontjához (mivel szinkronnal néztem, ezért
ez olyan echte 2-in-1): Kathryn Newtonhoz (aki amúgy a harmadik Cassie három
film alatt - ne, ne kérdezd; oké, az első cserét még megértem, de ezt, ezt soha
nem fogják tudni megmagyarázni), aki egyrészt végig olyan unott pofával, nulla
színészkedéssel (ehhez képest egy Barátok közt alakítás Emmy-közeli) tolja
végig, hogy az már nem is szekunder, hanem trecier (pentaton?) szégyen. Ez
azért furcsa, mert a Freaky-ben nagyon jó volt (oké, ott Vince Vaughn alakítása
mindent és mindenkit beárnyékolt), a Szupinatiban, sőt a Pikacsus-nyomozósban
se volt rossz. De itt?! Ezt sikerült Kádár Kinga monoton, kifejezéstelen
szinkronjával tetézni (bár lehet, hogy csak Newton alakítását próbálta
átültetni - ha ez volt a cél, akkor sikerült, teljes mértékben sikerült).
Az biztos, hogy nem ez lesz a legtöbbet hivatkozott és legkedveltebb MCU-mozi
(sőt, ugyanilyen Hangya film sem). Egynek elmegy - de legalább Jonathan Majors
a Loki S1 után itt is megmutatta, hogy tud. Lesz-e olyan jó, karizmatikus, mint
Thanos? Nagy és jó kérdés. Kell-e temetni az MCU-t? Nem feltétlenül, de van
baj.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Kokainmedve |
|
Wolkens ajánlója
Vannak azok a filmek, amik már a címükkel és/vagy az előzetesükkel megvesznek
kilóra, na, a Kokainmedve pontosan ez a kategória. Komolytalan, morbid,
patakvér akció-/horrorvígjáték, ami helyenként hangsúlyozottan klisékkel
operál, tovább erősítve a ZS kategóriás jelleget. Nehéz lenne kijelenteni, hogy
jó film, de szerencsére meg sem próbál annak látszani. Azt adja, amit ígér:
bedrogozott mackó tombol, az útjába kerülő mindenféle lúzerek meg vagy túlélik
a találkozást, vagy nem, és ha nem, akkor legalább válogatottan látványos
módokon haláloznak el, amúgy meg helyzetkomikum rogyásig. Elizabeth Banks
rendezése közel 100 százalék tisztaságú bűnös élvezet, ugyan nem annyira
király, mint anno a Kígyók a fedélzeten volt, de azért messze nem is a legalja,
mint mondjuk a Zombi hódok.
Raf ajánlója
1985, USA. Egy repülőből becsomagolt kokaint dobálnak le későbbi begyűjtés
céljából. A probléma csak annyi, hogy: 1 - a pilóta-szóró személy nem tudja
begyűjteni a szajrét; 2 - egy mackólány rájár a kokóra és Pabla Escobear-ként
két dolog lebeg a szeme előtt: kokaint találni, és még több kokót tolni a
szervezetébe. A gond az, hogy egyrészt akiknek ment volna a drog, szeretnék
visszaszerezni, másrészt vannak túrázók is a környéken, harmadrészt a lokál
ápolónéni gyermeke is pont ekkor lóg a suliból kishaverjával, hogy lefesse az
egyik vízesést.
Bizony, megtörtént események alapján készült a film, igaz HIVATALOSAN nincsen
adat, hogy Pabla megcsócsált volna bárkit is - ÁLLÍTÓLAG az elfogyasztott
kábszi pár perc alatt hazavágta bruminkat; igaz, emberi számítások szerint az a
pár perc volt, amíg ez az állat volt a kontinens legveszélyesebb
csúcsragadozója.
Aki látta a trélert, egy dolgot bizton vehet: nem veszi magát a film
egyetlenegy másodpercre sem komolyan, sőt, direkt zsébe hajló belezős-felezős
mozi, ami helyenként kicsit szemérmes, aztán a következő pillanatban meg egy
végtag repül el a vásznon.
Aki szereti a műfajt (példának okáért: Tucker and Dale, Violent Night) és úgy
is, hogy állat a mészáros, akkor kötelező. Jótanács: ne vigyél sokat inni és
óvatosan fogyaszd, mert simán vannak olyan jelenetek, aminél a tápcsatorna
valamelyik fején a körülmények megfelelő együttállása esetén távozhat a
bevitt/bevívendő folyadék.
A mentős rész a Just Can't Get Enough-fal a Depeche Mode-tól, hát az... Az kábé
már most megkaphatja az "Év TOP10 legröhögősebb jelenete"-díjat.
És ezen felül Ray Liotta utolsó filmje - soha rosszabb utolsó szerepet!
Kapcsolódó ajánlók
 |
The Outfit |
|
Wolkens ajánlója
Leonard (Mark Rylance), akit az 50-es évek chicagoi alvilága nemes
egyszerűséggel csak az Angolnak hív, profi öltönykészítő. Higgadt, megfontolt,
mindig a tökéletességre törekszik... de a tökéletes este illúziója gyorsan
szertefoszlik, amikor két feltörekvő gengszter menekül a műhelyébe, ráadásul
egyikük golyó ütötte sebbel. A magát a bandaháborúktól távol tartó szabó
ezúttal nem ússza meg, hogy részese legyen az eseményeknek, és a helyzet
percről percre tovább romlik.
Kevés szereplős, lényegében egyhelyszínes krimi az Outfit, amiben csavar
csavart követ, és minden fordulat új színben mutatja a szereplőket,
folyamatosan átrendezve az erőviszonyokat. Messze nem egy Aljas nyolcas, de
stílusra hasonló, ha tetszett Tarantino remeke, érdemes tenni ezzel is egy
próbát, kellemes meglepetés.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A magadfélék |
|
Wolkens ajánlója
Ezra (Jonah Hill), a kissé félszeg, fehér, zsidó srác és Amira (Lauren London),
a karakán, fekete, muszlim csaj egy véletlen találkozó után összejönnek, az
ismerkedést szerelem, összeköltözés, aztán leánykérés követi. Semmi nem állhat
a boldogságuk útjába... kivéve természetesen a fiú anyja, Shelley (Julia
Louis-Dreyfus) és a lány apja, Akbar (Eddie Murphy), no meg a kulturális
különbségek a két család között. A két fiatal küzd, mint malac a jégen, de a
helyzet minden egyes szülők-gyerekek találkozóval csak tovább romlik.
A hivatalos besorolás szerint a film vígjáték, és elég nagy részben az is, de
sokkal inkább keserédes, mint édes, sőt, helyenként kifejezetten eluralkodik
benne a keserű íz. A konfliktusok ábrázolása egyszerre komikusan eltúlzott és
rémisztően életszagú, és ez elsősorban a két problémás szülő: az egocentrikus,
elefánt a porcelánboltban anya, és az intoleráns, súlyosan rasszista apa
karaktereinek köszönhető. Ők ketten annyira szélsőségesek, hogy a néző még a
vígjátékhoz illően pozitív befejezést is hajlamos megkérdőjelezni.
Komolytalan, limonádé, röhögcsélős, semmi extra filmre számítottunk, ehhez
képest a darab meglepően erős. Nem finomkodik semmilyen területen: a gyerek
életébe súlyosan helytelenül beleavatkozó szülői viselkedés, a képmutatás, a
rasszizmus, a gyűlöletért felelős kisebbségi komplexusok mind-mind szépen
terítékre kerülnek – a közel két órás játékidő jelentős részében kijut a
szekunder szégyenből. Valószínűleg ez zavarta az IMDB-n értékelőket, az 5,5-ös
pontszámnál legalább 1,5-tel többet érdemel a film.
Raf ajánlója
Egy R rated romantikus vígjáték Jonah Hill-el, Eddie Murphy-vel, Julie
Louis-Dreyfus-szal és David Duchovny-val. Mi mehet félre?
Hát, kb minden.
Egyrészt ez annyira vígjáték, mint amennyire az Aranybulla, másrészt ha ez a
romantika, akkor köszönöm, nekem erre nincsen igényem.
Sajnos az írók (a rendező Kenya Barris és a főszereplő, Jonah Hill) vagy nem
erőltették meg magukat, vagy nem képesek írni - egy maréknyi klisé karaktert
sikerült papírra majd vászonra vetni, akik olyan sokoldalúak, mint a rasszista
nagybácsi vasárnap esti zsidózós/négerezős vicceinek főszereplői.
Találkoztam már olyan emberrel, akinek tetszett - szerintem inkább nézz meg pár
részt a Veep-ből és a Beverly Hills-i zsarut. Azon legalább lehet szórakozni.
Ezen csak fejcsóválni.
 |
A király |
|
Raf ajánlója
Amikor először felröppentek a hírek, hogy az RTL (leánykori nevén: retekklub)
Zámbó Imréről akar sorozat forgatni, ráadásul Nagy Ervinnel, mint Imre...
egyrészt felröhögtem, másrészt meg nem is nagyon értettem. Aztán az első
(kimondottan dicsérő) kritikák után már nem volt visszaút, és a kíváncsiságom
győzött. Spoiler alert: érdemes, sőt megnézésre igencsak ajánlott.
Mivel öreg vagyok, mint az országút, vannak emlékeim az élő Zámbó Imréről (kit
"A" Jimmy, esetleg "Király" vagy a "világ legrondább nője" néven ismerhetett a
nagyközönség), sőt, a haláláról is (hihetetlen, hogy "csak" 42 éves volt,
amikor elhalálozott) és az ezzel kapcsolatos viccekről is.
Sőt, a zenész emberekre gyakorolt hatását is láthattam saját szemeimmel egy
kisebb Jimmy-rajongó (de lehet a "függő" kifejezés jobban passzolna) közösségre
- egyrészt nagyon sokat hallgatták hangosan (legjobban a "Jó asszony mindent
megbocsát" ment náluk), másrészt igen nagy eséllyel sokkal több vizet adtak
ennek a halottnak, mint az elhunyt családtagjaiknak összesen.
Minden egyes rész úgy kezdődik, hogy "Igaz történetek és hazugságok alapján":
Igen, biztosan vannak benne anakronisztikus dolgok (nem énekelhette ekkor és
ekkor azt a bizonyos EDDA számot, mert az csak két évvel később jelent meg, és
hasonló dolgok - na meg a komplett nyomozós szál is a fantázia műve), de
összességében eléggé úgy tűnik, azt láthatjuk a 10 rész alatt, ami meg is
történt.
És akkor most jöjjön a több soros ömlengés a sorozatról és a benne szereplő
színészekről (és még más dolgokról is): az RTL-nek olyan szinten sikerült az
itthoni színészkrém krémjét összegyűjteni, hogy arra szinte nincsenek szavak
(tessék szemezgetni), de ez nem volt elég, mert az sem árt, ha alakítani
tudnak; hát kérem, TUDNAK. És ezt még azzal is megfejelték, hogy akit lehet,
kinézetre megcsináltak (Schruff Milán, mint Árpád?! Ervin, mint Imre?!?! (Oké,
itt sokszor kikönyököl "AZ Ervin" Jimmyből, de a gesztikuláció, a legapróbb
mozdulatok, minden Jimmy!) Elek Ferenc, mint Lakodalom Lajos? Nem hasonlít.
De a tenyérig lelógó zakóujj, a mozdulatok - egyből látod Dáridó Lajost!) és
hozzák is a karaktert, karaktereket. De ez sem volt elég az ex-retekklubnak,
ugyanis technikailag is nagyon odatették magukat, nem egy olyan operatőri
megoldással, ami egy százszor ennyibe kerülő sorozatban sem magától értetődő
(például: amikor Jimmy és testőre autóznak az éjszakában és beszélgetnek -
sötét van, de, hogy lássuk is őket nem kapcsoltak belső világítást, hanem csak
a mögöttük jövő autó lámpája ad fényt a visszapillantó tükrök
segítségével).
Sokáig azt tartották, hogy ha jó, színvonalas magyar sorozat akarsz, akkor HBO,
minden másra ott a köztévé. Hát, ugye a hábéómakssz, úgy néz ki, mostanában nem
fog letenni az asztalra semmit (esetleg a "megszűntünk" táblát), az RTL pedig
elfoglalta a szabadon maradt területet. Remélem évente legalább egy ilyen
minőségi cuccot csinálnak.
Igény volna rá.
A színészek (és alakításuk) és a minőség miatt én csakis ajánlani tudom. Nézd
meg, érdemes.
A cikk utoljára frissítve: 2023.06.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|
Oldaltérkép
