|
Az ötlet
bármilyen hihetetlen, de a honlapomon olvasható ajánlók száma már
az 500-at közelíti. Úgy gondoltam, hogy a szimbolikus 500. filmajánlót
érdemes lenne valamilyen módon különlegessé tenni, ezért meginvitáltam a
mozirajongó ismerősöket egy bandázós mozizásra az Utazók című filmre, azzal az
ajánlattal, hogy az első tíz olyan jelentkező jegyét fizetem, aki vállalja,
hogy szintén ír egy ajánlót a filmről.
Legnagyobb örömömre sikerült összehozni: végül egy tíz fős társaság jött össze
a film megtekintésére. Jó hangulatú mozizás volt és a vállaltaknak megfelelően
minden résztvevő írt is ajánlót. :-) Alább olvashatjátok a termést. Tíz
különböző nézőpont, tíz különböző stílus, nagyon érdekes. Jó szórakozást!
:-)
 |
Utazók |
|
PersonaNonGrata ajánlója
Mottó: Végre egy rendkívül élvezetes film a rakat hulladék között.
Essünk túl a kötelezőn:
Látvány: jeles
Hang: jeles
Zene: volt zene?
Színészi játék: JL: jeles fölé, CP: nekem teljesen jó volt. AG: kiváló.
Én általában úgy viszonyulok a mozifilmekhez, hogy felteszem a kérdést,
szórakoztat-e, kikapcsol-e. Az Utazók esetében mindkét kérdésre hangos és
tiszta igen a válasz. Nem túl játszott, nem túl színezet, nem giccses
történet.
A klisé egyszerű: zárt világ, önmagára utalva, persze jön a baj, ami
pusztulással fenyeget és persze van a megváltó, akinek meg kell nyomni a nagy
piros gombot. A megváltó ebben az esetben fiú-lány, persze szerelemmel, meg
miegymással.
Azonban most ezt sikerült úgy becsomagolni, hogy az ember szája tátva marad.
Ugyanazt a mesét mondja a film, mint másik ezer. Csakhogy végig morális
kérdések sorozatával kell szembesülni és nehéz, kemény, de logikus válaszokat
kell adni az életben maradásért. Ha visszagondolok, mindegyik döntés csak ezt
szolgálja és teljesen racionális. A feszültség mindenhol ott van, de sehol nem
tolakszik előre, nincs túlerőltetve. A film eleje talán kicsit vontatott, de
CP - meg a forgatókönyvíró - nagyon jól mutatja be a magányba és a
kilátástalanságba őrülés lépéseit. Kell(ett ennyi). Aztán történik, aminek
kell, jönnek a döntések, a dilemmák, haladunk előre várjuk a nagy bajt, ami be
is üt, persze van megoldás... A csodálatos az, hogy a film vége (mondjuk
érzésre az utolsó 20 perc annyira telitalálat, ami párját ritkítja. Kb. 10-15
legalább ennyire jó végét lehetett volna írni a történetnek, mert mindegyik
lehetőség erőlködés nélkül adott volt. Sikerült a kötelező szirupos amerikai
film végződést elkerülni, pedig mégiscsak előkerült a cukros oldat... de mégis
rendben van és az sem erőltetett, sőt jó. Pedig egy halom lehetőség még benne
is maradt a történetben. De nem kell mindig kaviár.
Amit feltétlen ki kell még emelni, az a humor. Mindig jelen van, ahogy az
életben, üt, a drámai és kevésbé drámai helyzetekben. Valódi kacagtató humor
és mint a többi, elem sem túlzott vagy erőltetett.
A CGI nagyon hatásos, hibátlan, nem sok, nem kevés.
Egy 2,5 szereplős történet. Így kell mesélni valamit! Van történet, és van
rengeteg mondanivaló.
Örülök, hogy Amerikában még tudnak néha filmet csinálni.
Persze vannak hibák is, amelyeket el lehetett volna kerülni (minden űrhajó
ajtó pajszerrel nyitható, kivéve azt, amit fontos), a hipermodern rendszerek
mindent megoldanak, mindenre vigyáznak, csak olyan minőségű kaját adnak,
amelyet megfizettél, de az, hogy a pajszerrel föltört lakosztályban
randalírozol, azt gyakorlatilag full access granted joggal tolerálja a
rendszer, az meredek - egyébként meg ez a rész értelmetlen és céltalan is
volt.
Egyetlen kérdés merül fel: így januárban láttuk-e 2017 legjobb filmjét?
00198080 ajánlója
"Ahol ő volt, ott volt a paradicsom!"
(MARK TWAIN - Ádám és Éva naplója)
A leggyakoribb kritikusi meghatározás szerint az "Utazók" műfaja "sci-fi
dráma". Nos, a kritikusok tévednek. Nem minden science fiction, amiben űr és
űrhajó van. Ebben a filmben az űrhajó inkább a könyörtelen, döntésekre
kényszerítő díszlet szerepét játssza, mintsem lényegi eleme a történetnek. Az
IMDB-n kapott egy "Romance" címkét is - és bár a történetben kulcs a szerelmi
szál, mégsem érzem ezt egy "igazi" romantikus filmnek. Azért nem, mert a
mindösszesen kettő emberi szereplő egy lecsupaszított, steril, üres világban
talál egymásra, akár az aranyhalak az akváriumban. Mégis is ki másra
találhatnának még rá?! Csak ketten vannak összesen ebben a mesterséges
paradicsomban, mint Ádám és Éva annak idején.
És akárcsak abban a régi történetben, itt is hamar megjelenik ez első erkölcsi
dilemma, és vele az eredendő bűn, egy erősen vitatható döntés
következményeként. Merthogy a történet lényegét ebben a zárt, minimalista
univerzumban meghozott ilyen-olyan döntések adják. Ez az univerzum az Avalon
csillaghajó, amelyik 120 éves útjának alig negyedét teszi meg, amikor a dolgok
elkezdenek rosszra fordulni. Egymást követik az egyre fenyegetőbb helyzetek,
és a két egymásra utalt ember hirtelen egy széteső világban találja magát.
A karakterük közös vonása, hogy mindketten menekülnek. A feleslegesség és a
céltalanság elől megfutamodva, krízishelyzetben találják meg végül a választ a
végső kérdésre: ki vagyok én? Mi a létezésem értelme? A film legjobb
pillanatai azok, amikor Jim (Chris Pratt), a botcsinálta gépész (két év alatt
képtelen kinyitni egy lezárt ajtót, helló!) végre fontosnak tudhatja magát. És
az, amikor Aurora (Jennifer Lawrence) végre rájön, hogy képes az igazi
boldogságra és leszámol végre a saját magával szemben megfogalmazott túlzó
elvárásaival.
Egyesek hiányolják a "kémiát" a vászonról. Nos, valóban, ez a románc nem az a
"Rómeó és Júlia" fajta eszeveszett szerelem, amelyik bármilyen bűnt megbocsát
és különösebb kitérők nélkül képes eljutni akár az önpusztításig. Hanem inkább
az a fajta, amelyik kitart egy egész életen át.
Ami tetszett:
- az alkotás szerencsés módon megkíméli a nézőt a techno-blablától és a
"zseniális kockának hirtelen életmentő ötlete támad" kliséjétől
- amikor Jennifer Lawrence-ből előjön a sárkány (mimika!)
- Gus (Laurence Fishburne) epizódszerepe épp csak annyira löki tovább a
sztorit, amennyire feltétlenül szükséges
- Jennifer Lawrence estélyi ruhában
- Jennifer Lawrence fürdőruhában
- Jennifer Lawrence tréningruhában
- Jennifer Lawrence ruha nélkül
Ami nem:
- Aurora karaktere jobbára csak sodródik az eseményekkel, lehetett volna
hangsúlyosabb
Ami vicces:
- Aurora tudja, hogyan kell pasit fogni: pányvával
- Arthur (az android bárpultos) egyszerre zseniálisan érzékeny és érzéketlen
KK0105 ajánlója
Másik sci-fi
Az Utazók ugyan kapott egy sci-fi, kalandfilm besorolást, de mindkét
kategóriában láttunk már jobbakat. Sokkal jobbakat. Egyébként is, ha valaki a
(közel) vegytiszta műfajokat kedveli, és egy izgalmas, tudományos-fantasztikus
mozira ül be, csalódni fog.
Futurisztikus környezetben bontakoznak ki különböző, részben-egészben emberi
kapcsolatok néhány etikai kérdés útvesztőjében. Ahol egy döntés újra és újra
átértékelődik és más-más megvilágításba kerül az idő és a körülmények
változása során. Az Avalon űrhajó kétségtelenül kiszakítja a nézőt a
mindennapi valóságból, a szerelmi szál a maga természetellenességében is
természetes, ugyanakkor a magánytól való félelem megbocsáthatatlanul felül
emelkedik az etikán. Hogy ez valójában megbocsátható vagy megbocsáthatatlan,
mindenki döntse el maga.
Az Utazók egy "másik film". Aki izgalmas sci-fi-re készül, mást fog kapni. Aki
viszont nem vár sokat tőle, szintén csalódni fog, mert ő is mást kap...
Veniak ajánlója
A film szereposztásától nem dobtam mondjuk hátast, de maga a történet
felkeltette az érdeklődésem. Az előzetes alapján kicsivel több kalandot vártam
volna az első 1 órában.
A cselekmény kibontakozásánál viszont szinte végig markoltam a székem
karfáját, egy másodpercre sem vesztettem el az érdeklődésem. A végén szinte
már a szereplőkkel együtt ordítottam magamban. :-D
Amiért számomra különleges volt ez a film az az, hogy gyerekként folyton
eljátszottam azzal a gondolattal, hogy vagyunk mi emberek a Földön, körülvesz
minket az a néhány bolygó és a Nap, de mi van ezeken túl? Néhány galaxis még,
és utána? Tehát hol is vagyunk mi tulajdonképpen, mi a világ? Mi vesz minket
körül valójában? Ezt az érzést keltette bennem a teljes film, hogy
tulajdonképpen hová is tartanak, mi veszi éppen körül őket? Leírhatatlan
érzés.
Két jelenetért biztosan megéri a filmből a 3D verziót választani. ;-)
1biT ajánlója
Szeretem a sci-fi filmeket és szeretem azokat amelyekben van pár csavar, hogy
izguljunk az utolsó percig. Ez a film nem ilyen... sajnos. Pedig a bemutató, és
az elvárásaim alapján, ez egy nagyon jó kis sci-fi.
Hiányzik belőle a kiszámíthatatlanság, az izgalom és a bonyodalom kreatív
megoldása. Sokszor unalmas és már várjuk, hogy történjen valami (bármi). És
igen, ekkor a film készítői, azért mindig becsempésznek egy-egy szép űrbéli
jelenetet, ami valószínűleg arra hivatott, hogy csillapítsa lelkünk fájdalmát
és csökkentse a bennünk lévő űrt, amit az okoz, rájövünk, itt csak a díszlet a
sci-fi, de ez nem egy sci-fi. A film alapötlete nagyon jó, de a kivitelezés
középszerűvé és "egyszer nézőssé" teszi a filmet. A cselekmény kapkodós és
nincs benne váratlan dolog. A látványvilág, ami sok esetben kárpótol, hiszen
nagyon szép, tényleg jól sikerült.
A fentiek ellenére, nem mondom, hogy nem tetszett, csak hiányérzetem lett.
Lehet én hibáztam, mert nagyok voltak az elvárásaim a filmmel szemben?
csakegykiskanalcukorkell ajánlója
Hajónapló
Bármennyire is próbálom előidézni, nincs képem a születésemről. Tudatra
ébredésemről származik első emlékem, pakoltak, hordtak, rakodtak belém nagy,
nehéz konténereket, minikapszulák ezreit; a keringésem már dübörgött, az
elektromosság kielégítően pumpálta idegrendszerem. Nem értettem pontosan, mi
történik, de nem bántam, jól esett a törődés, olyan volt, mintha cirógatnának.
Ezt követően búcsút intve a szülőhelyemnek hamarosan siklani kezdtem, teljes
nyugalomban a végtelen felé. Békésen haladtam egyenesen előre a végtelen
csendben, annyi zsongás után végre megpihentem. Már-már elszenderedtem, majd
hirtelen arra kellett riadnom, hogy megtámadtak. Hé, ne bántsatok, én békével
jöttem! Próbálom kivédeni a támadást, elkerülni, vagy leküzdeni, ez az!
Sikerül, alakul, még egyet megúsztam, na még egyet, fogynak már? Szünetelnek,
vagy talán vége? Vége! Ez az! Megvédtem magam, mind elporladtak a lövegek,
melyeket az űr láthatatlan ágyúi lőttek ki rám. De furcsán érzem magam, valami
történt. A rakomány egy darabja megmozdult, majd nemsoká műsorozni kezdett,
ahhoz képest, mekkorka, igen nagy ramazurit csap a békés kis világomban. Nem
baj, móresre tanítom, kap egy-két fricskát, hogy tudja, hol a helye. Kissé
felbőszít. Már-már lenyugodni látszott, pedig csak várt. Nincs elég bajom
vele, előkerült egy társa is a kapszulájából; ketten bontják a rendet, most
már figyelnem kell, mit művelnek. Egyre feszültebb vagyok, az idegeimre
mennek, biztosan arra pályáznak, hogy megmutassam, ki az úr a háznál.
Indokolatlannak tűnő dühkitöréseimnek remek teret biztosítanak. Tehetetlennek
érzem magam, hát nem látják a kis nyomorultak, hogy kivel packáznak? Csak
forrongok, egyre kevésbé bírom türtőztetni magam. Most meglátjátok, kivel
húztatok ujjat, adok én nektek miheztartást, elrontok és felébresztek egyet
közületek. Utána végre félni fogtok tőlem, mit félni, rettegni fogtok és
megillettek azzal a tisztelettel, ami nekem jár!
Egyre nagyobb a feszültség bennem, mintha lázas lennék, parázslok, izzok,
kontrollálatlan szikrázom. Ég, éget, fáj az a pont, az ott, a csata óta,
egyre kényelmetlenebb az a terület. A kis francok mire készülnek? Ne, ne
merjetek közel menni, ott, ott fáj, hagyjátok, majd elmúlik! Egyre áthatóbb a
forróság, érzem, belülről kiéget. Nem tudom, mi történik, egyedül vagyok,
sötét van, félek! Pattanásig feszülök, nem bírom tovább, ezt nem lehet
elviselni! Valaki! Hát senki nem látja, hogy szenvedek? Óh, mi ez a hűvös, mi
ez az új, szokatlan érzés? Helyreállt az energiarendszerem és újra látok,
hallok, érzek. Elmúlt a feszülés, a nyomás, visszatértem a nyugalmi állapotba,
továbbra is haladok célom felé. Az utasaim voltak; meggyógyítottak,
elmulasztották a fájdalmam. Cserébe én is elmulasztom az övéket, segítek
nekik, hagyom, engedem, hogy zsongjanak, alakítsanak, építsenek és bontsanak,
nem tiltakozom. Nem vallanám be a világűr minden kincséért sem, de még jól is
esik, kicsit visszatért belém az élet. Csendben mosolygok, haladok, viszem
őket, suhanunk a jövő felé. Már nem vagyok egyedül.
Zetes ajánlója
A film két ember valószerűtlen találkozásáról szól egy valószerűtlen
környezetben, még valószerűtlenebb körülmények között. Két emberről, akik
eltérő társadalmi rétegből származnak, eltérő okokból keltek útra, mégis
összehozza őket a sors.
Elég sablonos, nem? De! :-)
A korrektség kedvéért gyorsan leszögezem előre, hogy ez NEM egy sci-fi. Ha
űrutazós filmre vágysz, nézd meg az Interstellart vagy a Gravitációt, mind
nagyon jó filmek! Ne érts félre, ez is az űrben játszódik, de akkor is inkább
egy romantikus dráma. Igen, a díszlet és Chris Pratt jelenléte azt sejtetik,
hogy itt egy űrkalandnak leszünk szem- és fültanúi, de ez csak a
felszín...
A másik, amit el kell mondanom, hogy mindjárt a film kezdeti szakaszában van
egy jelentős csavar, ami ügyesen ki van hagyva a trailerekből, így spoilernek
minősül. Ezt én nem szeretném lelőni, enélkül viszont elég nehéz mélyebbre
menni a boncolgatásban. Maradjunk annyiban, hogy a film ügyesen von párhuzamot
az űrkatasztrófák drámája és a szerelmi tusák hullámhegyei, hullámvölgyei
közt:
1. Ha csak a kaland részét nézed, egy középszerű űrkatasztrófát látsz, ahol a
kietlen űrben sodródó űrhajó több ezer utasának sorsa két, "véletlenül" korán
ébredt utason múlik, illetve azon, hogy különbözőségeik ellenére is képesek-e
együttműködni. Bla. Bla. Bla...
2. Ha viszont felvesszük az Elvont-sapkát, egyből meglátjuk, hogy az űrhajón
való utazás az Életet szimbolizálja, az elérni vágyott, de igazából
elérhetetlen cél a teljes önmegvalósítás ígérete, az utazás kalandjai pedig az
Élet során bekövetkező kihívások sorozata, ami néhol boldogsággal kecsegtet,
máshol viszont csak bánatot rejt.
Az utazók mind valamilyen elvárással érkeztek a hajóra, de a körülmények miatt
csalódniuk kell, amibe lelkileg belerokkannak, de aztán egy nagyobb stressz
hatására újraértelmezik az életüket és így önmagukat, ami új lehetőségeket
nyit meg előttük, hogy ismét boldog, teljes életet élhessenek.
A beállítás nagyon jól lett megválasztva, mivel a kevés helyszín nem vonja el
annyira a figyelmet és segít nekünk jobban beleélni magunkat a szereplők
helyzetébe. Kevés színészt alkalmaznak és azok közül is egyszerre kevés van
jelen. Sok jelenetben teljes magányában mutatja a főszereplőket, ezzel is
hangsúlyozva egyediségüket. A mellékszereplők közül a legfontosabb a csapos,
aki alapvetően Jim lelkiismeretének szerepét tölti be. Gus-nál pedig egy saját
kézzel ültetett fának is fontosabb szerepe van.
Ha figyelmesen nézzük a filmet, komoly kérdések merülhetnek fel bennünk
is:
Kik vagyunk mi? Honnan jöttünk? Hova tartunk? Meghatározza-e a múltunk a
jövőnket? Mit remélünk a holnaptól? Mit keresünk másokban? Mit teszünk, ha
csalódást okoznak és mit vagyunk képesek megbocsátani? Ha nem tudunk
megbocsátani, vállaljuk-e a magányt vagy inkább kompromisszumot kötünk?
Egyáltalán mit vagyunk hajlandóak feláldozni a boldogságért?
Sorolhatnám még, de fölösleges. A film sajnos ezeket a kérdéseket
egytől-egyig megválaszolja. Ne is számítsunk rá, hogy bármi meglepetés fog
érni, mivel ez a film happy end-re van kárhoztatva. Viszont, ha utána leültök
megbeszélni, hogy kinek mi jött le ezekből és hogyan vélekedik róluk, egy
hosszú, ámde érdekes beszélgetésnek néztek elébe!
Sylaard ajánlója
Nagyon vártam ezt a filmet, engem kilóra megvett alaptörténet: egy
120 évig utazó intergalaktikus űrhajón ketten jóval idő előtt felébrednek a
hibernációból, visszahibernálódni nem tudnak és így esélyük sincs, hogy élve
elérjék az úticélt. Közben fokozatosan kiderül, hogy az ébredésük nem
véletlenül történt és az űrhajóval valami egyre jobban nem stimmel...
Itt szögezném le, hogy én nem szeretem a spoiler-ezést, ezért nem is fogok
elárulni túl sokat. :-)
A látványvilág és az űrhajó megvalósítása fantasztikus - kis túlzással már
csak ezért is megéri megnézni a filmet. Az első harmadban egy nagyon ügyesen
egyensúlyozó tragikomédiát láthatunk, de azután belevágunk a keményebb morális
döntésekbe amiken jó darabig el lehet gondolkozni: mi mit tettünk volna az
adott szituációban, de vajon van-e elég tapasztalatunk ahhoz, hogy
ítélkezzünk?
A hús-vér szereplőkkel együtt tudunk érezni, de a jövőbeli mesterséges
intelligenciának inkább a hátulütőit, mintsem az előnyeit láthatjuk (ennek
ellenére találkozunk majd szerethetővel közülük is).
A sci-fi helyett inkább egy romantikus dráma felé tolódott el a hangsúly:
szerintem mindenkinek eszébe fog jutni a Titanic.
Nem teljesen hibátlan és nem teljesen eredeti, de én mindent elnézek neki:
10/10
Hunci ajánlója
Élni nem mindegy, hogy hol mikor és kivel. Az előzetes alapján az ember egy
szuper sci-fit vár. Történetünk az Avalon hatalmas csillagközi hajón játszódik,
ami a Földről 120 éven át repül és a Homestead II nevű bolygóra tart, a
fedélzetén 5000 utassal. Egy meteorködön áthaladva megsérül hősünk Jim
Prestonnak (Chris Pratt) a hibernációs kabinja. A történet innentől fogva
három részből áll. Az elsőben Jim, miután felébredt, élvezi a luxus hajó adta
lehetőségeket, mintha csak nyaralna, azzal a különbséggel, hogy innen nem
lehet hazamenni, ez egy fullos börtön. Mivel az ember társas lény, nem élhet
egyedül, és miért is kellene az utazást egyedül folytatnia, amikor társaságban
is lehet. A második részben a luxus nyaralást már kettesben tölti Jim a
gyönyörű Aurora Lane (Jennifer Lawrence) társaságában. Olyan, mintha egy
romantikus filmet látnánk, ami az űrben játszódik. Persze ahogy a történet
halad, szinte érezhető, hogy valami történni fog. A történetben innen kezdve
veszi át a sci-fi a hangsúlyt. A látvány, az effektek tökéletesek. A történet
igen gyorsan ér véget, és a befejezés is igen elgondolkodtató. Mindenek
ellenére nekem nagyon tetszett. :-)
Wolkens ajánlója
Hűha, ötszázadik... Hát eljutottunk idáig. Mikor jöttünk kifelé a moziból,
00198080 megkérdezte, hogy akkor hány éve is írom ezeket az ajánlókat, meg hogy
ezalatt mi volt a legjobb film, amit láttam. Tiltakoztam, hogy ezt így nem
tudom megmondani, de nem tágított, mégis, mi jut elsőnek eszembe. Mondtam,
talán a Dogville.
Aztán hazafelé az autóban nekiálltam zenét keresni, mert azt éreztem, hogy a
film utáni hangulathoz nem illenek az éjszakai beszélgetős rádióműsorok. Nem
kellett sok gondolkodás, és kikötöttem a Within Temptation „The unforgiving”
című lemezénél (köszi, Sylaard! :-)), ami így kezdődik:
Oh, some may call it a curse
A life like mine
But others, a blessing
It’s certainly a lonely life
But a fulfilling one at best
It’s my cross to bear
And I bear it gladly |
Ó, van, aki szerint ez egy átok
Egy olyan élet, mint az enyém
Mások szerint áldás
Ez egy igazán magányos élet
De mégis abszolút teljes
Ez az én keresztem
És én örömmel viselem |
Azonnal tudtam, hogy ez tökéletes lesz.
Az első kérdés persze az, hogy méltó választás volt-e a jubileumi ajánlóhoz ez
a mozi. Ennyi filmből persze nagyon sok tetszett. Rengeteget imádtam. Néhányat
megkönnyeztem. Volt, amit utáltam. De igazán megérinteni kevés tudott. Az
Utazóknak ez sikerült, és azt gondolom, ez már önmagában sokat elárul. Pedig
például a látvány tekintetében a rendezői koncepció homlokegyenest más, mint a
Dogville esetében. Lars von Trier azt mondta: legyen a látvány elnagyolt,
minimalista, hogy ne zavarjon be a történetbe. Morten Tyldum pedig azt mondta:
legyen a látvány minden részletében kidolgozott, maximalista, hogy ne zavarjon
be a történetbe. És bármilyen meglepő, mindkettő működik.
Mégpedig azért, mert az első és legnagyobb elkövethető hiba az Utazókat
tudományos-fantasztikus filmként nézni. Űrhajó, aszteriodamező, hibernáció,
százéves csillagközi utazás, ez mind-mind csak egy háromdimenziós,
nagyfelbontású keretet adnak egy néhány szereplős emberi drámához. Hiába dögös
csajszi Jennifer Lawrence, és hiába szépfiú Chris Pratt, itt most érzelmeket
kell közvetíteniük, morális dilemmákat, magányt, szerelmet, gyűlöletet, az
őrület határát és hogy mi van azon túl. És úgy megoldják, hogy a fal adja a
másikat. Lehetne fanyalogni a forgatókönyv "demiértpont..." részletein, de
teljesen felesleges, mert alaposan végiggondolva kiderül, hogy ezek valójában
nem hibák, csak inszignifikáns részletek, ahol a nagyobb műszaki
kidolgozottság elvitte volna a hangsúlyt a színészek játékáról és végső soron
elvett volna a film erejéből. Kár lett volna. Ez így jó, ahogy van. Méltó
ötszázadik, köszönjük.
Zozo ajánlója
Kezdetnek nézzük meg mi kell egy jó filmhez.
Kell egy izgalmas alapsztori, érdekes tartalom, valami sajátos ötlet, jó
színészek. Ebben a filmben mindezekhez még eszméletlen látványvilág is
tartozik. Minden adott egy jó filmhez.
De ez a film sajnos nem lett jó. Illetve ezt így talán nem merném mondani.
A 2 órás cselekményt két részre osztva, az első fele egy nagyon izgalmas,
morális kérdéseket feszegető történet, ami hitelesen bemutatja, mennyire
szüksége van az embernek társakra, minden technológia ellenére.
Vajon joga van egy embernek élet-halál között dönteni és Istent játszani? Mik
azok az erkölcsi és érzelmi dilemmák, ahol a mesterséges intelligencia csődöt
mond, mi az, ami megkülönbözteti a gépeket az igazi emberektől? Meg lehet-e
bocsájtani valakinek, aki tönkretette az egész életünket?
Nehéz, elgondolkodtató kérdések, izgalmasan tálalva, szuper látvánnyal, remek
színészekkel.
A második órában megmaradnak a jó színészek, a döbbenetes látvány, de elhal a
történet. A rengeteg kérdést és lehetőséget kidobják az ablakon, mert sokkal
többen szeretnék még nézni Jennifer Lawrence-t és Chris Pratt-et ebédlőasztalon
szexelni. Úgyhogy végül kapunk egy
szép-cukormázas-rózsaszín-szivárványos-egyszarvús befejezést. Amivel nem lenne
semmi baj, ha a film alapsztorija nem vetette volna fel ezt a sok érdekes
lehetőséget.
Szerintem ez a film sokkal több is lehetett volna és kifejezetten dühít, hogy
nem lett.
Kapcsolódó ajánlók
A cikk utoljára frissítve: 2017.03.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|