|
Borat
 |
Talán még egyszer sem voltam annyira gondban, hogy milyen ajánlót írjak
egy filmről, mint a Borat esetében...
Kezdjük az elején. Amikor megnéztük a "Snakes on a plane"-t, azt hittem,
láttuk az év legbetegebb filmjét. Nos, nem. A Borat betegebb. :-) Főhősünk
a politikai korrektségről mit sem hallott, pedofil, szexista, soviniszta,
antiszemita, meg minden. A humor altesti meg alpári. Aki úgy gondolja, nem tud
jót röhögni azon, hogy két meztelen tapló összeverekszik a szállodai ágyon egy
Baywatch újságon, ne nézze meg a filmet. |
Aztán amikor lenyugodtak a kedélyek, és elgondolkozunk azon, hogy
mit is láttunk, akkor rájövünk, hogy azért ez nem ugyanaz, mint a Wayans
testvérek blődlijei. Sőt. A felszín alatt a Borat egy okosan átgondolt, szinte
hibátlan görbe tükör az amerikai társadalom előtt. Mindenki megkapja a magáét,
a magukat intellektusnak tartó, kábítószerélvező egyetemistáktól a különféle
szintű sznobokon keresztül a rodeós cowboyokig. Mindezt a címszereplő Borat,
a kazah nép gyermeke szinte gyermeki ártatlansággal szemléli, és sokszor
tisztább erkölcs sugárzik belőle, mint a fejlettebbnek gondolt nyugati kultúra
képviselőiből. Sacha Baron Cohen a címszerepben annyira Borat, amennyire Peter
Falk Columbo vagy Telly Savalas Kojak. Tökéletes. A legkisebb arcizom
rezdülése nélkül csinál hülyét magából, hogy mások hülyeségét
kihangsúlyozhassa. Aztán rájövünk, hogy az elsőre látszólag gagyi
áldokumentarista kameramozgások valójában szintén pontosan megtervezettek.
Ám mint írtam, mindez csak azután fogalmazódott meg bennem, hogy lenyugodtak
az arcizmaim. A moziban ugyanis másfél órán keresztül teli szájjal röhögtem,
csapkodtam a térdemet és potyogtak a könnyeim.
De vigyázat! A kazah tévé csak 3 éves kor fölött ajánlja. ;-)
Kígyók a fedélzeten
 |
Mocskosszájú, gusztustalan, gagyi, abszurd és halálosan vicces.
Kihagyhatatlan! :-))) |
Az ördög Pradát visel
 |
A múltkor, még a Leon kapcsán elgondolkodtam rajta, hogy tulajdonképpen
nem a legjobb filmek azok, amiket az ember képes sokszor megnézni. Inkább a
"második helyezett" könnyed romantikus vígjátékok, amik kötelezően happy
enddel végződnek. Nagyjából erre is számítottunk, amikor beültünk a címbeli
filmre, és nem is okozott csalódást.
A film főszereplője egy fiatal lány (Anne Hathaway, nahát, a Neveletlen
hercegnő felnőtt :-)), aki a ruhamárkákról mit sem tudva jelentkezik egy
nagymenő divatlaphoz asszisztensnek. Itt aztán belekóstol a csillogó
ruhaköltemények, méregdrága partik, menő pasik világába, meginog, aztán rájön,
hogy mégsem neki való. Úgy ennyi a történet. |
Uncsi? Nos, nem. A film igazi főszereplője ugyanis nem a fiatal
lányt alakító Anne Hathaway, hanem a Runway magazin főszerkesztőjét alakító
Meryl Streep. Minden gesztusa, tekintete, hanglejtése hibátlan (eredeti nyelven
megnézni!). Zsarnok, gátlástalan, kegyetlen, cinikus, sebezhetetlen. Ő tényleg
maga az ördög. Emiatt aztán különösen megrázó az a jelenet, amikor látjuk egy
percre megrepedni ezt a maszkot.
Anne Hathaway azt nyilatkozta a film kapcsán, hogy Meryl Streep mellett ők
csak szánalmas pancserek voltak. Nos, szép, hogy önkritikát gyakorolt :-), de
ennyire azért nem súlyos a helyzet. Meg tudnám ezt a filmet többször is
nézni.
Leon, a profi
 |
Az emberben néha felmerül a kérdés, minek is gyűjti tucatszám a DVD-ket,
ha a megnézésig sose jut el. Hogy megszakadjon ez a folyamat, tegnap elővettem
a Leon, a profi-t, és azonnal eldöntöttem, hogy írok róla ajánlót, hátha valaki
még nem látta volna. Végül is még csak 12 éves film... |
Hát igen, a Leon akkor készült, amikor Luc Besson még filmeket
csinált, nem pedig filmnek látszó tárgyakat, Jean Reno még nem adta a nevét
olyan rettenetekhez, mint a Bíbor folyók 2, amikor Natalie Portman 12 éves
kamaszlányként pimaszabb, kihívóbb és szexisebb volt, mint a Closer
szriptíztáncosnőjeként, Gary Oldman pedig... nos ő világéletében excentrikus
figurákat tudott a legjobban alakítani, nekem mégis a Leon-ban megformált
idegbeteg és mégis zseniális nyomozó alakja a legemlékezetesebb.
Adjunk mindehhez sajátos humort, abszurd és mégis kedves történetet, és végül,
de nem utolsósorban hibátlan operatőri munkát. A Leon szerintem elég közel áll
ahhoz, hogy hibátlan film legyen. Aki még nem látta, siessen
pótolni!
Cukorfalat
 |
A Cukorfalat egy olyan film, aminél az első gondolatom az volt: ezt miért
nem én találtam ki, és miért nem én csináltam meg. A legbonyolultabb effektus a
gyorsított lejátszás a filmben, lássuk be, ez azért házilag is könnyen
kivitelezhető. Nulla költségvetés. Cserébe kapunk két színészt, akiknek
bő másfél órán keresztül be nem áll a szája. Ez azonban csak az első néhány
percben idegesítő, ahogy történet halad előre és a feszültség fokozódik,
tökéletesen elegendő ahhoz, hogy a székhez szegezzen. A 14 éves Hayley-t
alakító Ellen Page döbbenetesen jól játszik, erről a csajról hallani fogunk
még! Partnere, a szintén ismeretlen Patrick Wilson, bár a filmben alárendelt
szerepe van, megfelelő ellenpont. |
Persze azért a hatáshoz hozzájárul a kitűnő operatőri munka. Kell
is, mert ebben a filmben nincs sötét barlang, elhagyott mélygarázs vagy
kísértetjárta kastély. Csak egy teljesen átlagos napsütötte ház, konyhával,
fürdővel, hifivel a nappaliban. És ebben a környezetben kell a nézőt a
tűrőképessége határáig elvinni.
Merthogy a műfaj thriller, méghozzá a kőkemény fajtából. Noha elsőre talán
távolinak tűnhet a rokonság a Fűrész című szösszenettel (aminél Vado szerint
egyébként sokkal jobb a Cukorfalat :-)), ha egy mondatra lecsupaszítjuk a
történetet, akkor tulajdonképpen ugyanarról van szó. De hogy mi ez az egy
mondat, azt nem árulom el, hogy ne lőjem le a poént. ;-)
Az is hasonló a két filmben, hogy az igazi brutalitás végig a vásznon kívül
marad. Aki itt felszisszenne, az gondolja csak végig, mit is _látott_
effektív a Fűrészben, és mi az, amiről csak _képzelte_, hogy látta. Naugye.
:-) De hát, mint már írtam párszor, egy film nem az effektusoktól lesz
hátborzongató, és ez teljesen igaz a Cukorfalatra is.
BloodRayne
 |
Noha a BloodRayne célközönsége gyaníthatóan szűkebb, mint mondjuk a
Jégkorszak 2-é :-), mégis érdemes róla néhány szót vesztegetni. Sőt, az
átlagosnál többet is: a film ugyanis iskolapélda arra, hogyan lehet egy jó
számítógépes játékból teljesen elrontott filmadaptációt csinálni. |
Előzetesnek néhány háttérinformáció, mi is ez az egész. Nos, az
eredeti játékban csinos hősnőnk, Rayne, egy dhampir (félig vámpír, félig
ember teremtmény, kb. mint Blade) harcol a nácik ellen, akik mindenféle sötét
mágiával meg ősi lények életre keltésével szeretnék a második világháborút a
maguk javára fordítani. A BR ennek megfelelően egy patakvér hack'n'slash TPS
:-), ami furcsa módon mégis remek szórakozást nyújt, és bizony végig is
játszottam az első részt.
A játék egyik érdekes ötlete egyébként az volt, hogy életerőnket - félig vámpír
lévén - úgy tölthetjük újra, ha kiszívjuk ellenfeleink vérét. Ehhez Rayne a
peches illető nyakába ugrott, két lábával átkulcsolta, és kéjes nyögésekkel
kísérve nekilátott táplálkozni. Komolyan mondom, élveztem. :-)
Nade ugorjunk. Adott egy számítógépjátékos körökben hírhedt, önmagát meg nem
értett zseninek tartó valaki, aki Uwe Boll névre hallgat, és rossz hírét néhány
félresikerült játékadaptáció mozival alapozta meg. Úgy gondolta, a BloodRayne
is jó alapanyag, és belevágott. Az előzetes már tavaly keringett a neten, aztán
a film csak nem akart jönni, csak nem akart jönni... Mostanra nagy nehezen
megérkezett, és Szilárd barátommal (szintén BR rajongó) úgy döntöttünk, mit
nekünk Uwe rossz híre, meg a Cinema által a filmnek megajánlott 20%,
bevállaljuk.
És akkor nézzük sorban, mit láttunk.
- Történet. A szeletelős játékokban annyira nem lényeg a történet, egy mozinál
már igen. A filmé viszont simán alulmúlja a játékét is. Röviden összefoglalva,
van néhány helyszín (A, B, C, D, ...), ezek valahol fenn vannak a hegyekben és
baromi messze egymástól. Mivel a film a XVIII. században játszódik
(asszem :-)), ezért a helyszínek között csak lovon lehet közlekedni. Így aztán
a BR-ben lovagolnak. Sokat. Kb. a film felében. :-) Szerencsére egyforma
tempóban lovagolnak, ezért mindig mindenki tök egyszerre van ott, ahol éppen
lennie kell. Ha ez mégsem sikerülne, akkor bizony érzékeltetni kell az idő
múlását. Erre olyan remekbe szabott párbeszédek szolgálnak, hogy: "Már nem is
jön". "De jön." "Nézd, ott jön." :-)
- Szereplők. Hát ez bizony kínos. Kristianna Loken ugyanis csak szereplő, de
nem színésznő. A baltával faragott arcjáték, ami a Terminátor 3-ban elég volt,
itt kicsit kevés. Az érzelmek kifejezése egyáltalán nem megy szegénynek.
Michael Madsen, az öreg és bölcs vámpírvadász szerepében időnként mond
faarccal valami okosat, rekedt hangon. Amúgy mindenki rekedt hangon beszél,
mert az olyan cool. Ben Kingsley egyféle arckifejezéssel játssza végig a
filmet. Billy Zane (látta valaki a Titanic óta valamiben? Ugye nem?)
gyengeelméjű vigyorral szenvedi végig néhány percnyi jelenetét, őt még a nagy
ho-ho-horgász is lejátszaná a vászonról. Michelle Rodrigez folytatja
mélyrepülését, a karakter leginkább a Halálos iramban első részében játszott
szerepére emlékeztet, de ott legalább hiteles volt. A többiekről ne is
beszéljünk.
- Hangulat. A film a játék hangulatára _egyetlen_ jelenetben képes
emlékeztetni, amikor Rayne egyedül gyakorol legendás felcsatolós kardjaival.
15 másodperc, ennyi az egész. Kár. A többi akciójelenet rosszul megvalósított,
rosszul fényképezett, rosszul vágott, gyenge. Nézzük és örülünk, mert legalább
végre nem lovagolnak. :-) A fent leírt vérszívós jelenet viszont, ami
kulcseleme a játéknak, egyetlenegyszer sem jelenik meg a filmben. Pontosabban
egyszer látunk valami hasonlót, Rayne és a fiatal főhős, Sebastian
szeretkezését, ami a legröhejesebb szexjelenet a Showgirls úszómedencés
performansza óta.
Köszönjük, Uwe Boll.
Verdák
 |
A Verdák a Pixar új animációs filmje, amiben megszemélyesített autók
kalandjait izgulhatjuk végig. Minden autó külön egyéniség - méghozzá nagyon
eltalált egyéniség -, grimaszolnak, pislognak, érzelmeik vannak. Adjunk hozzá
ehhez egy remek magyar szinkront, és azt gondolnánk, kész az etalon családi
mozi. |
Nos, nem. A Verdák jó kis film, de nem gyerekeknek való. Annyira
nem, hogy az előadás alatt nagyjából a jelenlevő gyerekek negyede döntött úgy,
hogy akkor ő ezt nem akarja tovább nézni (még soha nem láttam ilyet, hogy
ennyien elhagyták volna a nézőteret). Megértem őket: nyilván nincsenek
tisztában a Nascar szabályaival, nem értik az olyan más filmekre tett
utalásokat, mint a Dredd bíró vagy az Alien, nem nagyon tudják elképzelni a
klisészerű, útmenti, poros amerikai kisvárost, nem bírják feldolgozni az
autóalkatrészek neveivel játszó szóvicceket, nem veszik észre a V8 logót az
útmenti fogadó cégtábláján.
Pedig a humor kitűnő. Olyan remek "Fast and the furious" paródia
villan fel a filmben, hogy visítva röhögtem, és nem ez az egyetlen kikacsintás.
Emellett a filmből dől az autóimádat, a benzingőz- és sebességfüggőség. Van
benne szerelem, félénk Porsche-lány nonfiguratív tetkóval a derekán :-),
visszatérő öreg harcos versenyző és ifjú titán, meg persze gonosz ellenfél.
Mindez egyszerűen elképesztő minőségben megrajzolva.
A célközönség ennek megfelelően: akik tudják, hogyan kanyarodhat az autó balra,
pedig jobbra állnak az első kerekek. ;-)
Az eltakarítónő
 |
Az angolok meg az amerikaiak abban különböznek egymástól, hogy az
angolok különleges effektusok nélkül is tudnak szórakoztató filmet csinálni.
Ennek klasszikus esete az "Eltakarítónő". A nem túlságosan elbonyolított és
mégis érdekes történetet a hibátlan alakítások teszik nagyon élvezetessé,
minderre fekete humorral átitatott remek párbeszédek és szóviccek teszik fel a
koronát (kötelezően eredetiben megnézni!). A színészek az általuk játszott
figurát olyan finom öniróniával jelenítik meg, ahogy arra csak a nagyok
képesek. |
Rowan Atkinson megmutatja, hogy hatalmas hiba lenne egyenlőségjelet
tenni személye és Mr. Bean figurája közé, Kristin Scott Thomas brillírozik a
fásult háziasszony skatulyából kitörni akaró nő szerepében, Patrick Swayze
élvezettel adja elő saját korábbi macsó szerepeinek paródiáját, miközben Maggie
Smith hideg nyugalommal és hideg acélbárddal szünteti meg sorra a család
problémáit.
De hát mit ömlengek itt ennyit :-), menjetek és nézzétek meg az elmúlt évek
talán legjobb fekete komédiáját.
A kőkemény család
 |
Mint azt az "Apádra ütök" óta tudjuk, a nagy Ő bemutatása a családnak
bizony egészen katasztrofálisra sikerülhet. Nincs ez máshogy a Stone család
esetében sem, ahol a legidősebb fiú viszi haza szíve választottját
karácsonykor. A lány prűd, merev és súlyos kisebbségi komplexussal küzd, így
úgy tűnik, esélye sincs a határozott anyával, a gimiboszi stílusú kishúggal és
a család többi illusztris tagjával szemben. Csapás csapást ér, de a kötelező
happy end előtt szerencsére nem jutunk el a depresszió olyan szintjére, mint az
"Apádra ütök"-ben. |
A film lendülete hullámzó, időnként leül, hogy aztán megint sikítva
röhögjünk az abszurdnál abszurdabb szituációkon. A színészek játéka is nagyon
eltérő. Diane Keaton az anya szerepében szokásos hibátlan formáját mutatja,
Sarah Jessica Parker remekül hozza a görcsös menyjelöltet, a házasodni készülő
Dermot Mulroney viszont zavaróan gyenge.
A történet összetettebb, mint a "Hangyák a gatyában" stílusú blődlik esetében,
és időnként komolyra is fordul, vígjáték létére ezek talán a film legjobb
pillanatai. A jól eltalált keserédes ízt csak a zárójelenet rontja el - annyira
szirupos és valószerűtlen, hogy leforgatni is kár volt.
A Da Vinci kód kontra Match Point
|
Hogy kerül a csizma az asztalra, vagyis hogyan kerül egy nemzetközi
bestseller regényből készült hollywoodi megafilm az öreg rendezőzseni Woody
Allen alig ismert színészeket felvonultató filmje mellé? A válasz egyszerű: pár
nap eltéréssel láttam őket, és hirtelen belémhasított: éppen különbözőségük ad
remek lehetőséget az összehasonlításukra.
Kezdetnek mondhatnám azt, hogy a Match Point az jó film, a Da Vinci kód meg
nem :-), de ez azért erősen sarkított vélemény lenne. A helyzet az, hogy a Da
Vinci kód egy elég korrektül megcsinált adaptációja a könyvnek, és ha valaki
nem olvasta a regényt, valószínű észre sem veszi azokat a változtatásokat,
amiket a történeten elkövettek. Ezektől viszont a könyvet ismerők számára
sajnos süt a filmből, hogy prűd amerikaiak készítették. :-( Aki olvasott
legalább kettő Dan Brown könyvet, az tudja például, hogy a végén a nő meg a
pasi összejönnek. Kötelezően. No nem ebben a filmben. Itt Tom Hanks
egyszerűen egy, Audrey Tautou homlokára nyomott atyai puszival búcsúzik. Brrr.
Persze az nem okozott lelki válságot a filmkészítőknek, hogy az albínó
bérgyilkos önkínzásos jeleneteit naturalista részletességgel és hosszan
mutassák... |
Ehhez képest a Match Pointban nem folyik vér, vagy legalábbis nem
látjuk. Az öreg Woodynak nincs szüksége effektekre, hogy két órán keresztül
folyamatosan és magas szinten fenntartsa a feszültséget a nézőben. Az tény,
hogy a szenvedélyes szexualitás bemutatását jóval szabadabban kezeli, de ha
valaki azt hiszi, hogy itt a remek alkalom gyönyörködni Scarlett Johansson
leplezetlen idomaiban, az bizony téved. Mert az öreg Woodynak erre sincs
szüksége ahhoz, hogy a filmje hatásos legyen. Mindegyik színésze hibátlan
választás a szerepre, különösen a központi konfliktust képező szerelmi
háromszög tagjai.
Leegyszerűsítve nézve mindkét film ugyanúgy ér véget: együtt tud-e a főhős élni
azzal a súlyos titokkal, ami a lelkét nyomja. Nyomasztó és elgondolkodtató
kérdés. Feloldás pedig egyik esetben sincs.
Csók, Jessica Stein
 |
Megint egy olyan DVD került a kezem ügyébe, amit már régen meg akartam
nézni. Péntek este, pocsék idő, nézzünk hát egy jó kis romantikus filmet.
:-)
Az alaphelyzetben nincsen semmi extra: hősnőnk, Jessica keresi álmai pasiját,
de ahogy az lenni szokott, valahogy egyikkel sem jönnek össze a dolgok. A
folytatás annál érdekesebb: egy éjszaka minden megváltozik, mikor Jessicát új
barátnője úgy istenigazából szájon csókolja... |
Akik látták (régesrégen) az Édeshármas című kitűnő vígjátékot, azok
tudják, hogy a bi- és homoszexualitás témáját igenis lehet érzelmesen,
intelligensen, humorosan és egy pillanatig sem bántóan kezelni. A Csók, Jessica
Stein is ilyen. A történet ugyan néha megdöccen, és bizonyos szálak teljesen
elvarratlanok maradnak, de ettől a néhány apróságtól eltekintve a film
mindvégig teljesen szórakoztató és élvezhető. A gátlásos vénlányjelöltből
kivirágzó Jessicát alakító Jennifer Westfeldt remekel, de a történet többi
(hasonlóan közismert ;-)) szereplőjére sem lehet panasz. Jó kis mozi ez.
:-)
X-men 3: az ellenállás vége
 |
Tegnap egy hirtelen ötlettől és a neten olvasott pozitív véleményektől
vezérelve úgy döntöttem, beülök megnézni a trilógia harmadik részét. Mert
ugye a jó film az mutánsos. Szerintem. :-) |
Nos, az X3 is jó. Egyrészt szerves és logikus folytatása az
előzőeknek (így itt sem árt, ha láttuk azokat, mielőtt ezt megnézzük), másrészt
mert a film felépítése olyasmi, mint ami már a Batman: Kezdődik esetében is jól
működött. Hosszú, relatív lassan hömpölygő történet, aztán a végén mehet az
ereszd el a hajam. :-) Így az X3-ban sokkal több a személyes dráma, intrika,
csalódás és fájdalom, mint az előző részekben. Míg azokban még csupa vicces
dolog volt egy lehelettel üdítőt hűteni, apró tűzgömböket táncoltatni,
tárgyakat lebegtetni, ebben a részben ezek a túlélés érdekében bevetett halálos
fegyverek, és azt Stephen King Tűzgyújtó és Carrie című remekei óta tudjuk,
milyen az, mikor elszabadultan őrjöngve tombol a tele- és a pirokinézis.
Edzett akció- és horrornézőként azt gondoltam, nekem már sok újat nem tudnak
mutatni :-), de a végső összecsapás az emberek, a jó és a rossz mutánsok között
a "mindent visz" kategóriába tartozik. Aki esetleg látta az előzetesben
felvillanó Golden Gate hidas képeket, azoknak elárulom: az csak a jéghegy
csúcsa... ;-)
A színészek - amennyire a történet engedi - hozzák a szokott formát, talán
Hale Berry botladozik egy kicsit a szerepében. Rebecca Romjin-Stamos viszont
abban a tíz másodpercben, mikor saját arcát mutatja és nem Mystique alakjában
harcol, pusztán a _szemével_ döbbenetes érzelmek kifejezésére képes.
Összefoglalva: a sorozat híveinek kötelező darab, a többiek először
melegítsenek az korábbi részekkel. :-)
The hills have eyes
 |
Létezik egy olyan horrorfilm-szegmens, aminek az a lényege, hogy
fizikailag/szellemileg/lelkileg deformálódott, ámde jó erőnléttel bíró
gonoszok halomra ölik az éppen rossz időben rossz helyen levő ártatlanokat.
A megmenekülés ára, hogy a néhány "szerencsés" főhős maga is lesüllyed a
támadók szintjére, néhány végtag és családtag elvesztése után, pusztán a
túlélési ösztöntől vezérelve és bosszúvágytól hajtva rendet teremt. Noha ennek
a filmtípusnak léteznek vámpíros (Alkonyattól pirkadatig), sci-fi (Pitch
Black) és barlanglakó mutánsos (The Descent) változatai, a hagyományos darabok
éppen azért ijesztőek, mert valós környezetbe helyezik a szörnyűségeket. |
A kategória első és máig klasszikus filmje a Psycho, de igazán a
nyolcvanas, videóalámondásos években vált kultikussá az olyan slágereknek
köszönhetően, mint a Péntek 13, vagy a Halloween. A címbeli film eredetije is
1977-ben készült, a remake-et Alexandre Aja forgatta, aki a Magasfeszültség
című szeletelőssel már letette névjegyét az asztalra.
Hogy mindezt miért írtam le? Mert egy ilyen filmről nehéz pozitív kicsengésű
ajánlót írni. :-) Igazából csak (de tényleg csak) azok gondolkodjanak el a
megnézésén, akik látták a fentiekben felsorolt filmeket, és élvezhetőnek
tartották azokat. A "The hills have eyes" nem akarja megújítani a műfajt, de
amit kínál, azt tisztességesen, az íratlan szabályok betartásával teszi,
garantálva a rajongóknak jó másfél óra hideglelést.
Még valami. A magyar cím szokás szerint rettenetes: az angol eredeti cím lágy
zöngés mássalhangzóinak (l, v, j, z) köszönhetően misztikus és baljóslatú. A
"Sziklák szeme" ezzel szemben kattog és csikorog. :-(
Silent Hill
 |
Milyen PC játékadaptáció mozikat ismerünk? Hát ott van a Tomb Raider,
amiben sokat lőnek. Meg a Resident Evil, amiben még többet lőnek. Meg a Doom,
amiben egyfolytában lőnek.
És most itt van a Silent Hill, amiben nem lőnek. Vagy legalábbis nem sokat. :-)
Szilárd barátommal úgy gondoltuk, ez éppen ideális választás lesz a lassan
rendszeressé váló szerda éjjeli horrormozizáshoz. Mivel ő a játéktrilógia nagy
ismerője és rajongója, a film után először őt kérdeztem meg, mi a véleménye.
Csak annyit mondott: talán az eddigi legjobb játékadaptációt láttuk. |
És igen. A magyar mozikban a rettenetes "a halott város" alcímet
kapta a film - mintha egy rossz western lenne... Pedig nem az. Nyomasztó
atmoszférájú, a feszültséget egyre fokozó, a történetet cseppenként adagoló,
remek túlélőhorror. A Doom CGI-je lehet, hogy vissza tudta adni a játék
grafikáját, a Tomb Raider meg az akcióit, de a hangulat és a látványvilág egyik
esetben sem követte ilyen hűen az eredeti játékot, úgy hogy közben egy
pillanatig sem csak a játékosok számára élvezhető.
Az átlag horrorfilmhez képest nagyon eltalált befejezés is szomorkás,
kísérteties, ködbe burkolózik. Vagyis pont olyan, mint Silent Hill. Ha egyszer
megfogott, többé nem ereszt.
Célközönség: Gothika, Hatodik érzék, Poltergeist, Kör és Dark Water rajongók.
Ja és a PC-s kalandjátékosok. :-)
Underworld kontra Underworld: Evolution
|
Múltkor volt közvéleménykutatás a Cinemában, hogy kinek mi a kedvenc tíz
filmje. Nos, ahhoz képest, hogy hardcore horrorrajongónak tartom magam,
mindössze egy horror került be a válogatásba, mégpedig az Underworld. Érdekes
módon valahogy kimaradt az ajánlókból, így most, hogy megnéztem a második
részt, gyorsan eldöntöttem, dupla ajánlót írok. A két film története egyébként
időben szorosan követi egymást, ami azt jelenti, hogy az előző film befejezése
után alig _percekkel_ veszi fel a fonalat a második. Logikus következmény: aki
az elsőt nem látta, nem fogja érteni a másodikat!
A vicc az, hogy hosszas gondolkodás után sem tudtam leírni, miben rejlik az
Underworld varázsa. Vámpírok és vérfarkasok lövöldöznek egymásra meg
harapdálják egymást másfél órában, nagyjából ennyi. Na jó, vannak benne
politikai csatározások, árulások, féltékeny szerelmesek - legalább megtudjuk,
hogy a halhatatlanoknak se jobb, mint nekünk. :-) Igazából ez az a pont,
amiben az Evolution gyengébben teljesít, és így mégsem kerül fel a kedvenc
filmek listájára: a folytatás ugyan több új szereplőt vonultat fel, mégis
sokkal kevésbé fordulatos, mint az első rész volt. Ezt persze intenzívebb
látvánnyal meg hanggal kompenzálja (még film alatt mélynyomót nem hallottam
ennyit dolgozni... :-)), de az effektek helyett jobban megérte volna egy kicsit
még a forgatókönyvre költeni... |
Az Evolution magyar szinkronja elfogadható, de mivel az első részt
angol eredetiben láttam (és így is javaslom megnézni), úgy érzem, nem éri el
az eredeti hanganyag színvonalát. Viszont a második részt a mozik már csak
magyar szinkronnal vetítették - számomra érthetetlen döntés. :-(
És persze nem lenne objektív, ha az Underworld kritikájában nem szólnék a
gyönyörű vámpírnő, Selene szerepében tündöklő Kate Beckinsale-ről. Kate ezennel
ünnepélyesen elhódította Hale Berrytől a világ legszebb nője címet.
:-)
A titkok kulcsa
 |
Misztikus thriller a Kör forgatókönyvírójától és a K-Pax rendezőjétől -
hát ez nem lehet rossz. Bizony nem is az, sőt ékes példa arra, hogy nem az
akciójelenetek és a mértéktelen CGI tesznek élvezhetővé egy filmet. Mindössze
négy főszereplő és egy titkokkal teli ház, kísértetek járta padlással,
nyikorgó ajtókkal, mindenhonnan leszerelt tükrökkel. Kate Hudson (nagyon jó)
próbál a rejtélyek nyomára bukkanni, de ahogy egyre közelebb kerül a
megoldáshoz, a néző egyre kevésbé sejti, mi is lesz az. Aztán a remekül
felépített csattanó végül teljesen más értelmet ad korábban nyilvánvalónak
tűnő jeleneteknek. És ez rendjén is van így. :-) |
Ajánlom azoknak, akiknek tetszett a Kör, a Szem, az Átok (a Grudge,
nem a Haunting), meg a Hatodik érzék.
Spangol
 |
Sosem voltam Adam Sandler fan, de valamiért a "Spangol - magamat sem
értem" című vígjáték mégis felkeltette az érdeklődésemet. Természetesen a
magyar címen szokás szerint felbosszantottam magam - mint utólag kiderült,
feleslegesen, kivételesen teljesen jól illik a filmhez. Gondoltam, látunk
majd valami laza másfél órás vígjátékot hülye helyzetkomikumokkal, jót
röhögünk néhányszor, aztán ennyi. Hát, bár természetesen a nevetésnek sincs
híján, de a Spangol azért kicsit több ennél. Vagy sokkal több. |
Finoman megrajzolt kép egy furcsa családról, és új bejárónőjükről,
aki felforgatja az életüket, és akinek ők felforgatják az életét. Adam Sandler
játéka visszafogott, nyoma sincs semmi tenyeres-talpas-banánhéjon-elcsúszós
olcsó vicceknek, Tea Leoni hibátlan hisztérika (kitűnő szinkronnal!), a
bejárónő szerepében Paz Vega a film első felében mimikájával kifejezőbben
játszik, mintha megszólalna, amellett olyan gyönyörű, hogy Penelope Cruz
valószínűleg sírva bújik a sarokba a láttán, de még Salma Hayek trónja is inog.
:-) Hármuk küzdelme, amit saját magukkal, és egymással vívnak, bőven leköti a
néző figyelmét két órán keresztül. Érdemes.
A barlang (The Descent)
 |
Mikor jöttem kifelé a "Barlang" című moziról, azon gondolkodtam, mikor is
láttam utoljára igazi jó horrort. Nem komolytalan horrort, mint a "Resident
Evil", nem trashhorrort, mint a "Halálos kitérő", nem horror-thrillert, mint a
"Fűrész", nem játékadaptáció-horrort, mint a "Doom", nem horrorparódiát, mint a
"Scary movie". Hanem olyan igazi jó horrort. |
Hát régen nem. Nagyjából a "28 nap múlva" óta nem.
Erős idegzetű és gyomrú Hölgyeim és Uraim, a "Barlang" jó horror.
Klausztrofób, fenyegető, feszült, zsigeri, véres.
Ízelítőnek csak az előzetes két mondatát idézném: "Félsz a sötétben? Majd
fogsz..."
A cikk utoljára frissítve: 2011.01.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|