heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 03.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 15.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 28.
Filmajánlók 20.

DOA

A múltkor a lokális hipermarketben mászkálva egy óvatlan mozdulattal a kosaramba csúszott a fenti akciós DVD. Három csinos csajszi verekszik egy DOA nevű harcművészeti bajnokságon (a DOA természetesen "dead or alive"-ot, azaz "élve vagy halva"-t jelent), miközben valami csúnyanagy gonoszságra derítenek fényt. Hű, mondom, ez nekem való. :-)
És igen. A "sárkány közbelép" találkozik a "Charlie angyalai"-val, a "Baywatch" a "Kill Bill"-lel, a "Tigris és sárkány" a "Véres játék"-kal. A DOA hosszú idő óta a legszórakoztatóbb annyira-gáz-hogy-az-már-jó típusú B kategóriás film, amit láttam. Egy ezresért? Simán. Ennél olcsóbb agymosást sehol nem kapsz. :-)

Vénusz

Elbűvöl és megbotránkoztat, megnevettet és megríkat. Mesél életről és halálról, megbecsülésről és megalázásról, önzésről és önzetlenségről, az élet öröméről és a világ fájdalmáról. Az örökre elvesztett dolgokról, és azokról, amik sosincsenek későn. Egy kapcsolatról, ami talán szerelem, talán valami egészen más. Mestermű, mesteri színészekkel. Angol eredetiben, kötelezően.

Transformers

Ha létezik vegytiszta popcornmozi, akkor a Transformers az. Bomba csajok, "énisilyetakarok!" típusú izomautók, vadászrepülők, nagydumás robotok, nem túlbonyolított párbeszédek, elszórt poénok, jó zene, akció és dübörgés megállás nélkül. Az első gondolatom a film után az volt, hogy ha fél sebességen néztem volna végig, akkor sem lett volna túl lassú. Az ember agyát folyamatosan határterhelésen tartja a vizuális orgia, ami a vásznon folyik.

Történet? Ja van benne valami olyasmi is, a tizenkétszer tizenkettő az egy tucat tucat kategóriából. Na de jelentkezzen már az a hülye, aki erre a filmre a mondanivalóért ült be... :-)

Harry Potter és a Főnix Rendje

Komoly aggályokkal ültem be a filmre: a negyedik rész nagyon nem tetszett filmen, és a kérdéses ötödik rész nem igazán tetszett könyvben - túl nyomasztó és negatív volt. Ehhez képest abszolút kellemes meglepetés ért, több okból is. A legfontosabb: mindazokat a hibákat, amik a negyedik részt élvezhetetlenné tették, sikerült elkerülni.

Az alkotók érezhetően "a kevesebb több" elv alapon nyúltak a nyersanyaghoz: rengeteg mindent kivágtak a történetből, ami maradt, azt a lényeget megtartva finom érzékkel kiigazították, így egy szépen felépített filmet láthatunk, nem csak egymás után szórt jeleneteket. A másik fontos ok, hogy elhúzták egy kicsit a hangsúlyokat. Míg a könyvben a fő fókusz azon van, hogyan süllyed a varázslóiskola egyre mélyebb depresszióba az elviselhetetlen új tanárnő, Dolores Umbridge intézkedéseinek eredményeként, addig a film középpontjában az áll, ahogy Harry társait tanítja az egyre lehetetlenebb körülmények ellenére és közepette, ettől az egész pozitív kicsengésű lesz.
Ami azt a kérdést illeti, hogy gyerekfilm-e a Főnix Rendje: legalább annyira nem, mint a negyedik rész. Nem igaz, hogy nem félelmetes. Nem horror, de a csata a Mágiaügyi Minisztériumban bizony a székhez szögezi a nézőt, hatalmas benne a feszültség, utólag jöttem rá, hogy öt perce megfeszített izmokkal ülök a székben. Ehhez hozzájárul persze a megvalósítás minősége is: a látvány abszolút rendben van, de egy pillanatig sem öncélú.
A film egyetlen gyenge része a szerelmi szál, ez a történet egyszerűsítésének igazi áldozata. Nem tiszta Harry és Cho Chang kapcsolatának kialakulása, majd széthullása - ezt a könyv nagyon szépen bemutatja -, persze néhány jelenetbe összesűrítve nem is lehet az. A három főszereplő beszélgetése, amikor Harry elmeséli a csókot barátainak, nem maradhatott ki a filmből, mert hát ez aaannyira vicces a könyvben - csak sajnos a rövidítések miatt az egész kicsit más megvilágításban jelenik meg. Szerintem elbírt volna az egyébként közel két és fél órás, ám egy pillanatig sem unalmas film még tíz percet, hogy ezt a témát is hibátlanul ki lehessen dolgozni.
Összefoglalva: a Harry Potter sorozat ismét magára talált.

Vaskabátok

Képzeljük el, hogy van egy forgatókönyvíró, akinek a három kedvenc filmje a Sikoly, a Stepfordi feleségek meg a Leon, a profi. Ír hát egy forgatókönyvet, ami vicces tisztelgés ezen (meg még sok más) filmek előtt, benne van az összes rendőrmozis klisé, ráadásul komplett kifordítva. Aztán van egy rendező, aki képes arra, hogy mindezt úgy eljátszassa a színészeivel, hogy legalább egyszer sikerül röhögés nélkül végigcsinálniuk. Végül adjuk oda az egészet egy enyhén kábítószeres befolyásoltság alatt álló vágónak, aki egy fékevesztett tempójú kétórás videoklipet vág az egészből, pörgős zenékkel. Na amit kaptunk, kb. az a Vaskabátok.

A film egy balerina könnyedségével egyensúlyoz a kőkemény zsarufilm, a sorozatgyilkosos patakvér horror és a Csupasz pisztoly típusú blődlik határán. Talán ha John Waters a Titkos gyilkos mama helyett a Bad Boys-t csinálja meg, az lehetett volna ilyen.
Felhőtlen szórakozás, eldugult vécés gagyi viccek nélkül, de! sok vérrel. Akinek a felsorolt filmekből a Stepfordi feleségeken kívül még legalább egy tetszett, nézze meg nyugodtan, imádni fogja.

Grindhouse - Halálbiztos

Sokat kínlódtam azzal, hogy hogyan lehet Tarantino új filmjéről, a Halálbiztosról ajánlót írni. Azt tudtam, hogy akarok, de rá kellett jönnöm, hogy ez bizony három mondatban nem megy.
Kezdeném azzal, hogy már azt sem könnyű megfogalmazni, hogy mennyire jó vagy nem jó ez a mozi. Az első saccra tizenöt perc konkrétan uncsi. Már ott tartottam, hogy utálni fogom ezt a filmet. A vége viszont etalon, annyira, hogy az izgalomtól remegve néztem a remekbeszabott autós párbajt... Hú, ilyen jót régen láttam. A kettő között meg folyamatosan nő a feszültség, a párbeszédek egyre ütősebbek, a film második fele lényegesen jobb az elsőnél.

Persze aki látott már Tarantinótól bármit, az tudja, hogy a pasi valahol nem teljesen kerek, viszont legalábbis zseniális. Lehet rá mondani kígyót-békát, hogy mindenhonnan lop, még saját magától is, de a kezében valahogy mégis összeáll az egész. És ha ő régimódi B kategóriás filmet akar csinálni, akkor azon direkt gagyik lesznek a feliratok, totálisan elcseszettek a vágások, és szándékosan rossz a hangminőség. Mert az attól hiteles. A történet meg egyszerű, mint a faék. Vannak vonagló női testek, verdák, cigi, pia, bunyó, szexista szövegek. És hirtelen olyan, mintha egy Russ Meyer "klasszikust" :-) néznék.
Igen, asszem ettől lesz szórakoztató a Halálbiztos. Egy pillanatig sem akar többnek látszani ócska B filmnél, és ezt még a pofánkba vigyorogva élvezi is. Ugyanakkor Tarantino nem hülye, odafigyelt arra, mit csinál. Nem szoftszex filmet és nem is szofthorrort. Elsőre nem gondolná az ember, de ebben a 18+ kategóriás moziban, amiben a szereplők minden második mondata a szexhez kapcsolódik, nem látható pucér női mell. És ahhoz képest, hogy sorozatgyilkos van benne, a vér is meglepően kevés. Természetesen most jöhetnék a szokásos dumával, hogy a hatás nem az effekteken múlik. Na nem is. De azért lenyűgözőek a kaszkadőrmutatványok, amik minden CGI-t nélkülöznek. Ahogy illik. Nem rosszak a színészek sem, különösen Kurt Russel van otthon a sebhelyes arcú Stuntman Mike szerepében, aki valamilyen, a néző számára megismerhetetlen rendezőelv szerint választja ki áldozatait. De hát a Halloween-t sem Michael Myers mélylélektani analíziséért nézi az ember...

A Karib-tenger kalózai 3

Eredetileg csak egy egymondatos ajánlót akartam írni: A CGI diadala a forgatókönyv felett.
Aztán belegondoltam, lehet, hogy érdemes pár szót elvesztegetni a dologról, mert egy aggasztó trend újabb mintapéldányával van dolgunk. Látvány mindenek felett, moziélmény meg a béka feneke alatt.

A KTK3-ban mindenki mindenkit elárul, átver, lekardoz és különben is. Zavaros - pontosabban követhetetlen - a történet, rendre behalnak a poénok, vagyis a poénosnak szánt szövegek. A film konkrétan unalmas, még a leglátványosabb akciójelenetek közepén is. Annak ellenére, hogy négy másodpercnél hosszabb vágás alig van a filmben, amitől az egésznek pörögnie kellene. De nem pörög. Ráadásul ez a négy másodperc nem sokkal marad alatta a párbeszédek hosszának. A színészeknek nem volt feladata a színészi játék, csak az, hogy jól mutassanak a vásznon. Még az igazán tehetséges Johnny Depp is csak árnyéka önmagának.
Mindez persze abból a feltételezésből kiindulva, hogy a néző úgyis beül majd a harmadik részre, ha már az első kettőt látta, meg hát ugye a róka meg a bőrök... de nagyon remélem, el fog indulni egy irányzat, ami zsigerből nemet mond a jól sikerült filmekből pusztán pénzügyi szempontok figyelembevételével összefércelt folytatásokra.
Addig is rettegek, milyen lesz a harmadik Underworld epizód.

A tíz csapás

Photoshoppal vörösre színezett vizek, CGI sáskahad és Hilary Swank a női főszerepben. Három ok, ami miatt az átlagpolgár már nem ülne be egy filmre. Akik viszont már az Ómenben is Damiennek szurkoltak, azoknak itt a következő misztikus, bibliai alapokra (lazán) építkező thriller. Loren, a szülővárosának bigott vallásos lakosai szerint sátáni lány (AnnaSophia Robb, már a Híd Terabithia földjére című moziban is nagyon szerettük) az egyiptomi tíz csapással sújtja a vidéket. Vérré vált folyók, békaeső, dögvész, ahogy kell.

Haven, az Idillikus Amerikai Kisváros segítséget kér Katherine-től, a hitét vesztett egykori misszionáriustól (Hilary Swank). De mint ugye az előtanulmányokból (A titkok kulcsa, Silent Hill) tudjuk, az Idillikus Amerikai Kisváros mindig rejteget valami sötét titkot...
Nem mondanám, hogy a Tíz csapás tele lenne eredeti ötletekkel, a fent felsorolt filmek nyomát (is) mind magán viseli. Ugyanakkor egy rendesen összerakott, kellemes borzongást ígérő mozi, ami nem okoz csalódást.

11:14

Gonosz kis film. Mint tudjuk, a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. Ebben a filmben mindenki bűnös... Időcsavarok a Memento stílusában, minden jelenettel egy kicsit többet tudunk meg egy végzetes perc eseményeiről, és persze senki nem az, akinek látszik. Aztán ahogy kell, minden szál összefut a végén. Jó.

Pókember 3

Hogy a lényeggel kezdjem: az a szomorú helyzet, hogy a Pókember 3 nem az év filmje. Ami még rosszabb: még csak nem is a trilógia legjobb darabja. Pedig az előzetes alapján minden adott lett volna hozzá: a belső vívódásokat az első két rész kitűnően érzékeltette, amellett pörgős volt, látványos, ahogy kell. Aztán valami nagyon félrement.

Az egyik a két főszereplő alakítása. Tobey Maguire a címszerepben próbálja megmutatni Pókember személyiségének két oldalát, de jóllakott napközis arckifejezései annyira túljátszottak, hogy az már idegesítő. Kirsten Dunst alulmúlja önmagát, a "Kihevered, haver!" című tinivígjátékban százszor életszerűbb és szerethetőbb volt. A többiek próbálják menteni a menthetőt. James Franco a barát és ellenség státusz között ingadozó Harry szerepében becsülettel végzi a dolgát, nem az ő hibája, hogy összesen kétféle arckifejezést kell használnia. Bryce Dallas Howard, mint szőke csábító egészen rendben van. A mellékszereplőkkel sincs gond. Hülye egy helyzet...
A másik, hogy a film hosszú. Sőt nagyon hosszú, legalább félórányi vágást még elbírt volna, és ráadásul pontosan meg is lehet mondani, hogy melyik jeleneteket kellett volna megrövidíteni, hogy meglegyen a pörgés. A film becsületére legyen mondva, vannak azért részek, amik rendesen a székhez szögezik a nézőt. A Múmia homokvihar-jelenete tavalyi hó, a CGI azóta fejlődött egy keveset. De valahogy elmarad a borzongás, még ha elismerően csettintünk is, nem érezzük igazán a jelenetek monumentalitását, mint például a második rész metrós akciójában.
És végül a kegyelemdöfést a történet adja meg. Úgy legyen ötösöm a lottón, amennyire kiszámítható a végkifejlet. Heroikus küzdelem, önfeláldozás, a jó győzelme. És könnyek. De sajnos csak a filmvásznon.

Topmodell a barátnőm

Kedves, aranyos, szeretnivaló vígjáték.

Napfény

A Napfény kicsit tudományos, kicsit fantasztikus, kicsit pszichothriller, és kicsit horror. A legnagyobb gond az, hogy maga a rendező sem tudta, mit is szeretne csinálni. Így aztán az eredmény csúszkál ide-oda a műfajok között, és minden egyes váltással elveszít egyet a fenti műfajok rajongói közül. A helyenként egyáltalán nem rossz tudományos részeket (ami a horrorrajongóknak lassú meg idegesítő) elhomályosítják a kötelező sci-fi klisék és az ordító bakik (a geek-ek mint célcsoport ugrott). A szereplők lelki terheit jól érzékelteti a film első fele (ebből a sci-fi rajongóknak lesz elegük), hogy aztán minden ok nélkül szeletősre váltson, de annak meg nem elég félelmetes és főleg nem elég véres (de még így is sok azoknak, akik lélektani drámát szerettek volna látni). A stílusváltások miatt így a katarzis is elmarad, nem érzünk szomorúságot a szereplők sorsa felett. Megmentették a világot, újra szépen süt a nap, kösz ennyi.

Ugyanakkor igazságtalan lenne egy szót sem szólni a film legfontosabb pozitívumáról: még egyetlen sci-fi sem volt képes számomra ilyen döbbenetes erővel érzékeltetni azt, hogy mennyire parányiak is vagyunk a világegyetemhez, de még a Naprendszerhez képest is, hogy akkora energiák vannak itt munkában, amiket mi elképzelni sem tudunk.
Konklúzió helyett inkább összehasonlítások hasonló filmekkel. Legalább egy nagyságrenddel jobb, mint a Mag. Hitelesebb és sokkal kevésbé nyálas, mint az Armageddon vagy a Deep Impact. És jóval tüzesebb, mint a Holnapután. :-)

Keserédes élet

Bár a címből romantikus drámára lehetne tippelni, a Keserédes élet leginkább akciófilm kategóriába sorolható. Abból is a sötétebbekhez tartozik, noha van benne néhány üdítően vicces jelenet. A történet egyszerű és nem túl eredeti: a bérgyilkos egyszer hibázik, emberi érzelmek ébrednek benne, nem képes végezni a célszeméllyel. Megbízója, aki egyben főnöke, keményen megbünteti, ráadásul ellenségeivel együttműködve. A főhős viszont feltámad halottaiból, és bosszút áll mindenkin, a nyomában vértócsák és hullahegyek. Nem egy ígéretes sztori. A film ennek ellenére kitűnőre sikeredett.

Kezdjük azzal, hogy bérgyilkosunk nem egy Steven Seagal, akin nem fog a golyó, és aki olyan cool, hogy befagy tőle a kamera objektívje. Ő egy dühös, csalódott, összezavarodott ember, aki maga sem érti a tükörbe nézve, hogy került egy véres bosszúhadjárat közepébe, hogyan fajulhattak a dolgok idáig, mikor ő mindig a legjobbat akarta cselekedni. A tragikus végkifejlet törvényszerű, és ezt ő is tudja.
Szóval amit látunk, az egy jófajta bosszúfilm, letagadhatatlan Kill Bill hatásokkal, az Oldboy stílusában elmesélve (ugyanúgy koreai és ugyanolyan jó, mint az, így Oldboy rajongóknak garantáltan nem okoz csalódást). Meghökkentő kameraszögek, remekül megválasztott megvilágítások és tükröződések, csodálatos zene, ami a Toldi mozi fülsértő hangminősége ellenére is lenyűgöző aláfestése a filmnek. A történet alapvetően lassan hömpölyög, aztán az akciójelenetek idejére felpörög a maximumra. Ez nem egy John Woo film, se felröppenő galambok, se lassított vetődések, csak néhány másodperc golyózápor, aztán sok vér.
A filmet a Titanic filmfesztiválon láttam, mindössze háromszor vetítették. Méltatlanul kevés ahhoz képest, hogy mondjuk a Norbit című Eddie Murphy blődli (Rotten Tomatoes értékelés: 9%) tíz nagy budapesti moziban fut... Csak reménykedni lehet, hogy a Keserédes élet megjelenik majd DVD-n.

Híd Terabithia földjére kontra A faun labirintusa



Amikor a múlt héten láttam párban a Híd Terabithia földjére (HTF) és az SOS szerelem című filmeket, valahogy nem akart összeállni az ajánló, se külön-külön, se párban. Most viszont, hogy megnéztem a Faun labirintusát (AFL), azonnal éreztem, hogy az nem is lett volna jó párosítás. Így az SOS szerelem most kimarad az ajánlókból, de annyit elárulok, ha sok minden másért nem is, Fenyő Iván játékáért érdemes megnézni. ;-)

Szóval van itt nekünk két filmünk, ami az alapgondolatot tekintve elég hasonló. Létezik a valós világ, és valahol, a kert határán túl létezik a fantázia birodalma, ami csak a tiszta lelkű gyermekek számára látható. Ez a mágikus világ az egyetlen hely, ahova főhőseink, akik valamilyen szempontból kirekesztett tíz-tizenkét évesek, menekülni tudnak a való világ megrázkódtatásai elől. A menekülés persze nem tarthat akármeddig, és a vége nem lehet fájdalommentes.

A két film a témát különböző időbe és helyre helyezi: a HTF napjainkban játszódik, valahol az USA-ban, míg AFL 1944-ben, Spanyolországban. Értelemszerűen mások a gondok is: az elsőben az iskolatársak zaklatásai, míg a másodikban a világháború borzalmai. A hatáskeltés mechanizmusa is eltér: a HTF könnyekkel, megható zenével, váratlan fordulatokkal, látvánnyal operál, a gyermekekkel azonnal együttérzünk, egy kicsit talán hatásvadász. AFL viszont szinte szenvtelenül meséli el az eseményeket, lassú sodrásban. Nem ítél, nem foglal állást, csak a székhez szögez, sötét, erős kontrasztú, kegyetlen, nyomasztó képeivel. Az események folyama elkerülhetetlenül, megkérdőjelezhetetlenül halad a tragikus vég felé. A fantázia világa itt fenyegető, a megjelenítés jobb horrorfilmekben is megállná a helyét.
S hogy akkor melyik a jobb film? Egyértelműen AFL. Félreértés ne essék, a HTF jó. De azt, hogy ugyanazt a történetet mennyire máshogy is el lehet mesélni, akkor érted meg, mikor véget ér AFL, mennek a feliratok, és rájössz, mennyire nehezen lélegeztél az elmúlt percekben.

Szellemlovas

Megint egy film, ami érdekes módon úgy lett szórakoztató, hogy igazából nem is jó. Nicholas Cage mint Johnny Blaze eleinte olyan bamba, hogy az már orvosi eset, ráadásul olyan rosszul csókolózik, hogy az már 15 éves korban is gáz lenne. Roxanne szerepében Eva Mendes ijedt arcokat vág, de úgysem arra fókuszálunk. ;-) A többiekre szinte szót sem érdemes vesztegetni, kivéve a Blaze menedzserét alakító Donal Logue-et, aki talán az egyetlen hiteles figura a filmben.

Na de ne is várjunk el komoly színészetet egy olyan mozitól, aminek a főszereplője egy lángoló motoron ülő lángoló csontváz. Fú, ez aztán tök cool. :-) Megy ezerrel, a nyomában olvad az aszfalt, kirobbannak az autók üvegei, beindulnak a riasztók, és hangszalagok nélkül is tud szubbasszus hangon beszélni. Állat. :-)
Esszük a popcornt, nézegetjük a kevés kivétellel egész jól sikerült filmtrükköket, hallgatjuk az ügyesen összeválogatott dögös zenéket, és jól elvagyunk. Aztán beülünk az autóba és elgondolkozunk, nem kéne-e lángnyelveket festeni az oldalára. :-)

Mezsgye

Megint győztest hirdetünk: ezúttal a Legalacsonyabb Frekvenciájú Ijesztő Hangeffekt és a Legszexisebb Szőke-Afroamerikai Csajszipáros kategóriában.
Oszt ennyi.

Átok 2(The Grudge 2)

Még csak most láttam a filmet, de máris epekedve várom a DVD kiadás megjelenését. Pár ezer forintért az enyém lehet majd minden idők legjobb horrorfilm-hangeffekt gyűjteménye. Ráadásul 5.1-ben.
Sőt. Állítólag a lemezen extraként rajta lesz majd a képsáv is. Mondjuk ennek a hiánya annyira nem lenne zavaró. A vásznon ugyanis összesen kétféle arcot láthatunk: a színes, rémült arcokat, ők lesznek az áldozatok, és az eszelős tekintetű, szürke arcokat, ők a gonosz kísértetek. Amikor a kétféle arc egyszerre látszik a vásznon, akkor általában valami félelmetes fog történni.
De ezt úgyis tudjuk már előre a hangeffektekből.

Arthur és a villangók

Vegyünk egy makrancos Katát, és mellé egy idétlen kistesót. Legyen a lány hercegnő, ezért adjuk mindjárt a kezébe Arthur király Excalibur kardját is. Aztán kell egy fiú, aki messziről érkezik, és azonnal beleszeret a hercegnőbe.
Kicsinyítsük le az egészet hangyányira a'la "Drágám a kölykök összementek", szórjuk meg őket szeplőkkel meg Yoda-fülekkel. Legyen persze küldetésük is, kinek egy ház, kinek egy egész ország megmentése.

Bőrruhák, mint a Mad Max-filmekben, mert az cool. Autós száguldozás, persze, kötelező kellék, ugyanúgy, mint a jófej kutya. Kardozás, bunyó, csúnyagonosz ellenségek, naná. Eszeveszett repülések, mint a Jedi visszatér erdei jelenetében, hajítógépes tömegközlekedési eszköz, mint a Robotok-ban, tánc, mint Michael Jackson a Moonwalker-ben.
Rázzuk össze az egészet.
Hogy mi lesz ebből...
Luc Besson mesteri koktélja meglepő módon nem akad a torkunkon. Színpompás, mint a déligyümölcslevek, hol édes, mint a Baileys, hol keserédes, mint a Jägermeister, amellett pezseg, mint egy jó Törley. Az utóíze meg olyan karamelles, mint egy mézes sörnek. :-)

Azumi

Karácsony, a mozi tele romantikus vígjátékokkal. Woody Allen-től a Füles? Persze, nézd meg, nem okoz csalódást. A Holiday? Könnyed és kedves, hogyne. Ja hogy esetleg elég volt a méz-szirup kombinációból? Úgy érzed, túl hosszú idő telt el azóta, hogy Tarantino megcsinálta a Kill Bill-t? Akkor neked az Azumi kell.

Az Azumi és a Kill Bill történetének párhuzamai letagadhatatlanok, mi több, ordítóak, mégsem érezni az Azumin plágium szagát. Ennek több oka is van.
Az egyik, hogy a hasonlóság ellenére az Azumi igazi japán szamurájfilm. Vér, vér és még több vér, Tarantino cinikus humorának nyoma sincs. A főhősnő, a 17 éves Azumi, az orgyilkosok legjobbjaként próbálja beteljesíteni küldetését, amelynek helyességéről azonban maga sincs meggyőződve. Ennek megfelelően örök boldogtalanságra van ítélve: nem lát célokat, csak ellenségeket, akiket le kell győznie, nem érez örömet, hogy megtette, és nem tudja, mit tegyen, ha már nincs kit megölnie.
A másik ok, amiért az Azumi több, mint egy Kill Bill-klón, és jóval több, mint egy B-kategóriás tucat-akciófilm, az a megvalósítás minősége. Nem szokásom, de miután végignéztem a filmet, bizony több jelenetet is megnéztem újra, képkockánként. Kitűnő koreográfia és operatőri munka. Remek a zene is... a Tigris és Sárkány-tól csak egy leheletnyivel marad el az összhatás (cserébe kevesebb a drótokon repülő ember, mint abban volt :-)).
Ha ezek után úgy gondolod, hogy meg akarod nézni ezt a 2003-mas japán kultfilmet, akkor irány a legközelebbi DVD bolt. Nem hipermarket, merthogy az Azumi nem az ócsó, turkálós DVD kategória. De ha az a kérdés, mi marad meg benned: Scarlett Johansson, ahogy diáklányként igazgatja a szemüvegét a Füles-ben, vagy Cameron Diaz, ahogy széles mosollyal bénázik a Holiday-ben, vagy Aya Ueto vérfröcskölte arca és látszólag semmibe meredő, üres tekintete, amivel az orgyilkos felméri a terepet, és megtervezi a következő halálos mozdulatsort, nos... én az utóbbira tippelnék.

A cikk utoljára frissítve: 2011.01.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2018.10.07.