Filmajánlók 06.

Nem kellesz eléggé

Mi van, ha a pasi nem hív fel? Mi van, ha nem akar feleségül venni? Mi van, ha nem akar szeretkezni, és mi van, ha azért, mert mással teszi? Létezik-e az a bizonyos szikra férfi és nő között? Nagyjából ezen kérdésekre épülő színes körkép a "Nem kellesz eléggé", parádés szereposztással: Jennifer Aniston, Scarlett Johansson, Drew Barrymore és Ben Affleck neve valószínűleg mindenkinek mond valamit, de a szinte ismeretlen Ginnifer Goodwin és a megszámlálhatatlanul sok szálon futó történet többi szereplője is hamar a szívünkbe lopja magát.

Két órán keresztül terhelik a nevetőizmainkat (miközben elgondolkodtatnak) a párkapcsolati bénázások az első randitól a házasság széteséséig, a teljes színskálán. Teljesen életszagú és ismerősen kínos helyzetek, mi pedig szélesen mosolyogva figyeljük az "ennyiremárnemlehetlúzer!" :-) típusú beszólásokat és megmozdulásokat. Egy olyan film, ami visszaadja az életkedvedet, akárhogy is érezted magad előtte.
Ha szeretted a Miami rapszódia és az Igazából szerelem című mozikat, garantáltan megvan a következő kedvenc.

Véres Valentin 3D

Azt hozza, amit a címe alapján elvárunk tőle. :-)

Vexille

Megint úgy jöttem ki a moziból, hogy nem tudtam, melyik végén fogjam meg a dolgot. Azt tisztán éreztem, hogy a Vexille egy elég jó film. Csak nehéz megfogalmazni, hogy miért. :-) A történet ugyanis nem egy nagyon csűrcsavart valami. Vannak a jók meg a gonoszak, és mindegyik győzni akar. Ha a jók nyernek, akkor lesz szépséges napfelkelte, ha a gonoszak, akkor meg jujj. :-) Persze nem mondom meg, kik győznek, de úgyis kitaláljátok. ;-)

Na ezt a filmet néztem én végig minden képkockában külön-külön gyönyörködve. Mert a Vexille olyan szép, amilyen egy animé csak lehet. És ahogy csak a japánok tudnak egy rajzfilmet megcsinálni. Aztán időnként borzongva. Mert rajzfilm létére könnyedén képes monumentális is lenni. Meg időnként a szék karfájába kapaszkodva. Mert nem hiányzik belőle a lélegzetelállítóra koreografált akció sem.
Mindeközben persze eszünkbe jutnak olyan, a sci-fi műfajában megkerülhetetlen kulcsmomentumok, mint a Csillagok háborúja, a Dűne, meg Stanislaw Lem könyvei. De valahogy mégsem tűnik lopottnak semmi... csak ügyesen újrahasznosítottnak. Végül is a Föld erőforrásai fogytán vannak.
Na jó, eleget zagyváltam. Mondtam, hogy nehéz megfogalmazni, miért olyan jó. :-)

Négy karácsony

A karácsonyi vendégeskedéses hajrát túlélve úgy gondoltuk, kell egy romantikus vígjátéknak tűnő valami, hogy kicsit ellazuljunk. A bemutató alapján könnyed szórakozásnak ígérkező filmet választottunk, mondván, ez kell most nekünk. Meg az imádnivaló Reese Witherspoon. Vidám nevetgélés, kikapcsolódás, esetleg kis könnyezés. Ez volt a terv.

Nos... nem. A Négy karácsony egy eltalált felütés után felvonultatja a teljes eszköztárat, amit az új amerikai vígjátékokban utálunk. Kevés humor, cserébe hányós babák, elmebeteg tesók, és semmi olyasmi, amit ne láttunk volna már az Apádra ütök-ben vagy valamelyik klónjában. A csodálatos színésznő, akinek olyan kedves mozikat köszönhetünk, mint a Doktor Szöszi, a Mindenütt nő, a Pleasantville meg a Ha igaz volna, ezúttal rossz filmbe tévedt. Ne vegyünk rá jegyet, az említett négy film bármelyikének megvásárlása DVD-n összehasonlíthatatlanul jobb választás.

Kaméleon

Hmm, egy új magyar film, ami a bemutató alapján egész érdekesnek tűnik. Nem számítottunk semmi másra, csak valami csavaros sztorival megáldott vígjátékra. Egynek jó lesz, a siralmas karácsonyi tévéműsor kínálat után nagyot nem bukhatunk.

Aztán elkezdődött a Kaméleon, és úgy tűnt, minden rendben. Érdekes történet, eltalált karakterek, vicces és egyre gubancosabb szituációk. Mind kíváncsiabban vártuk, mikor omlik össze az a hazugsághalmaz, amit a főhős (Nagy Ervin egyszerűen tökéletes a szerepben) épít, először hideg tudatossággal, majd egyre ösztönösebben alkalmazkodva a pillanatról pillanatra bonyolódó helyzethez. Érezzük, ahogy nő a nyomás, a feszültség. Aztán borul minden. A műfaj is - már egyáltalán nem vígjátékot nézünk, talán dráma, talán thriller. A bukás elkerülhetetlen. Kicsit moralizál, kicsit filozofál. És vége a történetnek. Mennek a feliratok, felhangzik az egyetlen betétdal. A néző hátán pedig futkos a hideg, annyira eltalált szöveggel. Senki ne kövesse el azt a hibát, hogy nem hallgatja végig! Része a filmnek.
Kijöttünk a moziból. És már éreztem. Mint egy vágás, ami csontig hatolt. Mikor látod, hogy megtörténik, csak nézed, és nem érted, miért nem fáj. Aztán egyszerre csak pokolian éget. A Roncsfilm óta nem láttam ilyen jó magyar mozit. És az 1992-ben volt.

Alkonyat

Másfél napig rágódtam azon, hogyan is fogjak hozzá az ajánlóhoz. Ezúttal ugyanis vékony jégen táncolok: nagyjából ugyanannyi esély van arra, hogy valakinek nagyon tetszik ez a film, mint arra, hogy nagyon nem. Írhatnék arról, hogy a Macskanőre emlékeztetően zavaróan gagyi a mászások megvalósítása, vagy arról, hogy a szereplők, különösen Kristen Stewart a női főszerepben, telitalálat. Meg hogy egy vámpírfilm legyen 18+ karikás, ne 12+, egy 12+ karikás tinifilmben viszont ne törjék el senkinek a nyakát vagy a lábát... Vagy hogy remek a fényképezés, nagyon eltalált a zene, és úgy összegészében van a filmnek egy hangulata.

Szóval lehet ezt ragozni, pro és kontra, de a probléma alapjában véve két állításra redukálható:
- egy olyan vámpírfilm, ami alapvető vámpíros kliséket rúg fel, nézhetetlen.
- csak egy halandó és egy halhatatlan kapcsolata képes igazán megmutatni a szerelem mindent elsöprő erejét.
Noha ez két egymástól független állítás, el kell döntened, melyiket érzed hangsúlyosabbnak. Ha az elsőt választottad, ne nézd meg a filmet, mert klasszikus vámpírfilmként nem igazán működik. Ha a másodikkal értesz egyet, akkor érdemes, mert szerelmesfilmnek viszont jó.

Árvaház

Először csak kétmondatos ajánlót akartam írni: "Azt hittem, kísértetház témában nekem már nem lehet újat mutatni. Pedig igen." Aztán elgondolkodtam, mi is volt olyan rettenetesen új ebben a filmben. Hááát... nem sok. Nyikorgó, maguktól becsapódó ajtók, recsegő parketta, dörömbölés a falakon, a múltbeli szörnyűségek lenyomatai - volt ez már mind.

Az Árvaház valahol ugyanazt tudja a maga kategóriájában, mint a Sziklák szeme az övében. Vagyis mindent, aminek egy ilyen filmben benne kell lennie. Azt viszont szinte hibátlanul. Lassan építkezik, de minden képkockájában van valami hátborzongató. Hatásos. Jó színvonalú színészi játék, remek operatőri munka, kiemelkedő hangmérnöki teljesítmény. Ütős kombináció, a közel két óra hideglelés garantált.

Vicky Cristina Barcelona

Elbűvölő, inkább nevetős, mint elérzékenyülős kis mozi a szerelem száz arcáról. Lehet, hogy Woody Allen már benne van a korban, de hogy az agya nem meszes, az tuti. :-) Lenyűgöző könnyedséggel mesél kapcsolatokról, amik teljesen valószerűtlenek, emberekről, akikkel soha nem találkozunk a mindennapokban, és valamiért mégis megkérdőjelezhetetlenül hitelesek és életszerűek. Teszi mindezt sok-sok szeretettel, nem ítél, csak megfigyel. Nem keres magyarázatot a miértekre, elég neki, hogy megmutatja, mi történik. A tanulságokat vonja le a néző maga. Ha akarja. De nem muszáj. Elég ezt a filmet élvezettel kortyolgatni, mint egy remek spanyol bort. :-)

A Quantum of Solace

Mikor annak idején a Casino Royale-t láttam, az volt az érzetem, hogy Daniel Craig jobb Bond, mint amennyire a CR jó Bond-film. Most megnéztem a Quantum csendjét, és az érzetem megerősödött. A QoS megint nem lett igazán jó Bond mozi. Csak majdnem. És megint nem Craig-en múlt a dolog.

Hogy miért nem? Nos, nézzük a QoS felépítését. Hogy is indul a tipikus 007-es film? Bevezető pörgős akciójelenet, főcímzene valami elvarázsolt videoklippel, aztán indulhat a világkörüli hajsza. A QoS is ezt a vonalat követi, de hiányzik belőle az átütő erő. Van autós üldözés nagyjából a nulladik másodperctől, aztán van klip, van zene, de... a főcímdal siralmas, a közben látott animációkat nézve pedig néma könnyeket ejtünk, visszagondolva a Goldeneye vagy a Die another day zseniális klipjeire. Aztán a továbbiakban jönnek a szokásos 007-es klisék: csajok (akik sehol nincsenek Hale Berry, Sophie Marceau vagy Famke Janssen őrült dinamikájához és vonzerejéhez), utazások a világ körül (ezúttal teljesen átmenetek nélkül, egymás után hajigálva), lövöldözések, verekedések, üldözések. Nos, azt el kell ismerni, ez utóbbi a téren a QoS hibátlanul teljesít. Akciófilmnek ugyanis tökéletes. Csak Bond-filmnek nem. És visszatérve arra, hogy ez miért nem Craig hibája: azért, mert a film legjobb részei így is a lassúbb jelenetek. Érezzük az érzelmek viharát, a keserűséget, a belső feszültséget, ami robbanásig feszíti a főhőst. Mit szeretne kapni? Semmi többet, mint egy csipetnyi vigaszt. Ezt mondja a film címe is. Ötlet a fordítónak: meg kellett volna előbb nézni, és csak utána megpróbálni átültetni. :-(

Doomsday

Zseniálisan összelopkodott egyveleg a Kaptár, Mad Max, A bolygó neve: Halál, Menekülés New Yorkból, Gladiátor, 28 nap múlva, 28 hét múlva, Menekülés Absolomból, Az utolsó cserkész, A pusztító és még a jó ég tudja, hány másik filmből. Második megnézésre valószínűleg még egyszer ennyit találnék. :-) Tele logikai bakival, nagyon komolytalan, de nagyon véres. Mindemellett hibátlan a látvány - nem egy alacsony költségvetésű filmről van szó. És ami szintén hibátlan: a főszereplő Eden Sinclair őrnagyot játszó - egyébként tök ismeretlen - Rhona Mitra annyira telitalálat, annyira hiteles és plasztikus, mint Bruce Willis a fent említett filmjében. A felsorolt mozik rajongóinak kihagyhatatlan. Igazi kultikus trash. :-)

Halálfutam

A Halálfutam egy kőkemény autós akciófilm. Ajánlót írni róla egyszerű, viszont jóval nehezebb kiválasztani, hogy ki olvassa el. :-) Ezt most egy három kérdéses egyenes kieséses versenyben döntjük el - ahogy a filmben is csak a legjobbak élnek túl. Lássuk tehát a diszkvalifikációs kérdéseket.

Első kör: Minden idők legjobb autós akciójelenetei között tartod nyilván, amikor Stohl András a Meseautóban kézifékkel megfordul a Hősök terén? Hát kislány, akkor a Halálfutam nem a Te filmed... de ha nekiálltál volna valamit habogni a Mad Max-ről, akkor esetleg továbbengedtünk volna.
Második menet: oké, ez túl könnyű kérdés volt. Húzzunk bele: ki a legdögösebb maca az autós/motoros akciófilmek sorában? Hogy Megan Fox? Kisfiam, a Transformers az gyerekfilm, nem véletlenül nyomják a film alapján készült csokireklámokat főműsoridőben. Hát ezt buktad... pedig elfogadtuk volna Angelina Jolie-t a Tolvajtempó-ból, Michelle Rodriguez-t a Halálos iramban-ból, és mentőövnek még Uma Thurman-t is a Kill Bill-ből.
Döntő futam: itt már csak a legkeményebbek maradnak talpon. Szóval... Ha szadista vigyorral az arcodon szurkoltál Schwarzeneggernek a Menekülő ember-ben meg Stallonénak a Bosszú börtönében, hogy minél véresebb bosszút álljanak az őket ért sérelmekért, akkor már állhatsz is be a sorba a mozipénztárhoz. Ha viszont úgy érzed, hogy Jean-Claude van Damme indokolatlan kegyetlenséggel végez ellenfeleivel akármelyik filmjében, akkor itt az idő kiszállni a versenyből.
Szóval megvagyunk. Ha még most is olvasod a szöveget, akkor elég, ha annyit mondok:
Ez a mozi állat jó! :-)

Tükrök

Vajon van Silent Hill városának Kör alakú szállodájában 1408-as szoba? Ha igen, akkor tuti ott vannak a Tükrök. :-)

A halállista

Ugye emlékeztek, hogy kezdődött a Kör című horror? Létezik egy videokazetta, aki azt megnézi, hét napon belül meghal. És hogy kezdődik a Halállista című mozi? Létezik egy füzet, akinek beleírják a nevét, negyven másodpercen belül meghal. Gyanúsan hasonló? Az. Ennek megfelelően úgy ültünk be rá, hogy valami kellemes B kategóriás szeletelőst fogunk látni. Aztán nagyot csalódtunk. Pozitívan. :-)

Két dolgon kell túltennünk magunkat a film kapcsán: az egyik természetesen, hogy létezhet-e ilyen füzet, a másik pedig a füzetet átadó Ryuk halálisten, aki nagyjából a legröhejesebb karakter, ami egy bohócmaszkból, egy critter* fogsorából, két kókadt varjúszárnyból meg egy anorexiás bodybuilder testéből összegyúrható. :-) És ez aránylag gyorsan megvan, mert a film a természetfeletti felütésből olyan olajozottan fordul át egy japán mérnök precizitásával és egy kalligráfia bajnok eleganciájával megrajzolt lélektani krimibe, hogy észre sem vesszük. Csak ülünk és bámuljuk, hogy az önjelölt igazságosztóból hogyan lesz fokozatosan hidegvérű és zseniális sorozatgyilkos, akit egy nem kevésbé éles eszű detektív próbál leleplezni. Kettejük sakkjátszmája, amiben mindenki más csak civil áldozat, simán adja azt a feszültséget, amit akár a Bárányok hallgatnak, a Törés vagy a Szemtől szemben című mozik nyújtanak. Kötelező darab!
* A fiatal generáció :-) kedvéért: a critterek a "Critters 1-4", nyolcvanas évekbeli horrorvígjátékok főszereplői. Itthon Rémecskék címmel jelent meg a sorozat DVD-n.

Zuhanás kontra A házinyuszi

Nem kell ecsetelnem, hogy ez a két film megint csak az időbeliség kapcsán került egymás mellé... amúgy olyan, mintha almát hasonlítanánk körtével, vagy még inkább banánnal. Gyümölcs-gyümölcs, de a hasonlóság ezen a ponton nagyjából véget is ér. Szóval nézzük ezt a két homlokegyenest ellentétes filmet: A Zuhanás komoly eséllyel benne van a tíz legfurcsább filmben, amit életemben valaha láttam. Különös. A nyugalom megzavarására alkalmas. Nehéz. Lassú. A felénél komolyan gondolkodtam, hogy kijövök (pedig nem vagyok olyan), aztán maradtam. Nem bántam meg, mert a második órában a film összeáll, és egyszeriben nem öncélú, nem mesterkélt, hanem érzelemgazdag, megható és hatásos. A látvány tekintetében persze mindenki a Sejtet emlegeti, de összhatásában a film talán közelebb áll a Faun labirintusához. Ehhez képest a Házinyuszi nem sokkal több, mint egy tizenkettő egy tucat tinivígjáték. Vidám, szórakoztató, egyik szememen be, a másikon ki. :-) Kikapcsol, megnevettet. Ultrakönnyű, mint egy 0%-os joghurt. De nem rossz. Párhuzamnak itt olyanokat lehet felhozni, mint a Bajos csajok vagy az A csaj nem jár egyedül, és természetesen a Doktor Szöszi.

Ha rohanni kell moziba, akkor mindenképpen a Zuhanást érdemes választani. Gigantikus díszletek, temérdek statiszta - és biztos, hogy az életben nem hozza be a költségeit, még DVD-kiadással együtt sem. Ha egyáltalán megjelenik, de a moziban látott nézőszám alapján még ez sem biztos. Kár. A Házinyuszi meg ráér DVD-n. Rózsaszín tokban, naná. Ingyen szempilladúsítóval plusz ajándék Cosmopolitan előfizetéssel. :-)

Sasszem

Komoly gondban vagyok, hogyan is kezdjem az ajánlót - a filmet ugyanis többféle, erősen különböző szemüvegen keresztül is lehet nézni. A felszínen egy kellően pörgős akciófilm, remek autós üldözésekkel, 5.1-ben csörömpölő üvegszilánkokkal. A forgatókönyv kissé döcögős, kissé hézagos, kissé ellentmondásos, de még az elfogadható kategória, leszámítva azt az egy jelenetet, mikor néhányan hűsítő fürdőt vesznek folyékony nitrogénben, aztán égési sérülések és egyéb károsodás (sőt, didergés) nélkül kimásznak belőle... ezt azért nem kellett volna. :-((( Tudom, a Wanted-ban meg körpályán is tudnak repülni a pisztolygolyók, de a Wanted nem veszi komolyan magát, ez meg igen.

De a Sasszem más szemponból sem olyan, mint a Wanted. Aki szereti az olyan paranoiás filmeket, mint a Közellenség volt anno Will Smith-szel, az megkapja ugyanezt a "nincs hová elbújni" hangulatot, méghozzá egészen élvezhető szinten. A filmnek talán ez a legjobb, leghatásosabb arca.
És mint ahogy a Közellenségből is, kiérződik belőle, hogy Hollywoodban is vannak páran, akik lelkiismeret-furdalást éreznek amiatt, ahogy az USA kormánya a világ többi részéhez és helyenként a saját polgáraihoz is viszonyul. Gőg, lenézés, álszent képmutatás. De ez nem változtat azon, hogy az átlag amerikai számára az elnök személye szent, és a megvédéséért mindent meg kell tenni. Ez a furcsa kettősség egy európai számára valószínűleg nehezen felfogható, és így a történet ugyan érthető, de egyes szereplők motivációja már kevésbé.
Ha valaki a fent leírtak alapján úgy érzi, túl sok zavaró tényező van, és emiatt nem fogja élvezni a filmet, ne nézze meg, mert tényleg nem fogja. Ugyanakkor hiba lenne ipari hulladéknak titulálni, mert a negatívumok ellenére érdekes és egy pillanatig sem unalmas.

The machine girl

Tizenkét óra meló után hullafáradtan estem haza, és úgy gondoltam, végre elég magas az ingerküszöböm ahhoz, hogy megnézzem az aktuális hipererőszakos szösszenetet, ami a hangzatos The Machine Girl névre hallgat. És lőn. :-) Hogy milyen? Hát, több filmre is lehet asszociálni. Olyan, mint... mint a Kill Bill? Igen, csak véresebb. Mint az Azumi? Igen, csak véresebb. Mint a Terrorbolygó? Igen, csak véresebb. Mint a Hullajó? Igen, csak... na talán annál nem véresebb. :-) És B kategóriás. És elmebeteg. És vicces. És szórakoztató.

A sötét lovag

Bevallom, némi félelemmel ültem be a filmre. Féltem, hogy méltó folytatása lesz-e a Batman: Kezdődik-nek, hogy tetszeni fog-e, nem lesz-e túl hosszú a két és fél órájával, meg hogy Joker szerepében Heath Ledger valóban annyira zseniális-e, amennyire azt kedves hölgyismerőseim megpróbálták szavakba önteni, ha lehet egyáltalán.

Aztán elkezdődött a film, talán tíz perc alatt magával ragadott, egészen az utolsó másodpercig csak bámultam, és fel sem merült bennem, miről írhatnék az ajánlóban. Aztán kifelé jövet elgondolkodtam. Szóval miről is?
Írhatnék arról, hogy igen, Heath Ledger tényleg örökre beírta magát a mozi történelemkönyvébe. De nem a végére, az utolsók után, hanem felütötte valahol az elején és bevéste a nevét. A legnagyobbak közé.
Aztán írhatnék arról, hogy mindenki más "csak" tökéleteset játszik a filmben. Arról, hogy rendben van a látvány, az akció és hang együttese. Arról, hogy lehet egy film hatásos hatásvadász megoldások nélkül is. Arról, hogy 152 perc a film, de csak felannyinak tűnik. Arról, hogy végre itt van egy mozi, amiben nem úgy készítik elő a következő részt, hogy húzzuk a szánkat, hanem felcsillan a szemünk: és mikor jön?
De hát minek írnék összevissza mindenről :-), ha a film, úgy ahogy van, hibátlan.

Mamma mia!

Hibátlan és habkönnyű nyáresti szórakozás. :-)

Múmia 3: a sárkánycsászár sírja

Kezdem a konklúzióval: a Múmia 3 sajnos nem több mint a világ vélhetően legdrágább speciális effektusokkal felturbózott szappanoperája. Ahogy Szilárd barátom megfogalmazta a film után: minden benne van, ami ahhoz kell, hogy jó film legyen, csak épp nem áll össze.

És tényleg. Vannak benne mindenféle természetfeletti lények, van benne akció töménytelen mennyiségben, néhány remek ötlet, meg poénok, és fő vezérfonalként az O'Connell család boldog magára találása. Csak az a baj, hogy a lények röhejesek, az akció csak a mélynyomót terheli, a néző pulzusszáma nem emelkedik, a tényleg remek ötletek kellő kidolgozás hiányában elsikkadnak, a poénok egy része kínosan erőltetett, a másik részénél meg az a kínos, hogy már láttuk máshol. Így aztán a hangsúly akarva-akaratlanul a főszereplők "gyerek-szülő" és "unalmas hétköznapi élet" konfliktusaira helyeződik. Ennek a kidolgozása viszont messze nem éri el azt, ami a hitelességhez kellene. És kész is van a szappanopera... Logikusan következik, hogy tuti lesz negyedik rész, a magvakat már a film végén elvetik, természetesen szintén kínos és erőltetett poénhoz kötve. De nincs mit tenni, a múmiák halhatatlanok.

A cikk utoljára frissítve: 2011.01.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra