|
Görögbe fogadva
 |
Habkönnyű vígjáték romantikus nyári estékre. Garantáltan felvidít. |
Rajongók háborúja
 |
Ha mint magában álló filmet nézem, akkor színvonalra a hasonló stílusú
Cool túra alatt van valamivel, nem is biztos, hogy eléri a megnézhető szintet.
Akkor válik azzá, ha bevallod magadról, hogy súlyosan kocka mozirajongó vagy.
Ha tudod, ki volt Eddie Murphy fehér bőrű partnere a Beverly Hills-i zsaruban,
fejből fújod, mennyit fogyaszt egy fluxuskondenzátor, titokban Khan-hoz
imádkozol esténként, csípőből vágod, melyik volt Harrison Ford egyetlen gagyi
filmje, és persze ronggyá nézted VHS-en a Csillagok háborúja trilógiát
kalózmásolatban, eredeti hanggal és felirat nélkül. Akkor másfél órára megint
csillogó szemű gyerek lehetsz, hiába múlt el fölötted az idő, ahogy a
szereplők fölött is. Carrie Fisher epizódszerepe a film csúcspontja. SW
foreva! :-) |
Kalandpark
 |
Csak hardcore Kristen Stewart rajongóknak. A többiek inkább nézzék meg
a "10 dolog, amit utálok benned" című örök klasszikust, huszadszor. |
Szerelem olasz módra
 |
Az elmúlt évek legzakkantabb romantikus komédiája, 8 éven túl gyógyuló
lelki sebekkel, krónikus hazudozókkal, légzészavaros hallal, hullamerev
házipatkánnyal, Ph.D. várományos halárusokkal, zaftos szövegekkel és végül,
de egyáltalán nem utolsósorban Cerina Vincent személyében napjaink egyik
leggyönyörűbb színésznőjével. Megnézni! Most! :-) |
A gazdatest
 |
A The host a horrorfilmek "csúnya vegyi anyagok hatására csúnya szörny
lesz a vízben" kategóriáját bővíti. Miután az elmúlt években a koreai
filmgyártás több kellemes meglepetéssel szolgált, komoly elvárásokkal ültem le
a film elé. Aztán két részben sikerült megnéznem. Mert belealudtam. Többször.
Azért lássuk be, amikor perceken keresztül semmi más nem történik, mint hogy
mennek páran az üres alagútban zseblámpával, az elveszett gyereket keresve,
az nem a történetvezetés meg a feszültségkeltés csúcsa... Az egész valahogy
széteső, logikátlan, értelmetlen. Az talán elárul valamit, hogy már azt sem
sikerült megfejtenem, miért ez lett a film címe. |
A szomorú az, hogy a filmben rengeteg munka van. Mivel dupla DVD-s
változatban sikerült begyűjteni, annyi élvezet azért volt az egészben, hogy
végig lehetett nézni a szörny létrejöttét, az első tervektől az utolsó
számítógépes utómunkálatokig. És persze több tíz ember dolgozott azon, hogy a
látvány hibátlan legyen. Az is lett... de nem mentette meg a
filmet.
A bosszú asszonya
 |
Az Oldboy és a Bosszú ura után végre megnéztem a trilógia harmadik
filmjét is. Pechemre este. Aztán egész éjszaka forgolódtam, és járt az agyam
azon, hogy tulajdonképpen mit is láttam. Az eredetileg kétsorosra tervezett
ajánló lassan kétoldalnyira bővült a fejemben...
Ez a film ugyanis egy hagyma. Első ránézésre egy fonnyadt, szinte érdektelen
valami, egy lassú, gyenge, szilánkokra eső bosszútörténet. De ha megpiszkálod,
egyre újabb és erősebb rétegek bukkannak elő. Hol ér véget a bűn és hol
kezdődik a bűnhődés? Van-e határvonal a kettő között egyáltalán? Létezik-e
feloldozás? Van-e olyan súlyos bűn, amivel nem lehet együtt élni? Kinek van
joga igazságot szolgáltatni? Megment-e az igazságszolgáltatás a kárhozattól
vagy ellenkezőleg, épp az taszít bele? |
Keserű, nehéz, nyomasztó film. Lehetne akár a trilógia legjobb
darabja, de sajnos ahhoz túlságosan töredezett és vontatott. Egy megnézést
mindenképpen megér, de rá kell készülni lelkileg, mert komoly odafigyelést
igényel.
Harry Potter és a félvér herceg
 |
Tudjátok, mi a közös az Alkonyattól pirkadatig című trash klasszikusban
és a Harry Potter hatodik részében? Az, hogy mindegyik két film egyben. Az AP
az idő első felében road movie, a második felében horror(paródia). És
működik. A HP6 meg az idő háromnegyedében édibédi tinivígjáték, a fennmaradó
részben pedig félelmetes fantasy szeretne lenni, de sajnos egyik fele sem
sikerül igazán jól. Mondhatni, nem működik. |
Számomra a hatodik rész volt a sorozat legjobb kötete: rengeteg új
információt adott a korábbiakhoz, feltett és megválaszolatlanul hagyott egy
halom kérdést, volt benne fordulat, ármány és cselszövés :-), meg ügyesen
adagolt romantika. És persze volt ehhez illően vagy 700 oldal. Nem volt
kérdés, hogy ezt nem lehet két és fél órába besűríteni. A film stílusa
közelebb áll az ötödik részhez, mint a negyedikhez, szóval inkább kevesebbet
mutat meg a történetből, de azt lassabban. Ennek viszont az az ára, hogy még
így is epizódszerű a film, cserébe hiányzik rengeteg részlet, ami egyértelműen
az érthetőség rovására megy. Aki nem olvasta a könyvet, az összefüggések felét
nem fogja érteni.
Kapunk helyette bárgyú arckifejezéseket, minimális színészi teljesítményt, az
érdeklődés fenntartására B kategóriás poénokat, és ennek megfelelően visongó
lányokat a nézőtéren. Az egyetlen, aki tud valamit nyújtani, az Ginny Weasley
szerepében Bonnie Wright - a történet szerint ő a "lassan érő gyémánt", és úgy
tűnik, ez érvényes a színészi játékára is. De hát egy fecske nem csinál
nyarat, mint tudjuk. Ez a mozi nem több, mint egy másodosztályú tinivígjáték,
méregdrága díszletek és effektek között (lásd Múmia 3). Harry barátunkat
megette a marketing, mi meg mehetünk a mekibe HP játékfigurákért.
Nász-ajánlat
 |
Újabb romantikus vígjáték a "hogyan szeressünk egymásba három nap alatt"
témakörből. Semmilyen tekintetben nem a világ legjobbja, de egy estére
kellemes kikapcsolódást nyújt. A történetben benne van az összes kötelező
elem, szerencsére olyan ügyesen összerakva, hogy néhány döccenőtől eltekintve
egy végig pörgős, vicces, helyenként szarkasztikus mozit kapunk. A döccenőkön
pedig a főszereplő Sandra Bullock - Ryan Reyndols páros simán átlendíti a
filmet. Látszik rajtuk, hogy élvezettel csinálnak hülyét magukból, és ezt a
hatást csak erősíti az ezúttal tökéletes magyar szinkron is. Aki egy kis
nevetésre vágyik, ezzel a filmmel garantáltan nem lő mellé. |
Az utolsó ház balra
 |
Kevesebb feltrancsírozott hullával is ütősebb, mint a Sziklák szeme.
Messze hitelesebb, mint a Motel. Izgalmasabb, mint a Magasfeszültség.
Véresebb, mint az Elrabolva, és legalább annyira nyomasztó is. Nem viccből
van rajta a 18-as karika.
Csak a műfaj edzett gyomrú, elszánt híveinek. De nekik nagyon. |
Megint 17
 |
Mi lenne, ha az életben megadatna a lehetőség, hogy visszamenjünk egy
adott pontra, és egy döntést máshogy hozzunk meg? Néhány évvel ezelőtt a
Pillangó hatás című mozi elemezgette ezt a problémát, a lényeg a Megint
17-ben is hasonló, annyi különbséggel, hogy itt csak a főhős fiatalodik meg
húsz évvel. A kérdés, amire a választ keresi, nem is olyan egyszerű: mi volt
a hiba azzal a bizonyos döntéssel kapcsolatban? Az odavezető út, vagy maga
a döntés, esetleg a döntéssel kijelölt út és annak a végpontja? Vagy talán
semmi sem volt rossz, csak nem látjuk, milyen jó is ott, ahova vezetett? |
Aki most azt gondolja, hogy a Megint 17 egy nehézsúlyú kamaradráma,
az szerencsére nagyot téved. :-) A fenti kérdésekre adott választ ugyanis egy
kedves és aranyos romantikus vígjátékba öntve kapjuk a nyakunkba. A történet
fővonala kihozza az alapszituációban rejlő összes helyzetkomikumot, különösen
a generációs szakadékot bemutató jelenetek viszik a prímet. Ha még
hozzávesszük az extrém lökött mellékszereplőket, akkor egy olyan filmet
kapunk, ami úgy gondolkodtat el, hogy közben egy pillanatig sem lehet komolyan
venni. Jó. Tetszik. :-)
Angyalok és démonok vs. Halállista: az utolsó név
|
Ha már a múltkor két prequel filmről volt szó, nézzünk most két - tágabb
illetve szűkebb értelemben vett - folytatást. Az AÉD csak annyiban folytatás,
hogy a főszereplő azonos és néhol utalások vannak a Da Vinci kódra, míg a HAUN
olyan szoros folytatása az első filmnek, hogy anélkül nem is érthető.
Az első jó hír itt is az, hogy mindkét film kellemes meglepetés és végig
leköti a nézőt a két óra feletti hossz ellenére. Az AÉD határozottan
élvezhetőbb az elődnél, a HAUN egy hajszálnyit gyengébb, mint az alapfilm.
A kettő összehasonlításában még így is a HAUN nyer (ami sejteti, mennyivel
volt jobb az eredeti Halállista a Da Vinci kódnál... ;-)). Nézzük,
miért. |
Az AÉD már nem szenved az előd legnagyobb hibájától, mégpedig attól,
hogy a tudományos szöveg mennyisége miatt úgy éreznénk, egyszerűen egy előadást
hallgatunk, ahol csak a helyszín változik. Nem, itt a tempó pörgős,
folyamatosan történik valami, akció akció hátán - egészen meglepő, hogy
mekkora mennyiségű vallás- és művészettörténeti információ zúdul a néző
nyakába mindeközben. Ha minden tudományos ismeretterjesztő filmet ilyen
stílusban csinálnának meg, valószínűleg egész nap a tévé előtt ülnék. :-)
Ugyanakkor semmi komoly meglepetés nincs a filmben - aki olvasta a könyvet,
mindig pontosan tudni fogja, mi fog történni, az összes fordulat ott és akkor
benne van - a körmünket nem fogjuk lerágni az izgalomtól.
A HAUN esetében más a helyzet. Folytatásról lévén szó, bizonyos szempontokból
kötelezően többnek kell lennie, mint az elsőnek. Ami például kell, az
természetesen a több csavar a történetben (ha ennél sokkal többet mondanék,
lelőném a poénok egy részét :-)). Ezt hozza is - egészen az utolsó
pillanatokig nem tudjuk, kié is lesz az utolsó név a halállistában. Maradt
tehát az, ami az eredeti filmet is lenyűgözővé tette - zseniális ellenfelek
gigantikus sakkjátszmája. Két olyan egyenrangú ellenfélé, akiknek a cél,
amiért küzdenek, a saját életüknél is többet számít. Olyanok ők, mint Batman
és Joker - és az effektusokkal egyáltalán nem teletűzdelt látványvilág
ellenére a Halállista mindkét része méltán állítható párhuzamba a Sötét lovag
című mozival. Nézzétek meg, mert szinte hibátlan, a nézőszám meg köszönő
viszonyban sincs azzal, amit a film nyújt... és amennyivel jobb az
AÉD-nél.
X-men kezdetek: Farkas vs. Star Trek
|
Vannak csontok, amik akármeddig rághatók, és vannak rókák, amikről
akárhány bőrt le lehet húzni. Az ötlet nem új, már Lucas kitalálta 1977-ben,
amikor megcsinálta a Csillagok háborúját. De csak mostanra, 30 év elteltével
jött el igazán a prequel/sequel filmek fénykora. És most sikerült egymás után
kettőt is megnéznem. :-)
Kezdem a jó hírrel: mind a két film kellemes, humorral rendesen fűszerezett
meglepetés. Ugyanakkor van egy nagy különbség: az XMKF egész szépen,
szórakoztatóan és aránylag zökkenőmentesen elvisz minket a mutánsos történetek
elejéhez, de a ST arra is képes, hogy felnőjön az Enterprise űrhajó
legendájához. Míg XMKF-et nézve elégedetten bólintunk a remek és ötletes
akciójelenetek láttán, addig az ST-ben konkrétan borzongott a hátam, amikor az
NCC-1701-es kiemelkedett a Szaturnusz gyűrűi közül... (aki nem tudja, mi az az
NCC-1701, az ne is olvasson tovább :-)) |
Izgalom és pörgés akad tehát bőven mindkét filmben, az XMKF erre is
helyezi a hangsúlyt. Konkrétan amit ki lehet találni, hogy Farkas el tud vágni
a karmaival, az szerepel a filmben és el is lesz vágva. :-) Szóval ez a film
nem a sztori csavarjaival tarol, a teljesen lineáristól csak a kötelező
fordulatokban tér el a történet. Az ST-ben sokkal nagyobb szerepet kap a
jellemfejlődés bemutatása, Kirk kapitány és Mr. Spock "munkahelyi"
kapcsolatának kezdeti, feloldhatatlannak tűnő konfliktusai, majd fokozatosan
kialakuló bizalma és barátsága. Közben persze megismerjük a legénység többi
tagját is - az össze régi ismerős előkerül (én az eredeti sorozatot közel 30
éve láttam, fekete-fehérben... szóval, a "régi" ismerős jelen esetben teljesen
helytálló kifejezés :-)), és az egész olyan elegánsan és könnyedén áll össze
egésszé, ahogy az a mai tucatforgatókönyv-gyártásban ritka. Plusz az összes
szereplő tökéletes választás. Az ST ráadásul igazi nagybetűs Mozifilm -
monumentális, látványos, lélegzetelállító.
Összességében itt van nekünk két előtörténet, két nagyhírű sorozathoz, amik
akár okozhattak volna hatalmas csalódást is. De nem. Tessék ízlés szerint
választani. :-)
Egy boltkóros naplója
 |
Az Egy boltkóros naplója a romantikus vígjátékok jól működő
"megismerkedünk - egymásba szeretünk - összeveszünk - kibékülünk"
forgatókönyvét követi, és ezt nagyjából onnantól tudjuk, hogy megtörtént a
megismerkedés. :-) Az, hogy a film mégsem unalmas egy pillanatig sem, az
kisebb részben a jól elhelyezett poénoknak, nagyobb részben pedig Isla Fisher
szívmelengető játékának köszönhető. |
Az apró termetű színésznő tökéletesen alakítja Beckyt, a
vásárlásmániás fiatal újságírónőt, aki maga a megtestesült káosz. Jóízűen
nevetünk állandó zűrös (pénz)ügyein, botlásain és egyre súlyosabb füllentésein,
mégis minden hibája ellenére tökéletesen szerethető marad, mert ő is tud
nevetni saját magán, rájönni, hogy mit is kéne máshogy tennie, és képes is
megtenni a nagy lépést a helyes irányba. Innentől pedig minden adott a
kibéküléshez, a boldogsághoz, és még mellékhatásként le lehet számolni a
rivális gonosz szőke bombázóval is. :-)
Halálos iram
 |
Ha valami egyszer legendává válik, akkor elkerülhetetlen, hogy
ugyanazzal a névvel megpróbálnak újabb és újabb változatokat eladni. Volt
egyszer egy autótípus, amit Ford Mustangnak hívtak, 1965-ben készült, és a
mai napig egy legenda. Utána készültek Mustangok egészen 2004-ig, a
közepesen gyengétől a szánalmasig, de egyik sem volt képes még csak
megközelíteni sem az eredetit. Aztán 2005-ben a Ford mérnökei előszedték és
leporolták a 40 éves tervrajzokat, áramvonalasították a formát, megnövelték
a méreteket a kor igényeinek megfelelően, és készült egy új Mustang, ami
megint képes arra, hogy érzelmeket ébresszen az emberben. |
Na így történt ez a Halálos iramban című filmmel is. Volt egy, a
maga kategóriájában hibátlan eredeti, amit két felejtős folytatás követett,
és itt van most a negyedik rész. "Új modell, eredeti alkatrészek", ahogy a
reklámszlogen mondja. Nem éri el az első színvonalát, de nem rossz. Laza és
hűvös dumák, vérforralóan dögös csajok, nyálcsorgatós tuningverdák, fém- és
üvegszilánkban gazdag száguldozások, bunyó, lövöldözés és persze mindehhez a
kötelező aláfestő tuc-tuc zene. Bónuszként pedig minden idők legcoolabb
lekoptatós szövege, Vin Diesel előadásában. :-)
Elrabolva
 |
Ahogy a klasszikus vicc poénja mondja: azért a varázsló anyját nem
kellett volna prostituáltnak titulálni. Az Elrabolva ugyan kicsit sem poénos,
de a történet lényege ez.
Bryan "nyugdíjas vagyok, nem halott" Mills volt titkos ügynök (Liam Neeson
szikár, hibátlan alakításában) a tipikus vesztes jófiú. A haza szolgálatában
töltött évek alatt felesége elhagyta, vitte a lányukat és hozzáment egy gazdag
üzletemberhez. Millsnek nem maradt több, mint évente egy születésnapi fotó az
albumba. |
A fájdalmasan klisészagú és lagymatag kezdés után a film egy
pillanat alatt maximális tempóra pörög fel, amikor Mills lányát Párizsban egy
bűnbanda elrabolja. Szakértői vélemény szerint 96 órája van, hogy megtalálja a
lányt. Indul a versenyfutás az idővel, és a harc, amiben Mills szempontjából a
lány életén kívül semmi sem szent. Útját, ami a repülőtértől egy bordélyháznak
csak erős túlzással nevezhető nyomortelepen majd a multimilliomos
emberkereskedők és -vásárlók csillogó földalatti világán át a lány
megmentéséig vezet, hullák szegélyezik. Sok hulla. Nincs emberjogi maszlag,
nemzetközi egyezmények a kínvallatásról, semmi. Mills üt, kérdez, aztán öl.
Nem kér és nem ad kegyelmet. A varázsló visszavág, a bűnösök megfizetnek
mindenért.
Nyomasztó, brutális, kegyetlen akciófilm. A kezdő öt percet leszámítva
elsőosztályú.
Made in Hungária
 |
Én tényleg és komolyan megpróbáltam részletes ajánlót írni :-), de nem
sikerült. Akárhogy fogalmaztam, valahogy mindig elkezdett savanyúan tudományos
íze lenni az egész szövegnek. Ez pedig annyira nem illik ehhez a kellemesen
keserédes, zenés-táncos, életrajzi, kortörténeti mozihoz, ahogy a vaníliás
shake-hez sem kérünk kovászos uborkát. Úgyhogy csak annyit mondok: néhány
döccenőtől eltekintve szinte hibátlan. Szabó Kimmel Tamást egyszerűen nem
lehet nem szeretni a fiatal Fenyő Miki szerepében, Fenyő Iván pedig remek
kontraszt hozzá. Ők ketten simán elviszik a filmet a vállukon, de a többi
szereplőre sem lehet egy rossz szót se szólni. Nem csak rock and roll
rajongóknak kötelező! |
Watchmen - az őrzők
 |
Mi a világ legszarabb melója? Hát, csak hogy néhány ismérvet említsünk,
az olyan meló, amikor mások mocskát takarítod, de csak mindig több mocsok
zúdul rád, amikor jó eséllyel megvernek időnként, és azok fordulnak ellened,
akiknek az érdekeid próbálod védeni. Gondolom, mindenkinek vannak tippjei, mi
lehet ez.
Nem, nem találtátok el. |
A világ legszarabb melója álarcos szuperhősnek lenni. A fentieket
megspékeli a magas halálozási arány, az állandó lelki teher a világ
megmentésével, és a sötétben bujkálás, hogy fel ne ismerjenek. Aztán mindezek
folyományaként jön a hosszú távú kiégés, a "nem találom a helyem a világban"
érzés.
Amerika, egy alternatív 1985-ben. A figyelem középpontjában a masszív
nukleáris fegyverkezés, a világ egy atomháború küszöbén áll. És mindeközben
valakinek nincs jobb dolga, mint régen elfelejtett, megcsömörlött, keserű,
csendben vegetáló szuperhősökre vadászni. Akiknek persze muszáj felvenni a
kesztyűt.
Vagy nem is. Talán csak a túlélési ösztön utolsó szikrája pislákol bennük.
Vagy felcsillan a hajdani adrenalin-függő drogos tekintet: itt a remek alkalom
újra tenni valamit. Aprítani a népet, hadd hulljon a férgese. Nem azért, mert
attól a világ jobb lesz. Pusztán a balhé öröméért, ha már a szexszel is gondok
vannak.
Furcsa? Igen, az. A Watchmen a legkülönösebb képregényadaptáció, amit láttam.
Valószínűleg nem véletlenül vannak olyanok, akik minden idők legjobb
képregényének tartják az alapművet. Zack Snyder pedig, ahogy azt már a 300-nál
is tette, képkockáról képkockára ültette át mozivászonra. Az eredmény egy két
és fél órás, nyugtalanító, de lenyűgöző, nagyon sötét, de rendkívül látványos,
keserű, de helyenként mosolyra fakasztó, lassan hömpölygő, de időnként
vérfürdős akcióval megfűszerezett képáradat, olyan aláfestő zenékkel, mint
Nenától a "99 Luftballons" meg Simon and Garfunkeltől a "Sound of silence".
Hogy tetszeni fog-e Neked? Nem tudom. De kihagyni kár.
Coraline és a titkos ajtó
 |
Jelentem, a bábfilm él, virul és köszöni szépen, jól van. A Karácsonyi
lidércnyomás és a Halott menyasszony után itt a következő, stop-motion
technikával készült, fantasztikus látványvilágú, remek alkotás, a Coraline.
Míg azonban a két nagy előd a töménytelen mennyiségű csontváz ellenére is
vicces meg kedves tudott maradni, addig a Coraline a viszonylag kevés rémisztő
effektus ellenére is mindvégig fenyegető és félelmetes. Akár egy jó horrorban,
a feszültség itt is fokozatosan növekszik, az első perctől érezzük, hogy a
felszín alatt valami sötét titok lappang... Ugyan 12 éves korhatárral fut, de
ez erősen alul van méretezve. Erre a legjobb bizonyíték az egyetlen kiszólás
a filmből: a Kör című ijesztegetősre vonatkozó utalásnál fennhangon röhögtünk.
Ha nem értenéd ezt az utalást, akkor komoly eséllyel a Coraline sem a Te
filmed! De ha igen, akkor igen. :-) |
A cikk utoljára frissítve: 2011.01.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|