|
Szóval feleségem bejelentette az igényét egy mélyládára, én meg
kaptam az alkalmon, és gyorsan nekiálltam számolgatni, mi is jönne ki a
félbehagyott Bass Effect ládából megmaradt AHX-2030-asokból. :-) Szerencsére
reflexládában is elég neki 22 liter, így nem volt ördögtől való gondolat
azonnal dupla ládában gondolkodni. Nyilván kell egy kis erősítő is, de ezt úgy
akartam megoldani, hogy szükség esetén az erősítővel együtt ki lehessen kapni a
ládát az auótóból.
Erősítőnek a Blaupunkt EMA-255 típust választottam - kétcsatornás, a helyigénye
még szellőzéssel is csak 20x20 cm alapterület.
Ötajtós H Astráról van szó, amiben elég magasan van a kalaptartó,
így, hogy spóroljak az alapterülettel, relatív magas ládát sikerült rajzolni.
Az erősítő a láda csomagtérfal felőli oldalára kerül, némi mechanikai
védelemmel ellátva. Nem túl nagy láda, kis erősítővel, kis hangszórókkal - úgy
döntöttem, elég lesz a 16 mm-es MDF. |
|
Ládaépítés
 |
Első lépésben vágjuk le az oldallapokat a megfelelő szögben. Mivel a
reflexcső végigér a láda eleje és hátulja között, a bal oldalhoz eleve kisebb
lapot terveztem.
Az oldallaphoz reszeljük szögbe a reflexcsövet, vágjuk ki a hangszórók helyeit,
és már el is kezdődhet az összerakás. |
Amíg a bal oldal szárad, készítsük elő a jobb oldallapot. Mérjük ki az
erősítő illetve a "védőfalak" helyét (érdemes megfigyelni, hogy a védőfalak
úgy lettek méretezve, hogy ne takarjanak be az erősítő kezelőszervei elé).
Fúrjuk ki az
összes
lyukat, ami az erősítő környékén kell: felfogatás
helye, hangszórókábelek, tápkábel, és még néhány: egy kis lyuk az erősítő LED
szalagos megvilágításához tápnak, egy nagy lyuk egy szivargyújtó aljzatnak az
erősítő tápellátásához, valamint néhány furat a védőfalak rögzítéséhez. Ezeket
jelöljük át az összeragasztott védőfalakra is, mivel azok nem lesznek
ráragasztva a láda oldalfalára, hanem először külön le lesznek kárpitozva, majd
utána felcsavarozva. Az átmeneti rögzítéshez remekül használhatók a LIDL-ben
időszakosan olcsón kapható nagy rugós csipeszek - érdemes raktározni
belőlük. |
 |
 |
Rács nem lesz a hangszórók előtt, védelem gyanánt két nikkelezett
szekrényfogantyú szolgál majd. :-) Mivel ezeket hátulról kell felcsavarozni,
már a hangszórók beépítése előtt fel kell szerelni őket (utána nincs honnan
hozzáférni). Ebből viszont az következik, hogy a hangszórót alá kell tudni
"buktatni". Mielőtt ötletszerűen felfúrnánk a rögzítőfuratokat, ezt gondosan
ellenőrizni kell!
OBI-ban találtam 264 mm hosszú rudat, ebből kettő 528 mm, a láda meg 530 mm
széles - van még kérdés? :-) |
Ha megvagyunk az összes furattal, felragaszthatjuk a többi lapot jobb
oldal - hátlap - fedlap sorrendben. |
 |
SAL dupla láda kárpitozás és összeszerelés
 |
Az erősítőt megvilágító LED szalag 12V-os. Figyelembe véve, hogy az
akkufeszültség ennél jóval feljebb tud mászni, úgy döntöttem, inkább legyen
némi fényerőveszteség, mint kiégés, ezért raktam előtét-ellenállásokat a
szalag elé.
Mivel az erősítő vezérlővezetékét nem akarom/tudom (?) a gyári rádióról venni,
ezért csináltam egy egyszerű időzítő áramkört, ami a tápfeszültség
rákapcsolása után némi késleltetéssel indítja az erősítőt.
Az összes alkatrész szépen elfért egy próbapanelen. |
Íme a próbapanel a láda belső oldalfalára felszerelve. Baloldalt lent
látható a tápbevitelre szolgáló szivargyújtó aljzat, és megfigyelhető, hogy a
hangszórókábelek kivételével már a vezetékek is be vannak fűzve. Ez azt
jelenti, hogy a kárpitozás már kész... |
 |
 |
... ahogy ezen a képen látható is. Az erősítő bal oldalán még nincs ott a
védőfal, szóval ez még csak gyorsteszt.
A befűzött vezetékeket méretre vágás és becsavarozás után melegragasztó
pisztollyal rögzítettem - ez rögtön biztosítja azt is, hogy a furatok
légmentesen le legyenk zárva. |
Helyére került a második védőfal is. Érdemes megnézni a kárpitozást.
Szerintem nagyon látványos :-), de a kivitelezése, hááát... egyrészt finoman
szólva is időigényesebb, mint egy sima egyszínű kárpitozás, másrészt jóval
nehezebb is. Nem is lett tökéletes, de hát ez a barkácsprojektek
velejárója.
A kárpitozáshoz 1 mm vastag (vékony) filcet használtam. Természetesen
megvannak az előnyök-hátrányok: könnyebben nyúlik, így kisebb hibákat lehet
korrigálni, viszont cserébe észre sem vesszük, és máris elmásztak a szögek,
mert az egyik felét sikerült jobban meghúzni, mint a másikat. |
 |
 |
Következő lépés a hangszórók védelmére szolgáló rudak felcsavarozása
- ahogy fentebb írtam, ennek a lépésnek meg kell előznie a hangszórók
beépítését. |
Aztán jöhetnek végre a hangszórók. :-)
A honlapom az élő bizonyíték arra, hogy szeretem a SAL hangszórókat, de azért
néha szentségelek. Szerelési szempontból az egyik legnagyobb hibájuk, hogy a
felrögzítő furatok túl közel vannak a besüllyesztendő peremhez, így ha
véletlenül 1-2 mm-rel nagyobb lyukat vágunk, mint kellene, akkor könnyen lehet,
hogy annyira elcsúszik beszereléskor, hogy az egyik csavar a levegőbe érkezik,
a hangszórónak kivágott lyukba. Na jelen esetben is ez történt :-(, végül az
lett a nem szép megoldás, hogy a kérdéses csavart erősen ferdén hajtottam
be.
Más gyártók hangszóróinál ez valahogy kevésbé tűnik problémásnak. De lehet,
hogy csak túl ritkán használom más gyártók hangszóróit. :-) |
 |
SAL dupla láda hangzás
 |
Ahogy a képen is látható, a láda alapos tesztelésnek volt alávetve :-),
és a helyzet az, hogy nem lett hibátlan. A csőszáj nagyobb légmozgásnál
hajlamos csúnyán zörögni :-(, először azt hittem, valamelyik hangszórót nem
sikerült rendesen becsavarozni. A problémát szerencsére lehetett orvosolni
azzal, hogy némi csillapítóvattát tettem a reflexcsőbe. Innentől már egész
kellemesen brummogott. :-) |
A H Astra rádiója erősen integrált, és nem akartunk hozzányúlni,
így a mélyláda bemenő jelként a hátsó hangszórók jelét kapja a nagyszintű
bemeneten. Az erősítést felvettem majdnem maximumra, így a hangot előre
lehetett tolni és ezek a hangszórók gyakorlatilag nem hallhatóak. Ami nem is
baj, mert közben befigyelt egy első szett csere is :-), egy Audio System
MX165EVO került be a gyáriak helyére. A kettő együtt - bár nyilván nem high
end kategória - egészen hallgatható hangot ad az autóban. Örülünk!
:-)
A cikk utoljára frissítve: 2018.10.
Bass Effect mélyláda (2018.07.)

A ládakonstrukció ezúttal nem az én művem, a neten Wicked One néven
elég sok példányban fellelhető. A tervező a Decware cég, tőlük le lehet
...
Tovább a cikkhez
|
|
|
|
|
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|