Filmajánlók 09.

Az utolsó léghajlító

Egy film, amiben a dialógusok bonyolultságát a következő részlettel lehet illusztrálni: A: "Én elmegyek." B: "Én elkísérem." C: "Én maradok." A romantikus részek bonyolultságát a következő idézettel: Fiú: "Bemutatlak a nagymamámnak, de készülj fel, hogy ő sokat fog kérdezni." Lány: "Mit?" Fiú: "Hogy miért fehér a hajad." (természetesen ezen a ponton már fennhangon sikítva röhögtünk kínunkban, a dél-amerikai szappanoperák a kanyarban sincsenek ehhez...).

A történet bonyolultságának érzékeltetéséhez meg remélem, valaki egyszer megméri, hogy a film mekkora részében nem történik más, mint hogy előadják az elemek hajlítgatásához szükséges kungfu balettet. Valahol 50 és 70 százalék között lehet.
Ehhez vegyük hozzá, hogy a szinkronhangok a kereskedelmi tévék leggagyibb rajzfilmjeit idézik, és a Cici Center vetítője meg két percenként lefagy, olyankor kimerevedik a kép meg a hang. A nézősereg jelentős része fel is adta, otthagyták a filmet. De mi nem. Az utolsó pillanatig megadtuk az esélyt a forgatókönyvíró-rendezőnek, hogy kihoz valami értelmeset ebből a katyvaszból.
Többször nem követem el ezt a hibát. Akkor sem ülök be még egyszer Shyamalan mozira, ha több Oscart gyűjt be, mint a Titanic.

Eredet

Kötelező.

A holtak földje

Ezzel a címmel, meg a főbb szerepekben olyan nevekkel, mint az örök rosszfiú Dennis Hopper, az elbűvölő Asia Argento és Simon "mentalista" Baker, akár egy iraki háborús dráma is lehetne. De a rendező neve elárulja, hogy szerencsére nem erről van szó: George A. Romero, a zombifilmek atyja, garancia arra, hogy megint a patakvér horror kedvelői járnak jól. Agyvelő-csemegézés, kitépett belsőségek rágcsálása, leharapott végtagok, és persze szitává lőtt élőhalottak minden mennyiségben. Ja és van sztori is, vagy mi. :-) Csak az olyan kőkemény rajongóknak, akik már a reggelihez is művért isznak gyümölcslé helyett. :-)

Dogville vs. Manderlay

A Dogville-ről már írtam ajánlót, hogy pontosan mikor, az már a múlt ködébe vész... A Manderlay pedig évek óta várta a polcon, hogy megnézzem. Mivel a két film fő karaktere, Grace, azonos, a történetek pedig időben szorosan összekapcsolódnak, úgy éreztem, egymás után kell megnéznem őket, hogy pontosan lássam, mennyire jó film a Manderlay. Aki egyszer már végigülte a Dogville 177 percét, az tudja, hogy ez nem az a film, amit csak úgy behajítunk a lejátszóba. Hangulat kell hozzá, türelem, nyugalom, figyelem. Lars von Trier alkotása mestermű, ezt pontosan érezni és nemcsak, amikor először látja az ember. A naiv, erkölcsös, a végletekig megbocsátó lány történetét a felszínen akár egyszerű bosszúfilmnek is tekinthetnénk. Pedig nem bosszúról van szó: Grace (Nicole Kidman) egyszerűen megérti, hogy Dogville az a település, amelynek velejéig romlott lakói nélkül csak jobb lehet a világ. Döntése, hogy a kezébe kapott hatalommal elsöpri őket, az átélt megaláztatások és a rá irányult emberi gonoszság ellenére szinte teljesen érzelemmentes. A lány ezen a ponton egyszerűen képes lett dönteni. De a naivitás megmarad, és a hatalommal párosuló naivitás életveszélyes... többek között erről szól a Manderlay.

Grace (ezúttal Bryce Dallas Howard) útja során egy nagy birtokra talál délen, ahol a feketék még mindig rabszolgák. Kötelességének érzi, hogy felszabadítsa őket, és megadja nekik a szabad élet lehetőségét. Demokratákat akar nevelni belőlük, a birtokot vállalatként akarja üzemeltetni. Ráadásul teljes vehemenciával veti magát a feladatba, noha sem az emberek irányításához, sem a mezőgazdasághoz nem ért. A bukás garantált. A demokrácia és az életminőség javítását szolgáló intézkedések magukkal hozzák a káoszt, és Grace naivitásával nem képes ennek a kezelésére. A film végén ott vagyunk, ahonnan elindultunk: egy kikötözött rabszolga, és mögötte az úrnő korbáccsal. Csakhogy ezúttal az ostor Grace kezében van: kudarcát nem is ismerhetné be tisztábban, mint azzal, hogy használja is.
Míg a Dogville egy, a nézőt a székbe döngölő, nyomasztó dráma, addig a Manderlay inkább egy cinikus fricska a demokrácia elvakult hívőinek az orrára. Az utóbbi egy hajszállal kisebbet üt, mint az első film, ennek több oka is van, de a legkevésbé a színészek. A nagynevű Nicole Kidman helyett az akkor (2005) még teljesen ismeretlen Bryce Dallas Howard tökéletesen helytáll, és közvetlenül egymás után megnézve a két filmet sem okoz törést a főszereplő cseréje.
Ha fajsúlyos, elgondolkodtató, örökérvényű filmre vágysz, akkor Lars von Trier mindkét alkotása jó választás, és mivel szerves egységet képeznek, lévén a rendező Amerika-trilógiájának első két filmjéről van szó. Érdemes őket szoros egymásutánban megnézni. (Netes források szerint a harmadik film nem készült el.)

Kéjjel-nappal

Az akció-vígjátékok akkor jók, ha senki nem veszi komolyan őket, a forgatókönyvírótól a rendezőn és a főszereplőkön keresztül a nézőkkel bezárólag. A Kéjjel-nappal (eredetiben Knight and day, egész elfogadható szóvicc a magyar fordítás), mint késői True lies utánérzés - egyértelmű utalásokkal az ötletadó mozira -, szerencsére pont ez a kategória. Tom Cruise a legeslegveszélyesebb és még annál is halálosabb :-) titkosügynök, Roy Miller szerepében meglepően humoros, olyan öniróniával és helyenként érzelmekkel alakítja a karaktert, amit ki se néznénk belőle. Cameron Diaz sem fél attól, hogy hülyét csináljon magából, az első néhány jelenet után kilép a kötelező, kétballábas széles mosolyú szőkecsaj kliséjéből, hogy fokozatosan harcos amazonná fejlődjön.

Jutalomjáték két rutinos színésznek, akik szemmel láthatóan élvezték ezt az egész mókát. Sok mindent fel lehetne róni a filmnek, következetlenségeket, logikai hibákat, a valóságtól való elrugaszkodást. Ha csak ezeket látod, akkor rossz terembe sikerült beülnöd. Ahogy az elején írtam, ezt a mozit nem szabad komolyan venni. És akkor meglátod, remekül fogsz szórakozni. :-)

Alkonyat - Napfogyatkozás

Az Alkonyat sorozat markánsan megosztja a nézőközönséget, és ez csak fokozódik a harmadik résszel. Ha szeretted az első kettőt, ezt is szeretni fogod, ha pedig már az Újhold is túl szenvelgősnek tűnt, akkor a Napfogyatkozás garantáltan ki fogja verni a biztosítékot. Megértem az ellendrukkereket, hogy utálják, és azt is, hogy miért utálják. Pedig a film élvezhető lett. Szerintem. Mert én nem titkoltan rajongó vagyok. :-)

Ilyen a formám

Az alapötlet egész jónak tűnt: Jennifer Lopez teherbe esik, aztán szerelmes lesz, aztán a jó ég tudja, mi sül ki az egészből. Egy kedves romantikus vígjáték egy kellemes péntek estére, ennyi volt az elvárás.

És talán nem is lenne rossz az egész... ha hihetők lennének a szereplők gesztusai és reakciói. De nem. Egy romantikus vígjáték ritkán híres arról, hogy reális képet fest a valóságról, mégis elfogadjuk, ha az érzelmek hitelesek. Itt viszont a férfi főszereplő, Alex O'Loughlin csak szenved a vásznon, és egy pillanatig sem sikerül elhitetnie, hogy szerelmes. J'Lo eggyel jobb (az ágyban nassolós/böfizős jelenetben tényleg imádnivaló :-)), nála viszont a folyamatos "szeret-nem szeret" tépelődés erősen eltúlzott. Mondjuk ez inkább a forgatókönyv hibája, merthogy ebben az esetben sajnos az sem sikerült túl jól...
Mondjuk ki bátran, nem ez lett az év szerelmesfilmje.

Ha/ver

A magyar cím annyira béna, hogy majdnem elég volt ahhoz, hogy ne nézzem meg a filmet. Kick/Ass helyett Ha/Ver? És ehhez a plakát. Jaj. Aztán az előzetes elgondolkodtatott, a kritikák pedig meggyőztek. Nézzük meg, még jó is lehet.

És igen. Van benne minden, a lúzeres tinivígjátéktól a szuperhős- és képregényfilmeken át a könyörtelen bosszúhadjáratig. Mátrix, Spiderman, Azumi, Batman, Kill Bill, Max Payne, Golyózápor, hogy csak a fontosabb ősöket említsem. :-) Mindez valami őrülten vicces, pörgős, kétpercenként stílust váltós, nagyon-nagyon véres (!!!) egyvelegbe mixelve, tökéletesen megválasztott filmzenékkel, hibátlan vágásokkal, a zenéhez szinkronizált akciójelenetekkel, és nem utolsósorban remek színészekkel. A címszerepben Aaron Johnson jól hozza a hőssé váló szomszédsrácot, Nicholas Cage visszafogott játéka perfekt a poklot megjárt és bosszúra szomjazó zsaru szerepében, röhejes Batman-maszkját sokáig emlegetni fogjuk :-), de aki mindent visz, az a 13 éves Chloë Grace Moretz, aki egyszerűen az egész társaságot lejátssza a vászonról a pillangókés-mániás, százötven centis gyilkológép, Kis Dög szerepében.
Politikailag nagyon inkorrekt, és pont ezért élvezetes mozi. Ráadásul az egyik pillanatban komoly, a következőben mindent átmenet nélkül a saját paródiája. Finoman fogalmazva is ütős. A neten olvastam, hogy a fórumokon a rettenetes hivatalos magyar cím helyett sokan a nyomdafestéket kevésbé tűrő Oda/Basz-t javasolták. Kár, hogy a forgalmazó nem vállalta be. Mert ez a film tényleg. :-)

Túl jó nő a csajom

"Sztárom a párom" találkozik a "Cool túra"-val. Szuper csaj találkozik a lúzer sráccal. Jó beszólások találkoznak a csúnya szavakkal. Gázos szituációk találkoznak a (test)nedves ruhadarabokkal. Borotva találkozik a... jaj, ezt le se merem írni. :-) Ha volt olyan párod, akit túl tökéletesnek tartottál saját magadhoz, és bírod az erősen szexorientált vaskos humort, akkor ez a Te filmed.

REC 2

Több kamera, több nézőpont, több fertőzött, több szétloccsantott fej, több vér, több rejtély - a para-faktort leszámítva a REC második része mindenben többet nyújt az elsőnél. A film egy belsőnézetes lövöldözős játék, egy misztikus-vallásos horror és egy zombifilm kicsit zavaros, cserébe nagyon pörgős és üdítően vérgőzös elegye. Tízből kilenc áramszolgáltató ezt ajánlja. Ha megnézted, sehova nem mész be úgy, hogy ne kapcsolnád fel előtte a villanyt. :-)

Így neveld a sárkányodat 3D

- Film? - Igen. - Látványos 3D-s? - Igen. - Távoli helyen játszódik? - Igen. - Van benne szerelmi szál? - Igen. - Arról szól, hogy eszetlen pusztítás helyett összhangban kell élnünk a természettel? - Igen. - A főhős fokozatosan ébred rá, hogy ő másra hivatott, mint a többiek? - Igen. - Vannak benne szép színes sárkányok? - Igen. - A főhős meglovagolja a nagy sárkányt? - Igen. - Rákérdezek: ez az Avatar? - Nem. Ez annál sokkal jobb. :-)

A titánok harca

Az előzetes egy, a Csillagközi invázióból, a Gyűrűk urából meg a 300-ból összekavart őrült tempójú mixnek tűnt, szóval voltak kételyeim a filmmel kapcsolatban. Lehetett volna olyan kínos bukta, mint a 10,000 B.C., de szerencsére nem lett az. A Titánok harca olyan, mint egy jófajta fantasy szerepjáték filmen.

És miből is áll egy ilyen játék forgatókönyve? Mennek - harcolnak - mennek - nagyobb ellenféllel harcolnak - fejlődnek a fegyvereik és képességeik - előző három lépés ismétlése tetszőlegesen sokszor - mennek - harcolnak a főellenséggel, a.k.a. boss fight. :-) Aki ennél csavarosabb történetre vágyik, ne erre a mozira üljön be.
Aki viszont látványt szeretne, az megkapja, ami szem-szájnak ingere. Az óriás skorpiós csata hatásában laposra veri a Transformers sivatagi jelenetét, a szárnyas lovak mozgása a vágta és a repülés tökéletes elegye, a Medusa pillantásától hibátlanul válik kővé mindenki. :-) Igen, a számítógépes grafika elérte a vizuális érzékelés határait, de hát ezt már tudjuk az Avatar meg az Alice Csodaországban óta. És innentől tényleg csak az számít, hogy megvan-e az az apró, de isteni szikra, amitől életre kel és működni kezd egy film. A Titánok harcában megvan. Nem tudom megmondani, hol meg miért, de megvan. :-)

Daybreakers - a vámpírok kora

Anno azt szerettem Asimov Én, a robot című művében, hogy három egyszerű szabályra építve tud zseniális történeteket alkotni. A Daybreakers esetében a "zseniális" besorolás ugyan túlzott lenne, de az "okos", "átgondolt" és "ötletes" jelzők simán megilletik a filmet. És igen, az alkotóknak elég volt néhány ponton hozzányúlni a vámpíros klisékhez, hogy valami teljesen újat alkossanak.

2019-et írunk, az emberiség 95%-a már vámpír. A társadalom berendezkedett az éjszakai életre, a vérrel ízesített kávéra, az UV védelemmel ellátott autókra. Az emberi vér pedig, mint nem megújuló erőforrás, egyre inkább hiánycikké válik. És mivel a vámpírok esetében ez az alapvető élelmiszerek hiányát jelenti, a gondosan felépített társadalom kezd összeomlani. Zavargások, katonai rendfenntartók, állati sorba süllyedő, az utolsó csepp vérért egymást ölő lakosság. És a Daybreakers ettől lesz hátborzongató, megrázó, hihető és elgondolkodtató. Ránk is ez vár, ha elfogy az olaj? Elfogynak az ivóvízkészletek? Ez a mozi úgy szól a környezetvédelemről, a diktatúrákról, a nyereséget mindenáron hajszoló nagyvállalatokról és a remény soha fel nem adásáról, hogy közben egy pillanatra sem szűnik meg látványos vámpírfilm lenni.
Néhány hibája ellenére bátran kijelenthetjük: a Penge első része óta nem készült ilyen jó darab a műfajban. Erősen ajánlott!

Pandorum

Nem annyira klausztrofób, mint a Barlang, nem annyira félelmetes, mint a Halálhajó, nem annyira véres, mint az Alien filmek, de nem is annyira zavaros, mint a Napfény. Viszont ezek és sok más film nyomát is magán viseli. Korrekt módon összerakott sci-fi horror, amiből az igazán élvezeteshez csak a 16-os és a 18-as karika különbsége hiányzik. Nem felejthetetlen, de mivel a kategóriájában régen láttunk már jó filmet, kellemes hiánypótlás. :-)

Valentin-nap

A nevezetes dátumhoz képest alig egy hónap késéssel sikerült megnézni a filmet. Amire számítottunk, az egy "Igazából szerelem" amerikai módra, de legalábbis egy "Nem kellesz eléggé" típusú vígjáték. A "Valentin-nap" ugyan kellemes kikapcsolódás, de az említett két film színvonalát nem éri el. A sok szálon futó cselekmény érdekes, de nem áll össze, végig csak epizódok halmaza marad. Azt viszont el kell ismerni, hogy az epizódok között vannak nagyon eltaláltak is. Amikor Jamie Foxx a zongoránál herélt hangon nekiáll énekelni Gloria Gaynortól az "I will survive"-ot, és Jessica Biel egy vörösboros üveget használva mikrofonnak veszi át tőle a hangot, nos, az ritka élmény. :-) De ahogy a Valentin-napi virágok is hamar elhervadnak, ez a film sem fog örökké emlékeinkben élni, és ezen a néhány kivételesen jól sikerült jelenet sem segít.

Viharsziget

Az ütős előzetes után komoly elvárásokkal ültünk be a moziba, és valami Gothika vagy Kísértetház kaliberű horrorra számítottunk. Nos, ez nem az a film. DiCaprio (remek színész lett a srácból, megint meg kellett állapítanom) egy rendőrbírót alakít, aki a Viharszigetnek nevezett, Isten háta mögötti helyen működő elmegyógyintézetben nyomoz, egy rejtélyes eltűnés ügyében. Persze mindenki gyanús, és semmi és senki nem az, akinek hinnénk. Hogy a páciensek az őrültek és az orvosok normálisak, vagy fordítva, egyre kevésbé nyilvánvaló.

Hősünk pedig rájön, hogy ő nem több, mint egy kísérleti patkány a labirintusban, méghozzá nem nagyon rózsás túlélési esélyekkel. A természetfeletti horrornak induló film lassan átcsap pszichothrillerbe, és úgy a film háromnegyedénél a feszültség el is éri a csúcspontját. Aztán fokozatosan alábbhagy, hogy végül egy remek zárójelenettel fejeződjön be a mozi. Érdemes elgondolkodni, mit is mond a főhős az utolsó mondattal ebben a "semmi nem az, aminek látszik" történetben. Merthogy ez a bizonyos mondat is többrétegű...

Éli könyve

Képzeljünk el egy világot, amiben összeomlott az elektronikus kommunikáció. Nincs SMS, nincs mobiltelefon, nincs email, nincs Facebook. A civilizáció utolsó emlékei a könyvek, amiket azonban sokan már elolvasni sem tudnak. Az emberek egymástól elszigetelve tengetik napjaikat, a túlélés számít, az erkölcs nem.

Szerencsére van, akinek még igen. Denzel Washington a magányos vándor szerepében egy könyvvel a hátizsákjában rója az utakat, valamikor 30 évvel a nagy világégés után. Csak annyit tud, hogy ezt a könyvet nyugatra kell vinnie, de nem tudja, kinek és miért. Persze nem akármiről van szó, hanem a Biblia utolsó fennmaradt példányáról. Amit az egyik kisvárosban összegyűlt túlélők vezére (Gary Oldman rosszfiút csak jól tud játszani :-)) mindenáron meg akar szerezni.
Nagyjából ennyi az, ami tisztán érthető az Éli könyve történetében. Minden más zavaros, vagy már láttuk más filmben (de ha megmondanám, melyik filmekben, akkor a meglepetésnek szánt fordulatok felét lelőném ;-)). Furcsa módon ez a lassú, barnás-szürkés színekben fényképezett, egy sivár posztapokaliptikus világot bemutató, hol kemény metállal, hol lágy zenékkel aláfestett, távolról sem hibátlan film mégis megfogja a nézőt. A hit erejének érzékeltetése, a Biblia, mint egy boldogabb világ utolsó emléke és más könyvekkel együtt egy új jövő felépítéséhez szükséges alapkő, a küldetés tisztelete a saját célokkal szemben, a látszólag reménytelen harcok győzedelmes megvívása monumentalitást adnak a történetnek. Ha magunkat legyőzzük, senki más nem lehet ellenfél.

A szállítmány vs. Hová lettek Morganék?

Első hallásra talán furcsának tűnhet együtt említeni Antal Nimród új thrillerét egy Hugh Grant és Sarah Jessica Parker nevével fémjelzett romantikus vígjátékkal, pedig van párhuzam. Az alapötlet mindkét esetben ugyanaz: végy néhány embert, dobd be őket egy számukra kezelhetetlennek tűnő szituációba, és nézd meg, mit csinálnak. Kitalálnak vajon a kisegerek a labirintusból? A labirintus a Szállítmány esetében egy félrecsúszott rablás, Morganék esetében pedig a tanúvédelmi program és az annak keretében részükre ideiglenes lakóhelyként kijelölt Ray nevű kisváros, ami számukra - lévén ők tősgyökeres new york-iak - nagyjából a pokol hetedik szintjének felel meg. Se internet, se telefon, cserébe egy halom nagy kaliberű puska, és mint tudjuk, ha egy filmben megjelenik egy fegyver, akkor annak kötelezően el is kell sülnie... De amíg a Szállítmányban a lőfegyverek minden egyes eldördülése csak tovább rontja a helyzetet, addig Morganéknél kifejezetten vicces szituációkat eredményez. A befejezés mindkét filmnél az elvárt happy end - egy ilyen vígjátéknál ez szinte kötelező, egy feszült és véres thriller esetében persze kérdés, mit is tekinthetünk egyáltalán happy end-nek. Két kellemes, a saját műfajában megfelelő szórakozást nyújtó film. Se több, se kevesebb.

A cikk utoljára frissítve: 2011.01.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra