|
Az utolsó léghajlító
 |
Egy film, amiben a dialógusok bonyolultságát a következő részlettel lehet
illusztrálni: A: "Én elmegyek." B: "Én elkísérem." C: "Én maradok." A
romantikus részek bonyolultságát a következő idézettel: Fiú: "Bemutatlak a
nagymamámnak, de készülj fel, hogy ő sokat fog kérdezni." Lány: "Mit?" Fiú:
"Hogy miért fehér a hajad." (természetesen ezen a ponton már fennhangon sikítva
röhögtünk kínunkban, a dél-amerikai szappanoperák a kanyarban sincsenek
ehhez...). |
A történet bonyolultságának érzékeltetéséhez meg remélem, valaki
egyszer megméri, hogy a film mekkora részében nem történik más, mint hogy
előadják az elemek hajlítgatásához szükséges kungfu balettet. Valahol 50 és 70
százalék között lehet.
Ehhez vegyük hozzá, hogy a szinkronhangok a kereskedelmi tévék leggagyibb
rajzfilmjeit idézik, és a Cici Center vetítője meg két percenként lefagy,
olyankor kimerevedik a kép meg a hang. A nézősereg jelentős része fel is adta,
otthagyták a filmet. De mi nem. Az utolsó pillanatig megadtuk az esélyt a
forgatókönyvíró-rendezőnek, hogy kihoz valami értelmeset ebből a
katyvaszból.
Többször nem követem el ezt a hibát. Akkor sem ülök be még egyszer Shyamalan
mozira, ha több Oscart gyűjt be, mint a Titanic.
Eredet
 |
Kötelező. |
A holtak földje
 |
Ezzel a címmel, meg a főbb szerepekben olyan nevekkel, mint az örök
rosszfiú Dennis Hopper, az elbűvölő Asia Argento és Simon "mentalista" Baker,
akár egy iraki háborús dráma is lehetne. De a rendező neve elárulja, hogy
szerencsére nem erről van szó: George A. Romero, a zombifilmek atyja, garancia
arra, hogy megint a patakvér horror kedvelői járnak jól. Agyvelő-csemegézés,
kitépett belsőségek rágcsálása, leharapott végtagok, és persze szitává lőtt
élőhalottak minden mennyiségben. Ja és van sztori is, vagy mi. :-)
Csak az olyan kőkemény rajongóknak, akik már a reggelihez is művért isznak
gyümölcslé helyett. :-) |
Dogville vs. Manderlay
|
A Dogville-ről már írtam ajánlót, hogy pontosan mikor, az már a múlt
ködébe vész... A Manderlay pedig évek óta várta a polcon, hogy megnézzem. Mivel
a két film fő karaktere, Grace, azonos, a történetek pedig időben szorosan
összekapcsolódnak, úgy éreztem, egymás után kell megnéznem őket, hogy pontosan
lássam, mennyire jó film a Manderlay.
Aki egyszer már végigülte a Dogville 177 percét, az tudja, hogy ez nem az a
film, amit csak úgy behajítunk a lejátszóba. Hangulat kell hozzá, türelem,
nyugalom, figyelem. Lars von Trier alkotása mestermű, ezt pontosan érezni és
nemcsak, amikor először látja az ember. A naiv, erkölcsös, a végletekig
megbocsátó lány történetét a felszínen akár egyszerű bosszúfilmnek is
tekinthetnénk. Pedig nem bosszúról van szó: Grace (Nicole Kidman) egyszerűen
megérti, hogy Dogville az a település, amelynek velejéig romlott lakói nélkül
csak jobb lehet a világ. Döntése, hogy a kezébe kapott hatalommal elsöpri őket,
az átélt megaláztatások és a rá irányult emberi gonoszság ellenére szinte
teljesen érzelemmentes. A lány ezen a ponton egyszerűen képes lett dönteni. De
a naivitás megmarad, és a hatalommal párosuló naivitás életveszélyes... többek
között erről szól a Manderlay. |
Grace (ezúttal Bryce Dallas Howard) útja során egy nagy birtokra
talál délen, ahol a feketék még mindig rabszolgák. Kötelességének érzi, hogy
felszabadítsa őket, és megadja nekik a szabad élet lehetőségét. Demokratákat
akar nevelni belőlük, a birtokot vállalatként akarja üzemeltetni. Ráadásul
teljes vehemenciával veti magát a feladatba, noha sem az emberek irányításához,
sem a mezőgazdasághoz nem ért. A bukás garantált. A demokrácia és az
életminőség javítását szolgáló intézkedések magukkal hozzák a káoszt, és Grace
naivitásával nem képes ennek a kezelésére. A film végén ott vagyunk, ahonnan
elindultunk: egy kikötözött rabszolga, és mögötte az úrnő korbáccsal. Csakhogy
ezúttal az ostor Grace kezében van: kudarcát nem is ismerhetné be tisztábban,
mint azzal, hogy használja is.
Míg a Dogville egy, a nézőt a székbe döngölő, nyomasztó dráma, addig
a Manderlay inkább egy cinikus fricska a demokrácia elvakult hívőinek az
orrára. Az utóbbi egy hajszállal kisebbet üt, mint az első film, ennek több oka
is van, de a legkevésbé a színészek. A nagynevű Nicole Kidman helyett az akkor
(2005) még teljesen ismeretlen Bryce Dallas Howard tökéletesen helytáll, és
közvetlenül egymás után megnézve a két filmet sem okoz törést a főszereplő
cseréje.
Ha fajsúlyos, elgondolkodtató, örökérvényű filmre vágysz, akkor Lars von Trier
mindkét alkotása jó választás, és mivel szerves egységet képeznek, lévén a
rendező Amerika-trilógiájának első két filmjéről van szó. Érdemes őket szoros
egymásutánban megnézni. (Netes források szerint a harmadik film nem készült
el.)
Kéjjel-nappal
 |
Az akció-vígjátékok akkor jók, ha senki nem veszi komolyan őket, a
forgatókönyvírótól a rendezőn és a főszereplőkön keresztül a nézőkkel
bezárólag. A Kéjjel-nappal (eredetiben Knight and day, egész elfogadható
szóvicc a magyar fordítás), mint késői True lies utánérzés - egyértelmű
utalásokkal az ötletadó mozira -, szerencsére pont ez a kategória.
Tom Cruise a legeslegveszélyesebb és még annál is halálosabb :-) titkosügynök,
Roy Miller szerepében meglepően humoros, olyan öniróniával és helyenként
érzelmekkel alakítja a karaktert, amit ki se néznénk belőle. Cameron Diaz sem
fél attól, hogy hülyét csináljon magából, az első néhány jelenet után kilép a
kötelező, kétballábas széles mosolyú szőkecsaj kliséjéből, hogy fokozatosan
harcos amazonná fejlődjön. |
Jutalomjáték két rutinos színésznek, akik szemmel láthatóan élvezték
ezt az egész mókát. Sok mindent fel lehetne róni a filmnek,
következetlenségeket, logikai hibákat, a valóságtól való elrugaszkodást. Ha
csak ezeket látod, akkor rossz terembe sikerült beülnöd. Ahogy az elején írtam,
ezt a mozit nem szabad komolyan venni. És akkor meglátod, remekül fogsz
szórakozni. :-)
Alkonyat - Napfogyatkozás
 |
Az Alkonyat sorozat markánsan megosztja a nézőközönséget, és ez csak
fokozódik a harmadik résszel. Ha szeretted az első kettőt, ezt is szeretni
fogod, ha pedig már az Újhold is túl szenvelgősnek tűnt, akkor a
Napfogyatkozás garantáltan ki fogja verni a biztosítékot. Megértem az
ellendrukkereket, hogy utálják, és azt is, hogy miért utálják. Pedig a film
élvezhető lett. Szerintem. Mert én nem titkoltan rajongó vagyok. :-) |
Ilyen a formám
 |
Az alapötlet egész jónak tűnt: Jennifer Lopez teherbe esik, aztán
szerelmes lesz, aztán a jó ég tudja, mi sül ki az egészből. Egy kedves
romantikus vígjáték egy kellemes péntek estére, ennyi volt az elvárás. |
És talán nem is lenne rossz az egész... ha hihetők lennének a
szereplők gesztusai és reakciói. De nem. Egy romantikus vígjáték ritkán híres
arról, hogy reális képet fest a valóságról, mégis elfogadjuk, ha az érzelmek
hitelesek. Itt viszont a férfi főszereplő, Alex O'Loughlin csak szenved a
vásznon, és egy pillanatig sem sikerül elhitetnie, hogy szerelmes. J'Lo eggyel
jobb (az ágyban nassolós/böfizős jelenetben tényleg imádnivaló :-)), nála
viszont a folyamatos "szeret-nem szeret" tépelődés erősen eltúlzott. Mondjuk
ez inkább a forgatókönyv hibája, merthogy ebben az esetben sajnos az sem
sikerült túl jól...
Mondjuk ki bátran, nem ez lett az év szerelmesfilmje.
Ha/ver
 |
A magyar cím annyira béna, hogy majdnem elég volt ahhoz, hogy ne nézzem
meg a filmet. Kick/Ass helyett Ha/Ver? És ehhez a plakát. Jaj. Aztán az
előzetes elgondolkodtatott, a kritikák pedig meggyőztek. Nézzük meg, még jó is
lehet. |
És igen. Van benne minden, a lúzeres tinivígjátéktól a szuperhős-
és képregényfilmeken át a könyörtelen bosszúhadjáratig. Mátrix, Spiderman,
Azumi, Batman, Kill Bill, Max Payne, Golyózápor, hogy csak a fontosabb ősöket
említsem. :-) Mindez valami őrülten vicces, pörgős, kétpercenként stílust
váltós, nagyon-nagyon véres (!!!) egyvelegbe mixelve, tökéletesen
megválasztott filmzenékkel, hibátlan vágásokkal, a zenéhez szinkronizált
akciójelenetekkel, és nem utolsósorban remek színészekkel. A címszerepben
Aaron Johnson jól hozza a hőssé váló szomszédsrácot, Nicholas Cage
visszafogott játéka perfekt a poklot megjárt és bosszúra szomjazó zsaru
szerepében, röhejes Batman-maszkját sokáig emlegetni fogjuk :-), de aki
mindent visz, az a 13 éves Chloë Grace Moretz, aki egyszerűen az egész
társaságot lejátssza a vászonról a pillangókés-mániás, százötven centis
gyilkológép, Kis Dög szerepében.
Politikailag nagyon inkorrekt, és pont ezért élvezetes mozi. Ráadásul az egyik
pillanatban komoly, a következőben mindent átmenet nélkül a saját paródiája.
Finoman fogalmazva is ütős. A neten olvastam, hogy a fórumokon a rettenetes
hivatalos magyar cím helyett sokan a nyomdafestéket kevésbé tűrő Oda/Basz-t
javasolták. Kár, hogy a forgalmazó nem vállalta be. Mert ez a film tényleg.
:-)
Túl jó nő a csajom
 |
"Sztárom a párom" találkozik a "Cool túra"-val. Szuper csaj találkozik a
lúzer sráccal. Jó beszólások találkoznak a csúnya szavakkal. Gázos szituációk
találkoznak a (test)nedves ruhadarabokkal. Borotva találkozik a... jaj, ezt le
se merem írni. :-)
Ha volt olyan párod, akit túl tökéletesnek tartottál saját magadhoz, és bírod
az erősen szexorientált vaskos humort, akkor ez a Te filmed. |
REC 2
 |
Több kamera, több nézőpont, több fertőzött, több szétloccsantott fej,
több vér, több rejtély - a para-faktort leszámítva a REC második része
mindenben többet nyújt az elsőnél. A film egy belsőnézetes lövöldözős játék,
egy misztikus-vallásos horror és egy zombifilm kicsit zavaros, cserébe nagyon
pörgős és üdítően vérgőzös elegye.
Tízből kilenc áramszolgáltató ezt ajánlja. Ha megnézted, sehova nem mész be
úgy, hogy ne kapcsolnád fel előtte a villanyt. :-) |
Így neveld a sárkányodat 3D
 |
- Film?
- Igen.
- Látványos 3D-s?
- Igen.
- Távoli helyen játszódik?
- Igen.
- Van benne szerelmi szál?
- Igen.
- Arról szól, hogy eszetlen pusztítás helyett összhangban kell élnünk a
természettel?
- Igen.
- A főhős fokozatosan ébred rá, hogy ő másra hivatott, mint a többiek?
- Igen.
- Vannak benne szép színes sárkányok?
- Igen.
- A főhős meglovagolja a nagy sárkányt?
- Igen.
- Rákérdezek: ez az Avatar?
- Nem. Ez annál sokkal jobb. :-) |
A titánok harca
 |
Az előzetes egy, a Csillagközi invázióból, a Gyűrűk urából meg a 300-ból
összekavart őrült tempójú mixnek tűnt, szóval voltak kételyeim a filmmel
kapcsolatban. Lehetett volna olyan kínos bukta, mint a 10,000 B.C., de
szerencsére nem lett az. A Titánok harca olyan, mint egy jófajta fantasy
szerepjáték filmen. |
És miből is áll egy ilyen játék forgatókönyve? Mennek - harcolnak -
mennek - nagyobb ellenféllel harcolnak - fejlődnek a fegyvereik és képességeik
- előző három lépés ismétlése tetszőlegesen sokszor - mennek - harcolnak a
főellenséggel, a.k.a. boss fight. :-) Aki ennél csavarosabb történetre vágyik,
ne erre a mozira üljön be.
Aki viszont látványt szeretne, az megkapja, ami szem-szájnak ingere. Az óriás
skorpiós csata hatásában laposra veri a Transformers sivatagi jelenetét, a
szárnyas lovak mozgása a vágta és a repülés tökéletes elegye, a Medusa
pillantásától hibátlanul válik kővé mindenki. :-) Igen, a számítógépes
grafika elérte a vizuális érzékelés határait, de hát ezt már tudjuk az Avatar
meg az Alice Csodaországban óta. És innentől tényleg csak az számít, hogy
megvan-e az az apró, de isteni szikra, amitől életre kel és működni kezd egy
film. A Titánok harcában megvan. Nem tudom megmondani, hol meg miért, de
megvan. :-)
Daybreakers - a vámpírok kora
 |
Anno azt szerettem Asimov Én, a robot című művében, hogy három egyszerű
szabályra építve tud zseniális történeteket alkotni. A Daybreakers esetében a
"zseniális" besorolás ugyan túlzott lenne, de az "okos", "átgondolt" és
"ötletes" jelzők simán megilletik a filmet. És igen, az alkotóknak elég volt
néhány ponton hozzányúlni a vámpíros klisékhez, hogy valami teljesen újat
alkossanak. |
2019-et írunk, az emberiség 95%-a már vámpír. A társadalom
berendezkedett az éjszakai életre, a vérrel ízesített kávéra, az UV védelemmel
ellátott autókra. Az emberi vér pedig, mint nem megújuló erőforrás, egyre
inkább hiánycikké válik. És mivel a vámpírok esetében ez az alapvető
élelmiszerek hiányát jelenti, a gondosan felépített társadalom kezd
összeomlani. Zavargások, katonai rendfenntartók, állati sorba süllyedő, az
utolsó csepp vérért egymást ölő lakosság. És a Daybreakers ettől lesz
hátborzongató, megrázó, hihető és elgondolkodtató. Ránk is ez vár, ha elfogy
az olaj? Elfogynak az ivóvízkészletek? Ez a mozi úgy szól a
környezetvédelemről, a diktatúrákról, a nyereséget mindenáron hajszoló
nagyvállalatokról és a remény soha fel nem adásáról, hogy közben egy
pillanatra sem szűnik meg látványos vámpírfilm lenni.
Néhány hibája ellenére bátran kijelenthetjük: a Penge első része óta nem
készült ilyen jó darab a műfajban. Erősen ajánlott!
Pandorum
 |
Nem annyira klausztrofób, mint a Barlang, nem annyira félelmetes, mint a
Halálhajó, nem annyira véres, mint az Alien filmek, de nem is annyira zavaros,
mint a Napfény. Viszont ezek és sok más film nyomát is magán viseli. Korrekt
módon összerakott sci-fi horror, amiből az igazán élvezeteshez csak a 16-os és
a 18-as karika különbsége hiányzik. Nem felejthetetlen, de mivel a
kategóriájában régen láttunk már jó filmet, kellemes hiánypótlás. :-) |
Valentin-nap
 |
A nevezetes dátumhoz képest alig egy hónap késéssel sikerült megnézni a
filmet. Amire számítottunk, az egy "Igazából szerelem" amerikai módra, de
legalábbis egy "Nem kellesz eléggé" típusú vígjáték. A "Valentin-nap" ugyan
kellemes kikapcsolódás, de az említett két film színvonalát nem éri el. A sok
szálon futó cselekmény érdekes, de nem áll össze, végig csak epizódok halmaza
marad. Azt viszont el kell ismerni, hogy az epizódok között vannak nagyon
eltaláltak is. Amikor Jamie Foxx a zongoránál herélt hangon nekiáll énekelni
Gloria Gaynortól az "I will survive"-ot, és Jessica Biel egy vörösboros üveget
használva mikrofonnak veszi át tőle a hangot, nos, az ritka élmény. :-) De
ahogy a Valentin-napi virágok is hamar elhervadnak, ez a film sem fog örökké
emlékeinkben élni, és ezen a néhány kivételesen jól sikerült jelenet sem
segít. |
Viharsziget
 |
Az ütős előzetes után komoly elvárásokkal ültünk be a moziba, és valami
Gothika vagy Kísértetház kaliberű horrorra számítottunk. Nos, ez nem az a film.
DiCaprio (remek színész lett a srácból, megint meg kellett állapítanom) egy
rendőrbírót alakít, aki a Viharszigetnek nevezett, Isten háta mögötti helyen
működő elmegyógyintézetben nyomoz, egy rejtélyes eltűnés ügyében. Persze
mindenki gyanús, és semmi és senki nem az, akinek hinnénk. Hogy a páciensek
az őrültek és az orvosok normálisak, vagy fordítva, egyre kevésbé
nyilvánvaló. |
Hősünk pedig rájön, hogy ő nem több, mint egy kísérleti patkány a
labirintusban, méghozzá nem nagyon rózsás túlélési esélyekkel. A
természetfeletti horrornak induló film lassan átcsap pszichothrillerbe, és úgy
a film háromnegyedénél a feszültség el is éri a csúcspontját. Aztán fokozatosan
alábbhagy, hogy végül egy remek zárójelenettel fejeződjön be a mozi. Érdemes
elgondolkodni, mit is mond a főhős az utolsó mondattal ebben a "semmi nem az,
aminek látszik" történetben. Merthogy ez a bizonyos mondat is
többrétegű...
Éli könyve
 |
Képzeljünk el egy világot, amiben összeomlott az elektronikus
kommunikáció. Nincs SMS, nincs mobiltelefon, nincs email, nincs Facebook. A
civilizáció utolsó emlékei a könyvek, amiket azonban sokan már elolvasni sem
tudnak. Az emberek egymástól elszigetelve tengetik napjaikat, a túlélés számít,
az erkölcs nem. |
Szerencsére van, akinek még igen. Denzel Washington a magányos
vándor szerepében egy könyvvel a hátizsákjában rója az utakat, valamikor 30
évvel a nagy világégés után. Csak annyit tud, hogy ezt a könyvet nyugatra kell
vinnie, de nem tudja, kinek és miért. Persze nem akármiről van szó, hanem a
Biblia utolsó fennmaradt példányáról. Amit az egyik kisvárosban összegyűlt
túlélők vezére (Gary Oldman rosszfiút csak jól tud játszani :-)) mindenáron meg
akar szerezni.
Nagyjából ennyi az, ami tisztán érthető az Éli könyve történetében. Minden más
zavaros, vagy már láttuk más filmben (de ha megmondanám, melyik filmekben,
akkor a meglepetésnek szánt fordulatok felét lelőném ;-)). Furcsa módon ez a
lassú, barnás-szürkés színekben fényképezett, egy sivár posztapokaliptikus
világot bemutató, hol kemény metállal, hol lágy zenékkel aláfestett, távolról
sem hibátlan film mégis megfogja a nézőt. A hit erejének érzékeltetése, a
Biblia, mint egy boldogabb világ utolsó emléke és más könyvekkel együtt egy új
jövő felépítéséhez szükséges alapkő, a küldetés tisztelete a saját célokkal
szemben, a látszólag reménytelen harcok győzedelmes megvívása monumentalitást
adnak a történetnek. Ha magunkat legyőzzük, senki más nem lehet
ellenfél.
A szállítmány vs. Hová lettek Morganék?
|
Első hallásra talán furcsának tűnhet együtt említeni Antal Nimród új
thrillerét egy Hugh Grant és Sarah Jessica Parker nevével fémjelzett romantikus
vígjátékkal, pedig van párhuzam. Az alapötlet mindkét esetben ugyanaz: végy
néhány embert, dobd be őket egy számukra kezelhetetlennek tűnő szituációba, és
nézd meg, mit csinálnak. Kitalálnak vajon a kisegerek a labirintusból?
A labirintus a Szállítmány esetében egy félrecsúszott rablás, Morganék esetében
pedig a tanúvédelmi program és az annak keretében részükre ideiglenes
lakóhelyként kijelölt Ray nevű kisváros, ami számukra - lévén ők tősgyökeres
new york-iak - nagyjából a pokol hetedik szintjének felel meg. Se internet, se
telefon, cserébe egy halom nagy kaliberű puska, és mint tudjuk, ha egy filmben
megjelenik egy fegyver, akkor annak kötelezően el is kell sülnie... De amíg a
Szállítmányban a lőfegyverek minden egyes eldördülése csak tovább rontja a
helyzetet, addig Morganéknél kifejezetten vicces szituációkat eredményez. A
befejezés mindkét filmnél az elvárt happy end - egy ilyen vígjátéknál ez szinte
kötelező, egy feszült és véres thriller esetében persze kérdés, mit is
tekinthetünk egyáltalán happy end-nek.
Két kellemes, a saját műfajában megfelelő szórakozást nyújtó film. Se több, se
kevesebb. |
A cikk utoljára frissítve: 2011.01.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|