Filmajánlók 13.

A biztonság záloga

Jason Statham azt csinálja, amihez legjobban ért: verekszik, lövöldözik és cinikus egysoros szövegeket mond rekedt hangon egy nem túlbonyolított történetben. Akinek ez kevés, ne nézze meg. :-) De ha a kedvenceid nagy része a "Steven Seagal összes művei" sorozatból kerül ki, nevezz be rá nyugodtan.

Bosszúállók vs. 21 Jump Street: A kopasz osztag

Régen volt dupla filmajánló, és miután a múlt héten a munka mennyisége miatt kimaradt a Bosszúállók kritikája, gondoltam, legyen egy kis összehasonlítás. Két amerikai film, sok poénnal, sok robbantással és egy kevés romantikával fűszerezve, és véletlenül sem hajtva Oscar díjas színész alakításokra - akár lehetnének hasonlók is. Ehhez képest ég és föld a kettő. Ez nagyjából igaz az ingerküszöbre is, ami a két film élvezetéhez szükséges: a 21 Jump Street humora erősen feszegeti a jó ízlés határait, sőt többször határt is sért: ha nem tudsz röhögni az Amerikai pite sorozaton meg a Wayans fivérek alkotásain, akkor inkább ne vállald be, mert helyenként liftezni fog a gyomrod. A Bosszúállók ezzel szemben szinte teljesen kockázatmentes, abszolút nézhető.

Teljesen más a két film költségvetése is. A Bosszúállók sztárokat vonultat fel, monumentális látványt nyújt, az Avatar-hoz hasonlóan a költségvetés szinte 100%-a hibátlanul lett elköltve, és ha az Avatar esetében azt mondtam, hogy ez az arány 99%, akkor itt legalább 99,5%, de még mindig nem 100%. Látványos, vicces, szórakoztató... de nem lenyűgöző. A 21 Jump Street esetében a kérdés feltevésének eleve nincs értelme: vagy bejön ez a fajta beteg humor vagy nem, a nagyobb kockázatot a nagyságrenddel alacsonyabb büdzsé kompenzálja.
Konklúzió: ha kipihenten, kellemes szórakozásra vágyva akarsz dönteni a kettő között, akkor mindenképpen válaszd a Bosszúállókat. Ha éppen egy 12+ órás műszak végén vagy, nullára lezsibbadt aggyal, akkor csempéssz be egy sört a moziba a popcorn mellé, és nézd meg teli szájjal fennhangon röhögve a 21 Jump Street-et.

Csatahajó

Ilyen az, amikor a Transformers találkozik az Úszó erőddel a Függetlenség napján. :-) Sokáig nehéz eldönteni, hogy ezt most komolyan kéne-e venni vagy sem. Aztán van egy pillanat, amikor az egész átcsaphatna pátosszal vastagon átitatott többtonnányi giccsbe... de ezen a ponton megszólal az AC/DC-től a Thunderstruck, elröhögöd magad és hátradőlsz. És amikor John Carter kilinccsel előre autózik a csatahajóval, akkor már érzed, hogy jó eséllyel az év popcornmoziját látod. :-)

Csempészek

Zúzós, pörgős akciókrimi, egy perc szünet nélküli folyamatos adrenalinfröccs. A fordulatok kissé kiszámíthatóak, de ezt simán elnézzük Mark "túl sokat jártam konditerembe" Wahlberg és Kate "dögösebb vagyok, mint valaha" Beckinsale remek párosának. :-)

Az Éhezők Viadala

Nem ragozom túl: pont olyan, amilyennek egy tisztességes könyvadaptációnak lennie kell. Ha szeretted a regényt, akkor nézd meg azért, ha nem olvastad, akkor meg azért, mert Jennifer Lawrence személyében olyan őstehetség robbant be az élvonalba, mint Ellen Page (Atyaég! már 7 éve) a Cukorfalat-ban.

Fehér pokol

Azzal kell kezdenem, hogy töredelmesen bevallok valamit. Nem, semmi veszélyes. Nem drogozok, vagy ilyesmi. Csak... ... mindig popcornt zabálok a moziban.

És ezt nem kellene. Legalábbis most biztos nem kellett volna. Mert az történt, ami nem nagyon szokott előfordulni: egy olyan filmben, amiben szinte szünet nélkül süvít a jeges szél és vonyítanak a farkasok, az idő legnagyobb részében síri csend honolt a nézőtéren. Annyira, hogy féltem attól, hogy a zacskó zörgésével megzavarom a többieket. Érdekes módon a Transformers egyik részével sem volt ilyen bajom...
Persze míg a Transformers nem több, mint egymásba átfolyó látványos effektek sorozata jelzésértékűen jelen levő szereplőkkel, addig a Fehér pokol remek színészi alakítások sorozata jelzésértékűen jelen levő effektekkel. Hét, egy's'mást már megélt férfi története, akiknek egy repülőgép-katasztrófában a kegyes halál helyett a sokkal több kínnal járó túlélés jut osztályrészül: végtelen hó, csontig hatoló hideg és vérszomjas vadállatok. A magyar cím ezúttal talál: ez tényleg egy fehér pokol. Össze kell fogniuk, ha kiutat akarnak találni. John Ottway, a kiégett, hitét vesztett farkasvadász személyében (Liam Neeson játéka már megint hibátlan) pedig akad egy karizmatikus vezető, aki képes arra, hogy összetartsa a maroknyi csapatot.
Sok mindent el lehetett volna rontani a filmben, de szerencsére kevés dolgot sikerült. Néhány kisebb logikai hiba és forgatókönyvi döccenő akad, de ezek nem sokat vesznek el a mozi erejéből. Ahol kell, ott véres, de nem patakvér, ahol kell, ott érzelmes, de nem ömlengős, ahol kell, ott humoros, de nem idétlen. És a mondanivaló tiszta: nem az számít, hogy győzöl-e, hanem hogy tudj harcolni, amikor harcolnod kell, és ne félj szembenézni a halállal, amikor eljött az ideje.
Ja és még valami: a rendes mozinéző tudja, hogy a jegy ára tartalmazza a film végén a feliratokat is. ;-)

Fifti-fifti

Egy 27 éves rákos srác története, akinek a túlélési esélye 50%. A film viszont 100%, hogy tetszeni fog...

Utazás a rejtélyes szigetre 3D

Avatar for kids. Garantált élvezet 8 éves felső korhatárig! Persze ha nem kezdesz el rángatózni, amikor egy tengeralattjáró százéves akkumulátorait egy óriás elektromos angolnából nyert többezer kilowatt (!) árammal öt perc alatt csutkára feltöltik, akkor nyugodtan ülj be rá... :-)

Kémes hármas

Stílusra olyasmi, mint a RED, csak kevesebb benne az akció. De ezt ellensúlyozza a több poén: a Kellékfeleség óta nem nevettünk ennyit filmen. Reese Witherspoon, Chris Pine és Tom Hardy hármasa tökéletesen működik: kedvesek, viccesek, szeretnivalóak. Sokkal jobb mozi, mint gondolnád!

Szingli fejvadász

A cím és a főszereplő Katherine Heigl neve alapján sejthető, hogy nem egy Lars von Trier drámával van dolgunk. :-) Az előzetes laza vígjátékot ígér, némi akcióval, ehhez képest krimit kapunk, némi vígjátéki körítéssel. A szingli fejvadász egész nézhető, kellemes kikapcsolódás, pozitív és negatív meglepetésekkel egyaránt.

Kezdjük ezúttal a negatívakkal. A film gyengéi a kompromisszumok: vígjátékhoz kevés a poén, krimihez nem elég fajsúlyos a sztori, és ahhoz, hogy a főhősnő bájaiból eleget láthassunk, túl alacsony a korhatár. Kicsit olyan, mintha a forgatókönyvet négyen-öten írták volna úgy, hogy egyik szerző sem olvashatta el, mit írt az előző. A történet viccesen indul, aztán gyakorlatilag minden átmenet nélkül átcsap komolynak látszó krimibe, és onnan csak a végén talál vissza a vígjáték vonalhoz. Közben nyomokban romantikát tartalmaz :-), de hiába működik jól Heigl és Jason "kockahas" O'Mara párosa, nem kapnak elég lehetőséget arra, hogy egy kis fülledtség is megjelenjen a kettejük közötti játékos erotikában. Pedig menne a dolog - és itt át is térhetünk a pozitív meglepetésekre - Heigl már nem egy idétlen fruska, hanem kezd belőle kivillanni a dögös nő, ami legalább annyira köszönhető a szeme körül megjelent szarkalábaknak, mint tökéletes alakjának. Színészi teljesítményben kilométerekkel lehagyja Jessica Biel-t, de Meryl Streep mögött azért még van egy félmaratonnyi hátránya. :-) Mindenki más, beleértve a férfi főszereplő O'Mara karakterét is, csak másodhegedűsként tud funkcionálni a történet felépítéséből adódóan. Ehhez képest jól teljesítenek, különösen Daniel Sunjata a derűs nyugalmú, kiegyensúlyozott Ranger szerepében, egy párhuzamos univerzumban valószínűleg bele is szeretett volna a csaj. :-) De ez nem a meglepetések filmje, nem is azért ültünk be rá, hanem hogy jól szórakozzunk. És abban, a leírt gyengeségek ellenére, nem volt hiány.

Borotvaélen

Ahogy a régi igazság mondja, a jó kapusnak szerencséje van. A jó hazárdjátékosnak meg még inkább: Nick Cassidy (Sam Worthington), a jó zsaruból lett szökött fegyenc mindent egy lapra tesz fel, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát. Elszántságát demonstrálandó, kiáll egy szálloda huszadik emeleti párkányára, készen arra, hogy leugorjon. Pillanatokon belül mindenki a helyszínen van: a bámészkodó tömeg, a média, a tűzoltók, a zsaruk, és persze a kötelező "lebeszélő" (Elizabeth Banks kellemes meglepetés). A történet hirtelen rengeteg szálra ágazik szét, és beindul a "ki is ver át kit" játék...

A Borotvaélen számos filmből hasznosít ötleteket: Mission: Impossible, A mélység titka, Nincs alku, és vaszleg egy csomó más, amit nem láttam, vagy csak éppen nem jut eszembe. :-) De ügyesen csűri-csavarja a szálakat, és bár lehet fújolni a kisebb logikai hibákat meg hiányosságokat, azért végig a vászonra tapadva és szívdobogva követjük az eseményeket, és egy pillanatra sem ereszt az egyre növekvő feszültség. Ezt csak tetézi az ügyes tolvajlány szerepében a szuperdögös Genesis Rodriguez (Catherine Zeta-Jones a Brilliáns csapdában bemutatott fenékriszálással a kanyarban sincs :-)), a férfi nézők pulzusszáma garantáltan a duplájára ugrik egyes jeleneteknél. :-) De ez tényleg csak hab a tortán, a film nem ettől működik, hanem a jó sztoritól. Végre egy szépen összerakott, izgalmas krimi!

Underworld 4 - Az ébredés 3D

Kezdeném azzal, hogy az Underworld trilógiát nem lehetett szeretni. Volt egy hibátlan és megunhatatlan első rész, amit egy nagyon gyenge második és egy aránylag nézhető harmadik követett. Így persze komoly kérdés volt, hogy mit fog adni a negyedik rész: visszahozza az első rész varázsát, vagy folytatja a bukdácsolást. Nos, egyiket sem. Ez az Underworld már nem az az Underworld. És ez jó!

Hogy mi maradt? Gyakorlatilag más nem, mint Selene szerepében Kate "minden idők legdögösebb vámpírcsaja" Beckinsale, akinek a negyvenhez közelítve is igen jól áll a latexruha. Már nem az a hamvas és szerelmes szépség, aki az első részben volt, a vonásai megkeményedtek, és ez tökéletesen illik a történetbeli "senki nem állíthat meg" szerephez. Egyszemélyes hadjáratának emberek és vérfarkasok egyaránt nagy tételben áldozatául esnek, miszlikbe tör, felrobbant, szitává lő, felszeletel mindenkit, aki az útjába áll. Ez a film lényegében egy Resident Evil Werewolf Edition :-), és bár a forgatókönyv néhány helyen megsínylette a tömény akcióra hangolást, még mindig sokkal-sokkal jobb, mint az RE akármelyik, 2-nél magasabb sorszámú része. Egy 18+ kategóriás, folyamatosan pörgő látványmozi, és ebben a kategóriában majdnem tökéletes.

A tetovált lány (USA verzió)

Van egy jó meg egy rossz hírem. A jó hír az, hogy Fincher egész jó kis mozit rendezett a lassan kultikussá váló krimiből. A rossz hír az, hogy a svéd változat jobb. Persze ez csak azoknak rossz hír, akik azt is látták...

Hogy miben gyengébb Fincher filmje, nehéz egyértelműen kijelenteni, főleg azért, mert kifejezetten pörgősebb, a bő két és fél óra úgy illan el, hogy szinte észre sem vesszük... Kivéve az utolsó húsz percet, amikor már nagyon kéne vécére menni, ehhez képest a tempó leül, a stílus érzelgősre vált, és jön a "lassan-mondom-hogy-az-amcsi-nézők-is-ércsék" :-) rész. A történet utolsó hullámainak elmesélése fájdalmasan szájbarágós, míg előtte a film nyolcvan százalékában meglehetősen nagyvonalúan nyesegették a sztori szálait.
Ami a két főszereplőt illeti, nem lehet a játékukra panasz. Daniel Craig teljesen elfogadható módon hozza Bloomkvistet, persze azért az Oscartól még fényévek választják el. :-) Rooney Mara megtesz mindent, és nem csinálja rosszul - nem az ő hibája, hanem a forgatókönyvé, hogy Lisbeth karakterét sokkal szociálisabbra és ezáltal kevésbé hátborzongatóra formálja, mint azt a szemével is ölni képes Noomi Rapace és a könyv tette. A dolgok furcsa fintora, hogy a film zárójelenete pont az érzelgős percektől és Mara játékától lesz hiteles és hű a regényhez.
Szóval nehéz egyértelmű pro vagy kontra véleményt mondani. Gyengébb idegzetűek és a sztorit nem ismerők mindenképpen ezt a verziót válasszák, mert kevésbé vág gyomorba, mint a svéd. Aki olvasta a könyvet, de nem látta a svéd változatot, szintén melegíthet ezzel, nem fog csalódni. Aki teljes előképzettséggel rendelkezik :-), annak valószínűleg lesz némi hiányérzete, ezzel együtt nagy buktát nem kockáztat a megnézéssel - egyszerűen tudomásul kell venni, hogy ez egy USA verzió. Egy másfajta közönség igényeinek próbál megfelelni.

Tucker and Dale vs. evil

Egy csapat, magát okosnak tartó, ám valójában Darwin-díjra esélyes diák kempingezni megy az erdőbe, persze annak rendje és módja szerint már az első este rémtörténeteket mesélnek a tábortűznél. Naná, hogy mind beparáznak, és azonnal kikiáltják sorozatgyilkosnak a benzinkútnál látott két, kissé lassú észjárású cimborát, Tucker-t és Dale-t, akik csak sörözni, pecázni meg egy romos nyaralót felújítani jöttek ide a világ végére.

Meg is indul a támadás a lepukkant viskó ellen, a főiskolások mindazösszes, azaz nulla harctéri bevetési tapasztalatával felfegyverkezve. Na a hatékonyságuk is kábé akkora, hullanak, mint a legyek, elsősorban saját hülyeségüknek, másodsorban mindenféle éles tárgyaknak esve áldozatul. A két, velejéig jóindulatú barát meg csak áll értetlenül, és marhára nem érti, hogy keveredett ebbe az egészbe.
Szinte hibátlan kifordított horror, sikítva röhögős, mint a Csapatleépítés vagy a Leszbikus vámpírok gyilkosai. Ha egy kicsit is bírod a vért, akkor kihagyhatatlan.

Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték

a Sherlock Holmes második része még olyanabb, mint az első volt. Holmes egy őrült zseni, akinek a játszma az elsődleges szempont, a túlélés csak másodlagos. Akkor érzi elemében magát, ha minden manipulációja a kívánt eredményt hozta, ha minden az ő terveinek megfelelően zajlott. A történet ennek van alárendelve, ezért a realitás nem volt teljesítendő feltétel a forgatókönyv írásakor. :-)

De ez csak finnyáskodás. A film pörög, az első perctől az utolsóig, vicces és látványos. Robert Downey Jr. imádnivalóan lökött, Jude Law mosolygósan elegáns, Jared Leto kellően karakteres hidegvérű főgonosz. Ami a női szereplőket illeti, Kelly Reilly sokkal lazább, mint az első részben, Noomi Rapace sárkányos tetoválás nélkül remek, kisujjból laposra veri Rachel McAdams-et, aki talán a szereposztás egyetlen gyenge pontja.
Szóval aki jól akar szórakozni egy laza akciófilmen, nem fog csalódni, de intellektuális krimit továbbra se várjunk.

Szilveszter éjjel

Gary Marshall a kevésbé sikerült Valentin nap után ismét megpróbálta klónozni az Igazából szerelem című remekművet. Noha még mindig akadnak komoly génhibák a másolásban :-), az eredmény ezúttal egész nézhetőre sikeredett. A történet talán egy kicsit túl sok szálon fut, így kevesebb lehetőségünk van azonosulni az egyes szereplőkkel, de a végére azért összeáll az egész, és ha nem is tökéletes, de mindenképpen szórakoztató filmet kapunk. Kikapcsolódásnak kellemes, ennél többet semmiképp ne várjunk tőle.

A legsötétebb óra 3D

Lehetne jó, de nem jó. Lehetne annyira rossz, hogy az már jó, de ahhoz nem elég rossz. :-) Pedig elég rossz. Ennyi elcsépelt klisét, kiszámítható fordulatot, logikai, és szembántó folytonossági hibát, következetlenséget ritkán látunk egy filmben összezsúfolva. Talán a Függetlenség napjával összemérhető, de az legalább sokba került. :-)

Mission impossible 4: Fantom protokoll

Amikor a Kéjjel-nappal című totál komolytalan lövöldözőst végigröhögtem, kezdtem bízni abban, hogy Tom Cruise mostanra rájött a legfontosabbra: nem attól lesz jó egy filmje, hogy ő véresen komolyan veszi magát. És szerencsére az MI4 sokkal inkább ezt a laza vonalat viszi tovább, mint a korábbi Mission impossible mozikét. Az Fantom protokoll csak azért nem lett az év akcióvígjátéka, mert azt a díjat már májusban besöpörte a Fast five. De ez egy nagyon szépen csillogó ezüstérem, tessék szépen elmenni és jól szórakozni a filmen! :-)

Alkonyat - Hajnalhasadás 1.

Az a vicces szituáció alakult ki, hogy erre a 12-es karikás csajos filmre, amire a korhatárnak megfelelő lányok mennek főként, végül ketten mentünk Szilárd barátommal, jelentősen emelve az átlagéletkort és a fiú-lány arányt. :-) Mondhatnám, ellentmondásos helyzet. Ahogy ellentmondásos a film is. Az embereket ma az Alkonyat-sorozatnál jobban megosztani valószínűleg csak politikai vitával lehet. :-) És a Hajnalhasadás első része igazi árokásó film: aki eddig sem szerette, az ezután kifejezetten gyűlölni fogja, aki pedig eddig is odavolt érte, az most sem lesz csalódott. De nem csak ezért nehéz úgy írni a filmről, hogy ne zúdítsak népharagot a saját nyakamba. Szóval nézzük a filmet az ellentétek és ellentmondások szemszögéből.

Ahogy a Harry Potter 7 esetében is, minden adódó probléma ellenére szerintem összességében jót tett a történetnek, hogy két részre bontották. A vágás a lehetséges legjobb ponton történik, a sztori első fele lezárul, a másodikba még nem érdemes belekezdeni. És ahogy a HP7-nél is, a vágás a történet dinamikája tekintetében is egy lassúbb és egy pörgős részt választ el - a második rész stílusa valószínűleg teljesen más lesz.
Ha azt írom, olyan ez a mozi, mint a Drive, akkor a Drive rajongói valószínűleg azonnal a fejemet követelik. Pedig a ritmus és hatásosság tekintetében pontosan olyan: sokáig nagyon, sőt idegesítően vontatott, aztán hirtelen sokkol, de akkor aztán rendesen. Én még úgyis brutálisnak éreztem helyenként, hogy olvastam a könyvet, és tudtam, mire számítsak. A felkészületlen nézők viszont rendesen sziszegtek és szívták a fogukat. A korhatár-besorolási rendszernek az amerikaiak prüdériájából adódó ellentmondásossága tökéletesen tetten érhető a filmen: Edward és Bella szerelmi jelenetei hangsúlyozottan szemérmesen fotózottak, a szülés erősen naturális bemutatása ugyanakkor még a vérhez szokott nézők idegrendszerét is próbára teszi.
A színészi alakítások szintén elég széles skálán szórnak. Jacob szerepében Taylor Lautner még mindig olyan jól néz ki, hogy elolvadnak tőle a tinilányok, de színészi eszköztára kimerül abban, hogy nagyot nyel a belső feszültség érzékeltetésére, amitől látványosan liftezik az ádámcsutkája. Robert Pattinson, mint Edward nekem ezúttal túl színpadias, a tekintete üres, olyan, mintha csak felmondaná a szövegét, de nem közvetít igazi érzelmeket. A pozitív meglepetés Kristen "Seagal" Stewart, aki (a) megtanult beszélni, és már nem csak érthetetlenül motyog, (b) a ráakasztott gúnynév ellenére teljesen hitelesen megmutatja a lelkében tomboló érzelmi viharokat. Billy Burke ismét jól hozza a tanácstalan és a helyzetet nagyjából teljesen kezelni képtelen apukát, a többi mellékszereplő viszont csak térkitöltő funkciót lát el a vásznon (kivéve Michael Sheen-t, aki 30 másodperc alatt is tud hatásosat alakítani, de ezt csak azok láthatják, akik nem pattannak fel azonnal a zárójelenet után).
A látvány rendben van, engem mindössze az zavart, hogy a vérfarkasok még mindig egy bolhát is megszégyenítő gyorsulással startolnak el álló helyzetből. :-) Ami viszont különösen jó, az Bella terhesség alatti változásainak megjelenítése - tényleg érzékeljük, hogy rohamosan fogy az életereje, egészen a csont és bőr állapotig. A zene már kevésbé tartozik a jól sikerült soundtrackek közé (na ezen a ponton a Drive-nak nyomába sem ér a film), az elnyújtott esküvői jelenetben és annak környékén kifejezetten idegesítő nyálas darabok szólalnak meg.
Szóval, ahogy mondtam, ellentmondásos. Ha nem szereted a sorozatot, ne nézd meg, mert úgy jössz majd ki, hogy habzik a szád, mint egy idegbajos vérfarkasé, ha odavagy Bella történetéért, akkor viszont csorog majd a nyálad, mint egy vámpírnak, aki beszabadult a vérbank raktárába. :-)

A cikk utoljára frissítve: 2012.06.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra