heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 15.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 03.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 28.
Filmajánlók 20.

Vasember 3

Raf kritikája
Emlékeztek még a Predator/Ragadozó 1-ben Hawkins-ra? Ő volt az "okostojás", a szemüveges csávó a kétajtós szekrények között. És persze az első áldozata a földönkívüli vadásznak. Na, ez a fickó a forgatás alatt írta a Halálos fegyver forgatókönyvét.
Majd 2005-ben megírta és leforgatta a Durr durr és csókot.
Ami több szempontból is mérföldkő volt: egyrészt ez volt az első rendezése, másrészt Val Kilmer Meleg Perry-ként orbitális telitalálat volt, s harmadrészt (szerintem ez a legfontosabb) visszahozta Halivúdba (mindenki most már legnagyobb örömére) RDJ-t, magát a megtestesült Tony Starkot.

Ez a fickó aztán megkapta a legsikeresebb Marvel-hős írási és rendezési jogát. Sikerült helyt állnia? Fogjuk rá. Nem az ő hibája, hogy a Dizninél kicsit kilúgozták a karaktert. Ezt leszámítva megkapunk mindent, amit szeretünk a Színesfém-manuszban: RDJ-t, eksönt, vicceket, KÉT sidekick-et, kikacsintásokat Black régebbi filmjeire ("téged öllek meg először!"). A műsoridő elrepül, mint veréb a mákföldön.
Igaz, hogy nem tölt annyit Tóni a páncéljaiban, mint eddig, de ez nem feltétlenül válik negatívummá, sőt! :-) (geekeknek: igen, a képregényekben is csinált ilyet!)
Spoilerezni nem akarok (pedig lehetne!), így a verdikt röviden: a lapos második részhez képest magnifikáns, de szerintem az első még mindig jobb - igaz, csak egy hangyányival. 9,875/10

Eleven testek

Wolkens kritikája
A műfajok ötvözése elég kockázatos próbálkozás. A zombifilmeket ötvözni a tinivígjátékkal különösen az; az étteremben is furcsán néznénk a szakácsra, ha a véres steak mellé lágy és édes tejberizst ajánlana köretnek. Persze, ha a steaket teljesen átsütjük, a tejberizst meg fahéjjal ízesítjük, és kevés tejet adunk hozzá,hogy kellően száraz legyen, akkor még halványan el is képzelhető, hogy fogyasztható lesz az eredmény. Legalábbis a nagyközönség számára, aki még életében nem evett igazi steaket, és tejberizst is csak dobozost. A rajongók viszont valószínűleg köpködnének – tegyük hozzá, joggal.

Valami ilyesmi lett az Eleven testek is. Összesen nincs benne annyi vér, mint a Zombieland első 60 másodpercében, pedig az még sehol nincs az olyan igazi zombiklasszikusokhoz, mint a 28 nap múlva vagy a Kaptár (első két része). Tinivígjáték az van, és ebből a szempontból egész kellemes a film: Nicholas Hoult hibátlan, mint önértékelési zavarokkal küzdő ifjú hősszerelmes élőhalott :-), Teresa Palmer meg nemcsak zombiszemmel nézve ennivaló csaj ;-), és kettejük párosa is jól működik. Kihozzák a történetből, amit a forgatókönyv lehetővé tesz, de néhány igazán kacagtató pillanaton kívül nem sok mindenre fogunk emlékezni ebből a jó ötletnek indult, de valahol mégis kissé félrecsúszott ízturmixból.

Raf kritikája
Zombik. Mert a csillámló vámpírok már olyan "so yesterday"-ek. A szerelmes zombi pedig új.
Eléggé.
A Földön senki-se-tudja-miért zombik vannak. Meg csontvázak. Elszigetelve meg emberi kolónia, amit főhősnőnk apja vezet. Főhősnőnket kizavarják a pasijával gyógyszerért. Meg pár ágyútöltelékkel. Ja és a bébiszitter az Őrült, dilis szerelemből. Erre a társaságra csap le R (a zombifőhős) társaival és eszi meg a társaság ~80%-át. És itt szeret bele Julie-ba, majd viszi haza, s kezd emberré válni. Vagymi. Persze a csontik sem hagyják magukat, az embereket se könnyű meggyőzni...
De ez mégiscsak inkább vígjáték, mint horror, ezért nem kell rossz végre számítani.
Hogy van-e áthallás irodalmi klasszikusra? Nem is kicsi! :-D
Szórakoztató film, akár randimozinak is. 8,764/10 (egy kicsit sokkal több vér nem ártott volna!)

A burok

Kezdjük azzal, hogy örökös eltiltást szavazunk meg annak, aki a könyv és ebből adódóan a film címét "Gazdatest" helyett "Burok"-nak fordította...
A történet ugyanis arról, hogy egy idegen civilizáció képviselői - a Lelkek, ahogy magukat nevezik - megszállják a Földet, pontosabban az embereket. Békét hoznak, nyugalmat, rendezett életet... de néhány lázadó szeretné mégis inkább megőrizni a saját személyiségét, akár az élete árán is. Köztük van Melanie, az erős akaratú lány, akibe a sokat tapasztalt Lelket, a Vándort ültetik be. Kettejük között megkezdődik a harc Melanie testéért... és sok minden másért.

Előzetesen nagyjából ennyit kell tudni a sztoriról, amit az Alkonyat széria imádott/gyűlölt írónője, Stephenie Meyer vetett papírra. A könyv erőssége, hogy bő 500 oldalon keresztül érzékelteti a szereplők jellemfejlődését, álláspontjuk és gondolkodásuk centiméterről centiméterre történő elmozdulását, a motivációkat - lassú, de pontos, és sokkal kevésbé sci-fi, mint inkább romantikus és kicsit lelkizős történet. Na, a filmre adaptáláskor ezekből nagyjából a lassú maradt meg. :-) A moziváltozatnak pontosan az fő a baja, mint az ilyen feldolgozásoknak általában: a cselekmény főbb fordulatainak megőrzése nem elég a koherencia fenntartásához, nem működnek igazán az érzelmek, sokkal kevésbé érthető, hogy ki mit miért tesz másképp, mint két jelenettel korábban. A másik probléma, hogy a producerek igyekeztek pénzügyileg biztosra menni - a film képi világáról ordít, hogy szűk marokkal mérték a költségvetést. De legalább a Lotust sikerült megnyerni szponzornak. :-)
Szóval az én elfogult véleményem az, hogy a film meg sem közelíti a könyvet. Érdekes módon úgy hallom, akik nem olvasták, azok szerették a mozit - szóval lehet, hogy érdemes először megnézni, és utána nekiugrani a regénynek. Már csak azért is, mert a mozijegy mellé 20%-os kedvezmény jár a könyvre. :-)

Született gengszterek

Előre éreztem, hogy piszok nehéz lesz erről a filmről ajánlót írni. Valószínűleg a legjobban úgy jönnék ki belőle, ha azt írnám, hogy "nézzétek meg és kész!", de ennél szeretnék többet mondani róla. Mert egyrészt koherens történet helyett igazából epizódok laza sorozatát kapjuk, másrészt viszont a film olyan tökéletes keserédes ízzel mesél az elmúlás méltósággal viseléséről, ahogy csak az olyan nagyok képesek, mint a Bakancslista meg a Vénusz.

Val (Al Pacino) 28 évet húzott le a börtönben. Szabadulásakor egyetlen barátja, Doc (Christopher Walken) várja, azzal a megbízással - pontosabban fenyegetéssel - a zsebében, hogy ölje meg. Kevesebb, mint egy nap van hátra a határidő lejártáig, egy nap, ami semmire nem elég, ha azt hisszük, még sok van hátra és vesztegetjük az időt. De Val és Doc mindketten tudják, hogy az idejük véges, és húsz óra alatt bepótolnak közel három keserves, elvesztett évtizedet. Bordélyházi látogatás, gyógyszertári betörés, kocsilopás, önkényes igazságszolgáltatás és ínyenc kajálások színesítik a palettát, és a két (majd később három, a trió utolsó tagjaként Alan Arkin) egykori gengszter olyan könnyedén lopja be magát a szívünkbe, hogy hol a könnyünk csorog, hol fennhangon kacagunk. Al Pacino jutalomjátéka ez a film, és a jó öreg bizony megmutatja, mi fán terem a színészet. Christopher Walken visszafogott, de hibátlan, és nagyjából ugyanez mondható el az összes többi szereplőről is. Nem egy felhőtlen, habkönnyű darab, de ilyen szép hattyúdalt ritkán hallunk. Nézd meg, és megérted, egy napod mennyit ér.

A vadászat

Milyen súlyos lehet a büntetés egy bűnért, amit el sem követtél? Lucas (Mads Mikkelsen) egy gyermeki hazugság áldozata lesz: az óvodában, ahol dolgozik, legjobb barátjának a kislánya szexuális zaklatással vádolja meg. És mivel a felnőttek meggyőződése, hogy egy gyermek ilyesmiről nem hazudik, a pokol pillanatok alatt elszabadul...

A vadászat nem amiatt rettenetesen nyomasztó, hogy túl lenne feszítve. Hatásvadászatnak nyoma sincs, éppen ellenkezőleg, amit látunk, az az első pillanattól az utolsóig reális és hihető, és érezzük, hogy bármikor, bárhol, bárkivel megtörténhet. Az igazság senkit nem érdekel, mindenki meg van győződve Lucas bűnösségéről, és ezen semmi nem segít. Mikorra a kislány apja rájön, hogy az óvóbácsi tényleg ártatlan, addigra nagyjából az egész város kész arra, hogy Lucast keresztre feszítse. És ennyi emberből biztosan van legalább egy, akit soha nem lehet majd meggyőzni az ellenkezőjéről, és önmaga igyekszik igazságot szolgáltatni...
Nagyon jó film, és nagyon nem jó érzés megnézni.

Lenyűgöző teremtmények

Mint közismert, a Harry Potter és az Alkonyat szériák sikere óta ifjúsági fantasy könyvekkel és filmekkel Dunát lehet rekeszteni. A Lenyűgöző teremtmények is ebben a témában próbál újat mutatni, de nem igazán sikerül neki: egy fiatal lány természetfeletti képességekkel, aki vívódik saját magával, az érzéseivel, a környezetével, miközben mindenki próbálja a helyesnek gondolt irányba terelni - na ilyet láttunk már párszor.

Ennek ellenére a darab szórakoztató, ami a szép látványvilágnak és az élvezhető színészi játéknak köszönhető. A mellékszerepben akkora ászok bukkannak fel, mint Emma Thompson meg Jeremy Irons... kár, hogy pont a fiú főszereplőt alakító Alden Ehrenreich nem képes felnőni a feladathoz, és újra meg újra felvillantott idétlen bájvigyorával nagyjából a film második felére halálra idegesíti a nézőt. :-) Az ifjú boszorkány (a filmben "igéző"-nek hívják, de attól még boszorkány, minek szépítsük :-)) szerepében viszont a hasonlóan ismeretlen Alice Englert meglepően jó.
Összességében kellemes darab egy laza délutáni mozizáshoz, de ha láttad már a Stephen King-féle Carrie-t valamelyik verzióban, a The Craft című darabot Neve Campbell főszereplésével, meg a Twister-ben a tornádókat :-), akkor elég jól össze tudod rakni előre, mire is számíthatsz.

Hitchcock

Sir Anthony Hopkins rémisztően hiteles, mint Hitchcock ebben az érdekes hangulatú filmben a híres rendező magánéletéről, problémáiról és legendás filmje, a Psycho elkészültéről. Anélkül, hogy egyetlen képkockát is látnánk a kész műből... Helen Mirren szintén hibátlan Mrs. Hitchcock szerepében - a feleség az egyetlen, aki képes birokra kelni az öntörvényű zsenivel. Ők ketten uralják a vásznat, az első perctől az utolsóig. Nem szokványos mozi, nem érdemes kihagyni!

40 és annyi

Raf kritikája
Egy újabb Apatow-film.
Amiket eddig láttam tőle, magasan a legjobb. Mert van mélysége is (jó, több volt, amelyiknek volt), de ez talán a legjobb az összes közül.
Bár elég rossz volt úgy nézni, hogy lassan én is egyidős leszek a filmbéli férfi-karakterrel (Paul Rudd szokás szerint jó), annak minden gondjával, bajával. És nem, nem éreztem jól magam, hogy ez "csak" film. Apatow eléggé ismert arról, hogy merít a saját fiatalságából, életéből. Pláne, hogy a neje és a gyermekei is főszerepet játszottak...

Egy édes vígjáték pár up&down-nal, de annyira összeáll az egész, olyan jó minden (pláne, hogy legalább 5 karakter visszaköszön a "Felkoppintva"-ból - hisz annak a "spin-off"-ja!), annyira életszagú, hogy néha úgy éreztem, hogy ez simán lehetne a szomszédék élete is.
Vagy az enyém.
Tetszett, no! :-)
Amit viszont fel tudok hozni a film ellen az nem más, mint az egész történeten átívelő orbitálisan nagy Apple-reklám. És nem is diszkréten. :-( Talán az origo írta, hogy el tudna nézni pár évadot sitcomból ennek folytatásaként. És így is van.

Napos oldal

Raf kritikája
A film amiért Bradley "Face" Cooper-t oszkárra jelölték. Ahogy Kirk Lazarus mondta: "sose szabad fullba nyomni a kretént!". És ezt be is tartotta BC. Aki meglepően jó párost alkot Jennifer "éhesenviadaló" Lawrence-szel.
A kémia kettejük között működik, amihez a történet is éppen eléggé asszisztál. Érdekes módon a "nagy" nevek közül Robert de Niro volt a leghaloványabb - ami nem azt jelenti, hogy gyenge volt, hanem, hogy a két fiatal lejátszotta őtet.

Pat (mint számomra nemrég kiderült, a rendező fiáról szól) bipoláris depis, akit kényszerkezelésre ítéltek, mert veszettül helybenhagyta a feleségével üzekedő (persze rajtakapott) történelemtanárt. Filmünk itt nyit - az anyja hozza el őt a diliházból, ahol Pat elhatározta, hogy megváltozik, s visszahódítja a feleségét. Fut, fogy, olvassa a kötelező olvasmányokat, próbál visszailleszkedni - ami nem megy olyan könnyen. És ekkor feltűnik Tiffany, a fiatal özvegy. Aki megígéri, hogy eljuttat egy levelet Pat feleségéhez - feltéve ha indul vele egy táncversenyen.
Vajon nyernek? beleszeret Pat Tiffanyba? Tiffany beleszeret Patbe? Pat Sr. mit fog szólni a fiához, elmehet vajon még egy amerikai focimeccsre?
Menj el a moziba és nézd meg. Mert kapsz 122 percben egy helyenként keserédes (nagyon keserédes), helyenként humoros és nagyon jó alakításokkal teli dramedyt. Amit nem szabad kihagyni.
Verdikt: műfaján belül 10/10, az egyik legjobb alkotás ilyen stílusban, amit láttam, nagyon jó színészi alakításokkal. 2013 Juno-ja. Ne hagyd ki!

Django elszabadul

Wolkens kritikája
Tarantino új alkotásában sem tagadja meg önmagát, ami a remek párbeszédeket és a vér mennyiségét illeti. A Django elszabadul azzal együtt ízig-vérig az őrült rendező filmje, hogy a stílus a szokásosnál lassúbb, megfontoltabb és a morális kérdések sokkal árnyaltabbak. A Django közel három órán keresztül folyamatosan leköti a nézőt, és a feszültséget enyhítő vicces jelenetek ellenére helyenként próbára is teszi. Feszültség pedig van, és sokszor pillanatok alatt olyan szintre ugrik fel, hogy a néző a lélegzetét visszafojtva figyel.

Persze könnyű úgy jó filmet csinálni, ha a rendező ilyen kvalitású színészekkel dolgozik együtt. Christoph Waltz simán viszi a filmet, Jamie Foxx a címszerepben visszafogott, de jó partner hozzá. Leonardo di Caprio a tökéletes zsigerből utálnivaló :-) főgonosz, erőszakos és kegyetlen. Bónusz meglepetés Samuel L. Jackson minden rezdülésében tökéletes alakítása. A többiek a karakterük fontosságának megfelelően hozzák a szintet.
Jó kis mozi ez :-), noha szinte minden stíluselemében eltér, mégis erős rokonságot érzek Lars von Trier alkotásával, a Manderlay című darabbal. Érdemes lenne eljátszani egy összehasonlító elemzést, végülis alig öt órányi filmet kell hozzá megnézni... :-)

Raf kritikája
Eltelt pár év, Tarantínó Kventin kigömbölyödött, öregedett kicsit, s rájött, itt az ideje pénzt szerezni, mert mintha fogyni kezdene.
Így is tett - előásott egy régi Franco Nero-westernt, csavart rajta egyet, meg még egyet és még kettőt, s ebből lett ez a film.
Kicsit hosszú film volt - legalábbis nekem az. Egy Tarantino-film, de már ismétli is önmagát, meg mintha csak csuklóból rázta volna ki az egészet, olyan rutinmunka-szerűen.
Persze attól még egy eléggé jó film, pláne, hogy a Rango óta nem sok western született (tudom, a Félszemű, de még nem volt hozzá szerencsém).
Ha szereted a westerneket, főleg humorral átitatva, vagy csak QT (nem, nem quicktime!) stílusát, akkor ne hagyd ki semmiképpen sem! De számíts rá, hogy ez egy "inkább csak jó" QT-mozi.

Kényszerleszállás

Vajon mire képes egy pilóta vészhelyzetben? Zuhanás közben, amikor egy szétesőben levő utasszállító repülőgépet kellene letennie a földre? Whip Whitaker talán az egyetlen, aki képes a feladatot csodával határos módon megoldani, és megmenteni szinte mindenkit a fedélzeten. A pilóta szerepében Denzel Washington... és hát tőle megszoktuk, hogy pozitív karaktert játszik.

Csakhogy ezúttal nem annyira makulátlan a hős, mint elsőre gondolnánk. Whitaker ugyanis kőkemény alkoholista. És noha megmentett közel száz embert, a dolgot beárnyékolja a vérvizsgálat eredménye, és hogy néhányan viszont meghaltak a katasztrófában. Nehéz megmondani, hogy vajon azért sikerült a hajmeresztő mentő manőver, mert Whitaker az alkohol és a drog hatása alatt videójátéknak tekintette az egészet, vagy azért nem sikerült hibátlanul, mert ittas volt...
Nagyjából ennyit szabad elárulni a történetből, ami inkább dráma, mint krimi. Nem rossz, de lassú és nehéz, meg kicsit túl hosszú, szóval igazából csak Denzel Washington-rajongóknak ajánlott.

The Raid: Redemption

Korea után Indonézia is megmutatta, hogy tudják, mi fán terem a kőkemény akciófilm. A Rajtaütés, ha nem is tökéletes minden ponton, simán felveszi a versenyt az olyanokkal, mint a Keserédes élet. Régen láttunk ennyi szépen megkoreografált, pörgős, brutális, csonttöréses bunyót egy filmben. A géppisztolyoktól a késeken és a székeken keresztül az eltört fénycsövekig minden fegyver, ami csak a szereplők keze ügyébe kerül, és bizony használva is lesz. Nagyon durva, nagyon véres, és egyszerű, mint a faék, de a műfaj rajongóinak erősen ajánlott.

Sinister

Nem kissé beteg paranormális horror/thriller, durván sokkoló momentumokkal és folyamatos hátborzongást garantáló zenével. Izé, zajokkal. Vagyis zörejekkel. Mindegy, lényeg, hogy a néző rendesen frászoljon. :-)
Nem rossz, de ebben a kategóriában még mindig a Drag me to Hell a kedvenc.

Mavericks - ahol a hullámok születnek

Jay 15 éves, amikor eldönti, hogy meglovagolja a világ legnagyobb hullámát, a Mavericks néven emlegetett szörnyet. Mindent ennek az álomnak rendel alá, edz, dolgozik, szakirodalmat olvas, lélekben és testben egyaránt vasakarattal készül. Mentora a veterán szörfös, Frosty, aki látja a fiúban a tehetséget, de pontosan tudja, hogy ennek a próbatételnek a túléléséhez a tehetség édeskevés. Igazi harcost akar faragni a fiúból, aki nem a szerencséjére, hanem a megfeszített munkával elért képességeire támaszkodva vág neki a feladatnak...

A Mavericks egy szép történetet mesél el arról, milyen az álmainkért élni, és ha kell, meg is halni értük. Szép a mondanivaló, szép a körítés és főleg nagyon szépek a szörfös jelenetek... a film mégis kis hiányérzetet hagy maga után. Noha vannak kellően érzelemgazdag csúcspontjai, mégsem ragadja igazán magával a nézőt. Jay abszolút pozitív hős, de valamiért nem tudunk azonosulni vele, Jonny Weston képességeit kicsit meghaladja a feladat. Frosty szerepében Gerald Butler egyértelműen a húzónév a listában, de még az ő játéka sem eléggé hiteles. A pozitív meglepetés Frosty feleségének szerepében Abigail Spencer, aki visszafogottsága ellenére vagy éppen annak köszönhetően az egyetlen stabil pont a sok zűrös életű hullámlovas között. Sugárzik belőle a szeretet, és hiába fiatal, a bölcsesség és az élettapasztalat is.
Nehéz a konklúzió. A mai, pillanatnyi látszatsikerek, celebek, valóságshow-k és hamis tehetségkutató műsorok által uralt világban fontos üzenetet hordoz a film: a kemény munka meghozza a gyümölcsét, és vannak dolgok, amikért érdemes foggal-körömmel harcolni, akkor is, ha az eredmény csak sokára jön el. Ha mindezt egy kicsit szívhez szólóbban sikerült volna a néző elé tárni, akár kötelező film is lehetne. Így csak ajánlott.

Alkonyat - Hajnalhasadás 2.

A mozirajongókat élesen megosztó, tinivámpíros széria az utolsó felvonásához érkezett. A reklám epikus finálét ígér, ami "örökké élni fog". Nagy szavak, a nagy kérdés pedig, hogy ehhez képest mit is ad a film. És a helyzet az, hogy bár nem vagyunk porig sújtva a mozi nagyságától, az Alkonyat saga záródarabja kifejezetten kellemes meglepetés.

Annak ellenére, hogy tökéletesen illeszkedik a többihez, ez most mégis más. A nyomasztó hangulat, ami végig uralta a korábbi részeket, Bella vámpírrá válásával megszűnik - már-már tökéletes a családi idill, vámpírok és vérfarkasok éldegélnek egymás mellett, boldogan, kiegyensúlyozottan és vegetáriánus étrenden. Minden szép és jó... amíg ki nem derül, hogy a nagyhatalmú Volturi klán, látszólag jogos indokkal, a kiirtásukra nem indul. Megindul a felkészülés a mindent eldöntő nagy összecsapásra... ami önmagában kábé ötször annyit ér, mint a teljes széria összes akciójelenete egyben. Szépen koreografált verekedések, reccsenő csontok, fogukat csattogtató vérfarkasok, letépett vámpírfejek, égszakadás, földindulás, hogy a néző szeme-szája eláll. Bizony, parádés finálét kapunk, és mostanra a technika is kiforrta magát: a látvány minden részletében tökéletes. A farkasok végre nem bolhaként elgyorsuló plüsskutyának tűnnek, hanem súlyos izomtömeggel borított félelmetes fenevadaknak. Ami a színészi játékot illeti, ugye ez az a pont, ahol a sorozatot a legtöbb kritika érte, és ez továbbra is érvényes: noha van érezhető fejlődés, Michael Sheen egyszem sátáni vigyorral az arcán még mindig simán, kisujjból lejátssza a vászonról az összes többi főszereplőt. Ezzel együtt a film abszolút nézhető és szórakoztató.
Szóval ezúttal sem mondhatok mást, mint az előző három film esetében: ha szeretted az eddigieket, akkor ezt is szeretni fogod, ha nem, akkor most sem fogod megkedvelni...

Szesztolvajok

Robbie zűrös srác. Zűrös környék, zűrös család, zűrös ügyek. A legutóbbi verekedés után csak hajszállal ússza meg a börtönt, miközben barátnője a kilencedik hónapban jár első gyerekükkel. A kisfiú megszületése után Robbie megfogadja, hogy szakít eddigi életével, és jó apuka lesz. De ez korántsem olyan könnyű... főleg, ha állása sincs, a barátnője családja megveti és kitaszítja, ráadásul először közmunkát kell teljesítenie a bírósági ítélet alapján.

Harry, a közmunkát vezénylő, talpig jóindulatú bátyó hisz Robbie-ban. Felkarolja, támogatja, és - rajongó lévén - bevezeti a whisky-kóstolás rejtelmeibe. A fiú pedig őstehetségnek bizonyul és villámgyorsan szakértővé válik... de a múlt nem ereszti. Kétségbeesett helyzetében, egy csomó másik szeretnivaló lúzerrel karöltve, merész tervet eszel ki - meg akarják lovasítani minden idők legdrágább whiskyjét, hogy az érte kapott pénzből új életet kezdhessenek.
A Szesztolvajok hangulatában olyan filmeket idéz, mint a King Curling vagy az Attack the Block. A szereplőket villámgyorsan a szívünkbe zárjuk. Hiába tértek rossz útra, sugárzik belőlük a jóindulat. Hiába lecsúszottak, soha nem adják fel. Hiába gyengék és elesettek, van esélyük a győzelemre. Őszintén szurkolunk ennek a válogatott pancser társaságnak, mert ők testesítik meg a reményt egy látszólag reménytelen világban, valahol Skóciában. Ahol olyan akcentussal beszélnek, hogy az már nem is angol. :-)
Szívmelengető, aranyos és vicces film a Szesztolvajok. Ha eleged van a cukros üdítőkből, a tankpezsgőből, a tablettás borokból és a kommersz sörökből, kóstolj meg valami tiszta ízt. Mondjuk ezt.

Skyfall

Szóval a Skyfall az egy jó titkosügynökös film. Van itt szépen megkoreografált akció rogyásig, néhány dögös nő, remek főgonosz éveken keresztül tervezett/szervezett személyes bosszúhadjárattal, halottaiból visszatérő főhős, hibátlanul megírt párbeszédek. Oké, vannak logikai hibák, ha nem is sokan, de legalább elég zavaróan. :-) De ezeket simán lenyelnénk, ha a főhős Jason Bourne lenne. És akkor valószínűleg széles sugárban folyna a dicséret a monitorról, ahogy ezt az ajánlót olvassátok.

De ez egy Bond film akar lenni, és nekem egy Bond film nem ilyen. Leginkább Bond nem ilyen. Ő egy hidegvérű, elegáns, sármos gyilkos. Aki a pokolban is úr. Na ez Daniel Craig-nek nagyon nem megy, és ezért a történetet ennek megfelelően kellett átszabni. Kicsit gombhoz a kabátot módon. És a kabát anyaga egész jó... a színészi gárda többsége magas szinten teljesít. Judi Dench a szokott színvonalat hozza, a új arcok: Ralph Fiennes, Naomi Harris és Ben Whishaw azonnal belopják magukat a szívünkbe, mindhármuk játéka élvezetes. És akkor még nem beszéltünk a negatív hős szerepében Javier Bardem-ről, aki minden kétséget kizáróan a történet legérdekesebb, legeltaláltabb, legszínesebb karaktere. Emellett szuper a fényképezés, hatásos a zene.
De hiába hibátlan a szövet, ha a szabásminta nem egy szmokingot ír le, hanem csak egy hétköznapi dzsekit.

A boldogság nem jár egyedül vs. Csak a szerelem számít



Két összebújós, a pároddal megnézős film romantikus estékre. Az első teljes mértékben francia, Sophie Marceau-val, mint húzónévvel, a második a hivatalos leírás szerint dán-svéd-olasz-francia-német, és a szereposztásban a nézők többségének csak Pierce Brosnan neve mond valamit. Egy egyértelmű, kiszámítható irányvonal egy bizonytalan stílusmix ellenében. Szóval látatlanban az ember jó eséllyel az elsőre szavazna...
... és ezzel nem kicsit lőne mellé. ABNJE szórakoztató, kellemes, kacagtató, és ha több ponton nem is hiteles, de teljesen nézhető vígjáték, a szokásos bonyodalmakkal, csavarokkal, vicces szituációkkal, konfliktusokkal, és a 46 évesen is gyönyörű Sophie-val. De még így sem több, mint tizenkettő egy tucat. Nem rossz választás, ha kikapcsolódásra vágysz.
A CsASzSz viszont igazi gyöngyszem a romantikus filmek között, érdekes történettel, finoman megrajzolt karakterekkel, remek színészi játékkal, olcsó, hatásvadász megoldásoktól gyakorlatilag mentesen. Az egyetlen probléma vele a reszkető kezű operatőr... de ezt az apróságot könnyen megbocsájtjuk. Kötelezően megnézendő! :-)

Elrabolva 2

A címükben sorszámot tartalmazó folytatások ritkán szoktak felérni a címükben sorszámot nem tartalmazó korábbiakhoz, és ezúttal sincs ez másként. Az Elrabolva első részét szerettük, mert zúzós volt, kőkemény, nyomasztó, és néhány túlzás meg hiba ellenére egész hihető. Nos, a felsorolt pozitívumokból nem igazán maradt a második részre, a hiányzó űrt részben érzelmesnek szánt lassú részek, részben meg elég hiteltelen forgatókönyvi csavarok próbálják megtölteni. A film sokkal nehezebben pörög fel, és nem is hozza távolról sem azt az átütő erőt, ami az elsőből sugárzott.

A dolog érdekessége, hogy mindezek ellenére az Elrabolva 2 szórakoztató lett. Na nem Bruce Willis-szórakoztató, hanem mondjuk Jason Statham-szórakoztató. :-) Van bunyó, lövöldözés, törhetetlen Mercedes taxi, parkolni nem tudó, ám kézifékkel vidáman forduló amatőr pilótával. :-) Ha az ilyen részletek zavarnak, ne nézd meg... bár sokat ellensúlyoz, hogy Liam Neeson még mindig hozza a szintet. És még sokáig hozni is fogja...

A cikk utoljára frissítve: 2013.05.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2018.09.04.