|
Vadállatok
 |
Az előzetes jófajta patakvér akciómozit ígér... de a film csak annyira
az, mint amennyire a Drive volt száguldozós autós akciófilm. A Vadállatok egy
lassú, keserű és brutális történet arról, amikor fel kell adnod magadban minden
emberit ahhoz, hogy elérd a céljaidat, legyenek azok akármennyire nemesek. És
mire elérted, már sem a cél, sem Te magad nem vagy ugyanaz, és azt sem tudod,
megérte-e. |
Ben és Chon, a két ifjúkori cimbora termeszti a világ legjobb
marihuánáját Dél-Kaliforniában. Az üzlet virágzik, dől a pénz, ők pedig békésen
éldegélnek édeshármasban közös barátnőjükkel, O-val. Akár mehetne is a dolog
az idők végezetéig, ám a mexikói Baja kartell úgy dönt, részt akar üzletből. A
két srác szakértelme és kapcsolati tőkéje túl sokat ér, a kiiktatásuk nem
opció, ezért a kartell nyomásgyakorlási céllal elrabolja O-t. Nem számítanak
arra, hogy a fiúk bármire képesek, hogy visszaszerezzék.
Ha a főszerepekben Bruce Willist meg Liam Neesont látnánk, akkor tudnánk, mi
következik. Ketten az egész bűnszövetkezet ellen, többezer kilőtt töltény,
többszáz halott mexikói és kötelező happy end-es összeborulás a végén. De ez
nem az a film. A botanikus-közgazdász és a háborús veterán nem azért tudta
felépíteni a többmilliós bizniszt, mert fejjel mennének a falnak. Nem.
Higgadtan, ésszel, előrelátóan, ugyanakkor a kartelltől látott kegyetlenséggel
indulnak a lány megmentésére. A pokol elszabadul...
Taylor Kitsch és Aaron Johnson remek főszereplők, különösen Johnson meggyőző a
buddhista botanikusból az ellenfelét felgyújtani képes gyilkossá váló Ben
szerepében. Blake Lively mint barátnő kissé halovány, mondjuk a dögös szőke
bombázó karakterén kívül sokat nem kell adnia. Akik a csúcsminőséget hozzák,
azok a negatív szereplők: Salma Hayek, mint a kartell feje keserű és kegyetlen,
Benicio Del Toro, a jobbkeze, maga az ördög, Travolta pedig a korrupt és hazug
rendőr szerepében egyszerűen tökéletes.
A hibák és hiányosságok ellenére jó film, bár tipikusan nem a sokszor megnézős
fajtából. A bő két órát simán megéri... de csak akkor, ha fel vagy készülve rá,
hogy nagyon nyomasztó.
Hit and run
 |
A mozikban "Üss vagy fuss" címen keressétek a darabot. (Aki a címet
fordította, azt meg üssétek és fussatok, merthogy a "Hit and run" az
"cserbenhagyásos gázolás"-t jelent...) |
Mondom: keressétek. Merthogy ez egy őrült jó, a benzipornó határát
súroló vidám road movie, száguldásokkal, lövöldözésekkel, agyament
párbeszédekkel agyament szituációkban, és persze egy jó adag romantikával. Ja
és majdnem elfelejtettem: csúcs a soundtrack, amellett, hogy remekül
összeválogatott zenék, sok esetben külön kihangsúlyozzák a szituációk
abszurditását. És hogy ezek mennyire abszurdak? Hát mondjuk az alapszituáció
az, hogy az erőszakmentes konfliktus-megoldások szakértő professzora, aki
történetesen egy csinos szőke csajszi, beleszeret egy ex-rosszfiúba, akinek
viszont nem egyáltalán nem csak az erőszakmentes megoldásokban van komoly
szakmai tapasztalata. :-) Hogy ebből mi sülhet ki... Na az ki is sül. :-)
A 16-os korhatár ellenére bátran vállalható, csak öt percig olyan vaskos, mint
a Másnaposok 2 ;-), az idő többi részében inkább a Halálos iramban stílusára
hajaz. Autós film létére nem csak pasiknak!
Babycall
 |
A film történetéről szinte lehetetlen úgy írni, hogy az ember ne árulna
el olyan részleteket, amik a moziélményt csökkentenék. Sőt, ha párhuzamba
állítanám más filmekkel, akkor is ugyanebbe a hibába esnék. Így muszáj az
általánosságok szintjén maradni. Szóval: a Babycall egy sötét, az első
pillanattól az utolsóig piszok nyomasztó lélektani thriller, ami lényegében egy
dologra épít, az pedig Noomi Rapace lenyűgöző játéka. A mimikája nem annyira
végletesen visszafogott, mint a Tetovált lányban, de az arca helyett mégis
inkább a testével játszik. Minden mozdulata, minden rezdülése, a legapróbb
izomfeszítés is pánikról, eszelős félelemről, rettegésről mesél. Nem jó érzés,
ha megnézed a filmet... de ezt a műfajt nem is ezért szeretjük. |
A Bourne-hagyaték
 |
Ugye van az az eset, amikor az egész az több, mint az egyes részek
összege. Amikor az önmagukban is jó darabok együtt valami váratlanul ütőset
képeznek. Na, a Bourne-hagyaték az nem ilyen. |
Pedig alapvetően rendben van minden. Van történetnek látszó
eseményláncolat :-), pörgős akciójelenetek, őrült motoros üldözés,
csontrecsegős bunyó, és egészen jó színészi játék. Jeremy Renner tökéletes
Bourne-utód. Rachel Weisz ugyanolyan szépséges, mint a Múmiában volt (OMG, 13
évvel ezelőtt...), de nem ez a lényeg, hanem hogy hibátlanul hozza a sokkot
kapott, hisztéria határán billegő, egész testében remegő doktornőt. Edward
Norton meg valószínűleg egy döglött legyet is el tudna úgy játszani, hogy
betojsz a félelemtől, alakítása - a karakterhez illő tudatos visszafogottság
ellenére - a film legélvezetesebbje.
És valahogy mégsem áll össze az egész. A sztori erőltetettnek érződik, a
csavarok kiszámíthatóak, a verekedések ugyan hozzák az adrenalint, de a nézőben
nem akad úgy bent a levegő, mint Jason Bourne kézitusáinál. Végig ott az érzés,
hogy ezt láttuk már valahol. És pontosan tudjuk is, hol: az eredeti
trilógiában. Lényegében az első jelenettől az utolsóig.
Rómának szeretettel
 |
Woody Allen legújabb alkotása elég furcsa érzést vált ki a nézőből... Más
rendezőknek valószínűleg soha nem bocsátanánk meg egy ilyen forgatókönyvet.
Teljesen szürreális és teljesen valós jelenetek keverednek, az egyes szálak
egymástól függetlenül futnak, és nem találkoznak, ahogy azt elvárnánk, egyes
fordulatok kifejezetten erőltetettek és hiteltelenek. Szóval lehet a darabot
akár rossz filmnek is tekinteni... csak éppen közben remekül szórakozunk az
életszerű és szerethető karaktereken, akik akár szürreális, akár valós
szituációkban abszolút emberi és nagyon ismerős hibákat követnek el. Könnyed,
laza kikapcsolódásnak jó, de a DVD-t már nem fogjuk megvenni, mert egyszer
megnézni pont elég. |
A kaptár: Megtorlás 3D
 |
Kivételesen érdemes a filmet több szinten is analizálni. Kezdjük egy
magas szintű, összefoglaló kritikával: ez egy fos. :-) |
Voltak negatív előérzeteim, de gondoltam, egy kört mégis megér,
ráadásul kifejezetten zombifilm-nézős kedvemben voltam, amikor beültem rá. Ment
a film, én pislogtam kifelé a fejemből, párszor majdnem elaludtam... de hogy ne
unatkozzak nagyon, elkezdtem számolni azokat a filmeket és videojátékokat,
ahonnan az ötleteket lopták a forgatókönyvhöz. A teljesség igénye nélkül: a
filmek közül az összes eddigi Kaptár rész, Mátrix, Kóma, Öld meg Rómeót, Truman
Show, Underworld széria, Eredet, a Bolygó neve: Halál, a gammák közül leginkább
a Prototype adta a hangulatot, de azért éreztem még pár lövöldözősnek a
lenyomatát. A tűzharcok közötti átvezető vágások (mert színészi játéknak azért
ezt nem nevezném) egy az egyben az akciójátékok stílusát idézik. A Megtorlás
tipikusan a film, ami játéknak sokkal-sokkal jobb lenne.
És ha már akció: ugyan vannak kifejezetten látványos, szépen koreografált és
jól sikerült akciójelenetek, de elvesznek a folyamatos lövöldözésben meg az
agyoncsűrcsavart történetben, ami ráadásul olyan pofátlanul pofánvágós
cliffhanger-es befejezéssel ér véget, hogy éppen hogy csak jegyet nem lehet
előrerendelni a következő, még el sem készült részre ott helyben a
moziban...
A sorozat harmadik felvonása után azt gondoltam: ennél lejjebb már nincs. Nos,
van. Ha matematikailag nézzük a Kaptár szériát, akkor sajnos az egyes részek
minőségi mutatóinak összege felülről korlátos. :-) Vagyis ha mondjuk 1-nek
vesszük az első rész minőségét, akkor az összes megjelent epizód minőségének
összege mindig 2 alatt marad. Ez biztosan kijelenthető, függetlenül attól, hány
további film készül... És ez az ötödik résznél bizony már nagyon-nagyon
gáz.
A feláldozhatók 2
 |
Ééééssss... még jobb lett, mint az első! :-)
Háromnegyed rész tömény akció (kábé több hulla, mint a Rambo 1-4-ben összesen),
egynegyed rész tömény poénok. 1980 és 2000 között nem nagyon van olyan ismert
akciómozi, amire ne lenne utalás ebben a filmben, az összes nyugdíjas sztár
megkapja a magáét, és szemmel láthatóan élvezik az öniróniát. Az első, kissé
erőltetettnek tűnő öt perc után beindul, de hogy mikor Chuck Norris feltűnik a
vásznon, addigra már olyan lesz a nézőtér hangulata, hogy mindenki tapsol meg
fütyül, na azt nem hittem volna. :-) |
Cabin in the woods (Ház az erdő mélyén)
 |
Hölgyeim és Uraim, a hír igaz: a CITW az elmúlt évek legjobb patakvér
horrorja. És tudja mindezt úgy, hogy a film kétharmadáig a néző úgy érzi, amit
lát, az nem több egy B kategóriás szeletelősnél, az összes kötelező klisét
felvonultatva, plusz némi természetfeletti beütéssel és pár ötlettel
megfűszerezve. Egy jól megcsinált, jól rendezett, jól fotózott, de mégiscsak B
kategóriás mozi. |
És amikor egy óra elteltével éppen elhúznád a szádat, hogy "Ennyi?
Ezt ajnározza mindenki? Mire?", akkor beindul a verkli, előkerül a költségvetés
gondosan rejtegetett kilencvenöt százaléka, megjelenik a fekete humor, néhány
ügyes csavar után összeáll a történet, és kapunk egy olyan hatásos finálét
(Baromi látványos? Nem igazán. Félelmetes? Nem igazán. Halálosan vicces? Nem
igazán. Egyszerűen csak hatásos, és jobb szó nincs rá.), hogy még a feliratok
alatt is csak bámulunk kifelé a fejünkből...
Az Emlékmás
 |
A régi vicc szerint az író megkérdezi a kiadót, hogy milyennek találják
a könyve kéziratát. Válasz: "Hát van benne új és van benne jó." Mire a fickó
arcán felragyogna a mosoly, a kiadó folytatja: "Csak az a baj, hogy ami új, az
nem jó, ami jó, az meg nem új." |
Na, az Emlékmás pont ilyen, legalábbis a történetét tekintve. Itt
van egy több, mint százmillió dolláros blockbuster, aminek a forgatókönyvéből
úgy árad az izzadságszag, hogy még a moziteremben is érezni. És az izzadság
ezúttal nem a sikeres erőfeszítést mutatja, hanem hogy kínnal-keservvel is csak
olyan gagyit tudtak összerakni, aminél a gimis sci-fi szakkör kocka tagjai
jobbat írnak két Call of Duty menet között. Mert a sci-fi nem szuperhősös
képregényfilm, mentesen a fizika és a logika összes szabályától, még ha
Hollywoodban ezt is képzelik, a forgatókönyvíróktól a rendezőkön keresztül a
producerekig mindenki.
Szóval az a zseniális alapszitu, hogy a nem túl távoli jövőben a Föld már
baromira lakhatatlan, kivéve Európát és Ausztráliát, amik a film faék
egyszerűségű világképében a felső és az alsó társadalmi rétegek otthonát
jelentik. A szegények, most figyelj, naponta átjárnak Ausztráliából Európába
dolgozni.
Bizony.
Egy kapszulában, ami egy bazi nagy csőben közlekedik keresztül a Föld magján.
17 perc alatt megtéve az utat.
És akkor felejtsük el a történet összes többi logikátlanságát,
következetlenségét, bakugrásait. Maradjunk ennél az ötletnél, és gondolkodjunk
el egy pillanatra.
A távolság kb. 10 ezer km. 17 perc az kb. 1000 másodperc, vagyis a kapszula
átlagsebessége 10 km/s, ami harmincszoros hangsebesség. Anélkül, hogy a
számításokat részletezném, a szükséges motorteljesítményre vonatkozó becslés
alsó hangon 5 millió lóerő. Olyan apróságokon fel sem akadunk, hogy a kapszula
által a csőben tolt légtömegnek nagyjából a sztratoszféra felső rétegéig kéne
vihart kavarnia az érkezési oldalon, és óriásporszívóként mindent beszívnia az
indulási oldalon.
Na várj, most jön a java. A melósok azért utaznak, hogy robotrendőröket
hegesszenek. Kábé olyan pontossággal, aminél ma egy játék LEGO robot is jobbat
tud. Érted? Tudnak építeni olyan robotrendőrt, aminek van harcművészeti
szoftvere és használja is. De csak kézzel tudják összerakni. Egy olyan gyárban,
ami a világnak NEM azon a végén van, ahol az elkészült robotokat majd be
akarják vetni. Figyelsz: nem a gyárat költöztetjük oda, ahol a melósok vannak,
és ahova a végterméket szánjuk, hanem helyette utaztatjuk a munkásokat egy
ötmillió lóerős, nyilvánvalóan kisfogyasztású járművel oda-vissza naponta,
hiszen a félig kihalt Földön persze túltermelés van energiából.
Azt hinnéd, ennél lejjebb már nincs. De van.
Amikor a főhősök kimásznak a kapszula oldalára 30 Machnál, és csak kicsit
lobog a hajuk a szélben.
Még egy gondolat a színészi játékról, amit érdemes tudni, csak nem illett a
gondolatmenetbe: Kate Beckinsale hibátlanul hozza Selene, a dögös vámpírcsaj
karakterét, csak elfelejtettek neki szólni, hogy ez már nem az Underworld
forgatása... :-)
Amit még mindig tudni akarsz a szexről (Hope Springs)
 |
A magyar cím természetesen katasztrófa, erre ne is vesztegessük az időt.
A film lényege ugyanis nem az, hogy a főszereplő házaspár többet akar tudni a
szexről, hanem az, hogy hogyan lehet egy kapcsolatot, ami egymásért élésből
egymás mellett élésbe fordult, megmenteni. Ha lehet egyáltalán. |
A mogorva férj (Tommy Lee Jones, Reviczky Gábor tökéletes
szinkronján megszólalva) a reggelin és a vacsorán kívül már rég nem csinál
semmi közös programot háziasszony feleségével (Meryl Streep), a szex valahol
félúton elmaradt az életükből. Kapcsolatuk még a semminél is rosszabb, az
intim érintések nemhogy nincsenek meg, de kifejezetten ellenérzést váltanak ki
a másikból. Elnézve vegetálásukat, az emberben önként is megfogalmazódik a
gondolat: ha ilyen leszek harminc év házasság után, lőjetek le.
A feleség azonban úgy dönt, hogy inkább a párterápiát választja utolsó
szalmaszálként. Benevez a neves terapeutához egy hetes kezelésre, ahol először
fel kell szakítani a régi sebeket, hogy meg lehessen őket gyógyítani. És lassan
kiderül, hogy ahogy egy kapcsolat felépítéséhez ketten kellenek, úgy a lassú
lerombolásához is. Kérdés, hogy a váz: a közös múlt és az boldog emlékek elég
erősek-e ahhoz, hogy a romokon új vár épüljön...
A történet önmagában bőven kevés lenne ahhoz, hogy az érdeklődést fenntartsa
másfél órán keresztül, ráadásul egyes pontokon már majdnem giccsbe hajlik. Egy
ilyen filmhez ezért olyan színészek kellenek, akik tökéletes urai minden
rezdülésüknek. Meryl Streep-től megszoktuk, hogy nem hibázik, ő még mindig
Hollywood legjobb színésznője, amikor érzelmek közvetítéséről van szó. Tommy
Lee Jones nem igazán ilyen szerepeket szokott játszani, ehhez képest pontosan
tudja érzékeltetni, hogyan bukkan elő lassan az érző férfi a mogorva és
zsémbes férj álarca mögül. A játékuk elviszi a filmet, a terapeuta szerepében
Steve Carrell nagyon visszafogott, meg sem próbál az előtérbe kerülni, hagyja,
hogy ezek ketten uralják a vásznat.
A Hope Springs-et ezért lehet megnézni, és csak ezért.
Merida, a bátor 3D (Brave)
 |
Ha volt animációs film az idén, amit nagyon vártam, akkor az a Brave
volt. Az alapötlet tök jónak tűnt: egy csajszi, aki lovagol, gyönyörűen lobog
a haja, és olyan profin bánik az íjjal, mint maga Robin Hood (még a klasszikus
"kettényilazom a nyílvesszőt hosszában" jelenet is megvan), és az ő mindenféle
kalandjai. Fú, ez állat lesz. :-) |
És ez így igaz is… a film első 12, talán 15 percére. Merida lovagol,
gyönyörűen lobog a haja, és profin bánik az íjjal. Aztán jön a kötelező
fordulat a történetben, és innentől a főhős visszasüllyed az átlag duzzogós
tinilányka szintjére. A sztori ellaposodik, unalmassá és teljesen
kiszámíthatóvá válik. Merida a mozi hátralevő részében asszem háromszor veszi
elő az íját, ebből kétszer kábé akkora hatásfokkal használja, mintha friss és
puha almáspitével próbálna halálos csapást mérni egy Caterpillar markológépre.
A néző meg csak ül, bánatosan néz ki a fejéből, aztán hazamegy, és előveszi az
Pixar gyűjteményből a "Verdák", az "L’ecsó", a "Szörny Rt." meg a többi
zseniális filmet, és azon elmélkedik, mi történt ezzel a stúdióval a "Fel!"
óta, azon kívül, hogy egyre nagyobb teljesítményű számítógépeik
vannak.
King Curling
 |
Ha a "Kötelező táncok" a tökéletes kifordított táncfilm, akkor a "King
Curling" a tökéletes kifordított sportfilm. Az, hogy a jónak győznie kell, egy
pillanatig sem kétséges... de az emberfeletti erőfeszítés helyett itt az
embereken van a hangsúly. Emberek, akik nem plakát-szépségűek, nem mindig
mosolygósak, és nem egészen normálisak. :-) Esendőek, már-már reménytelenek.
És attól, hogy ebben a helyzetben mégsem adják fel, és küzdenek a maguk
szintjén a céljaikért, válnak igazán szerethetővé. |
Kell tíz perc, mire a néző ráhangolódik erre a furcsa hangulatú
mesére, de onnantól kezdve szívből szurkol a szereplőknek, térdét csapkodva
kacag a szituációkon, a benyögéseken és az összes arcon, aki egyszerre hős és
antihős, és nem képes haragudni a gonosz ellenfelekre sem, mert azok legalább
annyira kétballábasak, mint a nyerő csapat. Mindeközben kapunk jó kis ízelítőt
a curling-ből, ami, valljuk be, nem tartozik nálunk a legismertebb sportágak
közé.
A füstölt lazacon kívül Norvégia legfinomabb 2011-es évjáratú exportterméke.
Ínyenceknek.
A sötét lovag: Felemelkedés IMAX
 |
Eddig gyakorlatilag sosem éreztem, hogy egy filmet feltétlenül IMAX-ben
kéne megnézni, de most nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A trilógia első két
része látvány tekintetében (is) fantasztikus volt, a készülő harmadik részről
kiszivárgott képek és az előzetes is sokat ígértek. A kérdés persze az, hogy
csak tágra nyílt szemekkel nézzük a filmet, vagy tágra tátott szájjal
is. |
Nos, a látvány és a hang az IMAX jegy árának minden egyes forintját
megéri, de sajnos a szánk mégsem marad tátva. A Felemelkedés ugyan könnyedén
veri a blockbuster filmek kilencven százalékát, de ebben pont az előző két rész
nincsen benne. Bruce Wayne jellemfejlődése, amíg Batmanné válik, illetve a
Joker által kreált, pusztító viharként tomboló káosz olyan gerincet adtak az
első két filmnek, amihez a harmadik rész nem tud felnőni. Ennek több oka van,
legfőképpen a sok párhuzamos, közel egyenértékű történetszál, a
Macskanő-akit-nem-nevezünk-a-nevén karakterétől, a fiatal
Ha-nagy-leszek-Robin-leszek rendőrig. Az ő sorsuk sokszor hangsúlyosabbnak
tűnik a főhősénél. Persze azért biztosan tudjuk, hogy Batman/Wayne a
legcoolabb, ez többek között abból is egyértelműen kiderül, hogy a film két
legjobb nője is a nyakába ugrik. :-)
Nem szép tőlem, hogy gúnyolódok, ez a mozi nem érdemli meg, maradjunk az
objektivitás talaján. A másik hiányosság, hogy Bane, mint főgonosz közel sem
annyira hátborzongató, mint Joker. A festett arcú bohócot az tette
félelmetessé, hogy egy eszmében hitt, az eszme fennmaradását tekintette fő
céljának, amihez képest részletkérdés, hogy ennek az ára a saját élete is
lehet. Bane nem hisz semmiben, ő csak egy halálraítélt hóhér, egy öngyilkos
ítélet-végrehajtó. Egy kamikaze pilóta, a nyers erő, akinek a minél nagyobb
pusztításon kívül nincsenek céljai. Megállítása nem igényli, hogy Batman a
saját fegyvereit fordítsa ellene, így jellemfejlődés helyett csak kondiedzés
jut Wayne-nek osztályrészül. És így jutunk el a film harmadik gyengeségéhez:
a jellemfejlődést illusztrálni hivatott érzelmes részek hosszúak, árnyalatnyit
mesterkéltnek tűnnek, emiatt kissé hiteltelenek. Kihagyni viszont nem lehet
őket, mivel a történet lényeges fordulópontjai kapcsolódnak hozzájuk,
szükségesek a szálak elvarrásához. És ezzel elérkeztünk az utolsó problémához,
ez pedig az epilógus, ami varrógéptempóban oldja meg az imént említett
feladatot. A világ újra helyreállt, köszönjük, minden rendben, jöhetnek a
feliratok.
Ez így leírva elég negatívan hangzik, pedig csak arról van szó, hogy a film
nem éri el azt a bizonyos székhez szegező hatást, amit az előző két rész. Aki
látta azokat, feltétlenül nézze meg ezt is, mert jól sikerült lezárása a
történetnek, és anno a díszdobozos/duplalemezes DVD kiadás is biztosan
megérdemelten foglalja el majd a helyét a gyűjteményben. Két csillagos ötös
után nehéz lett volna egy harmadik, de még így is bőven jobb képregényfilm,
mint a szumma Pókember szorozva a szumma Transformers-szel, és az egész az
Avengers-edik hatványon. :-)
Fejvadászok
 |
Vannak napok, amikor semmi nem úgy alakul, ahogy kéne. Roger Brown, a 168
cm alacsony és ebből adódóan erősen kisebbségi komplexusos műkincstolvaj reggel
még úgy indult el, hogy kényelmesen megcsinálja élete nagy fogását. Aztán egy
gyenge pillanatában felhívja a feleségét... és elindul az események láncolata,
Roger kevesebb, mint 48 óra elteltével már az életéért fut az erdőben,
félmeztelenül, a feje búbjáig trágyával borítva, egy harcikutya
állkapocslenyomatával a vállában, és nem tudja, él-e egyáltalán olyan ember,
akiben megbízhat. Ő nem dzsungelharcos, nem vadász, és nem kegyetlen, de
mindezekké kell válnia, ha túl akarja élni ezt az ördögi játszmát. |
A Fejvadászok izgalmas, pörgős, fordulatos és logikai hibáktól
szinte mentes krimi. Plusz amitől még szinte teljesen mentes, azok a különleges
effektusok. Mert a feszültség építéséhez alapvetően elég, ha vannak jól játszó
színészeink, jól megírt párbeszédeink és egy jól felépített sztorink. De
vigyázat: az a kevés különleges effektus, ami van, bőven elegendő ahhoz, hogy
a gyengébb gyomrúakat azonnali távozásra kényszerítse a moziteremből, szóval
simán elfért volna egy magasabb korhatár-karika a filmen. Aki nem bírja a
művér/műagyvelő/műtrágya :-) látványát, inkább olvassa el könyvben: Jo Nesbo
norvég krimiíró művei, többek között a film alapjául szolgáló Fejvadászok is,
megjelentek itthon a Skandináv krimik sorozatban.
Mindörökké rock
 |
Először csak egyszavas ajánlót akartam írni: "Imádtam." És ez igazából
teljesen jól le is írja a véleményemet a filmről. :-) Valamiért mégis úgy
éreztem, ennél többet kéne.
A következő ötlet az volt, hogy annyit írok: "Mindörökké rock!" Ami szintén nem
lett volna rossz, és milyen vicces már, hogy csak a film címét írjuk bele az
ajánlóba. De valamiért ez sem lett volna elég. |
Éreztem, hogy nem fogom megúszni a részletes kritikát, és ennek
alapvetően egy oka van. Ez a nyálas, naiv, túlságosan optimista és idealista,
mármár rózsaszín, ráadásul a kelleténél hosszabb musical képes volt arra, amire
nagyon kevés film képes: megérintett. Intenzíven felszínre hozta bennem azt a
hangulatot, amit jólsikerült bulik, gimis osztálykirándulások, romantikus
éjszakák után érez az ember: hogy ez most valami egyszeri és megismételhetetlen
volt, tök jó volt megélni, de az életben egyszer van ilyen és nem jön vissza
többet. Jön majd más, ami megint jó lesz, de nem ilyen.
Szóval ezt tette velem ez a mozi. Persze lehet részletezni, hogy miből áll
össze mindez: a gondosan összeválogatott dalok a nyolcvanas évekből, amikor a
zene még próbált őszinte lenni, a sztori, ami egyszerre több rétegben szól
arról, hogy ne adjuk fel az álmainkat, mert sosincs késő, Tom Cruise remek,
éppen csak a karikatúra szintjéig túlhúzott alakítása a pályája egyre
meredekebben lefelé ívelő szakaszán tartózkodó alkoholista rocker szerepében,
a fantasztikus koreográfiák, a szépséges Julianne Hough, akibe a férfi nézők
azonnal beleszeretnek, és még sorolhatnám. Láttam már pár musicalt, de ilyet
még nem.
Imádtam. Mindörökké rock! :-)
Piranha 3DD
 |
Szokásomtól eltérően azzal kezdeném, hogy mit ígért a plakát és az
előzetes: "dupla akció, dupla borzalom, dupla D-k!". És ugyan a mozi igazi
jólsikerült, patakvér trash, annak minden kötelező kellékével, mégsem ezt
kapjuk. Hitelesebb lett volna inkább "100%-kal több Hasselhoff!" szöveggel
reklámozni. |
A vásznon ugyanis az idő felében a jó öreg David parádézik,
könnyesre röhögősen kigúnyolva nagyjából a teljes film- és szórakoztatóipari
karrierjét, a témához illően természetesen fókuszban a Baywatch szériával.
A szereplése fergeteges, tényleg... de az is tény, hogy ennyivel kevesebb
piranha, lerágott végtag, fröcsögő vér és lassítva hullámzó női kebel szerepel
a filmben, eltolva az egészet a horror felől a vígjáték irányába. Ja és sztori
sincs. :-) A csapágyasra járatott klisék megvannak, persze szándékosan
túlhúzva, tovább hangsúlyozva a film trash jellegét, olyan színvonalas
párbeszédekkel, mint "7. osztály óta szerelmes vagyok beléd!" "Ja, azt hittem,
meleg vagy." meg hasonlók. És ott vannak az ügyesen elhelyezett kikacsintások
is a művelt horrornézőknek: "Láttuk ám a Terrorbolygót!" "És a Rémálom az Elm
utcában is megvolt!" :-)
Szóval a darab laza szórakozást nyújt a műfaj kedvelőinek, de azért a gyenge
gyomrúakat óva inteném. Noha piros festékből lényegesen kevesebbet kapunk, mint
az első részben, azért a 18-as karika nem véletlenül virít ott a film elején,
és nem is azért, mert van szexnek látszó jelenet ;-) is a filmben. Hanem azért,
mert ez mégiscsak egy Piranha mozi, és ugyan hogy nézne már ki egy Piranha mozi
igazi mocskos vérfürdő nélkül. :-)
Update:
Megnéztem újra az első részt. :-)
Így utólag igazat kell, hogy adjak Szilárdnak a mostanival kapcsolatos
fanyalgásért... azért az előző egy class A horror. Alexandre Aja tud rendezni.
Van történet, van feszültségépítés, vannak értékelhető színészi teljesítmények,
és bár egyes helyeken átmegy paródiába (pl. mikor Ving Rhames a csónakmotorral
szeleteli a piranhákat), mégsem lesz komolytalan. Hibátlanok a filmtrükkök,
mind a CGI, mind a mechanikus effektek tökéletesek - volt rá költségvetés is.
Ehhez képest a 3DD gyenge utánérzés, még ha önmagában teljesen szórakoztató is.
Hasselhoff nélkül valószínűleg feleannyit sem érne...
Hófehér és a vadász
 |
Egy olyan történet, amit már megszámlálhatatlanul sok verzióban láttunk,
a Disney-féle cukormázas, éneklő állatostól, a Sigourney Weaver nevével
fémjelzett sötét horrorig. Beszélő tükör, hét törpe, mérgezett alma,
egyemaszívétacsajnak, mit lehet ebből még kihozni?
|
A Hófehér és a vadász első tökéletes húzása a népes mezőnyben a
pontosan eltalált hangulatú fantasy környezet. A Harry Potter sorozattól a
Gyűrűk urán át az Avatarig sok-sok film hatása jelen van, de sehol sem
koppintásként, maximum utánérzésként. Minden egyes képkocka minden egyes apró
részlete a helyén van, az utolsó gyertyaszálig, mesebeli állatkáig,
kardmarkolatig, kiszáradt fáig, gótikus boltívig. És ez a világ elragad,
előhozza belőlünk a gyereket, és képesek vagyunk ezt az unalomig ismert mesét
újra tátott szájjal és csillogó szemmel nézni. És igen, pontosan tudjuk előre,
miért nem szabad beleharapni csak úgy egy almába, a jelenet mégis működik és
sokkol.
Persze ebben a hibátlan környezetben a színészeknek is tudniuk kell a dolgukat.
Nos, Charlize Theron... mindent visz. A tökéletes gonosz mostoha, akit a
szépség iránti vágy, mint egy drog, a hatalmába kerített és maga alá gyűrt. A
legyőzhetetlen, férfigyűlölő démonról néhány pillanat alatt lepereg a máz, és
csak egy megtört tekintetű nő marad, aki tudja, hogy az egyetlen, amit
boldogság helyett elérhet, az a tökéletesség látszata, és ehhez bármi áron
ragaszkodik. Kristen Stewart, mint Hófehér, meglepően jól teljesít (mosolyog
is! igaziból! :-)), sajnos a szinkron agyonvágja a játékát éppen a legfontosabb
monológnál. Chris "Thor" Hemsworth, mint vadász, is feljebb lépett a
ranglétrán, de megbirkózik a feladattal, és tud érzelmeket közvetíteni. A
többiek megmaradnak epizódszereplő szinten, még Sam Claflin sem képes a herceg
szerepében egy pillanatig sem fajsúlyt képviselni, a forgatókönyvírók
nyilvánvaló szándéka ellenére. A holtaiból visszatért, páncélt öltött, harcossá
vált királylány mellé a a sokat szenvedett, halálfélelmet nem ismerő,
"játsszuk-azt-hogy-te-ütsz-én-meg-röhögök" vadász illik, nem a csatákban a
veszélyt keresve valahol még mindig saját gyerekkori démonaival küzdő íjász
herceg, bármilyen elegáns is legyen. A piros ajkú szépség felnőtt, és vele ez
a mese is.
Szóval egy mondatban összefoglalva: a Hófehérke-feldolgozás, amire mindig is
vágytunk.
A diktátor
 |
Pont olyan, mint Sacha Baron Cohen többi filmje: politikailag maximálisan
inkorrekt, messze túlnyúlik a jó ízlés határain, ugyanakkor pörgős, vicces,
szórakoztató, és több van benne, mint ami a felszínen látszik. Plusz jó a
soundtrack és kifejezetten élvezetes a magyar szinkron! |
A fekete ruhás nő
 |
Másfél óra kellemes borzongás, helyenként durva ijeszgetésekkel
gazdagítva. :-) Szépen felépített kísértetházas horror, amiben a hibátlan
hangeffektek, zene és látványvilág dominálnak a színészi játék felett. |
Éjsötét árnyék
 |
Egy újabb darab a "majdnemtökjólett" filmek sorában. Az Éjsötét árnyék a
legjobb pillanataiban vicces, pikáns, erotikus, sőt helyenként még
hátborzongató is. Emellett mindvégig nagyon látványos. A színészi gárda pedig
meg van szórva olyan nagy nevekkel, akik mind kisujjból kirázzák a feladatot.
Mi hibázik mégis? |
Hát, vannak karakterek, akik totál feleslegesek, és csak az időt
rabolják a vásznon, aztán vannak olyanok, akik sokkal többet érdemelnének.
Chloë Grace "Hit Girl" Moretz pár perc alatt megmutatja, mire képes, aztán a
forgatókönyv sajnálatosan eltünteti a süllyesztőben, hogy egy teljesen
értelmetlen fordulattal kapjon újabb pár másodpercet. Kár érte. Egy kicsit
koherensebb sztoriban nagyobbat ütött volna. Aztán vannak pokoli erős deja vu-t
okozó jelenetek: aki nem asszociált egyszer sem a "Jól áll neki a halál"-ra, az
menjen el a tékába és kölcsönözze ki. :-) És végül, de nem utolsósorban:
annyira nem kedves és aranyos, mint a Halott menyasszony, így gyerekeknek nem
való. Annyira viszont nem félelmetes, mint akármelyik kísértetkastélyos horror,
így igazából a horror-rajongóknak sem lesz a kedvence. Annyira meg nem vicces,
mint a Leszbikus vámpírok gyilkosai vagy a Frászkarika, így horror-vígjátéknak
sem az igazi.
De hogy a 9gag-es mémmel éljek: még mindig jobb love story, mint az
Alkonyat. :-)
A cikk utoljára frissítve: 2012.11.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|