heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 23.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 15.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 03.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 28.
Filmajánlók 20.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Egy régi nagy igazsággal kell kezdenem.
Mi a különbség a tudás és a bölcsesség között?
- Tudás az, hogy a paradicsom gyümölcs.
- Bölcsesség az, hogy mégsem rakom bele a gyümölcssalátába.

A jelen esetre ez így fordítódik le:
- Tudás az, hogy Tim Burton jó filmeket csinál, és hogy a VKKGy egy jó könyv.
- Bölcsesség az, hogy mégsem viszem el a Tim Burton rendezésében készült, 12 éves korhatárral futó moziváltozatra a hatéves lányomat.
Ma több olyan anyuka is volt a nézőtéren, akinél hiányzott a tudás és/vagy a bölcsesség. Ők az elkövetkező egy hetet jó eséllyel azzal töltik, hogy az éjszaka sírva felriadó gyereküket próbálják nyugtatgatni. Gyerekszemmel nézve ugyanis a VKKGy kifejezetten félelmetes. Ez sokkal inkább egy felnőtteknek, de minimum középiskolásoknak szóló történet.
Annak viszont nagyon jó!
Kezdetben pontosan követi a könyv cselekményét, aztán egyre jobban elkanyarodik tőle - és ez az előnyére válik. A történet teljesen átírt utolsó negyede akciódús, igen látványos, és nagyon élvezetes. Régen volt, hogy hol tátott szájjal, hol széles vigyorral, hol libabőrös karral néztem a vásznon egy... mesét. Eva Green fantasztikus, mint Vándorsólyom kisasszony, Samuel L. Jackson kisujjból kirázva, de élvezettel hozza a főgonoszt, Asa Butterfield még mindig kellően önmarcangoló típus, és a különleges gyermekeket megszemélyesítő színészekre sem lehet egy rossz szavunk sem.
Ha szereted Tim Burtont, akkor mindenképpen nézd meg, bár kicsit más, mint a többi filmje. Ha viszont már az Indiana Jones filmeket sem bírtad a látvány miatt, akkor inkább ne kockáztass.

A boszorkány

A jó horror minimalista a költségvetés tekintetében és maximalista minden más tekintetben. És ahhoz, hogy az ember erre tisztán és világosan ráébredjen, a sok látványmozivá satnyult rémfilm után elég megnézni a címbeli darabot.

Egy aprócska erdőszéli farm néhány rozoga kunyhóval, pár vászonruha, meg gyertyák, nagyjából ennyi a kelléktár. Plusz még talán egy pohárnyi művér, de nem több. Kell egy stáb, ahol mindenki tudja a dolgát, a forgatókönyvírótól a zeneszerzőn meg az operatőrön keresztül a rendezőig. És néhány ismeretlen színész, akik olyat alakítanak, hogy a fal adja a másikat. A gyerekekkel az élen.
A boszorkány egy majdnem hibátlan, hátborzongató tanmese az őrületbe hajló vallási fanatizmusról. Ha számszerűsítenem kellene a kiértékelést, akkor egy százalékot levonnék a befejezésért, mert az - noha logikus - kb. úgy illik a film végére, mint katolikus templom tornyára a DNS kettős spirál modellje. De ezt simán elnézzük az alkotóknak, mert ilyen jó horrort nagyítóval is ritkán lehet találni.

Kötelező táncok

Nem is olyan régen azt írtam, hogy be kell ismernünk, korunk ausztrál filmjei méltó ellenfelei a hollywoodi szuperprodukcióknak. A helyzet az, hogy ott messze délen már régebben is tudtak igazán jó filmeket csinálni, amiket sajnos ugyanúgy nem látott senki, mint a maiakat.

1992-t írunk. A Dirty dancing láz már lecsengőben, sőt, már túl vagyunk a lambada-hullámon is, amikor jön egy újonc rendező, Baz Luhrmann (később: Romeo + Juliet, Moulin Rouge, nemrégiben pedig a Nagy Gatsby, szóval azért nem egy tehetségtelen valakiről beszélünk), hoz néhány soha nem látott, noha meglehetősen karakteres arcú ;-) színészt, és leforgatja velük minden idők szerintem legjobb, cserébe gyakorlatilag ismeretlen táncfilmjét, a Kötelező táncokat.
"Félig él, aki félelemben él", szól a film mottója, és nagyjából erről szól a története is. És szól még harc nélkül feladott és harcok árán megvalósított álmokról, önmagunk vállalásáról, szerelemről és szeretetről, önteltségről, irigységről és korrupcióról, önzésről és önzetlenségről, úgy általában az életben mindenről. Teszi ezt táncfilm létére feszes tempóban, pörgősen, érzelemgazdagon, humorral, remek zenékkel, fantasztikus koreográfiákkal, hibátlan operatőri munkával és egy rakás olyan színésszel, akik egyszerre képesek eljátszani egy szerepet és annak paródiáját.
24 éve megunhatatlan.

Palackposta

Mint sikerült megtudnom, a Palackposta egy skandináv krimi-trilógia záródarabja, ami az előző két rész ismerete nélkül is élvezhető. Sőt, annyira élvezhető, hogy utólag garantáltan pótolni fogom az első két részt.
És akkor ajánlónak talán elég is ennyi. :-)
Vigyázat: csak erős idegzetűeknek!

A zátony

Karcsú szörfös nő egyedül küzd az óriási, vérszomjas fehér cápával: a film célközönsége vélhetően elsősorban a vizuális ingerekre érzékeny, horrorfilm-rajongó pasik. A helyzet azonban az, hogy a filmet nemcsak nekik érdemes megnézni, mert noha a kamera hullámlovasokat megszégyenítő kecsességgel siklik végig, és nem egyszer, a főszereplő testén (a csajén, nem a cápáén :-)), a fő erőssége a nagyon rendesen megcsinált látvány ellenére mégsem ez. De nézzük először, mik a film gyengeségei, mert vannak jócskán.

Azt gondolná az ember, hogy egy olyan forgatókönyvben, ami háromnegyed részben arról szól, hogy a nő egy zátonyon szenved, a cápa meg köröz körülötte, nehéz hibázni, de az alkotóknak mégis sikerült. Részletekbe nem mennék bele, mert azzal lelőném azt a kevés fordulatot is :-), ami van a filmben, majd rájöttök. Tovább rontja a képet, hogy rengeteg a folytonossági hiba, a csaj szemei az egyik jelenetben vérben úsznak, és úgy néz ki, mint aki a halálán van, a következő vágásban meg rendben van a smink is meg a frizura is. A legnagyobb hiba pedig, hogy a dehidratáció problémájával a film úgy, ahogy van, nem foglalkozik. Az, hogy mindezek ellenére a Zátonyt érdemes megnézni, annak a meseszép felvételeken, a remekül vágott hangon és jól megválasztott zenéken kívül még egy komoly oka van:
Blake Lively.
Nem az alakja, amit sokszor és sokáig csodálhatunk a filmben, hanem a játéka. Meg az, hogy bevállalta, hogy a történetből adódóan neki csúnyán kell kinéznie. Nagyon csúnyán. A nagylátószögű akciókamerába belehajolva kötelezően megjelenik a krumpliorr, a szemek bedagadtak és véresek, a száj kicserepesedik, a haj lelapulva, mint az ázott macska szőre. Elhisszük neki, hogy szenved, hogy küzd, hogy nem tudja, meddig bírja. Ez az alakítás az, ami egyben tartja a filmet, és amiért a néző szurkol a látszólag reménytelen helyzetben ragadt orvostanhallgatónak. A cápa elleni harc a múlttal való leszámolás metaforája is, az élni és tenni akarás győzelme. Ahogy a híres mondás szól: Ha a poklon mész keresztül, ne állj meg. A Zátony annyit tesz hozzá: van kijárat.

Öngyilkos osztag

Ez a film megint az a kategória, amit nekem hivatalból utálnom kellene. Adott egy halom többé-kevésbé elmebeteg és többé-kevésbé természetfeletti képességekkel rendelkező sorozatgyilkos, akiket egy szupertitkos kormányzati akcióban ráküldenek egy náluk erősebb természetfeletti képességekkel megáldott valakire, akivel aztán látványosan megküzdenek, és közben egymásért is felelősséget vállaló csapattá kovácsolódnak. Hűha. Hiteles a sztori? Nem. Élveztem a filmet? Igen. :-)

A kettő közötti szakadékot a karakterek hidalják át. A film minden baromsága ellenére tökéletes Harley Quinnt ad nekünk Margot Robbie: lenyűgöző a színészi játéka, a metamorfózisai, és akkor még nem is beszéltünk a fene...mód rövidre szabott nadrágjáról. :-) Will Smith az öreg rókák rutinjával hozza az apaszerep és a mesterlövész meló között vívódó férfit. Ők ketten beárnyékolnak mindenki mást – szerencsére a forgatókönyv leginkább őket helyezi előtérbe. Jared Leto nagy kérdés volt, mint új Joker, nekem bejött, tetszett, hogy meg sem próbált a felülmúlhatatlan Heath Ledgerrel konkurálni, az ő felfogásában a sminkelt őrült inkább Jack Nicholson operett-táncosához van közelebb. A színészi skála alsó végén Cara Delevingne, aki már a Papírvárosokban is nagyon irritáló volt, de most még rátett egy újabb lapát tehetségtelenséget, kábé minden másodperc, amit a vásznon tölt, kínszenvedés a nézőnek. Szerencsére nem túl sok ilyen van.
Van viszont humor, van pörgés, lendületes az akciókoreográfia, hibátlan a látvány, ötletes a soundtrack összeválogatása: összegészében kellemes képregényfilm az Öngyilkos osztag. Semmiképpen ne üljünk be túlzott elvárásokkal, de ne higgyünk a földbe döngölő kritikáknak sem. És igen, kérjük a külön Harley Quinn mozit. :-)

A kis kedvencek titkos élete

Cuki kutyusok, cuki cicusok, meg mindenféle egyéb cuki állatkák? Na ez biztosan nagyon cuki lesz, gondoltuk... aztán nem lett. Ha eltekintek olyanoktól, hogy egy 6+ korhatáros filmben miért szerepelnek olyan szavak, mint a "kasztráció" meg a "hipszter", akkor még mindig ott maradnak olyan kérdések, mint hogy vajon mennyire helyes az egyik vezéralaknak egy olyan (egyébként cuki ;-)) nyuszikát választani, aki fő küldetésének az emberiség kiirtását tekinti. Egy olyan történetben, aminek az ember-verziójában Al Pacino meg Robert de Niro gond nélkül játszhatnák ezt a szerepet, és hát ugye ők sem nagyokat sóhajtozó, szívfájdalmasan szerelmes lírai költők megformálásával lettek híresek.

Valahogy a Zootopia sokkal jobban kezelte a felnőttes történet gyerekek számára is emészthető formába öntését. A KKTÉ-ben hiába a tökéletes látvány, a pörgős akció meg a nyolcvanas évek slágereit ügyesen adagoló soundtrack, ezt a filmet garantáltan nem fogjuk egynél többször megnézni. Aki teheti, hagyja ki azt az egyet is.

Szex receptre

A film lényegében a Szexterápia című zseniális ausztrál darab megismétlése spanyol módra, néhány helyen kissé igazítva a forgatókönyvön. Az eredeti annyira jó volt, hogy nem lehetett elrontani, viszont a színvonalat tartani sem sikerült. A Szex receptre mind a történet, mind színészi játék szempontjából gyengébb, ráadásul sokkal kevésbé abszurd, de összességében még mindig szórakoztató. Ha nem láttad az eredetit, akkor megér egy próbát, egyébként gyakorlatilag semmi újat nem ad, csak meggyőz arról, hogy a Szexterápia mennyire jó is volt. :-)

Tarzan 3D

Tarzant szeretjük :-), így nagyon kíváncsi voltam, hogyan fog a mai filmtechnika hozzájárulni ahhoz, hogy jó kis akciómozit láthassunk az indákon lengő majomemberrel a középpontban. Nos, végül annyit sikerült megállapítani a film alapján, hogy két dolgot nem lehet jelenleg még számítógépre bízni: az egyik a forgatókönyv, a másik a színészi játék. Hiába hozzák a szintet kisujjból a profik, mint Samuel L. Jackson meg Christoph Waltz, és hiába meggyőző Margot Robbie, ha a központi karakter egy sápadt, sótlan pasi, aki nulla mimikával, ellenben állandóan durcás arccal vonul végig a vásznon, és a repkedő köpenyében úgy fest, mint Drakula a Castlevania című játéksorozat legújabb epizódjában, leszámítva, hogy Drakulában kicsit több volt az élet. :-) Mindezt egy olyan történetben, amibe valószínűleg már a forgatókönyvíró is belealudt a csapágyasra járatott klisék között turkálva.

Mielőtt megismertelek

Akik nézik a Trónok harcát (vagyis kb. mindenki, kivéve engem :-)), azoknak természetesen nem ismeretlen Emilia Clarke. Nekem az volt, és bevallom őszintén, a férfi főszerepet játszó Sam Claflin, akit, mint kiderült, már három különböző filmben is láttam, sem tűnt ismerősnek. Így nagyjából minden előzetes elvárás vagy elképzelés nélkül sikerült beülni erre a romantikus darabra. A történet szerint Lou Clark, a cserfes, vidám angol lány alkalmi munkát keresve kerül társalkodó-/ápolónőnek a baleset következtében lebénult, jóképű, ám helyzetéből adódóan rendkívül mogorva és utálatos aranyifjú, Will mellé.

Oké, a műfajt megadtam, találjátok ki, mi történik. :-)
Ami viszont a műfajban szokatlan a filmben, az a befejezése, amit nyilván nem árulok el, de azt elmondanám, hogy ritkán vitatkoztam ennyit film kapcsán arról, hogy kinek mihez van és mihez nincs "joga" egy kapcsolatban, hol kell(ene) meghúzni a határt önzés és önzetlenség között. Ez a dilemma pedig mindenképpen kiemeli a filmet a tizenkettő egy tucat romkom kategóriából. Nem világmegváltó, de elgondolkodtató, és ez az idei év CGI-vel agyonszteroidozott agyatlan akciófilm-dömpingjének ismeretében már önmagában elég ok a megnézésre.

Hurok

A Hurok nem a klasszikus értelemben vett időutazásos film, amikor valami túlbonyolított kezelőszervekkel meg villogó kijelzőkkel telepakolt készülék repíti vissza az időben a főhőst.

Ádám, a kitörésre vágyó lecsúszott drogcsempész egyszerűen csak ott találja magát néhány órával korábban, és eleinte nem érti, hogy mi történt, de aztán fokozatosan rájön, mit is kellene tennie. Kicsit aggódtam, hogy nem fogjuk-e a szegény ember Holnap határa filmjét látni, de a Hurok nem követi el ezt a hibát, hanem egy másik (jelen ajánlóban tudatosan nem kifejtett ;-)) ötlet köré építi fel a sztorit és a megoldandó konfliktust. Mégpedig feszesen, pörgősen, krimi és thriller között egyensúlyozva, sötét hangulatú, a helyzet kilátástalanságát hangsúlyozó képekkel operálva. Száraz Dénes remek választás a démonaival küzdő főhős szerepére, de a többiekre sem lehet panasz. Újabb remek haza mozi, ajánlott!

Szemfényvesztők 2

Szórakoztató, látványos, pörgős: ennél többet nem is vártunk.

Rendes fickók

Lúzer magánkopók és verőlegények a pácban: a Rendes fickók alapszituációja sem filmművészeti mérföldkőként kerül bele a történelemkönyvekbe. Hangulatában és stílusában talán a Durr, durr és csók című jólsikerült darabhoz áll a legközelebb, de vannak benne Az utolsó cserkészt idéző ötletek is.

Ahogy az említett két filmben a főhősök élvezettel csináltak hülyét magukból, ezt most is megkapjuk: Ryan Gosling a ma már csak a piát és a pénzt értékelő, lecsúszott nyomozó karakterében megint megmutatja, hogy bármit el tud játszani, egyszerre imádnivaló pancser és utálnivaló seggfej. Russel Crowe, mint mackós testalkatú, higgadt verőlegény remek ellenpont. A szinte még ismeretlen, de többek között az Utolsó órákban (Megnéztétek már? Hát hiába tépem a számat? :-)) nagyot alakító Angourie Rice, mint Gosling filmbeli lánya, egy pillanatig sem jön zavarba, hogy mekkora ászokkal kell együtt játszania. Szóval jó kis darab ez, de szólok: ahogy a fent említett filmek mindegyike, ez sem tetszik mindenkinek. Én széles vigyorral az arcomon jöttem ki a moziból, de közben hallottam "hátezdeszar" és hasonló egymondatos konklúziókat.

Warcraft - A kezdetek 3D

A számítógépes játékok, ahogy a politika is, erősen megosztják az embereket. Van, aki a függőségig elmerül benne, mások alkalmi élvezetnek, kikapcsolódásnak tekintik, van, akit egyszerűen nem érdekel, és persze vannak, akiknek ez jelenti az ördög digitális bibliáját.

Kis csapatunk ezen a skálán kvázi-reprezentatívnak tekinthető mintavételt képviselt a moziban :-) : egy hölgy, aki nem játszik, egy hébe-hóba kontrollert ragadó pasi, és egy ex World of Warcraft függő pasi hármasban nézte a játékból készült mozifilmet. Azt meg tudjuk, hogy ha valamibe csúnyán bele lehet bukni, az egy népszerű játék vászonra vitele.
A jó hír pedig az, hogy a Warcraft film mindhármunkat elvarázsolt, és teljes egyetértésben úgy jöttünk ki a moziból, hogy ezt itt és most azonnal néznénk tovább. Két óra klasszikus fantasy, ami nagyjából a második percben beszippant, és nem enged. Hibátlan (de nagyon hibátlan…) látványvilág, nem túl összetett, de mégis érdekes történet, szerethető főhősök, igazi vagy csak annak hitt árulások, szerelem, önfeláldozás, rengeteg mágia és még több kardozás. :-) Még sok ilyet!

A vadász és a jégkirálynő

Charlize Theron, Emily Blunt és Jessica Chastain egy mozifilmben - van pasi, aki erre a szereposztásra nemet mondana? :-) A nők kedvéért meg persze ott van Chris Hemsworth. Ha ehhez még hozzátesszük azt a dark fantasy-s látványvilágot, ami üdítően friss stílusban mesélte el a klasszikus Hófehérke mesét, akkor szinte minden összetevő adott egy jó kis mozifilmhez. A vadász és jégkirálynő, ami a varázstükrös történet előzményeit és részben utórezgéseit meséli el, ennek megfelelően lehetett volna egy remek folytatás, tovább bővítve ezt az univerzumot - de mint az egynél magasabb sorszámú darabok jelentős része, elvérzik a forgatókönyvön.

Hiába a színésznők (különösen Charlize Theron, de ebben nincs különösebb meglepetés :-)) remek játéka, Hemsworth csábos mosolya, meg a látványos akció, a film csak egy erős közepes Jégvarázs klónnak tűnik, egy különösen erőltetett cliffhanger-es befejezéssel. Egyszer nézhető és egyáltalán nem élvezhetetlen, de nyomába sem ér az elsőnek.

A dzsungel könyve 3D

A számítógépes filmtrükkök tökéletesedésével várható volt, hogy előkerülnek a régi klasszikusok, és azok a részletek, amiket korábban nem lehetett megvalósítani, most mégis elkápráztatják a nézőket. Ezzel próbálkozik a Dzsungel könyve új moziverziója is - sajnos azonban a látványon kívül mást nem tud nyújtani. Kipling időtálló, helyenként filozofikus meséjét, amelynek címe ellenére központi eleme az ember barbársága és nem az állatok élethalálharca, ezúttal sikerült mélyebb mondanivaló nélküli akciómozivá silányítani, amiben halmazati büntetésként helyenként még énekelnek is az állatok. Szóval, ha előveszed a könyvet és mozizás helyett újra elolvasod, minden szempontból garantáltan jobban jársz.

Anyák napja

Sok szálon futó, kedves, aranyos, helyenként megható amerikai vígjáték parádés szereposztással. Tökéletes hangulatjavító egy esős délutánra.

A bőr alatt

A film, amiben Scarlett Johansson főszereplésével nem történik semmi.

A főnök

Melissa McCarthy sosem a kifinomult, árnyalt humorú vígjátékairól volt híres, a Főnök meg aztán kifejezetten nem az. A nézők nagy többségénél valószínűleg kiverik a biztosítékot a film poénjai: az, hogy általános iskolás cserkészlányok verik egymást puhára sütiárusítás kapcsán, Chuck Norrist megszégyenítő pörgőrúgásokkal, hajtépéssel, falhozvágással, még a film visszafogott és aránylag polkorrekt jelenetei közé tartozik.

A semmiből milliárdossá emelkedő, aztán mindent elveszítő, majd ismét talpra álló gátlástalan üzletasszony karakterét mintha egyenesen McCarthy-ra szabták volna. Nagyhangú és nagyszájú, önző és erőszakos, nulla empátiával. Partnereként Kristen Bell tökéletes ellenpont: csendes, szerény, kedves és erkölcsös. Kettejük személyes és üzleti kapcsolatába egyaránt be van építve rengeteg konfliktus, amit a film kellően ki is aknáz, és a töménytelen mennyiségben ránk zúduló tapló meg szexista szöveg között helyenként igazi dráma és nagy adag önirónia csillan meg. És ez teszi a filmet szerethetővé - hangsúlyozom, feltéve, hogy bírod az alpári humort.

Kopp-kopp vs. Csúnya, gonosz bácsik



Két nyomasztó film az önbíráskodásról, arról, hogy hogyan és miként érzi valaki magát feljogosítva a vélt tettes megbüntetésére. Egyiket sem jó érzés nézni, és különösen nem jó érzés végignézni. A Kopp-kopp súrolja a kínzáspornó határát, a CsGB át is lépi, és nem csak egy tyúklépésnyivel. De igazán mindkettő attól nyomasztó, ahogy elmeséli, hogy látszólag normális emberek hogyan fordulnak ki önmagukból, káoszt és pusztulást hagyva maguk után, végig abban a sziklaszilárd meggyőződésben, hogy helyesen cselekszenek.
Nincsenek racionális okok, nincs véletlenül felbukkanó hős megmentő, nincs Houdini módjára történő szabadulás, nincs katarzis.
A nyugalom megzavarására alkalmas darabok, és nem a zsékategóriáshorrori értelemben. Szigorúan csak erős idegzetűeknek.

A cikk utoljára frissítve: 2016.10.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2018.09.04.