|
|
 |
A holnap határa |
|
Wolkens ajánlója
Kezdem a végén. Mennek a feliratok, én ülök a székemben, ráncolom a homlokom,
töröm a fejem: basszus, én ezt nem értem. :-( Egészen az utolsó előtti percig
úgy gondoltam, hogy igazuk van azoknak, akik szerint ez az év sci-fije. De a
befejezés bekavar és ellentmond az addig - legalábbis időutazásos filmhez
képest - szépen felépített történetnek. Ennyire hülye lennék, hogy valami
fölött teljesen elsiklottam? Gondoltam, a Google majd megmondja.
"edge of tomorrow ending explained", pötyögöm be a keresőbe, és percek alatt
kiderül, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud mit kezdeni a
zárójelenettel. Sokan mentegetik a filmet az eredeti novellára hivatkozva,
mondván, hogy abból jobban kiderülnek a dolgok - hát lehet, de ha már bekerül
egy akkora csavar a történetbe, ami fejre állít mindent, akkor azt tessék már
rendesen, mit rendesen, egyáltalán
valamennyire
megmagyarázni.
Mivel nem akarom lelőni a lényeget, nem megyek bele a részletekbe, mert a
fentiek ellenére lebeszélni senkit nem akarok a filmről. Az ötlet lényegében
annyi, hogy Tom Cruise-nak olyan rossz napja van, hogy belehal, de ezt az egy
napot legalább tetszőlegesen sokszor újraélheti, hátha legközelebb jobban megy.
A "háromszázhuszonötödször próbálom teljesíteni ezt a rohadt pályát és már
nagyon unom az elején a kötelezően megnézendő átvezető mozikat" videojátékos
érzés maximálisan átjön, abszolút egyet tudunk érezni a főhőssel (aki vágta már
falhoz az Xbox/Playstation/PC kontrollerét, az most tuti egyetértően bólogat
:-)). Az érdekes az, hogy a mozi az ismétlődő jelenetek ellenére nem válik
unalmassá, nem érezzük úgy, hogy ugyanazt a felvételt háromszor is eladták
nekünk, csak hogy kevesebbet kelljen forgatni, és alacsonyabb legyen a
költségvetés. Nem, pénzhiány egyáltalán nem érződik a filmen, a látvány
hibátlan, a Csillagközi invázió óta nem láttunk ilyen frankó "mindenre lövünk,
ami mozog" típusú űrlény-irtást. De ennél sokkal jobb az, hogy mennyire
ötletesen kidolgozták az időhurokban rejlő lehetőségeket. Egy idő után már nem
tudjuk, hogy az aktuális eseményeket először éli-e át a főhős, vagy már túl van
tizenöt félrement kísérleten. És ez sokszor attól válik hátborzongatóvá, hogy ő
már látta, meddig van esélye túlélni az adott napot, és ezért komor az
arca...
Nézzük a színészeket. Tom Cruise-t lehet utálni, de aki látta az MI4: Fantom
protokoll-t meg a Kéjjel-nappal-t, az tudja, hogy Cruise minden magánéleti
baromsága ellenére a vásznon tökéletesen tudja, mit kell csinálnia, akkor is,
ha gúnyt kell űznie magából. Ha azzal a feltételezéssel ülsz be a filmre, hogy
"Ez a seggfej fogja megmenteni a világot? Hahaha, nem hiszem el", akkor az első
percek csak megerősítenek. A főszereplő kezdetben valóban hatalmas seggfej.
Aztán a számtalan elhalálozás és kétségbeesett kísérlet a jövő
megváltoztatására kőkemény harcost farag belőle. Nem katonát, harcost. Önző és
gyáva szájhősből marcona és mindenre elszánt kommandóssá növi ki magát. A
végére elhisszük, hogy igen, képes arra, hogy megtegye, amit csak ő tehet meg.
És ezt a személyiségfejlődést Cruise hitelesen megmutatja nekünk. A szépséges
Emily Blunt meg mint Acélamazon, akkora fémszablyával, mint egy zsékatos
szeletelős horror főgonosza? Köszönöm, engem megvett kilóra :-), hiába karcsú
alkat, nagyon jól áll neki a szerep és a külső fémváz is. :-) Bónusznak Bill
Paxton, mint vérbeli főtörzsőrmester, szintén tud mosolyt csalni a néző
arcára.
Szóval, ha vissza tudnék menni időben, akkor beülnék újra erre a filmre, csak
kijönnék a moziból a vége előtt egy perccel. Hátha úgy jobb lesz. ;-)
Raf ajánlója
Ha azt mondom Tom Cruise, mi jut eszetekbe először? Szcientológia, törpe,
kisebbségi komplexus, egy korrekt film, egy rossz? Ugrálás a kanapén? Esetleg
élete szerepe Les Grossman-ként? De általában nem az "év egyik
legszórakoztatóbb sci-fije"?
Hiába volt neki ott tavaly az Oblivion, ha az ember a moziban éppen azon
vitatkozott, hogy az adott jelenetet/kamerabeállást honnan "homidzsolták".
Lehet, hogy szóltak neki, hogy nemá', hogy idén is egy olyan szájfájban
szerepeljen, aminek a forgatókönyve ctrl+c-ctrl+v.
És mit csinált erre?! Leszerződik az "Idétlen időkig a közeli jövőben"-re
(igen, tudom, hogy ez egy manga/novella; de 2004-ből. Tehát? Van még kérdés?
:-)).
És a film működik, hiába van az emberben benne, hogy talán lesz kameója Bill
Murray-nek. Mert a film a főszereplő első halálakor olyan szinten szippant be,
hogy el sem enged a film végéig. Ez a film minden Tom Cruise-hater dédelgetett
álma, hiszen Tamásunk többször dobja fel a pacskert, mint a kéz nélküli játékos
a Quake 3 Arenában Team Deathmach-ben. Persze főhősünk sem teljesen hülye,
próbálja a kiutat keresni ebből a véget nem érő rémálomból, amiben a "Full Metal
Bitch" (kikacsintás rulez), egy női szuperkatona lesz a segítségére. Mert ez a
nő - na, majd meglátod a filmben. :-P
A látványvilág teljesen jó (talán mintha a klimax környékén a VTOL-nál kilógott
volna a lóláb, de nem zavaróan), a hangulat is magával ragadó (mégiscsak
normandiai partraszállás exosuit-okban), a nyáltengert is javarészt
visszaszorították (nem teljesen), a lények is eléggé eredetiek voltak (a Mátrix
alkotói azért üdvözlik a készítőket). A legjobb részek talán a próbálkozós
részek voltak (és ezzel együtt a félresikerült kísérletek).
Hogy mi nem stimmelt? Igazából nem nagyon tudnék ilyet mondani. Hacsak nem az,
hogy TC akárhányszor elvigyorogta magát, nem tudtam levenni a szemem az
orr-fog vonaláról... :-D
Ajánlom azoknak, akik nevetnének egy jót (mert van benne humor szerencsére) egy
sci-fi közben. Azoknak főleg, akik gyűlölik TC-t. Sőt, nekik kifejezetten (lásd
a fenti megjegyzést). Nem ajánlom azoknak, akiknek nincsen humoruk. És moziba
sem járnak.
U.i.: Soha rosszabb filmet idénre.
Kapcsolódó ajánlók
 |
X-men - Az eljövendő múlt napjai |
|
Wolkens ajánlója
Mutánsokból sosem elég :-), tudja ezt jól a Marvel. Az eredeti trilógia, a két
Wolverine film, és a First Class után kapunk egy remek új darabot, ami elég
szépen egyesít mindent, ami az eddigiekben szerepelt. És persze megnyitja a
kaput a további folytatások felé. Ahhoz, hogy ezt így mind össze lehessen
zsúfolni bő két órába, persze rendesen ugrálni kell az időben. És mint a címből
sejthető, a film alapvetően erről szól.
A nem túl távoli jövőben a mutánsok a végnapjaikat élik, az emberek által
gyártott őrrobotok egymás után számolják fel a rejtekhelyeiket. Az egyik utolsó
bázison zsúfolódnak össze a korábbi részekből ismert - és azokat túlélt -
hőseink, megspékelve néhány újjal (a portálnyitogató csaj csúcs :-)), többek
között egy lánnyal, aki képes mások tudatát a múltba visszajuttatni. És mivel
az őrrobotok tervei egészen egy hetvenes évekbeli merényletig nyúlnak vissza,
a csapat úgy dönt, vissza kell küldeni valakit, akinek az agya elég erős ahhoz,
hogy kibírja ezt a mentális sokkot, azzal a céllal, hogy megakadályozza a
merényletet. Nos, mint tudjuk nem Farkas legerősebb agyban :-), viszont ő elég
gyorsan regenerálódik ahhoz, hogy mégis rá essen a választás. Nincs idő
habozni, már pörögnek is az események...
Jó néhány másik film és videojáték lenyomata érződik ezen az epizódon,
mondhatnám, kissé plágium-szagú helyenként :-), de ez alapvetően nem zavaró.
A hangulatot csak néha dobják fel vicces beszólások, a film szinte végig komor,
sötét. A tempó feszes, nagyjából az első fél perctől kezdve folyamatos az
akció, alig van üresjárat. Még akkor sincs unatkozás, amikor szinte megáll az
idő... sőt, akkor kacagunk a legjobban, majd meglátjátok. ;-)
Nem meglepő módon, ahogy a korábbi részekben is, itt is nagyon sok utalás
történik olyan mozzanatokra, amiket az előző epizódok alapján, illetve némi
X-men lexikális tudás birtokában érthetünk meg. Ezek hiányában a poénok
jelentős része fölött elsiklik a néző, és nem érti, mit is lát éppen a vásznon.
Szerencsére ezek nélkül sem válik élvezhetetlenné a film, de ha mondjuk valaki
nem érti, hogy 1973-ban Farkas miért néz csodálkozva vissza a néma
fémdetektoros kapura, miután átjött rajta, nos, az jobb, ha először megnézi az
eddig elkészült hat X-men film valamelyikét. Vagy az összeset, a fenébe is,
kedvet kaptam hozzá. :-)
Raf ajánlója
Eljött ez a nap is, végre látható a magyar mozikban is az új X-Men film. Végre.
Hogy megérte-e a várakozás? Mindjárt kiderül. Na jó, nem húzom az idegeiteket:
megérte bizony, teljes mértékben! :-)
Egy dolog biztos most, hogy láttam a filmet: ha jó mutánsos filmet akar az
ember csinálni, akkor a rendezőnek vagy melegnek kell lennie, vagy angolnak.
Elég ránézni az X3-ra, a két Rozsomákos borzalomra (azt hittem az első után,
hogy ezt nem nagyon lehet alulmúlni - hát, TÉVEDTEM).
Bryan Singer otthagyta az X3 direktori székét, hogy megcsinálja a Superman
Returns-t (DE MINEK?!), majd nagy nehezen visszatért a frencsájszhoz ami kicsit
naggyá tette, s mindent elkövetett, hogy újra kicsit nagy legyen (hát, hogy a
botrányok meg most jöttek - az kellemetlen; felettébb kellemetlen).
Mi is kellett a sikerhez?
Történet? Annyi képregény van, lehet ám válogatni dögivel.
Karakterek? Jó sokan vannak, szinte már túl sokan.
Izgalom? Azt sem nehéz megcsinálni (talán).
Színészek? Az már vagy 14 éve adottak.
Hype? Az megvan.
Karakteres ellenfél? Hát, nem estek a Paukembör kettő, A csaudálatos
hibájába!
Na, itt sikerült minden téren nagyot gurítani! Hiszen sikerült egy jó
történetet összekukázni (a képregény írója is konzulens volt a hírek szerint),
koherens történet (az időutazás ellenére - hiszen ez lehet az egyik legnagyobb
buktató egy filmben: lásd még T3 és társai), még a pocsék részeket és a
fél-rebootot is teljes sikerrel integrálták az egészbe. Mondanám, hogy
mestermunka a film, de ez mégiscsak egy blockbuster, nem egy művészfilm.
:-P
A nem túl távoli jövőben vagyunk, ahol a mutánsok kihalófélben lévő fajta, az
Őrrobotok, amiket a Bajszos Tyrion Lannsiter tervei alapján csináltak, szép
lassan eltüntetik a Föld színéről őket. Kétségbeesésükben a megmaradt X-Menek
kitalálják, hogy vissza kéne küldeni valakit a múltba, hogy megakadályozzák az
Ördögfajzat halálát, mert lényegében az adta meg a végső löketet az ő
elpusztításukhoz. És ki más lehetne a gyilkos, akit meg kell állítani, mint
Raven/Mystique, az alakváltó Katniss Everdeen. Így hát visszaküldik '73-ba
Rozsomákot (ő az egyetlen aki kibírja - a képregényben Árnymacskát/Kitty
Pride-ot küldik időutazni), hogy hozza össze Magnetót és X Professzort, hogy
megakadályozzák a mayhem-et. Persze, nem lenne 131 perces a film, hogy ha ez
egyből sikerülne is!
Szerencsére Rozsi hiába Az időutazó, itt inkább mindig a partvonalon áll és
szolgáltatja a film fanyar humorának jelentős részét - nem is baj, hogy a sok
főszerep után itt max sidekick. Hagyja a fiatal Charles-t és Erich-et és
Hank-et lubickolni a vásznon, behoznak igen fontos szerepre egy Higanyszál
nevű mutánst, aki... Na, ezt majd meglátjátok - spoiler nélkül: ő az aki az
Age of Ultronban fog szerepelni, egy pillanatra láthattad a Thor 2 stáblista
utáni jelenetben. És hozzá fűződik szerintem az utóbbi évek egyik legkreatívabb
és leglátványosabb jelenete. Amit látni kell. :-) Amint beszerezhető, biztos
kétszer-háromszor legalább visszatekerem.
Nehéz az ember dolga, ha egy ilyen jól összerakott filmet kell értékelni.
Ugyanis nem tudok (és nem is akarok) belekötni. Az én ízlésemnek a vége kicsit
cheesy lett (vagy inkább túl hepiend), de ez nem von a film értékéből semmit.
Az egyetlen dolog ami miatt keserű szájízzel jöhet ki az ember a teremből az
az, hogy sajnos 2 évet kell várni a következő részre. Na, meg, hogy a dolgok
jelenlegi állása szerint az BS max a dutyiból rendezheti meg.
Soha rosszabb kéregény-adaptációt/eksönmúvít.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Az eltűnés sorrendjében |
|
Wolkens ajánlója
Ahogy az ősi norvég közmondás tartja: ne szórakozz a hókotróssal. :-)
Nils Dickman (igen, a név természetesen szóvicc tárgyát képezi a filmben)
rendes hétköznapi jómunkásember, aki nap mint nap, újra és újra megtisztítja a
behavazott utakat irdatlan méretű gépével. Békés kiegyensúlyozottságban él
feleségével, míg a rendőrség egy napon nem értesíti őket, hogy a fiuk
kábítószer-túladagolásban meghalt. Egy drogos fiatal halála meg nem akkora
esemény, hogy a rendőrség egyáltalán nyomozni kezdjen. Nils viszont meg van
győződve róla, hogy a fia soha nem drogozott, így a saját szakállára kutatni
kezd. És amint megtalálja a bűnösöket, kiderül, hogy az ősi közmondás mennyire
igaz...
Nagyon véres, fekete komédia, sajátságos, politikailag nem korrekt, gyilkos,
helyenként abszurdba hajló humorral, éles ritmusváltásokkal a nagyon lassútól a
hátraugrok a székemben szintű jelenetekig. A főszerepben Stellan Skarsgard
rutinból hozza a karaktert, visszafogott, de precíz. A feltörekvő,
gyereknevelés, válás és drogcsempészet között őrlődő ifjú gengszterfőnök
szerepében Pal Sverre Hagen zseniális, az ő alakítása teszi a filmet különösen
ínyencfalattá. A kivert fogak látványát nehezen viselőknek nem ajánlott darab,
az Erőszakik és hasonló mozik kedvelőinek viszont erősen.
Bónusz tanulság: attól, hogy úgy nézel ki, mint egy Claudia Schiffer-klón, még
érdemes megválogatni a szavaidat... ;-)
Raf ajánlója
Az utóbbi években elárasztották a skandináv szerzők művei a mainstream médiát
(könyvek, filmek - nem, az ABBA nem egészen ide tartozik, but thx for
noticing). Lehetne sorolni napestig - leghíresebb (és talán az egész
elindítója) a Tetovált lány (a.k.a. Tetkós spiné/Millenium trilógia (?) első
része) volt, amiből könyv, film, majd remake is született. Elég hamar - ugye, a
mainstream az mainstream (ezek ellenére például továbbra is kérdem én: Hol van
már egy Harry Hole-film?!).
Ahogy az ember nézi/olvassa ezeket a skandináv műveket, felmerül, hogy az
általunk követendő példa, a hideg, mégis félparadicsomi idill a lakók szerint
kívülről szép, belül mégis a velejéig rothadt. Vajon tényleg így van? Vagy
csak a sok hideg és hó megy az agyukra? Vagy tényleg minden idősebb arc
aberrált náci, a fiatalok meg bűnöznek meg szexturistáskodnak meg a Világrend
megdöntésén fáradoznak?
Szerintem sosem tudjuk meg. Lehet jobb is így...
Az eltűnés sorrendjében kivételesen nincsenek nácik (bár a főszereplő elég jól
eljátszott egyet nemrég), csak maffia, hó, hideg és vér. Meglepően sok vér.
Ugyanis Nils Dickmann (persze, hogy tudnak angolul - nem is hagyják ki, hogy
poénkodjanak vele) egy egyszemélyes hóeltakarító brigád, kinek a fiát elteszik
a szervezett bűnözés tagjai láb alól, drogtúladagolásnak álcázva. Apuka tudja,
s mondja is, hogy az ő fia nem volt drogos (ahogy a rendőrök, anyuka is azt
mondja, hogy "mindenki ezt mondja"). De ő nem nyugszik és megpróbálja az
igazságszolgáltatást a saját kezébe venni és felgöngyölíteni az ügyet, s ha már
ott van, bosszút is áll. Szépen, lassan, alaposan. S mint a bosszúk általában,
ez sem vértelen. Banshee-n nevelkedett ember is néha elszörnyűlködik 1-2
jelenet láttán... Persze az egész bosszúhadjárat mit sem érne az ilyen-olyan
csavarok nélkül.. Mert az is van benne. De ez legyen már a film titka.
Azé a filmé, amit ha eddig nem láttál, mindenképpen érdemes megnézni. Feltéve
ha kedveled a fekete humort (pipa), a jó karaktereket (pipa - a főgengszter
tökéletes keveréke az Ötödik elem Jean-Baptiste Emanuel Zorg-jának és a
Golyózápor Hertz-ének), havas tájakat (csekk), a havat (vásznon főleg pipa) és
a miliőt (parasztpárt VS konzervatívok).
Tény, hogy a Tékenhez és társaihoz szokott embernek kicsit lassú a film - de ez
semmit nem von le a film értékéből (feltéve ha van ilyen kifejezés!). Lehet,
hogy hülyén hangzik, de kifejezetten jó volt nézni a havas-tájas-vágóképeket.
:-)
Persze kapunk egy adag társadalomkritikát is és egy apró fricskát pedig a
PIGS-államok kapnak. És a legrosszabb: szerintem igazuk is volt az albánoknak.
("szerbeknek, főnök!")
Verdikt: szokásos kitűnő színvonalú skandináv remekmű, amit vétek kihagyni. És
ha szereted a különféle sorozatokat (GoT, Híd 2. évad) akkor ismerős arcokat is
láthatsz.
"Easter egg": a stáblistán derült ki számomra, hogy egy általam jelenleg
közelről meg nem nevezett film főszereplője is játszott a filmben. Csak annyit
árulok el, hogy eléggé elmémesedett egy bizonyos jelenete annak a filmnek.
És soha nem jöttem volna rá, ha nem figyelek fel a nevére a stáblistán. :-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
A csajok bosszúja |
|
Wolkens ajánlója
Láttunk már olyan vígjátékot, amiben a csalárd szívtipró elnyeri méltó
büntetését. De olyat, hogy a megcsalt feleség, és a szeretők (!)
összebarátkozzanak, és közös erővel sújtsanak le a hazug férjre, hát olyat nem
sokat.
Az ötlet teljesen abszurdnak tűnik... ám Cameron Diaz, mint sokat tapasztalt,
határozott szingli és Leslie Mann, mint berozsdásodott, önbizalomhiányos
háziasszony képesek arra, hogy elhitessék velünk, még ez is megtörténhet. A két
színésznő brillírozik a szerepekben, amit ezúttal még jobban kiemel a
tökéletesre sikerült magyar hang. Különösen Pálfi Katát illeti dicséret a
feleség szinkronjaként - a néző sokszor már a hanglejtésétől a térdét csapkodva
röhög. Második szeretőként Kate "Csöcsibaba" :-) Upton hibátlan szőke bombázó,
finom öniróniával hozza a karaktert. Bónuszként még Don Johnson és Nicki Minaj
(igen, tudom, én sem hittem volna...) színesítik a filmet. Kellemes, vidám kis
mozi ez, néhány hibája (a sztori kicsit leül a film kétharmadánál, és persze a
kihagyhatatlan(nak gondolt) hasmenéses szituáció) ellenére abszolút
szórakoztató és megtekintésre javasolt. Férfiaknak csakúgy, mint nőknek. :-)
 |
Amerika kapitány - A Tél Katonája |
|
Raf ajánlója
Mai termés nem más, mint a Tél Katonája. Az Avenger-universe-ből.
Mert eljött az idő, hogy a Disney növelje egy újabb szép halommal Dagobert
bácsi széfjében lévő pénzhalmot (tehát AZ az épület tényleg létezik!). Ezért
elővették az első Bosszú Angyalát, mellé tették a csöcsös csajt feketében, egy
feketét feketében és egy feketét nem feketében. Meg visszahozták a Hidrát. Meg
jött az álarcos "munkásökölvasököl,elkappajzsothaköll" ismeretlen. És az
egészet nyakon öntötték egy kis beépülősdivel, kémesdivel, s ebből lett az
egyik legjobb Avengeres film. Lényegében lenyomva a Vasalóember 1 és 3
kivételével az összes eddigi címszereplős filmet (a Bosszú Angyalait majd
várhatóan az Age of Ultron fogja elfeledtetni).
Ugye tudjuk, hogy Steve Rogers, a "man out of time" próbál beilleszkedni, túl
van Old New York megmentésén, edz, Amerika Kapitánykodik, mos, bejár Nick
Fury-hoz, beszélget Afroamerika Özveggyel - míg egyszer csak BIGBADABUMM meghal
Sameul L. Jackson karaktere, rá vadásznak, s igazából nem bízhat senkiben, még
a búvárruhás vörösben sem annyira, de van nála egy pendrive, ami működik Macban
és özönvíz előtti számítógépre dugott USB-hubon is. Meg van hajócsata is, egy
röpködő veterán, sok-sok kikacsintás a szakértőknek, két vége utáni jelent - és
a két új Avangárius rövid megtekintője.
Hogy milyen a film? Mint említettem, elég jó - szakítottak az eddig
gyakorlattal és sokkal komorabbra, sötétebbre csinálták az egészet (nem a kép
sötét, a hangulat), alig 1-2 poén hangzik el a film alatt (mondjuk azok jók),
inkább egy jó kis kémfilm született, amibe beletettek egy gyors, erős fickót
(Amerika Kapitány) pajzzsal, aki kicsit identitást vált, egy
abszolúte-nem-vicces sidekicket, világméretű összeesküvést. Meg Scar Jo-t. Aki
vaze, hát szégyen. De most komolyan - amilyen jó volt a Don Jonban, itt olyan
kis semmilyen, aki feszít a ruciban, rekedt hangon búg, ugrál ha kell - de
mintha elfelejtette volna hogyan kell alakítani.
Chris Evans hozza a megbízhatót - rajta csak a smink fogott ki. De az nagyon.
Nem egy jelenetnél, mikor nagytotálban az arcát mutatták, már én sóhajtoztam,
hogy ilyen elbaszigetelt make-upot.. Robert Redford és SLJ újfent jó (mernének
nem jók lenni!), forgatókönyv is jó, nem igazán ül le egyszer sem - és ami a
legjobb: volt felirattal. Westendben! El sem hittem! 2014 áprilisa és egy nagy
moziban van mainstream film felirattal! :-O Ami kicsit szégyenteljes volt -
elég sok helyesírási hiba volt a szövegben. De ahogy - egy közelebbről meg nem
nevezett dzsinn szerint - hallottam, a szinkron meg pont nem jó...
Összefoglalva: nálam a Vazsember 1-3 mögötti helyet bizony megkapta a film.
Nézzétek, élvezzétek. És ne feledjétek a két jelenetet, különben sosem fogjátok
látni a (censored) illetve amikor elmegy a (censored)!
Verdikt: 8,452987
Kapcsolódó ajánlók
 |
The Need for Speed |
|
Raf ajánlója
Eheti beszámolóm áldozata a Need for Speed című játék legújabb része.
Ó,nem, bocsánat.
Eheti beszámolóm áldozata a Need For Speed című film, mely az azonos nevű
játék(sorozat)on alapul. Amit a méltán utált EA tett híressé - majd járatott le
sok-sok erőfeszítéssel.
A filmmel kapcsolatos első hírek alapján az embernek az a benyomása támadt,
hogy a Dreamworks megirigyelte a Fast and Furious (Halálos Iram, ugyebár)
sikerét, és úgy döntött, hogy elkészíti ("kissé" lassan mozdulva) a
szegény ember F&F-filmjét. Ö, wait. Mármint a szegény ember autós filmjének
szegény emberes változatát?! Hogy is van ez?
Lényegében vettek egy brandet, amivel sok-sok hülyét be lehet palizni,
leszerződtették minden idők egyik legjobb krimisorozatának (Breaking Bad - nem,
a magyar címét NEM fogom leírni) másod-főszereplőjét, egy feltörekvő,
tehetséges angol bigét (mert ugye, az angol akcentussal mindent el lehet adni -
köszi szinkron!) és minél kevesebb CGI-t.
Na meg a nagy kedvencem - a háromdét. Főleg, hogy egy kietlen szombaton egy
(!!!) sima előadás van és vagy 5 (!!!) 3D-s. Ez még OK is lenne, ha lenne
értelme a filmben a térhatásnak. De nincs.
Na, miután az összes alapanyag megvolt, leszerződtettek egy kaszkadőrt
rendezni, meg megkérték a stáb tagjainak gyermekeit, hogy két napnyi NFS-ezés
után rajzoljanak egy forgatókönyvet, legyenek oly szívesek. És jött a
konvertálás. Minek?!
Hogy maga a film milyen?
Hát, nem az év filmje. Nem is feltétlenül az év autós filmje.
Egy feledhető alkotás, aminek a java részét már a kóláspohár eldobásakor
elfelejted.
Bár, igazából nem OLYAN rossz ez a film. Mert a két főhős (Aaron Paul (befutás:
Breaking Bad) és Imogen Poots (befutás: 28 nappal később) közt működik a kémia,
főleg a "busz, busz, busz-nál is rosszabb" jelenetben. A többiek nem sokkal
többek biodíszletnél, de ugye nem is nekik drukkolunk.
Szerencsére a készítők tudták, hogy ilyen filmet (ha már olyan nagyon nincsen
forgatókönyv) akkor 1-2 viccel, vicces jelenettel jobban el lehet adni. Hát
igen, sikerült olyanokat belecsempészni, hogy a fal adja a másikat, ugye Gucci?
És nem csak poénokat, hanem apró kikacsintásokat, mint mikor a moziban a
Bullitot nézik, a csapat NFS-ezik...
Összességében a film egy kilences, izé, hatos. Egy estés szórakoztatásnak
megteszi (de semmiképpen sem 3D-ben ÉS szinkronnal), pár poént még akár később
is fel-felidézhet az ember magában bár még gondolkodik a főgonosz utolsó
versenyes motivációján és cselekedetein, de azért összességében korrekt
ponyvafilmnek kategorizálja be. És kifelé menet igencsak elgondolkodik azon,
hogy melyik NFS-t vegye elő otthon és játssza ujjgörcsig.
Funfact: egyszer sem hangzik el a "bitch!" a film folyamán. Miközben 16-os
(!!!!) karikát kapott.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Lány kilenc parókával |
|
Wolkens ajánlója
A Fifti-fifti óta tudjuk, hogy lehet a rákos betegekről életigenlő és pozitív
filmet is készíteni. Ugyanezzel próbálkozik a Lány kilenc parókával című darab
is, lássuk, hogyan néz ki ez a nehéz téma európai megfilmesítésben. A történet
nem túl bonyolult: Sophie, a 21 éves egyetemista lány váratlanul szembesül
azzal, hogy a rák egy igen agresszív változata támadta meg a testét. Elkezdődik
a kötelező kemoterápia, és ennek eredményeképp a lány hamarosan elveszti
gyönyörű hajkoronáját. Ő azonban úgy dönt, hogy még élni akar, nagyon. Az
elvesztett hajat parókával pótolja, mindjárt többfélével, és mindegyik
parókában személyisége más részét engedi szabadon. Egyetemre jár, bulizik,
pasizik, barátokat szerez, blogot ír, és küzd a félelem ellen.
Mindez nagyon szép és jó... de sajnos a megvalósítás nem hibátlan, a filmre
minden tekintetben a "hullámzik" a megfelelő szó. Hullámzik a színészi játék
színvonala, a nézhetetlenül gagyitól a színszorítóan meghatóig. Hullámzik a
hangulat, de nem feltétlenül az eseményeknek megfelelően. Részben ennek
következményeként hullámzik az, hogy mikor mennyire tudunk azonosulni a
főhőssel. Hullámzik a mélység a rák megjelenítésének tekintetében: noha
többször egymás után kapjuk az arcunkba az orvosi szakkifejezéseket, a CT, MR,
röntgen, infúziós és egyéb készülékeket minden nézetből, a rákos tünetek és a
kezelés mellékhatásai a vásznon kimerülnek abban, hogy Sophie infúziót kap,
sápadt, karikás a szeme és elkezd hullani a haja - így nem igazán érezzük a
betegség súlyát, az élet-halál kérdést. Hullámzik a díszletek kivitelezése, a
helyszínek jelentős része zavaróan sablonos és túlstilizált. Hullámzik az
operatőri munka, egy minimálkivitelű tévésorozat nyers fényképezésétől a
lágyító szűrővel szembefotózott naplementéig. Az egyetlen, ami nem hullámzik,
az a monoton német szinkronhang, ez folyamatosan idegesítő. :-)
Mindezek ellenére érdekes módon a film végig kedves és szerethető marad.
Folyamatosan sugárzik belőle az életigenlés, az, hogy soha nem szabad feladni,
küzdeni kell minden fegyverrel. És ebben a csatában a parókák Sophie
személyiségének védőpajzsai: ahogy a kezelés próbálja megvédeni a teste még
egészséges részeit, úgy védik a parókák a lelkét. Szüksége van arra, hogy szép
lehessen, és ne a halálos beteget lássák benne. És így a gyógyulás sem akkor
válik teljessé, amikor kiderül, hogy eltűnt a tumor, hanem amikor leteszi a
parókát, és újra önmaga tud lenni.
Szóval a film nem teljesít rosszul, de azért biztosan alulmarad a
Fifti-fifti-vel történő összehasonlításban. Aki azt nem látta, inkább arra
lőjön.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Non-stop |
|
Wolkens ajánlója
Egy magányos farkas, alkoholproblémákkal küzdő rendőr, akinek egy egész
repülőnyi utast kell megmentenie? Miben is láttuk ezt? Ja, tényleg, a Die hard
2 - Még drágább az életed című klasszikusban. Na ez nem az. Míg Bruce Willis
ott a fél repülőteret romba dönti, addig Liam Neeson mozgás- és károkozás-tere
a tízezer méter magasan hasító repülőgépre korlátozódik.
150 utas, 150 gyanúsított, köztük egy titokzatos merénylő, aki a szövetségi
védett kommunikációs hálózatot feltörve inzultálja verbálisan légimarsallt
alakító főhősünket (a hazai verzió finomsága, hogy az SMS-ek szövegei mind
magyarul jelennek meg a vásznon, mintha eredetileg is magyarul készült volna a
film - nagyon kulturált!). Az idő vészesen telik, a zsaroló azzal fenyegetőzik,
hogy húsz percenként meghal valaki - és ez be is következik, nem egyszer, és
általában teljesen más módon, mint azt gondolnánk. A látszat egyre inkább a
légimarsall ellen dolgozik, ő pedig kétségbeesetten igyekszik megtalálni a
tettest.
Korrekt módon összerakott mozi ez, néhány logikai meg fizikai hibát leszámítva,
de hát eleget sopánkodtam már arról, hogy Hollywoodban manapság nincs pénz
arra, hogy valaki, aki hallotta már a "Newton" és a "mechanika" szavakat egy
mondatban, elolvassa a forgatókönyvet. A hibák ezúttal nem olyan súlyosak, mint
a Gravitáció esetében (na az szerencsére legalább a forgatókönyvre nem kapott
Oscart...), nem zavarják a film élvezetét, elnyomja őket a feszes tempó. A
forgatókönyv elég jól kihasználja a szűk környezet és a helyzet adta
lehetőségeket, végig fenntartja a feszültséget. Liam Neeson meg ugye Liam
Neeson, őt akkor is szeretnénk a vásznon, ha csak kőszobrot játszana. :-)
Ugyanez igaz Julianne Moore-ra is. Ők ketten elég jól elviszik a filmet a
hátukon, a többiek futottak még kategória. Izé, repültek még. :-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Téli mese |
|
Wolkens ajánlója
Romantikus történet időn átívelő szerelemről, a bennünk rejtőző csodáról, a jó
és a rossz örök harcáról, ráadásul természetfeletti, kicsit fantasy jellegű
környezetbe helyezve - hmm, ez lehetett volna a Valentin-napi kedvenc. De nem
lett.
Igazából nem könnyű megmondani, hogy min vérzik el a mozi - alapvetően nem
rossz a történet, a színészek hihetőt játszanak, szépen kidolgozott a
látványvilág... csak közben van elszórva pár banánhéj, és a film ezeken
rendszeresen el is csúszik. A legnagyobb baja talán az, hogy nem építi fel
megfelelő alapossággal és következetességgel a világ szabályait, amibe a
szereplőket helyezi. Márpedig egy történet nem attól lesz hiteltelen, ha
természetfeletti dolgok történnek benne, hanem ha a természetfeletti dolgokat
irányító szabályok nem tiszták. Ennek eredményeként úgy érezzük, hogy az
eseményeket nem ennek a környezetnek a lehetőségei vagy korlátai határozzák
meg, hanem hogy éppen mi jutott a forgatókönyvíró eszébe. Pedig lett volna idő
gondosan felépíteni az egészet... ha kivágtak volna félórányi, vonós
nagyzenekari aláfestéssel megtámogatott könnyfakasztást. Így viszont nagyon
lassú lett az egész. A harmadik probléma, hogy a főhős (Colin Farrell
egyébként korrekt alakításában) lényegében csak sodródik az eseményekkel, és
valahányszor krízishelyzetbe kerül, egyszerűen belesúgja a mindig éppen időben
felbukkanó táltos Ló fülébe, hogy "te biztos tudod, mit kell tenni", és a Ló
tényleg tudja és megoldja. Lehet, hogy ezzel az volt a cél, hogy a főszereplőt
emberinek és sebezhetőnek mutassák be, ehelyett sajnos inkább butuskának
sikerült...
Na de elég a fikázós kritikából :-), annyira azért nem rossz film a Téli mese,
mint amennyire a fentiek alapján tűnhet. Egy megnézést megér, de van egy
tippem, hogy a DVD eladási adatok nem fogják az eget verni.
 |
A LEGO-kaland |
|
Wolkens ajánlója
Tökéletes készlet egy gyerekeknek szóló történetből, felnőtteknek szóló
poénokból, rengeteg filmes utalásból, és elképzelhetetlen mennyiségű LEGO
építőkockából. Száguldás, pörgés, szünet nélküli akció másfél órán keresztül,
hihetetlen látvány, és mellékhatásként instant "azonnal legóznom kell" érzés.
Ha azt hiszed, ez csak termék promóció, nagyobbat nem is tévedhetnél, úgyhogy
menj el moziba és győződj meg az ellenkezőjéről! :-)
Raf ajánlója
Röviden? Must. Have.
Bővebben: NAGYON. Must. Have.
Igazából, végre, így 2014 elejére elérkeztünk oda (de aztán lehet, hogy csak ez
az egy film az), amelyiknél a CGI olyan, de olyan jó/állat/profi, hogy az ember
igazából annyira nem is képes/akarja felfogni, hogy ez TÉNYLEG számítógép által
lett előállítva és nem valakik több csillió órát töltöttek egy konténernyi
LEGO-kockával...
Maga a történet egy szokásos "hiába te vagy a senki a sok senki között, mégis
te lehetsz a kiválasztott"-Mátrixoldalágról. Adva van Emett, a munkás, aki csak
egy jelentéktelen fogaskerék és A Könyv szerint él - és egy fárasztó munkanap
után rátalál a Csodatévő Szent Ereklyére, Mely Egybehozza Az Ellenállást És
Megmenti A Világot. Csatlakozik hozzá Vadóc, akit mindenki DJ-nek hisz (egy
poén, ami nem jött át a szinkron miatt: Wildstyle), majd Batman, a 80-as évek
űrhajósa, Csoda Kitty (Unikitty), Morgan Freeman magyar hangja - és kezdődhet
is a kaland.
Az egyetlen rossz, amit felhozhatok a filmmel kapcsolatban, az az, hogy
szinkronos volt - maga a szinkron jó, de ugye az ilyen vadócos poénok elvesztek
- de ezt leszámítva ez a másfél órás vizuális tűzijáték és geg-sziporka olyan
szinten magába szív és elszórakoztat, hogy arra szavak nincsenek.
És ne tévesszen meg a hatos karika - ez bizony kőkeményen felnőtteknek szól!
Biztosra veszem, hogy sok-sok vicc/utalás nem jött át nekik (egy kiskölök ült
az édesanyjával mellettem - az anyuka is és én is sokkal-sokkal többet
kacagott/röhögött/nevetett, mint a poronty).
Még egy apróság: ne lepődjetek meg, hogy nincsenek Marveles karakterek a
filmben. Ez egy Warner fivérek film. De aztán mégis van benne a Disney-től egy
csapat. nézd meg és rájössz.
Verdikt: 9.745124/10 - az év top5-ös animációs filmje már megszületett és
nézhető.
Figyelmeztetés: instant LEGOzási-kényszer lép fel (no worriez, van készlet) a
film folyományaként. (illetve nálam még a fő betétdal is folyamatosan megy
fejben)
Megnézésre ajánlott: mindenki
 |
Pompeji 3D |
|
Wolkens ajánlója
Szóval öcsém, az a szitu, hogy voltunk moziban. De frankón. Nem lehet mindig
csak lövöldözőst nézni, ú'hogy megnéztük ezt a Pomelyit, mert ez olyan
történelmi film. Tudod, ott az a vulkán, meg minden, az egyszer marha régen
kitört jól, és betemetette a bandát. Azok meg lávává váltak. De kajakra. Úgy
néztek ki, mint egy gagyi kőszobor a kertészeti boltban. Így kezdődik a film.
Meg így is végződik. De közbe' megláttyuk, mi minden volt addig.
Sz'al itt van ez a csávó, a Kelta, ez úgy néz ki, mintha az orlandóblúmot
becsukták volna fél évre a konditerembe, és nem adtak volna neki más kaját,
mint fehérjeturmixot. Pedig kiskorában lánynak nézett ki. Mármint a filmben.
De mikor megláttam a szakállát, tudtam, hogy átverés, és nem is lesz női
iszapbirkózás. Na mindegy. Apám, olyan kockahasa van, mint a háromszázban
zseráldbatlernek. És úgy kardozik is, tudod, lassítva. Zsír. Mindenkit levág.
Mer' gladiátor. Na jó, nem mindenkit. Van ez a nagydarab feka csávó, azzal
spanok lesznek, és folyton azzal szivatják egymást, hogy holnap kinyírlak.
Persze végül nem, sőt. Együtt kardoznak. A genya rómaiak ellen, vágod? A
főgenya az kíferszaderlend. Az tutter vámpír, már a losztboysz óta. Hogy m'ér'?
Hát azé', tesókám, mer' ő mindent túlél, és csak a tűz teszi hidegre. Éééérted
a viccet...
Hogy a vulkán? Várjá', mingyá jön az is.
Sz'al van ez a csaj, aki elsőre belezúg a Keltába. Ez a szakkerpancsos bige,
vazze, végig olyan arcot vág, mint aki azóta se tért magához az agyműtétbő'. A
lényeg, hogy marhára teccik neki, hogy a srác lazán törögeti a lovak nyakát
puszta kézzel. Mongyuk én ettől nem indultam be. Na, ő igen. De van egy kis
baki, hogy ez a római miniszter, aki a kíferszaderlend... Hogy szenátor? Nekem
aztán tökmindegy, tőlem lehet szenátor is. Kőgazdag, az tuti, akkora aranyak
vannak a ruháján, hogy olyat még nem láttál. Az van, hogy genyókánk bukik a
csajra, aztá' mingyá' megvan a probléma is, szerelmi háromszög, vágod. A Kelta
má' amúgy is utálja, mert lekardozta a szüleit. 20 évvel korábban. Kemény
gyerek az a Kelta, nem felejt. Bár azt elfelejtette, hogy egyik nap kapott
tizenöt korbácsütést, másnap má' semmi baja sem volt. A feka haverja bort
öntött a hátára. Nem ám popsikenőcs, meg ilyen szarok. Mondom, másnapra kutya
baja. Király egy pia lehetett.
Aztán kitör a vulkán. Röpköd a hamu, a kődarabok, a tűz, meg minden. Bele a
pofánkba, háromdében, az ember csak úgy kapkodja a fejét ide-oda. De ez nem
zavarja a csávókat. Ezek, vazze, kardoznak rendületlenül. Meg lovagolnak.
Füstbe', tűzbe', vízbe', lávába', ami éppen jön. Meg van lovaskocsi is, mint a
benhurban. És képzeld, a főgenya hozzábilincseli a csajt a kocsihoz. Má' pont
aszittem, kikötözős-erőszakolós szex lesz. De nem. Csak el akarta vinni. De a
csaj túljárt az eszén! Letört egy fadarabot a kocsiból, és ott, ahogy tépnek
ezerrel, potyog minden jobbró'-balró', a verda meg pattog az úton, ez meg ott,
menet közben álkulcsot csinál a bilincshez. Fából. Isten bizony. És kinyitja!
Vazze, a Keltát elhozták angolból olaszba gyalog ugyanolyan bilincsben. Há'
tuti nem egy agysebész a csávó, ha ezalatt nem sikerült neki megpattanni. De
mindegy, végül megmenti a csajt. Me' nyilván meg kell menteni. Az meg a karjába
dől, és smaciznak, amíg nem jön a láva. Aztán szobrok lesznek. De ezt má'
montam.
Azé' t'od, tesó, nem v'ok benne biztos, hogy ez igazábó' mind így történt.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Megdönteni Hajnal Tímeát |
|
Wolkens ajánlója
A film sztorija lényegében kiderül az előzetesből, azt meg csak az nem látta,
aki az elmúlt egy hónapban csillagközi kiküldetésen tartózkodott :-), szóval
nem vesztegetném az időt arra, hogy leírjam. Pont ugyanaz, mint amire
számítunk. Két dolog van, amire viszont nem számítunk az előzetes alapján: a
film, egyszerű romantikus vígjátékhoz képest meglepően hosszú, és ráadásul az
elvárásokhoz képest meglepően szórakoztató.
A karakterek, noha totál sztereotipak, mégis szerethetők, a színészi
alakítások jók és többnyire hitelesek, Kamarás Iván játéka különösen élvezetes.
A fordulatok nem terhelik túl a néző agykapacitását, de mondjuk ettől nem is
tartottunk nagyon. ;-) A jelenetek és a poénok a jó ízlés határain belül
maradnak, korunk Adam Sandler vígjátékokon edződött moziközönsége abszolút
nincs kitéve a szervezetre káros terhelésnek. :-) Szóval összegészében egy,
kicsit hollywoodi mintát követő magyar közönségfilmet kaptunk így
Valentin-napra, amit még azoknak is érdemes megnézni, akik nem feltétlenül
vannak oda akár a hollywoodi vígjátékokért, akár a Valentin-napért. :-)
 |
A nimfomániás 2. rész |
|
Wolkens ajánlója
A bokszmeccs folytatódik. Gong, indul a második kétórás menet. A bal sarokban
Lars von Trier, a jobb sarokban a nézők, akik talán túlbecsülték a saját
tűrőképességüket.
Ez itt már a puszta túlélésről szól: nyoma sincs az első rész témához képest
helyenként meglepő könnyedségének. A rendező folyamatosan kínozza a nézőt,
feszegeti a határokat, kóstolgatja, mennyit bírunk. És mikor éppen azt hisszük,
nem bírjuk tovább, akkor visszavonulót fúj, kapunk egy szusszanásnyi időt, hogy
elernyedjenek az izmok. Az ütések viszont kemények, a film egyre sötétebb
hangvételű, noha mindvégig életigenlő, és arról szól, hogy hogyan találhatja
meg valaki a helyét a világban, legyen akármilyen számkivetett. Egy
kétségbeesett útkeresés a szexuális aberrációk labirintusában. Tudjuk, érezzük,
hogy ez katasztrófába fog torkollni. Mégis végig bízunk. Az emberiességben, a
megértésben, a feloldozásban.
De a meccs az utolsó percig tart. És mikor már arra gondolunk, hogy
fellégezhetünk, megúsztuk, akkor Trier beviszi az utolsó, legkeményebb,
legaljasabb ütést. Mi pedig elterülünk. Sötétség. A bírónak számolnia sem kell.
Esélyünk nincs arra, hogy tíz másodperc alatt összekaparjuk magunkat a
padlóról.
 |
A nimfomániás 1. rész |
|
Wolkens ajánlója
Nagyon ritka az, hogy már a film nézése közben azon morfondírozok, milyen
ajánlót is fogok írni róla. Ez leginkább akkor van, ha a kérdéses darab
valamiért nagyon mély hatással van rám. De hiába gondolkoztam a moziteremben,
az ágyban elalvás előtt, éjjel félálomban, reggel a fürdőszobában, egyszerűen
nem jutottam tovább a kiinduló mondatnál. Ami egyszerű, rövid,
lényegretörő.
Lars von Trier egy kibaszott zseni.
Megnézed egy filmjét, és megérted azt, hogy Európát és Amerikát fényévek
választják el. Hollywood minden pénze, csillogása, professzionalizmusa,
számítógépparkja, látszólagos empátiája, tökéletesre csiszolt ipari megoldásai
sosem fognak ilyen filmet adni a világnak.
A történet egyszerű. Egy magányos, idős férfi eszméletlenül heverő, sérült nőt
talál az utcán. Hazaviszi, a nő pedig elmeséli az életének néhány fejezetét,
alapvetően nimfomániája szemszögéből. És közben beszélgetnek. Horgászatról,
polifóniáról, a Fibonacci-sorozatról, süteményvilláról, aranymetszésről, arról,
hogy miért a kőris az erdő legszebb fája. Meg persze szenvtelen, érzelemmentes
szexről, és arról, hogy az milyen helyzetekbe sodorja az embert.
A néző pedig ül, és elveszik a képi világban, a tökéletesen felépített
párbeszédekben, a félelmetesen jó színészi alakításokban (Uma Thurman
epizódszerepe önmagában legalább három Oscart megérne), a zenében, amiben elfér
egymás mellett Rammstein és Bach. A jelenetekben a groteszk és a tragikus
közötti teljes paletta, a nézősereg hol kínjában röhög, hol pisszenés nélkül
mered a vászonra. Ahol semmi sem eltúlzott, túljátszott, hanem "csak" hiteles.
Trier nem akarja manipulálni a nézőt képmutató jelenetekkel, hamis
moralizálással, nagyzenekari aláfestéssel felfokozott érzelmekkel. Csak a
pofánkba vág tömény két órát az élet magányosságáról, amit újabb, várhatóan még
durvább két óra követ majd a második részben.
És igen, explicit szexjelenetek. Sok, kemény, de egy másodpercig sem öncélú.
Pornónak titulálni a Nimfomániást kb. akkora baklövés lenne, mint azt képzelni,
hogy a Függetlenség napja volt a 20. század legnagyobb sci-fije. Sajnos a
magyar moziközönség nincs felnőve ehhez. Jó néhányan feladták a filmet
menetközben. Ők valószínűleg csak azért ültek be, hogy láthassák Shia LaBeouf
péniszét. Vagy mert még volt félóra a Való Világ aktuális részéig. Na, ez a
mozi tényleg nem nekik való.
 |
Csókok és gólok |
|
Wolkens ajánlója
A latin romantikus vígjátékok nagyon szerethetőek. Leginkább azért, mert nem
idealizált, tündérmesékbe illő, nagyzenekari aláfestéssel fokozott, tökéletes
szerelmekről szólnak, hanem igaziakról. Csetlő-botló, bénázós, hibázós,
féltékenykedős, nem-is-tudom-mit-is-akarok kapcsolatokról. A történet (már ha
értelmezhető a fogalom ezen film kapcsán :-)) középpontjában öt fiútestvér áll,
akinek a párkapcsolatokhoz való viszonya meglehetősen sokféle: van, aki éppen
házasodni készül, van, aki menekül egy kapcsolat elől, van, aki fél, hogy
elveszíti, van, aki már elvesztette, és van, akinek soha nem is lesz talán.
Mivel a családot összehozó esküvő és a focivébé döntője egy napra esnek, a
helyzet tovább fokozódik... és mire a döntő gól megszületik, addigra megtudjuk,
mi az, ami összeköti, és mi az, ami elválasztja a testvéreket, ki nősül, ki
nem, ki szakít, és ki jön össze kivel. Mert az egyetlen dolog, ami biztos, hogy
szerelmesnek lenni a legjobb dolog a világon.
Igazi keserédes film, de az édes íz dominál. :-) Tökéletes ebéd utáni
ellazuláshoz, olyan, mint egy jó desszertbor. Szebbnek látod tőle a világot.
 |
Vágyak szerelmesei |
|
Wolkens ajánlója
Az ember azt gondolná, hogy a szexfüggőség nem is lehet igazi gond, sőt,
mennyire jó lehet egy olyan partner, aki soha nem mond nemet, ha felmerül a
kérdés, mivel is kéne tölteni az estét. Pedig, mint minden addikció, ez is
személyiségromboló hatású. A film hősei csoportterápián próbálják kezelni a
problémájukat, bízva a közösség segítő erejében. De mint oly sokszor kiderült
már, a megoldás legtöbbször magunkban van. Vajon egy kapcsolat képes-e arra,
hogy kimentsen egy függőt a betegségéből, vagy aki egy drogossal kezd, az jobb,
ha előre megszokja a tű látványát?
A téma megközelítése lehetett volna humoros, de a cél ezúttal inkább a
vergődés, küzdés, és legrosszabb esetben a visszaesés szemléltetése volt. Tim
Robbins, Mark Ruffalo és Gwynelth Paltrow a film húzónevei, de játékukkal meg
sem próbálnak felkerülni az Oscar-jelöltlistára. A moziban kevésbé látott Josh
Gad, mint a szex mellett kajafüggőségben is szenvedő túlsúlyos orvos, és a
zenéjéről inkább ismert Pink, mint vadóc fodrászcsaj viszont sziporkáznak,
hitelesen hozzák a jellemfejlődést, kettősük a film messze legjobb párosa, és
egyáltalán nem azért, amiért azt két szexfüggőről elképzelnénk. ;-)
Összességében erős közepesre sikeredett ez a darab, és mivel nem egy laza
romantikus komédia, megtekintés kizárólag saját felelősségre.
 |
A Wall Street farkasa |
|
Wolkens ajánlója
Be kell vallanom, Leonardo diCaprio az egyik kedvenc színészem :-), annak
ellenére, hogy sajnos a filmjeinek a felét sem láttam. Amiket viszont láttam,
azok mind meggyőztek, egyre jobban, hogy ez a srác nagyon tehetséges. Nincs ez
máshogy most sem. A Wall Street farkasa az ő egyszemélyes show-ja, ő pedig
lubickol a szerepben, és ennek megfelelően a pénzben, drogokban és nőkben. Az
egyszeri tőzsdealkusz három órában előadott felemelkedése, tündöklése és
elkerülhetetlen bukása nagyon látványos, forgószélként pörgős, monumentális
mozieposz. Nem érzelgős, nem túldramatizált, nem akar megríkatni (megnevettetni
azt néha igen, és ez jó :-)), egyszerűen csak a pofánkba vágja, milyen érzés
lehet folyamatosan mámorban élni. És teszi ezt úgy, hogy mégsem érezzük azt,
hogy követnünk kellene a példát. Százhetven perc színvonalas mozis
szórakozás... de azért nem biztos, hogy mégegyszer megnézném.
 |
Bízz a szerelemben |
|
Wolkens ajánlója
A film története akár sablonos is lehetne: elvált apa neveli két kamaszkorú
gyerekét, akik nem igazán képesek anyjuk új pasijával megbarátkozni, és a
válás okozta sokkhatást különféleképpen próbálják kezelni. A lány retteg attól,
hogy szerelmes lesz, a fiú meg attól, hogy sosem lesz elég jó senkinek, az anya
őrlődik a konfliktusokban, az apa meg csendben emészti - és hibáztatja - magát.
Az egész csak azért nem sablonos, mert az apa író és a gyerekeiből is írót akar
nevelni, ők viszont nincsenek meggyőződve arról, hogy a szülői nevelés a
megfelelő irányba tereli a jövőjüket.
Ez így már éppen elég lenne egy kellően negatív hangulatú filmhez, de
szerencsére minden zsák megtalálja a maga foltját :-) és ahogy az lenni
szokott, a dolgok végül jóra fordulnak. Persze ehhez mindenkinek túl kell lépni
a saját árnyékán... de ha elmondanám, ez kinek hogyan sikerül, az már túl sokat
árulna el a filmből. Viszont azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik ezek után
még tétováznának, hogy elmenjenek-e megnézni, annyit azért még mondok, hogy:
Kristen Bell. :-) A férfi nézőknek valószínűleg elég, hogy szuperdögösen néz ki
tengerparti futáshoz és villámszexhez öltözve. ;-) Pedig valójában nem ez az
erőssége, hanem hogy az általa megszemélyesített, a szomszédban lakó szerető
a filmben az élethez a legpozitívabban hozzáálló szereplő, akinek az önzetlen,
kedves és vidám segítsége elengedhetetlen azon változások beindításához, amik
végül meghozzák a sikert.
Abszolút kellemes meglepetés ez a mozi, csupa szerethető karakterrel.
 |
A végzet ereklyéi: Csontváros |
|
Raf ajánlója
Hát, túl sok karaktert nem akarok pazarolni erre a borzadályra, de azért
nagyvonalakban:
- adott egy korrekt alapanyag: velünk, köztünk élnek az Árnyvadászok, akik a
vámpírok, démonok, satöbbik ellen küzdenek - de csak akkor láthatjuk őket, ha
közéjük tartozunk vagy ők engedik látni magukat
- a tvájlát után persze mindenki felkapta a tini-fantasy-t/sci-fi-t/horrort
- erre megcsinálták ezt az IZÉT - a könyv, mint említettem korrekt alapanyag,
de ezt olyan szinten sikerült elbaszigetelni, hogy konkrétan többször csak
néztem, hogy akkor most ki ez és mit csinál és miért csinálja és most mi is
van?!
- főbb szerepekben: Phil Collins 3 generációra visszamenőleg összegyűjtött
szemöldöke a lányára ragasztva; szőkített jóhangú nagyarc; ellenszenves
kisbuzi; "húsznak mondanak, de harmincnak látszom" "zsidó" fiú; JRM a főgonosz
szerepében, akiről nem tudjuk ki, mit akar, meg úgy egyáltalán
Sajnos ez a film egy akkora rettenet, hogy csak na. ÉS nem a
szórakoztató rettenet (ugye, a Homoki cápák, ugye?!), hanem egy olyan foshalom,
ami köbö alulmúlja az Alkonyat első részét is, pedig arról is majdnem kijöttem.
Igen, hiba volt beülnöm, de ezt akkor még nem tudtam.
És ezt megkoronázták minden idők top 10 legrosszabb filmzenéjével.
Az egyetlen jó amit mondhatok róla, hogy nem adtam ki pénzt rá.
Kerüljétek el - jó nagy ívben.
2/10
Kapcsolódó ajánlók
 |
Carrie |
|
Wolkens ajánlója
Közel 40 évvel ezelőtt Stephen King, még ifjú üstökösként ragyogva a horror
egén :-) írta meg a Carrie-t, és ezt a könyvet azóta sem nagyon sikerült
felülmúlnia. Készültek persze filmek is belőle, de ezek közül csak az első,
1976-os változat említésre méltó. Kérdés, hogy egy 2013-mas mozi mit tud
nyújtani akár a színészi játékot, akár a látványt, akár a történet működését
tekintve.
Az alapsztori időtlen: mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akiket
kiközösítenek, és a szociális hálók korában a kigúnyolás és megalázás már
személyes kontaktust sem feltétlenül igényel. Az új film ezt az aktuális
jelenséget nem használja ki, érdemben nem sokat változtat az eredetin: Carrie,
a félszeg és félénk tizenéves lány, akit vallási fanatikus anyja nevel, a
középiskolában a csúfolódások kedvenc célpontja, és ez akkor kezd igazán
fokozódni, amikor nővé érik. A testi változás azonban mást is hoz: felfedezi
magában a telekinézis képességét. A konfliktusok halmozódása végül
katasztrófához vezet, és Carrie, természetfeletti erejét felhasználva kegyetlen
bosszút áll az őt ért sérelmekért, amerikai történethez illően természetesen a
középiskolai bálon.
Ebből jófajta patakvér horrort lehetett volna forgatni, de éppen a
bosszújelenet a film gyenge pontja. Ne ezzel kezdjük :-), hanem a
pozitívumokkal: az önkínzásig bigott keresztény anya szerepében Julianne Moore
félelmetesen jót alakít, valószínűleg színészi pályájának egyik csúcspontját
látjuk. A címszerepben Chloë Graetz Moretz ismét bebizonyítja, hogy őstehetség:
16 éves kora ellenére minden pillantása, rezdülése, mozdulata, mimikája
tökéletes - kivéve érdekes módon a bosszújelenetet, de erről még mindig
később. :-) A feszültség úgy épül, ahogy kell, pontosan érezzük a végzet felé
sodródást, tudjuk, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen. Látjuk, ahogy az anya
egyre elvakultabban meg van győződve arról, hogy az ördög szállta meg a lányát,
és látjuk, ahogy a lány fokozatosan öntudatra ébred, és képes szembeszállni
vele. 2013-ban talán ennél tökéletesebb párost nem is lehetett volna találni
erre a két szerepre, ha valamitől emlékezetes ez a Carrie, akkor az ő
alakításuk az.
A forgatókönyvíróknak szerencsére nem sikerült elrontani a történetet, bár
próbálkoztak vele. :-( Valamiért azt képzelték, hogy a kor elvárásainak
megfelelően Carrie afféle univerzális szuperhős, és ha már telekinézisre képes,
akkor rápakoltak más természetfeletti képességeket is - teljesen feleslegesen,
és a sztori logikájának ellentmondóan. Nem nagyon zavaró, de azért zavaró.
Ami sokkal rosszabb, az a már többször emlegetett bosszújelenet: az eredetiben
Carrie az utolsó megaláztatás hatására gyakorlatilag eszét vesztve, minden
kontroll nélkül rombol, míg ebben a filmben célzottan áll bosszút, olyan
kézmozdulatok és testcsavargatások közepette, hogy az egy idegbeteg kobra
vonaglására emlékeztet. A látványon túl ez több más okból sem jó: egyrészt
ellentmond a lány személyiségének, másrészt a könyvvel ellentétben nem egy
tragédiához vezető eseményláncolatot mesél el a mozi, hanem gyakorlatilag
bosszúfilmmé válik. Ez viszont túlzott egyszerűsítése az eredetileg komplex
képnek. És egyszerű a látvány is: a Transformers mozik korában ez bizony kevés,
és erre nem mentség az sem, hogy a könyvet követi. Talán Sam Raimi-t és Michael
Bay-t kellett volna felkérni segédrendezőnek. :-)
Szóval nem rossz ez a mozi, de az előzetes és a 18-as karika alapján többet
vártunk. Két dolgot viszont nem lehet elvitatni tőle: kedvet csinált a könyv
és az eredeti filmváltozat előkereséséhez. :-)
Kapcsolódó ajánlók
A cikk utoljára frissítve: 2014.07.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|
Oldaltérkép
