heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 30.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 15.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 03.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 31.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 28.
Filmajánlók 20.

Csillag születik

Wolkens ajánlója
Egy kicsit túl hosszúra van vágva, és ehhez képest néhány személyiségváltozás kicsit hirtelennek, nem kellően megalapozottnak tűnik, de nagyjából ez az összes hiba, amit Bradley Cooper az "alkoholista sztár felkarolja a fiatal tehetséget" téma negyedik feldolgozásában forgatókönyvíróként és rendezőként elkövetett.

Főszereplőként viszont nem hibázott, ahogy Lady Gaga sem, aki ugyanúgy tökéletesen hozza a kedves lányt a szomszédból, mint a tündöklő Grammy díjast. Kettejük duettjei, különösen amikor a lány újoncként lép a színpadra, elsöprő erejűek. Teljesen megérdemeltek voltak az Oscar-jelölések, erősen ajánlott.

Raf ajánlója
Elöljáróban csak annyit, hogy Hollywood és/vagy a filmgyártás igazán leszokhatna arról, hogy ilyen félrevezető címeket ad a filmeknek (lásd még: tavaly az I.T.) - előre szólok, hogy ez a film NEM csillagászati témájú legnagyobb sajnálatomra amúgy). Bár miután túltettem az első csalódáson magam, nagyon jót szórakoztam.
Na kérem szépen, Brian May és társai nyugodtan üljenek le és nézzék meg a Star is born ezen generációs kiadását, s gondolkodjanak el azon, hogy "nahát, így is lehet zenés filmet csinálni".
Mert az a film minden az, ami a Bohém rapszódia nem: van lelke, drámai, szívhez szóló, megrázó és őszinte. És a dalokat is azok éneklik, akik a vásznon vannak, nem ám ismert slágereket kevernek át.
Bradley Cooper megmutatta, hogy hiába ez már a negyedik változat ugyanarra a témára, még mindig lehet újat ÉS jól mutatni. Egyrészt a rendezés is nagyon jó, másrészt ahogy hozza a süketülő, szenvedélybeteg rocksztárt - és mégis eltörpül Lady Gaga színészi teljesítménye mellett! Amit az a nő hoz, lényegében amatőrként (jó, az AHS nekem még kimaradt), az előtt le a kalappal!
Nagyon remélem, hogy ez a film fog tarolni az Acaemy Awards-on, nem a Bohemian. Sokkal inkább megérdemeli.

Boldog halálnapot! 2

Wolkens ajánlója
Egy folytatást nagyon sokféleképpen lehet elrontani, de szerencsére ez esetben nem sikerült. A BH2 átemel mindent az első részből, ami jó, vicces és szeretnivaló volt, de nem ismétel bután, és nem is próbál az eredeti feltápolt változata lenni.

Ehelyett kapott egy minimálisan, de nem zavaróan döcögősebb sztorit, ami egyszerre szerves folytatása és újragondolása az eseményeknek. Rengeteg a visszautalás az első részre, konkrét snittek is megismétlődnek, de persze ezúttal mindent kicsit más összefüggésben látunk. Valahogy így kell egy korrekt második részt összerakni. Persze nem működne az egész, ha Jessica Rothe nem lenne még mindig hibátlan a főszerepben, de az :-), és simán elég tehetséges ahhoz, hogy a jövőben romantikus vígjátékok sorában láthassuk.
Ha nem láttad az első részt, itt az ideje pótolni, ha láttad, akkor pedig ne hagyd ki a ezt sem.

Raf ajánlója
A 2017-es kellemes meglepetés "Idétlen időkig"-tinislasher változat folytatást kapott. Jó lett? Hát hogy a náthás lófaxba ne lett volna jó!
Igaz, hogy az első rész misztikuma elveszett (ami nem is feltétlenül baj, mert jól rakták össze, amit össze kellett), de ez nem von le semmit a film értékéből - a szinkron is jól sikerült (bár egy eredeti nyelves megtekintés mindenképpen kell majd 100%-ban, hogy megbizonyosodhassak!), a csajszi meg újfent hozza a nagyon jó alakítást. Most már megnézném másban is főszereplőként, mert nagyon jól alakította Tree-t.
Ha láttad az előzőt, ezt ne hagyd ki. Hogymi? Miért nem láttad? Tök régóta kikölcsönözhető!
U.i.: Az ejtőernyős (amúgy utóforgatott) jelenet vége, az valami priceless. A film legjobb jelenete.
U.i.2: Nem tudom mennyire gondolják komolyan a harmadik részt (állítólag hivatalosan be is jelentették), de rám számíthatnak.

Alita - a harc angyala

Remélem, már készül a folytatás.
Ezerrel.

A 64-es betegnapló

Carl, a normális emberi kapcsolatokban nem jeleskedő fehér, és Assad, az érzelemgazdag, arab származású nyomozó, a koppenhágai rendőrség Q ügyosztályának erős párosa visszatér. Legújabb ügyük egy sok évvel ezelőtti hármas gyilkosság. Az áldozatok megcsonkított testei egy ebédlőasztal köré ültetve, mumifikálódva kerülnek elő egy befalazott szobából.

A szörnyű eset előzményei egészen a hatvanas évekig nyúlnak vissza... így persze kérdéses, hogy az akkori bűnösök és áldozatok közül ki van még egyáltalán életben.
Sötét, erőszakos és nagyon nyomasztó: a 64-es betegnapló igazi jófajta skandináv krimi. Noha a végkifejlet túl sok csavart nem tartogat, a film végig képes fenntartani a nem kis feszültséget. Ahogy a nyomozók korábbi kalandja, a Palacposta, ez is csak erős idegzetű nézőknek ajánlott.

Ragadozó városok

Steampunk Csillagok háborúja űrhajók nélkül. :-)

Űrdongó

Raf ajánlója
Röviden: egy E.T.-be oltott Iron Giant.

Bővebben: egy aranyos, kedves, mégis hihetetlen nagy bodycount-tal operáló film, ami teljesen mentes mindennemű Bayhem-től.
A látvány szép, NAGYON SOK kikacsintás, hommidzs az eredeti rajzfilmekre, szemmel követhető minden akció, nem robban fel egyetlen papírzsebkendő sem, ami lassítva hullik a földre, nem időzik a kamera egyetlen egy forrónadrágos női fenéken sem (hihetetlen belegondolni, hogy EZT a mondatrészt jó leírni).
A film legnagyobb hibája, hogy sajnos nem reboot, csak összekötik ezt a filmet a Bayhem-celluloidmocskokkal. Ha én lennék a Paramount vezetősége, most nekifutásból arcon könyökölném magam az előző 5 "TF"-"film" miatt. Ezt a vonalat kéne továbbvinni.
Legmeglepőbb húzás: elég nagy a bodycount.

The Lure (A csábítás)

Golden és Silver két sellő, akik hogy, hogy nem egy sztriptízbárban landolnak énekesnőként, miközben éjszaka pasikat meg nőket csábítgatnak, és rosszabb esetben nem csak a szexbe kóstolnak bele, hanem alkalmi partnerükbe is.

A film legnagyobb baja, hogy még az alkotók sem tudták, mit is akarnak csinálni. Hiába énekelnek benne (sokat), musicalnek túl gyenge a zene. Hiába vannak benne fedetlen mellek meg némi jelzésszerű szex, még szoftpornónak is kevés. Hiába van benne vér meg húscafatok, horrornak kifejezetten röhejes. Hiába vannak benne karikatúraszerű túlzások, paródiának nem elég vicces. És mivel folyamatosan billeg ezek között, még szét is esik az egész.

Mandy

Attól, hogy csak egy sima bosszúfilm, még akár lehetne jó is, ehhez képest szinte nézhetetlenül rossz, és ennek csak az egyik oka a minősíthetetlen magyar szinkron. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy minden egyes jelenet fájdalmasan vontatott és túlnyújtott, megspékelve azzal, hogy a rendező vizionőrnek remélt, művészinek szánt látványvilággal szeretné jó vastagon eltakarni a saját ötlettelenségét. Az eredmény egy dögunalmas vizuális katyvasz.

Upgrade

A nem túl távoli jövőben Grey, a régimódi autószerelő feleségét megölik, ő maga pedig lebénul a támadás során. Ágyhoz kötöttségén egy titokzatos, a gerincébe ültetett, mesterséges intelligenciával felturbózott mikrochip segít, ami képes együttműködni Grey agyával és izomzatával. Ketten együtt indulnak a bűnösök nyomába... és a továbbfejlesztett Grey hamarosan meglepődik, mikre képes beépített partnerével.

Az alapötlet jó, de a történet többi része alapvetően klisékből építkezik, így a csavarok elég könnyen kitalálhatóak. A látvány is kettős: vannak kifejezetten szépen megcsinált jelenetek, más képekről viszont ordít, hogy nagyon szűkös volt a költségvetés. Egyáltalán nem rossz film, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.

Mom and Dad

Kezdeném azzal, hogy a fordító megint akkora bakot lőtt a rettenetes magyar címmel (Szörnyszülők), hogy azzal vadászkiállítást lehet nyerni. Az eredeti cím ugyanis nemes egyszerűséggel "Anyu és Apu", és nem véletlenül. A M&D ugyanis legfeljebb akkora részben horror, mint amekkora részben szatíra, görbe tükör, abszurd.

Kendall (Selma Blair elég, ha elereszt egy gyilkos mosolyt, és a gyengébb idegzetűek már nem alszanak jól éjjel, de ha megszólal negédes, mézesmázos hangon, akkor esélyes, hogy egyáltalán nem :-)) és Brent (Nicolas Cage kevésbé parádés, de még mindig tökéletesen hozza a vesztest, aki lelkileg belerokkant abba, hogy az élete távolról sem egy megtestesült álom) házassága romokban hever. Elegük van egymásból, elegük van a gyerekeikből, így aztán az interperszonális kapcsolatok ebben a családban, hogyúgymondjam, nem egészen felhőtlenek.
A férjet és a feleséget mégis újra összehozza valami, ez pedig egy rejtélyes effektus, ami a gyermekeket megvédő szülői ösztönt a visszájára fordítja. Látszólag hétköznapi életet élő anyukák támadnak a lányaikra, békésen sörözgető apukák válnak egyik pillanatról a másikra baseball ütővel tomboló őrültekké. A célszemély minden esetben az utód. Hőseinket is megfertőzi a jelenség, így vállvetve törnek lányuk és fiuk életére.
Nem kell mondanom, hogy az M&D-től távol áll mindennemű politikai korrektség. A családi idill a felszín alatt minden esetben egy fortyogó pokol, a középkorú, rendezett életet élő szülők valójában rég alulmaradtak a saját céljaikért vívott küzdelemben, az álmok lemorzsolódtak, az életük mostanra nem más, mint egy elkeseredett, véget nem érő kapuzárási pánik, a kétségbeesés az elvesztegetett évek miatt. Az ebből fakadó dühükért a gyerekeiket okolják, és rajtuk akarják levezetni. A puskapor már rég csak a szikrára vár - igazából mindegy, honnan is jön. Az M&D gúnyosan röhögve vágja a pofánkba a végletekig kifacsart konklúziót: nem az a meglepő, ha egy szülő bántani akarja a gyerekét, hanem az, ha nem.
A film horrornak sajnos nem elég erős, pedig a téma és a hangvétel simán elbírt volna több vért és több ötletet. Aki viszont úgy fut neki, hogy egy B kategóriás szeletelőst fog látni, annak komoly meglepetés lesz, mennyire szurokfeketén csillog a humor, és mennyire fájdalmasan hiteles az M&D központi jelenetében mind a férj, mind a feleség monológja, amikor megtudjuk, miért is Anyu és Apu a film címe - ez a rész nem véletlenül került majdnem pontosan a játékidő közepére. Összegészében érdekes műfaji egyveleg ez a film, de az biztos, hogy csak egy nagyon szűk réteg fogja legalább részben értékelni. Ha bírtad a Nyers, a Bűbáj és kéjelgés, a Hangok, vagy régesrégen a Titkos gyilkos mama stílusát, akkor ez is bejövős lesz, de ha ezek közül egyet sem láttál, az már önmagában elég ok arra, hogy ezt sem kéne megnézni.

Aquaman

Amikor annyira túltolják az epikust, hogy az már átcsap röhejesbe.

Álommeló

Maya (Jennifer Lopez még mindig észbontóan dögös) 15 éve vár arra, hogy vezető lehessen az áruházban, ahol dolgozik. Mégsem kapja meg az előléptetést, de keresztfia a segítségére siet, és kreál Mayának egy kamu élettörténetet, a diplomától a jótékonykodáson keresztül a kínai nyelvtudásig mindennel. A nőre rá is mosolyog a szerencse, és a szépen kibővített önéletrajzával állást kap egy nagymenő cégnél...

Innentől jönnek a kötelező romantikus filmes fordulatok, lényegében semmi olyan nincs az Álommelóban, ami ne lenne kiszámítható. Ennek ellenére működik, és bár jelentős mennyiségű szirupot küld a vászonról a néző nyakába, kellemes kikapcsolódás.

Cam

Alice camgirl-ként dolgozik, ami röviden összefoglalva azt jelenti, hogy egy kamera előtt illegeti magát és különféle mértékben korhatáros műsorelemekkel szórakoztatja az internet közönségét, akik ezért fizetnek. A lány komolyan küzd, hogy egyre feljebb kerüljön a nézettségi és bevételi toplistán... amíg egy reggel arra nem ébred, hogy valaki ellopta a jelszavát, a nevében csinálja a műsort, és még pontosan ugyanúgy is néz ki, mint ő. A rejtélyes másik ráadásul sokkal durvább dolgokat is bevállal a műsorban, szembe menve Alice elveivel. A lány egyre kétségbeesettebben próbálja visszaszerezni az ellopott személyiségét...

A Cam egy kifejezetten alacsony költségvetésű thriller, ami ennek és a nem túlbonyolított történetnek dacára az első perctől az utolsóig leköti a nézőt. Az internet közönsége pontosan úgy jelenik meg, ahogy azt legrosszabb félelmeinkben elképzeljük: arctalan pszichopaták, szexre és vérre ácsingózó magányos férfiak tömege, akik lelkesen dobálják a zsetont és biztatják a csajt, hogy vágja el a saját torkát élő adásban. Nyomasztó, fullasztó képet kapunk a virtuális prostitúcióról, az arctalan ügyfélszolgálattal folytatott reménytelen telefonos vitákról, egy 21. századi kafkai helyzetről. Nem kellemes, viszont meglepően hatásos.

Robin Hood

Az előzetes egy kissé zavaros történetű, de akciódús filmet ígért. Az új Robin Hood pedig pontosan megfelel ennek a képnek. És igazán kár a forgatókönyv logikai hibáiért, mert ez a darab minden más tekintetben, ha nem is vág földhöz, de abszolút vállalható:

- úgy újítja meg az unalomig ismert Robin Hood történetet, hogy kellő tisztelettel nyúl az alapanyaghoz,
- érdekes a fantasy motívumokat a disztópiákkal ötvöző látványvilág,
- nonstop pörög a szépen megkoreografált és megcsinált akció, a film egy másodpercig sem unalmas,
- az alkotók nem féltek nagy elődök munkáihoz nyúlni: a Tolvajok fejedelme, a Hopkins-Banderas páros nevével fémjelzett Zorro, a Trónok harca, több videójáték, de még a Ben Hur hatása is tetten érhető,
- a főbb szerepekben Taron Egerton kidolgozott felsőteste és Ewa Hewson dekoltázsa. :-)
A néző remekül elszórakozik két órán keresztül, csak egy minimális hiányérzete marad. Aztán ahogy újra eszébe jutnak bizonyos részletek, az a hiányérzet és a csalódottság egyre csak fokozódik. Mindent a szemnek, semmit az agynak.

Ruben Brandt, a gyűjtő

Csapágyasra járatott klisé lenne azt mondani a film kapcsán, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Mondhatnám, hogy egy szemem sír, négy meg nevet, és ez a mondat a Ruben Brandt világában még csak nem is lenne megdöbbentő, mert ez egy olyan univerzum, ahol az "emberszabású" kifejezés - ahogy Picasso festményein is - új értelmet nyer.

Ez a hazai gyártású animációs film egy audiovizuális kéjutazás, de legalábbis egy piszok jól sikerült drogtúra. Minden egyes képkocka gyönyörű, akár fekete-fehér, akár túltelített színekkel operál. Keverednek az anime stílusú, egy színnek összesen két árnyalatával játszó részletek és a fotorealisztikus textúrák, és az egész koherens egységként működik! Kecsesek az animációk, remekül kitaláltak a kamerafahrtok, pörgős az akció. A zene tökéletesen odaillő, dőlnek a festészetes, szobrászatos és filmes utalások, első megtekintésre a néző garantáltan nem veszi észre a felét sem. Élnek a karakterek, még a kétdimenziós pasi sem lapos :-), a film egyszerre feszes krimi és totál zakkant paródia. A Ruben Brandt a nulladik másodpercben beszippant, hipnotizál és nem ereszt... és csak a vége után jössz rá, hogy a forgatókönyv bizony olyan lyukas volt, mint egy ementáli sajt. Hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések, még a befejezés sem egyértelmű, sőt... de nem érdekel, tuti, hogy beülök még egyszer, mellékhatások ide vagy oda, ez nekem való drog. :-)

Az első ember

Raf ajánlója
Az első film amiben végleg felfigyeltem Ryan Goslingra, az a Drive volt. Emlékszem, a (legalább) fél mozi visszatartott lélegzettel fgyelte az arcát a film végén és kábé egyszerre sóhajtott fel a megfelelő pillantban. Aztán láttam pár korábbi alkotását is, s elég hamar belopta magát a "asztakurva, de jó színész" kategóriába, s ezzel az "ó, ő benne van? Akkor igyekszem megnézni" fiókba is véglegesen bekerült (John Goodman, Jack Nicholson és még sokan mások mellé).

Amikor befutott az első hír, hogy Libácska Rájen fogja Neil Armstrongot eljátszani, a téma és a főszereplő miatt már tűkön ülve vártam, hogy megérkezzen a mozikba.
Elmentem egy (na jó, AZ) IMAX terembe és ott néztem meg a filmet. És letettem az arcom. Mert nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, de azt olyan formátumban, hogy teljes mértékben kárpótolt, sőt, megvett kilóra.
Mert ez a film tele van jobbnál jobb színészekkel, lényegében az statisztákon kívül mindenki a maximumot nyújtja. És mindezt úgy, hogy a kamera sokkal inkább az arcjátékra, mimikára helyezi a hangsúlyt, a színészek arcain keresztül tapasztaljuk meg a film felét (és nem, számomra nem volt zavaró, sőt).
Azt még tudni érdemes, hogy a film címéhez hűen a film nem a holdraszállásról (konteós olvasók számára: a kamu holdraszállás kamu felemlegetése/újrajátszása) szól, hanem Neil Armstrong pár évéről (1961-1969), ami alatt elveszti kislányát, bekerül a Gemini, majd az Apollo programba, majd első emberként (lásd cím) lép a Holdra.
Nálam Az első ember elfoglalta a történelmi űrhajós filmek trónját, sőt, történelmi filmek terén is kiemelkedő. Mindenképpen érdemes megnézni, lehetőleg IMAX-ben (nem reklám helye - egyszerűen úgy van megcsinálva a film, hogy az orbitálisan nagy vászon miatt az ember úgy érzi, hogy benne van a filmben, kilövésnél ő is együtt emelkedik az asztronautákkal az égbe, együtt ül velük az asztalnál...

Pizzarománc

Az Emma Roberts és Hayden Christensen főszereplésével készült romantikus vígjáték nagy meglepetésre az idei év egyik legélvezetesebb darabja. Remekül kitalált karakterek, vicces beszólások (élvezetes szinkronnal), életigenlés, és pizza minden mennyiségben a vásznon, térdet csapkodós, könnyeket törölgetős kacagás a nézőtéren. Garantáltan nem fekszi meg a gyomrodat. :-)

I don’t feel at home in this world anymore

Ruth (Melanie Lynskey imádnivalóan setesuta) kicsit kövérkés, kicsit piás és kicsit depressziós. Amikor egy betörés során eltűnnek a nagymamájától örökölt ezüst evőeszközök, és a rendőrség nyomozás helyett minden mással van elfoglalva, a halálra frusztrált nő úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi a dolgokat, és visszaszerzi az eltűnt értékeket.

Segítőtársául szegődik Tony (Elijah Wood hibátlanul hozza az önjelölt, de közben totál kétbalkezes harcművészt), hogy aztán ketten együtt keveredjenek egyre zűrösebb, egyre véresebb, de mindvégig vicces helyzetekbe, miközben a film fokozatosan eltolódik a fekete komédia irányába. Nem ajánlott mindenkinek, de ha tetszett a Csapatleépítés, a Tuck and Dale vs evil (rettenetes magyar fordításban Trancsírák), vagy a Rendes fickók, akkor érdemes tenni vele egy próbát.

Defekt

Hat fiatal autózik egy szép nagy terepjáróval a semmi közepén, amikor váratlanul defektet kapnak. Legalábbis elsőre annak tűnik, de aztán elég gyorsan kiderül, hogy puskagolyó van a kerékben, és valójában egy mesterlövész vadászik rájuk. Megkezdődik a harc a túlélésért... már amennyire csavarhúzóval meg mobiltelefonnal, persze térerő nélkül, harcolni lehet egy láthatatlan és halálos ellenfél ellen.

Azon, hogy a karakterek és háttértörténetük meglehetősen gazdag klisékben, különösebben nem lepődtem meg. Ennek ellenére lehet szimpatizálni a szereplőkkel, a film közepe felé már nem csak két lábon járó céltáblának érezzük őket (spoiler: már akik még életben vannak :-)). Gondolkodnak, vannak értelmes ötleteik, működik a túlélési ösztönük...
... a forgatókönyvíró esetében viszont pont fordított a helyzet. Megjelennek a logikai hibák, repedezik az addig szépen - na jó, ha szépen nem is, de legalább egész jól - működő struktúra, majd a végén konkrétan atomjaira hullik. Csak egy példa: hőseink a kocsi árnyékában találnak menedéket a Nap és a lövések elől. (Az orvlövész szempontjából teljesen logikus, hogy a Napnak háttal helyezkedjen el.) Aztán ahogy telik az idő, az autó oldala szépen kikerül az árnyékból, jöhet a szomjúság és az izzadás - majd minden átmenet nélkül a Nap fordul 180 fokot, és elkezd a másik irányból sütni (nem, köszönöm az okos kérdést, nem volt közben éjszaka, az majd később jön a filmben :-)). És igen, ez csak egy apróság, de aggodalomra semmi ok, lesz ez még fokozatosan egyre rosszabb, egészen a nevetséges befejezéssel bezárólag.
Szóval ha azt gondolod, hogy egy ilyen faék egyszerűségű filmet, ami végig egy helyszínen játszódik, és néhány óra történetét meséli el, nem lehet elrontani, hát, gondold újra.

X - A rendszerből törölve

Éva (Balsai Móni döbbenetesen jó) egy pánikbeteg nyomozó, aki valamiért olthatatlanul szomjazza az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságok felderítését. Ezek pedig elharapózni látszanak a korunk alternatív Budapestjén játszódó, hamuszürke színekben fotózott, koromsötét hangulatú thrillerben.

A választások előtti paprikás belpolitikai hangulatban persze a rendőrségi vezetőknek más sem hiányzik, mint egy újabb rejtélyes bűncselekménysorozat. Így Éva magára marad a véleményével, anyját, magát és a világot felváltva gyűlölő kamasz lányával, és a Damoklész kardjaként a feje fölött lógó lakáshitelével.
Az X reklámja szerintem a valaha készült legjobb magyar mozielőzetes volt, előrevetítve a film hangulatát és feszültségét. Ennek megfelelően ultramagas elvárásokkal ültem be a filmre, és bár nem hozta száz százalékban azt a szintet, amit reméltem, azért nem mondanám, hogy csalódottan távoztam volna a moziból. Két órányi, szünet nélkül nyomasztó és fullasztó para, ami átragasztja a nézőre Éva rettegését, szépen, komótosan felépített sztori, remek soundtrack - ha nem maradna néhány elvarratlan szál és megfejtetlen titok, akkor akár 10/10 is lehetne. A Hetedik adta inspirációt le sem tagadhatja, de ezzel azért együtt lehet élni. :-)

A cikk utoljára frissítve: 2019.03.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2019.08.04.