heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Szórakozás] [Autók] [Autóhifi] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 36.

Filmek téma
10 kedvenc film (2011.01.)
Cápás rendhagyó filmajánló (2012.11.)
Filmajánlók 01. (2011.01.)
Filmajánlók 02. (2011.01.)
Filmajánlók 03. (2011.01.)
Filmajánlók 04. (2011.01.)
Filmajánlók 05. (2011.01.)
Filmajánlók 06. (2011.01.)
Filmajánlók 07. (2011.01.)
Filmajánlók 08. (2011.01.)
Filmajánlók 09. (2011.01.)
Filmajánlók 10. (2011.02.)
Filmajánlók 11. (2011.07.)
Filmajánlók 12. (2011.12.)
Filmajánlók 13. (2012.06.)
Filmajánlók 14. (2012.11.)
Filmajánlók 15. (2013.05.)
Filmajánlók 16. (2013.12.)
Filmajánlók 17. (2014.07.)
Filmajánlók 18. (2014.10.)
Filmajánlók 19. (2015.03.)
Filmajánlók 20. (2015.08.)
Filmajánlók 21. (2015.12.)
Filmajánlók 22. (2016.04.)
Filmajánlók 23. (2016.10.)
Filmajánlók 24. (2018.07.)
Filmajánlók 25. (2018.02.)
Filmajánlók 26. (2018.02.)
Filmajánlók 27. (2018.05.)
Filmajánlók 28. (2018.07.)
Filmajánlók 29. (2018.12.)
Filmajánlók 30. (2019.03.)
Filmajánlók 31. (2020.02.)
Filmajánlók 32. (2020.01.)
Filmajánlók 33. (2020.06.)
Filmajánlók 34. (2020.10.)
Filmajánlók 35. (2021.01.)
Filmajánlók ábécérendben (2018.11.)
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló (2013.10.)
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók (2017.03.)
Prince of Persia rendhagyó filmajánló (2011.01.)
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló (2013.01.)
Underworld 1-4 elemzés (2017.01.)
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló (2012.12.)

The Mandalorian első évad

A Star Wars széria úgy bukdácsolt az elmúlt jópár évben, mint egy tűsarkú cipős szupermodell a Dagobah mocsaraiban, és ezen nagyjából csak az tudott segíteni, ha ledobta a lábbelit (naná, hogy a Zsivány egyes-re gondolok). Szóval kellett már ide valami új, de nagyon.

És akkor a Mandalorian jött, látott és győzött. Megszabadulva az összes fénykardozósditól, a kilenc sorszámozott rész minden központi karakterétől, a kötelező megalomán fegyverektől, egy okos - és ennek velejárójaként magányos - fejvadászt állított a félig western, félig keresztül-kasul átutazom a fél galaxist történet középpontjába. A férfi a tökéletes egyszemélyes végrehajtó gépezet: felveszi a küldetést, begyűjti és leszállítja a célszemélyt, bezsebeli a jutalmat és kezdi az egészet elölről, hideg fejjel, céltudatosan, érzelemmentesen. Egészen addig a pillanatig, amikor kiderül, hogy az irreálisan magas vérdíj mögött az aktuális célszemély egy aprócska, ártatlan, ráncos, zöld lény, hosszú fülekkel és nagy barna szemekkel - aki nem tudja, hogy baby Yodáról van szó, az valószínűleg arról sem értesült, hogy Nagy-Britannia Brexit-népszavazást tartott, hogy kilépjenek-e az EU-ból. Szóval hősünk ezúttal szembemegy a saját és a fejvadász céh elveivel, a jutalma természetesen a folyamatos menekülés, és a túlélés érdekében zűrösnél zűrösebb küldetések bevállalása.
A történet lazán kapcsolódó epizódokból épül fel, és nem lehet nem szeretni. Baby Yoda (aki nem Yoda, tudom :-)) minden felbukkanásakor túlvezérli a cukiságmérőt. Pedro Pascal a főszerepben gyakorlatilag végig (egy nagyon vagány :-)) sisakban játszik - ahogy Hugo Weavingnek a V mint Vendetta álarcos hőseként, neki is pusztán a testbeszéd áll rendelkezésére, hogy érzelmeket és hangulatokat fejezzen ki, és azt kell mondjam, hibátlanul csinálja, nem tolja túl. A mellékszereplők is korrekt alakítást nyújtanak, a látványvilág rendben van, és természetesen folyamatosan hangzanak el utalások a mozifilmekre, meg egy csomó helyszín is visszaköszön - a széria megalkotója, Jon Favreau igazán szívvel-lélekkel nyúlt a témához, és nem csak mentette a menthetőt, amit itt letett az asztalra, az annál sokkal több.

Guns Akimbo

Raf kritikája
Ez nem az a film, amiben Harry Potter egy svájcibicska hullát játszik, hanem az a film, amiben Harry Potter kezeire két pisztolyt erősítenek 50-50 tölténnyel, és egy netes reality show-ban kellene megölnie egy pszichopata nőt (Samara Weaving, még mindig Hugo Weaving unokahúga), aki már többször nyert a "játékban" és ez lenne az utolsó kör számára.

Természetesen Miles-nak (Harry Potter) nincsen egyszerű dolga, hiszen egyrészt nem ért a fegyverekhez, másrészt ő csak egy trollelenes troll, aki vegán. Dehát, ha egy-egy pisztoly van az ember kezéhez (kezére?) rögzítve (alaposan, csavarokkal. IS) nem olyan egyszerű ám sem egy sima hétköznapi cselekedet, sem a feltűnésmentesen létezés majd menekülés. Főleg, hogy Nix is üldözi, ő pedig nemcsak pszichopata, de, mint fentebb említettem is, eléggé profi.
Összességében nagyon szórakoztató a film, van nem egy sírva szakadós poén (például az elszúrt péntek estével kapcsolatos, majd nem sokkal később annak folytatása), társadalomkritika (vastagon) és jó színészi alakítás is (SW hozza a szokásost jól, HP is igen jó) - és van benne popkult utalás éppen úgy, mint önreflexió.
Ne hagyd ki, jó szórakozás!

Grounded for Christmas (Karácsonyra összezárva)

Kamu pasit viszek haza a családomhoz, mert képtelen vagyok szembenézni az exemmel - szintén nem először látjuk a sztorit. A film a szokásos egyszernézős, eleve nem mozivászonra készült színvonalat hozza, aki nem vár többet, és nem akad fent a kisebb logikai bakikon, az még akár kellemesen is szórakozhat rajta. Mindenki más meg bányássza elő az ezeréves Lagzi-randi DVD-t, ebben a kategóriában fényévekkel jobb.

Before I fall (Mielőtt elmegyek)

Meghalok, majd folyamatosan újraélem a halálom napját, amíg rá nem jövök, hogy miért - pont ugyanezt láttuk a Boldog halálnapot! című vígjátékban is. A két film ráadásul ugyanabban az évben készült, a különbség leginkább a témához való hozzáállásban, és az eredményül kapott másfél óra élvezhetőségében van.

A BH! vígjáték, és kifejezetten jól megcsinált vígjáték, remekül működő karakterfejlődéssel, ügyesen adagolt érzelmekkel, parádés alakítással a főszerepben - a Before I fall meg egyik sem ezek közül. A főhős Sam szerepében az egyébként nagyon tehetséges Zoey Deutch lényegében nem csinál mást, csak egyre szomorúbb arccal éli végig újra és újra ugyanazt a napot, a személyiségváltozásai nem igazán hitelesek - mondjuk ezt inkább a forgatókönyvnek tudom be - , az események lassan csordogálnak, úgy nagyjából az egész filmben nem sok minden történik a kötelező fordulatokon kívül. Így aztán a végeredmény is sokkal kevésbé katartikus - egyszerűen csak örülünk, hogy végre végetértek Sam szenvedései.

Freaky

Wolkens kritikája
A testcserés filmek akkor működnek jól, ha két homlokegyenest ellenkező személyiség kapja meg a másik testét. Dacos kamaszlány és pszichológus anyuka (Nem férek a bőrödbe), egymást ki nem álló szomszéd jókislány és rosszfiú (Lelkes testcsere), mind vicces konfliktusokra ad lehetőséget.

A Freaky kimaxolja a szituációban rejlő potenciált: egy elvetemült, tagbaszakadt, megállíthatatlan, középkorú sorozatgyilkos pasi (Vince Vaughn) és aktuális kiszemelt áldozata, a félénk, szőke, karcsú tinilány, Millie (Kathryn Newton) ébred egy ősi átok következtében egymás testében. Ráadásul a műfaj ezúttal vígjáték helyett rendesen véres (!!!) horror-vígjáték, válogatottan látványos gyilkolászásokkal, a 80-as évek VHS horror korszakát megidéző és arra konkrétan kikacsintó stílusban. Ez némiképp leszűkíti a célközönséget (aki megnézi az előzetest, kaphat némi segítséget annak eldöntéséhez, akarja-e látni a darabot ;-)), ami azért kár, mert a helyzetkomikum és különösen a két főszereplő alakítása igazán meggyőző. Térdet csapkodva röhögős, ahogy Vince Vaughn borostás arccal, keszekusza hajjal, szakadt pólóban tökéletesen hozza a szőkecica gesztusokat, épp hogy csak a szempilláját nem rebegteti, cserébe Kathryn Newton olyan gyilkos tekinteteket meg vérszomjas arcokat produkál, hogy az áldozatok helyében én már attól szívrohamot kapnék. Egyetlen apróság rontja a bűnös élvezeteket: nem igazán tudjuk eldönteni, hogy sorozatgyilkosunk végül is gyengeelméjű vagy ellenkezőleg, gonosz zseni. A viselkedése és a reakciói alapján... izé, pontosabban a forgatókönyvi szituációnak megfelelően hol az egyik tűnik igaznak, hol a másik. Ezt még kicsit kellett volna csiszolni, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. :-)

Raf kritikája
Valahogy az utóbbi években felhagytak a slasherekkel (mondjuk úgy igazán nem is kéne csodálkozni rajta, ilyen Wrong turn 6 (!!!) és hasonló végtelen, rissz-rossz és teljességgel nélkülözhető és felejthető folytatások után/miatt), bár úgy tűnik, néha csinálnak igényes és megnézendő filmeket a zsánerből (Halloween, rád nézek most éppen). Ami a slashereknél is ritkább mostanság, az a slasher/vígjáték (lásd még: belezős-felezős-röhögős) kombó (nem, a Happy Death Day nem kaszabolós, de cserébe vicces eléggé; mindkettő - viszont jó példa talán a Babysitter 1 és kicsit a 2). Szerencsére jött a Freaky és betöltötte az űrt.
Jó, nem kertelek, összességében nem egy remekmű a film (mondjuk az ilyenek ritkán azok), megbicsaklik kicsit a közepén (megszűnik slashernek lenni és tinivígjáték lesz - ami nem feltétlenül baj, de erre még később visszatérek).
Hogy miért érdemes megnézni a filmet rajongóknak mindenképpen, és másoknak is? Vince Vaughn alakítása miatt. Ugyanis amit ez a 196 centis fickó alakít tinédzser lányként, az egyszerűen hihetetlen! A mozgás, a manírok, a gesztikulálása, a minden! Jó, és 1-2 gyilkolásos rész is eléggé kreatív (lásd még: teniszütő), és sok-sok kikacsintás, utalás van a zsánerre, amihez nem is feltétlenül kell vérprofinak/sasszeműnek lenni.
Én azt mondom, rajongóknak kötelező, mindenki másnak ajánlott, max az öléseknél eltakarod a szemed.

Home for Christmas (Új barát karácsonyra) második évad

Az új évben Johanne élete átmenetileg rendeződik, végre van pasija, de aztán gyorsan kiderül, hogy azért nem minden fenékig tejfel. Konfliktus konfliktust követ, és úgy tűnik, nem csak főhősnőnk kapcsolata zűrös, hanem a környezetében nagyjából mindenkié.

Ahogy megint közeleg a karácsony, már káoszba torkollni látszik minden. Johanne pedig kapálózva küzd, hogy ne essen szét...
Bár egy hangyányit gyengébb, mint az első évad, és helyenként megismétel ötleteket, még mindig cuki és megunhatatlan. A szereplőgárda mimikája Oscar-díjért kiált, nem egy és nem kettő olyan jelenet van, ahol a hangot le is lehetne csavarni, elég az arcokat nézni ahhoz, hogy az ember fuldokolva röhögjön. Ki ne hagyd!

Home for Christmas (Új barát karácsonyra) első évad

Tudjuk, hogy a skandinávok is jókat tudnak alkotni romantikus komédia kategóriában. A norvég Home for Christmas főhőse a 30 éves ápolónő, Johanne (Ida Elise Broch egyszerűen imádnivaló), akit a családja folyamatosan nyaggat amiatt, hogy azóta szingli, amióta a pasija három éve szakított vele, és ezt csak tetézi, hogy az egész família isteníti a fickót.

Johanne-nál adventkor betelik a pohár, és bejelenti, hogy neki bizony megint van fiúja. Természetesen mindenki látni akarja a karácsonyi vacsorán a rejtélyes új udvarlót, így hősnőnknek három hete van, hogy kerítsen is valakit. Így aztán az egyik vicces-kínos kalandból a másikba csöppen, de az igazi nagy Ő csak nem akar előkerülni...
Életszagú, keserédes, és helyenként meglehetősen pikáns - a sorozat már elsőre is nagyon tetszett, de most, hogy kijött a második, úgy döntöttünk, újranézzük, a hat 30 perces részt az ember simán ledarálja egyben. Másodszorra sem lehet unni, sőt, ugyanolyan jól szórakoztunk, mint egy éve, és ezúttal az ajánló sem maradt ki. :-)

Sweetheart

Wolkens kritikája
Jenn (Kiersey Clemons, nekem a New York-i afférok-ból volt ismerős) hajótörés után egy aprócska, lakatlan szigeten tér magához. Elég gyorsan rájön, hogy nem ő az első, aki itt landolt - ennél sokkolóbb a felismerés, hogy esélyes, nem ő lesz az utolsó, aki meghal itt. Az idilli környezet ugyanis halálos veszélyt rejt... de Jenn okos túlélő, és nem akar az elődök sorsára jutni.

Az alig 80 perces hosszhoz képest három-négyszer is a telefonomra néztem közben, ugyanis thriller-horrorhoz képest a film az idő jelentős részében azt mutatja be, ahogy Jenn kőkorszaki eszközökkel dolgozik. Kővel veri szét a gyümölcs kemény héját, kővel belezi a halat, kővel élezi a lándzsákat, és nem egyet. Komolyan, érzetre az idő legalább negyede azzal telik el, hogy Jenn meg a kő duettjét nézzük. Egy másik negyede meg azzal, hogy a csaj elalszik különböző helyeken, aztán éjjel felriad.
Azért igaztalan lenne a vád, hogy a Sweetheart-nak nincsenek erős pillanatai, ami viszont meglepő, hogy ezek nem ott vannak, ahol a néző gondolná. A vége felé sokkal jobb, mint az elején, de ettől még bőven kevés ahhoz, hogy - akár csak az alacsony költségvetésű, szűk helyszínes, kevés szereplős, tengervizes túlélőhorrorok kategóriában (tegyük fel, hogy van ilyen :-)) - maradandó legyen. A "Zátony" meg a "47 méter mélyen" hasonló büdzséből nagyobb feszültséget tudott felépíteni.

Raf kritikája
Jenn hajótöröttként és partot egy idilli szigeten - sajnos társa nem annyira (?) szerencsés és rövid úton elhagyja e árnyékvilágot. Jenn elkezdi felfedezni a szigetet - hamar kiderül, hogy ez a kis paradicsom talpalatnyi, s egyedül kell megbirkóznia a magánnyal és a túléléssel. Talál még nyomokat, hogy nem ő az első a szigeten - majd leszáll az este és kiderül, hogy a tenger nem csak élelmet rejt, hanem veszélyt is.
S rövidesen Jenn társakra lel, a pasija és közös barátjuk partot ér a mentőcsónakban. Az est pedig leszáll.
A film első fele nagyon hangulatos, vágni lehet a feszültséget - ez alábbhagy, mikor a két társ feltűnik, itt picit megbicsaklik a film, viszont nagyon jól csinálta (lásd még: "show, not tell"), hogy mutat dolgokat és nem szájba rágta. Összességében egy hangulatos, bár nem egyedi filmet kapunk (jó, hát 2020-ban azért egyedi filmet készíteni nem olyan egyszerű), ami inkább tiszteletteljes bólintás, mint szemérmetlen lopás. Igen, kapunk Fekete Lagúna szörnyét, Predátort - mégis éppen eléggé karakteres, hogy ne bánjuk és élvezzük.
Ha szereted az egyedültúlélős-szörnyes filmeket, érdemes megnézni, jobb film, mint amit az iMDB pontok sugallnak.

A California Christmas (Karácsony Kaliforniában)

Joseph, a gazdag famíliából származó szépfiú azt a feladatot kapja a családi vállalatot vezető anyjától, hogy vegye rá a makacs Callie-t a birtoka eladására. A pasi alig érkezik meg a farmra, máris összetévesztik az új kisegítővel, ő pedig fejest ugrik a szerepbe, mondván, ez milyen remek lehetőség lesz a csaj meggyőzésére. Természetesen semmi nem a terv szerint alakul...

Oké, ez sem viszi el idén a legjobb forgatókönyv Oscart, de nem is nézhetetlen. A karakterfejlődés a műfajhoz képest rendesen fel van építve, a mellékszereplők sem csak papírmasé bábuk, a főszereplők között működik a kémia - külön érdekesség, hogy ők ketten a valóságban házastársak, sőt a forgatókönyvet is a feleség jegyzi. Szóval írt maguknak egy cuki filmet - kedves karácsonyi ajándék. :-)

A cikk utoljára frissítve: 2021.01.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2021.01.03.