heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Szórakozás] [Autók] [Autóhifi] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 36.

Filmek téma
10 kedvenc film (2011.01.)
Ajánlók listája ábécérendben (2018.11.)
Cápás rendhagyó filmajánló (2012.11.)
Filmajánlók 01. (2011.01.)
Filmajánlók 02. (2011.01.)
Filmajánlók 03. (2011.01.)
Filmajánlók 04. (2011.01.)
Filmajánlók 05. (2011.01.)
Filmajánlók 06. (2011.01.)
Filmajánlók 07. (2011.01.)
Filmajánlók 08. (2011.01.)
Filmajánlók 09. (2011.01.)
Filmajánlók 10. (2011.02.)
Filmajánlók 11. (2011.07.)
Filmajánlók 12. (2011.12.)
Filmajánlók 13. (2012.06.)
Filmajánlók 14. (2012.11.)
Filmajánlók 15. (2013.05.)
Filmajánlók 16. (2013.12.)
Filmajánlók 17. (2014.07.)
Filmajánlók 18. (2014.10.)
Filmajánlók 19. (2015.03.)
Filmajánlók 20. (2015.08.)
Filmajánlók 21. (2015.12.)
Filmajánlók 22. (2016.04.)
Filmajánlók 23. (2016.10.)
Filmajánlók 24. (2018.07.)
Filmajánlók 25. (2018.02.)
Filmajánlók 26. (2018.02.)
Filmajánlók 27. (2018.05.)
Filmajánlók 28. (2018.07.)
Filmajánlók 29. (2018.12.)
Filmajánlók 30. (2019.03.)
Filmajánlók 31. (2020.02.)
Filmajánlók 32. (2020.01.)
Filmajánlók 33. (2020.06.)
Filmajánlók 34. (2020.10.)
Filmajánlók 35. (2021.02.)
Filmajánlók 37. (2021.05.)
Filmajánlók 38. (2021.08.)
Filmajánlók 39. (2021.10.)
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló (2013.10.)
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók (2017.03.)
Prince of Persia rendhagyó filmajánló (2011.01.)
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló (2013.01.)
Underworld 1-4 elemzés (2017.01.)
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló (2012.12.)

Becky

Valamiért nagyon bírom a véres bosszúfilmeket, és ahogy múltkor a Freaky a testcserés vígjátékokat csavarta ki, úgy teszi ezt most a Becky ezzel a műfajjal.

A címszereplő 13 éves Beckynek (Lulu Wilson hátborzongatóan azonosul a szereppel) kifejezetten rossz napja van. Még nem tette túl magát édesanyja egy évvel korábbi halálán, ellentétben apjával, aki pont ma mutatja be az új menyasszonyát, helyszínül a család nyaralóját választva. Mintha ez nem lenne elég, még megjelenik négy szökött, mindenre elszánt fegyenc (az általában cuki szerepeket játszó Kevin James ezúttal hibátlan főgonosz), akiknek rejtélyes okokból pont ugyanebben a házban kell tanyát vernie. És eljön az a pont, amikor Becky agyában megpattan valami, és úgy dönt, ez a négy gazfickó bizony nem hagyja el az ingatlan területét élve.
Rendesen patakvér szeletős horror, kifejezetten erős idegzetűeknek és gyomrúaknak, de az igazság az, hogy valójában ügyes vágásokkal és ravaszul megválasztott kameraszögekkel hiteti el a nézővel, hogy látja is az öldöklés részleteit. Ehhez jön még a remek feszültségépítés - az eredmény egy emlékezetes darab, de hangsúlyozottan csak a stílus kedvelőinek.

Házassági történet

Raf kritikája
Karcsi egy feltörekvő, újhullámos színházi rendező, aki leszerződteti egy pikáns vígjátékban nem túl nagy karriert befutott Nikolt a társulatához, szerelembe esnek, gyermeket nemzenek (Henrik). A kölyök nyolc éves korára kapcsolatuk megromlik/kihűl, és közös megegyezéssel, mindent megbeszélve úgy döntenek, békében, mindent megbeszélve külön- és elválnak, közös gyermekük jólétét szeme előtt tartva.

A film körülbelül itt kapcsolódik be a történetbe, egy családterapeutánál ülnek és fel kéne olvasniuk az egymásról írt levelet. Nikol úgy dönt, nem olvassa fel (annak ellenére, hogy Karcsi az övét felolvasta). Annak ellenére, hogy békés megegyezésről volt szó, Nikol elmegy egy híres (vagy inkább hírhedt) válóperes ügyvédhez, Nórához, s innentől eszkalálódik a helyzet, minden téren.
Nem egyszerű film a Marriage Story - részemről a drámák Eden Lake-je lett: egy kiváló film (a maga nemében is), de nem tudnám még egyszer megnézni, annyira felkavaró volt. Persze, ebben biztosan benne van a lockdown meg minden IS, de igen, ez egy felkavaró film kiváló alakításokkal (nem tudnék senkit sem mondani, akinek az alakítása kívánnivalót hagyott volna maga után) egy olyan témáról, ami mostanában a lezárások miatt még előtérbe is kerülhet/fog kerülni szerte a nagyvilágban.
Egy kis adalék mielőtt megnézed: Nóra egy valódi ügyvédnőről lett mintázva, olyannyira, hogy konkrétan az irodáiban is forgattak. Nikol édesanyja meg azért lehet ismerős, mert ő volt a légikísérő az Airplane-ben.
Nézd meg, mindenképpen érdemes.

2012

Ami késik, nem múlik: a 2012 idén lesz 12 éves, és csak most jutottam el a megnézésig. A mérleg egyik serpenyőjében az, hogy anno mindenki utálta, a másik serpenyőjében meg hogy két és fél óra alatt nagyon sokat lehet tekerni az elliptikus tréneren vagy a szobabiciklin, ízlés szerint. :-) Ez a B kategóriás filmek sorsa.

Pedig a 2012 nem B kategóriásnak készült: a maják által megjósolt (és elmaradt) világvégét epikus képekben elmesélő mozi kifejezetten nagy vászon után kiált, és a szereplőgárda is rendesen meg van szórva ismert nevekkel: többek között John Cusack, Thandie Newton és Woody Harrelson is tiszteletét teszi, és ők azért értenek a színészethez. A látványvilág a bő egy évtizeddel ezelőtti szinthez mérve teljesen rendben van... szóval nem nehéz kitalálni, hogy az a fránya forgatókönyv a bűnös már megint. Roland Emmerich keze nyoma nyilvánvaló, és sajnos ez a Függetlenség napjával közös motívumokat jelent, azt pedig a valaha látott legrosszabb filmek között tartom nyilván. A totális logikátlanságig túltolt pátosz, fizikai baromságok már a negyedik (!) percben, gyereknevelés a végzetes katasztrófa előtti utolsó pillanatokban, ahelyett, hogy az elhárításon dolgoznék - na ezek nem kellettek volna, és akkor talán nem bukik akkorát a film anno. Egy mozijegy árát nem tényleg éri meg, de edzéshez tökéletes unaloműző.

Az ismeretlen Drakula

Ebben a változatban az erdélyi Drakula (Luke Evans) önként választja a vámpírlétet, hogy természetfeletti képességekkel felvértezve megvédelmezhesse népét a török megszállástól. Ahogy mondani szokták, "pedig jó ötletnek tűnt", de nyilván végül semmi nem a tervek szerint alakul, bármennyire is uralja a herceg a sötétség erőit.

Nem horror, inkább sötét fantasy, és abból sem egy lélegzetelállító darab. A látványvilága viszont tetszetős, és Luke Evans is szépen megbirkózik a szereppel. Bónusz: Dominic Cooper, mint tenyérbemászóan seggfej török szultán.

Lupin 1. rész

Az "1. rész" elég béna hivatalos megjelölés, a "fél 1. évad" pontosabb lenne. Öt, egyenként nagyjából háromnegyed órás epizódról van szó, amiben Assane (Omar Sy-ra mintha ráöntötték volna a szerepet) kedvenc könyvsorozata hősének, Arsene Lupinnak, a mestertolvajnak a nyomdokain haladva követ el ravasznál ravaszabb (pofátlanabbnál pofátlanabb :-)) betöréseket és lopásokat Párizsban.

A motivációja viszont egy másodpercig sem a pénz: afrikai bevándorló apja öngyilkossága 25 éve nem hagyja nyugodni, és ezek az akciók csak azt a célt szolgálják, hogy végre kiderülhessen az igazság. Hamar kiderül, hogy az egész történet még a véltnél is sokkal zűrzavarosabb, tele átverésekkel, korrupcióval, hazugsággal. Az események végig fenntartják a feszültséget, de sajnos az ötödik rész, izé, epizód végén lezárás helyett, egy vödör klisével nyakon öntve, a levegőben lógva marad a néző - és várhat a folytatásra bizonytalan ideig. :-(

Asphalt burning

Wolkens kritikája
Norvég átmenet a német Manta, Manta és az amerikai Halálos iramban között. Na, olyan is. :-)

Raf kritikája
Decemberben jött a hír a netflix háza tájáról, hogy ráfekszenek (megint) a filmekre (is), meg akarnak szórni minket a pandémia idején tartalommal. Az Aszfaltégetés pont egy ilyen film - addig a pillanatig csak, amíg a főcím be nem köszönt. Ugyanis, kérem alássan, ez a film a HARMADIK része a Borning (áthúzott ó-val)-szériának. Ami amúgy több alkalommal ki is derül, mert hirtelen feltűnnek bosszúszomjas karakterek, akik ismerik a főhősünket, megtörtént, de az átlag netflix-felhasználó számára ismeretlen eseményekre reflektálnak. Mondanám, hogy "szép munka volt" - de nem, ez nem az.
Amúgy a film nem rossz, vannak benne poénok, mondjuk az uszályos jelenetnél a CD Projekt Red grafikusai sírtak kínjukban, ez tuti, olyan borzalmas volt a "CGI", de összességében egy unalmas délutánt fel tud dobni a film - csak sajnos az első két részt sehol nem találtam kölcsönzőben, pedig a netes kritikák alapján jók (vagy legalábbis ennél jobbak - insert Leonardo di Caprio meme from Django unchained here).

12 gifts of Christmas

Anna (Katrina Law) egy áttörésre váró, kedves fiatal festőnő, aki, hogy a számláit is fizetni tudja, elvállalja, hogy elintézi mások karácsonyi bevásárlását. Első ügyfele a munkamániás, ám mostanában kihívásokkal küszködő reklámmenedzser, a jóképű Marc (Aaron O'Connell). A munkakapcsolat a kezdeti döccenők után egyre jobban működik.

De vajon rájön-e Marc, hogy Anna tehetsége nem merül ki az ajándékok jó érzékkel történő kiválasztásában? És vajon Annának sikerül-e kilépni ebből a szerepből és megvetni a lábát a művészvilágban? És vajon megmarad-e kettejük kapcsolata a hivatalos szinten?
Karácsonyi film, lehet tippelni. :-)

Final girl

Árván maradt kislány profi gyilkos kiképzést kap: az alapötlet alapján nem számítottam erős filmre, és nem is kaptam. Az utóérzet az, hogy valaki nagyon akart egy filmet, amiben Abigail Breslin (Zombieland 1-2) kemény csajt játszhat.

Az eredmény, néhány részlettől eltekintve, meglehetősen sablonos és kiszámítható. Mindennek a tetejébe hősnőnk sem alakít valami nagyot, a fő rosszfiú szerepében Alexander Ludwig simán lejátssza a vászonról.

The Mandalorian második évad

A második évad ugyanonnan folytatja, ahol az első abbahagyta: hősünk a hóna alatt baby Yodával folyamatosan menekül, és egyre zűrösebb szituációkba keveredik, egyre nehézsúlyúbb ellenfelekkel kerül szembe. Szerencsére a büdzsé is arányosan emelkedett: a látványvilág már a nyitó epizódban is elképesztő - pontosabban itt igazán elképesztő. A többi rész is meggyőző, de azt a szintet nem tudja megismételni.

Ezt leszámítva ez a széria ugyanolyan, mint az első, mégsem sikerül megunni. Az egyes részek önmagukban is érdekes szereplőket vonultatnak fel és izgalmas történeteket mesélnek el. Az egyetlen lényeges eltérés, hogy az előzőleg írt "megszabadulva az összes fénykardozósditól, a kilenc sorszámozott rész minden központi karakterétől" félmondat itt már nem állja meg a helyét, de nem szeretnék semmilyen poént előre lelőni - menjetek és nézzétek meg magatok. :-)

A keresztrejtvény-gyilkosságok

igazából három filmről van szó, amik lazán kapcsolódnak, de ha akarom, sorozatként is értelmezhetők: Plusz egy hulla, Halálos lánykérés, Halálos varázslat (ebben a sorrendben). Az alapszituáció szerint Tess (Lacey Chabert nagyon aranyos), aki egy new york-i újság keresztrejtvény-szerkesztője, mindenhol megfejtendő rejtélyeket meg gyanús dolgokat lát, és így botcsinálta detektívként állandóan a gyilkossági nyomozó Logan (Brennan Elliott színészi kvalitásait még csiszolni kell) útjába keveredik.

A rendőr eleinte persze nem veszi komolyan a nőt, ahogy először amaz is csak egy öntelt hivatalnokot lát a pasiban. Aztán természetesen felszínre kerülnek a belső értékek, satöbbi, satöbbi :-) , és ketten együtt mindenféle kacifántos bűnügyeket oldanak meg.
A Miss Fisher’s murder mysteries hatása letagadhatatlan, de legalábbis a felállás nagyon hasonló (az erős, független nő és az erős, a múltban egy’s mást megélt férfi párosa, egymás tiszteletének fokozatos elnyerése, az egyre hatékonyabb együttműködés egy az egyben ugyanaz), és bár a Keresztrejtvény-gyilkosságok karakterei sokkal kevésbé kidolgozottak, mint az említett ausztrál sorozat esetében, a megoldandó bűnügyekről ez szerencsére nem mondható el. Az egyenként 80 perces epizódok/filmek mind izgalmas, fordulatos ügyekről szólnak, a forgatókönyvírók gondosan ügyeltek arra, hogy az utolsó pillanatig rejtve maradjon a tettes személye. Közel sem annyira feszült vagy nyomasztó, mint az előd (és a flört vonal sem igazán szikrázik), de az érdeklődést végig fenntartja.
Végigolvasva a fentieket, úgy tűnhet, hogy egy gyengébb szériáról van szó, de erről szó sincs, csak arról, hogy a MFMM színvonalához elég nehéz felnőni. :-) Ha valaki ettől el tud vonatkoztatni, igazán remekül szórakozhat, a Keresztrejtvény-gyilkosságok jól indít, és utána sem veszít a minőségéből.

A légiutaskísérő

Raf kritikája
Cassie egy stewardess, bocsánat, légiutaskísérő aki egy bangkoki (miért és mikor vették ki a "c"-t/cserélték a város nevéből, azt nem tudom) járaton az első osztályon összemelegedik, bocsánat, összeheterózik egy fickóval, átbulizzák az éjszakát (van imitált szex és klasszikus L-alakú takaró is), s reggel a néni ébredés után eszmél rá, hogy bizony a ONS-ét valaki eltette láb alól, s neki nem sok emléke van az éjszakáról, csak bevillanó képek. Na meg egy hulla.

Annak rendje és módja (???????) szerint Cassandra kitakart, kicsit álcázza magát és egy kis túlzással "mintha mi sem történt volna"-alapon hazarepül. Persze semmi sem olyan egyszerű, ugyanis a stewie-nak hirtelen a lelki szemei előtt megjelenik az áldozat és komoly diskurzusokat folytatnak, miközben az FBI is érdeklődik Cassie után, és még mintha valaki nyomozna is utána. Természetesen (????) Kasszandra nem olyan alkoholista fából lett faragva, hogy bármit/mindent a rend éber őreire bízzon vagy segítsen nekik, ezért saját lábszőrére nyomozni kezd.
Nem egyszerű megítélni a sorozatot, mert az alapötlet nem rossz (még ha nem is egyedi, ugye Harry Hole?!), de a megvalósítás, ott már vannak hibák, sőt. Egyrészt Kéli Kukkoló már a TBBT-ben is megmutatta, hogy nem jó színész, itt sem igazán jó, se hiteles vagy bármi (ha úgy nézzük konkrétan producerként megvette magának a szerepet), másrészt az elején kreatívan és előszeretettel alkalmazott split screenes jelenetek később is megmaradnak, de egy idő után semmi lényegi szerepük nincsen, csak megszokásból van, és inkább zavaró, mint bármi más pozitívum. Azt már meg sem merem említeni, hogy az egyik történetszál semmi más célt nem szolgál, mint hogy a végén legyen egy deus ex machina-féleség.
Összességében egy kreatív alapötletből jól megvalósított sorozat - az első két részben, de utána leül az egész, szerintem 2 résszel kevesebb is bőven elég/sok lett volna, Kancsi Kukkancs csak van, de nem színésznő, és a nagy függőséges reveláció meg, hát, maradjunk annyiban, hogy drámainak szánt jelenete is volt inkább szánalmas, mint drámai. Jó, az is igaz, hogy én kb a harmadik résztől már annak drukkoltam, hogy a sorozat végére legkésőbb Cassandra murdálódjon meg, annyira idegesített, kicsit sem tudtam vele se szimpatizálni, se semmi.
Egy esélyt érdemes (talán) adni neki, max miközben a háttérben megy átbújod a napi híreket.

The Mandalorian első évad

A Star Wars széria úgy bukdácsolt az elmúlt jópár évben, mint egy tűsarkú cipős szupermodell a Dagobah mocsaraiban, és ezen nagyjából csak az tudott segíteni, ha ledobta a lábbelit (naná, hogy a Zsivány egyes-re gondolok). Szóval kellett már ide valami új, de nagyon.

És akkor a Mandalorian jött, látott és győzött. Megszabadulva az összes fénykardozósditól, a kilenc sorszámozott rész minden központi karakterétől, a kötelező megalomán fegyverektől, egy okos - és ennek velejárójaként magányos - fejvadászt állított a félig western, félig keresztül-kasul átutazom a fél galaxist történet középpontjába. A férfi a tökéletes egyszemélyes végrehajtó gépezet: felveszi a küldetést, begyűjti és leszállítja a célszemélyt, bezsebeli a jutalmat és kezdi az egészet elölről, hideg fejjel, céltudatosan, érzelemmentesen. Egészen addig a pillanatig, amikor kiderül, hogy az irreálisan magas vérdíj mögött az aktuális célszemély egy aprócska, ártatlan, ráncos, zöld lény, hosszú fülekkel és nagy barna szemekkel - aki nem tudja, hogy baby Yodáról van szó, az valószínűleg arról sem értesült, hogy Nagy-Britannia Brexit-népszavazást tartott, hogy kilépjenek-e az EU-ból. Szóval hősünk ezúttal szembemegy a saját és a fejvadász céh elveivel, a jutalma természetesen a folyamatos menekülés, és a túlélés érdekében zűrösnél zűrösebb küldetések bevállalása.
A történet lazán kapcsolódó epizódokból épül fel, és nem lehet nem szeretni. Baby Yoda (aki nem Yoda, tudom :-)) minden felbukkanásakor túlvezérli a cukiságmérőt. Pedro Pascal a főszerepben gyakorlatilag végig (egy nagyon vagány :-)) sisakban játszik - ahogy Hugo Weavingnek a V mint Vendetta álarcos hőseként, neki is pusztán a testbeszéd áll rendelkezésére, hogy érzelmeket és hangulatokat fejezzen ki, és azt kell mondjam, hibátlanul csinálja, nem tolja túl. A mellékszereplők is korrekt alakítást nyújtanak, a látványvilág rendben van, és természetesen folyamatosan hangzanak el utalások a mozifilmekre, meg egy csomó helyszín is visszaköszön - a széria megalkotója, Jon Favreau igazán szívvel-lélekkel nyúlt a témához, és nem csak mentette a menthetőt, amit itt letett az asztalra, az annál sokkal több.

Guns Akimbo

Raf kritikája
Ez nem az a film, amiben Harry Potter egy svájcibicska hullát játszik, hanem az a film, amiben Harry Potter kezeire két pisztolyt erősítenek 50-50 tölténnyel, és egy netes reality show-ban kellene megölnie egy pszichopata nőt (Samara Weaving, még mindig Hugo Weaving unokahúga), aki már többször nyert a "játékban" és ez lenne az utolsó kör számára.

Természetesen Miles-nak (Harry Potter) nincsen egyszerű dolga, hiszen egyrészt nem ért a fegyverekhez, másrészt ő csak egy trollelenes troll, aki vegán. Dehát, ha egy-egy pisztoly van az ember kezéhez (kezére?) rögzítve (alaposan, csavarokkal. IS) nem olyan egyszerű ám sem egy sima hétköznapi cselekedet, sem a feltűnésmentesen létezés majd menekülés. Főleg, hogy Nix is üldözi, ő pedig nemcsak pszichopata, de, mint fentebb említettem is, eléggé profi.
Összességében nagyon szórakoztató a film, van nem egy sírva szakadós poén (például az elszúrt péntek estével kapcsolatos, majd nem sokkal később annak folytatása), társadalomkritika (vastagon) és jó színészi alakítás is (SW hozza a szokásost jól, HP is igen jó) - és van benne popkult utalás éppen úgy, mint önreflexió.
Ne hagyd ki, jó szórakozás!

Grounded for Christmas (Karácsonyra összezárva)

Kamu pasit viszek haza a családomhoz, mert képtelen vagyok szembenézni az exemmel - szintén nem először látjuk a sztorit. A film a szokásos egyszernézős, eleve nem mozivászonra készült színvonalat hozza, aki nem vár többet, és nem akad fent a kisebb logikai bakikon, az még akár kellemesen is szórakozhat rajta. Mindenki más meg bányássza elő az ezeréves Lagzi-randi DVD-t, ebben a kategóriában fényévekkel jobb.

Before I fall (Mielőtt elmegyek)

Meghalok, majd folyamatosan újraélem a halálom napját, amíg rá nem jövök, hogy miért - pont ugyanezt láttuk a Boldog halálnapot! című vígjátékban is. A két film ráadásul ugyanabban az évben készült, a különbség leginkább a témához való hozzáállásban, és az eredményül kapott másfél óra élvezhetőségében van.

A BH! vígjáték, és kifejezetten jól megcsinált vígjáték, remekül működő karakterfejlődéssel, ügyesen adagolt érzelmekkel, parádés alakítással a főszerepben - a Before I fall meg egyik sem ezek közül. A főhős Sam szerepében az egyébként nagyon tehetséges Zoey Deutch lényegében nem csinál mást, csak egyre szomorúbb arccal éli végig újra és újra ugyanazt a napot, a személyiségváltozásai nem igazán hitelesek - mondjuk ezt inkább a forgatókönyvnek tudom be - , az események lassan csordogálnak, úgy nagyjából az egész filmben nem sok minden történik a kötelező fordulatokon kívül. Így aztán a végeredmény is sokkal kevésbé katartikus - egyszerűen csak örülünk, hogy végre végetértek Sam szenvedései.

Freaky

Wolkens kritikája
A testcserés filmek akkor működnek jól, ha két homlokegyenest ellenkező személyiség kapja meg a másik testét. Dacos kamaszlány és pszichológus anyuka (Nem férek a bőrödbe), egymást ki nem álló szomszéd jókislány és rosszfiú (Lelkes testcsere), mind vicces konfliktusokra ad lehetőséget.

A Freaky kimaxolja a szituációban rejlő potenciált: egy elvetemült, tagbaszakadt, megállíthatatlan, középkorú sorozatgyilkos pasi (Vince Vaughn) és aktuális kiszemelt áldozata, a félénk, szőke, karcsú tinilány, Millie (Kathryn Newton) ébred egy ősi átok következtében egymás testében. Ráadásul a műfaj ezúttal vígjáték helyett rendesen véres (!!!) horror-vígjáték, válogatottan látványos gyilkolászásokkal, a 80-as évek VHS horror korszakát megidéző és arra konkrétan kikacsintó stílusban. Ez némiképp leszűkíti a célközönséget (aki megnézi az előzetest, kaphat némi segítséget annak eldöntéséhez, akarja-e látni a darabot ;-)), ami azért kár, mert a helyzetkomikum és különösen a két főszereplő alakítása igazán meggyőző. Térdet csapkodva röhögős, ahogy Vince Vaughn borostás arccal, keszekusza hajjal, szakadt pólóban tökéletesen hozza a szőkecica gesztusokat, épp hogy csak a szempilláját nem rebegteti, cserébe Kathryn Newton olyan gyilkos tekinteteket meg vérszomjas arcokat produkál, hogy az áldozatok helyében én már attól szívrohamot kapnék. Egyetlen apróság rontja a bűnös élvezeteket: nem igazán tudjuk eldönteni, hogy sorozatgyilkosunk végül is gyengeelméjű vagy ellenkezőleg, gonosz zseni. A viselkedése és a reakciói alapján... izé, pontosabban a forgatókönyvi szituációnak megfelelően hol az egyik tűnik igaznak, hol a másik. Ezt még kicsit kellett volna csiszolni, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. :-)

Raf kritikája
Valahogy az utóbbi években felhagytak a slasherekkel (mondjuk úgy igazán nem is kéne csodálkozni rajta, ilyen Wrong turn 6 (!!!) és hasonló végtelen, rissz-rossz és teljességgel nélkülözhető és felejthető folytatások után/miatt), bár úgy tűnik, néha csinálnak igényes és megnézendő filmeket a zsánerből (Halloween, rád nézek most éppen). Ami a slashereknél is ritkább mostanság, az a slasher/vígjáték (lásd még: belezős-felezős-röhögős) kombó (nem, a Happy Death Day nem kaszabolós, de cserébe vicces eléggé; mindkettő - viszont jó példa talán a Babysitter 1 és kicsit a 2). Szerencsére jött a Freaky és betöltötte az űrt.
Jó, nem kertelek, összességében nem egy remekmű a film (mondjuk az ilyenek ritkán azok), megbicsaklik kicsit a közepén (megszűnik slashernek lenni és tinivígjáték lesz - ami nem feltétlenül baj, de erre még később visszatérek).
Hogy miért érdemes megnézni a filmet rajongóknak mindenképpen, és másoknak is? Vince Vaughn alakítása miatt. Ugyanis amit ez a 196 centis fickó alakít tinédzser lányként, az egyszerűen hihetetlen! A mozgás, a manírok, a gesztikulálása, a minden! Jó, és 1-2 gyilkolásos rész is eléggé kreatív (lásd még: teniszütő), és sok-sok kikacsintás, utalás van a zsánerre, amihez nem is feltétlenül kell vérprofinak/sasszeműnek lenni.
Én azt mondom, rajongóknak kötelező, mindenki másnak ajánlott, max az öléseknél eltakarod a szemed.

Home for Christmas (Új barát karácsonyra) második évad

Az új évben Johanne élete átmenetileg rendeződik, végre van pasija, de aztán gyorsan kiderül, hogy azért nem minden fenékig tejfel. Konfliktus konfliktust követ, és úgy tűnik, nem csak főhősnőnk kapcsolata zűrös, hanem a környezetében nagyjából mindenkié.

Ahogy megint közeleg a karácsony, már káoszba torkollni látszik minden. Johanne pedig kapálózva küzd, hogy ne essen szét...
Bár egy hangyányit gyengébb, mint az első évad, és helyenként megismétel ötleteket, még mindig cuki és megunhatatlan. A szereplőgárda mimikája Oscar-díjért kiált, nem egy és nem kettő olyan jelenet van, ahol a hangot le is lehetne csavarni, elég az arcokat nézni ahhoz, hogy az ember fuldokolva röhögjön. Ki ne hagyd!

Home for Christmas (Új barát karácsonyra) első évad

Tudjuk, hogy a skandinávok is jókat tudnak alkotni romantikus komédia kategóriában. A norvég Home for Christmas főhőse a 30 éves ápolónő, Johanne (Ida Elise Broch egyszerűen imádnivaló), akit a családja folyamatosan nyaggat amiatt, hogy azóta szingli, amióta a pasija három éve szakított vele, és ezt csak tetézi, hogy az egész família isteníti a fickót.

Johanne-nál adventkor betelik a pohár, és bejelenti, hogy neki bizony megint van fiúja. Természetesen mindenki látni akarja a karácsonyi vacsorán a rejtélyes új udvarlót, így hősnőnknek három hete van, hogy kerítsen is valakit. Így aztán az egyik vicces-kínos kalandból a másikba csöppen, de az igazi nagy Ő csak nem akar előkerülni...
Életszagú, keserédes, és helyenként meglehetősen pikáns - a sorozat már elsőre is nagyon tetszett, de most, hogy kijött a második, úgy döntöttünk, újranézzük, a hat 30 perces részt az ember simán ledarálja egyben. Másodszorra sem lehet unni, sőt, ugyanolyan jól szórakoztunk, mint egy éve, és ezúttal az ajánló sem maradt ki. :-)

Sweetheart

Wolkens kritikája
Jenn (Kiersey Clemons, nekem a New York-i afférok-ból volt ismerős) hajótörés után egy aprócska, lakatlan szigeten tér magához. Elég gyorsan rájön, hogy nem ő az első, aki itt landolt - ennél sokkolóbb a felismerés, hogy esélyes, nem ő lesz az utolsó, aki meghal itt. Az idilli környezet ugyanis halálos veszélyt rejt... de Jenn okos túlélő, és nem akar az elődök sorsára jutni.

Az alig 80 perces hosszhoz képest három-négyszer is a telefonomra néztem közben, ugyanis thriller-horrorhoz képest a film az idő jelentős részében azt mutatja be, ahogy Jenn kőkorszaki eszközökkel dolgozik. Kővel veri szét a gyümölcs kemény héját, kővel belezi a halat, kővel élezi a lándzsákat, és nem egyet. Komolyan, érzetre az idő legalább negyede azzal telik el, hogy Jenn meg a kő duettjét nézzük. Egy másik negyede meg azzal, hogy a csaj elalszik különböző helyeken, aztán éjjel felriad.
Azért igaztalan lenne a vád, hogy a Sweetheart-nak nincsenek erős pillanatai, ami viszont meglepő, hogy ezek nem ott vannak, ahol a néző gondolná. A vége felé sokkal jobb, mint az elején, de ettől még bőven kevés ahhoz, hogy - akár csak az alacsony költségvetésű, szűk helyszínes, kevés szereplős, tengervizes túlélőhorrorok kategóriában (tegyük fel, hogy van ilyen :-)) - maradandó legyen. A "Zátony" meg a "47 méter mélyen" hasonló büdzséből nagyobb feszültséget tudott felépíteni.

Raf kritikája
Jenn hajótöröttként és partot egy idilli szigeten - sajnos társa nem annyira (?) szerencsés és rövid úton elhagyja e árnyékvilágot. Jenn elkezdi felfedezni a szigetet - hamar kiderül, hogy ez a kis paradicsom talpalatnyi, s egyedül kell megbirkóznia a magánnyal és a túléléssel. Talál még nyomokat, hogy nem ő az első a szigeten - majd leszáll az este és kiderül, hogy a tenger nem csak élelmet rejt, hanem veszélyt is.
S rövidesen Jenn társakra lel, a pasija és közös barátjuk partot ér a mentőcsónakban. Az est pedig leszáll.
A film első fele nagyon hangulatos, vágni lehet a feszültséget - ez alábbhagy, mikor a két társ feltűnik, itt picit megbicsaklik a film, viszont nagyon jól csinálta (lásd még: "show, not tell"), hogy mutat dolgokat és nem szájba rágta. Összességében egy hangulatos, bár nem egyedi filmet kapunk (jó, hát 2020-ban azért egyedi filmet készíteni nem olyan egyszerű), ami inkább tiszteletteljes bólintás, mint szemérmetlen lopás. Igen, kapunk Fekete Lagúna szörnyét, Predátort - mégis éppen eléggé karakteres, hogy ne bánjuk és élvezzük.
Ha szereted az egyedültúlélős-szörnyes filmeket, érdemes megnézni, jobb film, mint amit az iMDB pontok sugallnak.

A California Christmas (Karácsony Kaliforniában)

Joseph, a gazdag famíliából származó szépfiú azt a feladatot kapja a családi vállalatot vezető anyjától, hogy vegye rá a makacs Callie-t a birtoka eladására. A pasi alig érkezik meg a farmra, máris összetévesztik az új kisegítővel, ő pedig fejest ugrik a szerepbe, mondván, ez milyen remek lehetőség lesz a csaj meggyőzésére. Természetesen semmi nem a terv szerint alakul...

Oké, ez sem viszi el idén a legjobb forgatókönyv Oscart, de nem is nézhetetlen. A karakterfejlődés a műfajhoz képest rendesen fel van építve, a mellékszereplők sem csak papírmasé bábuk, a főszereplők között működik a kémia - külön érdekesség, hogy ők ketten a valóságban házastársak, sőt a forgatókönyvet is a feleség jegyzi. Szóval írt maguknak egy cuki filmet - kedves karácsonyi ajándék. :-)

A cikk utoljára frissítve: 2021.02.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2021.10.10.