|
The Mandalorian első évad
 |
A Star Wars széria úgy bukdácsolt az elmúlt jópár évben, mint egy tűsarkú
cipős szupermodell a Dagobah mocsaraiban, és ezen nagyjából csak az tudott
segíteni, ha ledobta a lábbelit (naná, hogy a Zsivány egyes-re gondolok).
Szóval kellett már ide valami új, de nagyon. |
És akkor a Mandalorian jött, látott és győzött. Megszabadulva az
összes fénykardozósditól, a kilenc sorszámozott rész minden központi
karakterétől, a kötelező megalomán fegyverektől, egy okos - és ennek
velejárójaként magányos - fejvadászt állított a félig western, félig
keresztül-kasul átutazom a fél galaxist történet középpontjába. A férfi a
tökéletes egyszemélyes végrehajtó gépezet: felveszi a küldetést, begyűjti és
leszállítja a célszemélyt, bezsebeli a jutalmat és kezdi az egészet elölről,
hideg fejjel, céltudatosan, érzelemmentesen. Egészen addig a pillanatig, amikor
kiderül, hogy az irreálisan magas vérdíj mögött az aktuális célszemély egy
aprócska, ártatlan, ráncos, zöld lény, hosszú fülekkel és nagy barna szemekkel
- aki nem tudja, hogy baby Yodáról van szó, az valószínűleg arról sem értesült,
hogy Nagy-Britannia Brexit-népszavazást tartott, hogy kilépjenek-e az EU-ból.
Szóval hősünk ezúttal szembemegy a saját és a fejvadász céh elveivel, a jutalma
természetesen a folyamatos menekülés, és a túlélés érdekében zűrösnél zűrösebb
küldetések bevállalása.
A történet lazán kapcsolódó epizódokból épül fel, és nem lehet nem szeretni.
Baby Yoda (aki nem Yoda, tudom :-)) minden felbukkanásakor túlvezérli a
cukiságmérőt. Pedro Pascal a főszerepben gyakorlatilag végig (egy nagyon vagány
:-)) sisakban játszik - ahogy Hugo Weavingnek a V mint Vendetta álarcos
hőseként, neki is pusztán a testbeszéd áll rendelkezésére, hogy érzelmeket és
hangulatokat fejezzen ki, és azt kell mondjam, hibátlanul csinálja, nem tolja
túl. A mellékszereplők is korrekt alakítást nyújtanak, a látványvilág rendben
van, és természetesen folyamatosan hangzanak el utalások a mozifilmekre, meg
egy csomó helyszín is visszaköszön - a széria megalkotója, Jon Favreau igazán
szívvel-lélekkel nyúlt a témához, és nem csak mentette a menthetőt, amit itt
letett az asztalra, az annál sokkal több.
Guns Akimbo
 |
Raf kritikája
Ez nem az a film, amiben Harry Potter egy svájcibicska hullát játszik, hanem az
a film, amiben Harry Potter kezeire két pisztolyt erősítenek 50-50 tölténnyel,
és egy netes reality show-ban kellene megölnie egy pszichopata nőt (Samara
Weaving, még mindig Hugo Weaving unokahúga), aki már többször nyert a
"játékban" és ez lenne az utolsó kör számára. |
Természetesen Miles-nak (Harry Potter) nincsen egyszerű dolga,
hiszen egyrészt nem ért a fegyverekhez, másrészt ő csak egy trollelenes troll,
aki vegán. Dehát, ha egy-egy pisztoly van az ember kezéhez (kezére?) rögzítve
(alaposan, csavarokkal. IS) nem olyan egyszerű ám sem egy sima hétköznapi
cselekedet, sem a feltűnésmentesen létezés majd menekülés. Főleg, hogy Nix is
üldözi, ő pedig nemcsak pszichopata, de, mint fentebb említettem is, eléggé
profi.
Összességében nagyon szórakoztató a film, van nem egy sírva szakadós poén
(például az elszúrt péntek estével kapcsolatos, majd nem sokkal később annak
folytatása), társadalomkritika (vastagon) és jó színészi alakítás is (SW hozza
a szokásost jól, HP is igen jó) - és van benne popkult utalás éppen úgy, mint
önreflexió.
Ne hagyd ki, jó szórakozás!
Grounded for Christmas (Karácsonyra összezárva)
 |
Kamu pasit viszek haza a családomhoz, mert képtelen vagyok szembenézni az
exemmel - szintén nem először látjuk a sztorit. A film a szokásos egyszernézős,
eleve nem mozivászonra készült színvonalat hozza, aki nem vár többet, és nem
akad fent a kisebb logikai bakikon, az még akár kellemesen is szórakozhat rajta.
Mindenki más meg bányássza elő az ezeréves Lagzi-randi DVD-t, ebben a
kategóriában fényévekkel jobb. |
Before I fall (Mielőtt elmegyek)
 |
Meghalok, majd folyamatosan újraélem a halálom napját, amíg rá nem jövök,
hogy miért - pont ugyanezt láttuk a Boldog halálnapot! című vígjátékban is. A
két film ráadásul ugyanabban az évben készült, a különbség leginkább a témához
való hozzáállásban, és az eredményül kapott másfél óra élvezhetőségében
van. |
A BH! vígjáték, és kifejezetten jól megcsinált vígjáték, remekül
működő karakterfejlődéssel, ügyesen adagolt érzelmekkel, parádés alakítással a
főszerepben - a Before I fall meg egyik sem ezek közül. A főhős Sam szerepében
az egyébként nagyon tehetséges Zoey Deutch lényegében nem csinál mást, csak
egyre szomorúbb arccal éli végig újra és újra ugyanazt a napot, a
személyiségváltozásai nem igazán hitelesek - mondjuk ezt inkább a
forgatókönyvnek tudom be - , az események lassan csordogálnak, úgy nagyjából az
egész filmben nem sok minden történik a kötelező fordulatokon kívül. Így aztán
a végeredmény is sokkal kevésbé katartikus - egyszerűen csak örülünk, hogy
végre végetértek Sam szenvedései.
Freaky
 |
Wolkens kritikája
A testcserés filmek akkor működnek jól, ha két homlokegyenest ellenkező
személyiség kapja meg a másik testét. Dacos kamaszlány és pszichológus anyuka
(Nem férek a bőrödbe), egymást ki nem álló szomszéd jókislány és rosszfiú
(Lelkes testcsere), mind vicces konfliktusokra ad lehetőséget. |
A Freaky kimaxolja a szituációban rejlő potenciált: egy elvetemült,
tagbaszakadt, megállíthatatlan, középkorú sorozatgyilkos pasi (Vince Vaughn) és
aktuális kiszemelt áldozata, a félénk, szőke, karcsú tinilány, Millie (Kathryn
Newton) ébred egy ősi átok következtében egymás testében. Ráadásul a műfaj
ezúttal vígjáték helyett rendesen véres (!!!) horror-vígjáték, válogatottan
látványos gyilkolászásokkal, a 80-as évek VHS horror korszakát megidéző és arra
konkrétan kikacsintó stílusban. Ez némiképp leszűkíti a célközönséget (aki
megnézi az előzetest, kaphat némi segítséget annak eldöntéséhez, akarja-e látni
a darabot ;-)), ami azért kár, mert a helyzetkomikum és különösen a két
főszereplő alakítása igazán meggyőző. Térdet csapkodva röhögős, ahogy Vince
Vaughn borostás arccal, keszekusza hajjal, szakadt pólóban tökéletesen hozza a
szőkecica gesztusokat, épp hogy csak a szempilláját nem rebegteti, cserébe
Kathryn Newton olyan gyilkos tekinteteket meg vérszomjas arcokat produkál, hogy
az áldozatok helyében én már attól szívrohamot kapnék. Egyetlen apróság rontja
a bűnös élvezeteket: nem igazán tudjuk eldönteni, hogy sorozatgyilkosunk végül
is gyengeelméjű vagy ellenkezőleg, gonosz zseni. A viselkedése és a reakciói
alapján... izé, pontosabban a forgatókönyvi szituációnak megfelelően hol az
egyik tűnik igaznak, hol a másik. Ezt még kicsit kellett volna csiszolni, de
ennél nagyobb bajunk ne legyen. :-)
Raf kritikája
Valahogy az utóbbi években felhagytak a slasherekkel (mondjuk úgy igazán nem
is kéne csodálkozni rajta, ilyen Wrong turn 6 (!!!) és hasonló végtelen,
rissz-rossz és teljességgel nélkülözhető és felejthető folytatások után/miatt),
bár úgy tűnik, néha csinálnak igényes és megnézendő filmeket a zsánerből
(Halloween, rád nézek most éppen). Ami a slashereknél is ritkább mostanság, az
a slasher/vígjáték (lásd még: belezős-felezős-röhögős) kombó (nem, a Happy
Death Day nem kaszabolós, de cserébe vicces eléggé; mindkettő - viszont jó
példa talán a Babysitter 1 és kicsit a 2). Szerencsére jött a Freaky és
betöltötte az űrt.
Jó, nem kertelek, összességében nem egy remekmű a film (mondjuk az ilyenek
ritkán azok), megbicsaklik kicsit a közepén (megszűnik slashernek lenni és
tinivígjáték lesz - ami nem feltétlenül baj, de erre még később
visszatérek).
Hogy miért érdemes megnézni a filmet rajongóknak mindenképpen, és másoknak is?
Vince Vaughn alakítása miatt. Ugyanis amit ez a 196 centis fickó alakít
tinédzser lányként, az egyszerűen hihetetlen! A mozgás, a manírok, a
gesztikulálása, a minden! Jó, és 1-2 gyilkolásos rész is eléggé kreatív (lásd
még: teniszütő), és sok-sok kikacsintás, utalás van a zsánerre, amihez nem is
feltétlenül kell vérprofinak/sasszeműnek lenni.
Én azt mondom, rajongóknak kötelező, mindenki másnak ajánlott, max az öléseknél
eltakarod a szemed.
Home for Christmas (Új barát karácsonyra) második évad
 |
Az új évben Johanne élete átmenetileg rendeződik, végre van pasija, de
aztán gyorsan kiderül, hogy azért nem minden fenékig tejfel. Konfliktus
konfliktust követ, és úgy tűnik, nem csak főhősnőnk kapcsolata zűrös, hanem a
környezetében nagyjából mindenkié. |
Ahogy megint közeleg a karácsony, már káoszba torkollni látszik
minden. Johanne pedig kapálózva küzd, hogy ne essen szét...
Bár egy hangyányit gyengébb, mint az első évad, és helyenként megismétel
ötleteket, még mindig cuki és megunhatatlan. A szereplőgárda mimikája
Oscar-díjért kiált, nem egy és nem kettő olyan jelenet van, ahol a hangot le is
lehetne csavarni, elég az arcokat nézni ahhoz, hogy az ember fuldokolva
röhögjön. Ki ne hagyd!
Home for Christmas (Új barát karácsonyra) első évad
 |
Tudjuk, hogy a skandinávok is jókat tudnak alkotni romantikus komédia
kategóriában. A norvég Home for Christmas főhőse a 30 éves ápolónő, Johanne
(Ida Elise Broch egyszerűen imádnivaló), akit a családja folyamatosan nyaggat
amiatt, hogy azóta szingli, amióta a pasija három éve szakított vele, és ezt
csak tetézi, hogy az egész família isteníti a fickót. |
Johanne-nál adventkor betelik a pohár, és bejelenti, hogy neki
bizony megint van fiúja. Természetesen mindenki látni akarja a karácsonyi
vacsorán a rejtélyes új udvarlót, így hősnőnknek három hete van, hogy kerítsen
is valakit. Így aztán az egyik vicces-kínos kalandból a másikba csöppen, de az
igazi nagy Ő csak nem akar előkerülni...
Életszagú, keserédes, és helyenként meglehetősen pikáns - a sorozat már elsőre
is nagyon tetszett, de most, hogy kijött a második, úgy döntöttünk, újranézzük,
a hat 30 perces részt az ember simán ledarálja egyben. Másodszorra sem lehet
unni, sőt, ugyanolyan jól szórakoztunk, mint egy éve, és ezúttal az ajánló sem
maradt ki. :-)
Sweetheart
 |
Wolkens kritikája
Jenn (Kiersey Clemons, nekem a New York-i afférok-ból volt ismerős) hajótörés
után egy aprócska, lakatlan szigeten tér magához. Elég gyorsan rájön, hogy nem
ő az első, aki itt landolt - ennél sokkolóbb a felismerés, hogy esélyes, nem ő
lesz az utolsó, aki meghal itt. Az idilli környezet ugyanis halálos veszélyt
rejt... de Jenn okos túlélő, és nem akar az elődök sorsára jutni. |
Az alig 80 perces hosszhoz képest három-négyszer is a telefonomra
néztem közben, ugyanis thriller-horrorhoz képest a film az idő jelentős
részében azt mutatja be, ahogy Jenn kőkorszaki eszközökkel dolgozik. Kővel veri
szét a gyümölcs kemény héját, kővel belezi a halat, kővel élezi a lándzsákat,
és nem egyet. Komolyan, érzetre az idő legalább negyede azzal telik el, hogy
Jenn meg a kő duettjét nézzük. Egy másik negyede meg azzal, hogy a csaj
elalszik különböző helyeken, aztán éjjel felriad.
Azért igaztalan lenne a vád, hogy a Sweetheart-nak nincsenek erős pillanatai,
ami viszont meglepő, hogy ezek nem ott vannak, ahol a néző gondolná. A vége
felé sokkal jobb, mint az elején, de ettől még bőven kevés ahhoz, hogy - akár
csak az alacsony költségvetésű, szűk helyszínes, kevés szereplős, tengervizes
túlélőhorrorok kategóriában (tegyük fel, hogy van ilyen :-)) - maradandó
legyen. A "Zátony" meg a "47 méter mélyen" hasonló büdzséből nagyobb
feszültséget tudott felépíteni.
Raf kritikája
Jenn hajótöröttként és partot egy idilli szigeten - sajnos társa nem annyira
(?) szerencsés és rövid úton elhagyja e árnyékvilágot. Jenn elkezdi felfedezni
a szigetet - hamar kiderül, hogy ez a kis paradicsom talpalatnyi, s egyedül
kell megbirkóznia a magánnyal és a túléléssel. Talál még nyomokat, hogy nem ő
az első a szigeten - majd leszáll az este és kiderül, hogy a tenger nem csak
élelmet rejt, hanem veszélyt is.
S rövidesen Jenn társakra lel, a pasija és közös barátjuk partot ér a
mentőcsónakban. Az est pedig leszáll.
A film első fele nagyon hangulatos, vágni lehet a feszültséget - ez alábbhagy,
mikor a két társ feltűnik, itt picit megbicsaklik a film, viszont nagyon jól
csinálta (lásd még: "show, not tell"), hogy mutat dolgokat és nem szájba rágta.
Összességében egy hangulatos, bár nem egyedi filmet kapunk (jó, hát 2020-ban
azért egyedi filmet készíteni nem olyan egyszerű), ami inkább tiszteletteljes
bólintás, mint szemérmetlen lopás. Igen, kapunk Fekete Lagúna szörnyét,
Predátort - mégis éppen eléggé karakteres, hogy ne bánjuk és élvezzük.
Ha szereted az egyedültúlélős-szörnyes filmeket, érdemes megnézni, jobb film,
mint amit az iMDB pontok sugallnak.
A California Christmas (Karácsony Kaliforniában)
 |
Joseph, a gazdag famíliából származó szépfiú azt a feladatot kapja a
családi vállalatot vezető anyjától, hogy vegye rá a makacs Callie-t a birtoka
eladására. A pasi alig érkezik meg a farmra, máris összetévesztik az új
kisegítővel, ő pedig fejest ugrik a szerepbe, mondván, ez milyen remek
lehetőség lesz a csaj meggyőzésére. Természetesen semmi nem a terv szerint
alakul... |
Oké, ez sem viszi el idén a legjobb forgatókönyv Oscart, de nem is
nézhetetlen. A karakterfejlődés a műfajhoz képest rendesen fel van építve, a
mellékszereplők sem csak papírmasé bábuk, a főszereplők között működik a kémia
- külön érdekesség, hogy ők ketten a valóságban házastársak, sőt a
forgatókönyvet is a feleség jegyzi. Szóval írt maguknak egy cuki filmet -
kedves karácsonyi ajándék. :-)
A cikk utoljára frissítve: 2021.01.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|