Filmajánlók 35.

The queen’s gambit (Vezércsel)

Az ötvenes évek Amerikájában a különc Elizabeth "Beth" Harmon nyolcévesen kerül árvaházba, ahol - míg a többiek az előírt elfoglaltságokkal töltik az időt - kiharcolja magának, hogy az idős, magának való gondnok megtanítsa sakkozni. Az öreg hamar rájön, hogy a lány istenadta tehetség, és próbál megtenni mindent, hogy fejlődhessen. De ahhoz, hogy Beth karrierje igazán elinduljon felfelé, először ki kell jutnia az árvaházból, ahhoz pedig az kell, hogy örökbe fogadják...

Nagyjából ennyit érdemes tudni a The queen’s gambit történetéről, magáról a hét részes sorozatról viszont nem árt többet is. A legfontosabb, hogy mind a kisgyerek Beth-et alakító Isla Johnston, mind a tinédzser Beth-et alakító Anya Taylor-Joy remek választás a szerepre. Sőt, a 24 éves Taylor-Joy, aki már a Boszorkányban is nagyon jó volt, itt bebizonyítja, hogy elképesztően döbbenetesen tehetséges. Az, hogy egy olyan sorozat, amiben az idő jelentős részében sakkoznak, és amikor nem, akkor a forgatókönyv időnként meg-megbicsaklik, mégis az első pillanattól az utolsóig berántja a nézőt és fenntartja a feszültséget, nagyrészt az ő játékának köszönhető. Úgy jeleníti meg a zsenialitás és az őrület határán ingadozó sakkjátékost, a magának való, kiismerhetetlen tinilányt, a saját erejére ráébredő nőt, a tulajdon maximalizmusából eredő nyomás alatt megroppanó személyiséget, a szociopata viselkedés határán mozgó karrieristát, egyik pillanatról a másikra váltogatva ezek között, hogy nem tudjuk levenni a szemünket a képernyőről. És ez a történet előrehaladtával csak fokozódik.
Erősen ajánlott, nem csak sakkrajongóknak!

Break

A film forgatókönyve visszafogottan szólva is harmatgyenge, a sztori lassan vánszorog előre, és a színészi alakítások sem ostromolják az Oscar-mezőnyt. A történetbe lazán kapcsolódó breakdance jelenetek viszont elképesztően látványosak, szájtátósak. Ha valaki nagyon siet, nézheti a kerettörténetet gyorsítva, még akkor sem lesz olyan szédítő, mint a fejen pörgős performanszok normál sebességnél :-), és így az is kevésbé zavaró, hogy az angol szinkron pocsék (az eredeti nyelv francia).

Klaus

Azt mindenki tudja, hogy az ajándékokat a Mikulás csempészi be a kéményen az éj leple alatt :-), de ki gondolkodott el azon, hogyan kezdődött az egész? Ki volt az első gyerek, aki írt neki? És miért pont rénszarvasok húzzák a szánját? Honnan ered a legenda a telihold előtt repülő fogatról?

A Klaus című animációs mozi ezekre a kérdésekre ad választ egy üdítően ötletes és kedves eredettörténet formájában. És ez csak egy pont, amiért érdemes megnézni, a másik a lenyűgözően sajátos, egyszerre stilizált és mégis részletgazdag látványvilága, a harmadik a szinkron: Klaus hangja a minden szerepében kitűnő J. K. Simmons. Tény, hogy nem ő beszéli a legtöbbet a filmben, de szerencsére a többiekre sem lehet panasz. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott.

Virgin River második évad

Mivel az első évadot nagyon szerettük, ahogy megjelent, belevágtunk a másodikba. És még most is szeretjük, annak ellenére, hogy a forgatókönyv színvonala érezhetően gyengébb, mint előzőleg.

Az események két szerelmi háromszög körül bonyolódnak komótos tempóban, az egyikben természetesen a főhősnő, Mel is érintett. Feltűnnek új szereplők is a színen, új konfliktusokat hozva magukkal, amik kellemesen színesítik a történetet.
A színészi játékra és a fényképezésre, ahogy az első évad esetében, itt sem lehet egyetlen rossz szót sem lehet mondani. Romantikus sorozat rajongóknak változatlanul ajánlott, jöhet a harmadik évad - főleg, hogy gonosz módon nem egy szálat, hanem vagy hármat-négyet is a levegőben lógva hagy az évadzáró.

Tudhattad volna

Hatrészes krimisorozat parádés szereposztással: a főbb szerepekben Nicole Kidman, Hugh Grant és Donald Sutherland. Az alapszituáció is izgalmas, de sajnos a színvonal szigorúan monoton csökken.

Az első két rész még szépen tartja a feszültséget, meg kétségek között a nézőt. A további epizódok viszont egyre inkább erősítik azt az érzetet, hogy ebből egy kétórás filmet kellett volna csinálni, nem egy minisorozatot – az események mind lassabban vánszorognak előre a befejezésig, aminek a végén a néző csalódottan néz ki a fejéből, hogy mi a fene is volt ez?

Ted Lasso

Raf ajánlója Egy brit középcsapat új tulajdonosa leigazol egy Kansas-i (kenzeszi?) amatőr amerikai foci-edzőt, nem titkolt szándékkal, hogy tönkretegye ex-férje csapatát. Egy olyan edzőt, aki nem ért a footballhoz (félreértés elkerüléséért: soccer), nem ismeri a szabályokat, meccs közben kérdezi, hogy ez mi volt, stb.

Jó ötlet, nem? What could go wrong, ugye?
Semmi. Mert ez az a sorozat, ami nem elég, hogy feelgood, de olyan vicces és jól van megcsinálva, hogy a fél órás részeket 40-45 perc volt megnézni, mert vagy a röhögés miatt kellett percekre leállítani, vagy az állandó visszatekerések miatt.
Ha egy nagyon szórakoztató vígjátékra vágysz, akkor ne hagyd ki.

Operation Christmas drop (Karácsonyi hadgyakorlat)

Erica (Kat Graham) azt a feladatot kapja főnökétől, hogy keressen bizonyítékokat, amik indokolhatják az egyik kis Csendes-óceáni szigeten működő katonai légibázis bezárását, elsősorban költséghatékonysági célokból. A feladat elsőre egyszerűnek tűnik: a támaszpont látszólag állami pénzen szórja meg karácsonyi ajándékokkal a környező szigetvilágot.

A nő a helyszínre utazik, ahol a program szellemi irányítójaként és arcaként működő jóképű százados, Andrew (Alexander Ludwig) kapja a feladatot, hogy megmutassa neki a bázis működését. Ahogy az lenni szokott, kezdetben totális ellenszenvvel viseltetnek egymás iránt, de ez idővel természetesen megváltozik, és Erica is rájön, hogy ez a helyzet korántsem annyira egyértelmű, ahogy a felszínen látszik, sőt...
Persze extrém bonyolult fordulatokra ezúttal sem kell számítani. Ellenben: cukiságfaktor 10/10, abszolút lélekemelő, pozitív, életvidám és kedves film!
Meglepetés: az Operation Christmas drop ténylegesen létezik 1952 óta.

Love, guaranteed (Garantált szerelem)

Rachael Leigh Cook-ra leginkább az 1999-es "A csaj nem jár egyedül"-ből emlékszünk, és annak bizony bő 20 éve. (Na jó, az igényes filmek kedvelői ;-) látták még legalább a 11:14-ben is.)

Mondjuk nem ettől sokkolódtam, hanem mikor megjelent a képernyőn, hogy a férfi főszereplő Damon Wayans Junior . Igen, az 1991-es "Utolsó cserkész"-ben látott Damon Wayans fia . Hoppácska, repül az idő. Eltart egy darabig összerakni fejben, hogy ők ketten nagyjából egykorúak, de ha ezen túltettük magunkat, akkor koncentrálhatunk a filmre.
A sztori szerint Nick (Wayans Jr.) azzal esik be Susan (Cook) ügyvédi irodájába, hogy be szeretné perelni a Garantált szerelem weboldalt, mert a szlogenjük szerint az előfizetők ezer randevú alatt garantáltan megtalálják a szerelmet, márpedig ő volt ezer randevún, és mégse jött össze a dolog. Bár nem ez tűnik a világ legizgalmasabb ügyének, sőt, elsőre kifejezetten inkább jogi kiskapun alapuló pénzszivattyúra hajaz, a számlák befizetésével is küszködő aprócska ügyvédi iroda vezetője végül elvállalja. A weboldal tulajdonosa (Heather Graham a legjobb a filmben) alkut ajánl, amire hőseink természetesen nemet mondanak, így indulhat a felkészülés a bírósági tárgyalásra. Nem is lenne gond, ha az ügyvédnő és megbízója nem viseltetnének fokozódó vonzalommal egymás iránt...
Helyenként kicsit meg-megdöccen, és finoman szólva is túl cukormázas több helyen, de egyszeri kikapcsolódásnak megteszi.

Christmas under wraps (Karácsonyi meglepetés)

Csinos doktornő élete nem úgy alakul, ahogy eltervezte, ezért egy isten háta mögötti kisvárosba költözik - ezt a receptet se ma írták fel először. Viszont még mindig hatásos. :-) Faék egyszerűségű történet pontosan előre látható mérföldkövekkel - csavarokról erős túlzás lenne beszélni -, rendesen túladagolt cukorszirup, és valahogy mégsem lehet nem szeretni. Forraltboros, takaró alá bújós estékre tökéletes.

Holidate (Alkalmi randevú)

Sloane (Emma Roberts) és Jackson (Luke Bracey) egyaránt egy kínos karácsonyon vannak túl, amikor összefutnak egy üzletben, kínos karácsonyi ajándékaik visszaváltása közepette. A kölcsönös beszólogatással induló társalgás során elég gyorsan eljutnak odáig, hogy akár alkalmi partnerek is lehetnének, akik ünnepnapokon együtt jelennek meg, elkerülendő a sajnálkozó tekinteteket meg okos megjegyzéseket. Persze szigorúan szexmentesen.

Azt persze mindannyian tudjuk, hogy ezek a sztorik hogyan végződnek :-), úgyhogy nem kell erőlködnöm a poén lelövésével. Az odáig vezető út viszont vicces fordulatokkal és jópofa mellékszereplőkkel van kikövezve. Persze a hangsúly a főszereplő pároson van, és köztük működik a kémia. Emma Roberts lényegében ugyanazt adja, mint a Pizzarománcban, és ez itt is elegendő. Luke Bracey szintén jól tolja. Mondjuk ő nem volt ismerős, pedig mint kiderült, láttam a Holtpont 2015-ös, erősen felejthető újrafeldolgozásában. Komoly esély van rá, hogy ez a film is abban a kategóriában landol, de azért egy megnézést megér.

Miss Fisher's murder mysteries, második és harmadik évad

Mire megírtam volna az ajánlót a második évadról, átértünk a harmadikon is, így némiképp összemosódik a fejemben a kettő. Ennek részben az is az oka, hogy ez a sorozat bizony nem veszít a színvonalból évadról évadra, hanem kőkeményen tartja a szintet.

A gyilkosságok mind nyomasztó helyeken történnek, és hely alatt most nem egy szobát vagy egy utcasarkot értek, hanem egy rideg apácakolostort, egy ellenséges kisvárost, vagy egy szegénynegyedet Melbourne-ben. A hivatalos és az amatőr detektív párosát mindenhol hazugságok hálója, rosszindulat, és látszólag kideríthetetlen bűnügyek fogadják, amiket csak a részletek nagyon alapos megfigyelésével, vaslogikával és helyenként merész blöffel lehet megoldani. A nyomozás persze mind jobban összekovácsolja a két főszereplőt, kettejük csipkelődése, húzd meg-ereszd meg játéka, flörtölése imádnivaló, és szemmel láthatóan mindketten élvezik. A mellékszereplőkre szintén nagy hangsúlyt fektettek a forgatókönyvírók, komoly személyiségfejlődésnek lehetünk tanúi mind a Miss Fisher jobbkezeként funkcionáló Dorothy, mind a detektív fő segítője, Hugh esetében. A konklúzió pontosan ugyanaz már az első évadról is írtam: krimirajongóknak ajánlott, a csavaros krimik rajongóinak kötelező.

Deutschland (83, 86, 89)

Raf ajánlója Németország - nem is olyan nagyon régen még kettő volt belőle: az NDK és az NSZK. NDK volt a baráti ország, a Trabant és a Wartburg, no meg a levehető ajtajú turmixgép őshazája. Az NDK nagyon szívén viselte polgárainak sorsát, hiszen folyamatosan figyelték őket, s beépített emberek vigyázták a nép Jóllétét. Persze mivel a Gaz Nyugati Imperialista Kapitalisták csak a Keleti Blokk végét akarták, ezért ilyen-olyan módon voltak kénytelenek magukat megsegíteni, leggyakrabban a Stasi egy alosztályának segítségével, a HVA-val.

Első évad (itt felhívnám a figyelmet arra, hogy az Amazon sem tudja eldönteni igazából, hogy akkor hogy is vannak az évadok: IMdB-n Deutschland 83, 86 és 89 néven található meg - Primevideón pedig csak "simán" Deutschland (3 évad)) elején a határőr Füst Martint beszervezi a nagynénje segítségével egy férfi a HVA-ba, hogy épüljön be az NSZK NATO-val erőteljes kapcsolatot ápoló katonai parancsnokhoz és segítse Hazáját a Gaz Imperialisták Elleni harcban. Persze Martint sem Craig Bondjából faragták, nem egy lélektelen gyilkológép, aki teljesíti a parancsokat és kész, hanem egy érző lény, akinek azért vannak kétségei és mintha lelkiismerete is lenne.
Természetesen nem eszik olyan forrón a kását, Martin követ el hibákat, a véletlenek néha segítik, néha ellene dolgoznak, nincsen mindig könnyű dolga.
Martin pályafutását 3 évadon, 3-3 év kihagyással követhetjük végig (összesen 26 részen át) - meglepő módon nem teljesen fikciós a sorozat, nagyon sok mindent a történelemből szedtek elő (Hallo Traumschiff!), belefűzve Martint, legfeljebb a helyek/szórakozóhelyek/stb neveit változtatták meg, lényegében egy kis törileckét is kapunk az izgalmak mellé.
Hogy milyen a sorozat?
Szerintem nagyon jól sikerült, csatlakozott nálam a Dark és társai mellé (lásd még: európai, de nem skandináv sorozat). Színészek jók, a készítők nagyon jól szervezték meg a korrajzot - a ruhák, a frizurák, (FŐLEG) az autók, járművek - na meg ugye ahogy működött (működhetett) a világ és azon belül az NDK/szoci blokk. A mellékszereplők ugyanolyan jók, mint a főszereplők, karaktereiknek Vili bácsi és co a nyomába sem érhet.
Csak ajánlani tudom, ha ismerted azt a világot, ha nem még inkább.

Borat 2

Raf ajánlója Sacha Baron Cohen 14 év után újra elment USofA-be polgárt pukkasztani, görbe tükröt mutatni a világnak - de legfőképpen szekunder szégyent okozni. Na meg nevettetni. Azért is.

Sikerült ez neki közel másfél évtized után? Ó igen. Ugyanúgy megmutatja, mekkora degenerált állatok tudnak lenni az emberek, mennyire nincsen remény a jövőt illetően. És igen, természetesen van masszívan szekunder szégyenes rész is.
Hogy ajánlanám-e a filmet? Természetesen. Kivéve ha nem szereted/utálod SBC-t és/vagy alteregóit.
Nézd meg és lásd a saját szemeddel, hogy nincsen remény.
Még egy apró megjegyzés: a film végén van egy csavar amire én személy szerint nem számítottam, maximális gratuláció a készítőknek emiatt. IS.
Ja, és remélem Maria Bakalovát még láthatjuk másban is. Megérdemelné. Mi is.

Riaru onigokko

Raf ajánlója Pedig olyan jól indult a film - diáklányok utaznak két busszal kirándulni, hirtelen valami kettészeli a két buszt, és csak Micukó marad életben, mert éppen lehajolt a tolláért.

Aztán a pálcikalábú lány fut, az emberek, akikkel találkozik, szintén kettészakadnak. Aztán egy patakban megmosakodik, felhúzza az egyik áldozat egyenruháját, hogy tiszta öltözékben mehessen tovább, s így találkozik az osztálytársaival(???), akikre nem emlékszik, de azért ellógnak egy óráról, ott beszélgetnek, visszamennek a suliba, ahol a tanárok a tanulókat különféle lőfegyverel lehentelik. Macukó fut, bemegy a rendőrségre, ahol felismeri a rendőrnő, de már más néven (Keiko) és arcot és nevet vált a főhősnőnk, itt egy esküvőn köt ki, ahol megjelenik azóta elhunyt barátnője is, és együtt a násznép (akik között sok-sok ismerős arc van, többek közt a tanárok), ahonnan ismét elfutnak, itt hirtelen megint nevet (Izumi) és kinézetet vált, és éppen egy futóverseny közepén tart, nem messze a céltól. Persze nem egyszerű a dolog, mert megint jönnek a gyilkosok, Izuminak segítenek a halott barátnői elmenekülni. Egy földalatti labirintusban legjobb barátnője (szerelme?), Aki segít neki, elmondja, hogy ők egy alternatív valóságban vannak és mit kell csinálnia, hogy megszabaduljon - megteszi, kiszabadul, és itt találkozik először férfiakkal, majd elájul.
Amikor azt hiszed nem lehet értelmetlenebb, Macukó (mert azóta visszaváltozott Aki segítségével eredeti testébe) kolbászol egy híd alatt(?), ahol az összes női szereplő ott áll próbababaként falmélyedésekben, ahol közlik vele, hogy régen meghalt barátnőivel és alteregóival együtt, de sikerült őket klónozni és egy játékban van(?). Ekkor Macukó nem adja meg magát az elkerülhetetlennek, hanem húz egy váratlant és öngyi lesz, ezzel párhuzamosan a másik két alteregó is meghal.
Macukó egy vágás után feláll a hóból, elindul.
VÉGE
Ott kellett volna gyanút fognom, amikor az elején a két buszból hirtelen csak egy lett. Nem tettem. Hiába csak 85 perc a film, én szenvedtem, kb. három és fél óra alatt tudtam csak befejezni... Azóta sem tudom, hogy egyáltalán MIÉRT NEM hagytam abba?! Talán mert azt reméltem, hogy lesz értelme a filmnek. Nem lett.
És az a legdurvább, hogy ez egy remake, 2008-as film újrája. Nincs az a pénz (vagyis van, de senki nem adná oda), hogy én azt megnézzem.
Tipikusan az a film, amit megnéztem, hogy neked ne kelljen.
Kerüld el - a nyitó jelenet az egyetlen, ami ér is valamit.

Star Trek: Lower Decks

Raf ajánlója 1973 után újra van animációs trekker sorozat. Jéjj? Hát, elég vegyes érzéseim voltak a gyors darálás után - egyrészt mi szükség volt erre (tudom, meglovagolni a Final Space és a Rick and Morty sikereit), másrészt nem volt író, aki a részenként 2-3 poénnál (és itt vannak részek, ahol túlzok, de nagy átlagban kijött) többet tudott volna írni?

Összességében nem rossz az első évad - de a jó nem ilyen. Csak akkor tudom ajánlani jó szívvel, ha a pizsid is TNG-s egyenruha és a telefonos kihangosítód egy kommunikátor. Ha hidegen hagy a "klasszikus" ST (szakértőknek: Prime timeline) akkor inkább ne pazarolj 280 percet a 10 részre.

Love and monsters

Az emberiség, saját hülyeségének köszönhetően a kihalás peremére került. Nem, nem a klímaváltozás miatt, hanem a nagymennyiségű vegyi szennyezésnek köszönhetően, amivel sikerült a teljes bolygót megszórni, és aminek hatására a rovarok és a kétéltűek mutálódtak és óriásira nőttek. Vagy valami ilyesmi. A felmerülő hülye kérdésekkel ne is fárasszuk magunkat. ;-) A megmaradó népesség kolóniákba szorult vissza, régi bunkerekben, silókban élnek hét éve.

Joelt az ökokatasztrófa 16 évesen szakította el szerelmétől. Ugyan alig 100 kilométerre élnek egymástól, de a szörnyekkel telezsúfolt felszínen az utazás halálos, így csak rádión tartják a kapcsolatot. Aztán egy napon a fiú úgy dönt, hogy egy élete, egy halála, ő bizony elmegy a lányhoz. Az esélyei nem túl jók, nem kifejezetten mutatja egy rettenthetetlen harcos személyiségjegyeit, a fegyverhasználatban meg még annál is bénább. Így hát adott az alap egy jó kis fejlődéstörténethez, felnőtté váláshoz, kalandhoz... csak sajnos a film az idő több, mint felében nem tud mit kezdeni az egésszel. Joel és a sztori is csak vánszorogva, cikkcakkban halad a cél felé, természetesen közben kipipálva a "hogyan váljunk hőssé" bevásárlólista minden egyes elemét. A végére egész jól magára talál a film és a főhős is, de ez csak erősíti a fájó hiányérzetet, hogy nem lett kihasználva az alapszituációban rejtőző potenciál. Ráadásul a mellékszereplőként megjelenő tapasztalt veterán Clyde (Michael Rooker) és a rózsaszín íjjal lövöldöző, talpraesett kislány Minnow (Ariana Greenblatt remek választás) valószerűtlen párosa messze érdekesebb, mint az összes többi szereplő együttvéve. Az ő történetükről szívesen megnéznék egy előzményfilmet, abban látok fantáziát. A Love and monsters-ben sajnos nem.

Miss Fisher's murder mysteries, első évad

Melbourne, 1929. A jómódú, önálló, modern gondolkodású Phryne Fisher (Essie Davis tökéletes) alig tért vissza a városba, máris gyilkossági ügyekbe keveredik, és saját szakállára folytatott nyomozása során mindjárt keresztezi a rendőrség útját is. A nyomozást vezető Jack Robinson (Nathan Page szintén hibátlan) persze nem fogadja kitörő lelkesedéssel az önjelölt detektívet... aztán fokozatosan kialakul a tisztelet egymás iránt.

Kettejük között remekül működik a kémia, de a mellékszereplőkre sem lehet panasz. Ugyan helyenként karikatúraszerűen túlrajzolt személyiségek, mégis nem lehet őket nem szeretni. A karaktereknek mélységük van, rendesen kitalált élettörténettel, motivációkkal, erősségekkel és gyengeségekkel. Noha a "szigorú nyomozót lelkes amatőr segíti" alapszituáció hasonló, mint a Lucifer esetében, a hatás teljesen más. A sorozat egyes részei kifejezetten baljós hangulatúak, nagyszerű a feszültségépítés. Igazi régimódi krimi ez, ahol minden epizód különböző, és a csavaros történetek odafigyelést igényelnek - ez abból is látszik, hogy kettőnél többet nem nagyon bír el az ember egyszerre, míg a már említett Luciferből három-négy rész simán elment egy este. Ajánlott. Columbo, Agatha Christie és Sherlock Holmes rajongóknak pedig egyenesen kötelező. :-)

Emily Párizsban első évad

A feltörekvő ifjú marketinges, Emily (Lily Collins teljesen otthon érzi magát a karakterben), váratlan lehetőséget kap, hogy egy évig Párizsban dolgozzon. Az, hogy nem beszéli a nyelvet, nem riasztja el, ahogy az sem, hogy mit szól az egészhez a pasija, így hát fejest ugrik a nagy kalandba, amiben persze semmi nem úgy sül el, ahogy képzelte.

Nem ismerem igazán a franciákat, de az érzetem az, hogy a sorozat erősen sztereotip képekben gondolkodik róluk. Szerencsére nem azzal a céllal teszi ezt, hogy gúnyolódjon rajtuk, sokkal inkább azért, hogy helyzetkomikumot teremtsen, és felnagyítsa a chicagói Emily és a párizsi emberek közötti kulturális és persze kommunikációs különbségeket. Ez remekül sikerül is, hol úgy tűnik, hogy Emily az elefánt a porcelánboltban, hol meg úgy, hogy ő a porcelán az elefántboltban. :-) Tíz félórás epizódon keresztül követhetjük nyomon a csajszi történetét, csodálkoznék, ha valaki képes lenne kettőnél több részletben végignézni, a sorozat annyira mágnesként vonzza be a nézőt. Habkönnyű, életvidám vígjáték, nagy dózisú hangulatjavító, ami kirángat a koronavírusos őszi napokból. Kérünk még! :-)

Palm Springs

Raf kritikája Nyles (Jake Peralta és Lonely Island-tag) reggel felébred, nőjével kicsit maszatol, a medencében sörözik egyet, majd este hawaii mintás ingben ökörködik a baráti pár esküvőjén. Itt elkezdi befűzni Sarah-t (Ted Mosby gyermekeinek anyja), s már éppen rátérnének a sivatagos tájban az entyempentyemre, amikor jön egy dzsungeles álcázófestéssel ellátott ürge (JK Simmons) és elkezd egy íjjal sündisznót csinálni hősünkből, aki egy barlangba menekül, Sarah utána, de Nyles minden igyekezete ellenére a nő követi és beszippantja valami - és reggel Sarah ugyanott és ugyanúgy ébred, mint előző reggel...

Ha úgy véled, hogy ez egy felpimpelt Idétlen időkig egy kisebb csavarral, akkor bizony nem tévedsz. Szerencsére inkább tiszteleg az előd előtt, mint szolgaian másolná (sőt), és még a plusz karakterrel tudtak újat mutatni.
Hogy milyen a film? Felettébb szórakoztató. Oké, az alapsztori ismerős (ha nem is az Idétlen időkig-ből, akkor a Supernaturalból (Gabriel rulez)), mégis eléggé egyedi lett az egész. A két főszereplő (+JK Simmons) nagyon jó, és még a humor is jó, helyenként elég váratlan poénokkal.
Ha egy jó kedélyű, napismétlős romkomot néznél, akkor ezt mindenképpen érdemes megnézned!

Doomsday (másodszor)

Neil Marshall filmjei azon ritka darabok közé tartoznak, amik többszöri megnézésre is élvezhetők, sőt, tudnak újat mutatni. A Barlang és a Dog soldiers egyaránt a szívem csücske, mindkettőt vagy négyszer-ötször láttam, most pedig egyik este, hullafáradtan, félkómában elővettem a Doomsday-t. És mire végignéztem, már egyáltalán nem voltam álmos. :-)

A film sztorija valahogy úgy néz ki, mintha egy őrült akció-horror-scifi rajongó fércelte volna össze a kedvenc mozijaiból, úgy, hogy sem a logika, sem az egységesség nem volt szempont, csak az, hogy minél látványosabb és zúzósabb legyen. Ilyen szempontból a Doomsday egyáltalán nem olyan, mint Marshall két említett, feszes és konzisztens rendezése, mégis iszonyatosan szórakoztató. Amihez nagymértékben hozzájárul, hogy a következetlenséget ugyan fel lehet róni neki, de a lelkesedés és az alapos munka hiányát nem. Ezúttal megnéztem a DVD-n levő bónusz kisfilmeket is a darab forgatásáról, és öröm volt látni, milyen precizitással és aprólékossággal vágtak bele az egyes jelenetek elkészítésébe - így adózva tisztelettel a nagy elődöknek. És ahogy a tíz évvel későbbi Mad Max: a harag útja esetében is, itt is érződik, hogy a gyakorlati effektusok nyersessége sokkal hitelesebb, mint a számítógéppel generált virtuális látvány. Mondjuk ott azért leesett az állam, mikor nekiálltak saját, életnagyságú, nyolckerék-hajtású APC-t (személyszállító harci jármű) a nulláról összehegeszteni (!!!), de az eredmény vitathatatlanul azt mutatja, hogy megérte.
Amellett, hogy a Doomsday remek móka, óvatosság ajánlott. Hangsúlyozottan és nyíltan véres és brutális, tehát csak akkor vágj bele, ha bírod ezeket. Ha igen, akkor viszont érdemes leporolni, mikróban pattogatott kukorica, nagy pohár kóla, és már mehet is a házimozi a nappaliban. :-)

A cikk utoljára frissítve: 2021.01.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra