heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 33.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 30.
Filmajánlók 15.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 32.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 03.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 31.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 28.
Filmajánlók 20.

Jojo nyuszi

Van egy mondás, hogy aki sokat markol, keveset fog. Meg van egy másik mondás, hogy a kivétel erősíti a szabályt.

A kimondhatatlan nevű új-zélandi rendező, Taika Waititi új filmjével, a Jojo nyuszival megmutatja, hogy ő az a bizonyos kivétel a szabály alól. Mert bizony sokat markolt és sokat fogott: a Jojo nyuszi egyszerre szatíra és dráma, maximálisan laza és véresen feszült, haláli vicces és nagyon komoly, felnőttekhez szól, de a gyerekek nyelvén beszél, és még sorolhatnám az ellentétpárokat. Pillanatról pillanatra váltogat ezek között, lehet, hogy mire elhal a jóízű kacagás egy poén után, már el is akad a lélegzet a másodpercek alatt felépülő feszültségtől.
A történet szerint a második világháború vége felé járunk Németországban. A tízéves Jojo lelkesen visszhangozza a náci propagandát, és a kedvenc képzelt barátja maga Hitler, de belül csak egy félős kisfiú, aki mit sem sejt arról, hogy édesanyja egy zsidó lányt rejteget a padláson. A titok persze nem maradhat örökké titok, és Jojo egy szép napon rábukkan a lány búvóhelyére... aztán az első találkozást újabbak és újabbak követik, és a srác lassan elbizonytalanodik a rasszista eszméket illetően.
A színészek mind csúcsteljesítményt nyújtanak: a címszerepben a karakterrel egyezően tízéves Roman Griffin Davis olyan természetes ártatlansággal játszik, hogy az egyszerűen lenyűgöző. A zsidó lányt alakító Thomasin McKenzie tökéletes partner: egyszerre félénk, törékeny, de közben mindenre elszánt. Scarlett Johansson, mint az anya, megint megmutatja, hogy neki a szuperhősfilmek csak pénzkeresésre kellenek, ő valójában sokkal inkább színésznő, mint sztár. Sam Rockwell kisujjból kirázza a szerepet, a kiégett, cinikus, a halált és a nácizmust egyformán valami múló kellemetlenségnek tekintő százados a film legjobb karaktere. Waititi, aki a forgatókönyvírás és a rendezés mellett eljátssza a képzelt Hitlert is, szintén hibátlan. A Jojo nyuszit egyszerűen muszáj megnézni.
Ja, azt tudtátok, hogy a könyökömön jönnek ki a második világháborús filmek? Na most már ez alól a szabály alól is van kivétel. :-)

Virgin River első évad

Súlyos családi tragédia után Melanie (Alexandra Breckenridge), a fiatal ápolónő Los Angelesből a világ forgatagától elzárt Virgin Riverbe költözik, hogy új életet kezdjen. Mindjárt az első napon sikerül összetűzésbe kerülnie leendő főnökével és még a város több más lakosával is, akik természetesen ferde szemmel méregetik az idegent. Melnek több fronton is bizonyítania kell, hogy elfogadják és megbízzanak benne - de neki is meg kell bíznia másokban, hogy le tudja zárni magában a gyászt.

Kedves romantikus sorozat a Virgin River, és ahhoz képest, hogy nem akarja megváltani a műfajt, meglepően jó színészi játékot kapunk, nem csak a főbb szerepekben. A nagyjából 7 órányi játékidőn két este alatt átszalad az ember, mert rögtön az elejétől a szívébe zárja a szereplőket. Kár, hogy a második évadra még közel egy évet kell várni... de legalább lehet tudni, hogy lesz. :-)

Árok

Tengerfenéki olajkitermelés a Mariana-árok mélyén, ugyan mi mehetne félre? Felejtsük el az összes kapcsolódó hülye kérdést, és adjuk át magunkat a klausztrofób alapszituációnak: egy, a világtól gyakorlatilag elzárt, víz alatti bázis, olyan mélyen, ahol hideg, vaksötétség és irtózatos nyomás uralkodik, ahol az éjjel és a nappal váltakozását csak az órák mutatják, és a végtelen ingerszegénységet csak a gépek halk moraja töri meg.

Na aki ilyen helyre megy dolgozni, az tuti nem százas. Hogy ki mennyire és miért nem, az szépen ki is derül, leginkább persze krízishelyzetben. Az Árok ettől a pillanattól indít: hatalmas rengések rázzák meg a komplexumot, betör a víz, egymás után állnak le a rendszerek, egy kis csapat túlélő, az élen a kapitánnyal (Vincent Cassel) és egy gépészmérnökkel (Kristen Stewart) próbál menekülni. Elég hamar kiderül, hogy 11 km mélyen sincsenek egyedül: soha nem látott, válogatott ronda élőlények úszkálnak a bázis körül, naná, hogy elsődlegesen táplálékszerzési céllal.
A film, minden hiányossága ellenére, meglepően hangulatos. Nekem alapvetően két problémám volt vele, és ezek közül egyik sem a női főszereplőhöz kapcsolódik, akit előszeretettel azonosítanak az Alkonyat-szériában alakított Bellával. Szóval az egyik probléma, hogy az összes víz alatti felvétel totál elmosódott és zavaros, ami gondolom, azt hatást akarja kelteni, hogy a víz nem tiszta, ehelyett azt a hatást kelti, hogy filléres megoldásokra törekedtek az effekteknél. Ami egyrészt azért szomorú, mert sok van belőlük, másrészt meg azért, mert a bázison belüli díszletek egész szépen kidolgozottak, bár tény, hogy ott sem kell szemkápráztató látványra számítani. A másik problémám, hogy a lények sokkal inkább rondák, mint félelmetesek, így a kötelező ijesztgetéseken kívül nem nagyon fogunk parázni. Főleg, hogy a korhatár 16-os, pedig a sztori simán elbírt volna egy piros karikásra vágott, sokkal véresebb verziót.
Összességében kellemes darab lett az Árok, hangulatra talán a 2017-es Élethez hasonlítható, mondjuk ott a látványvilág sokkal szebb. Akinek már hiányzott egy jó kis szörnyes (a kategóriájában azért nem egy nehézsúlyú) horror, nyugodtan nevezzen be rá.

Az 2

Raf ajánlója
Sokat panaszkodtam már a filmek címeire, szerencsére az első I.T. után már tudtam, hogy ez (sem) az IT-iparban megfáradt hősökről szól, hanem ez is arról a fura bohócról.

Ugye annó panaszkodtam, hogy az alapanyaghoz képest mennyire tele van bazári jump scare-ekkel, kiderült, ebből a szempontból tudják még emelni a tétet, az egyik trélerben ellőtt (Beverly ellátogat a volt lakásukba) jelenet kivételével nem nagyon van feszültség a filmben, bazári riogatás a java része.
Nagy kár érte, mert ez a mű nem ezt érdemelte volna.
Aztán eljött a film vége - és hol sírtam, hol nevettem. De inkább a szekunder szégyen állapotában leledztem, komolyan nem hittem el, hogy ezt komolyan gondolták ÉS leforgatták.
Ha szereted az alapot (lásd még: könyv) akkor igencsak esélyes, hogy keserű szájízzel állsz fel a film(ek) után - ha szereted a horrofilmeket és nem zavar a bazári ijesztegetés akkor nagy az esélye, hogy jót fogsz szórakozni.

Botrány

Bár a valós eseményeken alapuló filmek nem a kedvenc műfajom, az elmúlt pár évben több ilyen is bizonyította, hogy érdemes nekik esélyt adni (Spotlight; Én, Tonya).

A Botrány hasonlóképpen jól sikerült, a Fox tévéstúdió 2016-ban kirobbant szexuális zaklatásos botrányát bemutató mozi, hanem is körömrágósan, de végig fenntartja a feszültséget és leköti a néző figyelmét. Ehhez nyilván nagyban hozzájárul a parádés szereposztás: Nicole Kidman, Charlize Theron, Margot Robbie és John Lithgow a legnagyobb húzónevek, de azért Allison Janney is megérdemelten Oscar-díjas (pont az említett Én, Tonya-ban mutatott teljesítményéért), Kate McKinnont a "Kém, aki dobott engem" óta szeretjük, Connie Brittont meg az American Horror Story óta, és még folytathatnám. Persze ilyen színészekkel is lehetne rossz filmet csinálni, de ez nem az az eset. :-) A Botrány bőven megér egy megnézést, főleg, mivel nálunk nem volt erős médiafókusz a film alapjául szolgáló eseményen, ami #metoo mozgalom felerősödését kiváltó, kísértetiesen hasonló Weinstein-botrányt egy évvel megelőzte.

The Witcher első évad

Előrebocsátom, nem olvastam egyetlen Witcher könyvet sem, és nem játszottam egyetlen Witcher videójátékkal sem (bár a minden idők egyik, ha nem a legjobb szerepjátékának tartott 3. rész már az asztalomon figyel egy ideje :-)), így a jelen kritika a vajákok világába tett első kirándulás élménybeszámolója.

Könyvszériából készült (sötét) fantasy tévésorozatról lévén szó, az összehasonlítás a Trónok harcával nehezen megkerülhető, de tény, hogy legalább annyira nehezen indokolható is. A Witcher ugyanis egy másodpercig sem akar koppintás lenni, és a legkevésbé TH koppintás. Kevesebb szálon fut, viszont már az első évad is hosszú, több évtizedes időtávot ölel fel – a 8 órás összidő miatt természetesen csak epizódokat tud felvillantani a három főszereplő történetéből - felforgatott időrendben, a teljes kép csak a végére áll össze. Geralt, a mogorva, kevés szavú, magának való vaják (Henry Cavill játéka visszafogott, de minden egyes bajusz alatti mordulása hiteles, és lejárt a konditerembe is rendesen), a mélyből induló, ám a csúcsra jutásért súlyos árat fizető varázslónő, Yennefer (Anya Chalotra tökéletesen hozza a személyiségfejlődést és az érzelmi viharokat, sajátos szépsége megbabonáz) és a titokzatos, még saját természetfeletti erejének sem tudatában levő fiatal hercegnő, Cirilla (Freya Allan mimikájának apró rezdüléseivel többet mond, mint szavakkal) története beszippantja a nézőt. A többi színészre sem lehet panasz, ahogy a látványra sem, csak helyenként a trükkökön érződik a büdzsé szűkössége. Mondom helyenként, a hangsúlyos jelenetek, különösen a harmadik és a nyolcadik részben konkrétan hátborzongatóan jól sikerültek. És amit nem gondoltam volna egy sötét fantasy-ről: az évadzáró mondaton konkrétan öt percig röhögtem. :-) Jöhet a folytatás – sajnos jelen állapot szerint csak 2021-ben.
De addig legalább van idő végigjátszani akár három Witcher játékot is. :-)

Star Wars - Skywalker kora

Keményvonalas "eredeti trilógia" Star Wars rajongónak tartom magam, az Ébredő Erő kivételével az új részeket* mind nagyjából savat köpve utáltam. Az Ébredő Erő annyira nem volt rossz, csak éppen igazán jó sem. Ezek után, figyelembe véve, hogy a Skywalker kora kritikái az 1-5 skálán nagyjából -5 és +5 között szórtak :-), próbáltam leginkább elvárások nélkül beülni a filmre.

És, kövezzetek meg, de nekem tetszett.
Oké, ezer sebből vérzik. Vannak kisebb, nagyobb és bődületesen nagy logikai hibái, felesleges karakterei és feleslegesen hosszú jelenetei, túl sok a pátosz, meg a cuki élőlény vagy robot, kicsit túl van tolva a misztérium faktor, amitől helyenként egy Uncharted (videójáték) epizódra emlékeztet a sztori, bénák a párbeszédek, és még sorolhatnám, de... valamiért mégis szerethető lett az egész, úgy, ahogy az az összes többi, 1983 után készült epizódnak NEM sikerült. Nem tudom, mit csinált Abrams máshogy, mint az összes többi rész rendezője (beleértve őt magát is), de sikerült a lehetetlennek tűnő mutatvány: jól zárta le a szériát. És a magamfajta rajongó mit is kívánhatna ennél többet?

*Zsivány Egyes is kivétel, de az nem sorszámozott rész, ellenben jó. :-)

Jumanji 2 - a következő szint

A jó receptet nem szabad alapjaiban újraírni, ezt az elvet követi a Jumanji második része. Minimálisan változtat az első részhez képest, éppen csak annyit, hogy ne lehessen rásütni az egyszerű utánzat bélyeget. Ennek megfelelően változatlanul szórakoztató, látványos, vicces és kedves - az egyetlen, ami hiányzik belőle, az a meglepetés ereje.

A cikk utoljára frissítve: 2020.02.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2020.02.02.