|
 |
Az aszfalt királyai |
|
Raf ajánlója
Az eposzi csata a detroiti autóóriás és a kis olasz versenyautó-manufaktúra
között. Igaz történet alapján. Kicsit kozmetikázva, kicsit máshogy, de hajaz a
valóságra.
Hogy milyen a film?
Jó.
Bővebben?
Tényleg jó.
Tipikus versenyautós/autóversenyes film - váltóbot rángatás, arcra közelítés,
pedálok mutogatása rálépés közben, előzések, dramatikus zene, technikai hiba,
újítások, stb.
Mégsem rossz film, mert Démon Mátyás és Báli Krisztián kettőse nagyon jól
működik, főleg, hogy a wales-i átváltozóművész megint húzott egy szokatlant és
úgy alakította Ken Miles-t, hogy csak na. (Fun fact: film előtt megint sokat
kellett fogynia Dick Cheney szerepe után. Szerintem az ürgének az összes
egészségügyi problémája IS van ettől). Ami viszont nagyon meglepő (számomra még
mindig), hogy Jon Bernthal mennyire jó színész lett - pedig még a TWD idején a
színészi kelléktára nem volt más, mint lehajtott fej és fejvakarás. Aztán ott
volt a "Me and Earl and The Dying Girl", a Punisher, Baby Driver, csak 3 így
hirtelen.
Érdemes megnézni a filmet akkor is, ha be vagy oltva autóversenyzős filmek
ellen - jó, nem egy Rush, de nem nagyon sokkal mögötte kullog (viszont
nagyságrendekkel jobb a Driven-nél - mondjuk itt nem is volt magasan a léc, nem
egy nagy dolog azt a filmet felülmúlni, Renny Harlin ide vagy oda).
Viszont a magyar cím. Ne. Ne. Ilyet ne még egyszer. Miért kellett, azt
szerintem senki sem tudja. Ahogy azt lolspeak-ül mondaná az ember: "plz
stahp".
Kapcsolódó ajánlók
 |
Tőrbe ejtve |
|
Raf ajánlója
Egy vérbeli krimi egy rettenetes akcentusú Craig-gel és hihetetlen jó
alakításokkal.
A történetről SEMMIT nem érdemes elárulni, AKÁR rá is lehet jönni közben - de
egyszerűen hihetetlen jó nézni, ahogy kibontakozik az egész ÉS ahogy játszanak
a színészek. Nem csak jutalomjáték mindenkinek, de annyira jól is hozzák a
szerepeket, hogy csak na.
Ez az a film amit mindenképpen érdemes megnézni - és CSAKIS eredetiben.
 |
Extraction |
|
Wolkens ajánlója
Tyler Rake (Chris Hemsworth) egy megkeseredett szabadúszó zsoldos, aki minden,
válogatottan gáz melót elvállal. Ezúttal két drogbáró háborújába csöppen, az
egyik elraboltatta a másik fiát, és hősünk feladata a srác kimentése.
A történet egyszerű, mint a faék, viszont a látvány pazar. Kilométer hosszú,
vágás nélküli akciójelenetek, amikben a kamera szorosan követi a lépcsőkön
rohangászó Tylert, kering körülötte az bunyóban, és vele együtt átugrik a
szomszéd háztetőre. A harcok őrült tempóban pörögnek, a film csak néha lassít
- ezek a részek nem is annyira válnak az előnyére. Az érzelmesnek szánt
jelenetek nem igazán kidolgozottak, és ezért nem is igazán működnek. A műfaj, a
lőfegyverek és a vérfröcsögés rajongóinak viszont még így is ajánlott.
 |
Kétéjszakás kaland |
|
Wolkens ajánlója
Megan (Analeigh Tipton) hetek óta a barátnője lakásában depizik, és
elképzelése sincs, mit kezdjen az életével. Hosszas unszolásra úgy dönt, csap
egy görbe estét, csak szex és más semmi alapon. A partnerkeresőn belefut
Alec-be (Miles Teller, akire a Whiplash-ben mutatott remek alakítása miatt
emlékszünk, a két film ugyanabban az évben készült), és másnap reggel a srác
mellett ébred.
A kínos búcsúpárbeszédet követő még kínosabb távozást azonban ellehetetleníti a
városra éjjel lecsapott hóvihar, az utakat elborító méteres hó, és a megbénult
közlekedés. Megan ott ragad a fiú lakásában, és egyéb alternatíva hiányában
megpróbálják együtt eltölteni a napot. A végkifejlet borítékolható :-), de
addig még mindkettőjüknek át kell esni egypár konfliktuson meg némi
személyiségfejlődésen.
Kedves romantikus film a Kétéjszakás kaland, két szeretnivaló főszereplővel, és
egy fontos üzenettel: egy kapcsolatban minden a jó kommunikáción áll vagy
bukik.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A vadászat (2020, USA) |
|
Wolkens ajánlója
Ezúttal nem a Mads Mikkelsen főszereplésével készült zseniális és rettenetesen
nyomasztó 2012-es darabról van szó, a 2020-as Vadászat zseniálisnak egyáltalán
nem zseniális, nyomasztónak sem nyomasztó, de legalább rettenetes.
A történet szerint néhány piperkőc dúsgazdag baloldali amerikai néhány elrabolt
vidéki tahó szegény jobboldali amerikaira vadászik akármilyen indíttatásból is
valahol az isten háta mögött. Nem is lenne rossz a hajszának az Éhezők
viadalára (meg pár másik, jobban sikerült elődre) hajazó kezdete, de nagyjából
négy és fél perc alatt elhullik a férgese. Csak néhányan maradnak, többek
között a női főhős (Betty Gilpinnél még én is jobb csajt alakítanék a vásznon
:-)), akinek a vidéki bunkó akcentussal megspékelt retardált beszédstílusa a
legvonzóbb személyiségjegye, persze aztán kiderül, hogy a karcos külső meg a
folyamatosan citromba harapott arckifejezés intellektuális belső értékeket
takar, csak valamiért a verbális sávszélesség korlátozott. És ezzel még az ő
jellemrajza a legkidolgozottabb, a többieké nagyjából egy aszfaltkrétával a
járdára felskiccelt pálcikaember karakterének mélységével bír. A főgonosz
szerepében Hillary Swank próbálná menteni a menthetőt, ha lenne mit. De nincs.
Így aztán érzelem nélkül szemléljük végig, ahogy sorban elhalálozik a sok,
pártállástól függetlenül egyformán síkhülye ágyútöltelék. A politikai
korrektség, a liberalizmus és a gendersemlegesség lózungjait pufogtató vadászok
esetében már azt sem értjük, hogyan tudják egyáltalán megtölteni a fegyvert
anélkül, hogy közben háromszor pofán ne lőnék magukat. A Vadászat egyetlen
értelmezhető poénja is a túltolt feminizmust gúnyolja, és ezt az egyet legalább
jól csinálja. Akit érdekel, a jelenet 0:56:45 és 0:56:55 között van a
filmben, azt a 10 másodpercet megéri.
Raf ajánlója
A film amire kiakadt a jelenlegi POTUS, pedig a kiakadás pillanatában még nem
is láthatta.
Én megnéztem, hogy neked ne kelljen.
Ez a film nem elég, hogy egy csomószor megörökített téma (gazdag és gonosz
emberek vadászni szegény emberek), de legalább beleerőszakolták a(z amerikai)
liberális-jobboldal ellentétet is, papírmasé karakterekkel, üres frázis
pufogtatással és jelszavak párbeszédbe illesztésével.
Tehát kapunk egy ezerszer elcsépelt ötletet politikai szembenállásra felhúzva.
Mit kapunk még? Karikatúrákat. És az új Terminátornál nagyobb
félrecastingolást. Lehet, hogy Betty Gilpin jó pankrátornéninek, ott
ugrabugrálni, harcot játszani, évadonként egyszer megvillantani az ikreket - de
EZ, amit itt művel?! Mintha végignézte volna a Anthony Starr-t a Banshee-ben,
felvette volna az ő by default pocokarcát és néha citromot vett a szájába és
arra koncentrált, nehogy becsináljon. Komolyan, ez volt a "színészi tárháza" a
filmben. Lehet, hogy ő komolyan gondolta, de sajnos ezt nézni röhejes és
szánalmas. Ha szavazhatnék az Arany Málnára, jövőre az ÖSSZES kategóriát neki
adnám, pedig én láttam Emilia Clarke-ot és Jai Courtney-t egy filmben
"szerepelni".
És akkor még ott a finálé, a begyógyult sebekkel meg minden.
Nem azért szar a film, mert megalázzák az alt-rightosokat, hanem mert szar a
film. Legalább kicsit elmenne önmaga paródiájába a film, de nem, végig komolyan
veszi magát. Nagy kár.
U.i.: Olyan nehéz lenne egy sokmilliós film forgatása előtt/alatt megbízni 2-3
gyakornokot pár óra guglizással, hogy legalább KICSIT hasonlítson a Balkán a
Balkánra? Rendszámok, akcentusok, emberek, ilyenek? Jó, tudom, egy óceánnyival
arrébb nem oszt, nem szoroz, de akkor is.
Kapcsolódó ajánlók
 |
The money heist (La Casa de Papel) negyedik évad |
|
Wolkens ajánlója
kedvenc bankrablóink visszatértek: a Spanyol Nemzeti Bank megszállása
folytatódik, de ezúttal közel sem alakul minden a terv szerint, sőt. A csapatot
belső ellentétek bomlasztják, és ezúttal a hivatalos szervek sem dolgoznak
kesztyűs kézzel. Nem csak a pszichológiai játszmák tétjei emelkednek
fokozatosan, hanem a tűzharcok száma és intenzitása is: a negyedik évad minden
korábbinál feszültebb, pörgősebb és véresebb. Csavarok a történetben, a Dűnét
idézve "cselek és a cseleken belül újabb cselek". A végén meg egy lezárás, ami
a levegőben lógva hagy szinte mindent - sajnos legjobb esetben is legalább egy
évet kell várni, hogy láthassuk a folytatást. :-(
Kapcsolódó ajánlók
 |
Fantasy Island |
|
Raf ajánlója
A tökéletes recept:
- végy pár közepesebben híres/kedvelt színészt, lehetőleg legyen közte olyan,
aki zsánerfilmekben szerepelve azt feldobja (Michael Rooker, Michael Pena, Kim
Coates)
- dobj be mellé 1-2 nőneműt, ha van közte ázsiai, az előny (Kína mégiscsak
nagy piac)
- szórd meg gyönyörű tájjal, lélegzetelállító felvételekkel
- ha van emléked egy '70-es évekbeli sorozatból, tegyél hozzá ízlés szerint
- ha van 1-2 fordulat a cselekményben, az nem baj, ártani nem árthat
- három csipetnyi CGI a 2000-es évekből
- nem baj, ha nincsen forgatókönyved, senki sem fogja észrevenni (DE)
- alaposan rázd össze, hagyd kicsit érni (forgatás kezdetétől számítva jó egy
évig)
- csináld meg a szoni égisze alatt, küldd be mozikba, tálald hangulat
szerint
És készen is van a Film, amit nem érdemes megnézni. Nem véletlenül
áll 4.7-en (jelen pillanatban) iMDB-n.
Én megnéztem helyettetek - hogy nektek ne kelljen.
 |
Bloodshot |
|
Raf ajánlója
Egy újabb képregényadaptáció - sajnos az alapanyagot nem ismerem (pedig a kiadó
legnépszerűbb kiadványa: több, mint 7 milliót adtak el belőle több nyelven) -
de a filmet látva nem is feltétlenül támadt kedvem rá.
Sajnos a film semmilyen. Szánalmasan kiszámítható, mint a Csebisev
interpoláció, sablonos, de legalább többször a CGI is, khm, gyengécske.
Egy mozijegy árát nem éri meg - bár ha egy átlagos akciófilmet akarsz nézni,
amiben feltűnik Budapest (ÉS saját magát játssza!) és még Vin "Morgóhal"
Dieselt is kedveled/nem gyűlölöd, akkor egy unalmas délután érdemes megnézni.
De sokat ne várj a filmtől.
 |
Westworld második évad |
|
Wolkens ajánlója
Nehéz úgy írni a második évadról, hogy nem árulok el közben semmit az
első történéseiről, úgyhogy inkább a különbségekre fókuszálok.
A második évad egyértelműen brutálisabb, mint az első: több a harc
és véresebbek is, a gyilkosságok kegyetlenebbek, mindenki a túléléséért harcol,
legyen az robot vagy ember. A történet folyamatosan ugrál több idősík között,
amivel kellően össze is zavarja a nézőt, eleinte egyáltalán nem lehet
eldönteni, mi mikor, milyen sorrendben történt. Ugyanakkor - ami nem volt
jellemző az első szériára - vannak kifejezetten időkitöltésnek szánt, lassú
epizódok, meg olyan mellékszálak, amik ahogy megjelentek, úgy el is halnak. A
fordulatok nagy része kiszámítható, akkora hűha-élményre, mint a korábbiakban,
ne számítsunk. Szóval némiképp hiányzik az első évad feszessége,
konzisztenciája, ütőereje. A színészi játék viszont változatlanul remek,
különösen Ed Harris telitalálat a szerepében. Így összességében még mindig
abszolút pozitív a kép, ami engem illet, tuti belevágok a harmadik évadba is.
:-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Westworld első évad |
|
Wolkens ajánlója
A Westworld egy gigantikus élménypark, ahol újraéled a vadnyugat. A
vendégek tetszés szerint vehetnek részt előre megtervezett, újra és újra
végigfutó kalandokban, eldönthetik, hogy jó- vagy rosszfiúként viselkednek...
és mindezt büntetlenül. A park lakói ugyanis külsőre embernek látszó robotok,
akiket egy esetleges lövöldözés után a karbantartó részleg befoltoz, majd
memóriatörlés és újraindítás után visszarakja őket a történetükbe.
Persze semmi sem lehet tökéletes, így a robotok szoftvere sem:
bizonyos egyedeknél mintha nem sikerült volna maradéktalanul az emlékek
törlése. Repedések jelennek meg a hibátlannak hitt rendszer falán, és a
mesterséges intelligenciák kezdenek öntudatra ébredni. De az öntudatra ébredés
vajon az alkotók célja vagy legsötétebb rémálma? Igaziak-e a szimulált
érzelmek? Egyáltalán miben különböznek a lakók a vendégektől? Egy csomó
filozofikus kérdés, amikre szépen sorban választ kapunk.
Az első évad parádés szereposztással (Anthony Hopkins, Ed Harris, Thandie
Newton, James Marsden a húzónevek) kényezteti el a nézőt, de a hozzájuk képest
ismeretlen színészek (Evan Rachel Wood, Jeffrey Wright) is nagyszerűek a
szerepükben. A látványvilág pazar, a történet pedig több olyan, szépen
előkészített fordulatot is tartogat, amik egyenként is gyomorba vágják a
nézőt.
Majdnem olyan sötét utópia, mint a 2014-es Ex Machina – azért csak majdnem,
mert ez még csak az első évad. ;-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
13 reasons why első évad |
|
Wolkens ajánlója
A 13 okom volt 2007-ben jelent meg könyvben, és bő tíz évig tartott, mire
tévésorozat készült belőle a Netflix irányítása alatt. Megmondom őszintén,
kevés dologra emlékeztem a könyvvel kapcsolatban, az egyik az, hogy nem volt jó
érzés olvasni. Hát, a sorozatot meg nem jó érzés nézni. És nem azért, mert
gyenge minőségű, éppen ellenkezőleg.
Hannah Baker, a Liberty High középiskola 17 éves diákja, aki nemrég költözött a
városba, öngyilkos lesz. A tett testi és lelki bántalmazások hosszú sorának
következménye, a lány egyszerűen nem lát más kiutat. Búcsúüzenetként -
vádiratként - készít 13 hangfelvételt, elmesélve történeteket és megnevezve
azokat, akik egy-egy szöget vertek a koporsójába. A listán a régi barátnőtől az
iskolafotóson át az iskolai kosárcsapat kapitányáig szerepelnek nevek.
Clay Jensen, Hannah önbizalomhiányos és depresszióra hajlamos osztálytársa, aki
szerelmes volt a lányba, kis híján sokkot kap, amikor megkapja a doboznyi
kazettát, rajta a történetekkel. Mint kiderül, a lány kívánsága az volt, hogy a
csomag jusson el sorban az összes címzetthez, és persze megtette a kötelező
óvintézkedéseket, hogy a lánc ne szakadjon meg.
A srác kétségbeesik, mert meg van győződve róla, hogy ő soha nem tett semmi
rosszat, és nem érti, hogy került a listára, de nincs más választása, elkezdi
hallgatni őket... a néző pedig vele együtt 13 részen keresztül követheti nyomon
Hannah életének széthullását. A történet párhuzamosan fut a múltban és a
jelenben, megmutatva, kik azok, akik képesek szembenézni a tetteik
következményeivel, és kik azok, akik nem, nem is feltétlenül gyávaságból. És
bizony, ahhoz képest, hogy a szereplők nagy részét még soha nem láttuk
semmiben, a színészi játék, ha nem is hibátlan, de nagyon meggyőző. A rendezés
jó, a részek egytől egyik brutálisan nyomasztóak, és ez csak fokozódik az
események előrehaladtával. Ritkán kapom azon magam, hogy megfeszített izmokkal
nézek egy filmet, ez most gyakorlatilag minden epizódnál megtörtént. Az
atrocitások nem tűnnek elképzelhetetlennek, főleg azért, mert a sorozat nem
esik abba a hibába, hogy fekete-fehér képet fessen a szereplőkről. Tisztán
megmutatja, hogy Hannah viselkedése és reakciói sem makulátlanok, ahogy a 13
vádlott sem maga a megtestesült gonoszság.
Kifejezetten jól sikerült sorozatnak tartom az első évadot - és valószínűleg
nem nézem meg a többit, ami már nem a könyv alapján készült. Ez a történet
számomra így kerek egész. Mondanám, hogy erősen ajánlom, de lelkileg elég
megterhelő, ezért csak óvatosan.
 |
Úriemberek |
|
Wolkens ajánlója
Ami Tarantino Amerikában, az Guy Ritchie Angliában: csavaros forgatókönyv,
kidolgozott karakterek, tökéletesre csiszolt párbeszédek, sztárok helyett
színészek, akik képesek két mondatnál többet is memorizálni és előadni: az
Úriemberek szinte hibátlan (de nem vértelen!) krimi-vígjáték. A főszereplők
egytől egyig lubickolnak a szerepükben, minden választás telitalálat. Hugh
Grant, Matthew McConaughey, Colin Farrell, Charlie Hunnam egyaránt
eszméletlen nagyot alakítanak, de akár fel lehetne sorolni a teljes stáblistát.
20 év után Ritchie megint hozta azt a szintet, amit anno A Ravasz, az Agy és
két füstölgő puskacsővel meg a Blöffel beállított. Csakis angol eredetiben!
Raf ajánlója
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Guy Ritchie hazatért. Sokáig volt távol, messze
ment - de végre újra itthon van. Remélem marad is.
Hol van már az Aladdin? Szerencsére talán már a Disney sem emlékszik rá.
És ennek örülhetünk, mert ex-Mr ex-Madonna újra egy angol (brit?) bűnügyi
vígjátékot (lásd még: crime-comedy heist) készített, ami ugyanolyan
szórakoztató, mint az eddigiek, annak ellenére, hogy azzal kezdődik a film,
hogy a fő antagonistát(?) kivégzik, s a minionján keresztül tudjuk meg honnan
és miért indult az egész.
Mit lehet mondani még a filmről azon kívül, hogy fenemód szórakoztató,
szokásosan nagyon jól összeválogatott színészgárda, poénok - minden, amit
megszoktunk a hasonló filmjeiben.
Mindenképpen nézős, az év eddigi egyik legszórakoztatóbb "mozija".
Most már csak a Rockenrolla folytatását kéne elkészíteni, hallod Monsignore
Guy, HALLOD?!
 |
Jojo nyuszi |
|
Wolkens ajánlója
Van egy mondás, hogy aki sokat markol, keveset fog. Meg van egy másik
mondás, hogy a kivétel erősíti a szabályt.
A kimondhatatlan nevű új-zélandi rendező, Taika Waititi új filmjével, a Jojo
nyuszival megmutatja, hogy ő az a bizonyos kivétel a szabály alól. Mert bizony
sokat markolt és sokat fogott: a Jojo nyuszi egyszerre szatíra és dráma,
maximálisan laza és véresen feszült, haláli vicces és nagyon komoly,
felnőttekhez szól, de a gyerekek nyelvén beszél, és még sorolhatnám az
ellentétpárokat. Pillanatról pillanatra váltogat ezek között, lehet, hogy mire
elhal a jóízű kacagás egy poén után, már el is akad a lélegzet a másodpercek
alatt felépülő feszültségtől.
A történet szerint a második világháború vége felé járunk Németországban. A
tízéves Jojo lelkesen visszhangozza a náci propagandát, és a kedvenc képzelt
barátja maga Hitler, de belül csak egy félős kisfiú, aki mit sem sejt arról,
hogy édesanyja egy zsidó lányt rejteget a padláson. A titok persze nem maradhat
örökké titok, és Jojo egy szép napon rábukkan a lány búvóhelyére... aztán az
első találkozást újabbak és újabbak követik, és a srác lassan elbizonytalanodik
a rasszista eszméket illetően.
A színészek mind csúcsteljesítményt nyújtanak: a címszerepben a karakterrel
egyezően tízéves Roman Griffin Davis olyan természetes ártatlansággal játszik,
hogy az egyszerűen lenyűgöző. A zsidó lányt alakító Thomasin McKenzie tökéletes
partner: egyszerre félénk, törékeny, de közben mindenre elszánt. Scarlett
Johansson, mint az anya, megint megmutatja, hogy neki a szuperhősfilmek csak
pénzkeresésre kellenek, ő valójában sokkal inkább színésznő, mint sztár. Sam
Rockwell kisujjból kirázza a szerepet, a kiégett, cinikus, a halált és a
nácizmust egyformán valami múló kellemetlenségnek tekintő százados a film
legjobb karaktere. Waititi, aki a forgatókönyvírás és a rendezés mellett
eljátssza a képzelt Hitlert is, szintén hibátlan. A Jojo nyuszit egyszerűen
muszáj megnézni.
Ja, azt tudtátok, hogy a könyökömön jönnek ki a második világháborús filmek? Na
most már ez alól a szabály alól is van kivétel. :-)
 |
Virgin River első évad |
|
Wolkens ajánlója
Súlyos családi tragédia után Melanie (Alexandra Breckenridge), a fiatal
ápolónő Los Angelesből a világ forgatagától elzárt Virgin Riverbe költözik,
hogy új életet kezdjen. Mindjárt az első napon sikerül összetűzésbe kerülnie
leendő főnökével és még a város több más lakosával is, akik természetesen ferde
szemmel méregetik az idegent. Melnek több fronton is bizonyítania kell, hogy
elfogadják és megbízzanak benne - de neki is meg kell bíznia másokban, hogy le
tudja zárni magában a gyászt.
Kedves romantikus sorozat a Virgin River, és ahhoz képest, hogy nem
akarja megváltani a műfajt, meglepően jó színészi játékot kapunk, nem csak a
főbb szerepekben. A nagyjából 7 órányi játékidőn két este alatt átszalad az
ember, mert rögtön az elejétől a szívébe zárja a szereplőket. Kár, hogy a
második évadra még közel egy évet kell várni... de legalább lehet tudni, hogy
lesz. :-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Árok |
|
Wolkens ajánlója
Tengerfenéki olajkitermelés a Mariana-árok mélyén, ugyan mi mehetne félre?
Felejtsük el az összes kapcsolódó hülye kérdést, és adjuk át magunkat a
klausztrofób alapszituációnak: egy, a világtól gyakorlatilag elzárt, víz alatti
bázis, olyan mélyen, ahol hideg, vaksötétség és irtózatos nyomás uralkodik,
ahol az éjjel és a nappal váltakozását csak az órák mutatják, és a végtelen
ingerszegénységet csak a gépek halk moraja töri meg.
Na aki ilyen helyre megy dolgozni, az tuti nem százas. Hogy ki mennyire és
miért nem, az szépen ki is derül, leginkább persze krízishelyzetben. Az Árok
ettől a pillanattól indít: hatalmas rengések rázzák meg a komplexumot, betör a
víz, egymás után állnak le a rendszerek, egy kis csapat túlélő, az élen a
kapitánnyal (Vincent Cassel) és egy gépészmérnökkel (Kristen Stewart) próbál
menekülni. Elég hamar kiderül, hogy 11 km mélyen sincsenek egyedül: soha nem
látott, válogatott ronda élőlények úszkálnak a bázis körül, naná, hogy
elsődlegesen táplálékszerzési céllal.
A film, minden hiányossága ellenére, meglepően hangulatos. Nekem alapvetően két
problémám volt vele, és ezek közül egyik sem a női főszereplőhöz kapcsolódik,
akit előszeretettel azonosítanak az Alkonyat-szériában alakított Bellával.
Szóval az egyik probléma, hogy az összes víz alatti felvétel totál elmosódott
és zavaros, ami gondolom, azt hatást akarja kelteni, hogy a víz nem tiszta,
ehelyett azt a hatást kelti, hogy filléres megoldásokra törekedtek az
effekteknél. Ami egyrészt azért szomorú, mert sok van belőlük, másrészt meg
azért, mert a bázison belüli díszletek egész szépen kidolgozottak, bár tény,
hogy ott sem kell szemkápráztató látványra számítani. A másik problémám, hogy a
lények sokkal inkább rondák, mint félelmetesek, így a kötelező ijesztgetéseken
kívül nem nagyon fogunk parázni. Főleg, hogy a korhatár 16-os, pedig a sztori
simán elbírt volna egy piros karikásra vágott, sokkal véresebb verziót.
Összességében kellemes darab lett az Árok, hangulatra talán a 2017-es Élethez
hasonlítható, mondjuk ott a látványvilág sokkal szebb. Akinek már hiányzott egy
jó kis szörnyes (a kategóriájában azért nem egy nehézsúlyú) horror, nyugodtan
nevezzen be rá.
Raf ajánlója
Egy vízalatti fúrótársaság (vagy inkább bányász?) a bevezető képsorokban
megmutatott baljós előjelek ellenére folytatja a munkát, és a film első
perceiben bele is csap a lecsóba. Szó szerint - egy Alien hommidzs svenkelés
után megmutatják nekünk Kristen "Darth Vader mimika" Stewartot fogmosás közben,
majd jön is a katasztrófa, pusztul az állomás, mintha fizetnének érte, s
elkezdenek fogyni a szereplők, ahogy a zsánerben szokás.
És innentől fogva spoileres leszek, óvatosan:
A hangulat, főleg a film első felében nagyon jó, tényleg klausztrofób érzése
lesz az embernek, ami főleg a szűk járatoknak, kis tereknek és jó
kamerakezelésnek köszönhető. Aztán kinyílik a vízalatti világ, s megszűnik a
bezártságérzet, jönnek a szörnyek, az önfeláldozás, a tipikus, lerágott klisék
(lásd még: átadod a kabalád, véged borítékolva vagy akár a "ha mesélsz az
elhunyt párodról, akkor te sem éled túl" és ilyenek), aztán...
Aztán jön a vége, és én ültem és néztem, és azon filóztam, hogy ki keverte
össze az utolsó fejezet forgatókönyvét egy másik filmmel és az a másik film
milyen lett és mi a címe?!
Igen, az "OTT A SZÖRNY"-re célzok. Van amikor a jóból is megárt a sok - és az a
legrosszabb, hogy utánaolvasva, bizony a készítők ezt komolyan gondolták, mert
voltak utalások korábban is. Ugyanis a szörny kérem alássan nem volt más
(elvileg), mint Cthulhu. Érted. Cthulhu. Akit el is pusztítanak egy nukleáris
(?) robbanásban. Cthulhu-t.
Hagyjuk inkább ezt a szálat és inkább tegyük fel azt a kérdést, hogy egy ilyen
hatalmas és kiterjedt vízalatti (lásd még: Mariana-árok) komplexumban miért van
ennyi vasbeton?!
És miért csak az emberekre hatott a nyomásváltozás, a lényekre miért nem?
Spoileres rész vége.
Összességében a játékidő jó részében hangulatos filmet kaphatsz a pénzedért -
csak a vége. Azt feledhetném.
Kapcsolódó ajánlók
 |
IT 2 |
|
Raf ajánlója
Sokat panaszkodtam már a filmek címeire, szerencsére az első I.T. után már
tudtam, hogy ez (sem) az IT-iparban megfáradt hősökről szól, hanem ez is arról
a fura bohócról.
Ugye annó panaszkodtam, hogy az alapanyaghoz képest mennyire tele
van bazári jump scare-ekkel, kiderült, ebből a szempontból tudják még emelni a
tétet, az egyik trélerben ellőtt (Beverly ellátogat a volt lakásukba) jelenet
kivételével nem nagyon van feszültség a filmben, bazári riogatás a java
része.
Nagy kár érte, mert ez a mű nem ezt érdemelte volna.
Aztán eljött a film vége - és hol sírtam, hol nevettem. De inkább a szekunder
szégyen állapotában leledztem, komolyan nem hittem el, hogy ezt komolyan
gondolták ÉS leforgatták.
Ha szereted az alapot (lásd még: könyv) akkor igencsak esélyes, hogy keserű
szájízzel állsz fel a film(ek) után - ha szereted a horrofilmeket és nem zavar
a bazári ijesztegetés akkor nagy az esélye, hogy jót fogsz szórakozni.
 |
Botrány |
|
Wolkens ajánlója
Bár a valós eseményeken alapuló filmek nem a kedvenc műfajom, az elmúlt pár
évben több ilyen is bizonyította, hogy érdemes nekik esélyt adni (Spotlight;
Én, Tonya).
A Botrány hasonlóképpen jól sikerült, a Fox tévéstúdió 2016-ban kirobbant
szexuális zaklatásos botrányát bemutató mozi, hanem is körömrágósan, de végig
fenntartja a feszültséget és leköti a néző figyelmét. Ehhez nyilván nagyban
hozzájárul a parádés szereposztás: Nicole Kidman, Charlize Theron, Margot
Robbie és John Lithgow a legnagyobb húzónevek, de azért Allison Janney is
megérdemelten Oscar-díjas (pont az említett Én, Tonya-ban mutatott
teljesítményéért), Kate McKinnont a "Kém, aki dobott engem" óta szeretjük,
Connie Brittont meg az American Horror Story óta, és még folytathatnám. Persze
ilyen színészekkel is lehetne rossz filmet csinálni, de ez nem az az eset. :-)
A Botrány bőven megér egy megnézést, főleg, mivel nálunk nem volt erős
médiafókusz a film alapjául szolgáló eseményen, ami #metoo mozgalom
felerősödését kiváltó, kísértetiesen hasonló Weinstein-botrányt egy évvel
megelőzte.
Kapcsolódó ajánlók
 |
The Witcher első évad |
|
Wolkens ajánlója
Előrebocsátom, nem olvastam egyetlen Witcher könyvet sem, és nem játszottam
egyetlen Witcher videójátékkal sem (bár a minden idők egyik, ha nem a legjobb
szerepjátékának tartott 3. rész már az asztalomon figyel egy ideje :-)), így a
jelen kritika a vajákok világába tett első kirándulás élménybeszámolója.
Könyvszériából készült (sötét) fantasy tévésorozatról lévén szó, az
összehasonlítás a Trónok harcával nehezen megkerülhető, de tény, hogy legalább
annyira nehezen indokolható is. A Witcher ugyanis egy másodpercig sem akar
koppintás lenni, és a legkevésbé TH koppintás. Kevesebb szálon fut, viszont már
az első évad is hosszú, több évtizedes időtávot ölel fel – a 8 órás összidő
miatt természetesen csak epizódokat tud felvillantani a három főszereplő
történetéből - felforgatott időrendben, a teljes kép csak a végére áll össze.
Geralt, a mogorva, kevés szavú, magának való vaják (Henry Cavill játéka
visszafogott, de minden egyes bajusz alatti mordulása hiteles, és lejárt a
konditerembe is rendesen), a mélyből induló, ám a csúcsra jutásért súlyos árat
fizető varázslónő, Yennefer (Anya Chalotra tökéletesen hozza a
személyiségfejlődést és az érzelmi viharokat, sajátos szépsége megbabonáz) és a
titokzatos, még saját természetfeletti erejének sem tudatában levő fiatal
hercegnő, Cirilla (Freya Allan mimikájának apró rezdüléseivel többet mond, mint
szavakkal) története beszippantja a nézőt. A többi színészre sem lehet panasz,
ahogy a látványra sem, csak helyenként a trükkökön érződik a büdzsé szűkössége.
Mondom helyenként, a hangsúlyos jelenetek, különösen a harmadik és a nyolcadik
részben konkrétan hátborzongatóan jól sikerültek. És amit nem gondoltam volna
egy sötét fantasy-ről: az évadzáró mondaton konkrétan öt percig röhögtem. :-)
Jöhet a folytatás – sajnos jelen állapot szerint csak 2021-ben.
De addig legalább van idő végigjátszani akár három Witcher játékot is. :-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Star Wars - Skywalker kora |
|
Wolkens ajánlója
Keményvonalas "eredeti trilógia" Star Wars rajongónak tartom magam, az Ébredő
Erő kivételével az új részeket* mind nagyjából savat köpve utáltam. Az Ébredő
Erő annyira nem volt rossz, csak éppen igazán jó sem. Ezek után, figyelembe
véve, hogy a Skywalker kora kritikái az 1-5 skálán nagyjából -5 és +5 között
szórtak :-), próbáltam leginkább elvárások nélkül beülni a filmre.
És, kövezzetek meg, de nekem tetszett.
Oké, ezer sebből vérzik. Vannak kisebb, nagyobb és bődületesen nagy logikai
hibái, felesleges karakterei és feleslegesen hosszú jelenetei, túl sok a
pátosz, meg a cuki élőlény vagy robot, kicsit túl van tolva a misztérium
faktor, amitől helyenként egy Uncharted (videójáték) epizódra emlékeztet a
sztori, bénák a párbeszédek, és még sorolhatnám, de... valamiért mégis
szerethető lett az egész, úgy, ahogy az az összes többi, 1983 után készült
epizódnak NEM sikerült. Nem tudom, mit csinált Abrams máshogy, mint az összes
többi rész rendezője (beleértve őt magát is), de sikerült a lehetetlennek tűnő
mutatvány: jól zárta le a szériát. És a magamfajta rajongó mit is kívánhatna
ennél többet?
*Zsivány Egyes is kivétel, de az nem sorszámozott rész, ellenben jó.
:-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Jumanji 2 - a következő szint |
|
Wolkens ajánlója
A jó receptet nem szabad alapjaiban újraírni, ezt az elvet követi a Jumanji
második része. Minimálisan változtat az első részhez képest, éppen csak
annyit, hogy ne lehessen rásütni az egyszerű utánzat bélyeget. Ennek
megfelelően változatlanul szórakoztató, látványos, vicces és kedves - az
egyetlen, ami hiányzik belőle, az a meglepetés ereje.
Raf ajánlója
Amennyire meglepően jó volt az "új" (vagyis a nem olyan régi) Jumanji, ez
annyira középszer - itt már beleesett a film a "klasszikus" folytatások összes
hibájába. A film ettől még nem rossz, de a jó (lásd előző vagy akár az
"eredeti") az nem ilyen, azt láttuk már kétszer.
Viszont Jack Black még mindig nagyon jó, nélküle igazából ha nem is
nézhetetlen, de teljesen skippelhető lenne.
Nem azt mondom, hogy nem érdemes megnézni - de csak akkor ha nem nagyon van
más. Esetleg 120%-os Dwayne Johnson-függő vagy.
Kapcsolódó ajánlók
A cikk utoljára frissítve: 2020.06.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|