|
|
Préda (Crawl) |
|
Wolkens ajánlója
Amikor egy filmről úgy hallasz, hogy "ez Tarantino kedvenc filmje 2019-ben",
akkor azért felkapod a fejed. Ha még kiderül, hogy a producer Sam Raimi (ez
mondjuk lehet jó hír is meg rossz is :-)), a rendező meg Alexandre Aja
(Magasfeszültség, Sziklák szeme, Piranha, Szarvak – ez a csávó tud horrort
rendezni!), akkor már sejted, hogy ez nem lesz rossz. És tényleg nem.
A Floridában játszódó, ellenben Szerbiában (!) készült, gyakorlatilag
egyhelyszínes darab, ismeretlen színészekkel, abszolút kellemes meglepetés.
Haley (Kaya Scodelario) ugyanolyan makacs, mint az apja (Barry Pepper). Az apa
úszóbajnokot akart nevelni a lányából, de közben a család széthullott. Haley
még mindig edz, de a meggyőződés már hiányzik belőle. Aztán egy edzés után,
miközben ötös fokozatú hurrikán tombol a vidéken, a lány elindul, hogy
kiderítse, minden rendben van-e az apjával, aki nem veszi fel a telefonját...
Nem kiszámíthatatlan fordulat a történetben, hogy nincs: régi házuk pincéjében
egy alligátor támadta meg.
Az elkövetkező egy óra - nagyjából a film kétharmada - kettejük harca a
túlélésért, miközben a vízszint, a szélerősség, és a túlméretes hüllők száma
folyamatosan emelkedik. Mivel az egész lényegében valós időben zajlik,
üresjárat nincs. Persze megkapunk egy rakás kötelező klisét a helyzet fokozatos
romlásáról, meg néhány ágyútöltelék szereplőt, de ezek nem zavarók. Önfejű
főhőseinket a végtelen makacsságuk tartja életben: még feladni is képtelenek
egy olyan helyzetben, amikor már mindenki más beletörődött volna a sorsába. A
két színész játéka megszeretteti a karaktereket, a néző szurkol nekik, izgul
értük. A Préda azért hatásos, mert nem folyamatos ijesztgetéssel operál, hanem
hitelesen érzékelteti a helyzet súlyosságát és reménytelenségét, és közben nem
csinál a szereplőiből szuperhősöket. Oké, nyilván nem száz százalékban reális,
de az még a legjobb túlélőhorroroknak sem szokott sikerülni.
Gondolom, magától értetődő, hogy a filmhez jelentős mennyiségű művért
használtak fel, egy ilyen darab teljesen hiteltelenné válna, ha az alligátorok
nem jutnának el az állkapcsuk használatáig. Nem extrém véresek a jelenetek, de
azért nem egy esti mese.
Szóval én már értem, miért tetszett Tarantinonak ez a film. :-) Ha Neked bejön
Alexandre Aja munkássága, vagy az olyan darabok, mint a Dog Soldiers, a Zátony,
a Romok, a Barlang vagy természetesen a Cápa, akkor ezt se hagyd
ki.
Raf ajánlója
A film, amit úgy harangoztak be, hogy Tarantino kedvenc 2019-es filmje. Na, itt
kicsit elbátortalanodtam, akarom-e én-e ezt-e nézni-e, végül is több más
ajánlóban is belefutottam, így mégiscsak adtam egy esélyt a filmnek.
És nem tettem rosszul.
Ugyanis műfaján belül ez egy nagyon korrekt, sőt, elég jó film - oké, a CGI
helyenként eléggé szembetűnő(en esetlen); viszont ha azt nézem, hogy ~13,5
millió dollárból készült (annyiból, amennyiért egy rendező a telefonját sem
feltétlenül veszi fel), akkor nem is olyan vészes! Na meg a hangulat! Az elég
jó, nagyon jól adagolja a feszültséget - a rendezés helyenként pedig
példamutatóan ötletes (a benzinkutas-csónakos jelenet kivitelezése nagyon üt,
remélem mások is alkalmaznak majd ilyesmit a zsáneren belül!).
Alapsztori: Haley Keller (már ez egy nagyon ügyes utalás - de csak ha te
beszélni teuton) úszólányt felhívja nővére, hogy tornádóveszély van, és nem
sikerült elérnie édesapjukat. Haley csapatot-papot otthagyva apja után ered,
hogy nem sokkal később megtalálja eszméletlenül a régi házuk pincéjében. Ahol
hamar kiderül, miért is eszméletlen nemzője és edzője: bizony egy kroki (még
mindig alligátor) ólálkodik a a pincében. A tornádó pedig közeledik, a víz
emelkedik, s a menekülés esélye csökken.
Természetesen van hibája a filmnek, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a
krokifészek (amúgy alligátor) nem ilyen és nem így helyezkedik el és azt is
tudom, hogy nem úsznak gyorsabban az emberek a krokiknál (tudom, még mindig
alligátor), van az a sérülés, ami nem csak egy vállrántás; mindezek ellenére
zsánerén belül ez egy nagyon jó film - ha szereted az ilyenféle filmeket
és/vagy a naturális sérülések ábrázolását, semmiképpen ne hagyd ki.
Két megjegyzés még a végére: egyrészt ilyen stílusos stáblista alatti zenével
(See you later Alligator) rég találkoztam, másrészt fene se gondolta volna,
hogy ezt Szerbiában forgatták. Sam Raimi-nek meg köszi, összeproducerkedhetne
még pár hasonló filmet, én vevő vagyok rájuk!
Kapcsolódó ajánlók
|
Egy esős nap New Yorkban |
|
Wolkens ajánlója
Woody Allen legújabb alkotása, nos... olyan semmilyen. A karakterek csak
annyira érdekesek, hogy ébren tartsák a nézőt, a történet még annyira se.
A színészek túlgesztikulálják a szerepüket – vélhetően rendezői utasításra,
Jude Law magától biztosan nem produkál ekkora vonaglásokat meg grimaszokat.
Igazából azt is nehéz megmondani, miről akar egyáltalán szólni ez a film, mit
akar mondani nekünk az író-rendező. Szóval ha nem lenne az egyébként egyáltalán
nem rossz szereposztás, meg Allen stílusának néhány jól azonosítható eleme,
akár azt is hihetnénk, hogy egy alacsony költségvetésű, saját gyártású, eleve
képernyőre szánt Netflix filmet nézünk. Kár érte, ezek a színészek ennél többre
hivatottak.
|
Valan - az angyalok völgye |
|
Wolkens ajánlója
Péter (Krisztik Csaba, szemében a világ összes fájdalmával, tökéletesen
hozza a karaktert) soha nem heverte ki, hogy húga a '89-es romániai forradalom
kirobbanásakor nyomtalanul eltűnt. Ma nyomozóként dolgozik, lánykereskedőkre
specializálódva küzd a múlt démonaival. Egy nap megszólal a telefonja, és a
hírek alapján nem kizárt, hogy fény derül a régi rejtélyre... ő pedig azonnal
elindul szülővárosába, Valanba. A festői környezetben fekvő város belül már
csak árnyéka régi önmagának: lerohadt épületek, tönkrement életek,
kilátástalanság mindenhol.
A Valant a "magyar skandináv krimi"-ként harangozták be, és ez a jellemzés
teljesen helytálló. Sötét, nyomasztó, hideg, reménytelen - Bagota Béla tényleg
erős filmet írt és rendezett, ami simán felveszi a versenyt olyan címekkel,
mint a Fejvadászok, a Palackposta, a 64-es betegnapló vagy a kevésbé
skandináv Elrabolva (az első, természetesen). A műfaj rajongóinak erősen
ajánlott.
Kapcsolódó ajánlók
|
Jégvarázs 2 (szinkronos) |
|
Wolkens ajánlója
Az egyik szemem sír, a másik meg videojáték-bossharcokat néz: a Jégvarázs 2
olyan mintaszerűen megkoreografált, epikus akciójeleneteket zúdít álomszép
grafikával a nézőre, hogy a játékfejlesztő kiadók valószínűleg térden állva
könyörögnek a licencekért, és a film is 10/10 lenne, ha... ha a főhősök nem
nyervákolnának folyton értelmetlen szövegű dalokat két pörgős rész között.
Nem véletlenül írtam a címhez, hogy a filmet magyar hanggal láttam (míg az első
részt eredetiben), erős a félelmem, hogy a betétdalok élvezhetetlensége ennek a
számlájára írható. Aki tudja, keressen angol eredeti változatot, mert a sztori,
bár kissé zavarosan indul, a végére szépen összeáll és működik, a látvány
elsőrangú, és mindemellett a Jégvarázs 2 egy kellően visszafogott öko-film - az
ember és a természet kapcsolatának fontosságát nem csak hisztérikus hangvételű
klímakampányokkal lehet hangsúlyozni.
És aki megnézte, köszönje meg, hogy nem spoilereztem el az ajánlót egy poén
kedvéért, pedig erős volt a kísértés. :-) Ha láttad, tudod majd, mire gondolok.
;-)
|
Álom doktor |
|
Wolkens ajánlója
Mostanában nem nagyon olvasom Stephen King könyveit, így a film alapjául
szolgáló regény is kimaradt. Ráadásul az előzmény, a mind papíron, mind
celluloidszalagon kultikusnak számító Ragyogás sem volt soha a kedvencem - egy
darabig élveztem őket, de egy adott ponttól egyszerűen unalmassá váltak, ami
mondjuk furcsán hangzik egy ilyen természetfeletti történethez
kapcsolódóan.
Ettől függetlenül optimistán ültem be a moziba, hiszen a rendező,
Mike Flanagan, már bizonyított olyan darabokkal, mint az Oculus, a Hush és a
szintén King-adaptáció Bilincsben. És nem volt csalódás most sem: az Álom
doktor két és fél órája úgy röppen el, hogy egy percig sem unatkozunk - annak
ellenére, hogy a tempó nem kapkodós. A film komótosan építkezik, de ez
előnyére válik, sokkal feljebb tudja tolni a feszültségfaktort. Ewan McGregor
kellő alázattal viszonyul a szerephez, és nagyon szépen hozza is, Rebecca
Fergusont pedig követelem a következő, élőszereplős Disney mesefilmbe gonosz
mostohának. :-) A többiek okésak, bár túl sok súlyt nem képviselnek a vásznon
kettejükhöz képest.
Mivel nem tudom, milyen a könyv, nem mondhatom, hogy az Álom doktor jó
adaptáció, de önmagában mint horrorfilmet nézve, igen korrekt
darab.
Kapcsolódó ajánlók
|
Az élet könyve |
|
Wolkens ajánlója
A Kubo és a varázshúrok meg a Coco után itt a következő remek animációs film,
a...
Állj, stop, kezdjük elölről, pontosítok:
A Kubo és a varázshúrok meg a Coco
előtt
itt a következő remek animációs
film, Az élet könyve. Ez a 2014-es darab valamiért anno kimaradt, és csak most
sikerült pótolni. És az időbeli sorrend ismeretében kijelenthető, hogy mind a
két említett film alkotóira hatással volt ez, a nézőt a holtak birodalmába
elkalauzoló, kedves mese (igen, tényleg kedves, tudom, mennyire hülyén hangzik
így leírva :-)). A Coco esetében egyértelmű a "lenyomat", a Kubonál kevésbé
direkt, de megvan. Szóval ha ezek közül bármelyiket és/vagy a Halott
menyasszonyt, a Coraline és a titkos ajtót, vagy a Karácsonyi lidércnyomást
láttad és szeretted, akkor gyorsan írd fel ezt is a megnézendők
listájára.
Kapcsolódó ajánlók
|
Tudsz titkot tartani? |
|
Wolkens ajánlója
Aranyos és vicces romantikus vígjáték, de bármilyen plusz nélkül. Másfél órára
kikapcsol, de már a feliratok alatt sem érzed úgy, hogy még egyszer meg
szeretnéd nézni.
|
Múlt karácsony |
|
Wolkens ajánlója
A moziplakát azzal hirdeti a filmet, hogy "az évtized romantikus
vígjátéka".
Nos, nem az.
De hogy ne csak levegőbe beszéljek, alább tíz romantikus vígjáték 2010-től
mostanáig, amik mind messze jobbak, mint a Múlt karácsony.
2010: Tamara Drewe
2011: Kellékfeleség
2012: Kémes hármas
2013: Love and lemons - az igazi szerelem receptje
2014: A csajok bosszúja
2015: Káosz karácsonyra
2016: Miért pont ő?
2017: New York-i afférok
2018: A meztelen Juliet
2019: Csekély esély
Kapcsolódó ajánlók
|
Drakulics elvtárs |
|
Wolkens ajánlója
A Drakulics elvtárs egy megosztó film, de nem politikai vagy világnézeti
értelemben, hanem életkor alapján. Az 1980 után születettek számára, akiknek
nem nagyon vannak emlékeik a szocializmus éveiről, semmit nem fog mondani, és
valószínűleg élvezhetetlen, olyan "miafrancvoltez?" élmény lesz. Akik viszont
megélték a Kádár-korszakot, énekelték a mozgalmi dalokat, piros nyakkendőben
utaztak az úttörővasúton, na, nekik aztán lesz mire rezonálni.
Az összes díszlet, a beszédstílus, az atmoszféra a legapróbb részletekbe
menően tűpontosan megidézi a hetvenes éveket - a nosztalgiafaktor mellett
remek szarkasztikus humorral.
A történet szerint Fábián Béla (Nagy Zsolt tökéletes választás volt
a szerepre), külföldre szakadt egykori munkásmozgalmi aktivista, a "Gyűjtsünk
vért Vietnamnak!" akció keretében hazalátogat Amerikából. Itthon tárt karokkal
várják, mert Béla láthatóan nem öregszik, így erős a gyanú, hogy ismeri az örök
élet titkát - amire pártunknak és kormányunknak éppen égető szüksége lenne.
Madárka (Walters Lili) és élettársa, Laci (Nagy Ervin egyszerűen zseniális a
szerepben) kapják a fő szerepet az akcióban. Természetesen semmi nem a tervek
szerint zajlik...
A sztori komplexitása nem feszegeti a néző agykapacitásának határait :-), de
erre nincs is szükség. A film atmoszférája az, ami beszippant, plusz a jól
megírt forgatókönyv és az egytől egyig kitűnő színészi alakítások (Borbély
Alexandra, Balsai Móni, Kerekes Éva, Thuróczy Szabolcs és még sorolhatnám).
Megint itt egy kihagyhatatlan magyar film - feltéve ezúttal, hogy elmúltál
negyven.
Raf ajánlója
Magyarország, a '70-es évek: idegenbe (de nem túl idegenbe) szakadt, Hazájához
és Hazája Elveihez hű maradt Elvtárs hazatér Magyarországra, hogy segítsen a
vietkong, bocsánat, vietnámi árváknak vért gyűjteni. Csak éppen Fábián elftárs
mintha nem öregedett volna! A "titkosszolgálat" meg is kapja a Baráti
Szovjetuniótól a parancsot, hogy Fábiánt követni kell és meg kell tőle szerezni
az örök fiatalság receptjét. Ami nem feltétlenül lesz egyszerű, mert Fábián
igazán csak éjszaka szeret mutatkozni és simán, nyom nélkül eltűnik a
megfigyelők elől.
Mit is lehet mondani egy fikciós történelmi-vámpíros filmről? Ami magyar? Hát,
például azt, hogy nagyon jó a film, a színészek is (kivéve talán a főhősnőt,
Walters Lili inkább halovány - de lehet nem abszolút értékben, hanem a
többiekhez képest), a díszlet, az operatőri munka (bár a Liza a rókatündér
egy(-két) fokkal szebb képi világgal rendelkezik szerintem) is nagyon jó -
Kádár elftárs, hát, Kádár elftárs... Na, azt látni kell. Ahogy a többieket is -
bár Nagy Ervin a kis bajuszával és alakításával!
Nagyon ajánlós.
Kapcsolódó ajánlók
|
Éles tárgyak első (és feltehetően utolsó) évad |
|
Wolkens ajánlója
Camille (Amy Adams megrázóan hiteles) alkoholista, és ez még a legkevesebb.
Gyermekként elveszítette a húgát, és a traumát a mai napig nem sikerült
feldolgoznia. Újságíróként próbálna boldogulni, távol a szülővárosától, mikor
is egy napon a főnöke pont oda küldi vissza, hogy a nemrégiben ott történt két
gyilkosságról írjon. Így újra szembe kell néznie a múltjával és anyjával
(Patricia Clarkson talán élete legjobb alakítását nyújtja), Wind Gap cseppet
sem idilli kisvárosában.
Van ebben a városban valami rettenetesen nyomasztó. Camille nem csak a
családjától menekült el, hanem ebből a légkörből is. Akik ott maradtak,
beletörődtek a sorsukba, mintha megállt volna az idő, beragadtak ebbe a gimis
emlékekből meg heti cseverészős, italozós összejövetelekből álló mocsárba. A
fiatalok viszont börtönben érzik magukat, próbálnának kitörni, de a lázadásuk
megmarad az alkalmi balhék szintjén. Mindenki tud mindenkiről minden mocskos
titkot - kivéve azt, hogy vajon ki lehet a kegyetlen gyilkos. Ennyi képmutató,
hazug, álszent, zakkant helybéli közül nagyjából bárki.
A 8 részes sorozat lassú. Helyenként már-már idegesítően, de a néző egy idő
után rájön, hogy ez nemhogy a feszültséget csökkentené, hanem ellenkezőleg,
fokozatosan és nagyon durván emeli. Egyre többet és többet tudunk meg Camille
múltjáról, húga haláláról, és közben persze a gyilkos körül is szorul a hurok.
Bár egy idő után a néző már abban sem biztos, hogy nem maga a város ölte-e meg
a két lányt, olyan kézzelfoghatóan romlott és fullasztó az atmoszféra.
Amy Adams rajongóknak kötelező, de egyébként is erősen ajánlott. Feltéve, hogy
bírod az ilyen hangulatú filmeket, plusz arra fel kell készülni, hogy igazán
csak az utolsó részekre pörög fel a tempó, addig csak cseppenként kapjuk a
történetet, mint az infúziót. Cserébe a hatása sem csak két percig tart.
|
Zombieland 2 - a második lövés |
|
Wolkens ajánlója
Akiknek nincs kedvük sokat olvasni, azoknak itt egy mondatban a lényeg:
a Zombieland 2 hibátlan folytatás, ami helyenként még jobb is az elődjénél,
pedig az se tette alacsonyra a lécet.
Mielőtt megnézzük pontról pontra, miért is van ez így, essünk túl a
szokásos fanyalgáson: a cím fordítása béna, a "második lövés" helyett a "nyírd
ki kétszer" közelebb állna az eredetihez.
És most, hogy ezzel megvagyunk, jöhet a pozitívumok listája. :-)
1. A cím fordításával ellentétben a szinkron pa-rá-dés! A szövegíró egyrészt
nem volt szégyenlős - ami abszolút kell is egy ilyen film esetében - másrészt
olyan laza lendülettel írta a magyar változatot, hogy helyenként ötletünk
sincs, hogy szólhatott mindez eredetiben. A szinkronszínészek is hibátlanok,
kifejezetten élvezettel adják elő a szövegüket.
2. Az eredeti szereplőgárda változatlanul szeretnivaló. Emma Stone mimikája
térdet csapkodva röhögős.
3. Az új karakterek jól kitaláltak, az őket megjelenítő színészek pedig
ugyanúgy lubickolnak a szerepükben, mint a régiek. Zoey Deutch, mint egybites
(a filmben kétbitest mondanak, de ettől a hibától eltekintünk :-)) szőke
plázacica, Luke Wilson mint vidéki tahó, Rosario Dawson mint dögös amazon
azonnal belopják magukat a néző szívébe.
4. Az első rész óta eltelt tíz év, és a forgatókönyv ügyesen használja ki az
ebben rejlő lehetőségeket, mind szituációs poénokra, mind
társadalomkritikára.
5. A film hű marad az eredetihez, megtart mindent, ami abban jó volt, vissza is
utalgat rendszeresen. Közben nem esik bele a folytatások szokásos csapdáiba, és
ezt leginkább úgy éri el, hogy nem véresebb és látványosabb próbál lenni, hanem
a humorban adagol többet és kicsit másfajtát. Érzékelhetően könnyedebb
hangvételű, mint az első volt, de nem válik idétlenné vagy saját maga
paródiájává. Azért még akad vér bőven!
Konklúzió: ha az elsőt szeretted, akkor ezt imádni fogod. :-)
Raf ajánlója
Röviden: a film jó.
Hosszabban? Elég jó.
Ennél hosszabban már csak annyit tudok mondani, hogy igencsak elég jó,
helyenként(?) jobb az elsőnél. Kivéve ha egy kicsit te is agyalsz olyan
dolgokon, hogy honnan van áram? Üzemanyag? ÉTEL?! Zombedliék miért nem mennek
tönkre? Sok év állás után hogyan indul be minden járgány egyből?
Na, ha ezeken túljutsz - ami nem nehéz, mert a tempó is jó, a poénok ülnek és
ütnek teljes mértékben teli szájjal hangosan felröhögősek, akkor már nagyon
élvezhető a film, a magyar szinkron az egyik legjobb (MCU-n kívül) amivel
találkoztam az utóbbi években - sajnos a trélerek szokás szerint lőttek el
csavart, történést; nem tudom miért kell ilyen légterelős előzeteseket
gyártani, sokszor csinálnak olyat miben kamujelenet(ek) van(nak), nem lőnek le
dolgokat - itt csak egy Clintonos-szivaros poént tettek be csak a fő trailerbe,
ami később nem szerepelt a filmben.
Mindenképpen nézzed meg ha láttad az elsőt - ha még nem, akkor kezdd az elsővel
és jöhet a második.
Garantált szórakozás.
Kapcsolódó ajánlók
|
The money heist (La Casa de Papel) harmadik évad |
|
Wolkens ajánlója
A Professzor és csapata újra akcióban, de ezúttal nem önszántukból.
Egyiküket, Riót, elkapták, és egy emberjogi rendelkezésekkel kevésbé terhelt
országban próbálnak minimum megkérdőjelezhető módszerekkel kiszedni belőle
infókat a többiek hollétéről. Hogy kellően nyomatékosítsák, mennyire nem
értenek ezzel egyet, a banda megszállja a Spanyol Nemzeti Bankot, persze az
akció előkészítésében versenyt futnak az idővel. A zsákmány természetesen itt
sem csekély összeg, a rendőrség pedig, okulva az előző rablás keserű
tapasztalataiból, keményebb fellépéssel próbál eredményt elérni.
A történet íve néhány túlnyújtott jelenet idejére megbicsaklik, de a
sorozat még mindig abbahagyhatatlan. A Professzornak új tárgyalópartnerrel kell
szembenéznie, és ezúttal bizony emberére akad. A rendőrségi akció irányítója
most Alicia Sierra (Najwa Nimri
mindenkit
lejátszik a
vászonról
tévéképernyőről), egy ördögi, gátlástalan, agyafúrt
és hátborzongatóan hidegvérű energiabomba - simán összemérhető a jobb Bond
filmek főgonoszaival vagy legutóbb a Kingsman 2-ben a Julianne Moore alakította
őrült drogbárónővel.
A pokol elszabadul… mi pedig várhatjuk a negyedik évad premierjét. :-)
Kapcsolódó ajánlók
|
The money heist (La Casa de Papel) második évad |
|
Wolkens ajánlója
A sakkjátszma folytatódik: a rendőrség egyre ingerültebben próbál fogást
találni a bankjegynyomdát irányítása alatt tartó kis csapaton, akik viszont
egyre kimerültebben próbálják fenntartani a rendet, és előkészíteni a
menekülést. Halmozódnak a személyes konfliktusok, sűrűsödnek a hibák, szorul a
hurok, az idő mind jobban sürget...
Mindeközben persze újabb és újabb részleteket ismerünk meg a
bandatagok múltjából, epizódról epizódra jobban és jobban izgulunk, hogy
sikerüljön a lehetetlen küldetés: meglógni egy euróban tízjegyű számmal
leírható, elképzelhetetlen vagyonnal. És hogy sikerül-e, azt végre megtudjuk
az évad befejező részében. :-)
Természetesen addigra a néző már teljesen sorozatfüggő. :-)
Kapcsolódó ajánlók
|
Ad Astra - Út a csillagokba |
|
Wolkens ajánlója
Be kell vallanom, ezen a filmen többször elszunyókáltam, pedig abszolút nem
vagyok az a filmen bealvós típus. Az Ad Astra ugyanis nem elég, hogy két óra
hosszú, de legalább kétszer annyinak érződik. Hiába jó benne Brad Pitt, hiába
gyönyörű a világűr megjelenítése, ha az egész cselekmény csak ólomlábakon
vánszorog előre, túlságosan hosszúra nyújtott, céltalan jelenetek soraként. És
értem én, hogy a hangsúly a főhős belső drámáján akar lenni, de a filmvégi
félperces monológgal ábrázolni kívánt személyiségfejlődés minimum sajgó
elégedetlenséget vált ki a nézőből.
Ahogy a Gravitációt is, az Ad Astra-t is a főhős neve adja el.
Mondjuk itt legalább a fizika nagyrészt rendben van, Sandra Bullock
katasztrofális űrkatasztrófájához képest messze korrektebb. De a helyzet az,
hogy 2013 óta a valóságközeli űrscifik koronázatlan királya az Európa-rejtély,
és ezt a trónt az elmúlt évek egyetlen hollywoodi szuperprodukciója sem
tudta/tudja megingatni. Még megmozdítani se nagyon.
Raf ajánlója
Lassan 24 órája vége a filmnek és még mindig nem tudom mit gondoljak róla.
Nehéz így összefoglalót/kritikát/fikázást írni. Nehéz az alkalmi mozinézők
élete.
Kezdjük talán a filmmel. Miről is szól?
Adva van egy híresemberfia, aki apja nyomdokaiba lép, s kinek a nyugalmi
pulzusa 47 (hogy nem esik össze?!), egy sztratoszférás ugrás közben sem nagyon
megy neki 80 fölé (erre mondanák azt, hogy halvérű?), az alkotók szerint az
autista spektrumon van. Na, őt elküldik tikosan a Marsra (egy megállóval a
Holdon), hogy üzenjen a 30 éve Neptunuszhoz (miért nem az Uránuszhoz?)
elutazott apjának, aki idegen létformák keresésével töltötte az idejét, majd
megőrült(?), kiirtotta a legénységet, s most energiakisülésekkel bombázza a
Naprendszer emberek által lakott területeit. Szó szót követ, tett tettet,
árulás, utazás, találkozás, nyálas befejezés - olyan befejezés, amiért
végtelenül kár, nem illik oda és nem is kellett volna.
Az operatőri munka... az valami fenomenális! Gyönyörűen fényképezett Hoyte Van
Hoytema (nem vicc, tényleg ez a neve!), az Interstellar óta kikupálódott. Vagy
csak a rendező adott szabadabb kezet?
A fizika? Hát, az, maradjunk annyiban, csapnivaló. Persze, én vagyok
elkényeztetve az Expanse-zel (lásd még: Térség-sorozat), de ilyen szempontból
éppenhogycsak kettes alá.
Brad Pitt? Atyaég, élete alakítása igazából - balszerencséjére aztán jön Tommy
Lee Jones és a szomorú kutyanézésével lemossa a vászonról abban a pár
percben.
Történet? Na, itt bicsaklik meg az egész, olyan... nem tudom rendesen
megfogalmazni, de nekem hiányzott az igazi katarzis - az apakomplaxusos gyermek
kanosszajárása így, ebben a formájában egy semmilyen ürességet hagyott bennem,
nem elégedettséget.
Jó lehetett volna ez a film (még úgy is, hogy sok benne a narráció - érdekes
módon tíz filmből tizenegynél idegesítő/felesleges/hiba ezzel élni (lásd még:
"show, not tell"), mégis passzolt, helye volt), de valahol, valami
félresikerült és így csak egy szép, de hiányos filmet kapunk jó színészi
alakításokkal.
Kapcsolódó ajánlók
|
The money heist (La Casa de Papel) első évad |
|
Wolkens ajánlója
Bankot rabolni manapság már nem annyira egyszerű, hogy csak berontunk egy
halom fegyverrel, lövünk párat a levegőbe, aztán rámoljuk a pénzt a táskába,
kint meg vár a menekülőautó járó motorral. A részleteket az első pillanattól az
utolsóig precízen meg kell tervezni, különösen, ha valaki minden idők
legnagyobb zsákmányát szeretné a magáénak tudni.
A Professzor, és rablás, betörés, lőfegyverhasználat plusz további
hasznos képességek tekintetében komoly gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező
csapata pedig erre készül. A cél ennek megfelelően nem a sarki pénzváltó, hanem
a spanyol központi bankjegynyomda. Persze ha már ott vannak, nem az
a legfontosabb, hogy hamar el is meneküljenek, hanem pont az ellenkezője. A
sakkjátszma kezdetét veszi, és az alaposan felkészült csapat szinte mindig egy
lépéssel a rendvédelmi szervek előtt jár... de ott van kikerülhetetlenül az
emberi tényező: az érzelmek, az egyéni motivációk, és persze a hibázás
lehetősége.
A szépen kidolgozott krimik kedvelőinek minőségi szórakozás - nem csak úgy
lehet elmesélni egy rablás történetét, hogy az egy mozifilmet kitöltsön. Az
első évad játékideje kb. 10 óra, és ebben meglehetősen kevés az üresjárat.
Ajánlott :-), jöhet a folytatás.
Kapcsolódó ajánlók
|
The Punisher második évad |
|
Wolkens ajánlója
Frank Castle (Jon Bernthal még mindig hibátlan) megbosszulta a szerettei
halálát, de továbbra sem tud nyugton ülni a fenekén. Inkognitóban és céltalanul
vándorol városról városra, míg egy véletlennek köszönhetően az útja keresztezi
a kétségbeesett tinilányét, Amy-ét, akire valamilyen, látszólag érthetetlen
okból képzett gyilkosok hada vadászik. A Megtorló ösztönösen bekapcsolódik a
játszmába, kiegyenlítettebbé téve az erőviszonyokat, és ezzel egy újabb véres,
sokhullás évad veszi a kezdetét.
Ez a 13 rész ugyan a forgatókönyv minőségét tekintve néhány ponton
elmarad az első szériához képest, de alapvetően még mindig nagyon erős. Frank
és Amy viszonya a "mogorva, magának való pasi vs. kezelhetetlen csaj" kapcsolat
kliséit követi a kezdeti bizalmatlanságtól az önfeláldozásig (a The Last of Us
című zseniális videojáték hatása letagadhatatlan), és persze a közel 10 óra
játékidő bőven elég arra, hogy az egész szépen fel lehessen építve. Azért nem
maradnak el az első évadban megismert harcostársak és ellenségek sem, csak
szélesedik a paletta, és egyszerre több szálon zajlanak a politikai, lélektani,
fegyveres és ökölharcok. A néző meg rágja a körmét, mert bár a rosszfiúk
karakterei sem klisémentesek, mégis rendkívül szuggesztívek, különösen Josh
Stewart játékáról érdemes megemlékezni.
Ha tetszett az első széria, ne habozz egy másodpercig sem, még annak tudatában
sem, hogy jelen állapot szerint nem készül több évad. :-( :-( :-(
Kapcsolódó ajánlók
|
The Punisher első évad |
|
Wolkens ajánlója
Frank Castle családját meggyilkolták. A veterán katona egyetlen célja a
megtorlás marad, felkutat mindenkit, akinek valamilyen formában köze volt
szerettei halálához, és végez velük. És amikor azt hinné, nem él már egyetlen
bűnös sem, hirtelen új információkra bukkan, amikből kiderül, a merénylet
körülményei sokkal szövevényesebbek, mint eredetileg gondolta. Frank beleveti
magát a nyomozásba, és közben többet öl, mint kérdez...
A kőkemény karaktert a markáns arcú Jon Bernthal alakítja, akire mintha
ráöntötték volna a szerepet. Egy másodpercre sem hiteltelen, mint Megtorló, és
akcióhőshöz képest meglepően kifinomult színészi képességekkel és arcjátékkal
bír. Szerencsére a többi színészre sem lehet panasz, és a forgatókönyvre sem:
noha minden epizódra jut kiadósan csontrecsegés meg vérfröcsögés, a történet
végig fenntartja a feszültséget, sőt, a 13 részes évad vége felé egyre
izgalmasabb fordulatokat tartogat.
A jófajta akciókrimik kedvelőinek erősen ajánlott, de vigyázat: kifejezetten
sok a véres és nagyon (!) brutális jelenet, aki ezt nem bírja, inkább hagyja
ki.
Kapcsolódó ajánlók
|
Aki bújt |
|
Wolkens ajánlója
Nehéz dolga van már az átlag menyasszonynak is, ha a vőlegénye átlagos
családjával el akarja fogadtatni magát. Grace vőlegényének családja azonban
csöppet sem átlagos - és mint kiderül, a lány is képes kilépni a semmi extra
menyasszonyjelölt skatulyából.
Szóval ebben a famíliában az a szokás, hogy az új családtagnak játszania kell,
és ez a játék bizony mehet életre-halálra. Persze a vőlegény ezt "elfelejti"
elmesélni, így Grace először csak egy bizarr tradíciónak gondolja az egész
mókát a bújócskával. Aztán elég gyorsan rájön, hogy a nászéjszakát bizony nem a
hitvesi ágyban fogja tölteni selyem fehérneműben és tüzes szexszel, hanem
folyamatos meneküléssel és folyamatosan romló túlélési esélyekkel. A hajnal
pedig átkozottul messze van...
A film papíron horrorvígjáték, de ebben mondjuk kilenctized rész a horror és
csak egytized a vígjáték. Patakvér, válogatott halálnemek, és mindez kellően
látványosan előadva - a 18-as karika nem véletlenül került a filmre. A történet
egyszerűsége ellenére a darab működik: sikerült minden családtagnak más és más,
de hihető személyiséget kitalálni, valós motivációkkal, ami aztán erősen fekete
humorú helyzetkomikumra ad lehetőséget. A főszerepben Samara Weaving az első
pár percben nem tűnik erős választásnak, de az idő előrehaladtával egyre jobb
a karakterben. A pontot az i-re a zárójelenet teszi fel, és ehhez még
hozzájárul a kivételesen jó (zaftos :-)) szinkron.
Hát, mit is mondhatnék? :-) Ha tudod élvezni az olyan darabokat, mint a Bűbáj
és kéjelgés, a Tucker and Dale versus evil, vagy a Bosszú, akkor ezt is simán,
sőt, erősen ajánlottan. De ha már a Boldog halálnapot vagy a Zombieland is
kiverte a biztosítékot, akkor messziről kerüld el.
Raf ajánlója
Előre szólok - a trélerek átverés, ez nem egy igazi horror-vígjáték. Hanem egy
slasher pár (nagyon jó) morbid poénnal és sok vaskos, kreatív
káromkodással.
Ifjú hölgyemény beházasodna egy gazdag családba, ami tele van furábbnál-furább
családtaggal (a nagynéni mindent visz - mind a karakter, mind a színésznő),
este pedig, mint az jó szokás, ha új családtagot fogadnak be, akkor leülnek
társasozni. A probléma csak annyi, hogy bizony, a csillagok megfelelő
együttállásának köszönhetően ez nem csak malmozás (nem kézzel, táblán) lehet,
hanem bizony egy bújócska is, aminek során bizony el kell bújni, mert ha
megtalál a család, akkor neked véged, mint a Twin Peaks-nek. Nem, nem kapsz
lezáró(?) évadot - simán csak feláldoznak és meghalsz.
Persze nem eszik olyan forrón a kását, a balfék családnak köszönhetően semmi
nem megy simán, s az ifjú arában is gyűlik a düh, s ki is fakad - nem adja
könnyen az irháját.
Annak ellenére, hogy ez sajnos nem egy igazi, vérbeli horror-vígjáték (a sokat
emlegetett (és irtózatosan elbaszigetelt magyar címet kapott) Tucker & Dale
pl), de nagyon szórakoztató, helyenként megfelelően véres is (gyengébb gyomrúak
a dögkutas részt NAGYON nem fogják szeretni), a szinkron fenonemális (na jó, a
lihegések/ilyesmik eredeti hangjánál viszont NAGYON kilóg a lóláb) - a
legnagyobb probléma az a filmbéli csavar: aki már látott pár filmet, annak elég
hamar lejön a csavar, főleg, hogy nem is feltétlenül akarták elrejetni. Na és
az utolsó, filemt lezáró mondat a háttérrel! Minden másra ott a
mesterkártya.
Röviden: ha bejön a stílus, ne hagyd ki!
Kapcsolódó ajánlók
|
Volt egyszer egy... Hollywood |
|
Wolkens ajánlója
Tarantino legújabb filmje nem egy egyszerű eset.
Gyakorlatilag nincsen története, mégis szinte lehetetlen spoilermentesen írni
róla. Annak ellenére, hogy rengeteg olyan rész van, ami csak vágóképnek tűnik,
mégsem unalmas, a több, mint két fél órás hosszával együtt sem.
Persze ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a rendező tudja, hogyan
kell egy jelenetet felépíteni, mind vizuálisan, mind zeneileg - az egyik
pillanatban a légkör még barátságos és derűs, aztán úgy fordul át drámaian
feszültbe, hogy mire észbe kapunk, visszafogott lélegzettel figyeljük a
vásznat. Na és akkor a színészi játékról még nem is beszéltünk. Leonardo
diCaprio fantasztikus, Brad Pitt laza, menő és vicces, közben kőkemény, Margot
Robbie pedig imádnivalóan cuki - de nem az, ahogy kinéz, hanem az, amit játszik.
A mellékszerepekben a tízéves Julia Butlers nem esik sem kétségbe, sem hanyatt
attól, hogy diCaprioval kell játszania, tüneményes könnyedséggel adja elő a
film egyik legjobb karakterét, Timothy Olyphant, Dakota Fanning és Al Pacino
kisujjból kirázzák a jeleneteiket, Mike Moh hibátlan Bruce Lee karikatúra...
és még sorolhatnám tovább.
A VEEH pontosan olyan, amilyennek egy Tarantino filmnek lennie kell (vigyázat:
minden tekintetben), és közben egyáltalán nem olyan, mint amilyen egy Tarantino
film lenni szokott. Egy hangulat, egy pillanatkép egy korszakról, nagy
formátumban, élénk színekkel és leheletfinom ecsetvonásokkal megfestve. Csakis
angol eredetiben.
|
Übergáz |
|
Wolkens ajánlója
Semmi extra, viszont az előzetesben látottakhoz képest meglepően szórakoztatóra
sikeredett akcióvígjáték. A nagydarab, kemény öklű, rettenthetetlen és közben
félig vak zsaru, valamint a főállásban eladó, mellékállásban Über sofőr, örökös
lelki szemetesláda-létre ítélt, pasinak álcázott nebáncsvirág párosa már a
kiindulási pontban éppen elég konfliktust hordoz magában, amiket persze szépen
ki is robbantanak a közös kalandok. Klisé klisé hátán, de a rettenetes
szinkrontól eltekintve egyáltalán nem rossz.
A cikk utoljára frissítve: 2020.01.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|