heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 32.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 30.
Filmajánlók 15.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 03.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 31.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 28.
Filmajánlók 20.

Éles tárgyak első (és feltehetően utolsó) évad

Camille (Amy Adams megrázóan hiteles) alkoholista, és ez még a legkevesebb. Gyermekként elveszítette a húgát, és a traumát a mai napig nem sikerült feldolgoznia. Újságíróként próbálna boldogulni, távol a szülővárosától, mikor is egy napon a főnöke pont oda küldi vissza, hogy a nemrégiben ott történt két gyilkosságról írjon. Így újra szembe kell néznie a múltjával és anyjával (Patricia Clarkson talán élete legjobb alakítását nyújtja), Wind Gap cseppet sem idilli kisvárosában.

Van ebben a városban valami rettenetesen nyomasztó. Camille nem csak a családjától menekült el, hanem ebből a légkörből is. Akik ott maradtak, beletörődtek a sorsukba, mintha megállt volna az idő, beragadtak ebbe a gimis emlékekből meg heti cseverészős, italozós összejövetelekből álló mocsárba. A fiatalok viszont börtönben érzik magukat, próbálnának kitörni, de a lázadásuk megmarad az alkalmi balhék szintjén. Mindenki tud mindenkiről minden mocskos titkot - kivéve azt, hogy vajon ki lehet a kegyetlen gyilkos. Ennyi képmutató, hazug, álszent, zakkant helybéli közül nagyjából bárki.
A 8 részes sorozat lassú. Helyenként már-már idegesítően, de a néző egy idő után rájön, hogy ez nemhogy a feszültséget csökkentené, hanem ellenkezőleg, fokozatosan és nagyon durván emeli. Egyre többet és többet tudunk meg Camille múltjáról, húga haláláról, és közben persze a gyilkos körül is szorul a hurok. Bár egy idő után a néző már abban sem biztos, hogy nem maga a város ölte-e meg a két lányt, olyan kézzelfoghatóan romlott és fullasztó az atmoszféra.
Amy Adams rajongóknak kötelező, de egyébként is erősen ajánlott. Feltéve, hogy bírod az ilyen hangulatú filmeket, plusz arra fel kell készülni, hogy igazán csak az utolsó részekre pörög fel a tempó, addig csak cseppenként kapjuk a történetet, mint az infúziót. Cserébe a hatása sem csak két percig tart.

Zombieland 2 - a második lövés

Akiknek nincs kedvük sokat olvasni, azoknak itt egy mondatban a lényeg: a Zombieland 2 hibátlan folytatás, ami helyenként még jobb is az elődjénél, pedig az se tette alacsonyra a lécet.

Mielőtt megnézzük pontról pontra, miért is van ez így, essünk túl a szokásos fanyalgáson: a cím fordítása béna, a "második lövés" helyett a "nyírd ki kétszer" közelebb állna az eredetihez.
És most, hogy ezzel megvagyunk, jöhet a pozitívumok listája. :-)
1. A cím fordításával ellentétben a szinkron pa-rá-dés! A szövegíró egyrészt nem volt szégyenlős - ami abszolút kell is egy ilyen film esetében - másrészt olyan laza lendülettel írta a magyar változatot, hogy helyenként ötletünk sincs, hogy szólhatott mindez eredetiben. A szinkronszínészek is hibátlanok, kifejezetten élvezettel adják elő a szövegüket.
2. Az eredeti szereplőgárda változatlanul szeretnivaló. Emma Stone mimikája térdet csapkodva röhögős.
3. Az új karakterek jól kitaláltak, az őket megjelenítő színészek pedig ugyanúgy lubickolnak a szerepükben, mint a régiek. Zoey Deutch, mint egybites (a filmben kétbitest mondanak, de ettől a hibától eltekintünk :-)) szőke plázacica, Luke Wilson mint vidéki tahó, Rosario Dawson mint dögös amazon azonnal belopják magukat a néző szívébe.
4. Az első rész óta eltelt tíz év, és a forgatókönyv ügyesen használja ki az ebben rejlő lehetőségeket, mind szituációs poénokra, mind társadalomkritikára.
5. A film hű marad az eredetihez, megtart mindent, ami abban jó volt, vissza is utalgat rendszeresen. Közben nem esik bele a folytatások szokásos csapdáiba, és ezt leginkább úgy éri el, hogy nem véresebb és látványosabb próbál lenni, hanem a humorban adagol többet és kicsit másfajtát. Érzékelhetően könnyedebb hangvételű, mint az első volt, de nem válik idétlenné vagy saját maga paródiájává. Azért még akad vér bőven!
Konklúzió: ha az elsőt szeretted, akkor ezt imádni fogod. :-)

The money heist (La Casa de Papel) harmadik évad

A Professzor és csapata újra akcióban, de ezúttal nem önszántukból. Egyiküket, Riót, elkapták, és egy emberjogi rendelkezésekkel kevésbé terhelt országban próbálnak minimum megkérdőjelezhető módszerekkel kiszedni belőle infókat a többiek hollétéről. Hogy kellően nyomatékosítsák, mennyire nem értenek ezzel egyet, a banda megszállja a Spanyol Nemzeti Bankot, persze az akció előkészítésében versenyt futnak az idővel. A zsákmány természetesen itt sem csekély összeg, a rendőrség pedig, okulva az előző rablás keserű tapasztalataiból, keményebb fellépéssel próbál eredményt elérni.

A történet íve néhány túlnyújtott jelenet idejére megbicsaklik, de a sorozat még mindig abbahagyhatatlan. A Professzornak új tárgyalópartnerrel kell szembenéznie, és ezúttal bizony emberére akad. A rendőrségi akció irányítója most Alicia Sierra (Najwa Nimri mindenkit lejátszik a vászonról tévéképernyőről), egy ördögi, gátlástalan, agyafúrt és hátborzongatóan hidegvérű energiabomba - simán összemérhető a jobb Bond filmek főgonoszaival vagy legutóbb a Kingsman 2-ben a Julianne Moore alakította őrült drogbárónővel.
A pokol elszabadul… mi pedig várhatjuk a negyedik évad premierjét. :-)

The money heist (La Casa de Papel) második évad

A sakkjátszma folytatódik: a rendőrség egyre ingerültebben próbál fogást találni a bankjegynyomdát irányítása alatt tartó kis csapaton, akik viszont egyre kimerültebben próbálják fenntartani a rendet, és előkészíteni a menekülést. Halmozódnak a személyes konfliktusok, sűrűsödnek a hibák, szorul a hurok, az idő mind jobban sürget...

Mindeközben persze újabb és újabb részleteket ismerünk meg a bandatagok múltjából, epizódról epizódra jobban és jobban izgulunk, hogy sikerüljön a lehetetlen küldetés: meglógni egy euróban tízjegyű számmal leírható, elképzelhetetlen vagyonnal. És hogy sikerül-e, azt végre megtudjuk az évad befejező részében. :-)
Természetesen addigra a néző már teljesen sorozatfüggő. :-)

Ad Astra - Út a csillagokba

Wolkens ajánlója
Be kell vallanom, ezen a filmen többször elszunyókáltam, pedig abszolút nem vagyok az a filmen bealvós típus. Az Ad Astra ugyanis nem elég, hogy két óra hosszú, de legalább kétszer annyinak érződik. Hiába jó benne Brad Pitt, hiába gyönyörű a világűr megjelenítése, ha az egész cselekmény csak ólomlábakon vánszorog előre, túlságosan hosszúra nyújtott, céltalan jelenetek soraként. És értem én, hogy a hangsúly a főhős belső drámáján akar lenni, de a filmvégi félperces monológgal ábrázolni kívánt személyiségfejlődés minimum sajgó elégedetlenséget vált ki a nézőből.

Ahogy a Gravitációt is, az Ad Astra-t is a főhős neve adja el. Mondjuk itt legalább a fizika nagyrészt rendben van, Sandra Bullock katasztrofális űrkatasztrófájához képest messze korrektebb. De a helyzet az, hogy 2013 óta a valóságközeli űrscifik koronázatlan királya az Európa-rejtély, és ezt a trónt az elmúlt évek egyetlen hollywoodi szuperprodukciója sem tudta/tudja megingatni. Még megmozdítani se nagyon.

Raf ajánlója
Lassan 24 órája vége a filmnek és még mindig nem tudom mit gondoljak róla. Nehéz így összefoglalót/kritikát/fikázást írni. Nehéz az alkalmi mozinézők élete.
Kezdjük talán a filmmel. Miről is szól?
Adva van egy híresemberfia, aki apja nyomdokaiba lép, s kinek a nyugalmi pulzusa 47 (hogy nem esik össze?!), egy sztratoszférás ugrás közben sem nagyon megy neki 80 fölé (erre mondanák azt, hogy halvérű?), az alkotók szerint az autista spektrumon van. Na, őt elküldik tikosan a Marsra (egy megállóval a Holdon), hogy üzenjen a 30 éve Neptunuszhoz (miért nem az Uránuszhoz?) elutazott apjának, aki idegen létformák keresésével töltötte az idejét, majd megőrült(?), kiirtotta a legénységet s most energiakisülésekkel bombázza a Naprendszer emberek által lakott területeit. Szó szót követ, tett tettet, árulás, utazás, találkozás, nyálas befejezés - olyan befejezés, amiért végtelenül kár, nem illik oda és nem is kellett volna.
Az operatőri munka... az valami fenomenális! Gyönyörűen fényképezett Hoyte Van Hoytema (nem vicc, tényleg ez a neve!), az Interstellar óta kikupálódott. Vagy csak a rendező adott szabadabb kezet?
A fizika? Hát, az, maradjunk annyiban, csapnivaló. Persze, én vagyok elkényeztetve az Expanse-zel (lásd még: Térség-sorozat), de ilyen szempontból éppenhogycsak kettes alá.
Brad Pitt? Atyaég, élete alakítása igazából - balszerencséjére aztán jön Tommy Lee Jones és a szomorú kutyanézésével lemossa a vászonról abban a pár percben.
Történet? Na, itt bicsaklik meg az egész, olyan... nem tudom rendesen megfogalmazni, de nekem hiányzott az igazi katarzis - az apakomplaxusos gyermek kanosszajárása így, ebben a formájában egy semmilyen ürességet hagyott bennem, nem elégedettséget.
Jó lehetett volna ez a film (még úgy is, hogy sok benne a narráció - érdekes módon tíz filmből tizenegynél idegesítő/felesleges/hiba ezzel élni (lásd még: "show, not tell"), mégis passzolt, helye volt), de valahol, valami félresikerült és így csak egy szép, de hiányos filmet kapunk jó színészi alakításokkal.

The money heist (La Casa de Papel) első évad

Bankot rabolni manapság már nem annyira egyszerű, hogy csak berontunk egy halom fegyverrel, lövünk párat a levegőbe, aztán rámoljuk a pénzt a táskába, kint meg vár a menekülőautó járó motorral. A részleteket az első pillanattól az utolsóig precízen meg kell tervezni, különösen, ha valaki minden idők legnagyobb zsákmányát szeretné a magáénak tudni.

A Professzor, és rablás, betörés, lőfegyverhasználat plusz további hasznos képességek tekintetében komoly gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező csapata pedig erre készül. A cél ennek megfelelően nem a sarki pénzváltó, hanem a spanyol központi bankjegynyomda. Persze ha már ott vannak, nem az a legfontosabb, hogy hamar el is meneküljenek, hanem pont az ellenkezője. A sakkjátszma kezdetét veszi, és az alaposan felkészült csapat szinte mindig egy lépéssel a rendvédelmi szervek előtt jár... de ott van kikerülhetetlenül az emberi tényező: az érzelmek, az egyéni motivációk, és persze a hibázás lehetősége.
A szépen kidolgozott krimik kedvelőinek minőségi szórakozás - nem csak úgy lehet elmesélni egy rablás történetét, hogy az egy mozifilmet kitöltsön. Az első évad játékideje kb. 10 óra, és ebben meglehetősen kevés az üresjárat. Ajánlott :-), jöhet a folytatás.

The Punisher második évad

Frank Castle (Jon Bernthal még mindig hibátlan) megbosszulta a szerettei halálát, de továbbra sem tud nyugton ülni a fenekén. Inkognitóban és céltalanul vándorol városról városra, míg egy véletlennek köszönhetően az útja keresztezi a kétségbeesett tinilányét, Amy-ét, akire valamilyen, látszólag érthetetlen okból képzett gyilkosok hada vadászik. A Megtorló ösztönösen bekapcsolódik a játszmába, kiegyenlítettebbé téve az erőviszonyokat, és ezzel egy újabb véres, sokhullás évad veszi a kezdetét.

Ez a 13 rész ugyan a forgatókönyv minőségét tekintve néhány ponton elmarad az első szériához képest, de alapvetően még mindig nagyon erős. Frank és Amy viszonya a "mogorva, magának való pasi vs. kezelhetetlen csaj" kapcsolat kliséit követi a kezdeti bizalmatlanságtól az önfeláldozásig (a The Last of Us című zseniális videojáték hatása letagadhatatlan), és persze a közel 10 óra játékidő bőven elég arra, hogy az egész szépen fel lehessen építve. Azért nem maradnak el az első évadban megismert harcostársak és ellenségek sem, csak szélesedik a paletta, és egyszerre több szálon zajlanak a politikai, lélektani, fegyveres és ökölharcok. A néző meg rágja a körmét, mert bár a rosszfiúk karakterei sem klisémentesek, mégis rendkívül szuggesztívek, különösen Josh Stewart játékáról érdemes megemlékezni.
Ha tetszett az első széria, ne habozz egy másodpercig sem, még annak tudatában sem, hogy jelen állapot szerint nem készül több évad. :-( :-( :-(

The Punisher első évad

Frank Castle családját meggyilkolták. A veterán katona egyetlen célja a megtorlás marad, felkutat mindenkit, akinek valamilyen formában köze volt szerettei halálához, és végez velük. És amikor azt hinné, nem él már egyetlen bűnös sem, hirtelen új információkra bukkan, amikből kiderül, a merénylet körülményei sokkal szövevényesebbek, mint eredetileg gondolta. Frank beleveti magát a nyomozásba, és közben többet öl, mint kérdez...

A kőkemény karaktert a markáns arcú Jon Bernthal alakítja, akire mintha ráöntötték volna a szerepet. Egy másodpercre sem hiteltelen, mint Megtorló, és akcióhőshöz képest meglepően kifinomult színészi képességekkel és arcjátékkal bír. Szerencsére a többi színészre sem lehet panasz, és a forgatókönyvre sem: noha minden epizódra jut kiadósan csontrecsegés meg vérfröcsögés, a történet végig fenntartja a feszültséget, sőt, a 13 részes évad vége felé egyre izgalmasabb fordulatokat tartogat.
A jófajta akciókrimik kedvelőinek erősen ajánlott, de vigyázat: kifejezetten sok a véres és nagyon (!) brutális jelenet, aki ezt nem bírja, inkább hagyja ki.

Aki bújt

Wolkens ajánlója
Nehéz dolga van már az átlag menyasszonynak is, ha a vőlegénye átlagos családjával el akarja fogadtatni magát. Grace vőlegényének családja azonban csöppet sem átlagos - és mint kiderül, a lány is képes kilépni a semmi extra menyasszonyjelölt skatulyából.

Szóval ebben a famíliában az a szokás, hogy az új családtagnak játszania kell, és ez a játék bizony mehet életre-halálra. Persze a vőlegény ezt "elfelejti" elmesélni, így Grace először csak egy bizarr tradíciónak gondolja az egész mókát a bújócskával. Aztán elég gyorsan rájön, hogy a nászéjszakát bizony nem a hitvesi ágyban fogja tölteni selyem fehérneműben és tüzes szexszel, hanem folyamatos meneküléssel és folyamatosan romló túlélési esélyekkel. A hajnal pedig átkozottul messze van...
A film papíron horrorvígjáték, de ebben mondjuk kilenctized rész a horror és csak egytized a vígjáték. Patakvér, válogatott halálnemek, és mindez kellően látványosan előadva - a 18-as karika nem véletlenül került a filmre. A történet egyszerűsége ellenére a darab működik: sikerült minden családtagnak más és más, de hihető személyiséget kitalálni, valós motivációkkal, ami aztán erősen fekete humorú helyzetkomikumra ad lehetőséget. A főszerepben Samara Weaving az első pár percben nem tűnik erős választásnak, de az idő előrehaladtával egyre jobb a karakterben. A pontot az i-re a zárójelenet teszi fel, és ehhez még hozzájárul a kivételesen jó (zaftos :-)) szinkron.
Hát, mit is mondhatnék? :-) Ha tudod élvezni az olyan darabokat, mint a Bűbáj és kéjelgés, a Tucker and Dale versus evil, vagy a Bosszú, akkor ezt is simán, sőt, erősen ajánlottan. De ha már a Boldog halálnapot vagy a Zombieland is kiverte a biztosítékot, akkor messziről kerüld el.

Raf ajánlója
Előre szólok - a trélerek átverés, ez nem egy igazi horror-vígjáték. Hanem egy slasher pár (nagyon jó) morbid poénnal és sok vaskos, kreatív káromkodással.
Ifjú hölgyemény beházasodna egy gazdag családba, ami tele van furábbnál-furább családtaggal (a nagynéni mindent visz - mind a karakter, mind a színésznő), este pedig, mint az jó szokás, ha új családtagot fogadnak be, akkor leülnek társasozni. A probléma csak annyi, hogy bizony, a csillagok megfelelő együttállásának köszönhetően ez nem csak malmozás (nem kézzel, táblán) lehet, hanem bizony egy bújócska is, aminek során bizony el kell bújni, mert ha megtalál a család, akkor neked véged, mint a Twin Peaks-nek. Nem, nem kapsz lezáró(?) évadot - simán csak feláldoznak és meghalsz.
Persze nem eszik olyan forrón a kását, a balfék családnak köszönhetően semmi nem megy simán, s az ifjú arában is gyűlik a düh, s ki is fakad - nem adja könnyen az irháját.
Annak ellenére, hogy ez sajnos nem egy igazi, vérbeli horror-vígjáték (a sokat emlegetett (és irtózatosan elbaszigetelt magyar címet kapott) Tucker & Dale pl), de nagyon szórakoztató, helyenként megfelelően véres is (gyengébb gyomrúak a dögkutas részt NAGYON nem fogják szeretni), a szinkron fenonemális (na jó, a lihegések/ilyesmik eredeti hangjánál viszont NAGYON kilóg a lóláb) - a legnagyobb probléma az a filmbéli csavar: aki már látott pár filmet, annak elég hamar lejön a csavar, főleg, hogy nem is feltétlenül akarták elrejetni. Na és az utolsó, filemt lezáró mondat a háttérrel! Minden másra ott a mesterkártya.
Röviden: ha bejön a stílus, ne hagyd ki!

Volt egyszer egy... Hollywood

Tarantino legújabb filmje nem egy egyszerű eset.
Gyakorlatilag nincsen története, mégis szinte lehetetlen spoilermentesen írni róla. Annak ellenére, hogy rengeteg olyan rész van, ami csak vágóképnek tűnik, mégsem unalmas, a több, mint két fél órás hosszával együtt sem.

Persze ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a rendező tudja, hogyan kell egy jelenetet felépíteni, mind vizuálisan, mind zeneileg - az egyik pillanatban a légkör még barátságos és derűs, aztán úgy fordul át drámaian feszültbe, hogy mire észbe kapunk, visszafogott lélegzettel figyeljük a vásznat. Na és akkor a színészi játékról még nem is beszéltünk. Leonardo diCaprio fantasztikus, Brad Pitt laza, menő és vicces, közben kőkemény, Margot Robbie pedig imádnivalóan cuki - de nem az, ahogy kinéz, hanem az, amit játszik. A mellékszerepekben a tízéves Julia Butlers nem esik sem kétségbe, sem hanyatt attól, hogy diCaprioval kell játszania, tüneményes könnyedséggel adja elő a film egyik legjobb karakterét, Timothy Olyphant, Dakota Fanning és Al Pacino kisujjból kirázzák a jeleneteiket, Mike Moh hibátlan Bruce Lee karikatúra... és még sorolhatnám tovább.
A VEEH pontosan olyan, amilyennek egy Tarantino filmnek lennie kell (vigyázat: minden tekintetben), és közben egyáltalán nem olyan, mint amilyen egy Tarantino film lenni szokott. Egy hangulat, egy pillanatkép egy korszakról, nagy formátumban, élénk színekkel és leheletfinom ecsetvonásokkal megfestve. Csakis angol eredetiben.

Übergáz

Semmi extra, viszont az előzetesben látottakhoz képest meglepően szórakoztatóra sikeredett akcióvígjáték. A nagydarab, kemény öklű, rettenthetetlen és közben félig vak zsaru, valamint a főállásban eladó, mellékállásban Über sofőr, örökös lelki szemetesláda-létre ítélt, pasinak álcázott nebáncsvirág párosa már a kiindulási pontban éppen elég konfliktust hordoz magában, amiket persze szépen ki is robbantanak a közös kalandok. Klisé klisé hátán, de a rettenetes szinkrontól eltekintve egyáltalán nem rossz.

A cikk utoljára frissítve: 2019.11.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2019.11.03.