heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 31.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 30.
Filmajánlók 15.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 32.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 03.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 28.
Filmajánlók 20.

Moziajánló: Halálos iramban: Hobbs és Shaw

Az előzetesek meg a legutóbbi Halálos iramban filmek alapján voltak kételyeim, de a helyzet az, hogy a HI:HéS tökéletesen szórakoztató popcornmozi. Látványos, pörgős, vicces, szerethető karakterekkel, és a műfajhoz képest aránylag épkézláb forgatókönyvvel. Szóval bátran merem ajánlani, és csak két apróságra hívnám fel a figyelmet, mintegy kötözködés jelleggel. :-)

Azon, hogy egy magányos ügynök egy mindentől távoli szigeten dülöngélő bádogviskóból félóra alatt feltöri egy szupertitkos vállalat számítógépes rendszerét, meg sem lepődünk az ilyen típusú filmekben. Amin viszont igen, és kifejezetten zavart, hogy a monitorok képernyőjén levő feliratok direkt el vannak homályosítva. És nem azért, mert az operatőr annyira béna, hogy az adott kijelző nincsen fókuszban, mert amikor megjelenik a szemből fotózott monitoron a "Hozzáférés engedélyezve" felirat, az bizony éles. Viszont semmi más nem olvasható. Egy olyan filmben, ahol egyébként a főhősök arcán legördülő összes izzadságcseppig minden kristálytisztán kirajzolódik a vásznon. A legjobb tippem erre, hogy a készítők nemes egyszerűséggel lusták voltak azon elgondolkodni, mi az a három-négy információmorzsa, ami még autentikus lenne a képernyőn. Apró hiányosság, de a készítésbe szemmel láthatóan beletett pénz és energia mellett érthetetlen. Mondhatnám, hogy sokat ront a hitelességen, de egy Halálos iramban film esetében ez elég hülyén hangzana. :-D
A másik - ez már hazai sajátosság - hogy persze eredeti nyelvű, feliratos változat nincs a mozikban. Aki vagány, bevállalhatja felirat nélkül (mi papírkutyák voltunk :-), nem tettük), ami a cselekmény komplexitásának ismeretében valószínűleg nem gátolja a történet megértését ;-), viszont amikor a két főhős cifra kifejezésekkel alázza egymást, na ott fordítás nélkül jó eséllyel elvérzik egy egyszeri középfokú nyelvvizsgás mozinéző. A szinkron egyébként tűrhető, de amikor "erre nem számítottam" helyett sikerült "ezt nem láttam jönni"-nek lefordítani az angol eredetiben ennek alapján nagy valószínűséggel szereplő "I didn’t see that coming"-ot, na ott azért felnyögtem.

Yesterday

Raf ajánlója
Már régebben (tavaly; IT) kifejtettem, hogy nagyon nem tetszik az utóbbi időben a filmstúdiók címadási folyamata.
Beültem a Yesterday-re, remélve, hogy látok egy őszinte filmet a Guns'n'Roses-ról, erre egy amatőr énekesről szóló fikciós filmet láttam, amiben ő az egyetlen, aki emlékszik a Beatles-re (IS), s így egy hatalmas nagy karriert fut be idegen tollakkal ékeskedve.

Az első sokk után elkezdtem élvezni a filmet, sőt, nagyon jól szórakoztam rajta. Annak ellenére, hogy valami hatvanas évekbeli tingli-tangli csapat zenéje volt a központban.
Amiben kimagasló a film, az nem más, mint az egész zeneipar kifigurázása, kigúnyolása, amihez (legfőképpen) Kate McKinnon járul hozzá - a pénzsóvár, gátlástalan zenei producer karikatúrája olyan hiteles, annyira szórakoztató, annyira tenyérbemászó! Minden egyes perce a vásznon felüdülés és jutalomjáték.
A két főszereplő is jó (az esetlen fiú és a cukor leány), de KM lepipálja őket.
A filmnek másfél hiba róható fel igazán: az egyik, hogy Danny Boyle ide vagy oda, nem érződik igazán a stílusa (ami csak kicsit hiba) - a másik, hogy ha megnézi az ember az első trélert ott bizony még benne van Ana de Armas; konkrétan mind a színésznőt, mind a komplett szálat kivágták a filmből. Ami sajnálatos.
Fun fact: látszik, hogy ez is Richard Curtis alkotás: ugyanúgy benne van az "All you need is love" fúvósokkal, mint a leghíresebb, legtöbbet ismételt alkotásában.
Tanács: ne hagyd ki. És csakis eredetiben tanácsos megnézni.

Hush (szabad fordításban "Néma csend")

Egyedülálló írónő egy egyedül álló erdei házban alkot – ez az alapszituáció már a Köpök a sírodra esetében sem vezetett sok jóra. De míg ott a bosszún volt a hangsúly, a Hush esetében a gyilkos és a leendő áldozat macska-egér harcát követhetjük nyomon, méghozzá valós időben.

Maddie (Kate Siegel hibátlan) kamaszkora óta egy betegség eredményeként süketnéma. Erre persze elég gyorsan rájön a sportból emberekre vadászó, név nélküli gyilkos (John Gallagher Jr. szintén hibátlan). Így a nőre nehezedő nyomás gyorsan átragad a nézőre is: ahogy a főhős is, a néző is csak arra támaszkodhat, ami látszik. A rendező, Mike Flanagan (civilben Kate Siegel férje) pedig remekül játszik a képi- és hanghatásokkal, de úgy, hogy közben nem ijesztgeti hirtelen keresztbeugró macskával vagy más olcsó megoldással a közönséget. A félelem a látszólag elkerülhetetlen halál közeledtéből fakad - a ragadozó csak arra vár, hogy a zsákmány kifáradjon.
De Maddie nem adja fel. És ahogy a rendező korábbi filmjében, az Oculus-ban, a cselekedetek itt sem az idióta horrorkliséket követik, hanem megfontoltak. A karcsú, törékeny nő túl akar élni, de ehhez le kell győznie a rettegést, el kell viselnie a fájdalmat, és túl kell járnia a férfi eszén. Aki nem egy golyó-, karc- és ütésálló álarcos rém, hanem egy, a saját korlátaival tisztában levő, és azokat a vadászat izgalmát fokozó tényezőnek tekintő szadista.
Szépen felépített, a valóságtól csak minimálisan elrugaszkodó, okos horror (thriller?) a Hush. Brutális, véres, nyomasztó, a műfaj rajongóinak erősen ajánlott, másoknak meg erősen nem.
Érdekesség: a forgatókönyv a rendező-főszereplő házaspár közös műve.

Oldboy (eredeti) kontra Oldboy (remake)



Raf ajánlója
Egy film, amit mangából (lásd még: képregény (lásd még jobban: japppán képregény)) adaptáltak a nagy vászonra. Egy dél-koreai által (ugye emlékszünk még az örök japán-koreai barátságra?).
Sztori röviden: a főszereplőnket valaki elrabolja és egy kis lakásba zárva tartja 15 éven át, majd hirtelen szabadon engedi - és ezzel kezdetét veszi egy macska-egér játék, egy bosszúszomjas apa vérgőzös ámokfutása, lányát keresve.
Majd a lezárás, ami éppen olyan erősre sikeredett (ha nem erősebbre), mint az egész film maga.

Mit lehetne erről a filmről mondani, azon kívül, hogy a maga műfajában (neo-noire akció-thriller hivatalosan) egy remekmű, ami többek közt a Daredevil első évad második részének folyosói bunyóját is inspirálta? Ha még nem láttad, akkor nézd meg minél előbb. Érdemes? Kötelező.

10 év után úgy döntött Halivúd, hogy ebből a filmből is kell egy remake.
Leszerződtették Josh Brolint, Samuel L. ("L stands for Motherfucker") Jacksont, Elizabeth Olsen-t, Sharlto Copley-t és Klementin Piffpaffpuffot.
"What could go wrong?" kérdezhetné a jól tájékozott dél-koreai és jappán mozirajongó.
Minden, válaszolja az, aki látta az eredetit.
Mert mit kapunk Spike Lee-től? Egyéniséget, bármiféle friss látásmódot, egyediséget, ötletet, hogy miért is kellett megcsinálni ezt a filmet? Egyiket sem.
Több, céltalan erőszakot? Na, azt már jóval többet.
A folyosói bunyó vágásnélküli illúzióját? Szintén nem.
Még Sharlto Copley is csak egy rossz zibu, a karaktere egy elcsépelt sztereotípia.
A film csúcspontja és legjobb jelenete nem más, mint Vanda Maximoff pucér teste (mennyire rossz remake már, ha tényleg egy csinos színésznő fedetlen idomai a csúcspont?!). Jó, Magnélkülimandarin Piffpuff is sejteti másodlagos nemi jellegeit - de őt úgysem ismered meg a GotG-s maszkja nélkül.
Nagyon felesleges film - ha a fent taglalt eyecandy-re vagy kíváncsi, érdemesebb inkább rákeresni gúgelen, a film nem ér annyit, hogy végigszenvedd.

Csekély esély

A Hamupipőke történet USA elnökös verzióját már a Szerelem a Fehér Házban is szépen hozta, de hát azóta eltelt közel 25 év, így ideje volt egy újrafeldolgozásnak. És persze lehetne fújolni, hogy szerepek megfordításával, a nő domináns szerepbe helyezésével a Csekély esély megint a feministák szekerét tolja, de helyzet az, hogy erről szó sincs.

Ahogy anno Az ördög Pradát visel című darabban Meryl Streep remekül megmutatta a sikeres üzletasszonyi lét másik oldalát, úgy teszi azt most Charlize Theron a sikeres női politikuséval. És milyen jól teszi! Az egyik pillanatban elegáns és visszafogott, minden mozdulatát kontrollálló előkelő jelenség, aki nyílegyenesen tör a szakmai élete csúcsa felé, két perc múlva meg egy lökött tinédzser, aki féktelenül bulizva szabadul meg a ránehezedő, már-már elviselhetetlen nyomástól. Theron lubickol a szerepben, egyszerűen tökéletes.
Hatalmas szerencse, hogy partnereként Seth Rogen, akinek a legismertebb filmje a...aaa...ööö... egy se jut eszembe :-), hasonlóan hibátlanul hozza a szabadszájú, vadliberális, kompromisszumokra képtelen újságírót. A valószerűtlen páros tagjai között szikrázik a levegő, működnek az érzelmek, hiteles az egész kapcsolat az első perctől az utolsóig. Spékeljük meg az egészet helyzetkomikummal, karikatúraszerűen túltolt karakterekkel, humorral, jól megírt dialógusokkal (nem rossz a szinkron, de azért meghallgatnám a világ legszebb színésznőjét teli szájjal b*megelni angol eredetiben :-)), és persze az elmaradhatatlan összebújós filmslágerekkel.
Nem kockáztatok nagyot, ha már most, a nyár közepén azt mondom, ez az év legjobb romantikus vígjátéka.

Sötét főnix

Hosszú idő óta először ültem be Marvel filmre (megtetszett az előzetes), és a Sötét Főnix nem okozott csalódást.

Azt azért el kell mondani, hogy messze nem tökéletes:
- el kell fogadni, hogy egy alternatív történetet mutat be, ami nem illeszkedik az eredeti X-men trilógia vonalába, és ez a történet nem a komplexitásával nyűgöz le :-), de nem is válik unalmassá,
- a látványvilág a film nagy részében brutálisan jó - különösen a csatajelenet a vonaton -, de van néhány helyszín/jelenet, amelyeken azért finoman fogalmazva sem érződik a sem a készítők fantáziája, sem az izzadságszaga,
- ami a színészi játékot illeti, Sophie Turner kihozza a karakterből, amit a forgatókönyv enged, Michael Fassbender jó, mint bármikor és bármiben, James McAvoy és Jennifer Lawrence viszont alulmúlja önmagát, Jessica Chastain pedig inkább be se írja az önéletrajzába, amikor idiótán átszellemült, ám közben rezzenéstelen arcú főgonoszt játszott két órán keresztül,
- a mostanában divatos "mer’micsaládvagyunk" klisék (lásd még F&F széria) meg az erkölcsi mondanivaló túltolása, ahogy az lenni szokott, irritáló.
Jó kis popcornmozi, se több, se kevesebb.

Rocketman

Ha valaki a Kingsman és a Robin Hood után esetleg azt gondolta, hogy Taron Egerton nem több egy huncut mosolyú rosszcsont szépfiúnál, hát nagyobbat nem is tévedhetett volna. A srác olyat alakít az Elton John életéről szóló film címszerepében, hogy a fal adja a másikat.

Snowpiercer

Wolkens ajánlója
Az emberiség túlkompenzálta a globális felmelegedést, és új jégkorszak köszöntött be. A túlélők egy vonaton járják körbe a Földet 17 éve, a hátsó kocsik a nyomornegyed, legelöl a luxusban pedig a titokzatos Mr. Wilford (Ed Harris) irányítja a szerelvényt élet és halál teljhatalmú uraként. De már szerveződik a forradalom, hogy Curtis (Chris Evans végre nem Amerika Kapitány, hanem színész) vezetésével végigsöpörjön a kilométerhosszú szerelvényen.

Koromfekete hangulatú, brutális, véres, nyomasztó disztópia a Snowpiercer, jól kitalált és ügyesen adagolt fordulatokkal. A látványvilág nagyon szép, amíg a vonaton belül maradunk - minden kocsi más és más, és dramaturgiai szerepük is van -, a jégbe fagyott külvilág megjelenítésére viszont sajnos nem jutott elég költségvetés. Persze ennél nagyobb bajunk ne legyen, az Equilibrium meg a V, mint Vendetta sem a végletekig cizellált képi megjelenítéstől lett kötelező tananyag a műfajban.

Raf ajánlója
A közeli jövőben megtalálják a globális felmelegedés ellenszerét, ami nem más, mint egy vegyszer, amit a légkörbe kell permetezni (szevasz csemtrail), s majd jól megállítja a felmelegedést.
Hát, jól meg is állította, méghozzá egy gyönyörű szép, egész világra kiterjedt masszív jégkorszak képében.
Az örök jég és hó fogságában egy maroknyi túlélőt szállít egy vonat, mely pontosan egy év alatt teszi meg az utat a Föld körül. S ez a vonat oly sok kocsiból áll, s mindegyik kocsi egy külön világ, ahol a legutolsóban élnek a vonattársadalom kitaszítottjai, akik egy szép napon fellázadnak, s megpróbálják a vonat irányítását magukhoz ragadni.
A film alapötlete nagyon jó, a csavarok mennyisége és elhelyezése sem hagy kívánnivalót maga után - szerencsére az alkotók tutira mentek, mert a fősodorból választottak színészeket (Tilda Swinton szokás szerint fenomenális), mégsem lett hatalmas anyagi siker (még ha kritikailag az is) - ami nagy eséllyel a szűkkörű vetítésnek köszönhető.
Ha szereted a világvége-hangulatú filmeket amik még tartalmaznak csavart és társadalomkritikát is, akkor ne hagyd ki.

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

A hosszú című film a hetvenes években aktív sorozatgyilkos Ted Bundy történetét meséli el, kordokumentumokra támaszkodva. Ha valakinek ez nem ideális téma egy filmhez, ne nézze meg :-), de ennél sokkal több panaszra nem lehet ok. Az ÁVSGÉH ugyan nem kiemelkedő alkotás - nem éri el például az Én, Tonya szintjét -, de Zac Efron játékának köszönhetően mindvégig leköti, és az utolsó pillanatig hagyja kétségek között őrlődni a nézőt, hogy Bundy vajon annyira őrült, hogy ténylegesen hisz a saját ártatlanságában, vagy egy manipulatív zseni, aki... lásd cím.

Éretlenségi

Olivia Wilde neve a többségnek valószínűleg egyet jelent 13 karakterével a Dr. House-ból, ebben a filmben viszont rendezőként próbált szerencsét. És bár az Éretlenségi távolról sem lett tökéletes, a bemutatkozás alapvetően sikeresnek mondható.

Amy (Kaitlyn Dever) és Molly (Beanie Feldstein) a gimis évzáró előtti napon döbbennek rá, hogy a céltudatosságot kissé túlzásba vitték, és a tanulás oltárán feláldozott évek nem juttatták őket behozhatatlan előnyhöz az általuk lógósnak, nemtörődömnek - és ennek folyományaként sikertelenségre kárhoztatottnak - ítélt évfolyamtársaikhoz képest. Másképpen úgy is lehet fogalmazni, tulajdonképpen ők a lúzerek. Ezzel a tudattal pedig rettenetes lenne élni, szóval úgy döntenek, ez lesz életük éjszakája, amikor végre megszegik a szabályokat. Kezdetét veszi hát a kaland...
... és a néző szívesen kíséri el a két lányt erre az utazásra. Noha a történet néha megbicsaklik, néha meg túlzottan nyers a hangvétel, az idő nagy részében az Éretlenségi minimum aranyos meg kedves, és vannak egészen erős, nagyon jól sikerült pillanatai. Emellett persze megkapjuk nagyjából az összes kötelező gimis vígjáték fordulatot, de zavaró koppintásszaga sehol nincs. Kellemes kikapcsolódás, ajánlott.

John Wick 3 - Parabellum

Wolkens ajánlója
John Wick ott folytatja, ahol a második részben elváltunk tőle: menekül. 14 millió dolláros vérdíjjal a fején ez persze nem egyszerű, mert nagyjából a világ összes bérgyilkosa rá vadászik. Így aztán az első perctől kezdve pezseg az adrenalin, röpköd minden, ami fémből van, a pisztolytölténytől a fejszéig, recsegnek a csontok, szakadnak a végtagok, fröcsög a vér, a fejlövés számláló meg úgy pörög, hogy le sem lehet olvasni. Mindez rendesen megkoreografált, nem miszlikbe vágott, hanem szép hosszú snittekben, követhetően, de mégis pokoli tempóban.

Szóval a harmadik rész ebben a tekintetben nem hoz csalódást, és nem érezzük unalmas ismétlésnek sem. Amin viszont majdnem - és ez erősen a nézőtől függ, hogy mennyire majdnem - elvérzik, az a forgatókönyv. Az első rész remekül megvolt érdemi történet nélkül, a másodiknál ez már probléma volt, ennél a harmadiknál viszont kifejezetten zavaró a sok fellengzős szöveg, az alvilág egyre kuszább szabályrendszer szerinti működése, John mindinkább zavaros motivációja és cselekedetei. Szóval a film addig jó, amíg a Rémkirály azt teszi, amihez legjobban ért. Bár így lennének a forgatókönyvírók is (felkészül: Trónok harca 8. évad).

Raf ajánlója
2014-ben robbant a John Wick (én hülye akkor az Interstellart néztem meg. Nagy hiba volt. Utólag könnyű okoskodni. Ilyen ez a popszakma!), majd '17-ben jött a folytatás, ami mindenben rálicitált az elsőre, mégsem érezte az ember, hogy ne lenne jó, még sikerült bőven a műfaj keretein belül maradni és nem vált önmaga paródiájává.
Aztán elkészült a harmadik rész is.
Sajnos azt kell mondanom: sajnos.
Sajnos, mert az akciójelenetek nagyon jól vannak megkoreografálva, jól fényképezve ÉS nincsen 3 másodpercben 11 vágás (Olivier Megaton, rád (IS) nézek!), látja az ember mi történik, kreatív halálok, izgalmas jelenetek.
DE.
És itt jön a DE. Már a második részben is próbálták az egész világot megmagyarázni, előállni egy lore-ral - itt konkrétan a film (érzésre) 3/4-e ez. Se nem izgalmas, se nem szórakoztató, de legalább az ember foghatja a fejét a (legalább) tucatszor elhangzó "cselekedet - következmény"-en... Vagy a "menj a sivatagba, ess össze, és ha nem bírod tovább, akkor talán megtalál"...
És a szinkron. Atyaég. Az a szinkron. BORZALMAS. Mintha a vad kilencvenes évek sufniszinkronjainak kedvéért baltázták volna el. Pedig nem kispályás hangok voltak (László Zsolt, Pikali Gerda, Mihályi Győző, Schneider Zoltán, stb), mégis mindenki unott hangon, minimális beleéléssel tolta.
Legjobban úgy lehetne ezt a filmet körülírni, mintha beültünk volna egy 60 perces minőségi, tetszetős, kreatív pornóra, amiben összesen dugnak vagy 15 percet, a maradék 45-ben pedig hárman sakkoznak és közben Earl Grey teával gargalizálnak, háttal a kamerának.
Remélem nem lesz negyedik rész, nagyon remélem.

Dumplin' - Így kerek az élet

Dagi (Danielle Macdonald tökéletes), az ex-szépségkirálynő Rosie (Jennifer Aniston) lánya világéletében túlsúlyos volt, de jól megvolt ezzel, amíg molett nagynénje nevelte. A nagynéni halála után viszont nem találja a helyét, sorozatosak a konfliktusok az anyjával, míg végül úgy dönt, hogy nyílt lázadásként benevez a helyi szépségversenyre, aminek természetesen Rosie a fő szervezője. Amire nem számít, hogy mindjárt követői is lesznek...

Na, ha valamiből lehet féktelen giccsorgiát csinálni, akkor az ez a sztori. Ehhez képest a Dumplin’, bár nem teljesen mentes a kliséktől, valami hihetetlenül kecses eleganciával kerüli ki az összes csapdát, amit saját magának felállított: nem viszi túlzásba sem a politikai korrektséget, sem a feminizmust, és főképp nem lesz olyan rózsaszínűen meseszerű, amilyen már nincs is. Ehelyett szívhez szóló, életigenlő, megható és valami ritka emberközeli módon bizonyítja be a nézőnek, hogy a szépség igenis belülről fakad.

Mi

Amikor a személyiséged sötét oldala fizikai formát ölt, és rád támad egy bazi nagy ollóval, akkor már érzed, hogy nagyon el van rontva a nyaralásod. A Mi alkotói erre az alapötletre építettek egy hangulatos, és noha forgatókönyvi hézagoktól messze nem mentes, mégis szórakoztató és ügyes csavarral lezárt, közepesen véres, a feszültséget több helyen humorral oldó horrort. A színészi alakítások jók, különösen a főszereplő Lupita Nyong'o (hallott róla valaki? Én sem, pedig Oscar díja is van, Raf, köszi az infót.) tökéletes a kettős szerepben.

Stílusra/hangulatra a Mi kb. olyan, mint a Tűnj el!, ha az tetszett, ezt is érdemes bevállalni. Egy ponton meg olyan, mintha a Cabin in the woods zárójelenetét akarná újrahasznosítani, de nem kell aggódni, végül egész más lesz a végkifejlet.
Ja és még egyetlen film sem döbbentett rá ilyen vicces formában arra, hogy mennyi idős is vagyok. Sírva röhögős jelenet, hibátlan. Ha látod, tudni fogod. :-)

Most van most

Szilvi, a menyasszony megszökik az esküvőjéről, és beugrik a szabadnapos taxis, Petya kocsijába, azzal a céllal, hogy minél távolabb kerüljön a vőlegényétől, a családjától, de leginkább magától az eseménytől. Petya elvállalja a fuvart, inkább kíváncsiságból, mint a pénz reményében. Az utazás során persze megismerjük a sorsukat, a nő kezdeti ellenségeskedését rokonszenv váltja fel... bla, bla, bla, lehet folytatni az összes klisével, ami ilyenkor az ember eszébe jut.

A film, nos, helyenként jó. Sajnos leginkább nem jó, és hosszan sorolható, hogy miért: Tompos Kátya bűne a (néhány jelenettől eltekintve) irritálóan harsány alakítás, a forgatókönyvé Szilvi karakterének karakter teljesen inkonzisztens és több ízben abszolút életszerűtlen viselkedése, a rendezésé pedig az, hogy az egész történet összefüggéstelen epizódokra esik szét. Az egészről valahogy süt a koncepciótlanság, a kidolgozatlanság, az oda nem figyelés, a "jóvanazúgy" hozzáállás. Kár. :-(
Az egyetlen üde színfolt Mohai Tamás alakítása a jogászból lett laza taxis srác szerepében: az ő játéka igazán természetes és kedves, de még ő sem tudja megmenteni a filmet.

Marvel Kapitány

Raf ajánlója
Lassan egy éve várja mindenki, hogy mi lesz közkedvelt(?) Marvel hőseinek sorsa a Végtelen H-ború (lásd még: Infinity War) után. Beficcent egy Ant-Man and the Wasp is, de valahogy őket még mindig a partvonalon tartják (na jó, kivéve Civil War) - na meg elvileg nem sokat tett hozzá a nagy kérdéshez az IW legfontosabb két kérdéséhez: a "miafaxmostegyévetvárjunkhogykiderüljönmiva'?!" és a "na, ezt hogyan oldják meg?".

Ugye a stáblista utáni jelenet előrevetítette, hogy bizony jön Csoda Kapitány - jött is, egyfajta eredetsztorival. Azért egyfajta, mert nem a szigorúan vett eredetsztori (lásd még: ember -> baleset -> szuperképességek -> hős), hanem adva van egy amnéziás néni, aki elszakad a csapatától egy bevetésen, és ha már a Földre (pontosabban: C-53) kerül, megpróbálja kideríteni, ki is, mi is ő.
Aztán a végén kapunk egy átvezetést a Végjátékhoz, de inkább csak egy kis morzsát, nem valami bőkezűen mérték (ami nem is baj, az eddigi reklámkampány fenomenálisan semmitmondóan tökéletes).
Hogy milyen a film?
Jó.
SLJ (nem összetévesztendő Amanda Seyfried hasonló nevű, ámbár női karakterével a Ted 2-ből!) megfitalítva is nagyon jó (szerintem a büdzsé negyede az ő megfiatalítására ment el), Brie Larson nem ezért a filmért fog oszkárt kapni, de együtt nem rosszak (de ez inkább Fury érdemes). A macska ("A" "macska") szintén jó - bár nála helyenként eléggé kilóg a CGI-lóláb, Ben "ügyeletes gonosz karakter" Mendelsohn pösze, összetéveszthetetlen orgánuma elég hamar felismerhető (még ha saját arcával öt percig szerepel a vásznon), Jude Law meg reflexből hozza a karaktert.
Sajnos semmi igazi egyéni dolgot nem tudnék mondani, egy középmezőnyös alkotás, amit megment a buddy-cop stílus (+humor) és a macska.
VISZONT.
Értem én, hogy két ember rendezte - de az ég szerelmére, ha már ketten vannak, egyiknek sem jutott eszébe az, hogy ne egy centrifugára kössék a kamerát minden egyes bunyójelenetnél?! Egyszerűen minden küzdelemnél, 1-2 kivételtől eltekintve (a HÉV-es mammeres-átfordulós rész az egyik ilyen) jön a parkinsonos, 2000-es fordulaton pörgő centrifuga és pörög-forog-rázkódik és az ember azt se tudja, mi van...
Összességében egy jó popcorn múví a szokásos panelekből, csak picit megcsavarva, nulla egyéniséggel. Ha követed az MCU-t mindenképpen nézd meg - ha nem, akkor nem feltétlenül érdemes megnézned.

Vonat Busanba

A dél-korai filmesek már többször megmutatták, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak. Az Oldboy, a Keserédes élet, a Bosszú ura mind elsőosztályúak, akár akciófilmként, akár thrillerként, akár drámaként nézzük őket. A Vonat Busanba című darab a zombifilmes kategóriában játszik, és bár sok újat nem tesz hozzá a műfaj szokásos elemeihez, dramaturgiában, karakterekben, forgatókönyvben a felsoroltakhoz hasonlóan kiemelkedő minőségű.

Noha a gesztusok helyenként a távol-keleti filmekre jellemzően eltúlzottak, mégis hitelesek és hatnak az érzelmek, látjuk a személyiségfejlődést, egy pillanatra sem enyhül a feszültség, átérezzük az exponenciálisan robbanó számú fertőzött között a túlélésért folyó harc kilátástalan poklát, és a remény mindezek ellenére soha ki nem hunyó lángját. Rég láttam ilyen jó élőhalottas horrort.

Kölcsönlakás

Dobó Kata első rendezése biztosan nem vonul be minden idők legjobb vígjátékai közé, de az is igaz, hogy messze nem olyan rossz, mint a híre. A szereplők nagy többsége kissé döcögősen adja elő a szerepét, és túlzottan sok a párbeszéd közben a szereplők között ide-oda ugráló vágás, de a poénok tűrhetően ülnek, működik a helyzetkomikum, Oroszlán Szonja frenetikus, Balla Eszterből meg valami rendíthetetlen, nyugodt derű sugárzik. Laza kikapcsolódásnak egyszer jó.

Az író (The motive)

Alvaro egy tehetségtelen író-aspiráns, aki egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról, hogy neki nem ezzel kéne foglalkoznia. Mikor tudatosul benne, hogy a legjobb drámákat az élet írja, úgy dönt, neki elég lesz dokumentálni az eseményeket, aztán hadd bonyolódjon a történet magától.

Természetszerűleg eljön az a pont, amikor ez sem lesz elég, és úgy dönt, saját kezűleg fog gondoskodni újabb, az izgalmakat fokozó fordulatokról. Súgok, ebből nem lesz happy end.
Kis költségvetésű spanyol darab, és nem igazán a legjobbak közül való. Tematikailag az olasz "A hely" áll közel hozzá, de az minden szempontból jobb és elgondolkodtatóbb, szóval inkább nézd meg azt.

Pókember: Hazatérés

A címben a hazatérés szó kettős értelmű: az USA-ban a "homecoming" az őszi középiskolai szezon egy, az érettségi bálra (távolról) hasonlító eseményét jelenti, és a történet tekintetében mindkét értelmezésnek jelentősége van.

A fiatal Pókember, alias Peter Parker (Tom Holland hibátlan a szerepben) leghőbb vágya, hogy csatlakozzon a Bosszúállók csapatához, akik persze egy idegesítő kis mitugrásznál többet nem látnak benne. Ez csak még jobban feltüzeli benne a bizonyítási vágyat, így keveredik a Keselyű (Michael Keaton) és csapata nyomába, akik földönkívüli technológia újrahasznosításával gyártanak nagyon is földi életek kioltására alkalmas fegyvereket.
A film értelemszerűen a Marvel Bosszúállók univerzumához kapcsolódik, de szerencsére a fókuszt nem az (egyébként látványosan megcsinált) akciójelenetekre helyezi, hanem a főhős személyiségfejlődésére, drámájára, a magánéleti áldozatokra, amiket kénytelen szuperhősként meghozni, így a történetet nem érezzük egy kiüresedett, megalomán, túltolt robbantássorozatnak.
Bónusz érdekesség: a 2018-as Spider-Man videójátékban Pókember mozgása teljesen hasonló a filmbelihez, és a kettő egyéb pontokon is kapcsolódik.

A cikk utoljára frissítve: 2019.09.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2019.09.08.