|
 |
Eden Lake |
|
Wolkens ajánlója
A múltkor volt szó az "erőszak és bosszú" filmkategóriáról a Bosszú című mozi
kapcsán. A most tíz éves Eden Lake (mert időnként elő kell venni régóta
megnézésre váró filmeket) paradox módon egy olyan erőszak és bosszú film,
amiben nincsen sem erőszak, sem bosszú. Ettől még nem könnyedebb a hangulata,
sőt, ettől válik hihetővé és ebből adódóan nyomasztóvá.
Jenny (Kelly Reilly megrázó alakítása) és Steve (Michael Fassbender már akkor
is jó színész volt, amikor még nem volt nagy név) piknikezni érkezik a
tervezett Eden Lake lakópark helyéül szolgáló tavacskához. Kikapcsolódásukat
azonban megzavarja egy kezelhetetlen helyi fiatalokból álló banda, akik
nekiállnak módszeresen megkeseríteni a pár idilljét. A dolgok aztán drámai
gyorsasággal fordulnak rosszra, aztán egyre rosszabbra, egészen a gyomorszorító
és reménytelen befejezésig.
Nincs katarzis, nincs feloldozás - az Eden Lake (a filmet látva az ember
különösen cinikusnak érzi a címválasztást) az emberi (?) lélek legmélyebb
bugyraiba ereszkedik le és ott is hagy minket a végefőcímmel. Nagyjából mint a
Kopp, kopp vagy a Csúnya, gonosz bácsik, de talán még azoknál is jobban földbe
döngöli a nézőt. Piszok erős film, de csak piszok erős idegzetűeknek.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A hely |
|
Wolkens ajánlója
Egy férfi ül az egyszerűen csak Helynek nevezett presszóban. Nem tudjuk, ki ő,
mióta ül ott, és még meddig marad. Csak azt tudjuk, hogy emberekkel beszél,
akik megosztják vele a problémáikat, a legtitkosabb vágyaikat, álmaikat, ő
pedig mindenre megoldást ígér. De megkéri az árát, és egyáltalán nem biztos,
hogy megéri vele üzletet kötni. Az ügyfelek mégsem fogynak el.
De vajon ki a rejtélyes manipulátor, aki egyetlen szavával emberi sorsokat
téphet ketté, miközben mindvégig hangsúlyozza: ő nem kényszerít senkit semmire,
mindenkinek a saját döntése, hogy teljesíti-e a kapott szörnyű feladatot vagy
sem? Isten vagy az ördög megbízásából tevékenykedik? Tényleg természetfeletti
hatalommal bír vagy csak zseniális játékmester? Önjelölt Messiás vagy őrült
anarchista? Vagy csak arra van kárhoztatva, hogy ezt kell csinálnia?
A Hely a kérdések egy részét megválaszolja, a másik részét a nézőnek kell. Az
nem is biztos, hogy van mindenre válasz. Csak az biztos, hogy utána
elgondolkodunk olyan kínzó kérdéseken, mint a sorsszerűség, a szabad akarat,
hogy mit is jelent embernek lenni és maradni, hogy árthatunk-e másoknak a saját
céljaink érdekében, és hogy vajon mi magunk hányszor ülünk akaratlanul is az
asztalnak arra az oldalára, ahol a feladatokat osztják.
 |
Deadpool 2 |
|
Wolkens ajánlója
Elolvastam újra, mit írtam anno az első Deadpoolról, és arra jutottam,
hogy nagyjából szóról szóra ugyanazt tudnám (és kellene) írni most is. Így az
ismétlést elkerülendő, röviden összefoglalva a lényeget: (1) ha tetszett az
első, tetszeni fog ez is, ha nem, akkor nem :-) és (2) érzékeny lelkűeknek és
gyomrúaknak továbbra sem ajánlott, mindenki másnak igen.
Raf ajánlója
Nyugi, nem a Double Penetration 2-ről írok, csak simán a Deadpool 2-ről (hiába
is reménykedtél!). És nyugi, hosszú sem lesz.
Röviden: jó.
Kicsit hosszabban: csak akkor nézd meg ha az első rész tetszett.
Megjegyzések:
- érdekes módon a film büdzséjét lényegében megduplázták, mégis helyenként
2012-es (év és film is) szintű a "CGI" (az idézőjel azért van, mert egy
munkájára igényes ember ilyet nem enged ki a kezei közül, pláne nem illeti
ilyen kifigurázó gúnynévvel)
- remélem a negyedik részbe már kevesebb beleszólást engednek RR-nek, hátha
akkor kevesebb lesz az altesti poén (sajnos itt exponenciálisan emelkedett az
előző részhez képest az ilyesféle "humor")
- egy üzenet a fordítóknak: a "gasoline" b+ nem gázolaj, hiába fordítja így 10
emberből 12. Nem, nem és NEM.
- fogadjunk, hogy Alan Tudyk és Matt Damon cameója nem volt meg - max csak Brad
Pitt-é?!
Kapcsolódó ajánlók
 |
Tűzgyűrű: Lázadás |
|
Raf ajánlója
Két szóban: súlytalan pusztításpornó. Aki nem szerette az első részt, az
ugorjon is a következő filmre.
Na, akik maradtak, csak pár szóban: sajnos ez a film gyengébb, mint
az első rész, de még simán nem a celluloidmocsok (lehet ezt még így használni?
Forgat még bárki Tarantino-n kívül filmre?) kategória.
A "súlytalan pusztításpornó" sajnos teljesen megállja a helyét: ahogy az előző
részben tényleg lehetett sokszor érezni, hogy nem CGI bábok csapkodják egymást,
itt végig nappal van, repkednek a pofon után, ugrálnak, stb.
Mégsem ez a film legnagyobb hibája, hanem a forgatókönyv (természetesen a
lényegében kétdimenziós karaktereken kívül - bár ha azt nézem, hogy ez egy
bigmonszta VS óriásrobot (szerintem itt inkább az exoskeleton lenne a jó
kifejezés, hiszen ezek a felhőkarcoló méretű dögök lényegében a "robot"
definíciójának semmilyen feltételrendszerét nem teljesítik) film, akkor nem is
feltétlenül az emberi karakterek mélységére kíváncsi az egyszeri néző (na, és
most magamra néztem)) - hiába vannak olyan csavarok, hogy elismerően
csettintettem két alkalommal is, hogy "na, erre nem számítottam", sőt, 1-2
olyan poén is volt, amit simán betennék a "2018 leginkább oda nem illő és éppen
ezért nagyon vicces" listájára. Ugyanis olyan vérszegény, helyenként szánalmas
párbeszédeket sikerült írni, hogy csak na (nyugi, azért a Covenant mélységeibe
nem ment a film ilyen szempontból, de nem lehet erre senki sem büszke. Ha nem
hiszel nekem, itt egy idézet:
- Can you do it?
- Maybe.
- What does that mean?
- Today... it means yes!
ÉN SZÓLTAM.)
Az első rész rajongóinak mindenképpen ajánlom, mert nem olyan vészes - aki meg
fanyalogva jött ki az elsőről, az ki se kölcsönözze.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A bosszú |
|
Wolkens ajánlója
A "rape and revenge" mozik egy szűk szegmensét képezik a filmes univerzumnak.
Kategóriájuknak megfelelően a történetük lényegében annyi, hogy az embertelenül
gonosz negatív szereplők megerőszakolnak egy ártatlan lányt, de nem kerülhetik
el az igazságtételt, amire kifejezetten nem a tárgyalóteremben kerül sor, és
egyáltalán nem veszi figyelembe az elkövetők törvény adta jogait, cserébe
pokolian véres és a bűnhődés még kegyetlenebb, mint maga a bűn. A bosszúálló
lehet maga az áldozat (Köpök a sírodra) vagy családja (Az utolsó ház balra). A
kategória nem áll távol a horrorfilmek egy bizonyos típusától sem, amikor a
pozitív hősök túlélésének záloga a civilizációs máz lepergése (Sziklák
szeme).
Ha mindez új volt, és/vagy elszörnyülködtél azon, hogyan képes valaki ilyen
történetet vászonra vinni, nos, akkor elárulom, hogy (1) a Bosszút egy nő
rendezte, (2) nem a Te filmed, (3) ezen a ponton abba is hagyhatod az
olvasást. :-)
... és akkor most, hogy megvolt a kötelező "erőszakfilmekről kezdőknek" kör
:-), beszélhetünk magáról a filmről. És érdemes is, mert a Bosszú bizony jó.
A forgatókönyvíró/rendező, Coralie Fargeat, nem vesztegeti az időt a
keverőpulton finomhangolással, hanem koppanásig tolja az összes potmétert, oszt
ha torzít, az se baj. És bizony torzít: az idő varázslatosan nemlineárisan
telik a film világában, a történetnek teljesen alárendelve, a szereplők vére
soha nem apad el (és soha nem ájulnak el a vérveszteségtől), a főhősnő túléli
a túlélhetetlen sérüléseket, elviseli az elviselhetetlen fájdalmakat, a
főgonosz gonoszsága pedig végtelen. A film pengeélen egyensúlyoz, időnként
átbillen a paródia irányába - de ez szükséges is ahhoz, hogy kompenzálja a
hosszasan mutatott nyílt sebekben turkáló ujjakat, az öngyógyítás orvosilag
nehezen alátámasztható megoldásait. A Bosszú úgy tud vicces lenni, hogy közben
folyamatosan szívjuk a fogunkat az egymást követő vérmocskos közeliken, és
maximálisan át tudjuk érezni, milyen kínokon megy át a hősnő az egyszemélyes
hadjárat befejeztéig. A főszerepben Matilda Lutz szépen hozza a vérforralóan
dögös szőke cicababát, de ez semmi ahhoz képest, ahogy kitágult pupillákkal
hallucinál és műti magát, hogy aztán mindenre elszántan szórja az ólmot. A
rosszfiúk elhalálozási sorrendje természetesen a tévesztés esélye nélkül előre
tudható :-), de hát ezt a műfajt nem is a furfangos csavarokért szeretjük. A
rétegfilm jelleg ellenére a kivitelezés nagyon látványos, az operatőri munka
parádés, a zenék megválasztása tökéletes. Kimaxolja a műfajt, hozza azt, amit
ígér - és ezzel két, teljesen különálló halmazra osztja a nézőközönséget. És
megnézés előtt nem árt biztosnak lenni benne, hogy tényleg abba a csoportba
tartozol, aki indokoltan nem hagyta abba az olvasást az ajánló harmadánál.
;-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Kutyák szigete |
|
Wolkens ajánlója
Valahogy úgy voltam a Kutyák szigetével, mint anno a Liza, a rókatündérrel. Az
előzetes valahogy furcsa volt, nem éreztem meggyőzőnek, de a kritikák elsöprően
pozitívak voltak, így adtam neki egy esélyt. És ahogy a Liza is, most a Kutyák
szigete is elvarázsolt.
Gondolkoztam azon, mik a helyes jelzők ezt a stop motion techikával készült
animációs filmet illetően, de nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Az
animációra és a vágásokra a "nyers" szó illik legjobban. Elsőre úgy tűnhet, nem
annyira ügyesek az animátorok, mint a Kubo és a varázshúrok esetében, de egy
idő után az ember inkább azt érzi, hogy tudatos rendezői hangulatteremtő
döntésről van szó, amire csak rátesz egy lapáttal a vágás. És az így előálló
sajátos - nyers - stílushoz tökéletesen illeszkedik az a szintén sajátos humor,
amit viszont a "frappáns" szóval lehet leginkább jellemezni. Az eredmény egy
kacagtatóan vicces, ám mégis fájóan hiteles társadalomkritika, helyenként
rémisztő aktuálpolitikai áthallásokkal, szóval cuki kutyulimutyulis
gyerekfilmre senki ne számítson. Gyerekkel már csak azért sem ajánlott a film,
mert a kutyák angolul beszélnek (többek között Edward Norton, Bill Murray, Jeff
Goldblum, Scarlett Johansson hangján - azért az önmagában sokat elárul egy
filmről, ha ilyen nevek sorakoznak a stáblistán, és ez még nem is az összes
nagymenő!), az emberi szereplők viszont többségében japánul és ez nagyrészt
nincs is feliratozva, rákényszerítve a nézőt, hogy a kutyákhoz hasonlóan
megpróbálja megfejteni, miről is magyaráz éppen az illető kétlábú.
Szóval ha már unod a tizenkettő egy tucat mozifilmeket, akkor itt a remek
alkalom, hogy valami nem szokványosat láss. Attól sajnos nem nagyon kell
tartani, hogy tele lesz a terem. Pedig ez a film megérdemelné.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Bűbáj herceg és a nagy varázslat |
|
Wolkens ajánlója
Három erősen túldíszített plázacica betipeg a cukrászdába, hogy hipiszupi
és übercuki esküvői tortát csináltasson. Az egyikük narkolepsziás, a másik
paranoid, a harmadik folyamatos időzavarban szenved. Aztán hangos
szinkronsikítás hallatszik, amikor kiderül, hogy mindegyikük szívét ugyanaz a
pasi rabolta el. Az ékszereiket meg ugyanaz a nő.
Nem, ez nem valamelyik luxusfeleséges/menyasszörnyes valóságshow legújabb
epizódja, hanem egy groteszk módon kifacsart mese. A fenti jelenet főszereplői
ugyanis kedvenc mesebeli szépségeink, Csipkerózsika, Hófehérke és Hamupipőke. A
szívtipró pasi pedig Bűbáj herceg, aki kétségbeesetten igyekszik az őt sújtó
átoktól megszabadulni. Egy gonosz boszorkány arra kárhoztatta, hogy minden nő,
akire csak ránéz, vakon belezúg, így az igaz szerelmet soha nem képes
megtalálni...
Az alapötlet kifejezetten vicces, a történet szórakoztató és kedves, a
karakterek szerethetőek. Aranyos animációs film, amin egyértelműen érezhető a
nagy elődök hatása: Shrek, Aranyhaj és a nagy gubanc, Vaiana, hogy csak
néhányat említsek. Nem újítja meg a műfajt, de másfél órára remek kikapcsolódást
nyújt - sajnos nálunk a moziban csak magyar hanggal, pedig az eredeti
szinkron-szereposztás parádés: Avril Lavigne, Sia, Demi Lovato, de még John
Cleese is tiszteletét teszi.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Hang nélkül |
|
Wolkens ajánlója
A Földet űrlények inváziója sújtja. A betolakodók vakok, viszont erősek,
gyorsak, kegyetlenek és nagyon jól hallanak. A népesség gyorsan fogyatkozik. A
túlélés záloga, hogy ne csapj zajt, járj lábujjhegyen és kussolj.
Mint alapötlet nem rossz, sőt kifejezetten nézőcsalogató, az ember kíváncsi rá,
hogy mit lehet ebből kihozni. Hát, biztosan nagyságrendekkel többet lehetett
volna, mint amit sikerült.
Persze ez csúnya szélsőséges álláspont :-), mert azt állítani, hogy
a film nézhetetlen, nem lenne korrekt. A feszültségépítés egyes jelenetekben
kifejezetten hatásos. Emily Blunt meg jó, persze ő mindig jó. A látvány nem
rossz, bár mondjuk nem is hanyattvágós. A film többi részében viszont halálra
idegesíti a nézőt, amint egyre erősödő hullámokban, folyamatosan támadnak a
...
... szörnyek?
... földönkívüliek?
... rémségek?
Hahaha. Nem. A logikai hibák. És baszki, nem fogynak el, csak jönnek, jönnek és
jönnek. Először csak értetlenkedsz, aztán elhúzod a szádat, utána csóválod,
végül fogod a fejedet, és nem hiszed el, hogy valaki erre a forgatókönyvre
rábólintott. Esetleg felmerül benned a kérdés, hogyan épít űrhajót és
tájékozódik az űrben egy olyan faj, amelyik nem lát, és egyébként a nap 24
órájában nem csinál mást, mint hogy vicsorogva odarohan minden zajforráshoz?
Hát, elárulom, ez még csak a laza bemelegítés a maratonra.
IMDB-n 8.1-en áll, a Három óriásplakát Ebbing határában meg 8.2-n? Asszem, meg
is érdemelnénk egy ilyen inváziót.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Bosszúállók - Végtelen háború |
|
Raf ajánlója
10 éve elkezdődött valami a Vasemberrel.
Egy filmes univerzum építése, mely azóta sok követőre talált több-kevesebb (de
inkább kevesebb - szevasz Dark Universe!) sikerrel.
Ez már a tizenkilencedik film (amiből én személy szerint csak egyet nem láttam,
de mint a Pókember: Hazatérés, az sem tett hozzá igazából semmit a FŐ
sztorilájnhoz), ahová (állítólag már az első film óta) tartott az egész: Az
Élet, a Világmindenség meg Minden.
Bocsánat, rossz könyv.
Na, ide tartott az egész, egy nagy kulminálódásba (úgyis lehetne mondani, hogy
Thanos havcsymmal kulminálódásokba') ahol egy elég tápos karakter űbertápolja
magát (PC-s analógia: mikor a lvl 90-es Wizard beugrik egy lvl 20-as bandával
pofozkodni) és kiirtaná a fél univerzumot meg mindent.
A filmet két szóban össze lehet foglalni: sztárparádés pofozkodás.
Persze nem csak ennyi a film, mert van moralizálás, érzelmi harc, szerelem,
szomorúság... Na meg bunyó. És Thanos. Nyugi, van poén és oltogatás is.
Nem fogok kertelni: a maga műfajában nagyon jó a film.
DE.
És itt jön a DE.
Mivel a film alapjáúl szolgáló képregény 1992-ben született (lásd még: GoT és a
Red Wedding), nem árulok el túl nagy titkot, hogy bizony nem mindenki éli túl a
filmet - amivel nincs is semmi baj. Csak éppen ismerve az eddigi filmeket és
"A" Kesztyűt ÉS a Kövek hatalmát ez biztos nem marad így (ha ez nem lenne elég,
egyszerűen csak meg kell nézni milyen filmeket jelentettek be), éppen ezért
megrázó és nagyot üt ahogy az összes elhalálozó hőst megmutatják, sajnos az
egész teljesen súlytalanná válik.
Stáblistás jeleneteket tekintve kicsit combo-breaker az A:IW, ugyanis
egyetlenegy van, az is a stáblista után. Személy szerint nálam kicsit kiverte a
biztosítékot, mert egy kis kép alapján a következő "ismeretlen" hőst harangozza
be (a mellettem ülő kiskölykök csak pislogtak, mint hal a szatyorban, hogy
akkor ez most mit is jelentett, miről van szó, mire gondolt a költő), de elég
esetlenül, olyan "na jó, rángassunk elő egy ismeretlen de amúgy elég tápos
nyulat a cilinderből"-jellegű volt.
Félreértés ne essék, eléggé tetszett a film, a rendezés jó, a bunyók ott, ahol
az igazán fontos (lásd még nem eldobható, jelentéktelen, pár másodperce
megismert epizódszereplők) karakterek ütik-verik egymást lekövethető, 3D-ben a
mozgás sem idegesítő, zavaró - na és a Titán Vasember megleckéztetése és a
replika, az azért ütött.
Ha láttad az előző 18 filmnek legalább a felét, akkor ezt érteni is fogod és
nagy eséllyel tetszeni is fog - ha csak párat, akkor mindenképpen érdemes 1-2
videót megnézni amelyik összefoglalja a történéseket (previously on
MCU).
Kapcsolódó ajánlók
 |
Rampage - Tombolás IMAX 3D |
|
Wolkens ajánlója
A Jurassic World óta tudjuk, hogy a trükk-technika képes hihetően megjeleníteni
több tonnás óriásszörnyeket. A Tombolás forgatókönyve – címének megfelelően –
három ilyet szabadít rá Chicago belvárosára. A gorilla, a farkas és a krokodil
erősen mutálódott, gyilkos változatai pedig tudják a dolgukat, a nyomukban kő
kövön nem marad, röpködnek az autók, zuhannak a helikopterek, dőlnek az
épületek.
Persze van az egész körül valami történetszerűség is :-), velejéig gonosz és
pénzéhes emberekkel, génmanipulációs kísérletekkel, fafejű katonákkal meg úgy
nagyjából a filmes klisé-lexikonban felsorolt összes tétellel. Plusz Dwayne
Johnsonnal, aki sokadszorra is ugyanazt a karaktert játssza, és ennek ellenére
nem lehet nem szeretni. Szóval töredelmesen be kell vallanom, hogy én, aki
mindig fújolni szoktam a gyengén megírt sztori miatt, most széles vigyorral két
pofára zabálva a popcornt és szürcsölve a kólát élveztem a zúzást. Mert oké,
szeretjük az okosan megírt filmeket, de amikor a hatalmas IMAX mozivásznon a
megakrokodil állkapcsai lassításban zárulnak össze a fölötte elhúzó vadászgép
törzse körül, és az őrült nyomás alatt megroppannak a fémlemezek, a néző alatt
meg reng a szék, akkor kivételesen nem feltétlenül érezzük a hitchcock-i lassú
feszültségépítés vagy a zseniális tarantino-i párbeszédek fájó hiányát. :-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Nap nap után |
|
Wolkens ajánlója
Ha úgy gondoljuk, hogy szerelmet egy lélek iránt érzünk, akkor azt is el kell
fogadnunk, hogy mindegy, az a lélek milyen testben lakozik: nem számít a
testalkat, a bőrszín, az arc vonalai... és végső soron az sem, hogy férfi vagy
női testről van szó. Ezzel a gondolattal kell megbarátkoznia Rhiannonnak
(Angourie Rice-ot filmről filmre jobban szeretjük), miután belefut a
testvándorló A-ba, aki minden nap egy másik ember bőrében ébred. De vajon
működhet-e úgy egy kapcsolat, ha azt sem tudod, holnap hogy hívják a
párodat?
Kedves, aranyos, a logikai döccenők ellenére szerethető romantikus film a Nap
nap után, ami végül meg is válaszolja ezt a kérdést. Hogy jól vagy rosszul, azt
mindenki döntse el maga. :-)
 |
Ready Player One |
|
Raf ajánlója
#inanutshell:
Egy jó-ok film lélekkel, szív nélkül.
#bővebben:
Én szerettem a könyvet, annak ellenére, hogy főleg a nosztaligának köszönhetően
olvastuk a legtöbben, mert irodalmilag nézve, nem egy kiemelkedő alkotás (na
meg ugyebár, tudjuk, hogy régebben még a nosztalgia is jobb volt!), de a sok
(pontosítok: kegyetlen sok) popkulturális utalás feldobta a művet.
Ami igazából nem volt más, mint egy "szegény fiatal megmenti a világot és
elnyeri a királykisasszony fél kezét".
Aztán Zuckerberg, bocsánat, Spielberg bejelentkezett a filmre, kivett belőle
(elvileg) minden utalást a saját filmjeiről (miközben ilyen szempontból nem kis
szerepet tölt be a könyvben), aztán mi meg jól megnéztük.
Nekem csalódás volt a könyvhöz képest - szerintem ha nem olvasom előtte
(kétszer összesen) a könyvet, minden bizonnyal jobban élvezem (erre bizonyíték
a fiatalember, akivel néztem - ő nem olvasta, csak az elejét, neki jobban is
tetszett (igen, tudom, nulla mintavétel)).
A nosztalgiafaktor közepes (nagyon sok minden a 2000-es évek után született
dolgokra (játék, film, stb) utalt), volt olyan benne ami sikeresen
(nekifutásból) arconrúgta az eredeti művet (igen Iron Giant, rád nézek) - na
meg ha MINDEN utalást észre óhajtana venni a néző, minden bizonnyal le kéne
lassítani a filmet 25%-ra, HÁTHA akkor kiszúr mindent.
Jó, a fenti sorok alapján azt lehet hinni, hogy nem tetszett. Igazából inkább
igen, mint nem. És ebben nagy szerepe van Ben Mendelsohn-nak (hogy honnan ásták
elő, nem tudom, de nagyon örülök neki!), aki a Rúzsegy után megint egy nagyon
jó szerepet kapott és hozott - és ráadásul helyenként szinte már
karikatúraszerű volt, ami (ebben a filmben legalábbis) nagy plusz pont.
Hogy milyen volt a CéGéI? Teljesen jó.
Megnézzed-e?
Igen, csak ne nagy elvárásokkal ülj be a moziba - főleg ha olvastad a könyvet.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Gringo |
|
Wolkens ajánlója
Szeretjük az olyan filmeket, mint a Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső.
Csűrt-csavart sztori összevissza gubancolódó szálakkal, jól kitalált szereplők,
vicces félreértések, helyzetkomikum. A Gringo is ilyen film... szeretne
lenni.
Sajnos elvérzik. Nehéz pontosan megmondani, hogy min és miért, de érezzük, hogy
nem az igazi. Talán egy kicsit túl lassú, talán kicsit erőltettek a fordulatok,
talán nem találja az egyensúlyt a simán béna a és karikatúraszerűen túltolt
karakterábrázolás között. Pedig vannak kifejezetten jól felépített, groteszkbe
és abszurdba hajló vicces pillanatai, vannak benne remek színészi alakítások és
alapvetően a történet sem rossz. De sajnos az összhatás a toplistára nem elég,
csak az "értékeljük az erőfeszítéseit" rovatba.
 |
Tomb Raider |
|
Wolkens ajánlója
Valahogy így kell videojátékból mozifilmet csinálni és főszereplőt választani.
Alicia Vikander - nem gondoltam volna, de - annyira hibátlan Lara Croft, mint
amennyire Noomi Rapace volt tökéletes Lisbeth Salander a Tetovált lányban.
Raf ajánlója
Valahogy az utóbbi 150 évben nem igazán sikerül a filmgyártásnak minden
szempontból jó ÉS sikeres játékadaptációt készítenie. Hogy mi lehet az oka?
Csak tippelni tudok - a vérpistikéknek soha nem lesz semmi sem elég jó (és ők
legalább hangosak és toxikusak), a stúdiók nem mernek kockáztatni és/vagy
durván beleszólnak, ilyesmi.
Na, a Tomb Raider egy elég érdekes adaptáció olyan szempontból, hogy ez már a
harmadik rész - és egyben reboot is. Bámulatos, hol tart már a filmezés! És
elnézve a bevételeket, pár évig nem is valószínű, hogy lesz folytatás (pedig
arányaiban ez volt pénzügyileg a legsikeresebb), de ha még lesz pár játék,
akkor simán jöhet az újabb reboot.
Maga a film nem rossz - okés, nem is jó. Középszerű. Teljesen kiszámítható
"fordulatok", semmilyen forgatókönyv. Az a fajta film amit megnézel és két
nappal később már nem is nagyon emlékszel semmire belőle.
Pedig megszerezték Alicia Vikandert Sírrablónak (és kisminkelték/kigyúrták az
újkori játékok Larájának - ilyen szempontból telitalálat! Másik oldalon meg ott
van elődként Angelina Jolie a felfújt szájával és melleivel, fapofával két
filmen át), gonosznak Walton Goggins-t (hihetetlen az ürge, olyan sokoldalú,
hogy már szinte gömb), apának Dominic West (beugrott haknizni).
Ha nagyon szeretted az új játékokat biztosan tetszeni fog - ha pedig csak bő
másfél óra kikapcsolódásra vágysz, akkor is nagy eséllyel jó fogsz
szórakozni.
Igaz, másnap már csak arra emlékszel, hogy az a fránya videókamera hogyan
is nem merült le hat éven át, hogyan lehetett fullon az akksi annyi idő után?!
Kapcsolódó ajánlók
 |
Szellemek háza |
|
Wolkens ajánlója
A horrorfilmek nagy többsége úgy készül, hogy az alkotóknak eszébe sem jut
híres és tehetséges színészeket szerződtetni a munkához, mintha azoknak
derogálna ilyenben részt venni. Szerencsére vannak üdítő kivételek, mint a
Bíborhegy vagy a Fehér pokol, és most a Szellemek háza is csatlakozik ehhez a
klubhoz.
Ezúttal Helen Mirren a húzónév, és ez bizony piszok jó döntés volt. Sarah
Winchester, a híres ismétlőpuska feltalálója özvegyének szerepében remekel, aki
folyamatosan építteti, bővítteti és átalakíttatja a házát, amit szerinte olyan
kísértetek látogatnak, akik férje találmánya áldozatainak szellemei. Hogy ez
valóság vagy téveszme, annak az eldöntését kapja feladatul Dr. Eric Price, az
ópiumfüggő orvos (Jason Clarke mimikája 90%-ban kimerül különféle
homlokráncolásokban, ennek ellenére teljesen jól működik a szerepben). Hogy mi
lesz a szakértői konklúzió, azt természetesen nem árulom el. :-)
Nem váltja meg a műfajt ez a film sem, de egy igényesen összerakott, a
feszültséget szépen emelő kísértetházas mozi, amit a műfaj kedvelőinek
mindenképpen érdemes megnézni.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Wind River - Gyilkos nyomon |
|
Wolkens ajánlója
A veterán vadász (Jeremy Renner mérföldekkel jobbat alakít, mint bármelyik
szuperhősös szerepében) egy fiatal őslakos lány véres és összefagyott
holttestére bukkan a kietlen hómezőkön, a Wind River indián rezervátumban. A
nyomozásra kirendelt zöldfülű FBI ügynök (Elizabeth Olsen sajnos legalább
annyira tűnik kezdő színésznőnek, mint kezdő FBI ügynöknek) egyértelműen a
tapasztalt nyomkereső segítségére szorul a nyomozásban, mielőtt a közelgő
hóvihar minden nyomot betemetne...
Lassan hömpölygő, feszült, szikár krimi a Wind River. Messze nem a műfaj
legjobbja, de az atmoszférája beszippantja a nézőt. Az ember küzdelme a
végtelen téllel, a hideggel, az ennek megfelelően kialakuló "túlélsz vagy nem
élsz túl, ennyi" hozzáállás a mindennapokhoz, a szófukarság, az írott
törvényeknél is fontosabb "szemet szemért" elv – a film képes arra, hogy
hiteles környezetet adjon az eseményeknek. A Bíbor folyók, az Elrabolva (első
rész) meg a Hetedik hangulata köszön vissza, és ha nem is éri el ezeknek a
színvonalát, egy megnézésre mindenképpen ajánlott.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A Pentagon titkai |
|
Wolkens ajánlója
Lehet-e hiba egy olyan filmben, aminek a főszereplői Meryl Streep és Tom
Hanks, a rendezője meg Steven Spielberg? Ez a kombináció bombabiztosnak tűnik,
és a The Post (igen, ez az eredeti cím, ismét köszönjük a remek magyar
fordítást) nem is lett rossz. Sajnos igazán jó sem. Nagyon szabadságpárti,
nagyon hazafias, nagyon erkölcsös, nagyon feminista és nagyon pátoszos (ez
utóbbi John Williams zenéjével külön súlyosbítva :-) ). Ezekkel önmagukban nem
lenne baj, ha gondosan kiporciózva kapnánk őket, és nem teljes
vászonszélességben túltolva, tíz körömmel kaparva az Oscar-díjért. Ez az
erőlködés a hitelesség és így az élvezhetőség rovására megy – a film beleesik
a klasszikus csapdába, amibe a valós eseményeken alapuló amerikai filmek
általában. Kevesebb több lenne.
 |
A legsötétebb óra |
|
Wolkens ajánlója
Gary Oldman Oscar-díja Winston Churchill megformálásáért teljesen indokolt.
És még a film is jó. :-)
 |
Éjszakai játék (Game night) |
|
Wolkens ajánlója
Ha már Oscar-szezon van, akkor adjunk egy "ezt hogy tudtam így elszúrni" díjat
a fordítónak, aki a címet átültette. De ezzel nagyjából el is mondtam az összes
problémámat a filmmel kapcsolatban, és persze ez nem az alkotók bűne. A Game
night, a kissé bénára sikerült előzetes ellenére, egy remekül megírt, pörgős,
helyenként térdet csapkodva teli szájjal röhögős akció-krimi-vígjáték. Jason
Bateman és különösen Rachel McAdams lubickolnak a szerepükben, de a többi
mellékszereplő is hibátlan. A poénok működnek, a sztori működik, és közben úgy
dőlnek a filmes, társas- és videojátékos utalások, hogy alig győzzük követni.
Remek szórakozás!
 |
A víz érintése |
|
Wolkens ajánlója
Az idei Oscar-mezőny nagyon erős, és ehhez hozzájárul ez a film is.
Elisa, a néma takarítónő (Sally Hawkins jelölése indokolt a legjobb női
főszereplő kategóriában) éjszakánként a szupertitkos kutatóbázison mossa fel a
piszkot, valamikor a hatvanas évek Amerikájában. Egyik napon egy furcsa csomag
érkezik: egy emberszabású kétéltű, amit a szadista ügynök, Strickland őriz
(Michael Shannon jelölése legjobb férfi mellékszereplő kategóriában még
indokoltabb). Elisa-nak sikerül az, ami az egész kutatócsoportnak nem:
összebarátkozik a lénnyel, és amikor rosszra fordulnak a dolgok, úgy dönt,
kimenti a bázisról...
A víz érintése egy szép mese, látványos fotózással, nagyon erős színészi
alakításokkal, remekül elszórakoztat - de igazán nem érint meg érzelmileg. A
néma nő és a halember kapcsolata érdekes, sőt pikáns, de hiába képes Sally
Hawkins szavak nélkül is mindenféle érzelem kifejezésére, a "meghalnék érte"
érzés mégsem jön át. Guillermo del Toro nem tudta hozni azt a szintet, amit
anno a Faun labirintusával beállított, a néző ezúttal könnyek nélkül távozik
mozból. De ettől még érdemes beülni. :-)
Kapcsolódó ajánlók
A cikk utoljára frissítve: 2018.07.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|