heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Filmajánlók 28.

Filmek téma
Jubileumi 500. moziajánló: Utazók
Filmajánlók 01.
Filmajánlók 05.
Filmajánlók 07.
Filmajánlók 17.
Filmajánlók 10.
Filmajánlók 23.
Filmajánlók 16.
Filmajánlók 02.
10 kedvenc film
Filmajánlók 14.
Filmajánlók 26.
Filmajánlók 24.
Filmajánlók 11.
Filmajánlók 15.
Cápás rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 19.
Filmajánlók 08.
Vámpíros-vérfarkasos rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 04.
Filmajánlók 03.
Filmajánlók 13.
Filmajánlók 09.
Filmajánlók 22.
Filmajánlók 12.
Filmajánlók 27.
Halloween Night Fest 2 rendhagyó moziajánló
Filmajánlók 06.
Filmajánlók 25.
Schwarzenegger 80's rendhagyó filmajánló
Filmajánlók 18.
Prince of Persia rendhagyó filmajánló
Underworld 1-4 elemzés
Filmajánlók 29.
Filmajánlók 21.
Filmajánlók ábécérendben
Filmajánlók 20.

Eden Lake

A múltkor volt szó az "erőszak és bosszú" filmkategóriáról a Bosszú című mozi kapcsán. A most tíz éves Eden Lake (mert időnként elő kell venni régóta megnézésre váró filmeket) paradox módon egy olyan erőszak és bosszú film, amiben nincsen sem erőszak, sem bosszú. Ettől még nem könnyedebb a hangulata, sőt, ettől válik hihetővé és ebből adódóan nyomasztóvá.

Jenny (Kelly Reilly megrázó alakítása) és Steve (Michael Fassbender már akkor is jó színész volt, amikor még nem volt nagy név) piknikezni érkezik a tervezett Eden Lake lakópark helyéül szolgáló tavacskához. Kikapcsolódásukat azonban megzavarja egy kezelhetetlen helyi fiatalokból álló banda, akik nekiállnak módszeresen megkeseríteni a pár idilljét. A dolgok aztán drámai gyorsasággal fordulnak rosszra, aztán egyre rosszabbra, egészen a gyomorszorító és reménytelen befejezésig.
Nincs katarzis, nincs feloldozás - az Eden Lake (a filmet látva az ember különösen cinikusnak érzi a címválasztást) az emberi (?) lélek legmélyebb bugyraiba ereszkedik le és ott is hagy minket a végefőcímmel. Nagyjából mint a Kopp, kopp vagy a Csúnya, gonosz bácsik, de talán még azoknál is jobban földbe döngöli a nézőt. Piszok erős film, de csak piszok erős idegzetűeknek.

A hely

Egy férfi ül az egyszerűen csak Helynek nevezett presszóban. Nem tudjuk, ki ő, mióta ül ott, és még meddig marad. Csak azt tudjuk, hogy emberekkel beszél, akik megosztják vele a problémáikat, a legtitkosabb vágyaikat, álmaikat, ő pedig mindenre megoldást ígér. De megkéri az árát, és egyáltalán nem biztos, hogy megéri vele üzletet kötni. Az ügyfelek mégsem fogynak el.

De vajon ki a rejtélyes manipulátor, aki egyetlen szavával emberi sorsokat téphet ketté, miközben mindvégig hangsúlyozza: ő nem kényszerít senkit semmire, mindenkinek a saját döntése, hogy teljesíti-e a kapott szörnyű feladatot vagy sem? Isten vagy az ördög megbízásából tevékenykedik? Tényleg természetfeletti hatalommal bír vagy csak zseniális játékmester? Önjelölt Messiás vagy őrült anarchista? Vagy csak arra van kárhoztatva, hogy ezt kell csinálnia?
A Hely a kérdések egy részét megválaszolja, a másik részét a nézőnek kell. Az nem is biztos, hogy van mindenre válasz. Csak az biztos, hogy utána elgondolkodunk olyan kínzó kérdéseken, mint a sorsszerűség, a szabad akarat, hogy mit is jelent embernek lenni és maradni, hogy árthatunk-e másoknak a saját céljaink érdekében, és hogy vajon mi magunk hányszor ülünk akaratlanul is az asztalnak arra az oldalára, ahol a feladatokat osztják.

Deadpool 2

Wolkens kritikája
Elolvastam újra, mit írtam anno az első Deadpoolról, és arra jutottam, hogy nagyjából szóról szóra ugyanazt tudnám (és kellene) írni most is. Így az ismétlést elkerülendő, röviden összefoglalva a lényeget: (1) ha tetszett az első, tetszeni fog ez is, ha nem, akkor nem :-) és (2) érzékeny lelkűeknek és gyomrúaknak továbbra sem ajánlott, mindenki másnak igen.

Raf kritikája
Nyugi, nem a Double Penetration 2-ről írok, csak simán a Deadpool 2-ről (hiába is reménykedtél!). És nyugi, hosszú sem lesz.
Röviden: jó.
Kicsit hosszabban: csak akkor nézd meg ha az első rész tetszett.
Megjegyzések:
- érdekes módon a film büdzséjét lényegében megduplázták, mégis helyenként 2012-es (év és film is) szintű a "CGI" (az idézőjel azért van, mert egy munkájára igényes ember ilyet nem enged ki a kezei közül, pláne nem illeti ilyen kifigurázó gúnynévvel)
- remélem a negyedik részbe már kevesebb beleszólást engednek RR-nek, hátha akkor kevesebb lesz az altesti poén (sajnos itt exponenciálisan emelkedett az előző részhez képest az ilyesféle "humor")
- egy üzenet a fordítóknak: a "gasoline" b+ nem gázolaj, hiába fordítja így 10 emberből 12. Nem, nem és NEM.
- fogadjunk, hogy Alan Tudyk és Matt Damon cameója nem volt meg - max csak Brad Pitt-é?!

Tűzgyűrű: Lázadás

Raf ajánlója
Két szóban: súlytalan pusztításpornó. Aki nem szerette az első részt, az ugorjon is a következő filmre.

Na, akik maradtak, csak pár szóban: sajnos ez a film gyengébb, mint az első rész, de még simán nem a celluloidmocsok (lehet ezt még így használni? Forgat még bárki Tarantino-n kívül filmre?) kategória.
A "súlytalan pusztításpornó" sajnos teljesen megállja a helyét: ahogy az előző részben tényleg lehetett sokszor érezni, hogy nem CGI bábok csapkodják egymást, itt végig nappal van, repkednek a pofon után, ugrálnak, stb.
Mégsem ez a film legnagyobb hibája, hanem a forgatókönyv (természetesen a lényegében kétdimenziós karaktereken kívül - bár ha azt nézem, hogy ez egy bigmonszta VS óriásrobot (szerintem itt inkább az exoskeleton lenne a jó kifejezés, hiszen ezek a felhőkarcoló méretű dögök lényegében a "robot" definíciójának semmilyen feltételrendszerét nem teljesítik) film, akkor nem is feltétlenül az emberi karakterek mélységére kíváncsi az egyszeri néző (na, és most magamra néztem)) - hiába vannak olyan csavarok, hogy elismerően csettintettem két alkalommal is, hogy "na, erre nem számítottam", sőt, 1-2 olyan poén is volt, amit simán betennék a "2018 leginkább oda nem illő és éppen ezért nagyon vicces" listájára. Ugyanis olyan vérszegény, helyenként szánalmas párbeszédeket sikerült írni, hogy csak na (nyugi, azért a Covenant mélységeibe nem ment a film ilyen szempontból, de nem lehet erre senki sem büszke. Ha nem hiszel nekem, itt egy idézet:
- Can you do it?
- Maybe.
- What does that mean?
- Today... it means yes!
ÉN SZÓLTAM.)
Az első rész rajongóinak mindenképpen ajánlom, mert nem olyan vészes - aki meg fanyalogva jött ki az elsőről, az ki se kölcsönözze.

A bosszú

A "rape and revenge" mozik egy szűk szegmensét képezik a filmes univerzumnak. Kategóriájuknak megfelelően a történetük lényegében annyi, hogy az embertelenül gonosz negatív szereplők megerőszakolnak egy ártatlan lányt, de nem kerülhetik el az igazságtételt, amire kifejezetten nem a tárgyalóteremben kerül sor, és egyáltalán nem veszi figyelembe az elkövetők törvény adta jogait, cserébe pokolian véres és a bűnhődés még kegyetlenebb, mint maga a bűn. A bosszúálló lehet maga az áldozat (Köpök a sírodra) vagy családja (Az utolsó ház balra). A kategória nem áll távol a horrorfilmek egy bizonyos típusától sem, amikor a pozitív hősök túlélésének záloga a civilizációs máz lepergése (Sziklák szeme).

Ha mindez új volt, és/vagy elszörnyülködtél azon, hogyan képes valaki ilyen történetet vászonra vinni, nos, akkor elárulom, hogy (1) a Bosszút egy nő rendezte, (2) nem a Te filmed, (3) ezen a ponton abba is hagyhatod az olvasást. :-)
... és akkor most, hogy megvolt a kötelező "erőszakfilmekről kezdőknek" kör :-), beszélhetünk magáról a filmről. És érdemes is, mert a Bosszú bizony jó. A forgatókönyvíró/rendező, Coralie Fargeat, nem vesztegeti az időt a keverőpulton finomhangolással, hanem koppanásig tolja az összes potmétert, oszt ha torzít, az se baj. És bizony torzít: az idő varázslatosan nemlineárisan telik a film világában, a történetnek teljesen alárendelve, a szereplők vére soha nem apad el (és soha nem ájulnak el a vérveszteségtől), a főhősnő túléli a túlélhetetlen sérüléseket, elviseli az elviselhetetlen fájdalmakat, a főgonosz gonoszsága pedig végtelen. A film pengeélen egyensúlyoz, időnként átbillen a paródia irányába - de ez szükséges is ahhoz, hogy kompenzálja a hosszasan mutatott nyílt sebekben turkáló ujjakat, az öngyógyítás orvosilag nehezen alátámasztható megoldásait. A Bosszú úgy tud vicces lenni, hogy közben folyamatosan szívjuk a fogunkat az egymást követő vérmocskos közeliken, és maximálisan át tudjuk érezni, milyen kínokon megy át a hősnő az egyszemélyes hadjárat befejeztéig. A főszerepben Matilda Lutz szépen hozza a vérforralóan dögös szőke cicababát, de ez semmi ahhoz képest, ahogy kitágult pupillákkal hallucinál és műti magát, hogy aztán mindenre elszántan szórja az ólmot. A rosszfiúk elhalálozási sorrendje természetesen a tévesztés esélye nélkül előre tudható :-), de hát ezt a műfajt nem is a furfangos csavarokért szeretjük. A rétegfilm jelleg ellenére a kivitelezés nagyon látványos, az operatőri munka parádés, a zenék megválasztása tökéletes. Kimaxolja a műfajt, hozza azt, amit ígér - és ezzel két, teljesen különálló halmazra osztja a nézőközönséget. És megnézés előtt nem árt biztosnak lenni benne, hogy tényleg abba a csoportba tartozol, aki indokoltan nem hagyta abba az olvasást az ajánló harmadánál. ;-)

Kutyák szigete

Valahogy úgy voltam a Kutyák szigetével, mint anno a Liza, a rókatündérrel. Az előzetes valahogy furcsa volt, nem éreztem meggyőzőnek, de a kritikák elsöprően pozitívak voltak, így adtam neki egy esélyt. És ahogy a Liza is, most a Kutyák szigete is elvarázsolt.

Gondolkoztam azon, mik a helyes jelzők ezt a stop motion techikával készült animációs filmet illetően, de nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Az animációra és a vágásokra a "nyers" szó illik legjobban. Elsőre úgy tűnhet, nem annyira ügyesek az animátorok, mint a Kubo és a varázshúrok esetében, de egy idő után az ember inkább azt érzi, hogy tudatos rendezői hangulatteremtő döntésről van szó, amire csak rátesz egy lapáttal a vágás. És az így előálló sajátos - nyers - stílushoz tökéletesen illeszkedik az a szintén sajátos humor, amit viszont a "frappáns" szóval lehet leginkább jellemezni. Az eredmény egy kacagtatóan vicces, ám mégis fájóan hiteles társadalomkritika, helyenként rémisztő aktuálpolitikai áthallásokkal, szóval cuki kutyulimutyulis gyerekfilmre senki ne számítson. Gyerekkel már csak azért sem ajánlott a film, mert a kutyák angolul beszélnek (többek között Edward Norton, Bill Murray, Jeff Goldblum, Scarlett Johansson hangján - azért az önmagában sokat elárul egy filmről, ha ilyen nevek sorakoznak a stáblistán, és ez még nem is az összes nagymenő!), az emberi szereplők viszont többségében japánul és ez nagyrészt nincs is feliratozva, rákényszerítve a nézőt, hogy a kutyákhoz hasonlóan megpróbálja megfejteni, miről is magyaráz éppen az illető kétlábú.
Szóval ha már unod a tizenkettő egy tucat mozifilmeket, akkor itt a remek alkalom, hogy valami nem szokványosat láss. Attól sajnos nem nagyon kell tartani, hogy tele lesz a terem. Pedig ez a film megérdemelné.

Bűbáj herceg és a nagy varázslat

Három erősen túldíszített plázacica betipeg a cukrászdába, hogy hipiszupi és übercuki esküvői tortát csináltasson. Az egyikük narkolepsziás, a másik paranoid, a harmadik folyamatos időzavarban szenved. Aztán hangos szinkronsikítás hallatszik, amikor kiderül, hogy mindegyikük szívét ugyanaz a pasi rabolta el. Az ékszereiket meg ugyanaz a nő.

Nem, ez nem valamelyik luxusfeleséges/menyasszörnyes valóságshow legújabb epizódja, hanem egy groteszk módon kifacsart mese. A fenti jelenet főszereplői ugyanis kedvenc mesebeli szépségeink, Csipkerózsika, Hófehérke és Hamupipőke. A szívtipró pasi pedig Bűbáj herceg, aki kétségbeesetten igyekszik az őt sújtó átoktól megszabadulni. Egy gonosz boszorkány arra kárhoztatta, hogy minden nő, akire csak ránéz, vakon belezúg, így az igaz szerelmet soha nem képes megtalálni...
Az alapötlet kifejezetten vicces, a történet szórakoztató és kedves, a karakterek szerethetőek. Aranyos animációs film, amin egyértelműen érezhető a nagy elődök hatása: Shrek, Aranyhaj és a nagy gubanc, Vaiana, hogy csak néhányat említsek. Nem újítja meg a műfajt, de másfél órára remek kikapcsolódást nyújt - sajnos nálunk a moziban csak magyar hanggal, pedig az eredeti szinkron-szereposztás parádés: Avril Lavigne, Sia, Demi Lovato, de még John Cleese is tiszteletét teszi.

Hang nélkül

A Földet űrlények inváziója sújtja. A betolakodók vakok, viszont erősek, gyorsak, kegyetlenek és nagyon jól hallanak. A népesség gyorsan fogyatkozik. A túlélés záloga, hogy ne csapj zajt, járj lábujjhegyen és kussolj.
Mint alapötlet nem rossz, sőt kifejezetten nézőcsalogató, az ember kíváncsi rá, hogy mit lehet ebből kihozni. Hát, biztosan nagyságrendekkel többet lehetett volna, mint amit sikerült.

Persze ez csúnya szélsőséges álláspont :-), mert azt állítani, hogy a film nézhetetlen, nem lenne korrekt. A feszültségépítés egyes jelenetekben kifejezetten hatásos. Emily Blunt meg jó, persze ő mindig jó. A látvány nem rossz, bár mondjuk nem is hanyattvágós. A film többi részében viszont halálra idegesíti a nézőt, amint egyre erősödő hullámokban, folyamatosan támadnak a ...
... szörnyek?
... földönkívüliek?
... rémségek?
Hahaha. Nem. A logikai hibák. És baszki, nem fogynak el, csak jönnek, jönnek és jönnek. Először csak értetlenkedsz, aztán elhúzod a szádat, utána csóválod, végül fogod a fejedet, és nem hiszed el, hogy valaki erre a forgatókönyvre rábólintott. Esetleg felmerül benned a kérdés, hogyan épít űrhajót és tájékozódik az űrben egy olyan faj, amelyik nem lát, és egyébként a nap 24 órájában nem csinál mást, mint hogy vicsorogva odarohan minden zajforráshoz? Hát, elárulom, ez még csak a laza bemelegítés a maratonra.
IMDB-n 8.1-en áll, a Három óriásplakát Ebbing határában meg 8.2-n? Asszem, meg is érdemelnénk egy ilyen inváziót.

Bosszúállók - Végtelen háború

Raf ajánlója
10 éve elkezdődött valami a Vasemberrel.
Egy filmes univerzum építése, mely azóta sok követőre talált több-kevesebb (de inkább kevesebb - szevasz Dark Universe!) sikerrel.
Ez már a tizenkilencedik film (amiből én személy szerint csak egyet nem láttam, de mint a Pókember: Hazatérés, az sem tett hozzá igazából semmit a FŐ sztorilájnhoz), ahová (állítólag már az első film óta) tartott az egész: Az Élet, a Világmindenség meg Minden.

Bocsánat, rossz könyv.
Na, ide tartott az egész, egy nagy kulminálódásba (úgyis lehetne mondani, hogy Thanos havcsymmal kulminálódásokba') ahol egy elég tápos karakter űbertápolja magát (PC-s analógia: mikor a lvl 90-es Wizard beugrik egy lvl 20-as bandával pofozkodni) és kiirtaná a fél univerzumot meg mindent.
A filmet két szóban össze lehet foglalni: sztárparádés pofozkodás.
Persze nem csak ennyi a film, mert van moralizálás, érzelmi harc, szerelem, szomorúság... Na meg bunyó. És Thanos. Nyugi, van poén és oltogatás is.
Nem fogok kertelni: a maga műfajában nagyon jó a film.
DE.
És itt jön a DE.
Mivel a film alapjáúl szolgáló képregény 1992-ben született (lásd még: GoT és a Red Wedding), nem árulok el túl nagy titkot, hogy bizony nem mindenki éli túl a filmet - amivel nincs is semmi baj. Csak éppen ismerve az eddigi filmeket és "A" Kesztyűt ÉS a Kövek hatalmát ez biztos nem marad így (ha ez nem lenne elég, egyszerűen csak meg kell nézni milyen filmeket jelentettek be), éppen ezért megrázó és nagyot üt ahogy az összes elhalálozó hőst megmutatják, sajnos az egész teljesen súlytalanná válik.
Stáblistás jeleneteket tekintve kicsit combo-breaker az A:IW, ugyanis egyetlenegy van, az is a stáblista után. Személy szerint nálam kicsit kiverte a biztosítékot, mert egy kis kép alapján a következő "ismeretlen" hőst harangozza be (a mellettem ülő kiskölykök csak pislogtak, mint hal a szatyorban, hogy akkor ez most mit is jelentett, miről van szó, mire gondolt a költő), de elég esetlenül, olyan "na jó, rángassunk elő egy ismeretlen de amúgy elég tápos nyulat a cilinderből"-jellegű volt.
Félreértés ne essék, eléggé tetszett a film, a rendezés jó, a bunyók ott, ahol az igazán fontos (lásd még nem eldobható, jelentéktelen, pár másodperce megismert epizódszereplők) karakterek ütik-verik egymást lekövethető, 3D-ben a mozgás sem idegesítő, zavaró - na és a Titán Vasember megleckéztetése és a replika, az azért ütött.
Ha láttad az előző 18 filmnek legalább a felét, akkor ezt érteni is fogod és nagy eséllyel tetszeni is fog - ha csak párat, akkor mindenképpen érdemes 1-2 videót megnézni amelyik összefoglalja a történéseket (previously on MCU).

Rampage - Tombolás IMAX 3D

A Jurassic World óta tudjuk, hogy a trükk-technika képes hihetően megjeleníteni több tonnás óriásszörnyeket. A Tombolás forgatókönyve – címének megfelelően – három ilyet szabadít rá Chicago belvárosára. A gorilla, a farkas és a krokodil erősen mutálódott, gyilkos változatai pedig tudják a dolgukat, a nyomukban kő kövön nem marad, röpködnek az autók, zuhannak a helikopterek, dőlnek az épületek.

Persze van az egész körül valami történetszerűség is :-), velejéig gonosz és pénzéhes emberekkel, génmanipulációs kísérletekkel, fafejű katonákkal meg úgy nagyjából a filmes klisé-lexikonban felsorolt összes tétellel. Plusz Dwayne Johnsonnal, aki sokadszorra is ugyanazt a karaktert játssza, és ennek ellenére nem lehet nem szeretni. Szóval töredelmesen be kell vallanom, hogy én, aki mindig fújolni szoktam a gyengén megírt sztori miatt, most széles vigyorral két pofára zabálva a popcornt és szürcsölve a kólát élveztem a zúzást. Mert oké, szeretjük az okosan megírt filmeket, de amikor a hatalmas IMAX mozivásznon a megakrokodil állkapcsai lassításban zárulnak össze a fölötte elhúzó vadászgép törzse körül, és az őrült nyomás alatt megroppannak a fémlemezek, a néző alatt meg reng a szék, akkor kivételesen nem feltétlenül érezzük a hitchcock-i lassú feszültségépítés vagy a zseniális tarantino-i párbeszédek fájó hiányát. :-)

Nap nap után

Ha úgy gondoljuk, hogy szerelmet egy lélek iránt érzünk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy mindegy, az a lélek milyen testben lakozik: nem számít a testalkat, a bőrszín, az arc vonalai... és végső soron az sem, hogy férfi vagy női testről van szó. Ezzel a gondolattal kell megbarátkoznia Rhiannonnak (Angourie Rice-ot filmről filmre jobban szeretjük), miután belefut a testvándorló A-ba, aki minden nap egy másik ember bőrében ébred. De vajon működhet-e úgy egy kapcsolat, ha azt sem tudod, holnap hogy hívják a párodat?
Kedves, aranyos, a logikai döccenők ellenére szerethető romantikus film a Nap nap után, ami végül meg is válaszolja ezt a kérdést. Hogy jól vagy rosszul, azt mindenki döntse el maga. :-)

Ready Player One

Raf ajánlója
#inanutshell:
Egy jó-ok film lélekkel, szív nélkül.
#bővebben:
Én szerettem a könyvet, annak ellenére, hogy főleg a nosztaligának köszönhetően olvastuk a legtöbben, mert irodalmilag nézve, nem egy kiemelkedő alkotás (na meg ugyebár, tudjuk, hogy régebben még a nosztalgia is jobb volt!), de a sok (pontosítok: kegyetlen sok) popkultúrális utalás feldobta a művet.
Ami igazából nem volt más, mint egy "szegény fiatal megmenti a világot és elnyeri a királykisasszony fél kezét".

Aztán Zuckerberg, bocsánat, Spielberg bejelentkezett a filmre, kivett belőle (elvileg) minden utalást a saját filmjeiről (miközben ilyen szempontból nem kis szerepet tölt be a könyvben), aztán mi meg jól megnéztük.
Nekem csalódás volt a könyvhöz képest - szerintem ha nem olvasom előtte (kétszer összesen) a könyvet, minden bizonnyal jobban élvezem (erre bizonyíték a fiatalember, akivel néztem - ő nem olvasta, csak az elejét, neki jobban is tetszett (igen, tudom, nulla mintavétel)).
A nosztalgiafaktor közepes (nagyon sok minden a 2000-es évek után született dolgokra (játék, film, stb) utalt), volt olyan benne ami sikeresen (nekifutásból) arconrúgta az eredeti művet (igen Iron Giant, rád nézek) - na meg ha MINDEN utalást észre óhajtana venni a néző, minden bizonnyal le kéne lassítani a filmet 25%-ra, HÁTHA akkor kiszúr mindent.
Jó, a fenti sorok alapján azt lehet hinni, hogy nem tetszett. Igazából inkább igen, mint nem. És ebben nagy szerepe van Ben Mendelsohn-nak (hogy honnan ásták elő, nem tudom, de nagyon örülök neki!), aki a Rúzsegy után megint egy nagyon jó szerepet kapott és hozott - és ráadásul helyenként szinte már karikatúraszerű volt, ami (ebben a filmben legalábbis) nagy plusz pont.
Hogy milyen volt a CéGéI? Teljesen jó.
Megnézzed-e?
Igen, csak ne nagy elvárásokkal ülj be a moziba - főleg ha olvastad a könyvet.

Gringo

Szeretjük az olyan filmeket, mint a Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső. Csűrt-csavart sztori összevissza gubancolódó szálakkal, jól kitalált szereplők, vicces félreértések, helyzetkomikum. A Gringo is ilyen film... szeretne lenni.

Sajnos elvérzik. Nehéz pontosan megmondani, hogy min és miért, de érezzük, hogy nem az igazi. Talán egy kicsit túl lassú, talán kicsit erőltettek a fordulatok, talán nem találja az egyensúlyt a simán béna a és karikatúraszerűen túltolt karakterábrázolás között. Pedig vannak kifejezetten jól felépített, groteszkbe és abszurdba hajló vicces pillanatai, vannak benne remek színészi alakítások és alapvetően a történet sem rossz. De sajnos az összhatás a toplistára nem elég, csak az "értékeljük az erőfeszítéseit" rovatba.

Tomb Raider

Valahogy így kell videojátékból mozifilmet csinálni és főszereplőt választani. Alicia Vikander - nem gondoltam volna, de - annyira hibátlan Lara Croft, mint amennyire Noomi Rapace volt tökéletes Lisbeth Salander a Tetovált lányban.

Szellemek háza

A horrorfilmek nagy többsége úgy készül, hogy az alkotóknak eszébe sem jut híres és tehetséges színészeket szerződtetni a munkához, mintha azoknak derogálna ilyenben részt venni. Szerencsére vannak üdítő kivételek, mint a Bíborhegy vagy a Fehér pokol, és most a Szellemek háza is csatlakozik ehhez a klubhoz.

Ezúttal Helen Mirren a húzónév, és ez bizony piszok jó döntés volt. Sarah Winchester, a híres ismétlőpuska feltalálója özvegyének szerepében remekel, aki folyamatosan építteti, bővítteti és átalakíttatja a házát, amit szerinte olyan kísértetek látogatnak, akik férje találmánya áldozatainak szellemei. Hogy ez valóság vagy téveszme, annak az eldöntését kapja feladatul Dr. Eric Price, az ópiumfüggő orvos (Jason Clarke mimikája 90%-ban kimerül különféle homlokráncolásokban, ennek ellenére teljesen jól működik a szerepben). Hogy mi lesz a szakértői konklúzió, azt természetesen nem árulom el. :-)
Nem váltja meg a műfajt ez a film sem, de egy igényesen összerakott, a feszültséget szépen emelő kísértetházas mozi, amit a műfaj kedvelőinek mindenképpen érdemes megnézni.

Wind River - Gyilkos nyomon

A veterán vadász (Jeremy Renner mérföldekkel jobbat alakít, mint bármelyik szuperhősös szerepében) egy fiatal őslakos lány véres és összefagyott holttestére bukkan a kietlen hómezőkön, a Wind River indián rezervátumban. A nyomozásra kirendelt zöldfülű FBI ügynök (Elizabeth Olsen sajnos legalább annyira tűnik kezdő színésznőnek, mint kezdő FBI ügynöknek) egyértelműen a tapasztalt nyomkereső segítségére szorul a nyomozásban, mielőtt a közelgő hóvihar minden nyomot betemetne...

Lassan hömpölygő, feszült, szikár krimi a Wind River. Messze nem a műfaj legjobbja, de az atmoszférája beszippantja a nézőt. Az ember küzdelme a végtelen téllel, a hideggel, az ennek megfelelően kialakuló "túlélsz vagy nem élsz túl, ennyi" hozzáállás a mindennapokhoz, a szófukarság, az írott törvényeknél is fontosabb "szemet szemért" elv – a film képes arra, hogy hiteles környezetet adjon az eseményeknek. A Bíbor folyók, az Elrabolva (első rész) meg a Hetedik hangulata köszön vissza, és ha nem is éri el ezeknek a színvonalát, egy megnézésre mindenképpen ajánlott.

A Pentagon titkai

Lehet-e hiba egy olyan filmben, aminek a főszereplői Meryl Streep és Tom Hanks, a rendezője meg Steven Spielberg? Ez a kombináció bombabiztosnak tűnik, és a The Post (igen, ez az eredeti cím, ismét köszönjük a remek magyar fordítást) nem is lett rossz. Sajnos igazán jó sem. Nagyon szabadságpárti, nagyon hazafias, nagyon erkölcsös, nagyon feminista és nagyon pátoszos (ez utóbbi John Williams zenéjével külön súlyosbítva :-) ). Ezekkel önmagukban nem lenne baj, ha gondosan kiporciózva kapnánk őket, és nem teljes vászonszélességben túltolva, tíz körömmel kaparva az Oscar-díjért. Ez az erőlködés a hitelesség és így az élvezhetőség rovására megy – a film beleesik a klasszikus csapdába, amibe a valós eseményeken alapuló amerikai filmek általában. Kevesebb több lenne.

A legsötétebb óra

Gary Oldman Oscar-díja Winston Churchill megformálásáért teljesen indokolt. És még a film is jó. :-)

Éjszakai játék (Game night)

Ha már Oscar-szezon van, akkor adjunk egy "ezt hogy tudtam így elszúrni" díjat a fordítónak, aki a címet átültette. De ezzel nagyjából el is mondtam az összes problémámat a filmmel kapcsolatban, és persze ez nem az alkotók bűne. A Game night, a kissé bénára sikerült előzetes ellenére, egy remekül megírt, pörgős, helyenként térdet csapkodva teli szájjal röhögős akció-krimi-vígjáték. Jason Bateman és különösen Rachel McAdams lubickolnak a szerepükben, de a többi mellékszereplő is hibátlan. A poénok működnek, a sztori működik, és közben úgy dőlnek a filmes, társas- és videojátékos utalások, hogy alig győzzük követni. Remek szórakozás!

A víz érintése

Az idei Oscar-mezőny nagyon erős, és ehhez hozzájárul ez a film is.
Elisa, a néma takarítónő (Sally Hawkins jelölése indokolt a legjobb női főszereplő kategóriában) éjszakánként a szupertitkos kutatóbázison mossa fel a piszkot, valamikor a hatvanas évek Amerikájában. Egyik napon egy furcsa csomag érkezik: egy emberszabású kétéltű, amit a szadista ügynök, Strickland őriz (Michael Shannon jelölése legjobb férfi mellékszereplő kategóriában még indokoltabb). Elisa-nak sikerül az, ami az egész kutatócsoportnak nem: összebarátkozik a lénnyel, és amikor rosszra fordulnak a dolgok, úgy dönt, kimenti a bázisról...

A víz érintése egy szép mese, látványos fotózással, nagyon erős színészi alakításokkal, remekül elszórakoztat - de igazán nem érint meg érzelmileg. A néma nő és a halember kapcsolata érdekes, sőt pikáns, de hiába képes Sally Hawkins szavak nélkül is mindenféle érzelem kifejezésére, a "meghalnék érte" érzés mégsem jön át. Guillermo del Toro nem tudta hozni azt a szintet, amit anno a Faun labirintusával beállított, a néző ezúttal könnyek nélkül távozik mozból. De ettől még érdemes beülni. :-)

A cikk utoljára frissítve: 2018.07.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2018.09.04.