heatwave.hu

[Filmek] [Otthoni hifi] [Programozás] [Autók] [Autóhifi] [Szórakozás] [Fotók] [Minden]

Oldaltérkép

Játékajánlók 2.

Szórakozás téma
Fejtörők
LEGO animáció előkészületek 2.
LEGO animáció technikai részletek 2.
Faház összerakás
LEGO animáció technikai részletek
LEGO animáció technikai részletek 4.
LEGO animáció előkészületek
M41a modell
PS4 játékajánlók
Megoldás a fejtörőkhöz
PS3 játékajánlók
Zombiszendvics
LEGO animáció technikai részletek 3.
Síelés Nassfeldben
Rafting Bovecben
Tippek a fejtörőkhöz
Boszorkányt az ablakba!
Xbox játékajánlók
Játékajánlók 1.

A játékoknál a legfontosabb: sose hagyd magad azáltal befolyásolni, hogy csak az új a menő és a szórakoztató. A lent felsorolt játékok nagy része ma töredékáron megvehető, két mozijegy plusz egy popcorn áráért vehetsz egy korábbi Prince of Persia-t vagy Broken Sword-ot. Ennyi pénzért érdemes megvenni az eredetit , ha másért nem, hogy tisztelettel adózz a programozóknak, akik több emberév hosszú és fáradságos munkájával alkották meg ezeket a remekműveket (aki írt már játékot, az tudja, miről beszélek).
Egy új játék persze komolyabb terhelés a pénztárcának, de ha évente két-három játékot játszol, akkor még a legfrissebbekből válogatva sem lesz akkora összeg, mint egy videokártya csere. Többet meg úgysem szabad gép előtt ülni. :-)

Thimbleweed Park

Egy új kalandjáték a régi, klasszikus Maniac Mansion stílusban, ráadásul az eredeti alkotóktól: biztos voltam benne, hogy ez nagy móka lesz. Kifacsart humor, őrült feladványok, remek sztori - ezek voltak a minimum elvárások. Elkezdtem játszani, és visszajött a varázs: mintha megint tizenéves lennék, a régesrégi számítógépem előtt ülnék, amihez monitor helyett még (jó esetben színes) tévé dukált. Pancsoltam a nosztalgiában... ami jelentős részben annak volt köszönhető, hogy az említett klasszikus rengeteg eredeti helyszíne és tárgya visszaköszön a Thimbleweed Parkban. Ron Gilbert és Gary Winnick pedig pontosan érezték, hogyan játsszanak rá erre. És a dolog remekül működik - de sajnos csak néhány óráig. Utána fokozatosan elmúlik a varázs, és felszínre kerül az, amit a Thimbleweed Park tényleg tud adni a játékosnak. És az sem rossz... de azért azt jogos a közhely, miszerint "régen minden jobb vót".

Egy furcsa kisvárosban járunk, 1987-ben, nem sokkal a MM eseményei után. Gyilkosság történik, és két FBI ügynök érkezik a helyszínre, hogy nyomozzanak az ügyben. A történet egyre zavarosabb, furcsa dolgok derülnek ki a város múltjáról és jelenéről - mire megvan a feltételezett tettes, több nyitott kérdés van, mint az elején. Miért van 3000 név egy 80 lakosú város telefonkönyvében? Miért égett le a város fénykorát fémjelző gyár? Miért zártak be az üzletek?
A sztori érdekes, de mivel öt karaktert irányítunk felváltva, igazából összesen egy van közülük, aki a szívünkhöz tud nőni, a többiek személyiségéről és motivációjáról igazából nem tudunk meg túl sokat, csak csináljuk a dolgokat, hogy a történet menjen előre. A feladványok nem könnyűek, helyenként komoly fejtörést igényelnek, de ötletesek és a játék elvarázsolt világában teljesen logikusak. Nagyon ritkán akad el az ember, nekem egy helyen kellett neten utánanéznem, mit is kéne tenni - amellett, hogy a homlokomra csaptam, mert teljesen ésszerű a megoldás, azt is tudom, hogy magamtól soha nem jöttem volna rá. Ráadásul mivel több szereplőt irányítunk, egyre több feladványon is törhetjük a fejünket - ez nehezíti a játékot. A dologhoz hozzátartozik, hogy induláskor kétféle nehézségi szint választható, kalandjáték-rajongóként természetesen a keményebb fokozatot választottam.
Jó a humor, rengeteg vicces kiszólás van a jövőre (az 1987-től napjainkig tartó időszakra) vonatkozóan, és szintén rengeteg kiszólás a játékos felé. Hatalmas mennyiségű kidolgozott részlet fokozza a hangulatot - a könyvtárban és a könyvesboltban pusztán a címek elolvasgatása is hosszú perceken keresztül dolgoztatja a röhögőizmokat. Hasonlóképpen a párbeszédek is szórakoztatók, a szükséges információk megszerzésén túl is érdemes végigmenni a lehetséges opciókon. Szóval összegészében kellemes a kép...
... de a befejezéssel nem igazán tudok megbarátkozni. Kicsit úgy érzem, a játék kilenctizedének alapos és átgondolt felépítése után túl hirtelen jön, sokat ront az összképen, és a csavar is túl lett tekerve. Sok kérdés nyitva marad - a játék eredeti mottója, miszerint "egy olyan városban, mint Thimbleweed Park, egy hulla a legkisebb problémád", maximálisan teljesül. Ezt persze lehet viccesnek is felfogni, de nekem nem sikerült, hiszen ahhoz képest, hogy a játék komoly részét teszi a ki a nyomozás, visszafogottan fogalmazva is keveset tudunk meg a halálesetről.
Mikor elkezdtem játszani, még mindenkinek ajánlottam volna a Thimbleweed Parkot - így utólag viszont azt kell mondanom, csak a kőkemény kalandjátékosok, a MM, a Day of the tentacle, és a LucasArts többi remekművének rajongói ugorjanak bele a nosztalgiafaktor miatt. Sajnos nem lett hibátlan a nagy visszatérés, nem ez lesz az a játék, ami új rajongókat szerezve megint a csúcsra juttatja a műfajt.

Cayne

Megint egy Gamestar teszt alapján sikerült játékot választanom: a leírás alapján a Cayne ingyenes, rövid és jó. Nos, ezzel szemben a személyes véleményem az, hogy a Cayne ingyenes, rövid és jó. :-) Szerencsére annyira nem rövid, mint amennyire jó, viszont teljesen ingyenes. Ez lenne a tökéletes játék?

Hát, ahogy az Inside esetében is, itt is mondhatjuk, hogy az attól függ. Ha bírod a horrort, nem feküdte meg a gyomrodat anno moziban a Hibrid, Doom-ra alszol el és Half life-ra ébredsz, akkor a Cayne láttán jó eséllyel elégedetten fogsz csettinteni. Van itt vér, belsőség, oszlóban levő hullák, különféle rusnya lények, halálhörgés, sikoltozás, minden, mi szem-szájnak ingere, ráadásul kellő vizualitással megjelenítve. És mindehhez a főszereplő egy fiatal, kilencedik hónapos terhes lány.
Morbid? Meglehetősen. És ez még csak az alaphelyzet. A történet ezek után az első másodperctől kezdve leköt, a részleteket szépen adagolva tudjuk meg, ahogy hol információmorzsákat, hol tárgyakat keresgélünk, naplóbejegyzéseket olvasgatunk, megfejtjük a feladványokat. Ezek nem könnyűek, de kellően alapos utánagondolással, és az ismert mozaikdarabkák összerakásával kitalálhatók. A műfaj klasszikus point-and-click kalandjáték, de a manapság szokásostól eltérően nem 3D-s, hanem izometrikus megjelenítéssel. A felhasználói interfész egyszerű és logikus - az egyetlen probléma, hogy nincs lehetőség gyors utazásra két helyszín között, így ha főhősnőnknek, Hadley-nek egy bazi nagy komplexumban kell gyalogolnia, akkor azt bizony valós időben szemlélhetjük. Persze ennek van fegyelmező hatása is: egy idő után alaposan meg fogjuk fontolni minden lépésünket, mert harmadszorra már roppant irritáló két egymástól távoli helyiség között ide-oda vánszorogni.
A grafika gyönyörűséges, a szinkronhangok nagyon jók, az összes helyszín részletesen kidolgozott és élő, az átvezető mozik látványosak - az ember nem is hinné, hogy ez a játék ingyen hozzáférhető. Ennek persze vannak mindenféle marketing okai, de ez mit sem von le az értékéből. Az egyetlen gyenge pont a hirtelen befejezés - persze ez is relatív, hogy mennyire gyenge pont, mert azért sejthető, hogy hova fog a dolog kifutni. Meg hát ajándék lónak ne nézzük a fogát - ha van játék, ami garantáltan megéri az árát, akkor ez az. :-)

Kathy Rain

Ha össze kéne szedni, mik a videojáték-ipar trendjeire vonatkozó, leggyakrabban elhangzó kijelentések, akkor az első háromban biztosan ott van az "A kalandjáték halott". Ha ugyanezen a kategóriában a téves kijelentéseket szednénk össze, akkor ott is szerepelne ugyanez a mondat. Szerencsére vannak, akik konokul nem hajlandóak tudomásul venni, hogy sokak számára a minőség legfőbb fokmérője a vízszintes felbontás, a függőleges felbontás, és a másodpercenként vetített képkockák számának szorzata. Hasonlóan nagy szerencse, hogy vannak olyanok, mint az Adventure Game Studio megalkotói, akik lehetővé teszik, hogy pici fejlesztőcsapatok is nekiállhassanak játékot készíteni, a történetre és a stílusra fókuszálva. Aminek olyan, majdnem hibátlan gyöngyszemek az eredményei, mint a Kathy Rain.

A kalandjáték lényege a jól kitalált történet jól kitalált szereplőkkel. A KR szereplők tekintetében remekül teljesít, a fiatal főhősnőt azonnal megkedveljük, és az első másodperctől kezdve élvezettel követjük nyomon - és irányítjuk - egyre misztikusabb kalandjait, ahogy nagyapja furcsa halála ügyében kezd nyomozni, egyre érthetetlenebb rejtélyekbe ütközve. A nem kifejezetten eredeti felütés után egy szépen felépített, fokozatosan kibomló történet következik, ami sajnos a vége felé egyre zavarosabb, és szétesik a logika. Emiatt a befejezés némiképp csalódás. A magam részéről kifejezetten utálni szoktam játékokat a rossz befejezésekért, és meglepődve láttam magamon, hogy ennek ellenére képtelen vagyok nem szeretni ezt a darabot. A gyengeségeit ugyanis messze ellensúlyozzák az erősségei: átgondolt, ötletes, megfejthető fejtörők, és olyan, kifejezetten szellemes megoldások, amiket kalandjátékban ritkán láthatunk. Jóhiszemű informatikusok átverése, jelszófeltörés, manipulált telefonhívás, hogy csak néhányat említsek az érdekesebb fordulatok közül.
Ennyit a történetről, de milyen a körítés? A grafika szándékoltan a Commodore 64-es kort idézi, az alacsony felbontás ellenére gyönyörűségesen megrajzolt helyszíneket láthatunk. A szereplők animációja nyilván közelébe nem ér egy mai akciójátékénak, ellenben a szinkronhangok nagyon jók, és hibátlan aláfestést adnak a sűrűn ironikus vagy szarkasztikus szövegeknek. A zene hangulatos, illik a történethez. Összegészében 8-10 óra remek szórakozást kapunk a Kathy Rain-nel, mindenképpen érdemes kipróbálni.

A cikk utoljára frissítve: 2017.06.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra

  E-mail: wolkensKUKACheatwavePONThu Copyright Wolkensdorfer Péter Utolsó frissítés: 2018.11.07.