|
A játékoknál a legfontosabb: sose hagyd magad azáltal befolyásolni,
hogy csak az új a menő és a szórakoztató. A lent felsorolt játékok nagy része
ma töredékáron megvehető, két mozijegy plusz egy popcorn áráért vehetsz egy
korábbi Prince of Persia-t vagy Broken Sword-ot. Ennyi pénzért
érdemes
megvenni az eredetit
, ha másért nem, hogy tisztelettel adózz a
programozóknak, akik több emberév hosszú és fáradságos munkájával alkották meg
ezeket a remekműveket (aki írt már játékot, az tudja, miről beszélek).
Egy új játék persze komolyabb terhelés a pénztárcának, de ha évente két-három
játékot játszol, akkor még a legfrissebbekből válogatva sem lesz akkora összeg,
mint egy videokártya csere. Többet meg úgysem szabad gép előtt ülni.
:-)
Thimbleweed Park
 |
Egy új kalandjáték a régi, klasszikus Maniac Mansion stílusban, ráadásul
az eredeti alkotóktól: biztos voltam benne, hogy ez nagy móka lesz. Kifacsart
humor, őrült feladványok, remek sztori - ezek voltak a minimum elvárások.
Elkezdtem játszani, és visszajött a varázs: mintha megint tizenéves lennék, a
régesrégi számítógépem előtt ülnék, amihez monitor helyett még (jó esetben
színes) tévé dukált. Pancsoltam a nosztalgiában... ami jelentős részben annak
volt köszönhető, hogy az említett klasszikus rengeteg eredeti helyszíne és
tárgya visszaköszön a Thimbleweed Parkban. Ron Gilbert és Gary Winnick pedig
pontosan érezték, hogyan játsszanak rá erre. És a dolog remekül működik - de
sajnos csak néhány óráig. Utána fokozatosan elmúlik a varázs, és felszínre
kerül az, amit a Thimbleweed Park tényleg tud adni a játékosnak. És az sem
rossz... de azért azt jogos a közhely, miszerint "régen minden jobb
vót". |
Egy furcsa kisvárosban járunk, 1987-ben, nem sokkal a MM eseményei
után. Gyilkosság történik, és két FBI ügynök érkezik a helyszínre, hogy
nyomozzanak az ügyben. A történet egyre zavarosabb, furcsa dolgok derülnek ki
a város múltjáról és jelenéről - mire megvan a feltételezett tettes, több
nyitott kérdés van, mint az elején. Miért van 3000 név egy 80 lakosú város
telefonkönyvében? Miért égett le a város fénykorát fémjelző gyár? Miért zártak
be az üzletek?
A sztori érdekes, de mivel öt karaktert irányítunk felváltva, igazából összesen
egy van közülük, aki a szívünkhöz tud nőni, a többiek személyiségéről és
motivációjáról igazából nem tudunk meg túl sokat, csak csináljuk a dolgokat,
hogy a történet menjen előre. A feladványok nem könnyűek, helyenként komoly
fejtörést igényelnek, de ötletesek és a játék elvarázsolt világában teljesen
logikusak. Nagyon ritkán akad el az ember, nekem egy helyen kellett neten
utánanéznem, mit is kéne tenni - amellett, hogy a homlokomra csaptam, mert
teljesen ésszerű a megoldás, azt is tudom, hogy magamtól soha nem jöttem volna
rá. Ráadásul mivel több szereplőt irányítunk, egyre több feladványon is
törhetjük a fejünket - ez nehezíti a játékot. A dologhoz hozzátartozik, hogy
induláskor kétféle nehézségi szint választható, kalandjáték-rajongóként
természetesen a keményebb fokozatot választottam.
Jó a humor, rengeteg vicces kiszólás van a jövőre (az 1987-től napjainkig tartó
időszakra) vonatkozóan, és szintén rengeteg kiszólás a játékos felé. Hatalmas
mennyiségű kidolgozott részlet fokozza a hangulatot - a könyvtárban és a
könyvesboltban pusztán a címek elolvasgatása is hosszú perceken keresztül
dolgoztatja a röhögőizmokat. Hasonlóképpen a párbeszédek is szórakoztatók, a
szükséges információk megszerzésén túl is érdemes végigmenni a lehetséges
opciókon. Szóval összegészében kellemes a kép...
... de a befejezéssel nem igazán tudok megbarátkozni. Kicsit úgy érzem, a játék
kilenctizedének alapos és átgondolt felépítése után túl hirtelen jön, sokat
ront az összképen, és a csavar is túl lett tekerve. Sok kérdés nyitva marad -
a játék eredeti mottója, miszerint "egy olyan városban, mint Thimbleweed Park,
egy hulla a legkisebb problémád", maximálisan teljesül. Ezt persze lehet
viccesnek is felfogni, de nekem nem sikerült, hiszen ahhoz képest, hogy a játék
komoly részét teszi a ki a nyomozás, visszafogottan fogalmazva is keveset
tudunk meg a halálesetről.
Mikor elkezdtem játszani, még mindenkinek ajánlottam volna a Thimbleweed Parkot
- így utólag viszont azt kell mondanom, csak a kőkemény kalandjátékosok, a MM,
a Day of the tentacle, és a LucasArts többi remekművének rajongói ugorjanak
bele a nosztalgiafaktor miatt. Sajnos nem lett hibátlan a nagy visszatérés,
nem ez lesz az a játék, ami új rajongókat szerezve megint a csúcsra juttatja a
műfajt.
Cayne
 |
Megint egy Gamestar teszt alapján sikerült játékot választanom: a leírás
alapján a Cayne ingyenes, rövid és jó. Nos, ezzel szemben a személyes
véleményem az, hogy a Cayne ingyenes, rövid és jó. :-) Szerencsére annyira nem
rövid, mint amennyire jó, viszont teljesen ingyenes. Ez lenne a tökéletes
játék? |
Hát, ahogy az Inside esetében is, itt is mondhatjuk, hogy az attól
függ. Ha bírod a horrort, nem feküdte meg a gyomrodat anno moziban a Hibrid,
Doom-ra alszol el és Half life-ra ébredsz, akkor a Cayne láttán jó eséllyel
elégedetten fogsz csettinteni. Van itt vér, belsőség, oszlóban levő hullák,
különféle rusnya lények, halálhörgés, sikoltozás, minden, mi szem-szájnak
ingere, ráadásul kellő vizualitással megjelenítve. És mindehhez a főszereplő
egy fiatal, kilencedik hónapos terhes lány.
Morbid? Meglehetősen. És ez még csak az alaphelyzet. A történet ezek után az
első másodperctől kezdve leköt, a részleteket szépen adagolva tudjuk meg,
ahogy hol információmorzsákat, hol tárgyakat keresgélünk, naplóbejegyzéseket
olvasgatunk, megfejtjük a feladványokat. Ezek nem könnyűek, de kellően alapos
utánagondolással, és az ismert mozaikdarabkák összerakásával kitalálhatók. A
műfaj klasszikus point-and-click kalandjáték, de a manapság szokásostól
eltérően nem 3D-s, hanem izometrikus megjelenítéssel. A felhasználói interfész
egyszerű és logikus - az egyetlen probléma, hogy nincs lehetőség gyors
utazásra két helyszín között, így ha főhősnőnknek, Hadley-nek egy bazi nagy
komplexumban kell gyalogolnia, akkor azt bizony valós időben szemlélhetjük.
Persze ennek van fegyelmező hatása is: egy idő után alaposan meg fogjuk
fontolni minden lépésünket, mert harmadszorra már roppant irritáló két
egymástól távoli helyiség között ide-oda vánszorogni.
A grafika gyönyörűséges, a szinkronhangok nagyon jók, az összes helyszín
részletesen kidolgozott és élő, az átvezető mozik látványosak - az ember nem
is hinné, hogy ez a játék ingyen hozzáférhető. Ennek persze vannak mindenféle
marketing okai, de ez mit sem von le az értékéből. Az egyetlen gyenge pont a
hirtelen befejezés - persze ez is relatív, hogy mennyire gyenge pont, mert
azért sejthető, hogy hova fog a dolog kifutni. Meg hát ajándék lónak ne nézzük
a fogát - ha van játék, ami garantáltan megéri az árát, akkor ez az.
:-)
Kathy Rain
 |
Ha össze kéne szedni, mik a videojáték-ipar trendjeire vonatkozó,
leggyakrabban elhangzó kijelentések, akkor az első háromban biztosan ott van az
"A kalandjáték halott". Ha ugyanezen a kategóriában a téves kijelentéseket
szednénk össze, akkor ott is szerepelne ugyanez a mondat. Szerencsére vannak,
akik konokul nem hajlandóak tudomásul venni, hogy sokak számára a minőség
legfőbb fokmérője a vízszintes felbontás, a függőleges felbontás, és a
másodpercenként vetített képkockák számának szorzata. Hasonlóan nagy szerencse,
hogy vannak olyanok, mint az Adventure Game Studio megalkotói, akik lehetővé
teszik, hogy pici fejlesztőcsapatok is nekiállhassanak játékot készíteni, a
történetre és a stílusra fókuszálva. Aminek olyan, majdnem hibátlan
gyöngyszemek az eredményei, mint a Kathy Rain. |
A kalandjáték lényege a jól kitalált történet jól kitalált
szereplőkkel. A KR szereplők tekintetében remekül teljesít, a fiatal főhősnőt
azonnal megkedveljük, és az első másodperctől kezdve élvezettel követjük nyomon
- és irányítjuk - egyre misztikusabb kalandjait, ahogy nagyapja furcsa halála
ügyében kezd nyomozni, egyre érthetetlenebb rejtélyekbe ütközve. A nem
kifejezetten eredeti felütés után egy szépen felépített, fokozatosan kibomló
történet következik, ami sajnos a vége felé egyre zavarosabb, és szétesik a
logika. Emiatt a befejezés némiképp csalódás. A magam részéről kifejezetten
utálni szoktam játékokat a rossz befejezésekért, és meglepődve láttam magamon,
hogy ennek ellenére képtelen vagyok nem szeretni ezt a darabot. A gyengeségeit
ugyanis messze ellensúlyozzák az erősségei: átgondolt, ötletes, megfejthető
fejtörők, és olyan, kifejezetten szellemes megoldások, amiket kalandjátékban
ritkán láthatunk. Jóhiszemű informatikusok átverése, jelszófeltörés, manipulált
telefonhívás, hogy csak néhányat említsek az érdekesebb fordulatok közül.
Ennyit a történetről, de milyen a körítés? A grafika szándékoltan a Commodore
64-es kort idézi, az alacsony felbontás ellenére gyönyörűségesen megrajzolt
helyszíneket láthatunk. A szereplők animációja nyilván közelébe nem ér egy
mai akciójátékénak, ellenben a szinkronhangok nagyon jók, és hibátlan
aláfestést adnak a sűrűn ironikus vagy szarkasztikus szövegeknek. A zene
hangulatos, illik a történethez. Összegészében 8-10 óra remek szórakozást
kapunk a Kathy Rain-nel, mindenképpen érdemes kipróbálni.
A cikk utoljára frissítve: 2017.06.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|