Játékajánlók 2.

A játékoknál a legfontosabb: sose hagyd magad azáltal befolyásolni, hogy csak az új a menő és a szórakoztató. A lent felsorolt játékok nagy része ma töredékáron megvehető, két mozijegy plusz egy popcorn áráért vehetsz egy korábbi Prince of Persia-t vagy Broken Sword-ot. Ennyi pénzért érdemes megvenni az eredetit , ha másért nem, hogy tisztelettel adózz a programozóknak, akik több emberév hosszú és fáradságos munkájával alkották meg ezeket a remekműveket (aki írt már játékot, az tudja, miről beszélek).
Egy új játék persze komolyabb terhelés a pénztárcának, de ha évente két-három játékot játszol, akkor még a legfrissebbekből válogatva sem lesz akkora összeg, mint egy videokártya csere. Többet meg úgysem szabad gép előtt ülni. :-)

Thimbleweed Park

Egy új kalandjáték a régi, klasszikus Maniac Mansion stílusban, ráadásul az eredeti alkotóktól: biztos voltam benne, hogy ez nagy móka lesz. Kifacsart humor, őrült feladványok, remek sztori - ezek voltak a minimum elvárások. Elkezdtem játszani, és visszajött a varázs: mintha megint tizenéves lennék, a régesrégi számítógépem előtt ülnék, amihez monitor helyett még (jó esetben színes) tévé dukált. Pancsoltam a nosztalgiában... ami jelentős részben annak volt köszönhető, hogy az említett klasszikus rengeteg eredeti helyszíne és tárgya visszaköszön a Thimbleweed Parkban. Ron Gilbert és Gary Winnick pedig pontosan érezték, hogyan játsszanak rá erre. És a dolog remekül működik - de sajnos csak néhány óráig. Utána fokozatosan elmúlik a varázs, és felszínre kerül az, amit a Thimbleweed Park tényleg tud adni a játékosnak. És az sem rossz... de azért azt jogos a közhely, miszerint "régen minden jobb vót".

Egy furcsa kisvárosban járunk, 1987-ben, nem sokkal a MM eseményei után. Gyilkosság történik, és két FBI ügynök érkezik a helyszínre, hogy nyomozzanak az ügyben. A történet egyre zavarosabb, furcsa dolgok derülnek ki a város múltjáról és jelenéről - mire megvan a feltételezett tettes, több nyitott kérdés van, mint az elején. Miért van 3000 név egy 80 lakosú város telefonkönyvében? Miért égett le a város fénykorát fémjelző gyár? Miért zártak be az üzletek?
A sztori érdekes, de mivel öt karaktert irányítunk felváltva, igazából összesen egy van közülük, aki a szívünkhöz tud nőni, a többiek személyiségéről és motivációjáról igazából nem tudunk meg túl sokat, csak csináljuk a dolgokat, hogy a történet menjen előre. A feladványok nem könnyűek, helyenként komoly fejtörést igényelnek, de ötletesek és a játék elvarázsolt világában teljesen logikusak. Nagyon ritkán akad el az ember, nekem egy helyen kellett neten utánanéznem, mit is kéne tenni - amellett, hogy a homlokomra csaptam, mert teljesen ésszerű a megoldás, azt is tudom, hogy magamtól soha nem jöttem volna rá. Ráadásul mivel több szereplőt irányítunk, egyre több feladványon is törhetjük a fejünket - ez nehezíti a játékot. A dologhoz hozzátartozik, hogy induláskor kétféle nehézségi szint választható, kalandjáték-rajongóként természetesen a keményebb fokozatot választottam.
Jó a humor, rengeteg vicces kiszólás van a jövőre (az 1987-től napjainkig tartó időszakra) vonatkozóan, és szintén rengeteg kiszólás a játékos felé. Hatalmas mennyiségű kidolgozott részlet fokozza a hangulatot - a könyvtárban és a könyvesboltban pusztán a címek elolvasgatása is hosszú perceken keresztül dolgoztatja a röhögőizmokat. Hasonlóképpen a párbeszédek is szórakoztatók, a szükséges információk megszerzésén túl is érdemes végigmenni a lehetséges opciókon. Szóval összegészében kellemes a kép...
... de a befejezéssel nem igazán tudok megbarátkozni. Kicsit úgy érzem, a játék kilenctizedének alapos és átgondolt felépítése után túl hirtelen jön, sokat ront az összképen, és a csavar is túl lett tekerve. Sok kérdés nyitva marad - a játék eredeti mottója, miszerint "egy olyan városban, mint Thimbleweed Park, egy hulla a legkisebb problémád", maximálisan teljesül. Ezt persze lehet viccesnek is felfogni, de nekem nem sikerült, hiszen ahhoz képest, hogy a játék komoly részét teszi a ki a nyomozás, visszafogottan fogalmazva is keveset tudunk meg a halálesetről.
Mikor elkezdtem játszani, még mindenkinek ajánlottam volna a Thimbleweed Parkot - így utólag viszont azt kell mondanom, csak a kőkemény kalandjátékosok, a MM, a Day of the tentacle, és a LucasArts többi remekművének rajongói ugorjanak bele a nosztalgiafaktor miatt. Sajnos nem lett hibátlan a nagy visszatérés, nem ez lesz az a játék, ami új rajongókat szerezve megint a csúcsra juttatja a műfajt.

Cayne

Megint egy Gamestar teszt alapján sikerült játékot választanom: a leírás alapján a Cayne ingyenes, rövid és jó. Nos, ezzel szemben a személyes véleményem az, hogy a Cayne ingyenes, rövid és jó. :-) Szerencsére annyira nem rövid, mint amennyire jó, viszont teljesen ingyenes. Ez lenne a tökéletes játék?

Hát, ahogy az Inside esetében is, itt is mondhatjuk, hogy az attól függ. Ha bírod a horrort, nem feküdte meg a gyomrodat anno moziban a Hibrid, Doom-ra alszol el és Half life-ra ébredsz, akkor a Cayne láttán jó eséllyel elégedetten fogsz csettinteni. Van itt vér, belsőség, oszlóban levő hullák, különféle rusnya lények, halálhörgés, sikoltozás, minden, mi szem-szájnak ingere, ráadásul kellő vizualitással megjelenítve. És mindehhez a főszereplő egy fiatal, kilencedik hónapos terhes lány.
Morbid? Meglehetősen. És ez még csak az alaphelyzet. A történet ezek után az első másodperctől kezdve leköt, a részleteket szépen adagolva tudjuk meg, ahogy hol információmorzsákat, hol tárgyakat keresgélünk, naplóbejegyzéseket olvasgatunk, megfejtjük a feladványokat. Ezek nem könnyűek, de kellően alapos utánagondolással, és az ismert mozaikdarabkák összerakásával kitalálhatók. A műfaj klasszikus point-and-click kalandjáték, de a manapság szokásostól eltérően nem 3D-s, hanem izometrikus megjelenítéssel. A felhasználói interfész egyszerű és logikus - az egyetlen probléma, hogy nincs lehetőség gyors utazásra két helyszín között, így ha főhősnőnknek, Hadley-nek egy bazi nagy komplexumban kell gyalogolnia, akkor azt bizony valós időben szemlélhetjük. Persze ennek van fegyelmező hatása is: egy idő után alaposan meg fogjuk fontolni minden lépésünket, mert harmadszorra már roppant irritáló két egymástól távoli helyiség között ide-oda vánszorogni.
A grafika gyönyörűséges, a szinkronhangok nagyon jók, az összes helyszín részletesen kidolgozott és élő, az átvezető mozik látványosak - az ember nem is hinné, hogy ez a játék ingyen hozzáférhető. Ennek persze vannak mindenféle marketing okai, de ez mit sem von le az értékéből. Az egyetlen gyenge pont a hirtelen befejezés - persze ez is relatív, hogy mennyire gyenge pont, mert azért sejthető, hogy hova fog a dolog kifutni. Meg hát ajándék lónak ne nézzük a fogát - ha van játék, ami garantáltan megéri az árát, akkor ez az. :-)

Kathy Rain

Ha össze kéne szedni, mik a videojáték-ipar trendjeire vonatkozó, leggyakrabban elhangzó kijelentések, akkor az első háromban biztosan ott van az "A kalandjáték halott". Ha ugyanezen a kategóriában a téves kijelentéseket szednénk össze, akkor ott is szerepelne ugyanez a mondat. Szerencsére vannak, akik konokul nem hajlandóak tudomásul venni, hogy sokak számára a minőség legfőbb fokmérője a vízszintes felbontás, a függőleges felbontás, és a másodpercenként vetített képkockák számának szorzata. Hasonlóan nagy szerencse, hogy vannak olyanok, mint az Adventure Game Studio megalkotói, akik lehetővé teszik, hogy pici fejlesztőcsapatok is nekiállhassanak játékot készíteni, a történetre és a stílusra fókuszálva. Aminek olyan, majdnem hibátlan gyöngyszemek az eredményei, mint a Kathy Rain.

A kalandjáték lényege a jól kitalált történet jól kitalált szereplőkkel. A KR szereplők tekintetében remekül teljesít, a fiatal főhősnőt azonnal megkedveljük, és az első másodperctől kezdve élvezettel követjük nyomon - és irányítjuk - egyre misztikusabb kalandjait, ahogy nagyapja furcsa halála ügyében kezd nyomozni, egyre érthetetlenebb rejtélyekbe ütközve. A nem kifejezetten eredeti felütés után egy szépen felépített, fokozatosan kibomló történet következik, ami sajnos a vége felé egyre zavarosabb, és szétesik a logika. Emiatt a befejezés némiképp csalódás. A magam részéről kifejezetten utálni szoktam játékokat a rossz befejezésekért, és meglepődve láttam magamon, hogy ennek ellenére képtelen vagyok nem szeretni ezt a darabot. A gyengeségeit ugyanis messze ellensúlyozzák az erősségei: átgondolt, ötletes, megfejthető fejtörők, és olyan, kifejezetten szellemes megoldások, amiket kalandjátékban ritkán láthatunk. Jóhiszemű informatikusok átverése, jelszófeltörés, manipulált telefonhívás, hogy csak néhányat említsek az érdekesebb fordulatok közül.
Ennyit a történetről, de milyen a körítés? A grafika szándékoltan a Commodore 64-es kort idézi, az alacsony felbontás ellenére gyönyörűségesen megrajzolt helyszíneket láthatunk. A szereplők animációja nyilván közelébe nem ér egy mai akciójátékénak, ellenben a szinkronhangok nagyon jók, és hibátlan aláfestést adnak a sűrűn ironikus vagy szarkasztikus szövegeknek. A zene hangulatos, illik a történethez. Összegészében 8-10 óra remek szórakozást kapunk a Kathy Rain-nel, mindenképpen érdemes kipróbálni.

A cikk utoljára frissítve: 2017.06.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra