Pico Lino 2

Mikor az ember először kezd hangdobozépítéssel foglalkozni és elolvas némi irodalmat a témában, akkor simán az a képe alakul ki, hogy jó hangdobozt nem is lehet építeni, de ha mégis, akkor háromutas basszreflex alatt semmi esetre sem. Aztán túl tíz mélyládán meg majdnem ennyi szobai dobozon, kicsit átalakulnak a dolgok. A kétutas már nem mond újat, rendes tölcsér építéséhez kicsi a nappali, háromutashoz fájdalmasan drága a keresztváltó... valami másra vágyik az ember. Olyanra, mint ez a csöppség, ami oldalnézetben alig nagyobb egy A4-es lapnál, akkora hangszóró való bele, hogy elröhögtem magam, amikor kivettem a csomagolásból (és ez nem vicc), és ehhez képest 50 Hz-et tud. És transmission line, ami nem egy hétköznapi konstrukció és még nem is sok volt (leszámítva a szintén nem szokványos Lancettát). Nos, a PL2 amennyire kicsi, annyira macerás megépíteni. Pontosabban nem is macerás, inkább odafigyelős. Nagyon át kell gondolni az egyes lépések sorrendjét, mert utólag nehéz bármit módosítani - főleg, ha valaki hozzám hasonlóan nem lebontható hátlappal építi. A doboz egyébként népszerű a hobbiépítők körében, érdemes a neten turkálni. :-)

Pico Lino 2 építőkészlet

A cucc ugyan kicsi, de azért a hat oldallapon kívül van még pár darabka a készletben - egy doboz nem kevesebb, mint 11 lapból épül fel. Mivel ráadásul több egyforma méretű van, érdemes a munka kezdetén mindegyikre ráírni, mi lesz belőle.

Több darabot is meg kell reszelni szögben. Ezt rosszabbnak hiszi az ember, mint amilyen valójában - a 16 mm-es MDF-fel remekül lehet haladni. Mielőtt bármit is összeragasztanánk, reszeljünk hát le mindent. Vagyis majdnem mindent... de erről majd később.

Két lényeges részlet is megfigyelhető: a transmission line végén az utolsó terelőlapot le kell kerekíteni, és a hangszóró mögött a kivágást 45 fokban kúposan fel kell bővíteni, hogy hátrafelé is tudjon "lélegezni" a hangszóró. Ez a két átalakítás igényel kicsit több reszelést, de még ezek is megvannak pár perc alatt.

Először az alaplap-hátlap-fedőlap hármast ragasszuk rá valamelyik oldallapra, hogy a többi méretet lehessen mihez igazítani. A leírás külön felhívja a figyelmet, hogy pontosan tartani kell a csőszáj keresztmetszetét, erre kínosan ügyeljünk.

Itt jön az első pont, ahol el kellett térni a szokásos menetrendtől: a hangszórókábelek rögzítőcsavarjait már most be kell tenni, mert levehető hátlap hiányában nem lehet később hozzáférni. Ha már ez van soron, akkor viszont értelemszerűen érdemes megcsinálni a keresztváltót (pontosabban sávszűrőt) is. Legyünk alaposak: a váltót gyakorlatilag az örökkévalóságnak építjük. Ugyan elvileg hozzáférhető a hangszórónyíláson keresztül, de azért erre nem érdemes tervezni...

A lapokat burkoló anyag nem zöldalga :-), hanem egy öntapadós csillapító vatta, Damping 10 néven. Remekül öntapad... ha az ember eljut addig, hogy leszedje róla a védőfóliát. Szinte esélytelennek tűnik a szélénél felszedni. Tipp: finoman karcoljuk meg a védőfóliát sniccerrel, utána a pengével el lehet választani. A belső elválasztó lap tetején trónol a szűrő, onnan figyel ki a tekercs. :-)

Ahogy a képen jól látható, az előlap még nincs beragasztva! Ennek a fő oka, hogy azt (is) furnérozni szeretném. Az előlap két darabját viszont ragasszuk össze a megfelelő szögben, hogy egyben lehessen majd furnérozni. Maga a furnérozás két lépésben megvan, mivel szerencsére a furnér csíkjaim szélesebbek 15 cm-nél. :-)

Előlap marás

A hangszórót ezúttal be kell süllyeszteni az előlapba, és a máshol használt többrétegű előlapos megoldás itt nem igazán opció. Így elő kellett vennem az évek óta a polcon porosodó felsőmarót, mély levegőt vennem (még mielőtt elkezdem szórni vele a fűrészport ;-)), és megismerkednem a használatával. Természetesen 20,000+ fordulaton a marófej megy, amerre lát. Így a megfelelő forma kimarásához sablont kell készíteni. A sablonon található lyuk nem azonos a kimarandó formával! A kettő méretének a különbsége a felsőmaró vezetőgyűrűjének átmérője és a marófej átmérője közötti különbség fele.

A sablont és az előlapot rögzítsük egymáshoz. A pontos illesztés érdekében az előlappal megegyező méretűre vágtam a sablont. (A képen már a kimart előlap látható.) Értelemszerűen marás előtt állítsuk be a pontos marási mélységet is! Ehhez használjunk egy próbadarabot, ne a végleges előlapon kísérletezzünk.

Így néz ki az egész közelről. Jól megfigyelhető, hogy a kimart rész körvonala "párhuzamos" a sablonba vágott lyukkal.

És lám, a hangszóró szépen belefekszik a kimarásba. :-) Az illesztések ugyan nem 100%-osak, de első amatőr kísérlethez képest elfogadható a hiba. :-)

A kész előlapot már beragaszthatjuk a helyére. A másik oldallap felragasztása előtt ellenőrizzünk mindent!

Felületkezelés

A doboz sajátossága, hogy az előlap élei 30 fokban le vannak törve, ráadásul úgy, hogy a letörés az előlapba is belelóg. Emiatt ezt csak akkor lehet megcsinálni, amikor a doboz már össze van rakva. Plusz nehézség, hogy az átlag hangdobozépítő esetében a feladat megoldásához rendelkezésre álló szerszámkészlet meglehetősen szűkös: dekopírfűrész és reszelő segítségével kell megoldani a feladatot. A helyzet komoly, de nem reménytelen: kellő kitartással és odafigyeléssel laza másfél-két óra alatt :-) lehet végezni.

A letörés sajátos formája miatt az élek furnérozása meg sem fordult a fejemben. Ehelyett azt találtam ki, hogy ezek sötétbarna festést kapnak, ami egyrészt szép optikai keretbe foglalja a dobozt, másrészt elrejti az előlap és az oldallapok illesztését. Hogy a barna festék ne szivárogjon a fa rostjain keresztül oda, ahova nem kellene, először a teljes dobozt lelakkoztam, több rétegben. Az apró fehér foltok a letörésen azok a helyek, ahol kicsit több ragasztó került az oldallap furnérja alá, és a préselés hatására kinyomódott. Jelen esetben ezt majd eltakarja a festés, de nem árt tudni, hogy ilyen hibákkal kellemetlen meglepetéseket okozhatunk magunknak. A nyers MDF-en ez alig látszik, de a lakk rögtön kiemeli.

Persze a barna zománcfesték sem rajongott a gondolatért :-), hogy neki a lakkozott felületet kéne betakarnia. Két réteg után még sehogy se nézett ki, aztán erős átcsiszolás után a harmadik réteg már mutatott valamit, de kellett egy negyedik is. Megfigyelhető a képen, hogy festés előtt az éleket gondosan görberagasztottam festőszalaggal, hogy véletlenül se fessek oda, ahova nem kell (és az is látszik, hogy érdemes volt elővigyázatosnak lenni...).

És megvan az utolsó lépés is :-), a helyére került a hangszóró... Szerintem elég kellemes az összhatás, legalábbis nekem tetszik. :-)

Persze érdekes még a hangzás kérdése.
Öt óra bejáratás után álltam neki hallgatni, és elég érdekesek az első benyomások. Valami totálisan érzelemmentes hangja van, és pöttöm szélessávú létére a tuc-tuc zenéken teljesít meglepően hatásosan (nyilván limitált hangerő mellett). Azt gondoltam, hogy az érzelemgazdag, szép énekhangok lesznek az erőssége, ehhez képest az első libabőr a Within Temptation: A demon's fate című dalánál jött, de ami még jobban megdöbbentett, hogy milyen zúzósan adta elő David Guetta és Sia közös számát, a Titanium-ot.
Nyilván végleges véleményt csak akkor lehet majd mondani, ha elkészül a második darab is. Nos, nagyon remélem, hogy az nem egy újabb 15 hónapos projekt lesz... :-)

A második doboz

Hát, végül közel három év telt el a második doboz befejezéséig. Ez volt talán az egyik olyan eset, ami rádöbbentett, hogy a projekteket bizony priorizálni kell. A végső lökést az adta meg, amikor eldöntöttem, hogy nászajándék lesz belőle :-), így persze az esküvő időpontja meghatározta, mikorra kell végles elkészülnie. Kész is lett, és ünnepélyesen átadásra is került. Ja, a hangzása? Az gyönyörű... :-)

A cikk utoljára frissítve: 2018.03.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra