|
|
 |
The Princess |
|
Wolkens ajánlója
A király politikai okokból férjhez akarja adni a lányát (Joey King a
Csókfülke-filmekből) a kicsit sem hataloméhes Julius-hoz (Dominic Cooper jól
hozza a csúnyagonosz trónkövetelőt), ám a hercegnő az oltár előtt úgy dönt, nem
kíván részt vállalni ebből az érdekházasságból. A feloldhatatlan
véleménykülönbség a lány elrablásához vezet... ám, amire senki nem számít, hogy
a nemesi neveltetésbe az udvari etikett mellé kungfu elemekkel tarkított
kardvívás leckék is becsúsztak. A hercegnő elindul, hogy megmentse magát és a
családját...
A film, őszintén be kell vallanom, meglepően élvezetes. Kezdve
azzal, hogy az első pillanattól az utolsóig egy nonstop, üdítően vérgőzös
szeletelés, amit a látványossága ellenére egy pillanatig sem lehet komolyan
venni. Joey King érdekes választás a szerepre, de működik. A történet
felépítése rengeteg videójátékos elemet felvonultat: egyre erősebb fegyerek,
egyre jobb páncélok, egyre keményebb főellenségek, sőt még a visszatérő
főellenség - aki elől az első harcban még el kell menekülni, aztán másodszor is
szembeszállni vele - is megjelenik. De konkrét mozdulatok is felfedezhetőek,
például a Prince of Persia-ból. Plusz még letagadhatatlanok az olyan filmek
hatásai is, mint az Aki bújt vagy a Trónok harca.
Az egyetlen negatívum, hogy – a Gunpowder Milkshake-hez hasonlóan – zavaróan
túltolja a "nők a pozitív, férfiak a negatív karakterek" témát. De hát ne
csodálkozzunk, a tengerentúlon most ez a kijelölt irány. Akit ez nem zavar,
másfél órányi kellemes, ha nem is csúcskategóriás, de nem is gagyi akción
szórakozhat. És a végén még jár plusz egy pont azért, hogy Billy Idol-tól a
White wedding a főcímzene. :-)
Raf ajánlója
Egy középkori (ISH) környezetbe ültetett inverz Dredd néni főszereplővel.
Nem ígér sokat, de azt betartja. Szórakoztató de nem túl lebilincselő, az
akciók igényesen kivitelezettek, Dominic Cooper pedig nagyon jól beleöregedett
a gonosz szerepbe.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Lightyear |
|
Raf ajánlója
Lightyear - amikor a Disneypixar (Pixadisney?) fullba tolja a metát. Mert
(ahogy írják is a film elején) ez egy (rajz)film, amit a Toy Story-ban szereplő
játék toystoryverse-beli eredettörténete, tehát egy filmbeli film. Vagy
mi.
Bevallom, az első tréler (teaser) alapján minden volt számomra, csak
nem kötelező program. Aztán jött "A" tréler, s máris érdekelni kezdett. Aztán
megnéztem és kijelenthetem, eléggé felülmúlta a várakozásaim. Ugyanis vicces (A
MACSKA) és a Shrek-vonalat hozza (lásd még: gyerekek is élvezik, de igazán a
felnőttek értik az utalásokat, tisztelgéseket, kikacsintásokat); van benne Star
Trek, Star Wars, Űrodusszeia, E.T., Bolygó neve: halál(!) és még sok minden,
tutira nem vettem észre mindent elsőre.
Fiataloknak mindenképpen tudom ajánlani, mert űrhajós-vicces és "A" macska, nem
fiataloknak meg azért, mert vicces, tele van kikacsintásokkal, "A" macska ÉS
Elek Ferenc, mint Sox (lásd még: a macska) szinkronja.
Ha nem is kötelezően kötelező, de vastagon ajánlott.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Az elveszett város |
|
Raf ajánlója
Loretta Szólítsatok egy író, aki férje halála óta otthon punnyad és nehezen
fejezi be a könyvét. Végül sikerül, de a könyv promóciós túrája nem úgy
sül el, ahogy tervezi, ugyanis egy mélynövésű, excentrikus brit milliomos
elrabolja, mert úgy véli, hogy segíthet megtalálni neki D elveszett városát.
Szerencsére könyveinek borítófiúja látta az elrablódást, s megpróbálja
megmenteni.
Ha valakiben esetleg felmerülne, hogy ez egy titkos/titkolt Smaragd
románca remake, nagyon nem lőtt mellé. Sajnos nem olyan jó, mint az előd (a
le-leülő cselekmény és a sok durván feltűnő green screen-es jelenet miatt),
cserébe Channing Tatum újfent nagyon jó a 22 Jump Street-es, hm, nem
kimondottan okos karakter szerepében (bár Alan itt nem akkora hülye, mint abban
volt Jenko, de közel van). Sandra Bullock se rossz, Harry Potter meg megint jó
(és jól) kattant karaktert alakít a Guns Akimbo után.
Sajnos hiába jók mind a hárman (de főleg Tatum), hiába jók a szövegeik, ha a
film maga nem lett igazán jó; örülök, hogy nem moziban néztem meg, mert egy
mozijegy árát nem éri meg, de egy kikölcsönzés/streaming két óráját
megérheti.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Jurassic World: Világuralom |
|
Wolkens ajánlója
Kezdeném azzal, hogy a múlt héten letagadtam, hogy láttam a Jurassic World
második részét. Aztán kiderült, hogy még ajánlót is írtam róla. Kb. ennyire
hagyott mély nyomot... Na, a JW-D esetében biztosan nem ez fog történni.
A rossz hír az, hogy ezt nem dicséretnek szántam.
Utoljára négy évvel ezelőtt láttam olyan filmet, amiben
elviselhetetlenül sok logikai baki volt, ez volt a Hang nélkül. A JW-D még azt
is simán übereli, egymást érik a folytonossági hibák. Az, hogy egy szereplő
beleesik a jeges vízbe, kimászik, nem fázik és kettő perc múlva száraz a haja
meg a ruhája, még a kisebb gondok közé tartozik. Egy idő után az ember már
többnyire csak a fejét fogja.
Három dolog van, ami megmenti a filmet a nézhetetlenségtől:
- a "nagy öregek", Sam Neill, Laura Dern és különösen Jeff Goldblum alakításai.
Önironikusak, viccesek.
- a 15 éves Isabella Shermon hangja és intonációja (nagyon hasonlít Keira
Knightley-éra) gyönyörű, zene a néző fülének.
- sikerült elhelyezni egy-két poénos kiszólást és utalást többek között az
Indiana Jones filmekre.
Raf ajánlója
4 év után eljött végre a Jurassic World lezárása(?), újabb trilógia ért véget.
Végre.
Dínók ide vagy oda, sajnos ez a film nem lett jó (oké, jobb azért talán, mint a
második, bár az a léc nincsen nagyon magasan). Több szempontból nem lett jó.
Egyrészt itt nem annyira a dínók a központi elemek, hanem háttérként
szolgálnak, néha zavarnak, időnként esznek és sokat rohangálnak; itt a fő
hangsúly egy jó szájbarágós "monsanto rossz"-on meg "jajj, hát már megint nem a
génkeverés keveri a híg fekáliát?!"-on van.
A történet igazából nem nagyon van, lényegében azt a célt szolgálja, hogy a
JW-sek és a JP-sek két-két részletben eljussanak a saját kiindulási pontjaikból
a szigetre, bocsánat, völgybe, ahol együtt fellépnek minden ármány és veszély
ellen, hogy a végén boldogan elrepüljenek a naplementébe. Vagy éppen szenátusi
meghallgatásra.
Szerencsére a 165+ milliós büdzsé sok helyen abszolúte nem látszik: az a
különbség az animatronic dínók és Valaha között, hogy ezek a
motoros-távirányítós lények gumibbak, mint valaha. A Jurassic Park beteg
tricije (lásd még: triceratops) bármelyik pillanatban életszerűbb volt, mint
itt a kis gumilények. Egyrészt hol volt Phil Tippett a forgatás alatt, másrészt
Retroshock Keny bármelyik RS-es-szörnyes videójában a gumiszörny körberöhögi
őket.
Szerencsére vannak benne jó dolgok - és ezek miatt érdemes megnézni a filmet:
onnantól, hogy Sam Neill, Laura Dern és később Jeff Goldblum feltűnik a
filmben, viszik a hátukon a mindent. Nem tudom, hogy most Trevorrow nem tudta
instruálni Prattéket vagy mi, de amit a 3 JP-os veterán letol az szívmelengető
és vicces. És ezek/ők mentik meg a filmet a totál pusztulattól. Jó, nagyon sok
kikacsintás van benne, amiknek (szerencsére) nagy része nagyon jó hommidzs, de
sajnos van azért szájbarágós, inkább másolás.
Dínómániásoknak kötelező, azoknak, akik szeretnék látni Sam Neill-t, Laura
Dern-t és Jeff Goldblum-ot lubickolni a régi szerepükben, dettó - viszont
kazuár, szórakozásra vágyóknak már nem annyira.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Top Gun: Maverick |
|
Wolkens ajánlója
Lássuk csak, miket is szoktam én utálni a filmekben:
- gyenge vagy szinte nulla történet,
- nincsen benne semmi eredeti, sőt pofátlanul nyúl le más filmekből,
- klisé klisé hátán,
- minden fordulat kiszámítható,
- egy- vagy maximum másfél dimenziós karakterek,
- hatásvadász operatőri munka, hatásvadász zenékkel aláfestve,
- kétmondatos párbeszédek.
Ezek a filmek többnyire élvezhetetlenek, de persze mint minden
szabály esetében, ez alól is vannak kivételek. Ilyenek például a Rampage, a
Riddick meg a Doomsday. És most új darabbal bővült a lista: a TG:M ugyanis
pontosan ugyanez. Szemérmetlenül lopja a saját elődjét (ahogy a Riddick tette),
a pörgős-zúzós akcióra helyezi a hangsúlyt (mint a Doomsday), és ehhez baromi
látványos (akárcsak a Rampage). És az eredmény egyszerűen mocskosul
szórakoztató, ahogy egy nagybetűs Mozinak lennie kell.
Raf ajánlója
Az utóbbi 10+ év legjobb rossz filmje.
A történet? Majdnem ugyanaz, mint az elsőnek.
Zene? Hiába Gaga Hölgy és Szoba Hans (meg még egy ürge) írta/szerezte a
zenéjét, MÉGIS a Top Gun Anthemmel nyit a film (pont mint 36 éve), s utána
egyből jön a Veszélyzóna (éppen úgy, mint 36 éve).
Alakítások? Sonnka Jónás a legjobb, Cirkáló Tamás csálé fogakkal vigyorog, néz,
fut, repül (nem ebben a sorrendben), Pénztáros Mérföldek a világtörténelem
harmadik legrosszabb szakmunkásbajszával próbálja megidézni Eduárd Antalt, és
még vannak páran, de dísznél sokkal több szerepük nem igazán van (főleg, ha
felveszik a maszkot repüléshez).
Látvány? Hát az már a hűbammeg - de olyan szinten, hogy a fal adja a másikat.
Repkednek jobbra-balra, fel-le, keresztül-kasul, s mindezt olyan operatőri
munkával megfűszerezve, hogy a hajad leteszed. Legalább négyszer. Igen, EZ a
film lényege. Látványos és izgalmas, akkor is, ha olyan őskövületekkel
repkednek, mint az F-18-asok. Akkor is, ha a szinkron maga jó, de a minősége
már nem annyira.
Nem jó film, de beleszögez a moziban a székbe, s hiába fogod a fejed néha,
attól még fenemód jól szórakozol. Mindenképpen nézős, mindenképpen moziban.
Sőt, IMAX-ben, ha van rá mód.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A titkárnő (2002) |
|
Wolkens ajánlója
Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz ilyen, de a héten felültem a
nosztalgiavonatra. Megnéztem három filmet a 2000-es évekből, és igen, jöjjön a
közhely: "régen minden jobb vót".
Terrorbolygó, Kígyók a fedélzeten, A titkárnő, ez volt a sorrend. És
míg az első kettő egyértelműen a
vérmocskos-feketehumoros-ölősdugós-zérópolkorrekt akcióhorror kategória, amit
ma nagyítóval is alig találni, addig a Titkárnő egy őszinte film arról, hogy a
szerelemben és a szexben az egyetlen dolog, ami számít, az az, hogy mindkét
félnek örömet okozzon, és hogy mennyire nem könnyű eljutni odáig, hogy
egyáltalán felvállaljuk a saját vágyainkat.
Megmondom őszintén, a filmből elsősorban a BDSM jelenetekre emlékeztem, pedig
az igazi erősségei egyáltalán nem ott vannak. A két főszereplő, a szubmisszív
és mazochista hajlamú Lee-t megjelenítő, a film készültekor alig 24 éves Maggie
Gyllenhaal és az érzelmeitől és ösztöneitől való rettegését dominanciával
kompenzáló Edwardot alakító James Spader játéka valami elképesztően kifinomult.
A kamera rengeteget időzik az arcukon, apró rezdüléseik és szemük vibrálása
hosszú snitteken keresztül fogva tartja a néző tekintetét. A film az idő döntő
többségében nagyon lassú, bőven kapunk időt arra, hogy átéljük a szituációk
feszültségét és fojtott, robbanásig feszülő erotikáját, a viszony fokozatos,
lépésről lépésre haladó fejlődését. És a szerelem beteljesedésekor sem a
forgatókönyv, sem a rendező, sem az operatőr, sem a színésznő nem fél
megmutatni Lee minden porcikáját, úgy, ahogy azt ma nem meri megtenni egyetlen
film sem. Pedig itt a meztelenség nem öncélú: a feltárulkozás a párkapcsolat
fejlődésének egy igen komoly lépése, és igenis, ezt fontos ábrázolni. De ma nem
lehet: 20 év alatt elrejtendő és szégyellnivaló dologgá lett a mozikban a női
test szépsége. És ez nagyon nem jól van így.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Tűzgyújtó (2022) |
|
Wolkens ajánlója
Két bűn van, amit egy bő 400 oldalas, gondosan felépített regény mozifilmre
adaptálásakor el lehet követni: (1) szolgaian követni a könyvben leírtakat, és
(2) komplett kikukázni a könyvben leírtakat.
A Tűzgyújtónak másfél óra alatt mindkettő sikerül, különösen a (2) pont
implementálása sikerült nagyon fájdalmasra.
Raf ajánlója
Emlékszem, 1993-ban, amikor először hallottam Prodigy alkotást (Out of Space),
maradjunk annyiban, hogy elég hamar instant rajongójuk lettem. Igaz, ez az
idővel megkopott (bár ebben a személyi változások is közrejátszhattak), de
azért még mindig ott van a kedvelt csapatok között.
Ezért is ért meglepetésként, hogy a harmadik album első kislemezéből filmet
csinálnak. Jó, oké, ahol egy Rihannás-csatahajódriftelős-inváziós csinálnak a
Torpedó-ból, nem kéne csodálkoznom (erről a filmről a mai napig folynak viták,
hogy most komolyan vette-e magát vagy sem; szerintem nem) igazából. Aztán csak
pislogtam a film első felén, mert igazából semmi, de semmi köze nincsen a
Prodidzsáj dalához/klipjéhez. Fura.
Ezt jobb ha tudod, ha mégiscsak megnéznéd.
Amit amúgy nem tanácsolok.
Ugyanis ez egy semmilyen iparosmunka.
Egy kislányt (és szüleit) üldöz egy kormányzati ügynökség, mert a szülők részt
vettek egy kísérletben, melytől apucinak elmebefolyásolási képességei lettek,
mutti telekinézissel bír, a kislány meg (többek között) pirokinézissel van
felvértezve. Megvannak a kis életükben, de egy iskolai bully miatt a kislányt
megtalálják egy műhold segítségével, s az ügynökség ráállít egy szintén
képességgel bíró (amikor beleteszed a special-t a special agent-be) indiánt
Karcsika (hiába a fiúnév, kislányról van szó) elfogására. Megindul a roadmovie
(nem tart sokáig, az első pihenőnél véget ér), jönnek az ügynökök
kontaktlencsével (a film talán legröhejesebb része a (szó szerint!)
fel-felvillanó lencsékkel, csakhogy a néző el ne felejtse, hogy mikre is
képesek és kik a gonik), jön egy training montázs(!!!!!!!), majd jön a
leszámolás, és a vége. Ami meg, ahogy a kulturált litván mondaná: "doesn't make
any sense". Legalábbis nekem. Hárman voltunk a moziban, a harmadik főt nem
kérdeztem, de akivel együtt néztem, dettó nem tudott értelmes magyarázatot adni
rá.
Ez a film nem jó (és nem, nem Zac "highschoolmusical" Efron miatt, ő oké),
egyszerűen két jump scare-rel (megszámoltam!) és nulla forgatókönyvvel (az
írta, aki a Halloween Kills-t is, így nem csoda a "színvonal") és egy amatőr,
semmilyen rendezővel nem lehet jó filmet csinálni. Egy laposelemben több a
feszültség, mint ebben a filmben.
Három jó dolgot tudok felhozni mellette csupán csak: Kurtwood Smith rövid
szerepe, a nem egészen másfél órás hossz, és John Carpenter filmzenéje - a
szokásos minimálszintiprüntyögés, de legalább 2 pontot hoz a filmen.
Ne nézd meg, időpocsékolás.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Moon Knight |
|
Raf ajánlója
Egy újabb Marvel (egyelőre úgy tűnik nem kimondottan MCU)-sorozat. Hát igen,
legyinthetne az ember, már megint egy. Hessteg csak a szokásos. Hát, majdnem.
Vagyis nem egészen.
Igen, megint egy képregény adaptáció. A különbség az, hogy itt a
főhősnek több személyisége van, és nem is feltétlenül van ezeknek egymásról
tudomása - míg az egyik (Marc) egy zsoldos és Konshu (egy egyiptomi istenség)
szolgálatában áll, addig Steven óegyiptom-szakértő és angol(!). Aki amúgy nem
érti, miért/mitől alvajáró, ezért különféle lépéseket foganatosít elalvás előtt
(lábát kiköti, homokot szór az ágy köré, stb). Hát igen, boldogok a
lelkiszegények.
A történet maga nem egy nagy truváj, meg kell állítani a gonoszt, ehhez el kell
utazni Londonból (Budapest) egy alpesi faluba (Szentendre) meg természetesen
Egyiptomba (Budapest és környéke), hogy a végén hazai pályán mérkőzzenek meg a
karakterek.
És itt jön a DE. Az a nagy de pedig nem más, mint Oscar Isaac, aki brillírozik
Marc és Oscar szerepében (más hang, akcentus, testtartás, gesztusok), viszi a
hátán a show-t, miatta érdemes legfőképpen megnézni. De nagyon.
Igen, helyenként a CGI ótvar (de tényleg, az autós üldözéses résznél volt pár
jelenet, amit még az Asylum "stúdió" "alkotói" is sírva röhögnének, ha szabad
lenne nekik megnézni), de a játék a két karakterrel és a megcsavart
mitológiával elég jó. Ja, és Ethan Hawke beleöregedett a gonosz szerepbe.
Én csak ajánlani tudom, 6 rész, bruttó 287 perc (az utolsó rész a legrövidebb
különös módon). Megéri.
 |
Dr. Strange az őrület multiverzumában |
|
Wolkens ajánlója
Először csak annyit akartam írni, hogy baromi látványos meg hangos, és
ennyi.
A baráti társaságban viszont többen győzködtek, hogy egész jó a film, mert hát
Sam Raimi keze nyoma, kikacsintások, satöbbi.
Így aztán elgondolkodtam, vajon nem csak az Ultron kora okozta
gyógyíthatatlan sebek miatt vagyok még mindig képtelen szeretni - vagy
egyáltalán megnézni - a Marvel-filmek legnagyobb részét.
És a helyzet az, hogy nem. Ezzel a film tényleg nem igazán jó. A szájtátósra
sikeredett képi világ (amit lelkendezve horrorba hajlónak titulálni nem a
filmről árulkodik, hanem arról, hogy az illető kritikus még nem látott
horrort), a helyenként (ez alatt értsd azt, hogy ötnél kevesebb) tényleg király
ötletek, a magával sodró tempó sem tudják elrejteni a világépítés legnagyobb
bűneit: a konzisztencia hiányát, a "mert csak" alapon működő
szabályrendszereket. Mivel mindig kínosan ügyelek arra, hogy ne lőjek le semmi
lényeges fordulatot a filmben, ezt most nem tudom érvekkel alátámasztani :-),
mindenki kénytelen lesz maga végiggondolni. És akkor a végén ott marad a
szomorú felismerés, hogy az első megérzés volt a jó: abból, hogy az idő
harmadában, erőlködő arccal, a könnyebb beazonosítás érdekében markánsan eltérő
színű varázslatokat szórnak egymásra a szereplők, porig rombolva a helyszínt,
ahol éppen sikerült összefutniuk, még nem lesz történet.
Raf ajánlója
Ez már a huszonnyolcadik(!!!!) MCU-film és mindösszesen a második szólófilm
Wimbledon Coochyrash-sal. Igazából ez nem annyira furcsa, hiszen Butawhite
Cantbekhan a most már 14 éves marvel moziverzumba elég későn (6 éve) szállt be,
mint nagy név, aztán maradt egyedül kb. húzónév RDJ és a híres Chris-ek egyike
(az Evans) kiszállása után, egyúttal átvette a pókmentor szerepét Tony Szarktól
is.
Kevin Feige, az MCU atyaúristene sikeresen futtatja az egész projektet (na ez
az, ami még másnak sem feltétlenül megy házon belül, ugye Star Wars?! - házon
kívül meg még ennél is rosszabb példákat lehetne felhozni, ugye DC/Warner?), de
ez azzal is jár, hogy durván be vannak szabályozva az "alkotók", kevés
kivételtől eltekintve inkább tisztes iparosokra bízzák a "rendezést" -
szerencsére azért van kivétel (Waititi, Gunn, köszi!). A Strange 2 meg valahogy
pont az iparos és az egyedi alkotó érdekes amalgámja lett - ugyanis a filmet
Sam Raimi rendezte, akinek egyrészt ugye az első Pókembert (és még kettőt)
köszönhetjük, másrészt viszont ha kicsit távolabbra vetjük tekintetünket, máris
olyan csemegéket találhatunk, mint a Gonosz Halottak-trilógia és az azóta tartó
Bruce Campbell-függése vagy akár a Xéna és tesója szerepeltetése néha a Harcos
Hercegnő mellett.
Igen, vannak horror-elemek a filmben, de horrornak semmiképpen sem nevezném.
Igen, vannak benne jump scare-ek (nem sok, csak az íze kedvéért) és igen
kreatív halálok (az egyik legvéresebb, ha nem A legvéresebb az elmúlt 14 évből
(és lehet, ezt most letudták még 14 évre legalább)!), feszültség (egy kevés),
poénok (csak a szokásos), harcok (szerencsére nem eredettörténet, így nem két
ugyanolyan képességű karakter harcol egymás ellen, lásd még az összes
origin-storyt, de elég a közelmúltba visszatekinteni a Shang Chi-ra), kis
misztikum ("kis" - dehát mégiscsak varázslókról és boszorkányságról beszélünk).
A legnagyobb probléma (azon kívül, hogy nem Raimi írta/co-írta és így csak
kóstoltatja velünk a horrort, nem nyomja bele az arcunkat tarkóig - tudom,
nézőközönség) viszont az a filmmel, hogy komolyan gondolták a sorozatok és a
filmek összefűzését (ezt miért nem tudták már a netflixes sorozatoknál
megejteni, az ők sem tudják), mert ha nem is feltétlenül szükséges, de
abszolúte nem árt a Wandavision és a What If, de az egyszeri néző csak
pisloghat, hogy mi a fene történt Westview-ban és honnan van Wandának és miért
gyerekei (azt már meg sem említem, hogy ugye legálisan még mindig nem elérhető
a Disney+, tehát ha nem kölcsönzöd ki a sorozatokat alternatív forrásokból,
akkor csak pislogsz, mint kacsa a Napba), mert ezt elintézik két félmondattal
és kész.
Összességében szerintem a jobb MCU-alkotások közé tartozik, egy kicsit legalább
egyedibb is a szokásos generálszósznál, de nem eléggé ahhoz, hogy még sokára is
emlegessük (ugye Tél katonája?!). MCU-fanoknak kötelező. És természetesen
minden Wellington Cheddarcheese-függőnek is.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Designated survivor harmadik évad |
|
Wolkens ajánlója
Annak alapján, ahogy az új évad indult, biztos voltam benne, hogy majd
csak cinikusan "kettő és feledik" évadként fogok rá hivatkozni, egyrészt mivel
feleannyi epizódból áll, mint az első kettő, másrészt minden előzmény és
indoklás nélkül hagyott el fontos karaktereket és hozott be újakat, harmadrészt
nem tűnt úgy, hogy érdemi tartalommal lesz megtöltve.
Az első néhány rész átmeneti gyengesége után viszont nagyon szépen
magára talál a sorozat. Kedvenc elnökünk ezúttal a választási kampányidőszak
mocskával kell, hogy szembenézzen: az érintett kampánystábok foggal-körömmel,
törvényes és törvénytelen eszközökkel próbálják a maguk előnyére formálni a
közvéleményt. Információ-szivárogtatások és rágalmazások teszik próbára az
idegeket a Fehér Házban, és ha ez nem lenne elég, egymást érik a személyes
drámák és konfliktusok. Annak ellenére, hogy ez a vonal kifejezetten hangsúlyos
lett a korábbiakhoz képest, szerencsére még éppen nem csinált a szériából
szappanoperát. A befejezés teljesen korrekt, nem összecsapott, nem hagyja a
levegőben lógva a nézőt, nem hagy rossz utóízt maga után. Érdemes volt
végignézni. :-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Designated survivor második évad |
|
Wolkens ajánlója
Az önszándékán kívül lett elnök története folytatódik, immár egy éves
szakmai múlttal a háta mögött. Ennek a lenyomata meg is jelenik a
személyiségén, a kezdeti határozatlanságot immár sokkal gyorsabb - és
helyenként megalapozatlan, érzelmi - döntések váltják fel, míg egy személyes
tragédia ki nem billenti hősünket. A mindennapi események persze nem várják meg
a gyász és a fájdalom feldolgozását, így a helytállás fokozottan nehéz.
A második évad még mindig jó, de érezhetően gyengébb, mint az első.
Elsőre nehéz megfogalmazni, hogy miért, a fő ok talán az, hogy olyan komplex és
szépen felépített összeesküvéseknek, és az ebből adódó feszültségnek, amik az
első évadban a fotelhez szegezték a nézőt, nyoma sincs. Az egyetlen hosszú
történetszál a megszállottan nyomozó FBI ügynöknő (Maggie Q) kalandjait meséli
el, és többször azon kaptam magam, hogy ez volt az a vonal, ami igazán
érdekelt.
Félreértés ne essék, senkit nem szeretnék lebeszélni, aki végignézte az első
szériát. A karaktekterek még mindig jók (kapunk érdekes új szereplőket is), a
címszereplőt alakító Kiefer Sutherland még mindig hibátlanul ábrázolja a
karakterfejlődést és a belső dilemmákat, ráadásul egyes epizódok történései
egészen más hangsúlyt kapnak a sorozat elkészülte óta eltelt néhány év
eseményeinek tükrében.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Minden, mindenhol, mindenkor |
|
Wolkens ajánlója
Mindent eltaposó harckocsiként, fülsiketítő dübörgéssel érkezik a mozikba a
Marvel Studios új nehézfegyvere, a Dr. Strange az őrület multiverzumában. És
akkor a semmiből eléugrik egy lepukkant pénzbedobálós mosoda lepukkant kínai
tulajdonosnője (Michelle Yeoh), egy kisujjal megállítja, játszi könnyedséggel
felkapja, és lufikutyát hajtogat belőle.
A Minden, mindenhol, mindenkor olyan, mint a Ruben Brandt, a gyűjtő:
nem tudod, mit szívtak az alkotói, de Te is kérsz belőle. Most azonnal.
Sokat.
A MMM úgy idézi meg a Galaxis útikalauz stopposoknak című remekmű írójának,
Douglas Adamsnek az abszurd humorát és elborult fantáziáját, ahogy az még a
könyv filmadaptációinak sem sikerült. Talán mert túlságosan tisztelettel
fordultak az alapanyaghoz. Az MMM nem követi el ezt a hibát: Zaphod
Beeblebroxként simán lenyúlja a Végtelen Valószínűtlenség Hajtóművel felszerelt
űrhajót, az Arany Szívet és nyom egy fullgázt, aztán majdcsak megérkezünk
valahova. Nem is érdekes, hogy hova: az utazás az izgalmas. Karikatúrát rajzol
a Kill Bill eleve karikatúraszerű jeleneteiből (Tarantino valószínűleg
fetrengve röhög), megidézi és parodizálja a Mátrixot, a Csillagok háborúját,
Jackie Chan munkásságát, a Pillangó-hatást, a Lucyt, meg amit még akarsz. Benne
van/van benne minden, mindenhol, mindenkor.
Raf ajánlója
Evelin (nem AZ az Evelin, hanem Jeanné Todtné) a férjével együtt egy mosodát
üzemeltet (what a cliche), de a könyvelés nem (sem) a család erőssége, ezért a
helyi NAV-os néni (the one and only Scream Queen) elé kell járulni minden
számlával, nehogy elvigye a bank meg mindenki a mosodát, a lakást és minden
mást. Persze Evi dolgát nem könnyíti meg, hogy vele van az apja (ki az angolt
nem beszéli) és jó szokásához híven nem sokkal előtte összezördült a lányával
(Joel új nője a The Marvelous Mrs Maisel-ből) a szokásos témákban, mint a
"miért csináltattál tetoválást?" vagy a "kezdesz meghízni, kislányom" meg a
"miért is vagy leszbikus és miért hordod ide a barátnőd, még Gong Gong, aki más
generáció, ki tudja, hogy reagál". Az adórevízió nem egészen úgy zajlik, ahogy
eltervezték, ugyanis Ev férje, Waymond (a kiskölyök a Goonies-ból és a Végzet
templomából) furán kezd el viselkedni, mintha percekre valaki más venné át a
teste felett az irányítást, és különféle furcsa dolgokra kéri meg a nejét.
Aztán elszabadul a pokol és abszurdabbnál abszurdabb dolgok jönnek, és amikor
azt hiszed, hogy most már mindent láttál, akkor még rátesznek nem egy lapáttal,
hanem egy billencses ifányival.
Ha össze kéne foglalnom (spoiler alert: nem lehet igazán), hogy miről szól a
film, akkor ha a legmélyére ásva azt lehetne mondani (lásd még verselemzés
iskolában, avagy mire gondolt a költő?), hogy a CSALÁD; kicsit bővebben: hogyan
birkózz meg a saját magad terheivel, amit kaptál a szüleidtől; hogyan ne add
tovább a saját utódodnak és becsüld meg a CSALÁD, hiszen attól még, hogy te
esetleg nem veszed észre, hogy a másik mi mindent meg nem tesz a CSALÁDért,
attól még megteszi.
Dominic Toretto likes this.
De ahogy eljutunk a megoldásig, feloldozásig, az az út valami hihetetlen -
egyrészt mindfuck level over 9000, másrészt a képi világ, a kismillió utalás,
kikacsintás mindenre, a műfajok kaotikus, mégis gyönyörű egyvelege (lényegében
minden nagyobb műfajt megidézve) olyan élményt nyújt, ami szerintem
kihagyhatatlan.
Aki látta a Swiss Army Man-t az tud(hat)ja, hogy mire számítson - aki még nem,
az gyorsan pótolja - megéri. Én csak ajánlani tudom.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Rohammentő |
|
Wolkens ajánlója
Két bankrabló egy mentőautóval menekül, egy sebesült rendőrrel meg egy
mentősnővel a fedélzeten, és ráadásul a rendőrt ők lőtték le. Logikus és
életszerű... és ez nagyjából igaz a film teljes bő két órájára.
Helyenként akkora folytonossági hiányok meg logikai bukfencek vannak
a történet szövetében, hogy ha a néző csak pislog egyet, mire kinyitja a
szemét, már nem érti, hogyan jutottunk az előző vágásból ebbe. Mondjuk ehhez az
is hozzájárul, hogy nagyjából 1932 snitt lehet a filmben, és amikor nincs
vágás, abban sincs sok köszönet, mert ha valamire nem futotta a 40 millió
dolláros költségvetésből, az a kameraállvány. A közeli felvételeknél sem
nyugszik meg a kép egy pillanatra sem, a távoliakat meg valószínűleg bajnok
drónpilótákkal vetették fel, ahol a belépő szint az, hogy meg tudod forgatni a
gépet az X, Y és Z tengelyek körül egyszerre, úgy hogy közben nem áll bele a
földbe. Szédítően látványos, kecses és tökéletesen időzített kamerafahrtok,
őrült autós üldözések és lövöldözések váltogatják egymást - látványban nincs
hiány. Mindent a szemnek, semmit az észnek - Michael Bay megint úgy ment
forgatni, hogy otthon felejtette a nyugitablettákat, helyette inkább
pszichedelikus drogokat vitt az egész stábnak.
Mondanám, hogy szórakoztató, de helyenként inkább irritáló, amire csak rádob
egy lapáttal a szinkronizált gettóduma hiteltelensége.
Viszont pluszpont jár a mentős csajért, nincs pasi, aki ne feküdne be egy olyan
mentőbe, ahol Eiza González ápolgatja a rászorulót. :-)
Raf ajánlója
2005-ben dán filmesek elkészítették az Ambulancen című filmet, amiben egy
testvérpár egy bankrablás után a körülmények különös összejátszása folytán egy
mentőautóval (fun fact: két váltó ment tönkre a járműben a forgatás
kaszkadőrjelenetei alatt) menekülnek el a helyszínről, nem tudván, hogy egy
beteg és egy mentőorvos van a hátuljában.
2022-ben Michael "BAYHAM" Bay eredeti ötletként megfogta a dán verziót,
megszórta egy dömpernyi speeddel, adott hozzá egy IFA-nyi ketamint, operatőrnek
beszerezte Los Angeles összes parkinsonos filmesét, vágónak egy kisiskolás
csoportot ADHD-vel meg a kedvenc drónozós unokaöccsét, majd nem aludt egy hétig
és két vödör redbullal a szervezetében üvöltözött egy sort Jake Gyllenhaal-lal,
hogy hogyan ripacskodjon, és BUMM, így lett az AmbuLAnce.
Jó, oké, nem biztos, hogy minden pontosan így történt, de a filmet látva kb.
így történhetett.
A sztori lényegében megegyezik a dán eredetivel, csak itt nem vérszerinti
tesókról van szó, hanem egy fekete-fehér-igen-nem párosról, csak CSALÁDi (by
Dominic Toretto) kötelék van. És a beteg a mentőben az a zsaru, akit ők lőttek
meg a rablás során. És LA-ben mennek körbe-körbe, fel és alá, nem a dán
borúban. Ja és egy órával hosszabb ez a filmnek hívott continuity error a
skandináv eredetinél.
Igazából csak azoknak tudom ajánlani, akik ki tudják kapcsolni TELJESEN (értsd:
teljesen-teljesen-teljesen) az agyukat, nem olyan hülyéknek, mint én, aki
reménykedett benne, hogy a Gyllenhaal (lásd még a "ha telefonkönyvet olvas fel,
is megnézném-kategória) VS Bay (ki ad neki pénzt és miért????????) esetében
lehet okés (nem jó, okés) a végeredmény. Igen, Jake kitűnően ripacskodik
Cartman hangján, de én egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy
Gabennek van igaza az "Itt mindenki hülye?!" kérdésre: "Itt? Mindenki!". Az
összes karakter egy elszabott sztereotípia, a szövegkönyvek a 4chan-t idézik,
a jeleneteknek és a cselekedeteknek sokszor értelme sincsen, a drónfelvételek
fele menő, de értelmetlen (az a fele, amikor elrepül a kamera egy épület
mellett, majd csinál egy bukfencet és lerepül a homlokzat mellett, hogy egy
újabb 2 másodperces snitt erejéig a várost lássuk, újabb snitt a mentőbe és így
tovább), a másik fele meg TÉNYLEG áll-leejtő, amikor a repkedő-törő autók
KÖZÖTT manőverezik a pilóta, nem tudom, hányat használtak el a drónok közül, de
tutira nem eggyel csinálták végig a "forgatást". Mint említettem, teljes
agykikapcsolós üzemmód kell a filmhez, úgy még akár lehet élvezni is. Nálam ez
az üzemmód nem működött, én csak fogtam a fejem és szörnyülködtem.
 |
Designated survivor első évad |
|
Wolkens ajánlója
Minden rendes cégnek van üzletfolytonossági terve, ami arról szól, mit
kell tenni katasztrófa esetén. És minden rendes üzletfolytonossági terv
megmondja, hogy ilyenkor ki a felelős vezető. Szóval miért lenne ez máshogy az
USA kongresszusa esetében?
Tom Kirkman (Kiefer Sutherland fantasztikusan jó a szerepben, ilyen
szépen ábrázolt karakterfejlődést ritkán látni) egy "futottak még" kategóriás
miniszter a kormányban, akit senki nem vesz komolyan. Egészen addig a
pillanatig, amikor a Capitolium épülete egy robbantássorozatban össze nem dől,
maga alá temetve az elnököt és még ezernél is több másik politikust és ott
dolgozót. Kirkman, aki aznap a kijelölt túlélő, félórával azután, hogy a lányát
próbálja telefonon rábeszélni a lefekvésre, már a legendás ovális irodában
találja magát, frissen felesketett elnökként. És elképzelése sincs, hogyan
próbáljon úrrá lenni a káoszon...
Az igen erős kezdés után sem nagyon esik vissza a sorozat: amellett, hogy a
nyomozások eredményeképp fokozatosan kezd kibontakozni a merénylet háttere, az
átmeneti sokkot követően a politikai harcok újra felerősödnek, a zöldfülű
elnöknek újabb és újabb konfliktusokkal kell szembenéznie, a politika háborgó
tengere hol új arcokat hoz a felszínre, hol fontos szereplőket ránt le a
mélybe. 21 részen keresztül követhetjük nyomon az eseményeket, a cselekmény
több szálon fut, a tempó egy percre sem lassul. A sorozat azonnal beránt és
függővé tesz, köszönhetően a remek színészi alakításoknak, a jól kitalált
karaktereknek, és a kisebb logikai hibák ellenére is élvezetes történetnek.
Ajánlott!
Kapcsolódó ajánlók
 |
Minx első évad |
|
Raf ajánlója
Joyce feminista. Joyce a hetvenes évek Amerikájában él. Joyce szeretne egy
feminista magazint. Joyce se magával, se senki mással nincsen igazán
kibékülve.
Joyce és a pornóújságokat kiadó Doug egymásra talál, majd kisebb
csűrés-csavarás után megpróbálnak összedolgozni, hogy kiadják a feminista ÉS
helyenként péniszfotókat tartalmazó Minx-et.
Persze az emberben felmerül a kérdés: "de sikerült?".
Igen.
A gond az, hogy amilyen jól indul a sorozat, a valószerűtlen csapat (a femináci
Joyce, Richie, a meleg fotós, Bambie, a szőrtelen, nem okos modell és Shelly, a
háziasszony és nem mellesleg Joyce nővére) ahogy összeáll, ahogy összerakják az
újságot, ahogy küzdenek érte - ez mind szép és jó, sőt, igencsak szórakoztató;
de aztán jön az évad harmadik harmada, ami egy ezerszer látott klisé, a humor
eltűnik, csak a sztereotípiák maradnak meg.
Nagy kár érte, mert nagyon jól indul a sorozat, de úgy beleáll a földbe, mint
az egyszeri óvodás papírrepülője.
Nem kötelező, de az első 5-6 rész szórakoztató, cserébe sehol máshol nem
láthatsz 16-os karikával ennyi lanyhadt műpéniszt.
 |
West Side Story (2021) |
|
Raf ajánlója
Sosem voltam kimondottan híve a remake-eknek: legtöbbször egy szolgai másolás
(lásd Psycho - elsőre egy jó poénnak tűnt, de a végére inkább kényelmetlen
volt), nem ad semmit az eredetihez, hanem csak a pénzért meg ilyesmiért
megcsinálják, meg egyébként is, "jóvanazúgy".
Persze vannak kivételek, de ez egyrészt (egy kis túlzással százból
egy, meg egyébként is, max 2-3 van ilyen egy évtizedben), ritka, mint a fehér
pótló, másrészt meg kivétel erősíti a szablyát. Szabályt. Jól van, The Thing,
True Lies, The Fly, Invasion of the Body Snatchers, Heat (hm, miért csak főleg
horror/akció film ugrott be elsőre?! :O ), leülhettek, mindenki tudja, hogy ha
jól sikerült újracsinálásról van szó, akkor nektek törzshelyetek van benne.
Amikor először olvastam a híreket, hogy Játékhegy István meg szándékozik
csinálni egy emberöltő után a West Side Story-ból (született színpadi musical,
nem film) remake-et, egyből Skót Ridli ugrott be, aki öregkorára meggárgyult és
egyre többször a nyilatkozatai alapján teljesen biztos vagyok benne, hogy nem
mindig tudja merre van az előre - és ők ugye aránylag kortársak (csak az amcsi
talán sokoldalúbb és sikeresebb). Aztán megnéztem a filmet, és már a felénél
áttettem a "minek kellett ezt már megint"-fiókból a "bakker, ez sokkal jobb,
mint az eredeti, erre nem számítottam!"-ba.
Igen, ez is egy jó sikerült remake, nem tudnék igazából semmit az égegyadta
világon felhozni az előző érdekében. Na jó, de, mégis - a Máriát játszó
színésznő ("színésznő" - első szerepe volt), Zágler Ráhel, hát, hogy is
mondjam. Kicsit csúnyácska, de legalább pici. Szerencsére itt nem lett senki
cipőbox-szal kikenve (by 10 éves me), mindenki olyan származású, mint a szerepe
(lásd még a legújabb kifejezés amit megtanultam: "latinx" - kiejtése számomra
rejtély), énekelnek, táncolnak ÉS vannak karakterek/karakterfejlődés ÉS van
motiváció, láthatjuk honnan jöttek, merre tartanak (kivéve persze az
elhunytakat, náluk, érthető módon a jellemfejlődés egy ponton megáll).
Természetesen a fényképezés is szép (az ember tudja, hogy tutira
műteremben/épített szettben forgattak, de nem látja), és a film annak ellenére,
hogy 3 perccel hosszabb "csak" az előzőnél, mégis több dal, több esemény és
karakterív fér bele.
Ha szereted a mjúzikeleket vagy a tragikus szerelmi történeteket és nem zavar
az éneklés és a táncimánci, vagy csak simán szereted a mű bármilyen eddigi
formáját, akkor csak ajánlani tudom.
 |
Black Crab (A Fekete Rák hadművelet) |
|
Wolkens ajánlója
Skandináviában kitör a polgárháború. Nem tudjuk, miért, a kép végtelenül
egyszerű: vagyunk Mi és van az Ellenség, és a másik totális elpusztítására
törekvés mindkét oldalon. Caroline Edh (Noomi Rapace) még a kezdetekkor
elszakadt a lányától, és ugyan az évek komor és keserű katonává nevelték, sosem
adta fel a reményt, hogy viszontláthatja. Így keveredik egy öngyilkos akcióba:
a tenger befagyott jegén kell egy kis csapattal az ellenség hátába
kerülnie.
A sztori és a karakterek messze nem mentesek a sztereotípiáktól,
viszont a történet utolsó negyede szolgál néhány érdekes csavarral. Ennek
ellenére pont ez a rész érződik a leggyengébbnek a filmben. Egészen odáig
viszont korrekt, feszes és nagyon sötét atmoszférájú akciófilm, stilizált és
mégis hatásos látványvilággal, szép operatőri és trükkmesteri munkával. A műfaj
kedvelőinek mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt.
 |
Turning red (Pirula Panda) |
|
Wolkens ajánlója
Aki a magyar címet kitalálta, azt többszörös verbális nemi erőszakért
kellene elítélni és örökre eltiltani a szakmája gyakorlásától.
Megmondom őszintén, az előzetes alapján kissé szkeptikus voltam,
mire is számítsak, vagy hogy érdemes-e egyáltalán próbát tenni vele. De a
pozitív kritikák meggyőztek :-), és nem bántam meg. A darab hozza a szokásosan
magas Pixar színvonalat minden tekintetben, a történettől a karaktereken
keresztül a látványvilágig és az animáció minőségéig, no meg a szinkronig.
Vicces, kedves, aranyos, cuki és további hasonló jelzőkkel illethető film a
felnőtté válás nehézségeiről, a szülő-gyerek konfliktusokról, a felnőttként is
magunkkal hurcolt gyerekkori traumákról. Mint egy jó LEGO: 12 és 99 éves kor
között bárkinek ajánlott.
Raf ajánlója
Még mielőtt bárkinek kétségei lennének, a cím ellenére ez nem a Red Dawn (egyik
sem) folytatása, se nem az Invázió USA-nek, ez csak egy űbercuki rajzfilm
orbitálisan nagy vörös pandákkal (nem, nem rokona a kihalásra ítéltetett, mégis
életben tartásukra fél-másfél vagyonokat felemésztő programokba ültetett óriás
pandának) a felnövésről, a tinédzserkori változásról, a családi (sokszor
irreális) elvárásokról és a barátokról.
Vicces, de legfőképpen cuki (de az over level 9000!) rajzfilm, ami nagyon
szépen néz ki (köszi Pixar!) - mindenkinek tudom ajánlani, nagyon szórakoztató.
Azt mondtam, hogy nagyon cuki is?
 |
Benedetta |
|
Wolkens ajánlója
Paul Verhoeven egy rendezőlegenda, akiknek olyan mozikat köszönhetünk,
mint az eredeti Robocop, az eredeti Emlékmás, a méltán híres/hírhedt Elemi
ösztön, a remek Csillagközi invázió, és a minden idők legrosszabb filmjei
között nyilvántartott Showgirls.
És most elhozta nekünk a leszbikus, hol igazi transzba kerülő,
látomásokat látó, hol simán csalással hatalomra kerülő apáca, Benedetta
(Virginie Elfira elég rendesen bevállalta a meztelenkedést és az erotikus
jeleneteket) történetét a pestisjárvány idejéből Pesciából. Ezzel a két névvel
azért sikerült felkelteni az érdeklődésemet. A baj az, hogy nehéz eldönteni,
mit is akar mondani ez a több, mint két órás, zavaros szadomazo vízió.
Korbácsolós jelenetei a Passiót, egyes jelenetei az Óment, mások a Ben Hurt,
erotikus jelenetei a 80-as évek német szoftszex filmjeit idézik. Így aztán
nagyjából olyan szórakoztató nézni, mint Ford Fairlane-nek volt Zuzuval
társalogni. ;-)
 |
The Adam project |
|
Wolkens ajánlója
Aranyos, vicces és meglepően látványos (!) időutazós film, amiben a felnőtt
Adam (Ryan Reynolds) szövetkezik gyerekkori önmagával (Walker Scobell egy
percig nincs megilletődve, hogy kikkel kell együtt játszania) a világ és
felesége (Zoe Saldana) megmentéséért. Minden megvan benne, ami a kellemes
kikapcsolódáshoz kell. Az élményt csak minimálisan rontja, hogy a forgatókönyv
a történet végére kaszát-kapát eldob az idősíkok működésének és logikájának
tekintetében.
Raf ajánlója
Egy újabb Shawn Levy film Ryan Reynolds-szal. Ha kettőt láttál, mindet láttad.
Igen, RR ugyanazt a karaktert hozza, mint általában (hol van már a The
Voices?!?! :-( ), a történet kiszámítható, meglepetés nem fog érni - de bő
másfél órán át szórakoztat, jók a poénok, jó a kiskölök, a "tudományos" részben
értelmet nem szabad keresni, és másnapra elfelejted, de annyi megmarad, hogy
jót szórakoztál és ennyi.
Egy megnézésre mindenképpen ajánlott, de éppen annyira maradandó emlék, mint a
top 10 sikeres kommunista országok listáján a tizenegyedik helyezett.
Kapcsolódó ajánlók
A cikk utoljára frissítve: 2022.07.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|
Oldaltérkép
